Pest Megyi Hírlap, 1974. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-15 / 138. szám
1974. JŰNIUS 15., SZOMBAT 3 Szovjet vendégek a Csepel Autógyárban Dobre dán, Tököl A Szovjetunió Autóipari Minisztériumának küldöttsége kedden érkezett Budapestre, a két ország autóipari együttműködési állandó munkacsoportjának 11. ülésére. A delegáció V. A. Guruskin miniszter- helyettes vezetésével tegnap a Csepel Autógyárba látogatott, dr. Betlej Sándor kohó- és gépipari miniszterhelyettes kíséretében. A szakembereket a gyár főbejáratánál Novák Béla vezérigazgató, Szeghalmi Gyula, a gyár pártbizottságának titkára, Dobrotka Oszkár vezérigazgató-helyettes és H. Kovács József fejlesztési főmérnök fogadta. A megyei tanács bizottságai mind gyakrabban tartják üléseiket a megye egy-egy településén ; gyárban, üzemben, vagy tanácsnál. A tömegkapcsolatok erősítésének, a kölcsönös tájékoztatásnak és tájékozódásnak e jól bevált eszközével élt a Pest megyei Tanács ügyrendi bizottsága is, amikor pénteken Dabason a nagyközségi tanács ügyrendi bizottságával együttes ülést tartott. E kötetlen hangú munkamegbeszélésen — amelyen a nagyközségi tanács tisztségviselői, a nagyközségi tanács pártalapszervezetének titkára, valamint Ócsa és Gyál nagyközségi tanácsok ügyrendi bizottságának képviselői is jelen voltak —, hangot kaptak a dabasi tanács bizottságának gondjain, eredményein kívül valamennyi helyi tanács ügyrendi bizottságának tevékenységében is hasznosítható munkamódszerek, s elgondolások. Erőpróba és folyamatosság Mint ismeretes, a szovjet- magyar autóipari együttműködési állandó munkacsoport ülésén az integrációs program keretében — többek között — a Csepel Autógyár termék- szerkezetének átalakításáról is tárgyalnak. Novák Béla tájékoztatójában ismertette a vállalat életét, termékszerkezetének átalakítását. Az üzemlátogatás során a delegáció megtekintette a motorgyáregységet, a közeljövőben átadásra kerülő szerelőcsarnokot, a szervokormányüzemet és a hőközponti hőkezelőt. A vendégek elismeréssel nyilatkoztak a gyár munkájáról. rom jelentős tanácsrendelet — a köztisztaságról; a köztemetők rendjéről és fenntartásáról; a tanácsi lakások elosztásáról és a lakásigénylések társadalmi elbírálásáról — előkészítésében működött közre. Jelentős segítséget ad évről évre a tanács és a végrehajtó bizottság munkatervéhez érkezett nagyszámú javaslat feldolgozásához. Egyre eredményesebb a közreműködése a tanács- és vb-határozatok végrehajtásának ellenőrzésében, a tanácsi munkában jelentkező gátló tényezők, a fogyatékosságok felderítésében és kiküszöbölésében. Érdekes — és ez az együttes ülés résztvevői körében elismerést is váltott ki — az a szerepkör, amelyet a dabasi ügyrendi bizottság a többi tanácsi bizottság munkájának koordinálásában, ösztönzésében betölt. Hangsúlyt kapott azonban a vitában az is, hogy az ügyrendi bizottság nem valamiféle „szuperbizottság”, még látszólag sem kerülhet a Szakszervezeti vezetők tanácskozása Tegnap dr. Darabos Pál, az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének főtitkára meglátogatta a szakszervezetek Pest megyei Tanácsát, valamint az orvos-egészségügyi szakszervezet Pest megyei bizottságát és megbeszélést folytatott dr. Dobi Ferenccel, az SZMT vezető titkárával, valamint dr. Kovács Máriával, az orvos-egyészségügyi szak- szervezet megyei titkárával. A tanácskozáson a főtitkár és a megyei szakszervezeti vezetők összegezték az egészségügyi dolgozókra váró feladatokat. többi bizottság fölé, tevékenysége nem érintheti a többiek önállóságát, azok tagjainak önálló felelősségét. Elterjeszteni és követni A megbeszélésen Szűcs Zoltán és Bátori Ferenc megyei tanácstagok és többen mások is elmondták: az ügyrendi bizottságok munkájának továbbfejlesztése szempontjából hasznos és szükséges a jelenlegihez hasonló tapasztalat- cserék szervezése, a sikerrel alkalmazott munkamódszerek elterjesztése. Valamennyi járási hivatalnak érdemes például megszívlelnie a dabasi járási hivatalnál az utóbbi időben már rendszeresen alkalmazott módszert, amely szerint a nagyközségi, községi tanácsok tevékenységének komplex felügyeleti vizsgálatai során kikérik és figyelembe veszik az ügyrendi bizottság elnökének, tagjainak véleményét, javaslatait. Dr. Csalótzky György Milyen ma, 1974-ben egy nemzetiségi település élete? Erre a kérdésre kerestem a választ a ráckevei járás nagyközségében, Tökölön. Szu- sics Péter, a tanács elnöke sétára invitált. — Jöjjön, nézzünk körül, közben sok mindenről beszélgethetünk. Tudja, én úgy vagyok vele, amit látok, az gyakran többet mond nekem, mint amit egy irodai beszélgetés nyújthat. 1714-től Nem kellett sok idő a bizonyításra; az utcán egy csapat pöttömnyi gyerek ráköszönt : dobre dán ... — Óvodások. Biztosan próbálni mennek a művelődési házba. Vasárnap lesz az évzáró önnepségük — magyarázta. — Ügy tudom, egy szerb körtáncot is bemutatnak. Tudja, februárban három csoportnál bevezettük a napi fél óra szerb nyelvű foglalkozást, azóta mindig szerbül köszönnek rám. Szusics Péter beszédén érződik, hogy maga is szerb anyanyelvű. — Huszonhat esztendeje települtünk ide Jugoszláviából. A feleségemet itt ismertem meg, Tökölön. Az ő családja régen itt élő família. Még az is lehetséges, hogy az első betelepülők közül való. Egyszer utána kellene már nézni. A plébánián 1714 óta vezetik az anyakönyvet... Lényegében tehát azóta, hogy Tökölön megjelentek az első délszláv telepesek. A honismereti körnek lenne mit feldogoznia. — Való igaz, hogy a honismereti körnek lenne mit tennie ... — bizonyításként elvezet a falu határában álló Anna kápolnához. A csöppnyi templomnak csodálatos módon nemcsak a falai maradtak meg épen, hanem a homlokzata is. — Nézze az alapkövét — mutat egy hatalmas kőtömbre. — A bevésett szám tanúsága szerint 1390-ben kezdték építeni. Ezek a vékony, vörös téglák viszont középkori .eredetűek — mutat a falakra. — Ez azt bizonyítja, hogy a középkorban átépítették a kápolnát. Félmilliós hozzájárulás Közben visszakanyarodtunk a falu központja felé vezető útra, s beszélgetésünkben is a jelenbe. ■— Az iskolában ma már százhúsz diák tanulja a szerb- horvát nyelvet. Négy tanítónk van hozzá, az óvodában pedig három óvónő, akiknek a feladata a gyerekek anyanyelvi oktatása. Sokkal több diák tanulná a szerb-horvát nyelvet az iskolában, de nincs helyünk hozzá. De most már bizakodunk: az idén hozzákezdünk egy új, nyolc tantermes iskola alapozásához. A tervek szerint jövő szeptemberben már abban tanulhatnak a gyerekeink ... Gyors körültekintés a nemrég rendbehozott művelődési házban s egy elismerő megjegyzés a nagyközségben működő üzemek, gazdasági egységek vezetőinek: — A május elején átadott szabadtéri színpadot társadalmi munkában készítették. A megkötött szocialista szerződések értelmében az idén 480 ezer forinttal járulnak hozzá a művelődési ház, a sportkör működéséhez s egyéb községfejlesztési feladatokhoz... Egyébként ez az épület az otthona a negyvenöt tagú nemzetiségi népi együttesnek. Néhány hete Dömsödön vendégszerepeltünk. Most vasárnap Dunakeszire szól a meghívás, egy héttel később pedig Po- rnázra. Július végén jugoszláviai turnéra utazunk... Központtá fejlesztve — A nemzetiségi probléma nálunk ismeretlen — folytatta már az irodában. — Szinte egyforma arányban vesznek részt a nagyközség közéletében a magyarok és a délszláv anyanyelvűek. — Példák sorával bizonyította az elmondottakat. — A tanácstagok hatvan százaléka délszláv anyanyelvű. A tanács végrehajtó bizottságának a kilenc tagjából pedig hatan beszélik a szerb-horvát nyelvet. És hasonló a helyzet a Hazafias Népfront elnökségében is. A tizenegy tagból hat délszláv anyanyelvű, köztük az elnök, Tóth Mihály is... Aki, mintha csak meghallotta volna, hogy róla van szó, bekopogott az irodába. S ha már bejött, ő folytatta a megkezdett felsorolást. — A Vörös Csillag Termelő- szövetkezet elnöke, Pesuth Ambrus, aki egyben megyei tanácstag is, szintén délszláv anyanyelvű. A helyettese, Tábori István, magyar. Ezzel szemben a Petőfi Szákszövetkezet elnöke, Takács László, magyar, a helyettese, Agics Illés viszont délszláv. — Szó van arról is — vette át a szót ismét Szusics Péter —, hogy bevezetjük a kétnyelvű feliratokat az utcáknál, a közintézményeknél. S az is a terveink között szerepel, mivel Tököl a legnagyobb, délszláv nemzetiség lakta települése a ráckevei járásnak, hogy tököli központtal létrehoznánk egy járási nemzetiségi népi együttest, művelődési házunkat pedig járási nemzetiségi művelődési központtá fejlesztenénk. — Addig is, amíg mindez valósággá válik — folytatta Tóth Mihály —, hozzákezdünk a délszláv népi hagyományok, dalok, mesék, hiteles történetek megörökítéséhez. Hazajönnek Tökölön gyakran fordulnak meg Jugoszláviából érkező vendégek: írók, néprajzkutatók, művészeti együttesek vagy éppen a szomszédos országban élő rokonok. Hazajönnek — mondják, hiszen az utcán, az iskolában, a tanácsházán legalább olyan otthonos a szerb-horvát beszéd, mint a magyar. Akár úgy köszönnek, hogy dobre dán, akár úgy, hogy jónapot, így is, úgy is megértik őket a tököliek. Prukner Pál Napirenden: a nagyközségi tanácsok ügyrendi bizottságainak munkája Dabason élnek a tanácstörvény nyújtotta lehetőségekkel Úrhatnámságból? Kancsár István, a dabasi nagyközségi tanács ügyrendi bizottságának elnöke munkájukról adott tájékoztatójában mindenekelőtt a bizottság sajátos szerepköréről beszélt. Mint mondotta, élnek a tanácstörvény nyújtotta lehetőségeikkel, javaslattevő, véleményező, előkészítő, ellenőrző és összehangoló szerepkörükkel. Munkájuk szorosan összefügg a tanácsnak, mint testületnek a tevékenységével, miután vizsgálják a tanácstagok megbízatásával kapcsolatos kérdéseket, az összeférhetetlenségi ügyeket. A tanácstörvény végrehajtási kormányrendelete szerint a tanács megbízhatja az ügyrendi bizottságot a szervezeti és működési szabályzat kidolgozásával és hatályosulásának vizsgálatával. Számos tanács, szervezeti és működési szabályzatában további jelentős feladatokat is ügyrendi bizottságára ruházott. A dabasi ügyrendi bizottság még csak rövid, mindösz- sze 3 éves múltra tekinthet vissza. Első erőpróbájának, a nagyközségi tanács szervezeti és működési szabályzata megalkotásának — a mindennapi tanácsi munka tapasztalatai is ezt igazolják — sikerrel eleget tudott tenni. Tevékenységében — és az megszívlelendő lehet számos más tanács ügyrendi bizottságának is — sikerült a folyamatosságot is biztosítani. Vélemények rendeletalkotások előtt A saját maga által alkotott ügyrendjének és éves munkatervének megfelelően, rendszeresen vizsgálja a tanácstörvény rendelkezéseinek végrehajtását, a tanácsi munka szempontjából fontos elvek érvényesülését. Jelentős szerepet tölt be a nagyközségi tanács rendeletalkotó munkájában. Az 1973-ban kezdődött új tanácsciklus folyamán — a szervezeti és működési szabályzat módosításáról alkotott tanácsrendeleten kívül — háem Gs. Lászlódéról van szó. És nem is V. Editről, B. Edé- néről, meg még a többi huszonkét lányról, asszonyról, aki az újsághirdetésre jelentkezett. A vállalat hirdetett, titkárnőt keresett. Alig jelent meg a néhány soros apró betű, már az első órákban ostromoltak bennünket az ajánlkozók. A huszonegy éves korú lánytól, a harmincöt éves asszonyig nagy választék kínálkozott. Valamennyien kedvesek, jól öltözöttek, csinosak, megnyerőek voltak, s közösek abban is, mindenképpen titkárnők szeretnének lenni. Legfeljebb a vágyak megfogalmazása különbözött: — Tudok gyors-, gépírást, szeretek emberekkel bánni. — Most is titkárnő vagyok, de kevés a fizetésem. — Azért szeretnék állást változtatni, mert a főnököm felesége is az osztályon dolgozik, és kellemetlen... — Régi vágyam teljesedne, ha titkárnő lehetnék. Mind a huszonötén állásban vannak, ki személyi titkárnő, ki adminisztrátor egy osztályon, ki négy osztály vezetőinek ügyeit intézi. S mivel valamennyien dolgoznak, mindannyian a munkából kéredz- kedtek el, hogy el ne szalassizák a nagy alkalmat. S. Éva 21 éves, érettségizett, bájos lány. Az érettségije? — hát, 2,4 lett. De hol van már az! Két éve dolgozik, valaki íróasztalhoz segítette. K. M.-né szintén irodában tölti a nap nyolc óráját. Fellépése biztonságos, tudatában van értékének. Meglepődött, amikor ki akartuk próbálni gépelési képességeit. Diktáláskor a tájékoztatta szót így írta: Táíj/ékoz- tatta. Amikor elétettük a papírt, nem pirult el, önérzetesen tiltakozott, ilyen csak izgalmában fordulhatott elő, ettől még jó titkárnő válna belőle. S. L., a budapesti szót nagy B-vel. Volt, aki Nixon nevével bajlódott és amikor Waldheim- mel próbálkoztunk, már tudtuk, hogy túlzott igényeket táplálunk. K íváncsiak voltunk arra is, ki mit olvas. A többség megnevezett egy-két írót, maiakat alig. Akkor azonban nagy volt az ijedtség, amikor típuskérdéseket tettünk fel: — Olvas-e napilapot? — Ki Magyarország miniszterelnöke? — Ki a párt első titkára? — Soroljon fel tetszés szerint néhány minisztert. Egy kivételével senki nem tudott megfelelni a kérdésekre. Aki a Kardiológiai Intézet valamelyik osztályáról jelentkezett, azt sem tudta, ki az egészségügyi miniszter. Volt, aki Ilku Pált mondotta művelődés- ügyi miniszternek. Aznap jelent meg a hír, hogy Nagy Miklós utódaként dr. Polinszky Károlyt nevezték kl. S olyan titkámőjelölt is akadt, aki Fock Jenőről azt hitte, hogy a mezőgazdasági miniszter helyettese. Huszonötén kísérleteztek. Véletlen mintavétel alapján, akár szociológiai felmérésnek is tekinthetnénk a vizsgálódást E lőször mérgelődtünk, s szidtuk a tudatlanjait. Azután, amikor lehiggadtunk, kezdtük elemezni, keresni az okát e nagyfokú tájékozatlanságnak. Milliószor kigúnyolt, elítélt Szabad Nép félórák jutottak az eszünkbe, hogyan próbáltuk a fejekbe sulykolni a politikát, rosszul, visszataszítóan rászoktatni az embereket az újságolvasásra, a jó szándékot is rosszra fordítva. A személyi kultusz éveiben tö- megfoglalkozásokon tanítottuk és kérdeztük vissza Sztálin és Rákosi életrajzát. Ha akarta valaki, ha nem, tudnia kellett. Ez is joggal szült ellenérzést mindenkiben. Így nem lehet, így nem szabad, ilyen módszerekre nincs is szükség. Nagyszerű dolog, hogy ma nálunk jól élnek az emberek és az életszínvonal emelkedését jelzi, hogy majd’ minden családnak van rádiója, televíziója, és akkor hallgatja, nézi, amikor kedve tartja. A politikai napilapok iránti igény is nő. A megyei lapok már több példányban jelennek meg együttesen, mint a párt központi lapja, a Nép- szabadság, miközben annak is emelkedik a példányszáma. A könyvnapokon milliók vásárolnak, ki csak egy könyvet, de legtöbben hármat, négyet. S akkor huszonöt közül huszonötén, olyanok, akik fontos munkakörbe jelentkeznek, olyan helyre, ahol napi szükséglet a tájékozottság, az elemi kérdésekre nem tudnak felélni. Ígérték, majd megtanulják, adjunk lehetőséget Igenám, de 2400, 2900 forint fizetést kerteli! — miközben az egyetemről kikerülő ifjú nemzedék örül, ha megkapja a kétezret. Miféle felfogás, hogy majd’ háromezerért tanulják az egyszeregyet, a helyesírást és a politikai ábécét. S enki ne értse félre, illetve, ha úgy gondolják, sem baj: igenis, aki íróasztal mellé ül, illik tudnia legalább azt, amiről szinte naponta cikkeznek az újságok, de, ha azt nem, legalább a magyar helyesírást. Nem, dehogyis a miniszterekről van szó, s dehogyis a vezető tisztségviselők személyi kultuszáról'. Nem csupán az ő irántuk érzett tisztelet miatt kell ismerni nevüket, azért, mert sokat tesznek önmaguk is az országért, hanem azért, mert, ha a legegyszerűbb tudást, ismeretet sem igénylik, hogyan igazodjanak el a napi politikai, gazdasági életben, hogyan lehetnek „jobbkezek” a titkárság élén, ahol legkevésbé a kávéfőzés a lényeg? Nem a huszonötről írunk csupán, hanem arról, ahol nevelkedtek. A családi otthonokról, az iskolákról, az ifjúsági szervezetekről. Mert ne feledjük, a jelentkezők többsége nemrégen került ki az iskolapadból. A KISZ-foglalkozások, az osztályfőnöki órák sok alkalmat kínáltak arra, hogy a világ dolgai felé irányítsák a figyelmet. S a munkahelyek, ahol az iskolapad után már két-három évet eltol törtek? Ott is vannak KISZ- és pártszervezetek, tapasztalt idősebbek, talán észre sem vették, hogy valami mulasztás terheld őket. Megnyugodtak abban, hogy a mellettük dogozó fiatal lányt a környező dolgokból semmi sem érdekli, elvégzi munkáját, felveszi a fizetését és márts másutt kopogtat a nagyobb pénzért. Hogy ahhoz több tudás, felkészültség kellene? —mér- gelődésünfcre néhányan cinikusan feleltek: ne támasszunk túlzott igényeket. M iért ne? És miért túlzott igény az, ha egy „érett” embertől megkívánunk némi tájékozottságot? Különösen akkor, ha ezzel összefüggő munkakört kíván vállalni. Nem azt kifogásoljuk, ha valaki munka után hobbyból kézimunkázik, kertet kapál, főz a csalódnak, kikapcsolódik. Mindennek azonban csak akkor élhet valaki, ha hivatali kötelességére felkészült, annyira, amennyi rangot, fizetést követel magának a társadalomtól. I rtunk a család, az iskola, a KISZ felelősségéről, a jelentkezők önbecsületéről. A munkahelyek társadalmi szervezeteinek felelősségéről sem hallgathatunk, az idősebb nemzedékről, s azok közül is elsősorban a kommunistákról. Azokról, akik millió társadalmi munkát vállalnak, önzetlenül fáradnak a közösség dolgaiért: részt vesznek óvoda-, iskolaszépítésben, -bővítésben, parkosításban, gyűléseket szerveznek, oktatnak a szemináriumokon ... de nem veszik észre azokat, akik nem jutnak el a szemináriumokig. A tanulásig, az olvasásig. Hirtelen közvetlen környezetünkre gondolok és felébred lelkiismeretem, élnek körülöttünk emberek, akikkel naponta találkozunk, összeköt bennünket a munka és tudomásul vesszük minden küzdelem, próbálkozás nélkül, hogy akadnak olyanok, akik félrehúzódnak, látóhatáron kívül maradnak, és még csak nem is érdeklődünk az iránt, milyen tartalommal töltik meg életüket. Nem mentegetjük azokat, akik csupán abban látják életük értelmét, hogy a főnöknek feketét főzzenek, hozzák a colát, ha vendég érkezik, és azt az illúziót táplálják magukban: az íróasztal mögött nem kell dolgozni. Az ilyen íróasztalokat az úrhatnámság szülte! Azt hiszik, hogy elég a szép, ízléses öltözék mögötte, a kedves mosoly. Nem mentegetjük a tévhitben élőket, mégsem őket marasztaljuk el elsősorban, hanem mindazokat, akik között jó pénzért, siváran, érdektelenül élhetnek. Azokat, akik hangoztatják: feleslegesen nő az alkalmazottak száma, b amikor csökkenteni kényszerülnek, nem mernek határozottan cselekedni. Nem merik kimondani: ne kapjon semmiféle íróasztalt az, akit nem a képessége, a munkahely szükséglete, igénye, hanem csak a véletlen szerencse, más szakmák érthetetlen lebecsülése juttatott a képességét messze meghaladó íróasztal mellé, és úgy érzi, onnan többé nem mozdítható el. Sági Agnes
