Pest Megyi Hírlap, 1974. május (18. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-16 / 112. szám
4 %Hhtav 1974. MÁJUS 16., CSÜTÖRTÖK Elhunyt Domonovszky Endre Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Domanovszky Endre festőművész, kétszeres Kossuth-díjas, kiváló művész, a Magyar Képzőművészeti Főiskola rektora 67 éves korában, súlyos betegség után elhunyt. Halálával a jelenkori magyar képzőművészet egyik legnagyobb alakját veszítettük el. Temetéséről később intézkednek. A Művelődésügyi Minisztérim, a Magyar Képzőművészeti Főiskola, a Magyar Képzőművészek Szövetsége „...falun is leküzdjük' Közművelődés a gazdaságban A Képzőművészeti Főiskolán 1925—30 között Glatz Oszkár növendéke volt. Első gyűjteményes kiállítását 1929- ben római ösztöndíjas tanulmányútja után rendezte. A 40-es években változott művészetének formanyelve: a neoklasszicista archaizáló hangvételt drámai, expresz- szív formálás váltotta fel. E korszakának fő műve a Csillések. Az ötvenes években mindinkább a XIX. századi realizmus formarendjét továbbfejlesztő, modernebb hangvételű zsánerképek foglalkoztatták, majd monumentális dekoratív festői feladatokra vállalkozott. 1952— 55 között készítette a moszkvai mezőgazdasági kiállítás pannóit, amelyeken a festői- ség és dekorativitás egységét kereste. Első nagyszabású freskóját, a dunaújvárosi Vasmű bejáratát díszítő Munkás-paraszt találkozás című művét további monumentális, dekoratív jellegű munkák követték. Ekkor születtek a Táncoló lányok, a Zenélök, s a brüsszeli világkiállítás alumíniumlemezre festett pannói, a debreceni pályaudvar sgraffitója. 1958-ban nagyobb anyaggal szerepelt a velencei biennálén, majd műveit Szófiában, Angliában és Svájc ban is bemutatták. Pedagógiai munkássága sokrétű volt, 1930—1933 között a Képzőművészeti Főiskola pécsi művésztelepét vezette: 1931-től az Iparművészeti Fő iskolán, 1948-tól a Képzőművészeti Főiskolán tanított. A Nemzeti Galéria számos alkotását őrzi. Továbbtanuló szakmunkások Három év alatt középiskolai végzettség A művelődésügyi miniszter most megjelent utasítása részleteiben is szabályozza: miképpen szerezhetik meg a szakközépiskolai végzettséget a munkájuk mellett továbbtanulni szándékozó szakmunkások. Az utasítás aláhúzza: mindazok, akik az általános iskola nyolcadik osztályát sikeresen elvégezték, vagy azzal egyenlő értékű iskolai végzettségük van, továbbá szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkeznek és munkaviszonyban állnak, avagy szövetkezeti tagok — esti, illetőleg levelező formában úgynevezett kiegészítő középiskolai tanulmányok vagy egyéni felkészülés alapján megszerezhetik a szakközépiskolai végzettséget. A tanulmányi idő három év. A jelentkezők felvételéről az igazgatók döntenek, felvételi vizsgát nem kell tenni. A harmadik éyfolyam sikeres elvégzése után a tanulók — az érettségi vizsgaszabályzat rendelkezései szerint — érettségi vizsgát tehetnek. A továbbtanuló szakmunkásokat mindazok a tanulmányi kedvezmények megilletik, amelyeket a dolgozók szakközépiskoláiban tanulók kapnak. Az utasítás hatályba lépett. Vitathatatlan tény, hogy a termelőszövetkezeti mozgalom győzelme nemcsak gazdasági és politikai eredményeket hozott: közvetlen kulturális hatása is jelentős. Mégis, a szorosan vett paraszti lakosság viszonylag alacsony műveltsége — a lakosság más rétegeihez mért elmaradottsága — ma is a közművelődés egyik legfőbb gondja. Nem véletlenül állapította meg a Központi Bizottság közművelődési határozata: „A falusi lakosság körében a köz- művelődési munkával elő kell segíteni, hogy a műveltségi színvonalban és a művelődési lehetőségekben meglevő történelmi hátrányt falun is leküzdjük”. Mit tesz ennek érdekében falun a legjelentősebb gazdasági bázis, a termelőszövetkezet vezetése? Erre kerestük a választ Gödön, az Egyesült Dunamenti Termelőszövetkezetben. Többszörösen visszatérül — Nemrég ünnepeltük gazdaságunk negyedszázados évfordulóját — kezdi a beszélgetést Albert Mihály elnök. — A megtett utat, a változást jól szemlélteti: egymilliós közös vagyonnal kezdtük huszonöt esztendeje, a jubileum évét viszont már százmilliós vagyonnal zártuk. Azt mindenki elismeri: ilyen eredményt elérni a régi tudással aligha lehetett volna. Ez egyúttal meghatározza feladatunkat is: a lehetőségekhez képest sokat kell költenünk a kultúrára, arra. hogy lehetőséget biztosítsunk az embereknek meglevő tudásuk állandó gyarapításához. — Tavaly negyedmillió forintot terveztünk kulturális célokra — veszi át a szót dr. László Domokos, a gazdaság elnökhelyettes főagronómusa. Hogy mire is költöttük ezt a látszólag sok pénzt? A gazdaság dolgozóinak fele, mintegy négyszázötven ember huszonöt szocialista brigádban dolgozik. Érthető, ha sokat költöttünk az ö művelődésük] re, kultúrált szórakozásukra. Előadássorozatokat szervezünk I számukra, hagyományos már | a szocialista brigádok vetélkedője, s az is, hogy autóbusszal gyakran kirándulni visszük a brigádok legjobbjait. — Tavaly negyvenen vettek részt különböző tanulmányutakon — folytatja az elnök —, a többségük valamelyik szocialista brigád tagja. És hagyomány az évről évre megrendezett szántóverseny is: az emberek szakmai tudását növeld, ugyanakkor jobb munkára serkent. Mindez persze, pénzbe kerül, nem is kevésbe, de ez az összeg többszörösen visszatérül a gazdaságnak. Színházi buszjárat A gazdaságnak saját könyvtára van, elsősorban a munkát segítő szakkönyvekkel. A könyvtár gyarapítására tavaly nyolcezer forintot költöttek. S negyedévenként újságot is megjelentetnek, amelyben a gazdaság életéről, a soron következő feladatokról olvashatnak az emberek. Ez is a köz- művelődés szerves része, akárcsak a fotoszakkör fenntartása vagy a KISZ-fiatalok kulturális rendezvényeinek a finanszírozása. Évről évre több fiatal dolgozik a gazdaságban s a termelőszövetkezet vezetése mindent megtesz annak érdekében, hogy számuk tovább gyarapodjék. Száztizén ötezer forintot fordítottak például a lakásépítkezések támogatására. Rendszeres színházi buszjáratuk van. Szintén sokat mondó számadat: tavaly több mint négyszázan vettek részt politikai oktatáson, a marxista—leninista esti egyetemtől a brigád- politikai oktatásig bezárólag. — Mindezek mellett feladatunknak tartjuk — mondja dr. László Domokos, hogy részt vállaljunk a nagyközség köz- művelődéséből is. Tesszük ezt olyan formán, hogy évente harmincezer forinttal járulunk hozzá a művelődési ház közös fenntartásáh oz. Bővülő tudással KÉT TÁRLAT A ráckevei Duna-part üzenete Patay László évek óta állandóan úton van. Számára az utazás létszükséglet; művészetének kiküszöbölhetetlen előzménye. Normandia sziklákkal ajándékozta meg és tengerrel, egész festménysorozat készült ezen élmény- forrás nyomán. A Munkácsy-díjas festő különös vonzalommal ragaszkodik a vízhez. Hosszabb ideig élt Dömsödön, 1972-ben telepedett le Ráckevén, s ez a Duna-szakasz számtalan képének nyersanyaga. Ma, csütörtökön nyíló szegedi kiállításának katalógusában a következő vallomást olvashatjuk: „Figyelem a tavaszt. Megrendít, felemel, gyönyörködöm benne. Költészetté válik a Nap sugaraiban, rögök mozdulatában, virágok félénk fordulásában”. Számára a tavasz is utazás, olyan festményekkel megvalósított tájtalálkozó, ahol a virágzó barackfa, hóolvadás, virágok közé lépő szerelmespár, öreg fa, esti felhő, fűz és „Zöld fátyol a fákon” egyaránt kapcsolódik a szegedi Fehértóhoz, a Tiszához és Ráckevéhez. Olyan indázóan ölelő lombkörnyezetben helyezi el anyát gyermekével, hogy érezzük; a történés általános, nem köthető egyetlen helyhez, a fényben fürdő gyermek otthona az egész világ. Ez a mély humánum, természet- szeretet és rajzi alaposság hatja át műveit, értékei megbízhatóak, alaposak és érzékenyek — valami lényeges dolgot „akar közvetíteni szemünk-lelkünk jó közérzete érdekében”. Szeged és Ráckeve évszázados kapcsolata folytatódik Patay László kiállításával, hiszen a szegedi alsóvárosi ferences és a ráckevei görögkeleti templomot ugyanaz a gótikus műhely építette. Szegedi Kis István mindkét nevezetes hely prédikátora volt, s a Kárász utcában kiállított képek először egyeztetik a szegedi Tisza- és a ráckevei Duna-part víz- ringásának és fűzfáinak hangulati egyezéseit a magyar festészetben. Ilyen szellemben üdvözöljük a Ráckevén élő Patay László szegedi kiállítását. Ledniczky Gyula — az Angyali-sziget festője — újabb kiskunlacházi kiállításán már nem elégszik meg az őszi fák, csónakbejárók, öblök láttatásával, hanem emberi gesztusokkal dúsítja a táj eseményeit. Ezért örülünk A Ráckevén élő Patay László szegedi tárlatának képeiből horgászainak, akvarelleken jelzett kirándulóinak, mert az évszakok festői humanizá- ciója fejlődéséről is számot ad. Jól érzi, rajzi biztonsággal léphet csak előre, hiszen eddigi értékei közismertek. A táj indította benyomásait a jövőben nem korlátozhatja vízfestményekre, fokoznia szükséges grafikai feljegyzéseit, mert csak így válhat azzá, melyért évek óta tiszteletet ébresztő erővel küzd, hogy ő legyen, lehessen az Angyali-sziget négy évszak színöltönyét magára csatoló festői enciklopédiájának ügyeletes rajzi szerkesztője. Kiállítása szombaton, déli 12 órakor nyílik a kiskunlacházi művelődési házban, Romár László tanácselnök megnyitó beszédével. A tárlat június 5-ig naponta megtekinthető. Losonci Miklós 1 — Befejezésül még csak annyit — búcsúzik az elnök —, hogy az idei esztendőre ugyancsak negyedmillió forintot terveztünk kulturális célokra. Hogy miért? Jól tudjuk, hogy o közművelődés a szocialista ember kialakításának egyik legfontosabb eszköze, de ugyanakkor — s ez sem lebecsülendő — a termelésnek, a termelékenységnek, a gazdasági fejlődésnek is jelentős tényezője. Nem lehet közömbös számunkra: milyen műveltséggel, felkészültséggel rendelkeznek gazdaságunk dolgozói. Az eredményes munka mindannyiunk állandóan bővülő tudásának lehet csak a következménye. P. P. Népzenei fesztivál A Magyar Rádió — a salgótarjáni városi tanács együttműködésével — idén ismét megrendezi az országos és nemzetközi népzenei fesztivált, amelynek színhelye — csakúgy, mint 1972-ben, az első alkalommal — most is Salgótarján lesz. A június 22-én kezdődő háromnapos, rendkívül színesnek és változatosnak ígérkező program nemzetközi népzenei hangversenyén hét ország szólistái és együttesei mutatják be műsorukat. Díszkocsi Dunaújvárosban a régi Castrumtól délre, az utóbb szőlőskert helyén folyó ásatások során a régészek több helyiségből álló ház nyomaira bukkantak. Az egyik nagyméretű helyiségben, amely valószínűleg kocsiszín lehetett, szétszedett díszkocsi néhány alkatrészét találták meg. HETI FILMJEGYZET Kettős bűntény Hamburgban Kirk Douglas és Florinda Boncán, a Kettős bűntény Hamburgban főszereplői Annyi krimit látunk (s köztük annyi gyengén sikerültét is), hogy hovatovább közömbössé válunk a bűnügyi filmek iránt. Éppen ezért, ha egy, a műfaj előírásainak megfelelő, jól és izgalmasan megírt, s hasonlóan jól és izgalmasan rendezett krimivel találkozunk, azt a nagy tömegű termés közepette is figyelemmel tudjuk kísérni. Roii, Bucceri és Leoni bűnügyi története, az olasz— NSZK Kettős bűntény Hamburgban, egyike az ilyen jó krimiknek. Mivel egy íratlan szabály tiltja, hogy a kritikus egy krimi esetében „lelője” a történet poénjeit, meglehetősen nehéz úgy beszélni erről a filmről, hogy a jó színvonalat kellően megindokoljuk, de a nézők izgalmát is meghagyjuk. Nos, maga az alap nem túlságosan eredeti: egy kasszafúró specialista, letöltve a büntetését, újra bekerül a civil életbe, de régi „ügyfelei” új, óriási munkát kínálnak neki. Ám a „szakember” nem vállalja el a munkát, mert szép és ifjú hitvese már unja, hogy férjével csak a beszélőkön találkozik. E>e a nagy buli nem hagyja nyugodni, s nekilát, hogy megcsinálja maga, a saját szakállára. Segítője is akad, egy jóképű, fiatal fickó személyében, s kidolgozzák a valóban zseniális tervet. Minden úgy megy, mint a karika- csapás, míg egy apróság él nem indítja a balszerencsés mozzanatok lavináját, melyek végül is tragikus fordulathoz vezetnek. A film keserű felhangokkal ér véget. Ebből a pár mondatos vázlatból persze nehéz elhinni, hogy a Kettős bűntény Hamburgban valóban jó krimi. Ha azonban hozzátesszük, hogy az egész história lényege az, hogy a szupermodern, elektronikus biztonsági berendezéseket kell kijátszani, s a technikával, a komputerekkel szemben az emberi ravaszság dolgozik és ilyen esetben önkéntelenül is az embernek drukkolunk, még ha azt is megemlít jük, hogy a „szakembert” játszó Kirk Douglas úgy teszi rokonszenvesé ezt a figurát, hogy miközben neki drukkolunk, mégsem értünk vele egyet, akkor valamit megéreztettünk a film eszközeiből és a feszültség forrásából. A rendező, Michele Lupe, kitűnően érti, hogyan kell apró eszközökkel, egy sajátos zajeffektussal, egy hosszan, lassan kijátszott fényképezési megoldással, vagy éppen egy vad, bravúros autós üldözéssel, netán egykét ökölharccal izgalmassá tenni a történetet. A fordulatokban bővelkedő alkotásból nem hiányzik az érzelmi szál sem: a megszállott, zseniális kasszafúró szép felesége (Florinda Bolkan játssza egzotikus szépsége teljében) kissé megperzselődik a villogó fogsorú és daliás fiatal kasszafúrósegéd világoskék szemeinek füzében (a fiút az a Giu- liano Gemma játssza, aki A tüzes íjász Robin Hoodjaként mutatkozott be nálunk). Mindez másodpercre kidolgozott hatások, remek technikai trükkök, élénk fantázia és igen jó fényképezés keretében jelenik meg. A filmnek van egy nagy tanulsága: elektromémöki diploma nélkül ma már nem érdemes bankrablási terveket forgatnunk a fejünkben, de még akkor is nagyon vigyázzunk arra, hogy az elromlott karóra helyett ne használjunk vekkert. (A film nézői megértik, miről van szó ...) Átkozottak vagyunk, Irina! Valahol a boszniai vagy a macedóniai hegyek között, szó szerint az isten háta mögött, egy öreg vízimalomban él a még fiatal, daliás apa (mesterségére nézve molnár), kissé törékenyebb, érzékenyebb alkatú fia, s a fiú szép, fiatal felsége, Irina. Mikor a fiút katonának viszik, a korán megözvegyült apa egyedül marad a szép fiatal asszonnyal. Itt, istentől-ambertől távol, egyszercsak észreveszik egymásban a kívánatos nőt és a vérpezsdítő férfit. Hiába küzdenek ez ellen a furcsa, mindkettőjüket megzavaró, sötét szenvedély ellen, végül egymásé lesznek. Hamarosan visszajön azonban a katonaságtól a fiú, s ezzel beteljesül a tragédia. A Zivko Cegnic elbeszéléséből az eddig színészként ismert Kole Angelovszki által írt és rendezett jugoszláv film egyike az utóbbi időben látott legszebb filmeknek. Azzá teszi elsősorban a stílusa. Angelovszki kitűnően talál rá ennek a vad, indulatokkal teli történetnek a balladai szépségeire, arra a már-már népköltészeti tisztaságra, amely egyszerre emeli tragikus magaslatra és viszi le az emberi lélek mélyére Vico és Irina különös szerelmét. Hősei alig beszélnek, de erre nincs is szükség. Ez a film, különösen abban a környezetben, amelyben játszódik, nerfi is viselné el a túláradó szavakat. A rendező — és operatőrje, Vladan Stipanovic — a film elején egy rövid, színes részen mutatják be a tájat, a történet színhelyét, aztán a színek lassan, fokozatosan kifakulnak, s a világ fekete-fehérré vált, s két szín drámai kontrasztjával húzva alá a hősök sorsának drámaiságát. A filmnek lényepj-ben két szereplője van: a több filmből ismert, de eddig még egyszer sem ilyen tömören, súlyosan és őszinte átéléssel alakító Bata Zivoljinovic (ő játssza a vízimolnárt), s a finom szépségű, tiszta, egyszerű eszközökkel játszó Nena Arneric (Irina). Az ő kettősük adja meg a film alaphangját. De egy szépen fényképezett öreg malombelső, egy elkapott tekintet, a fák, az erdő, a hegyi patak vizének fényjátékai nem kevésbé adják meg ennek a szép filmnek a légkörét és komor szépségét. Szerelem a tengeren Filmoperett, annak minden kellékével. Igen sokak által kedvelt szerző, Dunajevszkij ismert operettjéből, a Fehér akácokból készült. Jevgenyij Sersztobitov rendező jól követi a műfajnak a szovjet film- művészetben kialakult hagyományait, szép helyszíneket és rokonszenves szereplőket választ. Takács István
