Pest Megyi Hírlap, 1974. május (18. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-12 / 109. szám
2 tMiiiw 1974. MÁJUS 12., VASÁRNAP EGÉSZ ÉJSZAKA és szombaton reggel is folytatódtak a szíriai—izraeli tüzérségi harcok a Hermon-hegységben és a golani front más szakaszain. A KAMBODZSAI népi felszabadító erők Phnom Penh főváros és Neak Luong haditengerészeti támaszpont között elvágták az 1. sz.- közlekedési főútvonalat, ellenőrzésük alá vonták a Saigonba vezető, stratégiai fontosságú útvonal újabb jelentős szakaszát. A RANCAGUAI (Chile) haditörvényszék pénteken 26 baloldali személyt belbiztonsági törvény előírásai megszegésének vádjával 18 hóHét végi jelentések ményt egyaránt, hogy Brandt leköszönt A kancellár bukásának alapvető oka az lehet, hogy nem találta meg a népi támogatás megszerzésének módját a jobboldal, propagandahadjárata ellenében. Annak idején a „keleti politika” megfogalmazása, alkalmazása és megvédése közben mozgósítani tudta a közvélemény többségét, most — nem. Az 1972-ben tett választási ígéreteket nem valósította meg, s amikor az NSZK gazdasági életében nehézségek jelentkeztek, a dolgozók nagy része s még saját pártjának balszámya is eltávolodott Brandt kancellártól és politikájától. Emlékszem azokra a bonni beszélgetésekre, amelyek során a kancellár .luveinek számi ó politikusok és újságírók a ratifikációs vita végén, tehát Brandt győzelmének pillanataiban óva intettek: a kancellár ’ számára most jön a neheze! Belpolitikájában nem fog tudni ugyanilyen eredményeket elérni, mert a reformokat ellenzi a monopoltőke, eliienzi a koalícióban részt vevő szabad- demokrata párt is *.. A földtörvény és az adóreform, az abortusz engedélyezése, a közoktatás megújítása — mind-mind olyan kérdés, amelynek megoldásához már nem mert, mivel nem tudott hozzányúlni Brandt. S közben a gazdasági helyzet romlott... A Volkswagen-művek sok tlz- ‘ ezer dolgozója már hosszabb ideje rövidített munkaheteket teljesít, kevesebb fizetésért. S most mi lesz? Brandt megmaradt a szociáldemokrata párt elnökének, maga helyett a pénzügyminisztert, Helmut Schmidtet ajánlotta kancellárnak. A jövő hét közepén dönt a Bundestag. (Előtte még új államfőt is választanak: minden bizonnyal Walter Scheel, az eddigi al- kancellár és külügyminiszter lesz a szövetségi elnök.) Bonni körökben azt mondják, Schmidt a következő választásig töltheti be a kancellári tisztet. Egészségi állapota nem a legjobb... De a kormány- koalíció sem „egészséges”: Scheel kiválása a kormányból azt eredményezd, hogy a szabaddemokraták jobboldala erősödik meg és lesz követelőzőbb. Schmidt maga is jobbra helyezkedik el a szociáldemokraták soraiban, de kérdés, hogy ez kielégíti-e a bonni és a bajor ellenzéket? A hét egyébként úgy indult, hogy a világ Franciaországra figyelt. Az elnökválasztás első menete nem hozott döntést. Mitterrand, a baloldal közös jelöltje futott be ugyan az első helyre, a szavazatok jó 43 százalékával, de ez nem volt elég az elnöki megbízatáshoz. Mögötte Giscard d’Estaing, a jelenlegi pénzügyminiszter, az „atlanti” és „közös piaci” jobboldali csoportok jelöltje ért célba: igaz, hogy csak 33 százalékkal, de ez is elegendő arra, hogy részt vegyen a második, a döntő menetben. Ott pedig már minden jobboldali, antikommunista szavazó vok- sára számíthat. A párizsi közvélemény-kutatások nyomban azt jelezték, hogy 51:49 arányban győzhet Giscard. Természetesen ez nem szentírás, bármennyire is beváltak a közvélemény-kutató intézetek jóslatai az első fordulóban. A politikai megfigyelők megegyeznek abban, hogy a francia történelem legszorosabb és legnyíltabb kimenetelű párharca lesz a május 19-i második forduló. A közvélemény-kutatások és a politikai elemzések egyformán megmutatták, hogy Mit- terrandra szavaztak a fiatalok, a munkások, az értelmiségiek egy része. A magam párizsi emlékei nyomán mindenesetre megjegyzem, hogy Franciaországban rengeteg a konzervatív módon gondolkodó ember, kispolgár. Ók Giscard-ra szavaznak, ugyanúgy, mint az Idősebbek és a parasztok is. A francia uralkodó osztály tudta, mit csinál, amikor évek óta nem engedte az alkotmánymódosítást: a választói korhatár leszállítását 18 évre. Ha a 18— 31 évesek is szavazhatnának, Mitterrand biztosan győzne ... Spinola tábornok, a portugál junta feje pénteken különféle politikai csoportok vezetőivel tanácskozott a polgári kormány megalakításáról1. Képünkön: a tábornok az elnöki palotához érkezik. Olaszországban ma kezdődik a népszavazás a válási törvényről. A firenzei Santa Maria del Fiore kupolájára ismeretlen személyek a „No” szócskát festették és így foglaltak állást a jelenleg hatályos válási törvény megtartása mellett. VÁLÁS OLASZ MÓDRA? Népszavazás Itáliában * Olaszországiban pénteken fejeződött be a válásellenes nép- 3 szavazás kampánya. Egynapi gondolkodási szünet után, ma Í hajnaltól 37,5 millió választó járul az urnák elé, hogy igennel vagy nemmel válaszoljon a népszavazásban feltett kérdésre: „Egyetért-e az 1970-ben meghozott válási törvény eltörlésével?” Az eredmény jelentős befolyást gyakorol majd az ország politikai sorsára is. A váláshadjárat egyike volt a leghevesebbeknek az olasz népszavazások, választások történetében. Üj típusu kampányt jelentett, mivel a közvetlen tét egy családjogi rendelkezés eltörlése vagy megtartása, s mert ilyen típusú választásra, népszavazásra, először kerül sor az Olasz Köztársaság történetében. A válási törvényt négy és fél évig tartó parlamenti harc után, 1970. december 1-én szavazta meg az olasz törvényhozás, először adva ekkor lehetőséget a polgári házasságok felbontására. Szélsőséges katolikus csoportok rögtön a törvény érvénybe lépése után harcot kezdtek eltörléséért: a megalakult Vá- lásellenes Liga — élve az alkotmány biztosította lehetőséggel — népszavazást kért a törvény eltörlésére. Ezt kétszer (1972- ben és 73-ban) elhalasztották, míg ebben az évben végül megrendezésre kerül. A baloldal mindent megtett, hogy megakadályozza a népszavazást, mert úgy értékelte, hogy egy másodlagos kérdésben feleslegesen vonja el a figyelmet más, fontosabb kérdések elől, megosztja a tömegeket. Igyekezete nem járt eredménnyel, mert a Kereszténydemokrata Párt úgy látta, hogy saját politikai céljai szolgálatába állíthatja a népszavazást, s ezért következetesen kitért a baloldal megegyezést kínáló javaslatai elől. A kampányban a Kereszténydemokrata Párt mellett a Vallás- ellenes Ligába tömörült szélsőséges katolikus csoport és az Újfasiszta Párt sorakozott fel, a válási törvény eltörlését kérve. A törvény megtartásáért az Olasz Kommunista Párt, a szocialista párt, valamint a szociáldemokraták, republikánusok liberálisok léptek feL A katoíi .US egyház nyíltan és hivatalosan nem foglalt állást (mivel az ügy áft olasz államra tartozó belső, polgárjogi kérdés), kifejezésre juttatta azonban, hogy a házasság felbont- hatatianságát szigorú dogmaként kezeld és a hívőket ilyen irányba befolyásolta a szavazással kapcsolatban. Katolikus (köztük egyházi) személyiségek egy csoportja szembefordult ezzel, úgy érvelve, hogy a hívőknek nincs joguk rákényszeríteni saját erkölcsi felfogásukat az államra, a nem-hívőkre. A űampanyt sorozatos provokációk, terrorista merényletek kísérték, a légkör elmérgesítésére törekedve, a szélsőséges klerikál-fasiszta körök kommunistaellenes kampányt folytattak. A Kereszténydemokrata Párt kormányban résztvevő partnerei a népszavazás számukra kedvezőtlen kimenetele esetén veszélyeztetve látják a kormányszövetség fennmaradását. Politikai körökben az a vélemény alakult ki, %ogy a KDP — siker esetén — egyeduralmi törekvései szolgálatába állítja az eredményt. Mindez erősen politikai töltést ad a ma kezdődő szavazásnak. A baloldal, az OKP, a kampányban szembefordult a kereszténydemokrata egyeduralmi törekvésekkel. Síkra szállt egy kivívott demokratikus jog megtartása, az államnak az egyháztól való függetlensége, egy demokratikus, a n.ői egyenjogúságot és a válás lehetőségét egyaránt biztosító családjogi reform mellett. Kampányát csütörtök este zárta le Rómában, a Piazza San Giovannin rendezett hatalmas tömeggyűlés, amelyen Enrico Berlinquer, az OKP főtitkára mondott beszédet. A többi „válási” párt pénteken rendezett közös gyűlést a kampány lezárásaként. Ezen Pietro Nenni, Giuseppe Saragat, Ferruccio Parri, Vgo la Maifa és Giovanni Malagodi beszélt. I Az előzetes kőzvéleménykutatási adatok arra vallanak hogy a szavazás rendkívül szoros eredménnyel zárul, a válási térvény megtartására (tehát ,,nem”-mel) szavazók csekély fölényével. A hét közben sokasodtak a jelei annak, hogy a tőkés világban a politikai-gazdasági válság újabb és újabb területekre terjed ki. Az embernek szinte az az érzése: a tőkés világ egészére kiterjedő átrendeződés indult meg — éppen a rend megbomlása révén. Mintha valaki egy ilyen, a fél világra kiterjedő játszmában arra venné rá a játékosokat, dobják be a lapjaikat, várják meg, míg újrakeverik és újraosztják, hogy az új játszma kezdetét vehesse... A francia, a nyugatnémet, az olasz, a kanadai, a dán, a portugál, s a többi belpolitikai zűrzavar mellett Nixon elnök helyzete is szorongatottnak tűnik! Ezen a héten történt az első kezdőlépés a sokat emlegetett „impeachment”, a vád alá helyezés dolgában: a képviselőházi bizottság munkához látott. U tána maga a képviselőház dönt. S ha vádat emel az elnök ellen, a szenátus változik át ítélkező bírósággá... Előrelépés Portugáliában, hogy a katonai vezetők a dolgozók hivatott érdekvédelmi képviseletének ismerték el a szakszervezeteket, s hogy a kormányalakítási tárgyalások során a baloldali politikusok súlya, tekintélye növekedni látszik. Az események háttérbe szorították a Közel-Keleten történteket, pedig a jelek szerint némi előrehaladás mutatkozik a szíriai—izraeli csapatszélvá- lasztás ügyében. Az Egyesült Államok pedig mintha most több hajlandóságot mutatna a genfi béketárgyalások folyta tá- sának előmozdítására. Pálfy József Dísz őrs-ég- az Ismeretlen Katona sírjánál Moszkvában, a Kreml falánál, a fasiszta Németország felett aratott győzelem 2-9. évfordulója alkalmából. A szíriai kormány meghívására Damaszkuszba látogatott Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter. A képen: Groxnikót (balról) fogadja Asszad szíriai elnök. Televíziós vitában mérte össze erejét a francia elnökválasztás második fordulójának két jelöltje, a baloldali Mitterrand (jobbról) és a konzervatív Giscard d’Estaing. Az amerikai képviselőház igazságügyi bizottsága 25 perces nyilvános ülést tartott, amelyen megkezdték a Nixon elleni alkotmányos vádemelés lehetőségének vizsgálatát. Ügy döntöttek, hogy az ülést — az első napokban — a nyilvánosság kizárásával folytatják. Indiában folytatódik a belpolitikai feszültség, amelyet elsősorban az Indira Gandhi pártjával szembenálló erők szítanak. Képünkön: katonai őrjárat egy delhi kerületben. A Brandt NSZK-kancellár lemondása következtében kialakul helyzetről tanácskozott a szociáldemokrata párt vezetősége. Képünkön: (balról) Willy Brandt, Helmut Schmidt, az új kancellár- jelölt és Herbert Webner. Helmut Schmidt kancellárjelölt (balról) és Heinz Kühn (jobbról) a szociáldemokrata párt részéről megbeszélésre jöttek össze a liberális párti vezetőkkel, Wolfgang Mischnickkel (második balról) é= Walter Scheellel (harmadik balról), hogy az új NSZK-kormány megalakításáról tárgyaljanak. Trudeau kanadai miniszterelnök elhagyja a képviselőházat, miután 137 :L23 arányban leszavazták . • • A hét igazi szenzációval kezdődött: bármennyire is köztudott volt, hogy Willy Brand tot és kormányát Bonnban vagy Bajorországban a nyugatnémet jobboldal egyre hevesebben támadja, bármennyire is várható volt, hogy a mind alantasabb eszik őzöket igénybe vevő reakció el óbb-utóbb elkedvetleníti a kancellárt és szétzilálja a koalíciót is — nos, mindezek ellenére meglepetésként érte az NSZK közvéleményét és a világközvéleHétfő: Mitterrand lett az első a franciaországi elnökválasztás első fordulójában, Giscard d’Estaing a második — Willy Brandt nyugatnémet kancellár lemondott. Kedd: Gromiko—Kissinger találkozó Ciprus szigetén — Wilson brit miniszterelnök bejelentette, hogy meghívták a Szovjetunióba. Szerda: Zsivkov rövid látogatása Moszkvában — A Közös Piac miniszterei kénytelenek voltak elfogadni Olaszország importkorlátozó intézkedéseit — Üj importadótörvény-terve- zet Dániában. Csütörtök: Leszavazták a kanadai parlamentben a Trudeau- kormányt — Kormányválság Izland szigetén is. Péntek: A kambodzsai hazafiak katonai sikerei. Szombat: Kissinger közel- keleti tárgyalássorozata a szíriai—izraeli csapatszétválasztásról — Alkudozás a washingtoni képviselőházi bizottságban a Nixon elleni vádemelési eljárás megindításáról. naptól 11 évig tartó börtönbüntetéssel sújtott. SZOMBATON DÉLELŐTT rövid, kétnaposra tervezett baráti látogatásra a Bolgár Népköztársaságba érkezett Nicolae Ceausescu, a Román Kommunista Párt főtitkára, a Román Szocialista Köztársaság elnöke. ZULFIKAR ALI BHUTTO pakisztáni miniszterelnök szombaton háromnapos hivatalos látogatásra Pekingbe érkezett. AZ ELSŐ 700 komszomolis- ta, aki önkéntesként Moszkvából Kelet-Szibériába érkezett, megkezdte a Bajkál— Amur vasútvonal építését. LUDVIK SVOBODA hadseregtábornok, csehszlovák köz- társasági elnök egészségi állapotában nem következett be változás, továbbra is nagyon súlyos. I. T. GRISIN külkereskedelmi miniszterhelyettes, a szovjet kereskedelmi kormányküldöttség vezetője tárgyalások céljából szombaton Pekingbe érkezett. PÉNTEKEN ÉJSZAKA Ronald Ziegler, Nixon elnök sajtótitkára cáfolta azokat a híreszteléseket, mely szerint Nixon elnök lemondani szándékozik. A most kezdődő hét esemény naptárából: Hétfő: Az olasz népszavazás végeredménye — Miki Takeo japán miniszterelnök-helyett es hazautazik Bonnból — Kissinger Damaszkuszban (?) — Szocialista művelődésügyi miniszterek konferenciája Havannában. Kedd: ERIIT Bécsiben — Kekkonen linn elnök látogatása Ausztriában — Genfi leszerelési értekezlet (?). Szerda: Elnökválasztás az NSZK-ban — A jugoszláv kép- viselőkáz ülésszakának kezdete. Csütörtök: A nyugatnémet kancellár megválasztása és eskütétele — Genfi leszerelési értekezlet (?). Péntek: Az NSZK új kormányának eskütétele, kormánynyilatkozat — EKHT Becsben. Szombat: A japán külügyminiszter az USA-ba érkezik. . > Belpolitikai válságok hete — a tőkés világban