Pest Megyi Hírlap, 1974. április (18. évfolyam, 77-99. szám)
1974-04-18 / 89. szám
rEsi étteret xMírSap 1974. ÁPRILIS 18., CSÜTÖRTÖK A szakszervezetek vtndégeként Dabasról ✓ Párizsba A dabasi ÁFÉSZ tizennyolc tagú népi tánccsoportja, öttagú népi és háromtagú ci- terazenekara nem mindennapi meghívást kapott. A francia szakszervezetek vendégeként tizenkét napos franciaországi turnéra utaznak május 8-án. Az együttes Párizsban, Toulouse-ban és Bordeaux- ban lép a francia közönség elé, s mutatja be magyar folklórműsorát. Ha az igazgató lánya a zenetanár... Támogatást érdemelnek a danavarsányi próbálkozások Örömmel adtunk hírt lapunkban az idei tanév kezdetén arról, hogy Dunavarsány- ban megkezdődött az állami zeneoktatás, . és ezáltal a megye egyik régi adósságát számolták fel, ugyanis Pest megyében a ráckevei és a dabasi járás kivételével mindenütt működött állami zeneiskola. Dunavarsányban a zeneoktatást most az érdi zeneiskola kihelyezett osztálya látja el hegedű, gordonka főtanszakon, valamint szolfézs és kamarazene mell élctan sz a k o n. Örömteli változás volt ez a dunavarsánviak részére, hi- I szén azelőtt KönÖzsi László, a művelődési ház és a zenetanfolyam lelkes vezetője igen sok nehézséggel küzdve tudta csak megoldani a község zenei képzésének nem kis felelősséggel járó munkáját. Továbbra is tanfolyam rendszerű maradit a zongora és a harmonika oktatása, és így az öröm nem volt egészen teljes. Indokolt esetben A második félévben szinte megoldhatatlannak tűnt a zongoraoktatás, miután addigi zongoratanárjuk másutt kapott állást. Könözsi László Kiállítótermekben Küzdelmek, kísérletek I Kiállitásainknak napjainkban megbízható színvonala, európai rangja van. A művészet hitelének azonban a mesterség minőségszintje csak az egyik oldala. A HELIKON GALÉRIÁBAN Feledy Gyula grafikai sorozata éppen azért meggyőző, mert a formai kulturáltságot szenvedélyes igazságérzet, vallo- másos erő kíséri, nem bravúrra törekszik, hanem arra, hogy méltón örökítse meg a karancslejtősi bányászok már- tíromságot is vállaló harcát, mely 1944 novemberében, Radnóti megöletésével azonos időben kiáltott nemet a fasizmusnak. Feledy Gyula rajz- vonalainak ezúttal legfőbb ih- letője maga az eszme, a fegyverekkel felöltözött erőszak és a bányászok helytállásában testesülő csupasz igazság vias- lcodása. Igaz, hogy e lapokon Picasso és Kondor Béla nyelvezetének képi eredményeit Is felhasználja, de mindezt a saját belső kincseinek biztos hátterével végzi, tárnákat kereáo szövetség tiszta törvényeivel. A PETŐFI IRODALMI MÚZEUM most már folyamattá növekedett kezdeményezéseiről csak a biztatás és a tisztelet hangján szólhatunk. A költészet napjára újszerű eszközökkel, egy komplex tanulmány színvonalán szerkesztett állandó József Attüa-kiállítással lepték meg intézményük bővülő közönségét a rendezők, Sára Péter és dr. Boreczky László. Találó, hogy a tárlat előtere lazán és megnyugtatóan tág: Kondor Béla, Konecsni György, Würtz Ádám festményeit és grafikáit tartalmazza, olyan műveket, melyek József Attila költői életútját értelmezik. A képzőművészeti kíséret a továbbiakban is magas színvonalú, Dési-Huber István portréja mellett felvonultatja Horányi Ágnes üvegkompozícióját és Úcsai Károly Elégiá-t kísérő fémdomborítását. A nagy meglepetés Szabóky Zsolt nevéhez fűződik, aki az egész fotóanyagot szerves egységben alakította a tárgydokumentációhoz, és a kiállítás záróakkordjaként vasúti sínekkel, mozdonyrészletekkel, kövekkel, vérrel érvelő diasorozatban ragadta meg elementáris képi leírással József Attila utolsó óráját. Gulyás Gyula plasztikáinak is kő, vasúti sin, gránit, bazalt, vas a választott anyaga ugyancsak a Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahol immár hagyománnyá válik, hogy képzőművészeti tárlatok rendezésével az irodalom és művészetek közötti kapcsolatokat feltárják. Itt láthatjuk Vilt Tibor új szobrait is. E művek: kezdeményezések, Üj lehetőségeket és irányokat tárnak fel, azok vázlatai. Erős részleterejük azonban bizonyos eszmehiányban szenved, ez kérdőjelezi meg a példás szűkszavúságot, a forma fegyelmét és minőségét egyben. Könnyebb helyzetben Vilt Tibor van, mivel nagyszerű szobrok után kísérletezik a tervekkel, de Gulyás Gyula még az életmű első periódusában küzd a kifejezésért. Szobrainál?: izgalmas készülődése felkelti várakozásunkat. A NEMZETI GALÉRIÁBAN Menyhárd Eszter emlékkiállítása ehhez a szakmai biztonsághoz képest más erényekben bővelkedik. A hangvétel mese- szerűsége honvágyat és nősz* tálgiát rejt, hiszen a nagy reményekkel ívelő életpálya — amely 1972-ben, a művész 34 éves korában megszakadt — nehezen bontakozott ki a külföldre távozás pillanatáltól. Mégis alig látható belső küzdelem eredményeként viharos gyorsasággal ívelt fel, s ez szükségszerű is volt, mert a korai halál sürgette az álmok teljesedését művekké. Mi az, ami vonzó e kicsit szecessziós világban, mi az, ami gyönyörködtet és tisztulást okoz e kerámiák, festmények, szőnyegek láttán? Mindenekelőtt: őszinteségük. Ez az, ami hitelesíti e tág szemeket, a sokszor idézett macskát, a virágok formáival elmondott kudarcot és kiutat. Időnként talán kicsit félszeg a formakezelés, de e hiányért kárpótol a báj és az érzékeny egyéniség hamvassága. A MEDNYÄNSZKY TEREMBEN Pest megyei származású művésszel találkozunk. Az 1911-ben Isdszegen született Czene Béla könnyed vonalvezetéssel uralja novellisz- tikus tematikájú festményeit. Jeles tulajdonsággal vonultatják fel művei hétköznapjaink megannyi, festészettel is érzékelhető eseményeit, a presz- szók, esti séták, lányokkal zsúVilt Tibor: Oszlop golyóval (hungarocell, 240 cin) A VÁCI TAURUS GUMIGYÁR új termékek gyártásához, három műszakban betanított munkára FÉRFIAKAT ÉS NŐKET VESZ FEL A kellő gyakorlat megszerzése után a gyár lehetőséget ad különféle gépein a vizsgák letételére. A vizsgázott dolgozókat a továbbiakban szakmunkásként foglalkoztatjuk. Keresünk még közgazdasági egyetemi végzettségű vagy középfokú végzettségű, de nagy gyakorlattal' rendelkező ELEMZŐ KÖZGAZDÁSZT, valamint képesített vagy érettségizett LABORÁNST Felvilágosítás: a gyár Munkaügyi osztályán, Vác, Derecske dűlő. Czene Béla festménye folt erkélyek és temetők kapujában virágot vásárló öregek jellemző hangulatát. Örvendetes, hogy eszmevilága és formakultúrája senkihez nem hasonlítható, kemény munkával szerezte meg a művészi függetlenséget. Ebből az erényből származik a hiány is. Ami Menyhárd Eszter munkásságában olyan hiteles és maradandó, a tétova báj, az őszinte félszegség — valami efféle hiányzik itt. Természetesen e türelmetlen türelemmel Czene Béla további lehetőségeit kívántuk felvázolni, a nagyobb elmélyültséget, miközben tudjuk, hogy milyen nehéz átlépni az alkotói határokat. Losonci Miklós sikertelenül próbálkozott új tanar Keresést;vei, s gontijain nem tudott segítem a Pest megyei lanacs ióeioadoja, Varsányi Lasz lőné sem. Végűi Könözsi László ideiglenesen leányát bízta meg azzal, hogy zongorát tanítson. Ezt azonban a községi tanács vezetői nem akartaK engedélyezni; egy minisztertanácsi rendeletre hivatkozva összeférhetetlennek tartották, hogy a művelődési ház igazgatója saját leányát alkalmazza. A rendelet, amelyre hivatkoztak az allamigazgatási és igazságszolgáltatási dolgozók munkaviszonyának kérdéseit tartalmazta — véleményünk szerint tehát nem vonatkozik a közművelődési dolgozókra. De még ez a rendelet is tartalmaz egy olyan bekezdést, amely szerint a rendeletben foglaltak alól indokolt esetben felmentést lehet adni. Túlmepően • mindenféle paragrafuson és rendeletén, gyakran tapasztalhatjuk — különösen a kisebb községekben, de a városokban is —, hogy ahol egy lelkes pedagógus-házaspár vagy esetleg egy egész család önfeláldozó, lelkes munkával, munkaidejét meghaladó elfoglaltsággal kézben tartja, irányítja a község kulturális életét, ott szinte elkerülhetetlen, hogy közeli családtagok ne kerüljenek főnök—beosztott viszonyba. A zeneiskoláknál is számos példát találhatunk erre, hiszen semmi nem indokolja, hogy a zeneiskola igazgatójának felesége, szintén jelentős szakmai múlttal, ne saját községének iskolájában tanítson. Ügy hisszük, a szóban- forgó pedagógusok, népművelők munkáját megfigyelve nyilvánvalóvá válhat, hogy nem családi juttatásról van szó. Megalapozta Könözsi László tízéves működése aiatt megszállott hittel, lelkes munkával megalapozta kis községe zenei nevelését. A zenetanításon kívül ifjúsági zenekart és felnőtt kamara- együttest alakított, és mostoha körülmények között lankadatlan szorgalommal tartotta fenn együtteseit, megismertette a fiatalokkal a közös muzsikálás élményét. Amikor a megyei tanács elhatározta, hogy a ráckevei járásban megindítja az állami zeneoktatást, helyszínként egyértelműen Dunavarsány merült fel. „Könözsi László tízéves munkássága volt a garancia arra, hogy Dunavarsányban van mire és van kire építeni a zeneoktatásnak” — mondotta Varsányi Lászlóné főelőadó. Könözsi László működését a zene szeretete és községe kulturális színvonalának ápolása, emelése irányította. Muzsikusnak, pedagógusnak nevelte mindkét gyermekét, akik vele együtt szerepelnek a művelő■ dési ház rendezvényein, a Pro Musica kamaraegyüttes hangversenyein. Ügy érezzük, az ilyen ember megbecsülést érdemei és munkáját támogatni kell, mivel társadalmunk egyik legfontosabb ügyét, a közművelődést szolgálja. A dunavarsányi zeneoktatás helyzete mégis biztatónak tűnik. Hosszas huzavona után végül engedélyezik Könözsi Vera munkavá!la1ását ideiglenesen az idei tanév befejezéséig. A következő tanévtől kezdve a megyei tanáes a zongoraoktatást is átadia az állami zeneiskolának, és így tanárról is ők gondoskodnak. Aki ott él — Nem lesz könnyű pedagógust találni Dunavarsány kedvezőtlen utazási viszonyai miatt — mondotta Varsányiné — és az úgynevezett „utazó- tanár” munkája soha nem olyan hatékony, mint azé, aki ott lakik. Könözsi László azért tudott ilyen eredményeket felmutatni, mert ott él a községben. Természetesen mindent elkövetünk, hogy találjunk megfelelő pedagógust, mert a du na varsányiak megérdemlik, hogy törődjünk velük, segítsük munkájukat. Korda Agnes HETI FILMJEGYZET Facsemeték Ramaz Cohíkvadze és Misüití Meszhi, a Facsemetéi? című szovjet—grúz film főszereplői. Maga a történet kedvesen naív, már-már meseszerű. Luka nagyapó — aki pontosan olyan, mint egy mesebeli nagyapónak lenni illik —, s az unokája Kaha — aki pontosan olyan, mint egy mesebeli unokának lenni illik —, elindulnak, hogy megszerezzék a különleges körtéket termő különleges fák különleges csemetéit. A hecsecsuri körtefák azért különlegesek, mert elültetésük után csak a tizenötödik tavasszal érlelnek először gyümölcsöt Nem értek a gyümölcskertészkedéshez, így nem tudom megítélni, létezik-e ilyen körtefa, vagy sem. De nem is lényeges, hiszen nyilvánvaló, hogy ez a fa arról a vidékről való, amerre a csengőkörte, a szólószőlő meg az aranyalma teremnek. Azaz: a mesék tájáról. S mint minden hasonló mesekellék, ez a hecsecsuri körtecsemete is jelképes. Önmaga valóságán túl valami mást is jelent. A grúz Rezo Csheidze filmjében ezek a csemeték azt jelképezik, hogy az embernek bíznia kell a jövendőben, aljban, bőgj/ vagy ő, vagy az unokái megérik, megérhetik, azt az időt, amikor a különleges körtefa gyümölcsöt hoz. Megérik, mert az ember és a természet örök, legyőzhetetlen erőkkel rendelkezik, s a nemzedékek természetes egymást váltásán túl is meg tudja őrizni folytonosságát. Ez az optimizmus indítja útnak az öreg Lukát és kis- unokáját, hogy nehézségek, kalandok, próbatételek után megszerezzék a kis facsemetéket. És ennek a jelképes erőnek a működését szimbolizálja az is, hogy hazafelé vezető útjukon itt-ott elültetnek egy-egy fácskát, majd pedig, egy ember életének megmentése érdekében, feláldozzák a megmaradtakat is. Mert facsemetéket lehet újakat szerezni, de az emberéletnél nincs drágább. Csheidze — akinek jól ismerjük kitűnő filmjét, A katona apja című alkotást —, pontosan tudja, mennyit lehet adagolni ebben a történetben a meséből, s mennyit a valóságból, abból a jelenidőből, melyben a film játszódik. A kétfajta építőelem egymást támasztja alá: a mesét a realitás hitelesíti, és viszont. Ez az egyensúlytartás a film egyik jeles szerkezeti vonása. Stílusában pedig ugyanazt a finom eszköztárat alkalmazza, amelyet már A katona apjában is megfigyelhettünk. A színészek most is kitűnőek, elsősorban a Luka nagyapát játszó Ramaz Cshikvadze. Érdekes és kifejező a film grúz folklórból táplálkozó zenéje. Egy vonat az Ég állomásra Ha a Facsemetékről azt mondhatjuk: mai, igaz mese, akkor erről a cseh filmről,, a jónevű Karel Kachyna rendező új alkotásáról az mondható: háborús mese felnőttebb gyerekeknek. Rengeteg film készült már a második világháború alatti ellenállás témakörében, s a csehszlovák filmgyártás egyike az e téren legtermékenyebb filmművészeteknek. Sok filmtörténet középpontjában álltak fiatalok, sőt, gyerekek. Ez utóbbiak számát gyarapítja az Óta Hofman és K.'hrel Kachyna forgatókönyvéből készült új film is. Főhőse egy színes, élénk fantáziával megáldott, kicsit koravén kislány, Dása, s egy kevésbé fantáziadús, de annál bátrabb és leleményesebb kisfiú, Franta. Az idő 1944, Csehszlovákia német megszállásának kellős közepén vagyunk, s egymást érik a bombatámadások, meg az egyéb, nemcsak a gyermeki fantáziát élénkítő, hanem a valóságban is rémületes események. Dása egy kis faluba megy a légitámadások elől, de itt is jelen van a háború: Baudys nagypapa és társai partizánok, akik a vasúton, az állomás körül tevékenykednek. A két gyerek végül is belekeveredik az akciókba, sőt, gyerekes naivitással, de nagyon is eredményesen, maguk is megindítanak egyet, s megérkeznek az ügyesen megszöktetett szerelvénnyel az Ég állomásra, amelyről végül is nem lehet pontosan tudni, valódi állomás-e, vagy csak a gyerekek képzeletében létezik, vagy egy valódi állomás, amelyet kitágít, megszínesít a gyerekek fantáziája. A film akkor igazán kedves, akkor marad a maga választotta kereteken és stíluson belül, amikor a gyerekekre koncentrál, s az ö szemükkel, az ö képzeletvilágukon át mutafja be az eseményeket, az embereket, a környező valóságot. Ha ebből kiesik — s elég gyakran kiesik —, akkor utoléri a hasonló filmek örök végzete: elkezd felnőt- teskedni, okoskodni, s gyermeki naivitás helyett naiv felnőtt-szempontokat alkalmaz, márpedig e kettő egyáltalán nem ugyanaz. A két gyerekszereplő, Zdena Smrc- ková (Dása) és Michal Vav- rusa (Franta) kedves es tehetséges. Hárommilliárd, lift nélkül A kalandos bűnügyi filmek túlnyomó többsége kötelezően fényűző környezetben, luxusvillák, luxusyachtok, luxusszállók, luxusnők luxusvilágában játszódik. Meglehetősen ritka, ha — mint Roger Pigaut rendező most bemutatott filmjében — a mindennapokhoz közelebb álló, egyszerűbb, elhihetöbb környezetet rajzolnak fel az alkotók a történet hátteréül. Ebben a filmben ez a közna- piság már-már eléri a toprongy szintjét, hiszen a figurák csaknem kivétel nélkül a legszegényebb, legelesettebb kisemberek közül kerülnek ki. Az alvilág szute- rénje ez, szánalmasan piti, a nagy bulikról álmodozni is alig merő, kis nyereségű és kis kockázatú „üzletek”-bői élő figurákkal. Ám egy szép napon felcsillan előttük a feltörés lehetősége: milliárdos értékű ékszergyűjteményt rabolhatnának. Hogyan fullad teljes kudarcba a vállalkozás — erről szól a helyenként kedves humorú, helyenként kissé bágyadt film, melyben alighanem utolsó szerepét játszotta a néhány hete, nyolcvanhárom éves korában elhunyt Francoise Rosay. lakács István
