Pest Megyi Hírlap, 1974. március (18. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-05 / 53. szám

MST UEC\BI kJCív\íxp Fővárosi színházi esték JENUFA Janácek-mű bemutatója az Operaházban TV FIGYELŐ A cseh zeneművészet kimagasló egyénisége, vérbeli opéraszer- ző Leos Janácek, ifiűveit mű­sorukon tartják a világ opera­színpadai, s közülük is talán a legnépszerűbb az 1904-ben be­mutatott Jenufa. Janácek, aki zenéjében nagy szeretettel fordult szülőföldjének népze­nei hagyományához, témavá­lasztásában pedig gyakran a klasszikus orosz irodalomhoz, ezúttal nemzeti alkotáshoz, a saját népének tragédiáját fel­dolgozó Gabriella Preissová drámájához fordult Az opera szövegkönyvét közösen állítot­ták össze, a cselekmény itt jó­val rövidebb, mint az eredeti drámában, mégis zárt egysé­get alkot, a féltestvérek vetél­kedésének tárgya Jenufa sze­relme, s a leánya üdvösségé­ért aggódó anya tragédiája vá­lik a dráma központi magjá­vá. Ezt a megragadó népi drá­mát Janáöek bámulatra méltó egyéni nyelvezettel zenésítette meg, s a tragédiában állan­dóan jelen levő, azon végül is diadalmaskodó lírai érzések, a tiszta szerelem végső apoteó- zisa, a zeneszerző mélységes humánumáról, életszeretetéről ValL padképe és Márk Tivadar stí- I lusos, hangulatos jelmezei is e törekvés jegyében születtek. Az első előadás címszerep­lője, a fiatal Kovács Eszter hangjának szárnyaló szépsé­gével és megragadó szerepfor­málásával lenyűgöző élményt jelentett. Ugyancsak felejthe­tetlen, nagyívű drámai alakí­tást nyújtott Kasza Katalin az anya szerepében. Csányi Já­nos és Turpinszky Béla kifo­gástalan sze rep formál áss al, elhitető erővel pótolták időn­kénti hangi hiányosságaikat. A nagyanya szerepét Barlay Zsuzsa kifogástalanul énekel­te. Az előadás karmestere, Oberfrank Géza lendületes erővel, igazi drámai érzékkel tolmácsolta az opera zenéjét. (Egyébként ő fordította ma­gyarra az opera szövegköny­vét.) A másik előadás jenufája, Horváth Eszter kitűnő hangi adottságokkal, elődjénél talán színészileg egy árnyalattal hal­ványabban oldotta meg. Dunszt Mária nem tudott igazán meg­birkózni szerepének drámai követelményeivel, ám néhány szép, lírai pillanattal ajándé­kozta meg, hallgatóit. Rozsos István Steva szerepét szépen énekelte, de egyénisége nehe­zen felelt meg a szerep szí­nészi követelményeinek. Va- das-Kiss László csalódást oko­zott Laca szerepében, énekesi és színészi megvalósításában egyaránt Jablonkay Éva szé­pen énekelte a nagyanya sze­repét. Biztos kézzel irányítot­ta az előadást a második elő­adás karmestere, Döry Dénes. Jól illeszkedtek az együttes­be a kisebb szerepek alakítói mindkét előadásban; Hankiss Ilona, Varga András, Szalma Ferenc, Svéd Nóra, Takács Klára, Zsigmond Gabriella, Számadó Gabriella, Forgács Júlia, Széki Sándor, Tóth Sán­dor, Békés Janka, Erdős Me­linda, Budai Lívia és Pulvert Magda. A kórus betanítása Nagy Ferenc karigazgató munkáját dicséri, a koreográfus Barkó- czy Sándor volt. Korda Agnes PÁLYÁZAT Versmondóknak,- irodalmi színpadoknak és ifjúsági kluboknak A veresegyházi Váci Mihály Művelődési Központ pályáza­tot hirdetett versmondók, iro­dalmi színpadok és ifjúsági klubok részére. A versmoaidókiiiál a korhatár 15—30 év, és az is föltétel, hogy a jelentkező a gödöllői, a monori vagy a váci járásiban lakjon. A pályázóiknak kötelező elmondani egy Váci Miihály-verset, a másik, a szabadon választott vers pedig élő magyar költő alkotása lehet. Az irodalmi színpadoík benevez­hetnek a pályázatra novella, kis­regény, riport színpadi változatá­val, vagy verses összeállítással. A műsoridő maximum 25 perc, a szereplők száma pedig legfeljebb 8 lehet Az Ifjúsági Klubok találkozójára miniden klub jelentkezhet, ha a működési szabályzat feltételei szerint dolgozik/és benevezett a Kiváló ifjúsági kiub-pályázatra is. Meghívásukat a Pést megyei Nép­művelési Tanácsadó, a, járási hi­vatal művelődési osztálya és a KISZ járása bizottsága javasolj». A jelentkezési határidő a vers- mondóknak, irodalmi színpadok­nak és kluboknak egyaránt 1974. április 15. Június 38-án lesz a találkozó ün­nepélyes megnyitója, melyet a ve­resegyházi Forrás irodalmi szín­pad bemutatója kővet. Az után kerül sor a szavalóverseny elő­döntőjére és az ifjúsági klubok pontozásos versenyére. Mintán mutatkoznak be az irodalmi szín­padok, majd este a szomszéd köz­ségekben szerepelnek. Június 39-én fesztiválból lesz, 30-án, vasárnap újabb irodalmi színpad mutatkozik be. A sza­valóverseny döntője után körül sor az eredményhirdetésre. Egy SZÍÍrk€ lict. Vitathatatlan, hogy a televízió az elmúlt he­tekben kitűnő műsorok egész sorozatával kényeztetett el bennünket. Csak példaként említünk közülük néhányat, a remek Leonardo-filmet, a vi­tathatóbb, de nagy közönség­visszhangot kiváltó Henrik- sorozatot és a legújabb Fejes Endre-dráma tévés adaptáció­ját, a Cserepes Margit házas­ságát, amelyről ugyan megosz­lottak a vélemények, ám, hogy érdemes vállalkozás volt, még­sem tagadható. Ezekhez a hetekhez és ezek­hez a műsorokhoz, a televízió­zás e mindenféle szempontból kiválóan sikerült, kiemelkedő időszakához képest az elmúlt hét bizony nagyon szürkének és érdektelennek tűnt. A fel­hőket súroló hegycsúcsokról hirtelen egy mély völgybe zu­hantunk. A változás oly nagy, a különbség oly feltűnő, hogy így, azt hiszem, nem sza­bad, nem lehet szerkeszteni: a műsorok ügyesebb elosztásával a színvonal egyenletességét és folyamatosságát biztosítani keik Legalább ezt és ennyit. Ez ugyanis csak a minimum. Ha maximalisták lennénk, azt mondhatnánk, mindig olyan­nak kellene lennie a műsor­nak, mint az említett hetek­ben. De ha már ezt nem lehet, mert úgy látszik, nem lehet megcsinálni — vagyis a ki­emelkedő műsorok számát nö­velni —, a tennivaló önként adódik: az adott számú jó mű­sorokat osszák el egyenleteseb­ben. A mindig más arcú Cimbora. A legkisebbek irodalmi maga­zinja, a Cimbora, úgy látszik, állandóan változtatja arcát. A szombat délután látott har­madik szám például egészen más volt, mint a korábbi ket­tő, bár azok sem nagyon ha­sonlítottak egymásra. Az első szám — emlékezhetünk még rá — kissé mesterkéltnek, csi- náltnak hatott, a második már egyszerűbb és komolyabb volt, a legutóbbi pedig „intellektuá­lis”, de annyira, hogy legille­tékesebb nézői, az általános 1974. MÁRCIUS 5., KEDD iskolások talán már nem is tudták zavartalanul követni. Tekintve, hogy a folyóirat úgy is állandóan változik, ta­lán nem felesleges még egy újabb módosító javaslat: szer­kesszék a Cimborát monote- matikusan. Azaz minden szám egyetlen irodalmi tárgykört, jelenséget, problémát járjon körül, azt elemezze-boncolja, mutassa be. Annál inkább in­dítványozhatjuk ezt, mert a folyóirat harmadik száma mintha szintén ebben az irányban kereste volna a to­vábbhaladás útját, bár kissé bizonytalanul és következetle­nül. A műsorok „meghosszabbítása". Tulajdonképpen már régen megérdemelné a televízió, hogy elismeréssel nyugtázzuk „műsormeghosszabbító” törek­véseit és biztassuk a további bátor folytatásra. Azokról az ajánlásokról van szó, amelye­ket a fontosabb műsorokhoz kapcsolnak. A vasárnap este látott Lóverseny a múzeum­ban című remek kisfilmről például, amely szervesen függ össze a Leonardo-sorozat­tal. Aztán a VIII. Henrik ko­rát tárgyaló izgalmas beszél­getésről. És nem utolsósorban az egyre gyakoribb könyvaján­lásokról. Most már szinte mindennapos, hogy egy-egy izgalmasabb adás után felhív­ják a figyelmünket a szóban- forgó témát részletesebben tárgyaló, bemutató könyvek­re. Remek dolog ez. Nemcsak fenntartása, további szélesítése is szükséges. ökrös László Vendégjáték Budapestre érkezett Cve- tana Arsinkova, a szófiai ope­raház magánénekesnője, aki március 5-én, kedden a Sevil­lai borbély Rosináját, március 9-én, szombaton pedig a Rigo- letto Gildáját énekli az Ope- raházbam, illetve az Erkel Színházban. TEGNAP KEZDŐDÖTT Könnyűzenei olimpia a rádióban Az Operaház törekvése, hogy gazdagítsa a XX. századi ope­rák bemutatóit, s a Jenufát is e törekvés jegyében állították színpadra. Valójában nem modern operát láttunk, ha­nem a tulajdonképpeni ro­mantikus opera egy késői — igen szép — hajtását, s így a bemutató mindenképpen nagy nyeresége operarepertoárunk­nak. A rendező, Békés András jó érzékkel állította színpadra Janáéek drámáját, eredeti izével és színeivel, s szeren­csére, nem próbált meg mo­dem operát faragni belőle. Makai Péter nagyszerű szín­Harmadízben rendezi meg az idén a Magyar Rádió szó­rakoztatózenei osztálya a könnyűzenei olimpia című nemzetközi műsorvetélkedőt. A nagyszabású seregszemlére 16 ország rádióállomása küldte el színes összeállítását. A verseny két részből, elő­döntőből és döntőből álíL Az elődöntő, amely páros vetél­kedő formájában zajlik, tegnap 18.20-kor kezdődött a Petőfi adón, és három hé­ten át tart. Ezt követi július­ban a döntő: itt válik majd el, kik azok a szerkesztők, akik a fődíjat, a négynapos budapesti látogatást elnyerik. A játékban természetesen a rádióhallgatók is részt vehet­nek a Rádióújságban találha­tó szavazólapok segítségével. Ezeken adhatják le voksukat a legjobban tetsző műsorokra. Diákszínjátszó napok Az idién — sorrendben im­már negyedszer, ismét meg­rendezik Csurgón az országos Csokonai diákszínjátszó napo­kat. Időpontja április 11—13. A találkozón 22 együttes vesz részt. A fellépő csoportok a magyar és a világirodalom drámai alkotásaiból választ­hatnak. A követelmény az, hogy a színjátszóik a középis­kolai tanulmányaiknak, ko­ruknak legmegfelelőbb dara­bokat válasszák ki és mutas­sák be. A szokásnak megfelelően április 13-án este színes jel­mezes karnevállal zárulnak a diákszínjátszó napok. .............. .......I__ UJ KÖNYVEK Szentendrei szerb író, lengyel, cseh szerző magyarul Számunkra különösen kedves az a kötet, amely most je­lent meg az Európa Könyvkiadónál, hiszen szerzője Pest me­gye, Szentendre egykori szülötte, kinek születésének 150. év­fordulóját 1972-ben ünnepelte méltóképpen nemcsak a Du- na-parti város, hanem a megye művelődésügyének minden ré­szese is. Sserb rapszódia Jakov Ignjatovic — kinek Szerb rapszódia című művét tarthatjuk most magyarul is a kezünkben — mint kisgyerek, azt hitte, szerbekből áll a világ, hiszen Szentendrén akkor alig lakott néhány magyar. Nagyon elcsodálkozott, amikor Vácra vitték iskolázni, s ott a legtöbben magyarul beszéltek, s még a szerb csizmadia is így írta fel a bádogtáblára: „Ott- ruba János csizmadiamajszterszki”. Vácról Pestre került, s itt már nemcsak a szerb, hanem a magyar egyetemi, haladó szellemű ifjúsággal is kapcsolatot tartott. így ismerte meg a Komló-kertben Lisznyai Kálmán által azt a Petrovicsot, akit mi Petőfi Sándornak nevezünk... Róla és Vitkovics Mihály- ról szólva Ignjatovic megjegyzi, hogy e költőknél nem a származás számít, hanem az, hogy magyarul és a magyar néphez szóltak. Ignjatovic hamar felismerte, hogy a magyarság és a szerb nemzetiség érdekei azonosak, s hogy összetartásuk gyengítené az olasz háborúkkal és egyéb gondokkal elfoglalt monarchiát. A józan szerb politikusok ugyanezt vallották. De az a tény, hogy magyaroknak sikerült kivívni az alkotmányt és a fele­lős minisztériumot, meg nem alapozott s a reális lehetőségek­nél jóval nagyobb igényeket ébresztett jó néhány nemzetiségi — horvát, szlováké szerb — vezetőben. A forrófejűek Dusán cár birodalmát akarták újjáteremteni, más pártok az önálló Vajdaságot, megint mások a nagy szláv népközösséget akar­ták Miklós cár jogara alatt. A felelős magyar minisztérium, amely — az író szerint is — nagyszerű képességű, magas szellemiségű férfiakból állott, megpróbálta a közös érdek nagy jelentőségű elvét megértetni a lázongókkal. De a szenvedé­lyek s a tüzes nacionalista jelszavak ezeket annyiféle cso­portra szakították, hogy végül is Jellasics vezetésével nem a közös ellenség, a monarchikus hatalom, hanem a közös em­beri jogokért harcoló Magyarország ellen fordultak. Az írónak művében nem fő témája a magyar forrada»- lom. Arról csupán mint a szerb mozgalmakkal összefüggő, s azoknak kiinduló pontot, erősebb lökést adó történelmi ese­ményről ír. E mozgalmak' a már említett sokféle célkitűzés miatt is rendkívül sokrétűek és bonyolultak. Az író szerepe ebben a nyugtalan és szakadatlan hullámverésben nem ke­vésbé bonyolult. Amikor Karlócán a szerb nemzetgyűlés ide­jén le akarta csillapítani az izgatott tömeget, mint „magya­ront’’ kis híján agyonverték. Fogságba is került, de — még mindig fogolyként számon tartva — a Vjestnik című nacio­nalista lap szerkesztője lett. Erről ő maga így ír: ,Nem volt könnyű dolog. Kétségbe vonni a Vajdaság ügyének jogosságát, ugyanakkor a Vajdaság közlönyét szer­keszteni, valóban furcsa. Azt kívánni tőlem, hogy Magyaror­szág fölbomlasztásán dolgozzam, lehetetlenség.’’ Ignjatovic nemegyszer került hasonló, alig feloldható helyzetbe, kettős elkötelezettsége folytán. A könyv lapjain gyakran fordul a még élő kortársaihoz, vitára híva fel őket. Sok apró részletet vet felszínre emlékezete, de éppen ezek sokasága szűkíti be látóhatárát. Könyve mindenesetre becsü­letesen őszinte, és magyar vonatkozásaiban is rendkívül ér­dekes kor dokumentum. Maga a köteteim regényt sejtet, vagy legalábbis laza ké­pek sorozatát. De — mint az elmondottakból is kitűnik — egészen más van mögötte. A szerb főcím memoárnak nevezi a könyvet, csupán az alcím szerint rapszódia. Ez előbbi job­ban megfelel a lényegnek, bár az író magánéletének élmé­nyeiről, eseményeiről szándékoltan hallgat. A szerző ifjúkora egybeesett a magyar .történelem egyik legnagyobb, legizzóbb korszakával — amely ugyanakkor a szerb, horvát, szlovák nép nagy reménységeinek időszaka is volt —, így hát érthető, hogy milyen emlékeket idéz fel a könyv. Ignjatovic alapállása ez: becsületesség hazájával és hű­ség népével szemben. Nem volt könnyű ez a kettős elkötele­zettség. Magyar állampolgár volt, de ízig-vérig szerbnek tud­ta magát. Méltó napjainkban is mindkét nép tiszteletére, becsű- lésére. A válogatás és fordítás kettős munkájáért a szerbhorvát irodalom átültetőjét, az ugyancsak Pest megyében élő Csuka Zoltánt, az ízléses kötés- és borítótervért Görög Júliát illeti dicséret. Heten Théba ellen Aleksander Krawczuk neves lengyel klasszika-filológus és író könyvének borítólapján ókori görög vázakép látható, amely azt ábrázolja, hogy Antigonét elvezetik a lándzsás őrök. E címkép maga a kötet címe: Heten Théba ellen — egy­képpen kifejezik Krawczuk művének tematikáját. Görög Júlia védőborítői Voltaképpen a görög költők, tragédiaírók, történészek, fi­lozófusok, mint Statius, Homéros, Sophoklés, Aiszkhülosz, Platon s latin szerzők műveinek ismertetése, megvilágitása a mai régészeti és históriai kutatás fényében, a már ismert tör­ténetek átírása és átértékelése volt a szerző célja, amikor munkáját eltervezte. Tények, következtetéseik és legendák összefonódásaként állt össze a mű anyaga, annak a tragikus testvérháborúnak történetében, amely összefogja, s érdekes drámai keretbe foglalja a nagy tudású szerző mitológiai ku­tatásainak gazdag eredményét. A thébai tirannus hatalma ellen felvonuló athéni hősök és héroszok misztikus kora — a mükénéi archívumok bizony­sága szerint s a modern kutatások tükrében — valósággal kultúránk tavaszát, szinte első ifjúságát jelenti. Krawczuk rendkívül láttatóan tárja elénk a múltat, párhuzamot vonva a modern zsarnokság, a fasizmus kegyetlenségének tényeivel, s ugyanakkor, szellemes' fordulattal, a parkinsoni törvények idézésével bizonyítja: miképpen idegenülnek el a társadalom­tól már az ókorban is a bürokratikus intézmények. A Heten Théba ellen, ez a rendkívül eredeti könyv az Európa Kiadó Századok, emberek sorozatában jelent meg Sebők Éva kiváló fordításában. Ez a szép védőborító és kö­tésterv is Görög Júlia munkája. A hóditó , A nagy admirális, Columbus már nem élt, amikor Kuba XVI. századi fővárosából, Santiagóból kifutott a hajóhad Her­nando Cortez vezetésével, hogy meghódítsa az arany mesés országát, Mexikót. Cortez, aki a kalandor, az okos taktikus és a tehetséges hadvezér tulajdonságait egyesítette magában, nagyszerűen felépített, erős államot pusztított el, hogy az az­tékokat a civilizáció, a spanyol császár és az egyház szolgála­ta felé vezető útra terelje. A felfedezések láncolata, Colum­bus nyomán törvényszerű volt. A tudomány, a technika, de különösen a tengeri hajózás lehetőségei a világkép fiktív ki­tágulása után kötelezővé tették az óceánok és a még isme­retlen földrészek, az összefüggéseket megteremtő utak feltá­rását. A fölfedezés, a hódítás történelmileg szükségszerű, bá­tor, kockázatos és áldozatos munkája azonban majd mindig kegyetlenséggel, mohósággal, vérontással párosult. így volt ez Cortez óriási jelentőségű hadjárata során is. A merész felfedező út, a kegyetlen, véres hadjárat a tár­gya Ivan Olbracht, a kitűnő cseh író lebilincselő erővel, ke­mény tárgyilagossággal megírt regényének. Feltárja egy ősi, kifinomult kultúra nemességét, a hódi tők minden áldozatra és minden embertelenségre elszánt bátorságát s az azték nép szenvedését, hősiességét a spanyol és az azték császár nép- nyomorító uralmának két malomköve között. Kitűnő kontú­rokkal rajzolja fel Cortez egyéni sorsát is, miként lett a rop­pant hatalmú hódítóból öregségére alázatos kérvényező ott­hon, a hazájában. „Feledékeny” császárától azonban — aki­nek hajdan arannyal színig megrakott hajókat küldött a ten­gereken át — soha nem kapott választ... A kitűnő mű a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság közös könyvkiadási egyezményének keretében jelent meg. A szép burkolót és kötést a könyv mű­szaki szerkesztője, Kopócs Tibor tervezte. A történelmi re­gény kiváló magyar nyelvű tolmúcsolója: Szekeres György. Barát Endre t

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents