Pest Megyi Hírlap, 1974. március (18. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-03 / 52. szám

1974. MÄRCIUS 3., VASÁRNAP Mícm i&Círlap Hét nap krónikája „Angolkóros” választás Sokasodó belpolitikai gondok az európai tőkés országokban Aktív Közel-Kelet — Etióp kérdőjelek Edward Heath bejelentette II. Erzsébet angol királynőnek, hogy nem mond le, s választási veresé­ge ellenére az angol kormány élén kíván maradni. Képünkön: Heath kihallgatásra indul a Buckingham-palotába. Hailé Szélasszié etióp császár csütörtökön bej elem tette: új kor­mányfőt ne vez ki... A nyugat-európai országok választási küzdelmeit aligha érti meg, aki nem élt meg a helyszínen ilyen kampányo­kat, aki nem őrzi emlékeiben a szavazatszámlálás során be­következő fordulatokat, s egy­általán: aki nem ismeri a tő­kés politikai, játékszabályokat. A látszat az, hogy a „felséges nép” dönt még Őfelsége, II. Erzsébet birodalmában is. De... Az angolok hírhedt kétpártrendszere alig ad lehe­tőséget más pártoknak, hogy hallathassák hangjukat A mostani brit választások tulajdonképpen Heath konzer­vatív miniszterelnök szemé­lyes vereségét hozták, pártja sem tudta megismételni leg­utóbbi sikerét, jócskán, elma­radt az abszolút többségtől. A Munkáspárt sokáig győztesnek látszott de már eleve bizo­nyos volt hogy a 635 tagú al­sóházban nem szerzi meg az abszolút többséget. A választás mindenesetre nem adott választ a kérdésre: „ki kormányozza hát Ang­liát?” Az a Heath, aki ezt a kérdést mellét döngetve felve­tette, most meg kell húzza ma­gát: „angolkóros” a választási eredménye... Bebizonyosodott, hogy a vá­lasztási rendszer nem tükrözi igazán a nép akaratát, de az is bizonyos, hogy a pártok vá­lasztási kampánya sokakat megtéveszthet. Az angol kis­polgárt — és itt előttem van a gyarmatokon szolgált, tíz-ti­zenöt év alatt kis vagyont ös­szeszedett tisztviselő képe, aki semmitől sem fél annyira, mint a pénzromlástól, a gazda­sági gondoktól, a társadalmi reformoktól — nos, ezt a kis­polgárt könnyű volt a konzer­vatívok táborába felsorakoz­tatni, még akkor is, ha a két­vagy háromnapos munkahétért, a sztrájkokért a felelősség ép­pen a konzervatív kormányt terheli. Érdekes módon a héten so­kasodtak a belpolitikai gon­dok az európai tőkésországok­ban. Párizsban a hét elején váratlanul lemondott a Mess- mer-kormúny. Péntekre kide­rült, hogy csak néhány sze­mélycseréről, egyes miniszté­riumok összevonásáról van Hétfő: Nixon sajtóértekezlete — Kissinger elindult közel-ke­leti kőrútjára* Kedd: A KGST végrehajtó bizottságának ülése Moszkvá­ban — Az etióp hadsereg egy hadosztálya megszállttá Eritreá- ban Aszmara városát. Szerda: Általános sztrájk Olaszországban — Fogolycsere Dél-Vietnamiban. — Hazánkba érkezett Ion Gheorghe Maurer romáin, mámiszt er elnök. Csütörtök: Alsóházi választá­sok Nagy-Britanniában — Gro- miko szovjet küLügyimmiszter Damaszkuszban tárgyalt. Péntek: Gromiko Kairóba utazott, Kissinger Kairóból Tel AvAvba, majd Damaszkusz­ba repült — Üj kormány Pá­rizsban. Szombat: Kormányválság Olaszországban — Angol belpo­litikai viták a döntetlen hatá­sú választási eredmény láttán — Gheorghe Maurer elutazott hazánkból. szó. Messmer maradt a mi­niszterelnök, ami azt mutatja, hogy — továbbra is Pompidou elnök tartja szilárdan a kezé­ben a kormányrudat. Egyetlen személyi változás érdemel még említést Párizs­ban: az eddigi belügyminisz­ter, Marcellin kénytelen volt távozni a rendőrség és a belső titkos szolgálatok éléről, va­lószínűleg a Canard Enchainé szerkesztőségében talált le­hallgatókészülékeknek éppúgy volt ehhez közük, mint Mar- cellin számos, a baloldalt ke­ményen sújtó intézkedései­nek. Helyet kellett cserélnie az eddigi mezőgazdaságügyi mi­niszterrel, Chirac-kal, akinek ez jókora előrelépést jelent. Olaszországban a hét végére robbant ki új kormányválság. A középbal kormány jövőjét tette kérdésessé Ugo La Maifa, a republikánus párti kincstár­ügyi miniszter lemondása. Az olasz pénzügyi helyzet ingatag volta jut kifejezésre az új vál­ságban. Az okok között itt is megtalálható az olajválság, ha másként nem, a benzin árá­nak emelkedésében, amit az autósztrádák olaszai igen-igen zokon vettek. De felháborítot­ta őket mindaz, ami az olaj- társaságok és a hatóságok ösz- szejátszásáról eddig napfényre került A Közel-Keleten megnövek­vő diplomáciai aktivitás volt tapasztalható. Igazi eredmé­nyeit csak a következő hetek­ben mérhetjük le: megtörté­nik-e a szíriai—izraeli fronton is a csapatok szétválasztása, folytatódhat-e a genfi béke- konferencia, részt vesz-e azon a palesztin felszabadítási szer­vezet? Kissinger amerikai külügy­miniszter nyitotta meg a sort a Közel-Keletre látogató dip­lomaták közül. A washingtoni vendég Damaszkuszban, Kai­róban, Tel Avivban s megint Damaszkuszban járt: hozta- vitte a különböző javaslatokat. Közben az egyiptomi főváros­ban jelenlétében került sor a látványos aktusra: újra fel­vonták az amerikai lobogót az USA ismét megnyitott nagy- követségére, teljesen helyre­állt a két ország között a dip­lomáciai kapcsolat. Szadat el­nök pedig meghívólevelet is átnyújtott Nixon elnök részé­re: látogasson el — talán már áprilisban — az egyiptomi fő­városba. Ha megteszi, hogy elmegy Kairóba, akkor megállhat pél­dául Brüsszelben is az „atlan­ti” szövetségesekkel való ün­nepélyes találkozásra, a NATO fennállásának 25. évfordulóján. Ha azonban úgy megy el Egyiptomba, hogy Európát Gromiko szovjet külügyminiszter (balról) Szíria fővárosából Egyiptomba érkezett, afroi Faihmi küUtgyminiszteirel folytai tárgyalá­sokat. I nem érinti, akkor ez egyfelől a szövetségeseinek szánt fi­gyelmeztetés is lehet majd, másfelől annak jelzése, hogy az USA és a nyugat-európaiak között komolyak a nézetelté­rések, érdekkülönbségek. Gromiko szovjet külügymi­niszter a hét közepén szintén közel-ikeleti fővárosokba uta­zott, előbb Szíriába, majd Egyiptomba, s lehetséges, hogy Kairóból ismét visszatér Da­maszkuszba. Nyilvánvaló, hogy Kissinger és az arab ál­lamférfiak közötti tárgyalá­sokkal egyidejűén, a Szovjet­unió véleményét is hasznos közvetlenül megismertetni Szí­ria és Egyiptom vezetőivel. Mert bármennyire is agilis meg ambiciózus az amerikai diplomata, a Szovjetunió egyetértése nélkül nem tör­ténhetnek meg a következő fontos lépések a közel-keleti válság megoldásának irányá­ban. A Közel-Kelet szomszédsá­gában, a Vörös-tenger partjai­nál, Etiópiában újabb válsá­gos helyzet alakult ki. Fellá­zadt a zsoldját keveslő kato­naság és éppen az eritreai ré­szen — ott, ahol tíz év óta fel­szabadító mozgalom harcol az Addisz Abeba-i kormány el­len — magához ragadta az or­szág második legnagyobb vá­rosának, Aszmarának az el­lenőrzését. Magában a fővá­rosban is a kormány ellen fordultak a hadsereg egységei. Hailé Szelasszié császár új mi­niszterelnököt volt kénytelen kinevezni: Makkonent, aki is­mert etióp diplomata, egy időben még az ENSZ-főtitkár posztjára is pályázott. Kérdés, le tudja-e szerelni a lázadó­kat? S még nagyobb kérdés: tud-e segítséget szerezni az országnak a tavaly óta egyes vidékeken dühöngő éhínség ellen? Pálfy József A most következő hét ese­ménynaptáréból : Hétfő: Kissinger—Brandt ta­lálkozó Bonniban — EGK-ta­nácsülés Brüsisc&elben — Laws NATO-főtitkár kétnapos bonni tárgyalásokat kezd — Wald­heim visszaérkezik New York­ba. Kedd: EKHT-ülés Becsben — Kissinger újra Washingtonban. Szerda: Nier—Gaus találkozó Berlinben — Hove Ma iráni mi­niszterelnök látogatása az NSZK-ban — Jobert francia külügyminiszter egyiptomi, li­banoni és Jordániái útra indul. Csütörtök: EKHT-ülés Becs­ben — EBK koordinációs bi­zottság ülése Géniben. Péntek: SALT-ülés Genfben — DIFK—Saigon találkozó Pá­rizsban — Scheel NSZK kül­ügyminiszter Belgrádiban. Szombat: Kreisky osztrák kancellár Kairóban — Bijedics jugoszláv miniszter elnök Ku- waitban. Utazás Amerika szabad földjén (6.) * Újdonsült milliomosok Az 1970-es rekordévben Ku­bában 8,5 millió tonna cuk­rot termeltek. Lakosonként egy tonna! Akinek kedve van, számolgasson: egy livre, mint­egy fél kiló cukor világpiaci ára — 1973. decemberi adat — 10 cent. (A cukorkikötő igaz­gatója: a Szovjetunió 11 cen­tet fizet érte.) Mekkora érték ez évenként! Ez a kincs a forradalom győzelme előtt a külföldi tőkét hizlalta. Most a kubai népgazdaság alapja. Becslések szerint a termés egyharmada került nyugati piacra, másik harmadára a Szovjetunió a vevő, a többi­ből vásárolnak a szocialista országok, s ebből elégítik ki a hazai szükségletet is. ★ Aki Kubában jár, feltétle­nül megkedveli a koktélokat. Mindnek az alapja a világhí­rű kubai rum. Ez is a cukor­nádból készül. Egy mixer 300 félét tud keverni, de tudnak olyan mesterről, aki 900 féle kellemes italt tud keverni a kubai rumból. Vannak alap- változatok, mint a Daikiri, Hemingway kedvenc itala volt, a Mohito, amelynek alapízét egy mentaszerű kel­lemes gyógynövény adja, és nagyon divatos most a Cuba livre, egy narancs alapanya­gú, de sokféle ízzel kevert koktél. Ez a kanadai ^világ- kiállítás kubai pavilonjának a sztárja volt, erre az alkalom­ra kreálták. Szép szokás: nincs olyan nemzeti ünnep, amelynek a tiszteletére a koktélkeverők ne rukkolná­nak ki valami különlegesség­gel. Ami jól sikerül, az egy ideig forgalomban is marad. Így ismerkedtünk meg már az első este Havannában a szakszervezetek XIII. kong­resszusáról elnevezett kok­téllal. Kellemes ital, hamar megkedveltük, s iszogatása közben szóba került a cukor­nád, amiből készül. Megkér­dezte egyik vendéglátónk, mit gondolunk, le tudnánk-e vágni egy nap alatt annyi cu­kornádat, amennyi az álta­lunk Kubában elfogyasztott rumhoz, kávéhoz, fagylalthoz, süteményhez kell. Vonogat- tam a vállam. Meg kellene próbálni — így ők. Most van ugyanis a nádaratás szezon­ja, minden segítség elkél. A félig tréfás felszólítást ko­moly ígéret követte. Így is­mertem meg a magam bőrén a világ legnehezebb fizikai munkáját. ★ Mi is az a cukornád? Kellő talajelőkészítés után vetik, majd tizennyolc hónap múl­va lehet először aratni. Utána még 5—6 alkalommal, éven­ként egyszer. A cukornád gyermekkar vastagságú, két méternél is magasabb növény — külsőre hasonlít a nálunk is ismert nádhoz. A föld mi­nőségétől, a fajtától függően 30—50 százalék cukrot tartal­maz. A nádvágás így történik: bal kézzel megfogja a mache- tero (a nádarató) a nádat, jobb kézzel néhány csapás­sal kitisztítja a tövét, majd egy csapással elvágja a nádat egy rövid, pallosszerű, na­gyon éles szerszámmal. Utána két-három ütéssel megtisztítja a szárat a felesleges levelek­től, majd leteszi maga mellé, szépen sorba. Egy halom, amelyben 100—150 nádszál is van, egy arabas. Annyi, amennyit a szállítógép mar­koló szerkezete fel tud emelni egy fogással. Egy rekorder nádvágó naponta ezer arabast is levág. Az átlagmunkások hat-nyolcszázat. Mindehhez tegyük hozzá, hogy a nádból szürke száraz por száll min­den csapás nyomán, s olyan szúrós, hogy csak azbeszt- kesztyűben lehet dolgozni. Eh­hez a hőmérséklet: a legked­vezőbb időben 28—30, de in­kább 35 fok. Ez ideig is nagy tisztelettel voltam a kubikos- munka, vagy a kézi aratás, a répaegyelés iránt. De most már tudom, hogy a világon a legnehezebb munka a cukor­nádaratás. A nádaratásban Vitoriano Moralez, a Matatnsas tarto­mányi pártbizottság speciális csoportjának, a nádaratást szervező, irányító pártmunká­soknak a vezetője volt a mesterem, övé a sző: „A ná­dat minden évben november elejétől a következő év ápri­lisáig vágjuk. Ez a zafra idő­szaka Kubában. Ilyenkor a legjobb a cukortartalom. Em­bertelen munka, ezért szeret­nénk gépesíteni. A Szovjet­unióban, ahol azelőtt nem is ismerték a cukornádat, ma sem termelik, konstruáltak részünkre egy nádarató kom­bájnt. Építettek egy gyárat, ahol már sorozatban gyártják. Nagyon jól beváltak a gyakor­latban, ezért éppen a közel­múltban született a megálla­podás, szovjet segítséggel Ku­bában építenek fel egy hatal­mas nádvágókombájn-gyárat. Eddig 20 százalékban sike­rült az aratást gépesíteni, szeretnénk 5—6 év alatt a gépi aratást 80 százalékra emelni.” Hogyan keresnek a nád­arató munkások? „...a bére­zés a munka mennyiségétől függ. A legkiválóbbak megke­resik a napi 10 pesót is (egy pesó — egy dollár), de a 7—8 pesó az általános. Az önkén­teseket pedig az eredeti mun­kahelyük fizeti, változatlan bérrel.” önkéntesek? Számol­junk le itt is egy misztikus tévhittel. A zafra idején több­kevesebb időre, de legalább két hétre majd mindenki elmegy Kubában nádat aratni. Nem azért, mintha a parasztok nem szívesen dolgoznának. Az ok egyszerű. A cukor oly nagy érték, nemzeti vagyon, hogy minden arabasra nagy szükség van. A termés ugyanis nem annyi, amennyit vetnek, ha­nem amennyit be tudnak ta­karítani belőle. ★ A levágott nád ezután az ősi igaerővel ugyanúgy, mint a legmodernebb vontatóval, ömlik, özönlik a gyárak felé. A cukorgyár megszámlálhatat­lanul sok, mindenütt a nádül- tetvények közelében. A gyá­rakból a kész — de még nem finomított — cukor hosszú vo­natokkal utazik a raktárak, de főként a kikötők felé. A leg­újabb és a legnagyobb Cien- fugeos mellett van. Óránként 1200 tonna cukor ömlik itt a hajók feneketlen gyomrába. Az egész teljesen gépesített A vagonokból — egyidőben nyol­cat képes fogadni — néhány perc alatt ömlik ki a cukor egy alagútrendszerbe, ahonnan szállítószalagok sora kezdi vin­ni a kikötő felé. Vagy ha ép­pen nem áll benn rakodásra kész hajó, a tranzitraktárba, ahol 90 ezer tonna fér el. Hogy valami képünk legyen erről a kolosszális betonépít­ményről: egymásután két sza­bályos labdarúgópálya férne el benne, s még jó nagyokat is lehetne rúgni, mert negyven méter a magassága. Ebből a kikötőből 1970-ben egymillió 750 ezer tonna cukor indult a világ minden tája felé. A cukor és Kuba egyet je­lent De ez lassan a múlté. Bármilyen nagy lehet az or­szág nemzeti jövedelmének gyarapodása egy-egy jó cukor­szezon után, a monokulturális gazdálkodás nem képes tartó­san magas életszínvonalat, a fejlődés folyamatosságát bizto­sítani. Jól tudják ezt a kubai vezetők. Ezért, éppen ezekben az években, néhány alapvető probléma, mint az egészség­ügy, az iskoláztatás megoldá­sa után, komplex népgazda­ság-fejlesztési program bonta­kozik ki. Ez már a szocializ­mus építésének egy újabb sza­kasza Kubában. Színes televíziók — másodszor A monokulturális gazdálko­dás (Kuba már ma sem tekint­hető egyértelműen annak) nem képes tartósan magas életszín­vonalat. a fejlődés folyamatos­ságát biztosítani — írtam e ri­portsorozat utolsó darabjának befejezéseként. Már ma is alig, a jövőben még kevésbé lehet az egész népgazdaság alapja a cukor. Jól tudják ezt a kubai vezetők, ezért, éppen ezekben az években, amikor már né­hány alapvető probléma meg­oldásán túl vannak, komplex népgazdaságfejlesztési prog­ram bontakozott ki. ★ A havannai utcákat ma még uralják a számunkra szinte humorosnak, groteszknek tűnő nagy amerikai autók. Színesek, cirádásak. az elején egyik-má­siknak félméteres fémsirály trónol, vagy éppen két ragyo­góra csiszolt réztrombita áll ki a motorházból. Ezek a nálunk ismeretlen őshüllők (fényko­rukban Magyarországon nem volt autózás, de még* amerikai híradókat sem láttunk abban az időben) legalább húsz, de inkább harminc évesek. Lát­tam ilyen beszállást: a tulaj­donos kinyitotta az ajtót, be­tette a kissámiüját, mert ülés már nem volt a nagy batár­bán, majd berántotta az ajtót A lendület nagyra sikerült, be­dőlt az egész. Rövid drótozga- tás után azért elindult az út­jára. Ezrével, vagy talán tíz­ezrével szaladgálnak még ezek a kocsik. S velük a legújabb Toyoták, Alfa-Romeók, Merce­desek és Ladák szelik az uta­kat. Ami az autómárkákat il­letően a két korosztály között van, az egy darab Kuba törté­nelméből ... Amikor ott jártam, Brezs- nyev elvtárs fogadását készí­tették elő. Szovjet szakembe­rek egy csoportja szorgosko.- dott azon, hogy színesben ki-1 sér! éti adást közvetítsen a műholdakkal Moszkvába. Né- hányan — kísérletként — Ha­vannában is vették az adást. Ott. ahol ezelőtt negyed szá­zaddal már nemhogy a televí­ziót ismerték, de az egész or­szágot behálózta a színes tele­vízióállomások (nem egy, több!) programja. Igaz, a vevő- készülékek nem a cukornád- aratók kunyhóiban voltak. A berendezéseket azóta megette az idő vasfoga. Most újból ki fogják építeni. Ami a színes televíziózás két időszaka között eltelt, az Kuba történelmének egy darabja... Havanna belvárosa nagyon szép. Igaz, európai szememnek a régi Havanna a spanyol ro- mantícizmusával kellemesebb, szebb látvány, de meg kell hó­dolni korunk előtt. Az enyhén dombos utcákon épült kecses felhőkarcolók, mögöttük a tenger, s a parton az egész vá­rost félkörben ölelő Malecon, ez a ritka szép sétány — aki egyszer látta, sohasem felejti el. Ha lehet, még szebb az a tengerparti villanegyed, amely nevében ugyan az ősi indián elnevezést viseli: Sibonei, de külsejében a kényelemről, a luxusról, a huszadik század építészeti rafinériájáról árul­kodik. Mindez közeliről nézve most már egy kicsit megkopott. Nemcsak azért, mert a kubai népnek más dolga volt, mint aiz urak által itthagyatt luxus­épületek pétyalgatása. Inkább talán azért, mert erre nem tel­lett. Hogyan is tellett volna? A már említett autókhoz az irányjelző izzóktól a gyújtó- gyertyáig, vagy a televíziók­hoz á banándugótól a képcsőig, de a luxusvilla eltörött víz­csapjáig, mindent „odaátról” kellett volna hozni. A forra­dalom győzelme előtt ugyanis „odaátról jön minden” elvért I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents