Pest Megyi Hírlap, 1974. március (18. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-23 / 69. szám
]%| égy nagy jelentőségű sabbat, a munkát végző előterjesztést vitatott ember szerepét. Közülük is meg és fogadott el a elsősorban a munkásokét párt Központi Bizottságá- akiknek helytállása legfonnak március 19—20-i ülé- tosabb biztosítéka gazdasá- se. A folyamatos és fele- gíi társadalmi fejlődésünk- lős politikai munkálkodás nek, a szocialista építő- újabb állomását tükrözi az munkának, ülésről kiadott közlemény, Erős szálakkal kötődik e amelyeket a lapok — így témakörhöz is mindaz, lapunk 's — március 22-i arcút — a napirend harma- számukban közöltek. Az dik pontjaként — a köz- időszerű nemzetközi kérdé- művelődés helyzetét átte- sekről szóló tájékoztató, a kintve foglalt határozatba munkásosztály helyzetét a párt Központi Bizottsága, összegező jelentés, a köz- mert mint azt a közle- művelődés állapotát és ményben olvashatjuk „a fejlesztésének feladatait művelődés központi kérdé- taglaló előterjesztés, a párt Se: a munkásság műveltségi, kongresszusának. össze- gének színvonala”. Aligha hívására vonatkozó javas- szükséges részletezni azo- lat külön-külön is, s együt- kát a változásokat, ame- tesen még inkább azt bi- íyek mind a lakosság, mind zonyítja, hogy a párt poli- a társadalom más alkotó- tikája szilárd alapokon elemeinek körében végbe- nyugszik, népünk túlnyomó mentek, s amelyeknek többségének támogatását eredményeként népünk élvezi, a X. kongresszus műveltsége jelentősen gya- határozatainak végrehajtá- rapodott. A tények sorát sa jelentős eredményekkel emtitheti bárki a maga járt. _ _ szűkebb környezetéből, de A nemzetközi helyzet át- világosan látni kell azt is, fogó jellemzőinek áttekin- hogy a közművelődés el- . tése, néhány konkrét kér- marad a szocialista építő- dés részletes elemzése nyo- munka mai követelményei- mán joggal állapította tői', s tegyük hangsúlyos- meg a Központi Bizottság, sa; a lehetőségektől. hogy .,a nemzetközi hely- jsfe tagadjuk: a termelés- zetben általános fordulat ben, a társadalom dologi ■ megy végbe a feszültség javainak gazdagításában csökkenésének irányába”, egyszerűbbek, könnyebben A párt és a kormány nem- megfoghatók a feladatok, zetközi tevékenységét az mint a tudat formálásá- aktivitás jellemzi, a szoros ban, a szocialista életszem- együttműködés a Szovjet- lélet és magatartás kialakí- unióval, a többi szövetséges tásában. Ám ezt a nehe- szocialista országgal, s to- ^ebb utat sem lehet el- vábbra is részesei va- vagy megkerülni, hiszen gyünk minden olyan akció- végsősoron ez vezet a gaznak, amely a szocializmus, dasági növekedés forrásai- a haladás, a béke ügyét nak gyarapításához is. A szolgálja. _ teendők súlyát, a kérdés T ársadalmunk vezető össztársadalmi jelentőségét osztályának, a mun- fejezi ki a Központi Bizott- kásosztály helyzeté- ságnak az az állásfoglalá- vel hosszú időre utat mu- sa, hogy — több más tató módon foglalkozott mellett — ki kell dolgoz- 1958. október 16-i ülésén an i a közművelődés távlati párt Központi Bizottsága, fejlesztési tervét. Az akkor hozott határoza- hogy a munkásosztály tok végrehajtásának ered- A helyzetének javításáményeire építve, gyengéi- a vai; úgy a közművelőből okulva a mostani ál- dés továbbfejlesztésével lásfoglalás további új teen- sem egyik vagy másik dokkéi gazdagítja e rend- partszervnek, pártszerve- kívül fontos feladatcsopor- zetnek, gazdasági, társa- tet 1973. decemberében dalmi, igazgatási intéz- csupán a szocialista ipar- ménynek kelll foglalkoznia, ban 1 277 000 munkás dől- hanem mindenkinek, aki gozott, s társadalmunk cselekvésre illetékes, képes. számbelileg is legnagyobb E társadalmi méretű akti- osztálya nemcsak a nem- vjtás nélkülözhetetlen fel- zeti jövedelem előállításé- tétele annak, hogy a Koznak döntő tényezője, ha- pony Bizottság határozatá- nem a társadalmi haladás ban foglaltak — mindkét irányát meghatározó erő is. témakörben — ne csak Ezen belül a legszilárdabb megvalósuljanak. hanem mag a nagyüzemi munkás- minél tökéletesebben, miság, mely fegyelmezettsé- nél maradéktalanabbul öltjével, szervezettsegevel, senek testet a gyakorlat- áldozatvállalásával napról ban, a mindennapi életben, napra bizonyítja osztály- Minden bizonnyal nagy öntudatát. ösztönzést ad ennek az akFölmerülhet a kérdés, «vitásnak a kibontakozta- vajon új, a korábbiaktól fásához az a döntés, hogy a eltérő elvek, követeimé- párt soron levő, XI. kong- ' nyék megfogalmazására passzusát 1975 márciusában volt szükség? A Központi tartják meg. A párt kong- Bizottság, az egész párt ne- resszusának összehívása, a mes kötelezettségének ér- párt új programnyilatkoza- zi, hogy folyamatosan ele- iának kidolgozása érthe- mezze a munkásosztály tőén az egész társadalom helyzetét, számba vegye a számára nagy jelentőségű fejlődést, a változásokat, s esemény, s ugyanakkor ezek alapján természetesen nagy feladatok foglalata is. a teendőket js meghatároz- Harcokban edzett, erős za A munkásosztály cél- párt vezetésével, egy vilá- i jainak megvalósulása, a gos változatlan politika, a I szocializmus ^ eredményes népgazdaság tervszerű, ! építése teendősorok össze- arányos feljesztésének i geződése, s azon belül eredményeire támaszkodva nemcsak sikerek, hanem gyürkőzhetünk neki a teen- . átmeneti feszültségek szin- élőknek, tén teremtődnek. Ezek fel- ~ agyok, nehezek a feloldása magában foglalja a I« adatok? A terhet már végrehajtott központi 1 csak az érzi inat sza- béremelést éppúgy, mint a bitónak, aki „em látja, szakmai bérek országos nem fedezi föl viselése táblázatának jövőbeni al- célját. E fölismerésben ad kalmazását, s persze, a lényeges segítséget a Közszerteágazó politikai fel- ponti" Bizottság mostani adatokat. ülése, hűen követve azt a E z utóbbiak, de jelen- lenini megállapítást, hogy tőségükben az élen ,,a marxizmus élő lelke: a állók között olyano- konkrét helyzet konkrét kát említhetünk, mint pél- elemzése”. Az ülésen hódúul a munkások arányá- zott határozatok, a mun- ak javítása a pártban, a kásosztály helyzetének ja- közéleti tapasztalatokkal vitását, a közművelődés to- rendelkező munkások ve- vábbfejlesztését szolffáló zetői tisztségekbe kerülése, intézkedések, a hatéko- ázon intézkedési rendszer nyabb gyakorlati munka kialakítása, melynek ered- érdekében az egyes vezető ményeként fokozatosan nö- tisztségekben végrehajtott vekedhet a munkások sú- kádercsoportosítás szorosan !va a társadalom minden- illeszkednek a párt több napi életében. A termelési mint tizenhét esztendeje folyamatok bonyolultabbá töretlen politikájához, s válnak, változik technikai, szilárd alánokon erősítik technológiai alapjuk, de ez és magasítják a szocializ- még csak átmenetileg sem mus nemzetet befogadó liomályosítja el a legfonto- építményét. V___________________________ ___________________J PE ST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVIII. ÉVFOLYAM, 69. SZÁM ÁRA 00 FILLÉR 1974. MÁRCIUS 23., SZOMBAT A szakszervezetek munkájának alapja az embercentrikusság Egy esztendő az SZMT mérlegén Grecsko Bagdadba utazott Hasszán Al-Bakr iraki elnök meghívására pénteken Bagdadba utazott Andrej Grecsko marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere. Helsinki Chilei tanuk A chilei katonai junta bűntetteit vizsgáló nemzetközi bizottság Helsinkiben pénteken tanúkat hallgatott meg. A brazil, szovjet és chilei állampolgárok drámai nyilatkozatokban leleplezték a katonai junta fasiszta politikájának lényegét. Kekkonen finn köztársasági elnök pénteken fogadta a nemzetközi bizottság elnökségét és a chilei személyiségek csoportját, köztük Al- lende elnök özvegyét és Tei- telboimot, a KP politikai bizottságának tagját. Nagyobb támogatás a kisüzemi zöldségtermelőknek A mezőgazdaság idei felkészüléséről tanácskoztak pénteken a MÉM-ben a megyei tanácsok elnökhelyettesei. Dr. Sóós Gábor mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztériumi államtitkár elmondotta, hogy a tavalyinál jobb anyagi-műszaki ellátás és a kedvező időjárás lehetővé tette a tavaszi mezőgazdasági munkák meggyorsítását. A termelők a jól szervezett munkával kéthetes előnyt szereztek a sok évi átlaghoz képest. A földeken már a cukorrépa és a napraforgó vetését is megkezdték, és a takarmánynövény vetőmagjának tálajba juttatásával szintén jól állnak. Az államtitkár elmondotta: a népgazdasági előirányzat 100 ezer hektáros cukorrépa-vetőterülettel számol az idén. de ezt 5 ezer hektárral igyekeznek túlteljesíteni. A napraforgó termesztésénél — a termelő pozíciót intenzív rendszerek bevezetésével erősítik meg és a felvásárlási árakat is növelték, úgy, hogy mindent egybevetve: a gazdaságok megtalálják anyagi számításukat a napraforgó termesztésénél. A burgonyaellátás megjavítására szintén új termelési rendszereket hoznak létre. A vetőgumóhiány enyhítésére az NDK-ból és Lengyelországból soronkívül hoznak be szállítmányokat, ezeket április első felében vehetik át a termelők. A zöldségtermelők számára a legutóbbi kormányhatározat újabb lehetőségeket teremtett a gazdálkodás színvonalának növelésére. Az államtitkár hangsúlyozta: arra van szükség, hogy o kisüzemi zöldségtermelőket a nagyüzemi gazdaságok és az ÁFÉSZ-ek az eddiginél jobban támogassák. — Az a tény, hogy a Szak- szervezetek Pest megyei Tanácsa és az ágazati szakszervezetek megyei bizottságai úgyszólván karnyújtásnyira dolgoznak a Szakszervezetek Országos Központjától, sok tekintetben előnyös lehet. Csak egyetlen példa: meggyorsulhat közöttük az információ- és tapasztalatcsere és hatékonyabbá válhat ezáltal a szak- szervezeti munka. A Szakszervezetek Pest megyei Tanácsa tavalyi munkáját értékelő tegnapi ülésén, amelyen megjelent Nagy Antal, a Szakszervezetek Országos Tanácsának munkatársa is, hangzottak el a fenti gondolatok. Dr. Dobi Ferenc, a SZOT elnökségének tagja, az SZMT vezető titkára beszámolójában a továbbiakban elmondotta: az ágazati szakszervezeti bizottságok megyei titkárai az elmúlt hónapokban megvitatták mindennapi gondjaikat a megyei pártbizottság illetékes titkárával, az SZMT vezető titkárával és az ágazati szakszervezet főtitkárával. Ezek a külön-külön megtartott munkamegbeszélések rendkívül eredményesek és hasznosak voltak, új gondolatokat, lendületet kaptak a további — az idei — munkához. Ezt hangsúlyozták különben, a későbbi vitában többen, köztük Kiss Belőné, a Pedagógus Szakszervezet megyei bizottságának titkára is. Ismét csak bebizonyosodott azokon a tanácskozásokon — és tegyük hozzá, hogy a tegnapi SZMT-ülésen is —, hogy essen szó a szakszervezet bármilyen irányú tevékenységéről, a kiinduló és a végső pont az értékeket létrehozó, a cselekvő, a gondolkodó ember. A tavalyi szakszervezeti munka tömör áttekintése tapintható közelségbe hozta ezt a megállapítást. Pest megyében tavaly az eddigi számítások szerint a szocialista ipar termelése 7, a szocialista építőipar építési-szerelési tevékenysége 10 százalékkal nőtt az előző évihez képest. Több mint hét és félezer lakás épült fel Pest megyében és különösen figyelemre méltó, hogy a vállalatok az 1972-es 19,5 millió forinttal szemben tavaly 28.9 millió forinttal támogatták a munkások lakásépítését. A vállalatok mintegy 20 millió forintot utaltak át a községeknek, fejlesztésre, gyermek- és szociális intézmények építésére. Hosszan sorolhatók még az anyagi, tárgyi eredmények, amelyekben közvetlenül vagy közvetve a szakszervezetek munkája is benne van. Minden elért eredmény jó alap az idei újabb előrelépéshez. Jó alapot teremtettek ehhez a tavaly márciusi központi, illetve vállalati bérintézkedések, biztos alap a megyében kiteljesedett szocialista munkaverseny-mozgalom és jó alap az is, hogy a munkahelyek fokozott figyelmet fordítanak a dolgozóik élet- és munkakörülményeire, mindjobban törődnek egyéni gondjaikkal is. A szervezett munkások, az üzemek, gazdaságok, intézmények dolgozóinak mindennapi gondjaira, élet- és munkakörülményeinek javítására jobban odafigyelni, jobban megismerni azokat — talán az eddigi megyei szakszervezeti tanácskozásokénál erősebben kapott hangsúlyt mindez a tegnapi SZMT- ülésen. És ehhez a feladathoz szorosan kapcsolódott a másik; a szakszervezeti munka módszereinek, stílusának gazdagítása, hatékonyabbá tétele. A beszámoló szavait mintegy megerősítették, kiegészítették a vitában r felszólalók. Klinyec Gyula, a Szentendrei Kéziszerszámgyár munkása, Bató István, a Dunai Kőolajipari Vállalat beruházás intéző bizottságának titkára és dr. Kinicsek Károly, a megyei munkaügyi bíróság vezetője több oldalról hozva példát, lényegében arról beszéltek, hogy a szakszervezeti bizottságokkal a vállalatok vezetői a helyi problémákat együttműködve szüntethetik meg. Jellemző, hogy például a százhalombattai beruházáson egy év alatt 10 százalékkal csök- kent a kilépők száma és ebben egyebek között feltétlenül szerepe van annak, hogy a beruházók három év alatt 106 millió forintot költöttek szociális, kulturális célokra. A fokozottabb figyelés mindennapi problémákra több munkát adhat a szakszervezetnek. Varga Lajosné, a Textilipari Dolgozók szakszervezete Pest megyei szervezője ezt í<?v fogalmazta meg: „minél jobban megismerjük a dolgozók élet- és munkakörülményeit, egyéni gondjait, érthetően annál több problémával találkozunk, de annál jelentősebb lesz a szakszervezet munkája.” Tuza Sándorné, a MÉSZÖV elnökhelyettese, a jórészt nőket foglalkoztató kereskedelem munkaidő-csökkentéséről beszélt. Még mindig meg-megsza- kadnak a szálak egyes helyeken a vállalat és a nyugdíjba vonuló dolgozói között, mondotta többek között Gábriel Győzöné, ceglédi pedagógus, aki társadalmi munkája révén jól ismeri a problémát. Igaz, nem lehet úgy szólni | a gazdasági tevékenységről, hogy ne kerüljön szó azonnal az értékeket előállító emberről is, de — mint Hontvári József, a vasasszakszervezet területi bizottságának helyettes titkára elmondotta — az élet- és munkakörülményeket sem lehet elvonatkoztatni a termelőmunkától. Többen elmondották, hogy igazán ott jó a szakszervezeti munka, ahol a pártbizottságok és a szakszervezeti bizottságok együttműködése élő, mindennapi valóság. Ott hatékonyabb a szakszervezet nevelő-, felvilágosító munkája is — tette hozzá Patkó János, u vasasszakszervezet megyei szervezője. Nagy Antalnak, a SZOT munkatársának felszólalásából egy mondatot úgy is idézhetnénk, mint a tegnapi tanácskozás mottóját: a dolgozó ember élet- és munkakörülményeire, az egyéni sorsokat érintő napi kis ügyekre, kérdésekre a szak- szervezeteknek az eddiginél jobban odq kell figyelniük. D. G. Fénycső — milliószámra Az Egyesült Izzó váci gyáregységében az idén 6 millió 600 ezer darab fénycsövet gyártanak. Á képen; ellenőrzik a kész darabokat. Koppány György felvétele Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke Fazal Elahi Csa- udhri köztársasági elnökhöz, Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke, Zulifkar Ali Bhutto miniszterelnökhöz, Púja Frigyes külügyminiszter Aziz Ahmad külügyi államminiszterhez intézett üdvözlő táviratot a Pakisztáni Iszlám Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából. Lázár György, a Miniszter- tanács elnökhelyettese tegnap hivatalában fogadta Moustafa Hallage szír tervezésügyi minisztert. Dr. Dimény Imre, mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter vezetésével magyar kormányküldöttség utazott a Szíriái Arab Köztársaságba. Púja Frigyes külügyminiszter bemutatkozó látogatáson fogadta dr. Václav Moravecet, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság új magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki a közeljövőben adja át megbízólevelét. Szilárd émokon