Pest Megyi Hírlap, 1974. március (18. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-21 / 67. szám

Moszkva Koszi gin fogadta Pham Van Dongot Alekszej Koszigin, a Szov­jetunió minisztertanácsának elnöke szerdán Moszkvában találkozott Pham Van Dong- gal, a Vietnami Demokratikus Köztársaság miniszterelnö­kével és Nguyen Duy Trinh- hel, a VDK külügyminiszteré­vel, akik átutazóban szakítot­ták meg útjukat a szovjet fő­városban. Pham Van Dong tájékoztat­ta a szovjet miniszterelnököl a VDK kormányának és a DIFK-nek a párizsi megálla­podás szigorú és pontos vég­rehajtásáért folytatott harcá­ról. Koszigin szovjet miniszter- elnök kijelentette, hogy a Szovjetunió változatlanul szo­lidáris a VDK kormányának és a DIFK-nek a párizsi meg­állapodás teljes és pontos végrehajtásáért, a dél-vietna­mi belpolitikai problémák 'igazságos rendezéséért és a tartós, demokratikus alapokon nyugvó békéért folytatott har­cával. Támogatásáról biztosí­totta a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottságának és a VDK kormányának a gazdaság gyorsított helyreál­lítására és a szocializmus any ági-műszaki bázisának ki- fejlesztésére irányuló politi­káját. NDK—NSZK Szerdán Berlinben folyta­tódtak az NDK és az NSZK közötti tárgyalások a jogse­gély problémájának szerző­déses rendezéséről. A megbe­széléseken részit vevő NDK-de- legációt Hans Ranke igazság­ügy-minisztériumi államtit­kár, a nyugatnémet küldött­séget pedig Günther Erkel igazságügy-minisztériumi ál­lamtitkár vezeti. A küldöttsé­gek legutóbb január 14-én ta­lálkoztak. A szerdai ülésről Berlinben kiadott közlemény szerint a felek május 9-én Bonnban folytatják tárgya­lásaikat. Kozmosz—636. A Szovjetunióban szerdán felbocsátották a Kozmosz 636-os jelzésű mesterséges holdat. Ülést tartott a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­sága március 19—20-án kibővített ülést tartott. A Központi Bizottság megvitatta és elfogadta a Poli­tikai Bizottságnak az időszerű nemzetközi kérdésekről szóló tájékoztatóját; a munkásosztály helyzetéről szóló jelentését; a közművelődés helyzetéről és fejlesztésének feladatairól szóló előterjesztését, valamint a párt szerve­zeti életével kapcsolatos kérdésekben előterjesztett ja­vaslatát. Az ülésről közlemény jelenik meg. KAMBODZSA Az oudongi csata Kambodzsában a harci cse­lekmények a felszabadító erők által elfoglalt Oudong város köré összpontosulnak. A Phnom Penh-i rezsim nagy erőfeszítéseket tesz a volt ki­rályi székhely visszafoglalá­sára: a kambodzsai felszaba­dító háború négy évvel ezelőtt történt kirobbanása óta első ízben mintegy 20 páncélozott járművet küldött vízi úton Oudong közvetlen közelébe. Ezeket eddig csak a főváros környékén vetették be. Oudong felé tartanak a Lón Nol-re- zsim más csapatai is. A szabadságharcosok is ko­moly előkészületeket tesznek a birtokukba jutott város meg­védésére. Phnom Penh-i je­lentések szerint nyugatról „több zászlóaljnyi felkelő” halad dél felé, hogy feltar­tóztassa a kormánycsapato­kat. A felszabadító erők ked­den elsüllyesztettek két naszá­dot, amelyen Phnom Penh erő­sítést próbált eljuttatni az Oudong térségében hétfő óta csapdába esett és körülzárt 1200 fős egységének. A sza­badságharcosok a körülzárt alakulatot heves akmatűzzel árasztották el, Oudongtól ke­letre pedig felrobbantottak egy kulcsfontosságú hidat az 5-ös számú főútvonalon, el­zárva ilymódon a kormány­csapatok visszavonulási lehe­tőségét. A felszabadító erők birtokában van a térség egyet­len magaslata, a mintegy 100 méter magas Oudong-domb. Zárt ülés Algírban Abdel Aziz Buteflika algé­riai külügyminiszter elnökle­tével kedden este az algériai fővárosban megkezdte mun­káját az el nem kötelezett or­szágok állandó koordinációs bizottságának ülésszaka. A há­romnapos tanácskozás mun­kájában 17 ország külügymi­niszterek által vezetett dele­gációja vesz részt. Megnyitóbeszédében az al­gíri külügyminiszter felhívást intézett az el nem kötelezett országokhoz, vegyék birtokuk­ba természeti erőforrásaikat, s kényszerítsék a fejlett or­szágokat arra, hogy a fejlődő országokból származó nyers­anyagért a megfelelő és a je­lenleginél magasabb árakat fi­zessenek. Hangoztatta, hogy az olaj fegyver, melyet az arab országok sikeresen használtak fel az elmúlt hónapokban, csak első lépése volt a fejlődő or­szágoknak jogaikért vívott küzdelmében. Az olajimpor­táló országok február 11-én [Washingtoniban megtartott I konferenciáját a külügymi- i niszter az amerikai imperia- | lizmus világuralmi törekvései I megnyilvánulásának minősí­tette. Az ülésszak megnyitása után a küldöttségek vezetői Butef­lika elnökletével zárt ülésre vonultak vissza. A tanácskozás szerdán zárt ülésen folytatta munkáját. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVIII. ÉVFOLYAM, 67. SZÁM ÁRA 80 FILLÉR 1974. MÁRCIUS 21., CSÜTÖRTÖK Országos ünnepség a Tanácsköztársaság kikiáltásának 55. évfordulóján Pest megyében ma eseménysorozattal emlékeznek Tegnap Budapesten, a Ganz-MÁVAG művelődési központjában nagygyűlést rendezett a Tanácsköztársaság kikiáltásának 55. évfordulója alkalmából az MSZMP Köz­ponti Bizottsága, a Miniszter- tanács és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa. Ezen részt vettek a munkásmozgalmi harcosok, az üzemek dolgozói és az ifjúmunkások, hogy em­lékezzenek a magyar történe­lem jelentős eseményére. Az elnökségben foglalt he­lyet Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Faluvégi Lajos pénzügymi­niszter, Keserű Jánosné köny- nyűipari miniszter, Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács el­nöke, továbbá a társadalmi és tömegszervezetek’ képviselői. A Himnusz hangjai után Keres Emil szavalata hangzott el, majd Bencsik István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára mondott elnöki megnyitót. Katona Imre, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a budapesti pártbizottság tit­kára ünnepi beszédében em­lékeztetett az 55 évvel ezelőtti eseményekre, s leszögezte, hogy büszkén valljuk: 1919 magyar munkásai az orosz példát követték, azt a forra­dalmat, amely hitet, önbizal­mat adott harcukhoz. Büsz­kék vagyunk a több mint százezer magyar internaciona­lista harcosra is, akik a fiatal szovjet állam védelmében, a Vörös Hadsereg oldalán fog­tak fegyvert. A továbbiakban felidézte a Tanácsköztársaság létrejötté­nek történelmi körülményeit, az egymást követő eseménye­ket, a tanácsállam vívmá­nyait. — Tisztelettel és hálával gondolunk azokra a szovjet hősökre, és antifasiszta harco­sokra — mondotta a továb­biakban a szónok —, akidnek győzelmével felszabadult ha­zánkban folytathatjuk azt, amit forradalmi elődeink el­kezdtek. A mi számunkra egységet és forradalmi foly­tonosságot jelent 1848, 1919 és 1945! Befejezésül kiemelte: akkor tekinthetjük magunkat a di­csőséges Tanácsköztársaság méltó követőinek, ha minden alkotó erő összefogásával, pár­tunk vezetésével, következete­sen és mindannyian nagyobb felelősséggel, töretlenül foly­tatjuk a szocialista társadalom építését. Az Internacionálé elhang­zása és Bencsik István elnöki zárszava után a Magyar Nép­hadsereg Vörös Csillag Ér­demrenddel kitüntetett együt­tese adott műsort. Tegnap este Budapesten a Parlament előtti Kossuth La­jos téren katonai tisztelet- adással felvonták a Magyar Népköztársaság állami zászla­ját. Pest megyében valamennyi városban, járási székhelyen nagy- és kis községekben is méltóan megünneplik az 55. évfordulót. Gyűlésekre, ünne­pi megemlékezésekre, fáklyás felvonulásokra kerül ma sor. öregek és fiatalok, két nemze­dék együtt ünnepel. Megpályázták a BNV-díjat Dupla nyereség az ÉVIG ceglédi gyárában Rumor és a referendum Mariano Rumor, a 36. olasz kabinet elnöke ismertette kor­mányának programját a par­lamentben és a szenátusban. A 26 tagú kabinet működése elé nagy várakozással tekinte­nek, mindenekelőtt azért, mert Itália gazdasági helyzete Válságos állapotokat tükröz. Az új kormányfő — ennek megfelelően — mindenekelőtt az infláció megfékezését, az állami beruházások fellendíté­sét, a magántőke kezdemé­nyezéseinek ösztönzését, a régóta esedékes reformok di­namikusabb megvalósítását és a déli országrész eddiginél gyorsabb fejlesztését helyezte kilátásba. A hárompárti — kereszténydemokrata, szocia­lista és szociáldemokrata — koalíció programját azonban aligha lehet elvonatkoztatni bizonyos tényéktől, amelyek kérdésessé teszik, hogy egyál­talán megvalósítható-e. Ezt a felismerést tükrözte az Olasz Kommunista Párt vezetőségének ülésén Enrico Berlinguer főtitkár által elő­terjesztett beszámoló. Eszerint „a kormányválságra adott megoldás nem áll összhang­ban a problémák súlyosságá­val, alkalmatlan a nehézségek leküzdésére”. Az OKP értéke­lése szerint hiányzik az új Rumor-kormány világos irány­választása, ami tovább fokozza a gazdasági életben tapasztal- nató bizonytalanságot, lejárat­ja a demokratikus intézmé­nyeket és „teret ad a kalandor jobboldali kísérleteknek”. Rumornak azonban nem­csak az ellenzékkel kell szem­benéznie. hanem a saját párt­ja: a kereszténydemokraták és — a sors groteszk fintora miatt — velük e kérdésben szövetséges neofasiszta MSI által szorgalmazott referen­dum következményeivel is. Római megfigyelők szerint a május 12-re kiírt válásellenes népszavazás súlyosabb teher­tétel számára, mint például az államháztartás kilencmilliárd lírás deficitje. Bármennyire is Igyekeznek ugyanis az úgynevezett laikus — tehát nem katolikus — koa­líciós partnerek megfosztani a referendumot politikai jel­legétől, a máris kibontakozott zajos korteshadjárat arra utal, hogy a palackból anakronisz­tikus okokból kiszabadult szel­lemet aligha lehet megfékez­ni. A kereszténydemokraták — élükön Fanfani főtitkárral, aki személyesen irányítja a Vati­kán sugalmazására kierősza­kolt népszavazás korteshad­járatát — szeretnének politi­kai tőkét kovácsolni a referen­dumból. Ennek érdekében az 1948-as választások jellegzete­sen hidegháborús légkörét idé­zik fel, titkon azt remélve, hogy sikerül a válás eltörlé­sét épp olyan abszolút több­séggel kicsikarni, mint ami­lyent 1948-ban amerikai és va­tikáni segédlettel a keresz­ténydemokraták szereztek. Ám az olasz közvélemény most még inkább, mint bár­mikor, okkal berzenkedik a kereszténydemokrácia egypárti uralmától. Ha ez bekövetkez­nék, nemcsak Rumor ötödik kormánya, hanem a középbal kormányzati formula is kudar­cot szenvedne. Az Egyesült Villamos Gép­gyár ceglédi gyára dolgozói­nak minden okuk megvan a bizakodásra. A jól összeszo­kott kollektíva tavaly tízmillió forinttal teljesítette túl vállalt tervét, így a gyár termelési ér­téke meghaladta a néhány esz­tendővel ezelőtt még elér­hetetlennek tűnő kétszáz millió forintos határt. Nem marad el a rekord ju­talma sem: a március 29-én sorraikerülő nyereségrészesedés kifizetésénél éppen kétszer annyi kerül valamennyi borí­tékba, mint tavaly ilyenkor. — Az idén még magasabb­ra raktuk a mércét — mondta Tankó Zoltán főmérnök —, termelési értékünket 234 mil­lió forintra terveztük, még­hozzá azonos fizikai létszám mellett. A tekintélyes többle­tet a kismotorgyártástól vár­juk: 1973-ban 125 ezer, az idén várhatóan már 192 ezer darab fogja elhagyni a gyárat. — Mennyit és hová expor­tálnak ebből? — Hozzávetőlegesen a tíz százalékát; megrendelőink kö­zött olasz, nyugatnémet, hoi­I land és belga cégek találha­tók. — A tizenegyedik termelési évét zökkenőmentesen kezdő ceglédi gyár másik meghatá­rozó profilja a kéziszerszám­gyártás. Számíthatunk-e ezen a nagy családon belül 1974- ben valamilyen újdonságra? — Műszaki osztályunk kol­lektívája korszerűsítette a tíz és tizenhárom milliméter át­mérőjű fúrógép-családok való­színűleg a második félévben már a gyártásuk is megkezdő­dik. Ezzel, a lényegében két új termékünkkel már az idei BNV-díjat is megpályáztuk. A főmérnök végezetül el­mondta, hogy számottevő be­ruházást nem terveznek az idén, ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a város szé­lén levő rendkívül tiszta, esz­tétikus gyár panorámája né­hány új motívummal ne gaz­dagodna. Hozzálátnak egy raktár és egy elekt- romostargonca-töltőállomás építéséhez s elkészül az új orvosi rendelő. A minden valószínűség szerint augusztusban debütáló egész­ségügyi létesítményben a bel­gyógyászat mellett fogászati és nőgyógyászati rendelés is lesz. K. P. Hatvan vagonnal A Pest megyei MEK mo- nori telepén 60 vagon bur­gonyát tárolnak. A keresett gülbaba és kisvárdai rózsa fajták zömét már felszedték a priz­mákból. A még vermekben levő burgonyát, csakúgy mint a többit, a járás üzleteiben hozzák forgalomba. Gyakorlatot regílő ku látások Tudományos tanácskozás H erceghalomban Herceghalomban, az Állat- tenyésztési Kutató Intézetben szerdán négynapos tudomá­nyos tanácskozás kezdődött, amelynek keretében a tavalyi kutatási eredményeket értéke­lik. Az összesen 16 zárójelen­tés arról tanúskodik, hogy több új, o gyakorlatot segítő kutatási eredmény született. Különösen jelentősek ezek kö­zül azok, amelyek az import fehérjetakarmányok helyette­sítésének lehetőségeire, új ta­karmányozási megoldásokra, az iparszerű állattartó telepek vízellátására, a lucerna silózá­sának új megoldásaira vonat­koznak. A tudományos tanács­kozás után az intézet a kuta­tási eredményeket eljuttatja az érdekelt irányító szervek­hez és a termelő üzemekhez. Radarbóják Szobig Technikai tavasz a Dunán Keveset pihentek a télen a dunai hajósok. A legnehezeb­ben hajózható Duna-szakaszon — Szigetköznél — is mindösz- sze 3 napig tartott a téli kényszerpihenő. Szerdán, a hivatalos „tech­nikai tavasz” is beköszöntött: kirakták a radarbójákat a Dévényi szoros és a Szob kö­zötti folyószakaszra. A Dunán egyébként már teljes a tava­szi forgalom: naponta 30—40 műtrágyával, koksszal, bauxitt- tal, olajjal megrakott uszályt továbbítanak a vontatóhajók. Űjabban megjelentek a folyón a speciálisan gépkocsiszállítás­ra készült uszályok. Rövidesen a veszélyes gázlók kotrása is megkezdődik. A vízállás ugyan alacsony, de az elmúlt évek­ben végzett folyamszabályozá­si munkák már éreztetik ked­vező hatásukat. Él ; 1^^ í^' Jens Evensen, a Budapes­ten tartózkodó norvég keres­kedelmi és hajózási miniszter Tor Stokke nagykövet kísére­tében tegnap látogatást tett a Magyar Hajó- és Darugyár­ban. A vendégeket dr. Betlej Sándor, kohó- és gépipari mi­niszterhelyettes és Szép János, a gyár vezérigazgatója fogad­ta. Václav Moravec, a Csehszlo­vák Szocialista . Köztársaság uj magyarországi nagykövete Budapestre érkezett. A repü­lőtéren Nagy Lajos, a Külügy­minisztérium protokollosztá- lyának vezetője fogadta, Ismol Porna bizottsági el­nök vezeti a magyar—finn ba­rátsági hét előkészítő bizott­ságának küldöttségét. A ven­dégek a Hazafias Népfront Országos Tanácsának meghí­vására szerdán érkeztek Bu­dapestre. ■

Next

/
Thumbnails
Contents