Pest Megyi Hírlap, 1974. március (18. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-17 / 64. szám
re st »ffcC 1974. MÁRCIUS 17., VASÄRNAP v/firFop Elektronika és Sornaterv A BiarrifztéS a SZIMFI-sg Kapcsolat a KÉST gépipari állandó bizottságával Néhány lelkes szerszámgép- tervező összejött a Kossuth Lajos téri volt Biarritz-kávé- házban, hogy a felszabadulás után a szerszámgéptervezésben is megindulhasson a munka. Ök negyvennégyen alkották a ma csaknem ötszáz főt foglalkoztató SZIM Fejlesztő Intézet elődjét. 1949. augusztus 1-ét ű-tak akkor. S a hazai szerszámgépgyártás tudományos fejlesztő intézménye immár majdnem huszonöt éves múltra nézhet vissza. Kutatás és bérmunka Halásztelken, a SZUVÍFI egyik irodájában beszélgetünk Farkas Ottóval, az intézet műszaki fejlesztési szakosztályának helyettes vezetőjével. — Az intézet lenne tulajdonképpen a SZIM ' főkonstruktőre. A feltételes mód azért jogos, mert a vállalat gyáraiban elég nagy tervezőgárda foglalkozik hasonló munkákkal. Kívülről való belebeszélés volna, ha teljes egészében saját kutatási eredményeink szabnák meg gyáraink tevékenységét. A feladatmegoszlás aránya így helyes. A mi dolgunk olyan tervezésekkel és kutatásokkal kiszolgálni a nagyvállalatot, amelyek meghaladják a gyárak időbeli és müszerezettségi feltételeit. De az intézet nemcsak megbízásból. hanem saját kezdeményezésére is foglalkozik kutatómunkával, közelebb hozva ezzel a jövendő problémáinak megoldásét Körülbelül száz fős a szakmunkásgárdánk, megfelelő a gépparkunk, ezért bérmunkát is vállalunk, hogy az úgynevezett termelési részleg kapacitását kitolthessük. A bérmunka nemcsak részfeladatból állhat, szakmunkásaink gyakran készítenék önálló szerelési egységeket. A közelmúltban például több lencsecsdszoló gépet gyártottak a MOM-nak, a Gépipari Tudományos Intézetnek pedig egy hulladékmentes darabolót. A SZIMFI nemcsak közvetlen segítséget nyújt a vállalat gyárainak, más módon is gyümölcsözted. szakemberei tudását. Nemrégiben állítottak ösz- sze egy könyv alakban megjelent tervezői segédletet, amelyből a SZIM-gyárak konstruktőrei a villamos berendezések tervezéséhez és vizsgálatához komoly segítséget kaphatnak. Az intézet egyik szakosztálya a számjegyvezérlésű szerszámgépek eddigi tapasztalatait gyűjti, rendszerezi, és ezek felhasználásával készít ajánlatokat a SZIM gyártmányai után érdeklődő megrendelőknek. Honnan a szakember? A SZIMFI-ben működik a KGM évi 1 millió forintos támogatásával működő, ágazati szinten egyetlen szabványosítási központ. Kapcsolatuk közvetlen a KGST gépipari állandó bizottságával. Az intézet ezen túlmenően is jelein van a nagy nemzetközi munkákban, együttműködik a népi demokratikus országok hasonló kutatásokat végző intézeteivel. Minden évben kölcsönös szerződések alapján segítik egymást. A cél közös: kialakítani a mindkét fél számára kedvező munkamegosztást. A gazdasági életben a haladás és fejlesztés csak mélyreható tudományos alapokon valósulhat meg — vallják az intézőt munkatársai. Ehhez viszont személyi feltételként magasan kvalifikált szellemi és fizikai munkásokra van szükség. Honnan ennyi jó szakember a — szerénytelenség nélkül állíthatjuk ■— Euró- pa-hírű intézetben? — Legtöbb dolgozónk a fővárosból jár ide, mások a közeli Szigetszentmiklós József Attila lakótelepéről. Az utóbbiaknak nem jelent különösebb problémát az utazás, negyed óra alatt ideérnek a menetrendszerű MÁV AUT-járattal — hallom a tájékoztatást. A budapestieknek a vállalat sietett segítségére, naponta három autóbusz hozza és viszi ftz embereket. A Moszkva térről, a Nyugati pályaudvartól és a Kőbányáról induló autóbuszokkal 45 perc alatt munkahelyükre érnek dolgozóink. A „C” épület egyik szobájában a rajzasztalnál dolgozik Kovács Gyula. Példája egyik bizonysága annak, hogy az emberek szívesein dolgoznak a SZIMFI-ben. Húsz éve jár Csillaghegyről Halásztelekre, naponta sok gyár mellett visz az útja, de soha nem csábítot- \ ta a közelebbi munka lehetősége. — Itt jól érzem magam — mondja. Később megtudom róla: valamikor lakatosként kezdte, és ma egyike a legjobb kutatótechnikusoknak. Ebben az épületben együtt dolgoznak konstruktőrök és fizikai állományúak. A rajztábláknál megtervezett új gépet a földszinti laboratóriumokban állítják össze, először egy úgynevezett deszkamo- dell készül. Ha a modell kiállta a próbát, már gyárthatják a „felöltöztetett” gépeket. A napokban innen egy számjegyvezérlésű esztergát indítottak külföldre, hogy a lipcsei vásáron bizonyítsa a magyar szerszámgépipar jó hírét. Szabadúszó formatervezők Egy szakmai tájékoztatóban olvashatjuk, hogy Japánban az egyik 3 ezer embert foglalkoztató gyárban száz ipari formatervező működik. Egész Magyarországon mindössze ötven. Legtöbbjük szabadúszó, talán ha öten lehetnek, akiknek a hivatalos elismerés státust juttatott. Egyikük Illés Csaba, a SZIMFI' géptervező szakosztályának formatervezője. Előtte az asztalon egy készülő gép kis papírmakettje, a falakon mindenütt tervrajzok, vázlatok. — Milyen képzettség kell ehhez a munkához? ■— 1967-ben végeztem a műegyetem gépészmérnöki karán, majd az Iparművészeti Főiskolára iratkoztam be, s annak elvégzésével lettem ipari formatervező — mondja a fiatal szakember. Munkájának lényegét így foglalja össze: — A formatervezés nem egyenlő a gépek felöltöztetésével, mint azt sokan hiszik. Nekünk azokat a szempontokat kell képviselnünk, amiket a mérnök nem tudhat; a színhatástól a környezetszennyezésig sok mindenre figyelünk. Nem mindegy, hogy a gép lába hova kerül, s az sem, hogy a masina mennyire válik ki a környezetéből. Fontos, hogy a munkadarab könnyen cserélhető legyen, de az is, hogy a gép lehetőséget adjon a tisztántartására. — Mikor kapcsolódik be egy-egy új munkába? — A konstrukciós munka ma már nem egyetlen ember feladata, egy új gép megtervezése, előállítása csoportokat foglalkoztat. A formatervező is tagja ezeknek a csoportoknak, és már a munka első szakaszában be kell kapcsolódnia az együttesbe, hogy megfelelően érvényesíteni tudja saját szempontjait. Sokszor megyek magam Is más gyárakba, Győrbe, Esztergomba, Székes- fehérvárra, hogy konzultáljak a tervezőkkel, és elképzeléseim szerint is segítsem a megvalósítást. Az utóbbi időben sok munkája van — de fejében már kirajzolódott egy újabb konstrukció, egy automata megmunkáló központ formai elképzelése is. Mikronok — mérőgépek Szepesi Zoltán tervosztályvezető az 1974-es feladatokról beszél. — Az idén 10 darab KO—160 típusú optikai alak- köszörű gépet készítünk, felefele arányban tőkés- és szocialista exportra. Ezen felül belső kooperációban segítjük a SZIM-gyárak exporttevékenységét is. Az intézet az idén mintegy 10 százalékkal nagyobb termelési értéket hoz létre, mint tavaly. Műszaki fejlesztési feladataink között nagyon sok új kísérleti gép megalkotása szerepel. Célunk, hogy egyre többet alkalmazzunk o modem NC-technika vívmányait Terveink között szeredéi egy elektronikus mérőgépcsalád kialakítása. Ez a mérőgépcsalád semmivel sem marad el a legfejlettebb nyugati berendezésektől: két mikron pontossággal mérhetünk majd vele. Fejlesztő intézet lévén olyan kérdésekkel is foglalkoznunk kell, amelyek a 80-as évek technikáját alapozzák meg, és elvezetnek az integrált gyártórendszerek tömeges használatáig. Az intézet vezetői, mérnökei, szakmunkásai nem bíznak semmit a véletlenre. Csaknem huszonöt éves tevékenységük eredménye ismertté tette a magyar szerszámgépipart itthon és külföldön egyaránt. Fehér Gyula A ma forradalmisága A fogalmak értéke A kezdeményezés hallatán,— a megye minden KISZ- szervezetében rendezzenek vitát a mi forradalmisa- garól — akadtak kételkedőik, akik úgy vélték, miért kell arról vitatkozni, ami egyszerű, ami kézenfekvő. A ma forradalmisága annyi, mint a becsülettel elvégzett feladat, legyen az tanulás, munka, bármi más — fogalmazódott meg a kételkedők álláspontja. A KISZ- szervezetekben zajló viták azután azt bizonyították, hogy mint mindig, most is veszélyesek a leegyszerűsítések. A szó nem elég Aratók a nádasban A Kiskunsági Állami Gazdaság apajpusztai nádasában új olasz nádarató gép vágja a rendet. A Dunántúli Nádgazdaságok mözsi üzemegységének emberei dolgoznap Apajpusztán. Az Olimpia nevű olasz gépet egy hónappal ezelőtt kapták» amely nemcsak levágja, hanem be is köti a nádkévéket. Valóban egyenlő lenne a < forradalmiság a tisztességgel j végzett munkával? Vagy in- j kább annak a gépmunkáslány- i nak van igaza, aki a Pest megyei Műanyagipari Vállalatnál rendezett vitán azt hangsú- j lyozta: a forradalmi többlet j észrevenni a hibákat, az aka- j dályokat, nem belenyugodni j meglétekbe? Amire viszont egy fiú azt felelte: attól még senki nem lesz forradalmár, hogy kárhoztatja a hibákat; ha cselekvőén lép fel, az más. Talán már e fönti néhány mondatból is kiérezhető, hogy a fiatalok egy tekintélyes csoportja a forradalmár alakját nagy történelmi személyiségekkel azonosítja. S mivel környezetében nem lel olyanokat, akiket egy Petőfihez, Leninhez hasonlíthat, úgy gondolja, nincs is közöttük forradalmár. Abban viszont meglepően nagy volt az egyetértés a solymári vállalatnál is, meg Százhalombattán, a Dunai Kőolajipari Vállalatnál is, hogy a ma forradalmiságához kevés közük van azoknak, akik csak papolnak, de dolgozni nem szeretnek. Az a legkevesebb — mondta a DKV beruházás egyik fiatal szerelője —, hogy az elveim meg a cselekedeteim egybeessenek. Ettől még nem vagyok forradalmár, de hogy az lehessek, ez hozzá az alap. Cselekvő egyetértés Megtoldva a harmadik helyűn, a Dunakeszi Járműjavító Vállalatnál szerzett tapasztalatok egyikével: a fiatalok nagyonis éles határvonalat húznak a szavakban kimerülő és a cselekvő egyetértés közé. Dunakeszin ez így hangzott: voltak, akik ott ültek a vietnami háborúval foglalkozó tiltakozó gyűlésen, meghallgatták a beszédeket, tapsoltak, megszavazták a táviratot, s úgy gondolták, na most forradalmi tettet vittem véghez. Amikor azonban vietnami műszakra hívtuk őket, azt felelték: ne haragudjatok, nem érek rá... Túlzottan konkrét, sőt, egyedi lenne a példa? A Pest megyei Műanyagipari Vállalat KISZ-csúcsvezetőségének titkára mondotta el, hogy a KISZ-korúaknak 35—40 százaléka tagja az ifjúsági szövetségnek. A számszerű gyarapodásnak nincs különösebb akadálya, de a felvehetők között’ jó néhányan csak annyit tennének, hogy tippeket adnának, mit csináljanak mások... Azaz — érdekes, de eltérő módon — a forradalmiság tükrében különböző magatartás- formák képe válik élesebbé, vonzóbbá vagy taszítóvá, s ha több haszon nem lenne, már ez megérné a vitát. Nem ünneplő ruha Akadtak természetesen végleges meg naiv kérdések is, terjes tájékozatlanságról árulkodók, egyoldalú ismereteket tükrözők, s iskolásak, papírízűk. Baj, hogy elhangzottak? A baj mindig a csöndnél kezdődik! A látszat egyetértésnél, amikor a „hivatalos” álláspont — mert hisz’ az eszmecserét a vitavezető rövid előadással kezdeményezi —, semmi mással, csak bólogatással, talál elfogadásra. Mert a hangsúlyt a vitára kell temni, tehát a nézetek, vélemények ü öltöztetésére, tisztázásuk csak így lehetséges. Százhalombattán jegyeztem fel egy elgondolkoztató megjegyzést: nem furcsa, hogy annyi mindenről beszélgetünk magunk között, de erről és így még sohasem? S ez. nemcsak a Dunai Kőolajipari Vállalat beruházásán igaz. Az ifjúsági szövetség alapszervezeteiben — a tagok koránál, élettapasztalatánál 1 fogva — az eddiginél nagyobb gondot érdemes fordítani a fogalmak értékének; azaz tartalmának, mibenlété-- nek meghatározására. A forradalmiság kifejezés hallatán sok fiatal szemében ugyanis történelmi , tablók elevenednek meg, zászlókkal, rohamozó szabadságharcosokkal, s mivel a maguk tetteit ezekhez mérten túl picinynek látják, elbátortalanodnak, úgy érzik, nagy dolgokat ők nem vihetnek véghez. Találó észrevételt tett a dunakeszi vita egyik résztvevője: a forradalmiság nem ünneplő ruha, hogy azt felöltve, az ember nekiinduljon a hősi küzdelmeknek... Változó világ Hiba lenne, ha az eddig leírtakból úgy tűnnék, hogy a fiatalok megragadtak a maguk szűkebb környezetében, s csakis arra ügyelve keresték kérdéseikre a választ. A mondatokban ott tükröződik a változó világ — ha némileg leegyszerűsödve, olykor fekete-fehér alapon osztályozva is —, az a fontos felismerés, hogy a forradalmiság elválaszthatatlan az internacionalizmustól. Nem lehet forradalmár, forradalmi cselekedetek véghez vivője az, aki a világ dolgaival nem törődik, aki mások küzdelmét nem ismeri, a maga módján nem segíti. Ebből következik egy másik, nagyon fontos tanulság. Az, hogy egyetlen fogalmat Koppány György felvétele sem lehet elvontan, a történelmi környezettől függetlenítve mérlegelni. Sem a forradalmi- ságot, sem azt, hogy egy nép mikor szabad, s mikor nem, mi a különbség a népek barátsága és az államok békés egymás mellett élése között s így tovább. A kérdések egy csoportja ugyanis kétségtelenül utalt ilyesfajta időtlenségre, „örök” igazságok keresésére, s ez ismét a feladatokat érzékelteti. Egyebek mellett annak megértését, hogy a fogalmak értéke a változó világgal módosul, s adott körülmények között lehet forradalmár egy sztrájkoló munkás, a forradalmi harc segítője egy kispolgár, de megváltozott társadalmi körülmények között a két alak cselekedeteinek értéke is mássá lesz. Követelni önmagunktól Hős-e a forradalmár? Egyike volt ez a Solymáron elhangzott kérdéseknek, s nagyon derűsen, de okosan válaszolt rá rögtön a kérdező barátnője, a vitában is szomszédja. Nagy nevetés közepette mondta, ő bizony olykor hősnek érzi magát, amikor otthon bejelenti édesanyjának — aki ellenzi a KISZ-munkát —, hogy később jön haza, mert társadalmi munka, gyűlés van, klubdélután lesz, oktatáson vesz részt... Komolyabbra fordítva a szót, úgy folytatta, hogy aki forradalmár módjára akarja élni az életét, annak mindenhol egyformának kell lennie, azaz elsősorban önmagától követeljen! Mert nem furcsa, hogy egyik-másik „nagy” KISZ-tagról a falujában — a vállalat dolgozói jő néhány községből, így Komárom megyei településekről ingáznak — a családjában art sem tudják, hogy tag-e, nemhogy a véleményét hallanák?, A mag a földben Elsietett dolog lenne a ma forradalmiságáról zajló viták mérlegét már megvonni, hiszen a megyei tapasztalatok rendkívül sokrétűek. Akadták alapszervezetek, ahol nem jött össze a tagság, a vitavezetők némelyike is küzdött gondokkal, de a hangsúlyt arra kell tenni, hogy: földben a magi A vita ugyanis nem lezárt, hanem megkezdett egy folyamatot, az együttgondolkodás jó izeket tartogató folyamatát. Sok KISZ-szervezetben fölfedezhették ugyanis a fiatalok, hogy mennyi mindenről lehet érdekesen, a tagság többségét foglalkoztató módon beszélgetni, ne féljünk a kifejezéstől, politizálni. Ezért kár lenne veszni hagyni a most tár-’ gyalt — leginkább csak érintett — témákat, azokat a gondolatokat, amelyek hol túlzott magabiztossággal, hol bátortalanul, zömében azonban tiszteletre méltó nyíltsággal megfogalmaztak a KISZ-esek, Mert a fogalmak igazi értékét úgy lehet megérteni, ha szavak és tettek összevetése segíti a tisztázást, ha egy-egy közösség újra meg újra szembenéz azzal, hogy milyenek eszményei, s milyenek cselekedetei, Mészáros Ottó Díjnyertes agrárszakemberek A Budapesti Vegyiművek és a Magyar Agrártudományi Egyesület 1973. évi növényvé- dőszer-pályázatán több Pest megyei agrárszakember munkáját díjazták. Első dijat nyert Péntek Ferenc, a toki Egyetértés Termelőszövetkezet növényvédelmi szakmérnöke A kukorica komplex védelme című munkája, amelyben az összehasonlító gyomirtási és talajfertőt- lenítéisi kísérletek eredményeiről számolt be. A pályázat harmadik díját Boda István, a kőröstetétleni Vörös Csillag Termelőszövetkezet ágazatvezetője nyerte A Wuxal alkalmazása üzemi körülmények között című munkájával, amelyben kidolgozta és adatszerűén rögzítette a nyomelemes levéltáplálás technológiáját a kukoricatermesztésben. A zsűri egyhangú döntés alapján különdíjban részesítette a gödöllői Agrártudományi Egyetem három hallgatóját: Bedő Zoltánt, Szemén Lászlót és Sebestyén Endrét értékes pályamunkáikért. S e döntés kapcsán elismerően szólt arról is a zsűri, hogy a hallgatók témavezető tanárai: dr. Füredi János docens, dr. Barcsák Zoltán docens és dr. Kovács Gézáné adjunktus kitűnően irányították hallgatóikat kutatásaik végzésében. i. «