Pest Megyi Hírlap, 1974. március (18. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-10 / 58. szám
8 1974. MÁRCIUS 10.. VASÄRNAP HARGITTAY ATTILA VERSEI: Tavasz A hegyek díszemelvénye előtt, virágruhában elvonulnak a fák, gyermekbokor éljenez, harangvirág kondítja el magát. Pirosfehérzöldben, tiszta-pirosban, Szirmoknak zászlója lobban, lila-harsonát fúj felsorakozott virág. Léggömb száll: pöttyös katicabogár. A füvek egyenruhában, díszszemlét tartanak, tizerfkét sortűzzel tiszteleg a Nap. A legtisztább magasban repülő-kötelék: sugárhajtású szél köszön — kék béke az ég! Ha üt az éjfél Ha üt az éjfél, s az egyedüllét sötét levegője fojtogat, ha a félelem csontig mar belém, ablakom peremén kocognak a csillagok. Ajtót nyitok. Kergetőzve beosonnak, ágyat fonnak selyem-fényből, melegségből takarót Elűzik mélységes magányom. Az égről a holdat leveszem, vánkosnak a fejem alá teszem, szerelmem: szentséges csillag-világom. Az istennek Az istennek egy este, vetni jött meg kedve. Kiment a fellegesbe. Akkor nézett nagyot, mikor hátrapillantott: kikeltek a csillagok. N emcsak a költészet, hanem a festészet is kíséri történelmünk kiemelkedő, 1848—49-es eseményeit, melyek közül igen sok kapcsolódik Pest megyéhez. Kossuth ceglédi toborzóbe- szédét Franz Kollarz ceruzarajza ábrázolja, ahol subás parasztok hallgatják a szabadságharc vezérének harcra buzdító szózatát. A dicsőséges tavaszi hadjárat nagy része megyénk területén zajlott. A tá- pióbicskei győztest, Damjanich Jánost Barabás Miklós tussal lavírozott krétarajza őrizte meg az utókornak, magát a csatát Than Mór vízfestménye, ahol a huszárok lovai szügyig süppednek a sárba, de viszik a zászlót. Than Mór egyébként egész sorozattal tisztelgett a 48-as forradalomnak, képpé dúsította a győztes isaszegi ütközetet, melynek hőse Aulich Lajos volt, akinek arcmását Krauser litográfiája alapján ismerjük. Külön értéke a portrénak, hogy hátterében sebesült és rohamozó katonák elmosódó alakjai látszanak, mely Munkácsy Isaszeget idéző színvázlatának is fő motívuma. Munkácsy Mihály nagyméretű festményt tervezett, de csak a vázlat készült el. Meghittsége: mélység. Dob és puska hever a halott katona mellett, bajtársaik támogatják sebesült társaikat. A hazáért vállalt hősiesség érződik az egyéni áldozatok drámájában, a festőnek az a meggyőződése, hogy ezek ellenére is érdemes volt fölemelni a szabadság zászlaját, hiszen az igazságos harcban, íme Isa- szegen is együvé tartozó egység az egész honvédsereg. Mindezt az alakok szolidáris csoportjai érzékeltetik. Köztudott, hogy Túrán diadalt aratott Perczel Mór. Ismeretlen szerző grafikája örökíti meg ezt. Vác többször került az események központjába Földváry Károly portréját — aki április 10-én a győztes szuronyrohamot vezényelte az osztrákok ellen — Barabás Miklós rajza tette ismertté. Adolf van der Venne litográfiája azt a pillanatot ábrázolja, amikor szintén ezen a napon Damjanich huszárai benyomultak Vác városába. Than Mór vízfestménnyel kíséri Görgey váci vereségét, 1848—49 képeiből Tápióbicske, Isaszeg, Vác Than Mór: Váci csata, 1319, Munkácsy Mihály: Isaszegi csatatér (színvázlat) vágtató lovak, felborult szekerek drámai forgatagával. A levert szabadságharc utáni keserűséget jelzi Théodore Valérió rézkarca, mely vasra vert parasztot mutat be, aki Pest vármegye tömlöcében sínylődik. A mezítlábas, bajuszos férfi elszánt tekintetével Munkácsy Siralomházának eddig eléggé meg nem figyelt rajzi előzményét jelenti. A századforduló korának jellemző műve volt Styka lengyel festő és Vágó Pál, Spányi Béla közös alkotása, a Bem—Petőfi körkép, mely monumentális méreteivel Csontváry látomásait előzte meg. E rajzok és festmények is segítenek abban, hogy méltó . módon emlékezzünk szabadságharcos elődeinkre. Losonci Miklós VILINSZKA: Szerelem - 1974 Apa. Hová sietett ennyire ez a csinos lány? Fiú. Valószínű, hogy haza. Nem kérdeztem. Apa. Szép kislány. Fiú. Úgy gondolod? Apa. Te talán nem? Fiú. Mondjuk ... Apa. Talán ezért nem kísérted el? Fiú. Ugyan! Hadd menjen csak egyedül. Apa. Helytelen felfogás. Fiú. Szóra sem érdemes. Elkíséred egyszer-kétszer, s aztán a jó isten tudja, mit forgat majd a fejében. Apa, Csodálkozom, hogy neked nem tetszik. Kész csinibaba. Fiú. Már mért ne lenne az? Nekem nagyon is tetszik. Apa. Ezek szerint talán te is... szóval... te is imponálsz neki? Fiú. Mondjuk. De miből gondolod ? Apa. Szeretsz kettesben lenni vele? Fiú. Ühüm... Apa. Féltékeny vagy rá? Fiú. Eléggé ... Apa. Gyakran gondolsz rá? Még munka közben is? Haladsz a munkával? Fiú. Nemigen. Apa. Nos, tudod mit mondok én neked? Te szerelmes vagy! Ezt minél előbb meg kell mondanod neki, különben másvalaki mondja meg és akkor mindennek befellegzett. Fiú. Igazad van, de hogy kezdjek hozzá? Apa. Hát nem fontos előtte térdre hullnod, meg miegymás. Egyszerűen kijelented, hogy ez és ez van, hogy én téged ... szóval érted, ugye? Fiú. Értem, csupán azt nem tudom, hogyan fogadja majd. Talán még ki is nevet. Apa. Régóta húzódik az ügy? Fiú. Két éve. Apa. De hát ez nem is sok! Fiú. Lehet, csakhogy már egy éve együtt élünk. Fordította: B.araté Rozália _________________ Tizenegy órára jelezték, s már dél I A gőzös késett. | elmúlt. Tétlenkedő emberek őgyeleg----------------------------- tek a magas raktárépületek közé préselődött, piszkce kis udvaron. Néhányan az útrakész vagonok mögé húzódtak a hegyes, októberi szél elöl. Ma nem jött be a katonai parancsnok. Tegnap a raktárak körül nyargalászott, sürgette a készárurakodást. Még a karbantartó szakmunkásokat is ide rendelte, hogy haladjon a munka. ' Civilben városi tisztviselő volt. Magas alakjával, ápolt, fekete hajával, sasorra alatt hagyott sörtebajuszával úgy jártkelt a kisvárosban, mint egy francia világfi. Most. a mundér alatt egészen megváltozott, valóságos kaszárnyát csinált az üzemből. — Ne besz... ne besz... Dolgozz! Dolgozz! — vetette oda foghegyről a félszavakat a cigarettázó munkásoknak. Nem is tudták a vezetéknevét Hivatalosan százados úrnak szólították, a háta mögött meg a ne beszélj rövidítéséről Nebesznek, ahogyan tőle hallották. — Eltűnt a nebesz? — kérdezték egymástól az északi raktár első emeletének ablakában tanyázó karbantartók. — Elillant, elillant — vetette oda az álomkóros üzemlakatos. — Finoman, mint a lehelet — kontrázott egy idős asztalos. Hepper, az egyetlen hivatalos személy sietett végig a hoszszú raktárhelyiségben. Észrevette az ablaknál nézelődő szakmunkásokat. — Nem jött üres vagon — fordult feléjük és továbbment. ____________- hangsúlyából nem lehetett megállapítani, I Szavainak | hogy örül vagy bánkódik ezen. Valahogyan -------------------- megváltozott az utóbbi három napon ez a He pper is. Barátságosabban válaszolt, és még azt is megcsinálta, hogy kézlegyintésre becsülte főraktárosi beosztását, pedig bizalmi állás. — Nincs ebben semmi ördöngösség — nyilatkozott kérdezés nélkül. Sípolt a tolatómozdony. A deres bajuszos, hajlott hátú asztalos az álomkóros lakatoshoz fordult: — Induljon! Szőcs vastag oszlophoz támaszkodva aludt. Fogta az álomkór. Kenderszínű haja úgy lógott barna kalapja alól, hogy eltakarta kétoldalt keskeny arcát. Pápaszeme tömzsi orrára csúszott, szája szögletén fújta a levegőt — Ébredjen, Szőcs! — szólt rá kemény hangon. — Jó, jó... De nincs egy kis aludttej? — Ne bolondozzék. Két nap múlva egész köcsöggel kap, hogy ne aludjon el egy hétig. De most menjen gyorsan. — Itt a gőzös? — Igen. igen, csak siessen. Magahoz tért az apró termetű ember, megigazította haját. szemüvegét, és határozott léptekkel ment az udvarra, a vagonokhoz. Hatan maradtak az ablaknál, erőltetett nyugalommal figyelték a gőzöst. Szőcs a mozdonyvezetővel beszélgetett, amíg a nyolc megrakott vagont a gépre akasztották. — Nézzétek, még majd nem sikerül — sopánkodott valamelyik idegesen. — Kitör a botrány. A következő percben Szőos föllépett a mozdonyra. A vezető indult és dohogó szuszogással indult a szerelvény. Hepper elküldte a rakodókat, fölsietett a nyikorgó falépcsőn és közölte ott is a várakozókkal, hogy az üzem holnap már nem indul. Ez a cégvezetői rendelkezés. j------------------------- riogatva bőgött, ahogyan a légiriadót I A . gyári kürt | jelzik a szirénák. A gépház lendkereke —“~——~—~~ lustán fordult, a dugattyú fújt, zihált, a fáradt gőz buffogó morajjal nyomult a vaskürtön és elenyészett a párás, nehéz levegőben. Az utcai kapukat kinyitották. Kenderkócos, poros arcú asszonyok, lányok ölbe kapták kézi motyójukat és izgatott tülekedéssel iparkodtak ki az utcára. A motozólámpa piros-tilos villanása senkit nem állított meg. A főportás bent maradt üvegfülkéjében. Egészséges arca gyűröttnek látszott, mintha egész éjjel a kazánházban a fűtő munkáját végezte volna, sápadtan, • egykedvűen állt a „Főportás” feliratot viselő sapka nélkül. mintha nem is ide tartozna, ehhez a gyárhoz. A siető asszonyok futó pillantást vetettek az üvegfülkére, nem értették, miért csöndesedéit el a hangos szavú főportás. Nemigen törődtek vele, lelkűket makacsul kínozta az üzemszünet. — Miből élünk? Nincs kenyér, tüzelő... Nehéz életgondokat cipeltek magukban. A külvilág zajos sodra most homályosan jutott el értelmükig. Nem álltak meg az új falragaszok előtt, menetközben, érdeklődés nélkül betűzték a kiemelt sorokat: „Magyar testvérek! Fogadjátok házaitokba a székely menekülteket.” A sugárúti bérházak téglaporos falán, fekete szegéllyel keretezett hirdetmény utolsó mondata már nem volt új: „Halállal bűnhődnek a röpcédula-terjesztők és a lázítók.” A körúton nyurga német katona és fiatal magyar rendőr irányította a robogó, zajos forgalmat. Német tankok, magyar páncélkocsik, MATEOSZ-teherautók. személykocsik egymás után, megállás nélkül mentek a budapesti főútvonalra. — Mindenki menekül. Borzasztó... borzasztó — szomor- kodtak a gyár asszonyai a gyalogosok csődületében. — Ideérnek az oroszok. Mondta a Kossuth rádió! — suttogták egymásnak. — Csak az menekül akinek oka van rá — pattogott kemény hangon egy szikár, magas ember.------------------------1 öltözködött a hat karbantartó munkás. Ké nyelmesen | Lassúsággal próbálták palástolni lefoj- —" tott idegességüket. Az asztalost nézték. Várták, hogy majd szóL ö volt a legtapasztaltabb, az csak SIKLÓS JÁNOS: így fordult a világ hallgatott Hosszú-Kovács, a szárazfonó gépmestere nem bírta a szótlanságot. Akadozó-rezgő hangon préselte magából: — Mondja csak, Sas — fordult az asztaloshoz —, mi történik akkor, ha mégsem úgy sikerül, ahogyan számi tottu kJ? Valamennyien helyénvalónak érezték a kérdést. Köhögő, krákogó időhúzással várták a választ. Az asztalos nem felelt a poros kis asztalon kihajtotta az Üj Nemzedéket és a nagy betűk mögé bújtatott rövid hírre mutatott: „A Tiszától harminc kilométerre utcai harcok folynak...” — Nem én mondom, a saját újságjuk... Hat-nyolc óra..: és ideérnek. — Hátha mégis visszavetik őket — folytatta Hosszú- Kovács. Csönd ereszkedett a beszélgetők közé, azután az asztalos vontatott hangon válaszolt, mintha csak hangosan gondolkodna. — Átmegyünk a Tiszán... Nem tehetünk mást. Érezni lehetett, hogy ő is számít erre. Adott esetben a müútnál, azután itt a gyárkapuban. Megegyeztek.--------------, múlt az este. Az éjszaka is úgy megülte a szoI Lassan | bát, mint a tapintatlan vendég. Sas Árpád--------------- nem lelte helyét az, ágyban. Alig világosodott, óv atosan talpra kászálódott, hogy a sok alvót ne zavarja. Zajtalanul kilépett az udvarra. Kis ideig csak a gang lépcsőjéről a szitáló ködöt és a rozsdabarna falevelek lassú hullását nézte. Közben leikével is figyelt. De csönd van... hallható csönd. A város külső része olyan volt ezen a borongós, hűvös hajnalon, mintha a természettel együtt az emberek is téli álomra készülnének. Kinézett a kapun, leste a keresztutcákat. Sehol semmilyen mozgás. Megrázkódott. Érezte, hogy lúdbő- rös a háta. Bement a kiskonyhába, levetette ingét, azután derékig mosdott az eresz alatt álló dézsában. — Borotválkozni kéne. Törött, fél tükör előtt sebtében lehúzta szakállát, meg- paskolta halványvörös, ovális arcát. Tenyerével lesimította bozontos szemöldökét, kopott körömkefével hátraigazította ritkára deresedett kefehaját, azután néhányszor megpödörte szürke bajuszát. A szerszámoskamrába ment, magához vette sötétbarnára zsírosodott fütykösét. Ezt a botot száradásnak indult, vén meggyfa eleven lombjából metszette. Vastagabb végén gyerek- ökölnyi görcsöt hagyott, szabályos kerekre faragta, akár a faeszterga a hálószobaszekrények kis gömblábát. Mustrálgatta a vékony fegyvert, majd lendületesen, nagy erővel suhintott néhányat a levegőbe, akárcsak valakinek a fejét célozná. Szégyellősen körülnézett, mert mi is lenne ha valamelyik gyerek, vagy szomszéd meglesné. „Még azt gondolnák, vénsé- gemre megháborodtam.” Nem látott senkit a nyirkos, ködpárás reggelen. Állt az udvaron és hirtelen szorongó félelmet érzett. — Mi történik, ha nem sikerül? — tódult eléje az ijesztő kétség. Talán korán kezdték? Késnek az oroszok, vagy visszataszítják őket? Újra érezte a félelmet, mint tegnap, amikor Hosszú-Kovács kérdezte. Elfogják Szócsőt, meg a mozdony- vezetőt. aztán a többieket. Vizsgálni kezdte a jellemüket... Észrevétlenül osztályozta őket. — Ha kínvallatásra kerül sor?
