Pest Megyi Hírlap, 1974. március (18. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-10 / 58. szám
1974. MÁRCIUS 10., VASÄRNAP PEST MEGYEI kJCíriap Hol keressük kozmikus szomszédainkat? Városok az éberben — Dyson gömbjei Az Iníerkozmosz—10 Georgij Pokroszkij szovjet professzor, a műszaki tudományok doktora talajfizikai és talajmechanikai, robbanáselméleti, építészeti, fénytechnikai és modellezéselméleti értekezéseiről ismert. Ezenkívül a repülés és az űrkutatás problémáival is foglalkozik. Tudományos-fantasztikus munkái is jelentősek, alábbi cikke azonban a valóságot taglalja. Maga festette képeinek tematikája — tudományos érdeklődéséhez hasonlóan — széles körű. Részt vett Bajpazirtszki hidrotechnikai csomópont gátjának létrehozásában, s ezért Állami Dijat kapott. A Földön kívül létező civilizációk problémája ma már nemcsak a fantázia szüleménye. Nemrég például az örményországi Bjurakian asztrofizikai obszervatóriumában szovjet és amerikai tudósok vitatták meg a Földön kívül lehetséges élet létezésének lehetőségeit és az esetleges kapcsolat felvételének módozatait Ciolkovszkij á.'ma Ciolkovszkij többször megállapította, hogy az emberiség a távoli jövőben a Földről a világűrbe költözik. Nem bolygókra vagy azok holdjaira, nem létező égitestekre való költözést említ, hanem a világűrben élő értelmes lények által létrehozott konstrukciókról szól. Ciolkovszkij városai „az éterben” tudományos tartalommal rendelkeznek: a kozmikus rendszerek fejlődésében a kollektív értelem a természetes folyamatokkal ellentétes irányban fog hatni. Bioszféra és nooszféra Vlagyimir Vernadszkij vezette be a bioszféra fogalmát — a bioszféra a bolygónk felszínén élő szervezetek összessége. Ezután következett a nooszféra — az ember vagy valamely tudatos lények szervezett tevékenységével létrehozott anyagok Összessége. A noo szférát bizonyos átlagos energiatartalom jellemzi. Vannak benne mechanizmusok, gépek, energiaforrások. Vegyük például a Földön jelenleg működő sokrétű energetikát. A nooszféra fejlődéstörténetét vizsgálva, a benne ható energia évről évre, évszázadról évszázadra való növekedése mutatható ki. A repülőgépek mind messzebbre repülőnek, az épületek is egyre magasabbak. A nooszféra a Föld mélyébe és a világűrbe hatol. Az űrállomások és a mesterséges holdak a nooszférának a világűrbe való diffúzióját testesítik meg. Ide vonatkozó tényező a Földön létrehozott különféle szerkezetek által egyre nagyobb mértékben az űrbe bocsátott elektromágneses hullámok összessége is. Héjszerkezet a csillagok körül Felmerül a kérdés: mi lesz a Földön létrehozott kozmikus objektumokkal? Lehet-e azokat tetszés szerint elhelyezni a világűrben? Vagy talán bizonyos konstrukciókba kristályosíthatok? Ciolkovszkij szerint körpályáin mozgó objektumokból gyűrűk hozhatók létre. E célból az egyes objektumoknak egymáshoz közel vagy tetszés szerinti, de állandó távolságban kell elhelyezkedniük. Jelentéktelen, csekély mechanikus kötéssel is a megadott égitest körül sokáig együtt mozgó rendszer hozható létre. Követő állomás Spanyolország egyáltalán nem játszik jelentős szerepet a világűrkutatásban, mégis az amerikai űrkutatási hivatal — a NASA — egyik legnagyobb földi irányító- és követőállomása területén, Madrid közelében található. A hatalmas költséggel létrehozott létesítmény az Apollo-űrhajósokkal tartott, és a Marinerekkel, Pioneerckkel tart még ma is kapcsolatot. Ugyancsak itt fogják fel a Holdon elhelyezett műszerek kibocsátotta jeleket is. Az állomás tulajdonképpen három független telepből — Robledo, Fresnedillas és Cebreros — áll, mindegyiket 26 m átmérőjű forgatható antennával szerelték fel. A robledói állomáson újabban egy 61 m átmérőjű rádiótávcsövet is építettek, amely 21 emelet magas és 7000 tonna (!) súlyú. Ez a kolosz- szus párja annak a parabolaantennának, amely az amerikai Goldstone-ból irányítja az űrrakétákat repülésük legkritikusabb szakaszain. Tizenöt éve Freeman Dyson I amerikai tudós igen nagy méretű, de kis sűrűségű és energiáját tekintve a Naphoz közelálló, de csak az infravörös tartományban kisugárzó csillagok létezését jelezte. Dyson feltételezése szerint ezen csillagok körül értelmes lények nagyméretű héj szerkezetet építettek. Az amerikai tudós kifejtette a héjszerkezeitek létezésére vonatkozó hipotézisét anélkül, hogy konstrukciójuk tárgyalásába bocsátkozott volna. Ciolkovszkij gyűrűit felhasználva, Dyson héjszerkezete is megvalósítható. Egy ilyen rendszer részletesebb elemzése során kiderül, hogy az kiválóan szervezett lények cselekedeteinek egyetlen lehetséges kifejezésre jutása. Azért építenek ilyen, rendszereket, hogy életteret biztosítsanak maguknak. Evmilliós késés De akkor miért nem tudunk semmit ezekről a gömbszerkezetekről? Az egyik nehézség az, hogy nincsenek megfelelő műszereink. Van azonban ezenkívül elvi nehézség is. A fény sebessége korlátozott. Mi nem olyannak látjuk a környező világűrt, mint amilyen az a valóságban — az adott pillanatban. A Napot 8 perces késéssel figyeljük meg. A Holdat pedig majdnem másfél másodperccel később. A világűr távolabbi objektumai esetén azonban ez a késés millió, sőt lehet, hogy milliárd évekkel mérhető. Ezért számolnunk kell a ténnyel: mi mindent az evolúciónak a földi életet megelőző stádiumában látunk. Ha viszont az összes látható; kozmikus objektumok fejlődé-: sát egymással szinkronban tételezzük fel, akkor nincs alap arra, hogy az evolúcióban jelentős mértékben előttünk járó, nálunk fejlettebb lényeknek otthont adó rendszerek létezését feltételezzük. A világűrben azonban az egyes részek egyenetlen fejlődése is lehetséges. Ha sikerül ráakadni Dyson gömbjére, ezzel az utóbbi hipotézis nyer bizonyítást. NEMCSAK A TUDÓSOKAT, AZ UTCA EMBEREIT IS VÁLTOZATLANUL ÉRDEKLI, FOGLALKOZTATJA A világűrkufatás. ENNEK A TUDOMÁNYÁGNAK NÉHÁNY EREDMÉNYÉVEL KÍVÁNJUK EZÚTTAL MEGISMERTETNI E HETI TUDOMÁNY-TECHNIKA ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK OLVASÓIT. Azzal a feladattal bocsátották Föld körüli pályára az In- terkozmosz—10. elnevezésű műholdat, hogy komplex geofizikai kutatásokat végezzen nagy magasságokban, a mágneses jelenségek és az ionoszféra kölcsönhatásával kapcsolatban. A szputnyik műszerei azt az övezetet vizsgálják, ahol korábban hatalmas energiafolyamatokat fedeztek fel, s amelyek valószínűleg nagy befolyást gyakorolnak az ionoszférára és az atmoszférára. Az Interkozmosz—10. felbocsátására a szocialista országok kozmikus kutatási programja keretében került sor. E programot 1967-ben határozta meg kilenc szocialista ország: Bulgária, Csehszlovákia, Kuba, Lengyelország, Magyarország, Mongólia, az NDK, Románia és a Szovjetunió. A részfeladatokat az egyes országokban létrehozott nemzeti szervek hangolják össze. A Szovjetunió biztosítja a rakétatechnikai eszközöket és a kezelésüket ellátó tudományos személyzetet. A kutatási eredmények valamennyi részt vevő ország számára rendelkezésre állnak. A száguldó Borostyán Kevesen ismerik még a szovjet ionoszférikus automata laboratórium repülési eredményeit. A repülő laboratóriumnak Borostyán a nevei A Borostyán 50 és 200 km-es magasság között „repked”. Szaknyelven, repülő készüléknek nevezik; ez a név kissé tudományosan és archaikusán hangzik, de még nem találtak jobb nevet az újszülöttnek. Hasoniítható-e vajon ez a repülő készülék a repülőgépekhez? A repülőgépek jóval alacsonyabban szállnak. Repülésükhöz levegő kell, amire szárnyaikkal ráfekszenak és szárnyak kellenek, amelyek segítségével előrehaladnak. De nem is műhold a Borostyán, mert ahhoz túl alacsonyan repül. Rakéta sem, hiszen üzemanyagát pillanatok alatt elfogyasztja és csak a ballisztika törvényei viszik tovább. Külsőleg a Borostyán egy lövedékhez hasonló, hegyes orrban végződő, henger Gravitációs hullámok a mindenségből A világűrből érkező gravitációs hullámok kimutatására kísérleti berendezést szerkesztettek az NDK-beli Max Plank Társaság asztrofiziku- sai. A gravitációs hullámok létezését Einstein már 1916-ban feltételezte, de kimutatásuk csak a legutóbbi időkben, sikerült. A hullámok keletkezését egy-egy égitest szétrobbanása váltja ki. A képen látható, 1.3 tonna súlyú tömör alumíniumhengert légüres kamrában tökéletesen, rezgésmentesen függesztik fel. Érdekes, hogy még a közepes erősségű földrengés sem képes nyugalmi állapotából kihozni a súlyos hengert, ugyanakkor az űrből érkező hullámokra alig észrevehető vibrációval reagál. A földi forrásokból eredő impulzusok zavaró hatásának felismerésére Róma mellett is felállítottak egy ilyen műszert. Ha mindkét henger egyidejűleg jön rezgésbe, nem lehet kétséges, hogy világűri gravitációs hullámok okozzák a mozgást. alakú, csillogó fémtest. Talán mégis a rakétához áll legközelebb. Repülő gyorsíró Mi tehát ez a készülék, amely a repülőtestek magassági osztályba sorolásában az egyelőre üresen álló sejtecs- kékre tart igényt? Olyan készülék, amely — lehetséges, hogy rövidesen — azoknak a magassági régióknak az ura lesz, ahová eddig legfeljebb a geofizikai rakéták jutottak fel. Milyen a hajtóműve és milyen üzemanyaggal működik? A Borostyán tulajdonképpen egy repülő gyorsító. Majdnem olyan (természetesen fizikai értelemben, nem pedig műszaki kivitelben), mint a fizikából jól ismert lineáris gyorsító, amelyben erős elektromos mező hajtja az elektromos részecskéket. Gyorsító, csak más, számára azokatian munkát végez. A fizikusok azért gyorsítják az elemi részecskéket, hogy nagy energiához jussanak, készüléküket pedig gyorsítónak nevezik. A repülés szakértőit viszont a gyorsított részecskék kiáramlásának reaktív le- csapolása érdekli, s így a készülék gyakorlatilag az elektroreaktív hajtómű elnevezést kapja. Üzemanyag nélkül A gyorsítónak nincs szüksége üzemanyagra, energia- forrása a földi elektromosság. A közeg pedig, amelyet ő maga zavar szét, szédítő sebességgel repíti a gépet az ellenkező irányba. Az elektro- reak'tív hajtómű úgy szippantja be a környező térségből a légfoszlányokat, mint a kitátott csőm madár a legyet. A hasonlat jó, mert a légkör sűrűsége több száz km magasságban milliomod résszel csökken. Ilyen magasban már csak egyes levegőmolekulák repkednek. Az óriás bálna tonnaszám nyeli a vizet, hogy kiszűrje belőle a maga táplálékát, épp így a Borostyán is elegendő gázt gyűjt magának, amit azután hajtóművei pillanatok alatt felhabzsolnak. Ami a mi földi fogalmaink szerint semmi, az a'repülőkészülék számára az óriási sebesség által összepréselődött gáz, ami bőven elegendő emelő erőt jelent és lehetővé teszi, hogy a gép manőverezzen. Ingajárat a relévonalon Mivel kecsegtet a repülő gyorsító megjelenése a repülésben? A szubkozmikus magasságokban óránként 29 000 km-es sebességgel lehet repülni. A földi távolságok már ma is szemmelláthatóan zsugorodnak. A csúcssebességű, nagy távolságú szállítás és közlekedés feltehetően valamiféle sajátos relévonalból áll majd. A Földről hatalmas, erős energetikai berendezéssel ellátott hordozó repülőgépek startolnak és ezekről a gépekről, mintegy közbeeső állomásokról indulnak tovább az elektroreaktor-motoras or- bitális űrhajók. Fantázia? Lehet. De vajon kevésbé fantasztikusnak hatott néhány évvel ezelőtt az, hogy az utas- szállító repülőgépek átlépik a hangsebesség határát? Pedig a TU—144 rövidesen rendszeresen közlekedik. Elektromotoros korszak Persze, a hatalmas sebesség nem az alapvető, nem a legkülönlegesebb és nem az egyetlen előnye az elektro- reaktoros hajtóműnek. Egy rakéta ma már kilencven perc alatt körülrepüli a földet. Ám ehhez legalább száz tonna üzemanyag kell; sokkal több, mint amennyit egy utasra számítva, fogyasztanak a legnagyobb interkontinentális repülőgépek. A rakéta tehát gazdaságilag nem előnyös. A kőolajjal működő reaktív motorok előtt nincs jövő, már csupán azért sem, mert a Föld kőolajtarfaléka legfeljebb, ha száz évre elegendő. A repülő gyorsító tehát az elektromos hajtómű korszakának a kezdetét jelenti, annak a korszaknak a kezdetét, amely sokkal jelentősebb, mint amilyen a dugattyús motorokról a rakétamotorokra való áttérés időszaka volt. Mars-atmoszféra Szovjet tudó soli a Mars atmoszféráját tanulmányozták a Mars—2. mesterséges égitest segítségével. A Mars—2. rádióhullámokat sugárzott a bolygó felé, melynek felszíniétől a kísérlet különböző szakaszaiban 4,3—6,4 ezer km távolságban volt. Ebben az időben a Mars kb. 150 millió km-re volt a Földtől. A Mars—2. készüléke deci- méteres hullámhosszú jeleket adott, melyeket a Mars atmoszféráján való áthaladás után a földi megfigyelőállomás felfogott és elemzett. A jelek vizsgálata felvilágosításokat nyújtott a Mars troposzférája és ionoszférája függőleges szerkezedéről, a részecske- sűrűségről, az elektronsűrűségről és az atmoszféra nyomásáról a Mars nappali félgömbjének különböző területei fölött. A kapott adatok szerint a Mars felületén a nyomás 7 millibar, a troposzféra közepes magassága 11 km, 10 km magasságban a hőmérséklet 220 °K. A Mars nappali ionoszférája 60 km magasságban kezdődik, és benne az elektronkoncentrációnak két maximuma van, az egyik 138 km-en, a másik 110 km-en.
