Pest Megyi Hírlap, 1974. január (18. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-27 / 22. szám

**£.VI HEGYEI kJtíríap 1914. JANUÁR 27., VASÁRNAP Pnl mentjei La rángó------------ 103. ----------­íc tóoL MOGYOROD Évfordulók éveit éljük. Ta­valy Petőfi születésűnek 150., (JsoKonai születésének 200 esz­tendős évfordulóját, a főváros hold erdő, főleg akácos. Az | ipari célra kevésbé haszno­sítható akác itt azokban az új házakban tesz jó szolgála­Gombafejes víztárolók készülnek a tsz vasipari részlegében egyesítésének centenáriumát tot, ahol a „modernizálás” te­ünnepeltük. Orszagszetke zaj­lottak vagy készülnek varo­saink, községeink 6—7—8—900., sőt 1000. éve történt alapításá­nak emlékezései — az ország forradalmi megfiatalodásá­ban mind derekasabo érdek­lődéssel pillantunk vissza mültunkba. Mogyoród község, ahol leg­utóbb jártam, nem egész két hónap múlva, március 14-én, az alkalomhoz illő műsorral díszített ünnepi tanácsülésen egy kilenc százada elviharzott jeles történelmi eseményt idéz fel. A község határában 1074- ben, e napod zajlott le a „mo­gyoródi csata”, s ez emlékezés­re valóban érdemes, hiszen nem csupán ütközete azoknak a harcoknak, amelyeket egy hosszú korszakon át vívtak az ellentétes érdekű vagy külön­böző érdekekhez kapcsolódó Árpádfiak és vérrokonaik. Amikor ugyanis több mint egy évtizeddel a mogyoródi csata előtt I. Bajnok-Béla királyt, unokaöccse, a német—romai császár sógora, Salamon meg­fosztotta trónjától, s maga fog­lalta el azt, a nemrég alakult független magyar királyság — nem először — a császári füg­gőség veszélyébe került. A mogyoródi csata egyik jelen­tősége: Béla fiainak: Gézának és a népszerű hadvezérnek, Lászlónak győzelme Salamon hadai felett felszámolta a le­hetőséget, hogy a császár Ma­gyarországot hűbéres tartomá­nyává tehesse. De figyelmre- méltó ennek a viadalnak az a mozzanata is, hogy a Salamont támogató idegenekkel szem­ben a földművessé vált ma­gyar nép csapatai: szolgák és aratók, kaszások és villások — népi seregek küzdöttek. A realitás tisztelete és nem ok­talan legendarombolás mondat­ja velünk: a kilencszáz éves mogyoródi csata megünneplé­sének értelme: a jól vezetett népi erők első diadala a füg­getlenségükre törő betolako­dók s a császári csatlósok el­len. Hogy milyen régen ember­lakta hely Mogyoród, arról a község területén kiásott réz- és bronzkori leletek tanúskod­nak, s a honfoglalás- idejéből való sírok mutatják, hogy eleink első szálláshelyei közé tartozott. A mogyoródi csata emlékére alapított, s a török alatt teljesen elpusztult ben­cés apátság, egy 1235-beli ok­levél „de Monorod” utalása ne'mcsak kilencszáz éves léte­zését, de talán ugyanolyan ré­gi nevét valószínűsíti. Aho­gyan mondani szokták: mind­ez a múlté — a múlt viszont a miénk, főleg a mai mogyoró­diaké. Hányán is élnek ma Mogyo­ródon? Közel 3300 férfi, nő, gyermek, a már-már szinte túlontúl is elfelejtett hajdani szükség vagy bizonytalanság helyett biztosan fejlődő jó­módban. Otthonaik kicsinosod- tak kívülről, megfényesedtek, meggazdagodtak belülről, a berendezések többsége mo­dern, magánházakban egyfe­lől a központi fűtés, másfelől a zongora sem ritka. Tévéről, rádióról mint természetes szükségletről beszélhetünk a község száz személyautója is az „előrelépés” felgyorsulásá­ra vall. A mogyoródiak szorgalmas emberek, férfi, asszony, leány nem viszo- lyog a münkától, s hogy látszatja van, az szembetűnő Ha most erre azt mondanám: amit elértek, azzal elégedet­tek, akkor torz képet adnék Úgy van az valahogy, ahogy egy okos mogyoródi beszélge­tőtársam mondotta: A napos oldalt mindenki elfogadja — de az árnyékos részt nem sze­reti ... A szadai tsz-szcl egyesüli Arany János Tsz mogyoródi területe kereken 4500' kataszt- rális hold (restellem, de nehe­zen szokom rá a sokkal he lyesebb, nemzetközileg elfoga­dott hektárra), ebből 1300 zeljövőben 300-ra, későbben 500-ra növelendő, jelenleg 210 darabból álló szarvasmarha­tenyészetükről és arról, hogy a tsz jelenti Mogyoródon a he­lyi ipart is. Építőrészlegén kí­vül lakatosrészlege számotte­vő, amely, egyebek közt, rén a cserépkályháig jutottak el. A könnyebben beszerezhe­tő tűzifa nem kormoz, nem piszkol, a ropogó akác para­zsával fűtött szobák levegője tiszta, kellemes — engem gyermek- és ifjúkorom édes téli illataira emlékeztetett. A jelentős kiterjedésű ke­nyér- és takarmánygabona, paradicsom- és burgonyatáb­lák mellett a Szadával két éve közös tervvel működő Arany János Mgtsz mogyoródi részé­nek kiemelkedő termékét az 1963 után telepített, 120 hol­das szőlőgazdaság és a 110 holdas őszibarackos adja, mindkettő modern, nagyüze­mi művelésben. Szőlőik több­sége csemegefajtákból áll, de saját pincészetükben feldolgo­zott boraik is kiválóak. A haj­dani pincesor tekintélyes há­nyadát a tsz megvásárolta ma­gagyártotta hatalmas hordóiban érik, aránylik a rizling, a hí­res „Matthiasz Jánosné”, majd átáramlilk a borkimérő pince kisebb hordóiba, ott poharaz- zák, onnan viszik házhoz nagy, hasas diemizsonokban. De nemcsak Mogyoródra és kör­nyékére, hanem Budapestre is. Autóval jönnek a borked­velők — nem akarok reklá­mot csinálni: literenként 16— 22 forintért finom, tiszta bort kapnak, nem csoda, hogy el­múlt karácsony hetében száz hektó bort mért ki a mogyo­ródi termelőszövetkezet •.. Hogy az italpropaganda gya­nújába ne essek, rátérek gyorsan az őszibarackra, ame­lyet belföldi és export árusí­tásban, hűtőházakban és kon­zervgyárakban értékesítenek. Szót kell még ejtenem a kö­állít gcimbafejes víztárolókat elő. A IÍFV Mogyoródról 35 perc alatt ér be Budapestre. így érthető, hogy mintegy másfél­ezer a fővárosba és másodsor­ban Gödöllőre ingázók száma. De ezek, a főleg parasztokból rekrutálódott gyári munká­sok, munkaidőn túl és család­jaik révén „bedolgoznak” a tósszbs is, sőt nem egy foly­tatja ipari nyugdíjaztatása után a számára kedves mező­gazdasági munkát. A téesz gyakorlatilag teljesen együtt él, lélegzik a lakossággal, hi­szen egyéb helyi gazdálkodó egység nincsen. Beletartoznak ebbe az „egységbe” a „háztá­jiak” is, akik évi 1000 sertést vágnak, ketreces tartással te­nyésztenek baromfit, s míg az utóbbit főként a pesti piaco­kon értékesítik, a hízókat ál­talában a téesz vásárolja fel. Az anyagi feldúsulást, mint sok más helyütt, művelődési apály kíséri. A kulturális élet nem talált gazdára és nem ta­lál magára. Művelődési ház nincs, a művelődési otthon nem megfelelő. Pedig nem csupán a meglepő „zongora­ellátottság”, hanem más, szá­mos jel arra vall, hogy pél­dául a muzsikálás, éneklés közel áll a mogyoródi fiata­lokhoz. Érdemes lenne fejün­ket törni, hogy mi módon le­hetne ezt a hajlamot és képes­séget a népi zenekultúra szol­gálatába állítani, s hogy va­jon túl nagy áldozatot jelen­tene-e egyikét megfelelő ze­nei vezetőről való gondosko­dás ?. •. Békés István Félévi vizsga, tűztengeren át Tiszth e/ye ttesek le szn ek A magyar néphadsereg egy dunántúli tiszthelyettesképző bázisára meghívták az újság­írókat. A tájékoztatón a par- rancsnok elmondotta: — A két év időtartamú ön­álló tiszthelyettesi képzést ta­valy szeptemberben kezdtük. A jelentkezőknek • legalább nyolc általános iskolai végzett­séggel kell rendelkezniük, és természetesen meg kell felel­niük az előírt politikai, egész­ségi és erkölcsi követelmé­nyeknek. A hallgatók össz­komfortos laktanyái körietek­be kerülnek. A teljes ellátás mellett az előmeneteltől füg­gően mintegy havi 600—700 forint zsebpénzt és évi 16 ezer forint értékű ruházatot kapnak. — A könyvtárban csaknem tízezer kötet. A tornateremben a legmodernebb sport- és tor­naeszközök, a klubszobák­ban folyóiratok, tévék és rá­diók állnak a hallgatók ren­delkezésére. Ágyúlövés a szobában Az oktatásra a tantermek hosszú sora szolgál. Külön he­lyiség a vegyvédelem, az idő­járásmérés vagy például a gépkocsivezetés oktatására, és természetesen a különböző fegyverek használatának meg­ismerésére. Az egyik terem előtt figyel­meztetnek: legyünk óvatosak, mert odabent lőnek is. A szoba közepén árok, előt­te hatalmas terepasztal. A te­rem hátsó részében a terep­asztallal szemben állványzat, tetején négycsövű fegyver, egy üteg kicsinyített megfele­lője, amellyel szabályszerű be­mérés után a terepasztal kü­lönböző tárgyaira, fákra, utak­ra, épületekre lehet tüzelni. Az oktató tiszt elmondja: célzási feladatot gyakorolnak, a kis üteg eg-egy lövegével el kell találni valamilyen terep­tárgyat, most például egy út- kanyarulat kiemelkedő fáját. Vezényszó pattog, az állvá­nyon levő hallgató ismétli. Az ágyúmodeU csöve a katonák feje felett a terepasztalra irá­nyul. Lövés. A találat nyomán törmelék- felhő csapódik magasra a te­repasztalon. Találat. Tápiószentmártonból érkezett Egy másik tanteremben po­litikai oktatás folyik. Kérdé­sem: van-e Pest megyei hall­gató? Jelentkezik az egyik, Klenovszki József tápió- szentmártoni fiatal, szakmája festő és mázoló. — Miért akar tiszthelyettes lenni? — Már gyerekként kedvel­tem a katonaságot. Tavaly az iparitanuló-iskolán hallottam a tiszthelyettesi hivatásról és je­lentkeztem. Nem bántam meg, mert nagyon jó a kollektíva. — Mennyi a szabad idejük van? — Évente 30 nap szabadság és kéthetenként eltávozás. Persze esténként a körletben is van szabad időnk. Olyankor olvasunk, rádiót hallgatunk vagy tévét nézünk. — Nem szokatlan a szoba­festőszakma után a technika? — Kicsit igen, de nagyon érdekes, olykor izgalmas. Nemcsak a felkészülés és pél­dául a lövészet, hanem a tűz­csapások eredményeinek és a tüzelés gyorsaságának műsze­res mérései és értékelése is. Repülőgép — kábelen Űttalan utakon terepjárók­kal megyünk éleslövészetre. Először egy nagy erejű üteg tűzcsapásait figyelhetjük meg, egyes lövéseit, sorozatát és össztüzét. Láthajuk azt is, hogy mit tesznek a hallgatók a se­besültekkel, miként folytatják a támadást, ha ellenséges tü­zérségi tűz éri őket. A következő helyszín jó né­hány kilométerrel odébb a szakharcászati gyakorlópálya. Körben technikai és szemlél­tető eszközök sokasága. A hegygerinc előtt a légvédelmi gyakorlópályán kábelen roha­nó repülőgépmakett, nem messze tőle ejtőernyős táma­dást imitálnak- léggömbökkel és sodronyokon a mélybe ereszkedő nagy vaskarikákkal. Odébb romos ház, mellette harcosok. (A képen.) Egyszerre megindul körü­löttünk minden. Lövedékek robbannak, kézigránátok csa­pódnak be, megszólalnak a kézifegyverek. A léggömbök pillanatok alatt szertepukkan­nak, a repülőgépek megsem­misülnek. Az „ellenséges” tü­zelés abbamarad. Ugrás a tankra Telik az idő, járjuk a gya­korlóteret. A távolból tan­kok közelednek. Először ágyúk szólalnak meg. A harc­kocsik elakadnak, csak az egyik tör tovább előre. Beér a tüzérségi állások közé. A vé­dők gránátokkal és más kézi­fegyverrel támadják, sőt két hallgató egy betonfalról a ro­hanó tank tetejére ugrik, és sátorlapokkal elfedi a harc­kocsi nézőnyílásait. Odébb egy gyújtópályán bá­buk, házak és tehergépkocsik égnek, magasba törő lángok­kal. A katonák gázálarcban és gyakorlóöltözetben rohannak át a tűztengeren. A gépkocsikat homokkal, sátorlapokkal olt­ják, a nagy tűzzel lobogó bá­bukat leöntik. Néhány perc múlva nem ég semmi, a tűz helyét csak füstgomolyag mu­tatja. A tiszthelyettesiskola hall­gatóinak rendkívüli félévi vizsgája kitűnőre sikerült. Pacsay Vilmos Öregek a szögligeti kastélyban „Áldásos intézmény a miénk" A portának kinevezett házikóból ősz ember baktat elő, s udvariasan megkérdezi, van-e cigarettám. Szinte restellem, hogy nem dohányzom. Az öreg mosolyát alig tompítja a csaló­dás, készséggel világosít fel: csak­ugyan jó helyen járok, ez itt a sződ­ligeti szociális otthon. Amíg a szelíd ködben az iroda felé tartok, van időm megszokni a tájat. Floch lovag kastélya bizony jócskán megváltozott, mióta új bérlői vannak — jut eszembe a sárgára meszelt egykori kúria előtt elhaladva —, jól­lehet, azelőtt nem volt szerencsém a feltehetően német lovag rezidenciá­ján tisztelegni. Odébb az almáskert­ben, csupasz karjaikkal tavaszért ri- mánkodnak a fák. Zsebpénz Szoták Bertalant, a szociális ott­hon igazgatóját a helyén találom. — Itt. Sződligeten 1958 óta van szociális otthon, kezdetben félszáz magára hagyott öregembernek bizto­sított teljes ellátást. A későbbiekben kétszer került sor bővítésre, ennek eredményeként a létszámunk jelen­leg száztíz. Változott az intézet jelle­ge is, ma már úgynevezett általános otthon. Ez azt jelenti, hogy öregeken kívül, szellemi fogyatékos, fiatalabb emberek is felvételt nyerhetnek. A többség azonban idős, beteg ember, közöttük a doyen a kilencvenhárom éves Balázs József. A szociális otthonokban nem is­meretlen fogalom a pótágy, de még így is sok elhagyott, tehetetlen öreg­embernek nem tudnak helyet bizto­sítani. Csak Pest megyében félezren várnak beutalásra. — A bent lakók kétharmada nyug­díjas, a gondozási díj a nyugdíjnak legfeljebb a nyolcvan százaléka le­het. Akinek nincs nyugdíja, annak havonta ötven forint zsebpénzt adunk. Azt mondhatom, hogy az öre­gek a cipőfűzőig mindent megkap­nak. Rendszerint hétfőn szoktuk ösz- szeírni, hogy ki mit igényel a város­ból, ahová természetesen eltávozást is biztosítunk mindazoknak, akiknek az állapota megengedi. ülii nka jutalom A három női és az egy férfiosz­tályon a szociális otthon főnővére, s egyben egyik alapítótagja, Rédey Sarolta vezet végig. A világos szo­bákban már-már katonás rend. Csak az ágyakon árulkodik a régi kis pár­na az elszakíthatatlan barátságról, s az éjjeliszekrényeken a régi divatú vekker, s szinte mindenhol fényké­pek, sárgák, gyűröttek — az ifjúság, a szerelem, a család krónikásai. A társalgóban már javában tart az ulticsata, a büfé is kinyitott. Odébb egy professzor küllemű férfi komá­jának olvas fél az újságból. Megint odébb, asszonyok csoportja kézimun­kázik s beszélget elmélyülten arról, amiről csak az ilyen nénik képesek beszélgetni. — Nem szigorú a házirend, tulaj­donképpen mindenki azt csinál, ami­hez kedve van. Egy időben próbál­tunk bedolgozási lehetőséget biztosí­tani lakóinknak, de, sajnos, nem ment, annyira öregek. Természetesen a fürgébbek azért kiveszik részüket a munkából, a konyhán, a tálalásnál vagy éppen a kertben, á sertéstele­pen segédkeznek. Elismerésük nem marad el — munkajutalmat kap­nak. Olcsóbb liús A konyha felől már érkeznek a hí­rei az ebédről — parányi néni új­ságolja, hogy a leves után aligha­nem lángos lesz. Háromszor napon­ta étkeznek, a vacsora mindig hideg, tekintve, hogy sok a magas vérnyo­másos a kosztosok között. De ez már a „pénzügyminiszter” gondja — Kocsán Gyula főkönyvelő az otthon másik alapító tagja. — Tizenkét forintos napi normá­ból nem lehet nagyon ugrálni, en­nek ellenére a lehetőséghez képest igyekszünk változatos, kalóriadús ét­rendet biztosítani. Sertéstelepünkön most százhúsz hízó található: nem is _ tudnánk kiadni egy kiló disznőhú- ‘ sért negyvennégy forintot, a sajá­tunk legfeljebb tizennyolc-húsz fo­rintba kerül. Alma is annyi termett az elmúlt évben, hogy jóformán minden ebédhez jut belőle. A Vác városi tanács sződligeti szo­ciális otthona az elmúlt évben két és fél millió forintból gazdálkodott, ma már nyugodtan el lehet mondani, hogy jól. — Orvos kedden és pénteken jár ki az intézetbe, szükség esetén ter­mészetesen máskor is. A gondozot­tak dossziéjában ott láthatók az egészségügyi lapok is .— veszi át új­ra a szót a főnővér, akit munkájá­ban további kilenc, igaz, nem mind szakképzett ápolónő segít. Nem túl­zók : úgy ismerünk mindenkit, akár a tenyerünket, vonatkozik ez termé­szetesen a lelki és a közösségi gon­dokra egyaránt. Otthonunkban bizo­nyos értelemben autonómia érvé­nyesül. Esetenként a fegyelmi bizott­ság összehívására is sor kerül, en­nek tagjai: az igazgató, jómagam és öt gondozott. Kukuk Péter Visszatérve a szabadidő-kihaszná­lásra: azelőtt hetente egyszer volt mozielőadás, aztán valahogy elma­radt. Ügymond „más formában kí­vánják megoldani a foglalkozáso­kat”. Ez a más forma pediglen: a színi előadás. Így igaz, a sződligeti szociális otthon fennállása óta már nem egy házi premiert ért meg. S ha valaki még ezután is kételkedne az önkedvelő színjátszás helyi hagyo­mányaiban, az toppanjon be egyszer egy, a Kakuk Péter (vigyázat: nem Kakuk Marci) próbájára, vagy éppen előadására. A tanulságos történetet az egyik nyugdíjas ápolónő írta. Ar­ról szól dióhéjban, hogy egy örökké elégedetlenkedő gondozottat, neve­zett “Kakuk Pétert, kinevezték ott­honvezetőnek, s mondani sem kell — nem tud eleget tenni ennek a fel­adatnak. — A többségnek nincs hozzátarto­zója. De van olyan öregünk is, aki­nek családja, gyereke él, mégis itt van. A rokonok közül nem egy, ha nagy ritkán erre téved, a kerítés előtt állítja le gépkocsiját, s valóság­gal belopakodik rövid időre. Pedig ha látnák, milyen állapotban kerül hozzánk egy-egy teljesen magára maradt idős ember. Nem is olyan ré­gen egy érelmeszesedése« igazgató tanítót egy tyúkólból szállítottak be, ott élt hosszú ideig és a kutya se né­zett felé. Más meg az egész nyugdí­ját odaadná egy ápolónőnek, aki gondját viselné, annyira egyedül van. Higgye el, áldásos intézet ez a miénk, nagy kár, hogy az állam nem tud még több hasonlót fenntartani. Kertész Péter I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents