Pest Megyi Hírlap, 1974. január (18. évfolyam, 1-25. szám)
1974-01-22 / 17. szám
1974. JANUAR 22., KEDD rest MEClEt kMírlap Az idő nemcsak pénz Két bekezdés, amelynek látszólag semmi köze egymáshoz. Idén a Nagykőrösi Konzervgyár mintegy hetvenmillió forinttal kívánja növelni a termelési értéket, de úgy, hogy a létszám nem bővül. A bér- színvonal tervezett emelkedé-/ se 5—5,5 százalék. A gyárban teljesítménybéres és órabéres munkások egyaránt dolgoznak. Idén további bérintézkedésekre kerül sor — a párt Központi Bizottsága 1973. november 28-i ülése határozatának megfelelően — egyebek között „az állami szektorban 1973-ban központi béremelésben nem részesült ipari és építőipari tevékenységet folytató munkások” körében. Ugyancsak idén készül el a szakmai bérek országos táblázata, amelynek szükségességére a párt Központi Bizottsága 1972. november 14—15-i ülése mutatott rá. S még egy tény: a megye iparában a gépek, berendezések bruttó értéke meghaladja a 12 milliárd forintot. Lejtős út A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a magyar ipar technikai, technológiai színvonala — állóeszköz ellátottsága — jóval magasabb, mint a munkások közül teljesítménybérben dolgozók aránya. 1972-ben minden száz ledolgozott munkaórából — az állami iparban — 57,1-re rúgott a teljesítménybérben elszámoltaké. Kevés? Igen! Főként, ha azt nézzük, hogy öt évvel korábban — azaz 1968-ban — még 58,4 volt. Merre, s hogyan kanyarog ez az enyhe lejtő? S egyáltalán, miért halad emelkedő helyett lejtőn a sokat emlegetett teljesítmények javadalmazásának dolga? Alapigazság: nem azért kell fizetni az embert, hogy meghatározott időt eltöltsön a munkát elyén, hanem azért, amennyit, amit csinál. Alapigazság — elvi igazság. Mert a gyárak, vállalatok többsége a bért inkább a létszám to- borzójának és megtartójának, mintsem a munka minősítőjének tartja, használja. Ez pedig nehéz — a társadalmi érdekek érvényesítését akadályozó — ellentmondásokat szül. A megyében 1972-ben a termelő állóeszköz-állományon belül csupán a gépek, berendezések, felszerelések bruttó érték alapján számított növekedése egymilliárd forintot tett ki, ugyanakkor a teljesít-- ménybérben dolgozók aránya tovább csökkent. Százalékosan is kisebb volt. mint 1971-ben, s abszolút értelemben is, mert a ledolgozott óraszám szintén zsugorodott. Hibás gyakorlat Ezek után nem csoda — bár ez csak az okok egyike —, ha a több gép, berendezés egységnyi értékére jutó termelés apad. Tegyük fel: 1971-ben ezer forint értékű eszközre ezer forintot kitevő termelést könyvelhetett el egy gyár. 1972-ben 990 forintnyit, ha a szocialista ipar átlagát tekintjük, azaz tíz forinttal hevesebbet. Világos a diagnózis, mi akadálya a gyógyításnak? Idézzük erre Karakac László munkaügyi miniszter szavait, aki az 1973. október 29-én kezdődött háromnapos üzem- és munkaszervezési konferencia bevezető előadásában a többi között megállapította: „A közelmúltban végzett széles körű felmérés igazolta, hogy a munkaszervezés legnagyobb akadálya az időtényezőkkel kapcsolatban kialakult gyakorlat és felfogás. Az időtényezőket az iparban a munkanormák, illetve a rájuk épült teljesítménykövetelmények jelentik. . . Időtényezők hiányában sem a vállalatok gazdaságos műszaki fejlesztése, sem a hatékony üzem- és munkaszervezés nem képzelhető el. Sajnálatos, hogy az iparban szinte kizárólag a teljesítménybérezés miatt készítenek munkanormákat, de így is csak a foglalkoztatottak egynegyedének munkáját mérik rendszeresen és viszonylag megalapozottan.” Laza kapocs Jóval többről van tehát szó, mint arról, hogy egyik vagy másik vállalat milyen gyakorlatot követ, bár például nem mindegy, hogy az egyik váci üzemben ugyanazt a munkát időbérben, a másikban teljesítményben számolják el. Az ilyesfajta ellentmondások — s a magunk taoasztalatait a városi pártbizottság vizsgálata is megerősítette — erőteljesen közrejátszanak a munkaerő- vándorlásban. Ahhoz, hogy az időtényezők szerepe növekedjék, s azon belül a teljesítménybérvalóban a teljesítmény bére legyen, s hegy az így elszámolt órák mennyisége emelkedjék, az ipar egészének módszertana szorul felülvizsgálatra. Gátolja a teljesítménybérben dolgozók táborának gyarapítását, hogy megduzzadt a kisegítő létszámcsoport, hogy az új gepek, berendezések beállításakor mechanikusan — a korábbi eszközökre meghatározott normákat mechanikusan növelve — állapítják meg a teljesítménykövetelményeket. Szerepet játszik a kényelmesség, a bátortalanság, a munkanormák elavultsága — sűrűn becsült idő-, s nem számított műszaki normák ezek —, folyamatos rendbetartásuk elhanyagolása, valamint az, hogy a bér, tisztelet a ritka kivételnek, a létszámhelyzet függvénye, s nem a végzett munka mércéje. Elég itt utalni arra az egészségtelen vetélkedésre, ami a váci, a szentendrei üzemek között kialakult, de azonosak a tapasztalatok a budai járás egymáshoz közeleső üzemeiben ugyancsak. Summázva: laza a munka és a bér, tehát a teljesítmény és az érte járó pénz kapcsolata. Laza, esetleges, a helyes elveknek ellentmondó. Jellemző, hogy csupán elvétve találkozhatni a megyei iparban a korszerű normázási módszerek, így például az ún. elemi időállandós rendszerek alkalmazásával, s hogy jó néhány üzemben az időadatrendszerek kidolgozása hosz- szú évek óta. nem egy helyen tizenöt-húsz éve (!) szünetel. Hangulati kérdés? Tájékozódó, anyaggyűjtő beszélgetéseim során sűrűn halottam: „megengedhetetlen lenne” a stopperórás normást a gépek mellé állítani. Ahogy sokféle „érvet” szintén följegyezhettem arról, hogy a norma érzékeny pont, az embereket nem kell fölpiszkálni ilyesmivel, a norma az ötvenes években lejáratta magát, s így tovább. A fordítottja: a már említett Nagykőrösi Konzervgyáron túl a Csepel Autógyárban, a Dunakeszi Járműjavító Vállalatnál s a Mechanikai Művekben fölismerték, alkalmazzák a becsült normák helyett a számítottakat, s míg előbbiek sok vitát kavartak, kavarnak, a dolgozók ellenszenvével találkoznak, utóbbiakon összehasonlíthatatlanul kevesebb a vita. „Csak” éppen annyit tettek ezekben az üzemekben. hogy igyekeznek helyesen kiválasztani' a teljesítménybérezésre alkalmas területeket, s a normázást nem tekintik pusztán a bérezés segédeszközének. Elvileg is hibás lenne föltételezni: minden munkára kialakítható teljesítménybér. A gyakorlatban — például egy kötött ütemű szalag esetében, márpedig a megyében sok szalag mellett dolgoznak látszatteljesítménybérben munkások — még nagyobb baj lenne erre törekedni. Mert az erőltetés, a mindenáron normázás valóban — és okkal, joggal! — ellenszenvet kelt, a termelés látja kárát. Az azonban már elgondolkoztató, hogy a vállalatok nagy része „a norma egyenlő bérrel” hamis elvét követi, s ahol nem fizetnek teljesítménybért, ott teljesítménykövetelményeket sem alakítanak ki, holott ezek nemcsak fizikai munkára, hanem az alkalmazottak tekintélyes hányadára — például könyvelők, bér- számfejtők stb. — is kiterjeszthetők. Alap a szervezéshez Ügyszintén elgondolkoztató, hogy az iparcsoportok nagyobb részénél öt év alatt — 1968 és 1972 között — nem sok sikerrel jártak az idevágó elhatározások, s például a gépiparban csupán 0,1 százalékkal növekedett — 51,1-ről 51,2-re — a teljesítménybérben ledolgozott órák aránya. Sok múlik a termékszerkezeten, a technológián, a gyártásszervezés mikéntjén, de valóban csak a textilruházati iparban — és általában a nőket foglalkoztató munkahelyeken! — érhető el, hogy a ledolgozott munkaórák kétharmadát, háromnegyedét teljesítmény szerint számolják el? Lemondhat-e a társadalom egy olyan hatásos ösztönző eszközről, mint a teljesítménybér? Feleljünk erre Nyers Rezsőnek, a párt Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárának szavaival, aki a közelmúltban megjelent egyik tanulmányában — „Népgazdaságunk a szocializmus építésének útján” — így fogalmaz: „... 1985-re társadalmunk összmunkaidö-alapja lényegében Jiem haladja meg az 1970. évit. Ebből következik, hogy a jövőben gazdasági növekedésünk ütemét alapvetően az egy munkaórára számított termelékenység emelkedésének a dinamikája határozza meg.” Az időtényezők ismerete nélkül nincs alapja a megbízható tervezésnek, ingataggá válik a programozás, látszattá a szervezés. A munkanorma a munkaszervezés döntő része, alapja annak. A teendő most már az elvont, elvi igazságok ismételgetése helyett azok gyakorlatba való átültetése. Mészáros Ottó KISZ-oktatás, vezetőképzés A fiatalok aktívabban vesznek részt a közéletben Tavaly októberben a KISZ Pest megyei Bizottsága mellett megalakult az oktatási bizottság, amelynek elsősorban az a feladata, hogy összehangolja, ellenőrizze és értékelje a járási, a városi és a nagyüzemi KISZ-bizottságok oktatási munkáját. Ez is azt mutatja, hogy az ifjúsági szövetség a jól előkészített és szervezett oktatással is erősíteni igyekszik a KISZ politikai ne- velőmunkájáit. Pest megyében jelenleg 24 ezren vesznek részt KISZ- oktatáson. . Az alapszervezetek önállóan, maguk választották ki a nekik legjobban megfelelő tanulási formát, s a tapasztalatok tanúsága szerint ez jól is sikerült. Lényeges feladat volt a megfelelő propagandisták kiválasztása és felkészítése. (A vezetőségválasztások után az alapszervezétek több mint 50 százalékánál új propagandista kezdte meg a munkát.) Felkészítésükre a megye KISZ-bi- zottságai és az alapszervezetek mellett nagy gondot fordítottak a patronáló pártszervezetek is. A felkészítés legfontosabb fóruma a havonként összeülő propagandista tanácskozás. Nem kevésbé fontos a KISZ-vezetők képzése. A legújabban bevezetett házi tanfolyamok még nem hozták meg a remélt sikert, bár a mo- nori járásban, Szentendrén és a gödöllői Agrártudományi Egyetemen jól bevált a vezető- képzésnek ez a formája. A tervek szerint a hónap végén és február elején a járási és a városi KlSZ-bizott- ságok 3—4 napos tanfolyamokat szerveznek a legutóbb megválasztott vezetőknek. A megyének egyelőre még nincs saját vezetőképző tábora, tavaly például a gödöllői egyetem adott otthont a képzésen részt vevő fiataloknak. SzőBér- és munkaerőgazdálkodási ellenőrzés az építőiparban Az illetékes tanácsok indítottak szabálysértési eljárást Az Állami Építőipari Vállalatoknál végzett vizsgálatokon túl az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium és a SZÖVOSZ együttműködésével rendszeresen ellenőrzi a mezőgazda- sági termelőszövetkezetek építőipari közös vállalkozásainak és az általános fogyasztási és értékesítési szövetkezetek építőipari részlegeinek bér- és munkaerőgazdálkodását. Elsősorban a fővárosban és az ipari centrumok körzetében működő szövetkezeti építőipari szervezeteknél, végeztek vizsgálatokat. Legutóbb 24 helyen tartottak ellenőrzést, s ebből 20 építőipari szervezetnél már másodszor jártak, hogy megállapíthassák, milyen fejlődést értek el az előző vizsgálat óta. Megállapították, hogy az ellenőrzött építőipari szervezeteknél és részlegeknél a korábbinál jóval kevesebbszer került sor jogtalan, bérenkí- vüli juttatásra, a megengedhetőnél magasabb különélési pótlék és szerszámhasználati díj térítésére. Előreláthaladást jelentett az is, hogy az ellenőrzött részlegek 40 százaléka már a kiadott rendelkezések betartásával, s a lehetőségekhez képest megfelelő színvonalon gondoskodott a dolgozók szociális ellátásáról. Előfordult azonban még, hogy több szervezet pénzben váltotta meg a munkaruha természetbeni juttatását, egyes helyeken rendszeresen fizettek havi szállásköltség-térítést azoknak a dolgozóknak, akiknek elhelyezéséről nem gondoskodtak, másutt pedig a csoportos étkeztetés feltételeinek megteremtése helyett pénzben fizettek étkezési hozzájárulást. dön — tavaly építőtábor is segítette a munkálatokat — készfii a Pest megyei KISZ-iskola, amelynek átadása várhatóan novemberben lesz. Ha elkészül, telenként 4—6 hetes bentlakásos tanfolyamokat is lehet majd szervezni, s ez nagyban elősegíti majd a megyei ifjúsági vezetők képzését. F. B. Szeminárium Visegrádon Visegrádon, az ELTE üdülőjében hétfőn szeminárium kezdődött az egyetemi oktatók részére a képességvizsgálati módszerek alkalmazásáról a felvételi eljárásban. A szeminárium résztvevői olyan oktatók, akik korábban a különböző felsőoktatási intézményekben kísérletként már folytattak ilyen jellegű munkát. A szeminárium célja az, hogy a jövőben ezek az eljárások egységesebb szemléletet tükrözzenek. Hasznos téli esték A vizsgálatok alapján megállapították, hogy lassú még az előrehaladás az ösztönző bérek alkalmazásánál, a munkák és a dolgozók besorolásánál, s általában a bérezési jogszabályok érvényesítésében. A bérgazdálkodást szigorító korábbi intézkedések hatására a vizsgált időszakban az építőipari téesz-vállalkozások- nál és az ÁFÉSZ építőipari részlegeknél csökkentek az átlagbérek, s miután a központi bérpolitikai intézkedések alapján az állami építőipari vállalatok munkásainak átlagkeresete 7,4 százalékkal növekedett, mérséklődtek a korábbi nagy kereseti aránytalanságok. A korábbi ellenőrzésen tapasztaltak szerint az építőipari téesz-vállalkozások általában megszegték a törvényes munkaidőre előírt korlátozásokat. A 2500 órás évi munkaidőkeretet ledolgozható munkaidőnek tekintették és nem vették figyelembe, hogy a törvényes munkaidőkeretet terheli a szabadságon, a betegállományban, az igazolt és igazolatlan távolléten eltöltött idő is. A megismételt vizsgálat szerint ebben a tekintetben kevés változás történt. Több helyen meg sem határozták a ledolgozható havi, illetve heti munkaidőt, és a törvényesnél több munkaórát számoltak el a dolgozóknak. A vizsgálati anyagokat az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium elküldte azoknak a tanácsoknak, amelyek területén az ellenőrzések szabálytalanságokat állapítottak meg. Ennek alapján a tanácsok elnökei gondoskodnak a szabálysértési eljárások lefolytatásáról. P yors ütemben változik ^ a falvakban lakó emberek élete, közelít a városiakéhoz. Szembeszökően érzékelteti ezt a mezőgazdasági termelés iparszerűvé válása, a lakás- és az öltözködési kultúra változása, a tanulási, szórakozási lehetőségek bővülése, s egy sor más jelenség. Ám igaz az a megállapítás is, hogy az emberek gondolkodásmódja, szemlélete nem mindig tart lépést a technikai haladással, a közszükségleti vagy kulturális igényeket kielégítő termékek, szolgáltatások fejlődésével. Ez az ellentmondás nem oldható fel egyik napról a másikra, s arra sem lehet számítani, hogy majd idővel maga az élet megoldja. Szívós, következetes munkát kell végezniük ennek érdekében azoknak, akik tudatosan látják, érzik ezt az ellentmondást, köztük is elsősorban a pártszervezeteknek, a kommunistáknak. Az emberek tudatának fejlesztéséért munkálkodni a pártszervezetek állandó, el nem hanyagolható feladata, s legtöbbje ezt szem előtt is tartja munkaterve, programja készítésénél, kialakításánál. Oktalanság lenne azonban tagadni, hogy a nevelő-, felvilágosító munka, a kulturális tevékenység falun nem egyformán erőteljes, nem ugyanolyan intenzitású az év minden szakában. A politikai, társadalmi, kulturális élet helyi szervezői nem hagyhatják figyelmen kívül, hogy nyáron hosz- szabbak a nappalok, többet dolgozik a termelőszövetkezeti tag, állami gazdasági dolgozó, legyen bármilyen beosztása is. Ha több a munka, az embereknek kevesebb ideje és ereje jut a szervezett keretek között folyó politizálásra, művelődésre. Késő ősszel, télen viszont pezsgőbb a politikai, társadalmi, kulturális élet, jobban jut ezekre idő. Ebből a körülményből, adottságból fakad, hogy a falusi párt- és tömegszervezetek, tömegmozgalmak, , kulturális szervek ebben az időszakban munkájuk középpontjába helyezik az emberekkel való foglalkozást. Talapjainkban falun sincs ^ ’ egyetlen olyan rétege sem a lakosságnak, amely ne tudna valamely társadalmi szervezetben, intézményben a felkészültségének, érdeklődési körének megfelelő politizálási és művelődési alkalmakat megtalálni. A gondot az esetek többségében nem ezek hiánya okozza, hanem az, hogy a falvak lakóinak jelentős rétege nem él ezekkel a lehetőségekkel. Ez a magatartás- forma elsősorban nem valamiféle „passzivitásból” fakad, hanem az esetek többségében annak fel nem ismeréséből, hogy az emberibb életnek nem csupán anyagi, hanem szellemi tartozékai is vannak. A párt- és tömegszervezeteknek, társadalmi mozgalmaknak éppen abban van a küldetésük, hogy ez utóbbi szükségességéről meggyőzzék az embereket, felkeltsék bennük a társadalmi problémák, a politikai önképzés, a kulturálódás iránti érdeklődést. Elsősorban a pártszervek és pártszervezet feladata meghatározni és irányítani a falu politikai; társadalmi, kulturális életének fejlődését. Ezt teszik a községi pártbizottságok, csúcsvezetőségek és alapszervezetek, amikor területük lakóinak, dolgozóinak igényeit figyelembe véve meghatározzák a téli időszak oktatási, köz- művelődési programját. Felelősségüket nem csökkenti, sőt növeli, hogy e munkából nemcsak a pártszervezetek veszik ki részüket, hanem a falvakban, s azok intézményeiben, gazdasági egységeiben működő tömegszervezetek, tömegmozgalmak, az állami élet választott szervei is. A párt- szervezeteknek segíteniük kell ezeket a szervezeteket, szerveket a helyileg legmegfelelőbb programok kialakításában, jó előadói gárda megszervezésében. A pártszervezetek feladata, hogy koordinálják területükön a különböző tanfolyamok, politikai és kulturális rendezvények lebonyolítását. A párttagok segítsenek ezek népszerűsítésében, legyenek aktívak a vitákban, felkészültségükkel járuljanak hozzá a foglalkozások színvonalának növeléséhez. • • /örvendetes, hogy a párt- szervezetek nemcsak saját tagjaik képzésére fordítanak gondot. Nagyon változatosa& azok a mód-: szerek, amelyeket annak érdekében alkalmaznak, hogy minél több pártonkí- vülit bevonjanak a politikai képzésbe. Gyakori, hogy a szocialista brigádok kommunista és pártonkívüli tagjai együttesen vesznek részt előadássorozatokon. Számos pártszervezetben az egy-egy munkahely kommunistáit összefogó pártcsoportokat bízták meg a politikai oktatás vagy különböző előadássorozatok megszervezésével. Mind több pártszervezet ismeri fel: eredményesebb a képzés, ha egy-egy brigád vagy üzemág dolgozóit egységesen ugyanazon oktatási formába kapcsolják be. Köny- nyebb így az időpontokat összehangolni, s előnyös ez azért is, mert azonos foglalkozású, jobbára ugyanolyan érdeklődésű emberek vesznek részt az előadásokon, vitákon. Czámos pártszervezet ark-’ ra is hasznosíthatja ezeket a hónapokat, hogy egy-egy fontosabb párt-, illetve kormányhatározatot szélesebb körben megismertessen. Ebbe bekapcsolják a tömegszervezeteket, vagy amennyiben a téma ezt igényli, értelmiségieket, szakembereket kérnek fel az előadások megtartására. Népesedéspolitikai intézkedéseinket most például sok községben és mezőgazdasági üzemben ismertetik, s erre jobbára a vöröskeresztes csoportok vezetőségeit kérték fel, az orvosokat is bevonva a családtervezés ismereteinek terjesztésébe. Az ifjúság körében a párt ifjúságpolitikai, a nők körében pedig a nőpolitikái határozat végrehajtásának helyzetét vitatják meg a téli hónapokban. De lehetne sorolni tovább azokat a programokat, módszereket, amelyek mind a falvak népének szellemi gyarapodását szolgálják. M. S.
