Pest Megyi Hírlap, 1974. január (18. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-15 / 11. szám

1974. JANUAR 15., KEDD

TEST

Meer ei

kMÍb4op

Äz irányelvek értelmezése nem mindenütt egyértelmű

Káder-szociográfia a monori járásban

Az MSZMP Monori Járási

Bizottságának tizenhárom aktívája a tavalyi év végén tíz napon át vizsgálta a párt Központi Bizottsága káderpolitikai határozata végrehajtásának tapasztalatait a járás néhány ipari üzemében és szövetkezetében. A szociográfiai igényű felmérés során beszélgettek az üzemek, szövetkezetek vezetőivel, a személyzeti munka intézésével megbízott s több más beosztású dolgozóval, valamint áttanulmányoztak számos káderanyagot.

Az Achilles sarok

A felmérés summázata: a felkeresett üzemek vezetőinek többsége állja a sarat, sikeresen teljesíti a rábízott feladatokat. Politikailag szilárdak, megszerezték a pozíciójukhoz nélkülözhetetlen műveltséget, jelentősen gyarapodott vezetőkészségük.

Nem titkolják el azonban az alkalmi szociog-ráfusok azt a tapasztalatukat sem, hogy megítélésük szerint a párt káderpolitikai elveinek értelmezése ma még nem mindenütt egyöntetű, gyakorlati végrehajtásukba nem egy helyen és nem egy esetben hibák csúsznak. Közülük — talán a leg- vaskosabb: a vezetők kiválasztásánál néhány helyen kizárólag a szakmai képzettséget mérlegelték — nem ritkán a politikai követelmények rovására. A káder- és személyzeti munka Achilles-sarka változatlanul az utánipótlás nevelése: főleg a Monori Kefegyárban és a gyömrői Vas- és Fémipari Szövetkezetben. Máshol az első számú vezetők középszerű vagy még annál is gyengébb felkészültségű dolgozókat emelnek közvetlen munkatársaikká. Ami viszont biztató jelenség: több helyen tudatosan törekednek arra, hogy fiatalokat is szakvezetővé léptessenek elő, gyakran ösztöndíj biztosításával is képezik óikét

A rutin nem elég

A feltérképezett termelési egységeknél negyvennyolc első számú vezető dolgozik: hu- szonketten felsőfokú, huszonnyolcán elfogadható politikai végzettséggel rendelkeznek. A Monori Építőipari Szövetkezet három első embere közül egynek sincs felsőfokú végzettségé, és ugyanez mondható el a már említett gyömrői Vas- és Fémipari Szövetkezetről. A gombai Fáy András Tsz negyvenkét vezető beosztású dolgozója közül mindössze tízen rendelkeznek megfelelő politikai végzettséggel. A Járási Szolgáltatóipari Szövetitezet elnökének példája úgyszintén nem követésre méltó: a marxista—leninista esti egyetem helyett és nem e mellett a nyelvtanfolyamot választotta.

Nyugtalanító — állapította meg az MSZMP monori járási végrehajtó bizottsága később —, hogy a képzetlen vezetők közül jelenleg is kevesen igyekeznek megszüntetni valamilyen tanfolyamon fogyatékosságukat. Ennek következtében nem egy vezető csupán a rutinját igyekszik az irányításban kamatoztatni — megfelelő politikai és szakmai ismeretek híján. Csak a napi operatív kérdésekkel foglalkoznak és jóformán alig fordítanak gondot a társadalmi igények értő, elmélyült tanulmányozására, a fejlesztés, a hatékonyság lehetőségeinek kutatására.

így azon sem lehet csodálkozni, hogy a hivatalukban levő vezetők egyike-másika rendíthetetlenül sajátságosán értelmezi és alkalmazza az üzemi, illetve a szövetkezeti demokráciát. Olyan témákban is egymaguk döntenek, amelyre választott szerv lenne illetékes. Ugyanezek a vezetők távol tartják magukat a mozgalmi élettől, idegenkednek a társadalmi megbízatásoktól. Kádermunkájuk alkalomszerű — beosztottjaik személyi ügyeivel többnyire csak a „huszonötödik órában” foglalkoznak.

„Másodállásban ” személyzetis

Az első számú vezető mellett igen fontos feladata van a személyzeti vezetőnek Is, hiszen a személyzeti és káderpolitika! irányelvek értelmében a monori járás üzemeiben és szövetkezeteiben mintegy ezerkétszáz dolgozót kellett személyzeti nyilvántartásba venni. A vizsgált egységeknél részben függetlenített, máshol kapcsolt munkakörben dolgozó személyzeti előadók vannak, köztük olyanok, akiknek nincs lehetőségük az üzem vagy szövetkezet egész tevékenységének áttekintésére, megismerésére.

öt szövetkezetben adminisztrátor, kettőben könyvelő, hatban SZTK-ügyintéző a személyzetis „másodállásban”, a sülysápi és a vasadi tsz-ben az elnök, a monori tsz-ben pedig a párttitkár.

Egyik szükségállapot sem megoldás: nemcsak a személyzeti munka sokrétűsége miatt, hanem elvi, politikai okokból

Mosógépmotorok Túráról

Az aszódi Vegyesipari Szövetkezet tavaly átadott modem, korszerűen felszerelt szoligáltatóházánalk forgalma egyre növekszik. Kevésbé ismeretes, hogy a szövetkezet ipari részlegei kooperációban, de önállóan is számos export- gyártmányt, főleg különböző bútorokat és bútoralkatrészeket állítanak elő.

A szövetkezet egyik kisebb 'egysége, a tekére se 1 ő üzem

1969-ben települt Túrára, s esztendők óta az ikladi Ipari Műszergyárnak készít elektromos motoralkatrészeket.

Az 1973 évi tervét az üzem teljesítette, összesen 120 ezer mosógépmotort tekercseltek a négy szocialista brigádba tömörült türai asszonyok. Jó munkájukért múlt év novemberében és decemberében pénzjutalmat is kaptak, s ti- zenketten kapták meg a kiváló dolgozó címet. A kis üzem életében az elmúlt esztendő kiemelkedő eseménye volt a korszerű szociális Jcte- sítménj'ek — fürdők és öltözők — átadása.

Az idén — a tervek egyelőre csak az első negyedévről szólnak — ismét mosógépmotorok tekercselésével foglalkoznak, március végéig 30 ezer darabot készítenek az ik- ladi Ipari Műszengyámak.

Raktárak selyemből

A héjszerkezetek, illetve könnyűszerkezetek térhódításával párhuzamosan egyre népszerűbbek a szegedi Kenderfonó és Szövőipari Vállalat üzemeiben gyártott textil alapanyagú légtartós sátrak és csarnokok. Viszonylag olcsók, s gyorsan, könnyen, szinte bárhol felállíthatók. Az eddigi típusok köziül megfelelnek rendeltetésüknek a 150 vagon befogadóképességű légtartós tárolók csakúgy, mint azok, amelyeknél a megtöltés után megszüntetik a légtartós rendszer működését, azaz a ponyvát egyszerűen ráengedik a terményre.

Fontos követelmény, hogy a nagy igénybevételnek kitett csarnokok szövete kitűnő minőségű anyagból készüljön. A vállalat gyártmányfejlesztési osztályán elkészítették az eddigi legjobbnak ígérkező ponyvaanyagot rendkívül nagyszilárdságú poliészter műselyemből.

sem. Ezek a kissé erőszakolt megoldások nem biztosítják a megfelelő ellenőrzést és irányítást. Nyilvánvaló, hogy az említett helyeken alábecsülik a kádermunka fontosságát.

A káderek kiválasztásánál és minősítésénél megfelelő az összhang a párt-, a szakszervezeti és a gazdasági vezetők között. Azt lehet mondani, hogy mindenhol kijelölték azokat á munkaköröket, amelyek betöltőiről minősítést kell készíteni. Észlelhető javulás a káderkiválasztásban s a korábbinál tartalmasabbak a minősítések is. Egyértelműen kedvező hatást váltott ki az az egyre jobban elterjedő gyakorlat, hogy a szövetkezeti elnököket a vezetőségi ülésen minősítik.

Formális minősítések

Szóvá kell azonban tenni, hogy néhány vállalatnál, szövetkezetnél a minősítések egy része nem felel meg az előírásoknak, így nem töltik be azon hivatásukat, hogy a vezetők munkájának, magatartásának reális mérlegei, nevelésüknek nélkülözhetetlen eszközei legyenek. Nem egy minősítés formális — nem tartalmazza a minősített személy pozitív és negatív tulajdonságait, s ami a legnagyobb fogyatékosság: politikai értékelését.

Az említett hiányosságok figyelembevételével is megállapítható, hogy a káder- és személyzeti munka fejlődött, s a munkahelyek döntő többségénél elismertté vált. A további előrelépés elengedhetetlen feltétele, hogy az üzemi, illetve szövetkezeti pártszervezetek időnként taggyűléseken is foglalkozzanak a káderhelyzettel. Bátorítsák és ösztönözzék a vezetőket a vezetés színvonalának emelésére, a szükséges kádercserékre. A káder- utánpótlás biztosítása érdekében javasolják a pártszervezetek a fiatal szakemberekkel való rendszeres foglalkozást és mindenekelőtt fordítsanak több energiát a vezetők fokozott politikai képzésére.

K. P.

M-7-es: feljavított betonból

Rekonstrukció évente 300—400 kilométeren

Az ország harmincezer kilométeres úthálózatának állóeszközértéke mintegy 70 milliárd forint A növekvő forgalom fokozott megterhelést jelent az utakra, ezért az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság tanulmányt dolgozott ki a gyenge teherbírású útpályaszerkezetek megerősítésére.

A tanulmányban feldolgozott felmérés szerint a hatodik ötéves tervidőszak végéig az összes fő- és alsóbbrendű úthálózat 57 százaléka szorul előreláthatólag erősítésre.

Az aszfaltutak általában 10 —15 év alatt öregszenek ki. Ez idő alatt a bitumen olajtartalma elpárolog. Az út kiszárad, megrepedezik. Felújításra szorul. Egy évtizede még hígított bitument permeteztek az elaggott országutakra, ez felfrissítette felületét, és ismét zökkenőmentesen bonyolódhatott rajta a forgalom. A gépkocsipark növekedése miatt azonban ma már igényesebb munkát követel a felújítás, ezért — mint a tanulmány is megállapítja — többnyire aszfalt-beton réteggel célszerű bevonni a repedezett utat, permetezéssel csak a kisebb forgalomé, alsóbbrendű utakat védik.

Az új utak egy részét is aszfalt-betonból készítik, de hasonlóan jó minőségű a betonút is, betonból készült például az M—7-es út, ennek az anyagnak előnye többek között, hogy az aszfaltnál világosabb a színe.

Az itt haladó autók vezetői a világosabb útfelületen este is jobban láthatnak.

Hátránya azonban az aszfalttal szemben, hogy télen, ha sózzák, gyakran korrodál, egyenetlenné válik a felülete. Emiatt az M—7-es út első kilométereinél ’néhol „ugrálnak” a robogó autó kerekei. A kor- rodálás ellen újabban már légpórusképző anyagot kevernek a betonba, ez megakadályozza tönkremenetelét.

Az M—7-es út tavaly elkészült szakasza már ilyen feljavított betonból készült. Egy hónap alatt

Évente általában 300—400

kilométernyi út felújítását végzik szerte az országban. Az OMFB tanulmánya jó szolgálatot tehet a további munka szervezettebb lebonyolításához. A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium útügyi főosztálya ugyanis úterősítési program kidolgozására készül, amelyhez a tanulmányt is felhasználják.

Szellemi export

Az Iparterv mérnökei egyre több exportmunkát is vállalnak. Az NDK-ban például már korábban Is építettek az Iparterv tervéi alapján magasraktárakat, gyárakat és épületeket. 1974-ben sörgyárat terveznek Drezda környékére mintegy egymillió hektoliteres évi kapacitással. A hagyományosabb exporttervek között szerepelnek a gyümölcstárolók, hűtőraktárak. A 160—600 vagonos befogadóképességű tárolókat elsősorban szovjet, lengyel és iraki partnerek rendelték meg.

Többlet

December 17-én kezdték meg az épületelemek beemelését, ma már a legfelső szint is a Vtelyén áll Nagykátán a járási hivatal melletti telken épülő 42 lakásos házon. Még az idén átadásra kerül a blokkos építési móddal készülő lakóház, melynek kivitelezője a Ceglédi Építőipari Vállalat.

Gárdos Katalin felvétele

%

K

ereskedni nem egyszerű dolog, de még bonyolultabb „külke- reskedni”, azaz venni, eladni más országokban. Ezt saját bőrükön érzik azok a gyárak, vállalatok, amelyek a legutóbbi években erőteljesen fejlesztették külkereskedelmi tevékenységüket, így például a Híradástechnikai Anyagok Gyára, amely évente mintegy egymillió dollárral növelte a külföldre szállított termékek értékét, s amely néhány áru esetében viszont kénytelen volt szembenézni a könyörtelenként emlegetett versennyel; árban, minőségben, korszerűségben megelőzték mások.

Nem különleges eset, majd’ minden exportáló cég gyakorlatában akad hasonló. A külföldi piacok jellemzője ugyanis egyre inkább az állandó mozgás, az élesedő verseny az eladásokért — bizonyos árufajtáknál a vételért •—, s hiba lenne úgy gondolni, hogy a szocialista partnerek bármit átvesznek. A szocialista országokkal folytatott külkereskedelmi tevékenységnek ugyan nagyfokú stabilitást adnak a kormányközi megállapodások, a hosszabb időszakra szóló szerződések, de ezek n é m a gyenge minőség, a korszerűtlen műszaki színvonal takarói. Közhely: az igények mindenütt erősen növekednek.

Sajnos, nem közhely, hogy a megnövekedett igényeknek meg is kell felelni, ha kereskedni akarunk. Nem közhely, mert a vállalatoknak még csak egy csoportja ismerte fel. A Nagykőrösi Konzervgyár idén egymillió dollárral kívánja növelni tőkés kivitelét, ám ehhez olyan széleskörű gyártás- és gyártmányfejlesztési, piackutatási, ter- mékmegismertetési programot kell megvalósítania, amelynek részletei a gyár valamennyi termelőüzemét, osztályát érintik. S éppen étről van szó. Sok helyen ugyanis azt tartják, hogy a külkereskedelmi tevékenység néhány vállalati vezető gondja, törjék ők a fejüket azon, miként és kiknek lehetne eladni azt, amit az üzemekben megtermeltek. Rossz sorrend, hamis beállítás? Persze, hogy az. Csak túl széles körben él, hat, s ezért legyintéssel elintézni nem lehet.

E

gy olyan, kicsinek számító termelőüzem, mint a Maglódi Vasipari Vállalat, különösebb exportsikerekre aligha törekedhet. Arra azonban igen, hogy módot leljen a kivitelre — különösen, ha a belföldi értékesítés átmenetileg megcsappant —, s ők meg is találták ezt az utat, a Német Demokratikus Köztársaságba szállítanak vasszerkezeteket, elemeket. Igenám, de a piac megszerzéséhez, megtartásához arra volt szükség, hogy a vállalat egésze megértse a feladat jelentőségét végrehajtsa a szükséges termelési, szervezési, technológiai változásokat, azaz valamit adjon valamiért.

Ez az, ami / hiányzik a vállalatok, gyárak egy csoportjánál. Ügy gondolják, az ő dolguk a termelés, a

kereskedés meg azoké, akik azt hivatásszerűen csinálják. Azaz nem a termelőüzem, hanem a külkereske- délmi vállalat gondja, baja, mi van a piacokon, mi iránt csökken, mi iránt növekszik a kereslet. Önmagában az a tény, hogy 1973-ban a gépipar tőkés exportja mintegy húsz százalékkal növekedett, nagyon örvendetes. Ha azonban a tetszetős adat hátterét vizsgáljuk, azt tapasztaljuk, hogy a gépipar tőkésexportja nem valami hatalmas — s igen szerény arány az, ami ebből a fejlett tőkésországokra jut —, azaz a növekedés tekintélyes százalék- aránya valójában a tényle-, ges mennyiséget, értéket tekintve, nem elkápráztató. S itt már korántsem arról van szó, hogy mennyire ügyesek a külkereskedelmi vállalatok — bár természetesen üzleti rugalmasságukat erősíthetik —, sokkal inkább arról, miféle árualapot kínál fel az ipar, milyen korszerű termékeket.

I

r gy fogalmazott Faluvégi Lajos pénzügyminiszter a -parlament 1973. december 19—20-i . ülésszakán: „Külgazdasági kapcsolatainkban elsőrendű feladatunk, hogy a szocialista országoknál, a KGST- partnereinknél vállalt kötelezettségeinket, hiánytalanul, tervszerűen teljesítsük. Ez 1974-ben a kivitel

3—5 ..százalékos bővülésével jár. Erről szólva fontos hangsúlyozni azonban, hogy a nem gazdaságos és nem korszerű export visszaszorítása megfellebbezhetetlen követelmény, minden relációban”. S egy másik, ezzel összhangban álló megállapítás, amely a kohó- és gépipar vállalatvezetőinek november 20-i tanácskozásán került jegyzetfüzetünkbe, s amelyet dr. Horgos Gyula miniszter tett: a gépipar jövőjét döntő módon a termékek versenyképessége és a termelés gazdaságossága határozza meg. Te7 gyük hozzá: kivitelének jövőjét még inkább megszabják ezek a tényezők.

Mindez természetesen nemcsak a gépiparra érvényes. Minden piaccsoportban cél a kivitel növelése, a korábbi évekhez mérten többlet elérése, de ez a többlet egyre kevésbé táplálkozhat a hagyományos forrásokból. A kivitel tekintélyes hányada ugyanis csak azért üzlet a vállalatok számiára, mert az állam támogatásokkal, visszatérítésekkel enyhíti, eltünteti a ráfizetést, de ey a ráfizetés azért megmarad, s nem másutt, mint a társadalom pénzügyi főkönyvében. Ezért, hogy maradéktalanul csak annak a többletnek örülhetünk, amit gazdaságosan állítottak elő, ami a társadalomnak is többet hozott, s úgy többet, hogy arányosan — az úgynevezett fajlagos költségeket tekintve — kevesebbe került. Mert nem pusztán a külkereskedelmi , forgalom növelése a cél. Hanem legalább ennyire az egyébként ritkán emlegetett cserearányok javítása; a többlet társadalmi értéke e cserearányokon mérhető le igazán.

Mészáros Ottó