Pest Megyi Hírlap, 1974. január (18. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-15 / 11. szám

rtsi UtCYft ^/Círíap 1974. JANUÁR 15., KEDD A gobelin művészei Két óra a dányi varróasszonyok körében — Maguk azt már nem is tudják, micsoda pénz voűit harmincötben ötven pengő a parasztnak. Annyit fizettem én tizenhat édesen egy kókai asz- szonynak, hogy tanítson meg gobelinozni. Csináltam éjjel­nappal, forgattam a tűt. Anyám meg csak szidott, kül­dött volna ki kapálni, apám meg csak intette, te asszony, ne ellenkezz folyton, hadd már a lányt, ne hajtsd, ebből is lesz neki kenyere. Négykor csörög az óra Lett is. Dienes Józsefné Dány, Vásártér 11. szám alól arról mesél, hogy dolgos fér­Szcretem én, amit ősi­jével semmivel kezdték a kö­zös életet. Ma szép házuk, gé­pesített háztartásuk, szőlőjük van. A négy lány közül hár­mat eddig tisztességgel kihá­zasítottak, közülük kettőt gimnáziumba járattak. — A párom kőműveskanál­lal, én a gobelintűvel. Ná­lunk, mióta az eszem tudom, négykor csörög az óra. Utóbb már amióta jó életünk van és mi is sok mindenre rákaptunk, az uram idehozza nekem az agyba a kávét. Akkor ő már indul, én egy kicsit rendbera­kom magam és ülök ide a nagyasztalhoz, és máris bökö- dök. Olyan ez a munka, hogy akkor halad, ha dolgozzák feszt. Hatkor keltem Juiikát. Érettségi után varrónő lett, már csak ő maradt itthon ne­kem. Én tovább varrók, vá­rom, hogy világos legyen. Utána kinn ellátom az udvart, a hízókat, a baromfit, szala­dok a boltba. Mire visszaté­rek, a szobában már jó mele­gen fűt az olajkályha. Ami kényelmet megvehetünk, arra nem sajnáljuk a pénzt. Tud­nám mondani estig milyen jó a mosógép, a frizsider. Nem gondoltam, hogy valaha ne­kem ilyen is lesz, így meg­könnyebbül a házimunka. — Aztán, hogy már meleg van, takarítok, mosogatok. Mi­re kilencet üt az óránk, már újra leülök. Nagyon jó a dél­előtt. Hallgatom a rádiót. El­múltam ötven, de vaAhogy szeretem a mostani zeniét. Vá­rom a híreket, lesem, mi új történik tíztől délig. Délután két óráig fut az idő, bekapok valami hideget, kimék az ál­latokhoz és nekilátok főzni, mert öt felé jönnek az éhesek. Most már csak kettő, de ami­kor itthon volt az egész csa­lád! Azt a sok kotlát, amit én felmosogattam. Egy kicsit me­gint gobelinezek, majd nagy­kabátot veszek és mindennap átszaladok az édesanyámhoz. Nyolcvanhat éves, olyan már mint a gyerek. Hogy este nyolckor dolgozok e még, at­tól függ, milyen a tv-műsor. Ha nekem is szól, megnézem, ha csak /a lányt érdekli, én inkább varrók és ha nagyon izgalmas, kinézek a szemüveg felett. Míg beszélgetünk, keze jár a romantikus francia festmény felett. — Szeretem ám, amit csiná­lok. A lányok mindig mond­ták,- mama nem is a pénzért varr. Míg kicsik voltak, gyak­ran segítettek. Idehúztuk a petrót — még csak az volt —, úgy tettük, hogy hárman lás­sunk a fényénél. L( 'nehezebb az arcot kihimezni. Sokféle testszínű árnyalat kell hozzá. Elég egy tévesztett öltés és máris megváltozik a forma, a szem Vagy a száj kifejezése. Dienesné és a többi „varró- asszony” sebésziként dolgoznak. A munkát fehér kendővel le­takarják, csak az a kocka áll előttük, amit varrnak. Méreg­drága francia fonallal dolgoz­nak, kilója kétezer forint. Át­vételkor a hibátlan öltés mel­lett, szigorú követelmény a munkadarab tökéletes .tiszta­sága. Sok szép pénz Az ablaknál ül a szomszéd­nője, Lázár Mihályné. Ö még szemrontóbb munkán dolgozik. Vékony selyemszállal öltögeti a forintos nagyságú rózsacsok­rot, legalább tízféle színár­nyalatból. — Tizenöt éve, amióta szö­vetkezet van — jobb. A fel- szabadulás előtt — mesélik — gyalog jártak át a szőlőkön Kókára, ott kapott munkát, már aki kapott, nagy volt a válogatás. A háború után jó­idéig nem volt semmi, rettene­tesén hiányzott a kevéske pen­gő, amit így kerestek. — Eleinte, amikor megin­dult a munka — emlékezik Dienesné —, kétszázan is to­longtunk az ajtó előtt, örült, akinek a nevét szólították. Ma úgy kell rábeszélni az asszo­nyokat, nógatni, hogy- gyere, dógozz már te is egy kicsit. — Nem kell már a betevő falatra a legtöbbjének. Keveslik a pénzt. Én is azt mondom, hogy nem sok, viszont biztos, és nyugdíjat adnak. Én legalább kílencszáz forintra számolok. — Ennek a kis mintának darabjáért hat forint öt vénét kapok — mutatja Lázámé. — Jóformán csak a régihez való ragaszkodás miatt érdemes csinálni. Hálátlan, szaporátlan munka. Ennek tudatában a ve­vőtől meg is kérik az árát. — Tudom én, ha falusi asszony is vagyok, hogy sok szép pénzt hozunk mi itt össze az ország­nak. Egyre kevesebben / A Zöld utcai iparművészeti házzá alakított központban Kristóf Andrásné irányításá­val a színezők dolgoznak. Ök azok, akik az előfestett kana- vához kikeresik a megfelelő árnyalatokat. Minden színből fegy-két grammot, némelyikhez száz-száznyolcvan árnyalatot. Százhetven asszony részére Hangocliné: a csoportvezető készítik elő a munkát. Pontos számát nem tudják, de leg­alább ötven hatvan féle fest­ményt, figurát töltenek ki. Ál­talában külföldi megrendelés­re dolgoznak. Selyemszitára varrt miniatűr képtől a monu­mentális faliszőnyegekig min­dent csinálnak. Hangodi Andrásné a cso­portvezető, a munkakiadó és az átvevő egyszemélyben. Ö jár be Budapestre a Gobelin Háziipari Szövetkezethez anyagért, ott veszi át az utasí­tásokat és adja itthon tovább a művészeti tudnivalókat. A dányi asszonyok átlagban havi 100 ezer forint értéket termel­nek. Ezenkívül a környéken, Tóalmáson, Kákán készítenek még gobelineket. Munka volna a jelenleginél jóval több, de mind kevesebb, aki a készíté­sét vállalja. A fiatalok, sőt már a középkorúak is Gödöllő­re vagy Pestre járnak, elmen­nek takarítónőnek. Lázár Andrásné, Kővágó Lajosné munkát hoznak be, de már csak Lázárné kér újat. Kővágóné fiatalasszony, négy­éves kislánya kíséri. — Ha jut időm, esténként csinálgatom. De ha jó a tv- műsor, az uram szól. hogy in­kább azt nézzem, szórakozzak. Amíg az iparművészeti re­mekeket, az egvedi darabokból épített cserépkálvhákat né­zem (mellesleg olajjal fűié­nek), arra gondolok, talán na­gyobb becsülete lenne a fiata­lok körében is ennek a gyö­nyörű munkának, ha tálán nem ilven drága, művészi kör­nyezetben. de több forinttal becsülnék -munkáinkat Komáromi Magda Kiállítások, előadások A Csehszlovák Kultúra idei programja kumentációs kiállítást is ter­vez. Mivel 1974. a cseh zene éve, ebből az alkalomból különö­sen sok zenei vonatkozású elő­adást tartanak a Csehszlovák Kultúra szervezésében. A programban szerepel még a Pozsonyi Bábszínház buda­pesti vendégjátéka, előadás a modern csehszlovák színház­ról és csehszlovák tánczenei bemutató is. Változatos a kiállításprog­ram. Egyebek közt kiállítás mutatja be Csehszlovákiát, mint Európa jelentős energe­tikai csomópontját, s ugyan­csak kiállításon szerepeltetik a világhírű jabloneci bizsu- és karácsonyi díszeket. DABASI BEMUTATKOZÁS Fiatal alkotók tárlata ÓCSÁN, ÉRDEN, MONO­KON élő fiatal művészek mu­tatkoztak be Dabason, a járá­si hivatal dísztermében, hittel, töprengéssel, munkával for­mált alkotásaikkal. Az útkere­sés bátorsága, a megtalált for­mák frissesége érződik színvo­nalas hangvételükben. Mind a négyen dolgoznak, fő hivatá­suk a munka és művészet, utóbbi napjaik második mű­szakjára szorul, de éppen e tárlat bizonyítja, hogy helyt­állnak kettős tevékenységük­ben, életüket és környezetüket gazdagítja az alkotássá növelt magatartás. Nincs iskolájuk, csak eredményük. Mi a titka ennek? Őszinteség és fáradha­tatlanság, ez azon kettős ener­gia, mely az ő esetükben is az előrehaladás nélkülözhetetlen alapfeltétele. Szemők György monori szobrász a rodini Örök szere­lem témát a Maillol utáni for­mák szabad ritmusával oldja meg sajáté« érzékenységgel. Mer, akar, tud új utakon járni — sűrű rend uralkodik tiszta megoldásaiban. Különösen si­került műve az Oltalom, ahol a madárszámy maga a fészek, tojást, életet óv, méltó, hogy valahol megyénk területén emlékmű legyen. Van, ahol a forma képlet marad, nem tud szoborra váltani, mert hamar elfogad és megelégszik egy ötlettel, ahelyett, hogy érlelné (Labdadobó). Ahol szigorú, ahol elégedetlen önmagával, ott mű lesz a gondolatból, ott megszűnik hiányérzetünk, ott testesül az eszme (Éva, El­esettek emlékére). A HÁROM, szinte azonos értékkel felvonuló grafikus közül Kéri Mihály az, aki leg­inkább kialakította jelrend­szerét. Formai leleményeit, közlésvágyát állandó elmé- lyültság hitelesíti' — küzd és töpreng, hogy rajzban értel­mezhette Lear király vívódá­sait, s azt a grafikai ösvényt, melynek építése, alakítása most időszerű (In memóriám Kondor Béla). nem keresi a színek szövetsé­gét, a vonalhálózat szabatossá­ga elegendő számára, hogy képekkel gondolkodjék, s át­adja számunkra a rajz nyel­vén szerkesztett üzeneteit, me­lyek háborúval és a gyásszal kapcsolatosak. S ez a borúlá­tás az, melynek feloldódása in­dokolt a hiteles derű látomá­saiban: Ez az, melyért meg kell küzdeni a Dabason bemu­tatkozó grafikusoknak, hogy jobban szolgálhassák azt az ál­talános harmóniát, mely tár­sadalmunk sarkalatos célkitű­zése. A KIÁLLÍTÁS felveti az eddig is dabasi központtal működő Nagy István csoport megújulását, s azt, hogy e fia­talok is részt kapjanak e kö­zös munkában, s hivatásválla- lásukkal a műhelyt és önma­gukat is erősítsék. Losonczi Miklós Eltemették Baktai Ferencet Hétfőn délután mély rész­véttel kísérték utolsó útjára Baktai Ferenc, Rózsa Ferenc- dijas újságírót, a Népszava 50 esztendős korában elhunyt fő­munkatársát. Kollégák, bará­tok, tisztelők sokasága rótta le kegyeletét az elhunyt ravata­lánál, ahol közvetlen munka­társai álltak díszőrséget. A Népszava és a Szakszervezetek Országos Tanácsa nevében dr. Siklós János, a Népszava fő- szerkesztője méltatta Baktai Ferenc munkásságát. A Magyar Újságírók Orszá­gos Szövetsége nevében Pethő Tibor, a Magyar Nemzet fő- szerkesztője búcsúzott a ma­gyar szocialista újságírás ki­emelkedő személyiségétől. A sírnál Rajk András, a Népszava főmunkatársa, Bak­tai Ferenc legközvetlenebb ba­rátai, kollégái nevében vett végső búcsút az elhunyttól. Pápai Gábor grafikája Pápai Gábor robbanó for­mái nemcsak az értelem fe­szültségét, hanem történelmi eszmék drámáját nyitják meg bennünk, Dávid és Dózsa ro­bosztus hősiességét. /Rajzai szinte szobrok, olyan tömörek és szűkszavúak, megszólító ere­jűek. Nagy László szemlélődő al­kat, nem törekszik többre, mint arra. hogy berendezked­jen a rajz robinzoni szigetén. Grafikus, kizárólagosan az. Is­meri törvényeit, hű hozzá, TV-FIGYELŐ * . % Pályázat a Derkovits-ösztöndíjra A Művelődésügyi Miniszté­rium és a Magyar Képzőművé­sz^ Szövetsége pályázatot hir­det a Derkovits Gyula ösztön­díjra. Az ösztöndíj célja meg­határozott számú, már önálló művészi tevékenységet folyta­tó fiatal művész alkotói támo­gatása. Hároméves ösztöndíj segíti a művészek anyagi gon­doktól mentes, tervszerű mun­kán alapuló fejlődését. A pályázóknak olyan fel­adatot kell maguk elé tűzniük, amellyel a szocialista tartalmú és igényű művészet elöbbreha- ladását szolgálják. A Derkovits Gyula-ösztöndíjra pályázhat minden olyan 35. életévét még be nem töltött képzőművész, aki a főiskola felvégzése után önáló művészi tevékenységet tud felmutatni. Kivételes eset­ben — ha a művészi munkás­ság ezt indokolja — olyan mű­vész is részesülhet ösztöndíj­ban, aki nem rendelkezik fő­iskolai végzettséggel. Az ösz­töndíj összege — háromévi idő­tartamra — havi 3000 forint. Csak el ne kiabáljuk. Bizony, csak el ne kiabálj.uk: mintha valami megváltozott volna a tv műsoraiban. Annak idején, átlapozva az idei előzeteseket, az egymásra torlódó, sokféle sorozat miatt aggályokkal néztünk az új esztendő elé. Úgy látszott, s ezt szóvá is tettük, hogy a sorozatok kö­vethetetlenül kemény tempót diktálnak a nézőknek. De az­tán jöttek a sorozatok egymás után, ahogyan az előzetesek megjelölték, torlódva és hal­mozódva, s mi mégsem vesz­tünk bele ebbe a kavargásba, hanem inkább nyugtalanul, izgalommal vártuk az újabb folytatásokat. Különös dolog történt: valami miatt min­den műsor érdekesebb volt, mint máskor, mindegyikben találkozhattunk valami külön- légessel-érdekessel. Pezsdü- lést, fellendülést, erjedést éreztünk a televízió új esz­tendei műsoraiban. Az első két hét tapasztalatai jók. Hát csak el ne kiabáljuk. Combat CStC. Ennek az er­jedésnek, változásnak egyik je­le, hogy a hétvégek sokszor bí­rált elszürkülését megszünte­tendő, szombat este a televízió új műsorblokkal rukkolt elő. A bemutatkozás ugyan nem a legjobban sikerült, érdektelen, gyenge számokat is tartalma­zott az új műsor, a szándék, a törekvés mégis feltétlenül méltánylandó. Az ugyanis ar­ra mutat, hogy a tv-ben meg­van a készség és a rugalmas­ság, nemcsak a'bírálat elfoga­dására, hanem a változás elő­idézésére is. Érdeklődéssel varhatjuk a szombat esték folytatását. A legközelebbi összeállítás nyilván jobban sikerül majd. Tündéri groteszk. A vegyes színvonalú szombat esti mű­sorblokkban valamit külön ki kell emelnünk: Gyárfás Mik­lós, A legnagyobb szemtelen­ség című komédiáját. A da­rab, amely az öregek és a fiatalok konfliktusait — ösz- szeütközéseit tárgyalja — elemzi, főként azért éfde- mel figyelmet, mert új színeket vitt a szinte már abszurdba hajló groteszk áb­rázolásába. Ez az irodalmi irányzat, mint ismeretes, el­sősorban az élet sötét oldalai iránt érdeklődik, a nyomasz­tó, tragikus hatásokat kedve­li. Gyárfás új darabja a diva­tos stílbe tündéri színeket-ele- meket kevert. Arról nem is beszélve, hogy el‘ it, elmé­leti tételek és spekulációk il­lusztrálása helyett a való élet, a mindennapok feszült­ségeinek bemut tása volt a fő célja. Az író tündéri groteszkje végül is — tanulságaival, meghökkentő fordulataival együtt — remekül szórakoz­tatott. A szereplőgárdából kü­lönösen három kitűnő komé­diás, Feleky Kamill, Bilicsi Tivadar és Sztankay István értette meg és fejezte ki jól azt a sajátos világot, amely Gyár­fás darabjában a szemünk ej tárult. . , Sólyom a Sasfészekben. Négy estén át izgultunk Só­lyomért, a magyar hírszerző tisztért, aki annak idején, még valamikor 1947—48-ban azzal a feladattal indult Bu­dapestről Ausztriába, hogy be­épüljön az ottani ellenforra­dalmi szervezetekbe. Négy estén át izgultunk érte, de va­sárnap, az utolsó folytatás után végül is csalódottan kap­csoltuk ki a tévét. Aczél Já­nos ' és Semsei Jenő filmje többet ígért, mint amennyit adott. A Sólyom a sasfészekben előzetesei azt közölték, a film megtörtént események alap­ján készült. Ez lehetséges. Csakhogy semmi jelentősége nincs: más dolog a hírszerzés tényleges valósága — ez lehet nagyon unalmas, fárasztó is —, és más dolog a film, a kri­mi, amely soha, egy pillana­tig sem lehet unalmas, érdek­telen. Melyek a főbb kifogásaink? Először is az, hqgy azon az egyébként tényleg meglepő tényen kívül, hogy a népi de­mokrácia hírszerzői már a felszabadulás után két-három évvel beépültek a külföldi ellenforradalmi szervezetek­be, a film nagyon kevés újat mond. Szinte mindazt, amit láttunk, valahonnan, regé­nyekből, újságcikkekből, kü­lönféle dokumentumokból már nagyon jól ismerjük. Is­mételt újrafogalmazásuk-fel- dolgozásuk nem keltűét való­di izgalmat. Zavart továbbá, hogy a film alkotói magyarázat nél­kül hagytak olyan tényeket- mozzanatokat, amelyek rész­letes indoklást kívántak vol­na. Azt hinné például az em­ber, hogy a felszabadulás után Horthy egyik olyan ezredesé­nek, aki a diverzáns akciókat szervező nyugati csoportokkal operatív kapcsolatot tart, buj­kálnia kellene. A filmben ez az ezredes ócskavastelepet nyit. Miért? Komolyan hin­né, hogy így nehezebben ta­lálnak majd a nyomára? A film minderről egy szó ma­gyarázatot sem ad. Idegesítette a nézőket az a szűkszavúság is, amellyel a film a Sólyom segítésére Ausztriába küldött magyar hírszerző sorsát kezelte. Mi az ördögért ólálkodott ez az egészen más utasításokkal ki- kü’dött tiszt az amerikai pa­rancsnokság környékén, ahol végül is lebukott? A film er­re a rejtélyre sem adott ma­gyarázatot. Arról pedig már szólni sem merünk, mi történt volna Só­lyommal, ha az ellenfori’ádal- márok között nincsen olyan benfenntes lány. mint Ildikó, aki nemcsak vőlegényül vá­lasztja őt, hanem még a di­verzáns központ minden rej­tett titkát is kifecsegi előtte? A bűnügyi filmnek saját törvényei vannak. A film ké­szítői — beleértve természete­sen a rendezőt, Szőnyi G. Sán­dort is —, mintha megfeled­keztek volna erről. ökrös László Az elmúlt évben több, mint 200 ezren látogatták a buda­pesti Csehszlovák Kultúra 236 rendezvényét a magyar fővá­rosban és vidéken egyaránt — jelentette be Oldrich Tesarik igazgató azon a sajtótájékozta­tón, amelyet hétfőn tartottak a budapesti Csehszlovák Kultúrá­ban. Mint elmondta, nagy ér­deklődés kísérte azokat az elő­adásokat, kiállításokat, hang­versenyeket, amelyek a nagy- közönséggel ismertették meg a baráti szocialista ország min­dennapi életét, haladást a szo­cializmus építésének útján. Különösen nagy népszerűség­nek örvendtek a Hazafias Nép­fronttal közösen megrendezett csehszlovák—magyar barátsági esték. 1974. programjáról szólva Oldrich Tesarik kiemelte, hogy idei tevékenységüket két nagy jelentőségű esemény határozza meg: a szlovák nemzeti felke­lés kitörésének 30. évforduló­ja, illetve a magyar—csehszlo­vák barátsági együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés aláírásának 25. év­fordulója. Ebből az alkalomból méltatják majd a történelmi fordulópontok fontosságát. S ugyancs-k országosan megem­lékeznek a szlovák felkelés je­lentőségéről is. Ebből az alkalomból a bu­dapesti Csehszlovák Kultúra a Magyar Partizán Szövetség­gel közösen nagyszabású do-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents