Pest Megyi Hírlap, 1974. január (18. évfolyam, 1-25. szám)
1974-01-13 / 10. szám
1974. JANUÁR 13., VASÁRNAP «>£»> ét EC > hírlap 5 Mikor a divatról beszélünk, mikor a módit elemezgetjük, valamilyen fakanálszemlélet mindig azt sugallja, hogy ez az egész nem túl felemelő, külsőségekre utal, felszínes életszemléletre, nem a ruha teszi az embert. Nyugodjunk végre meg abban is, hogy a ruha is teszi, s ennek örüljünk, hogy ma már mindenki megengedheti magának, hogy a ruhával is megmutathassa menynyit ér. Mert a viselet történetében ma már — ironikusan szólva — másodlagos az, hogy eltakar és melegít, az öltözék vall, beszél. Az elmúlt századokban arról beszélt, amit a közmondás próbált egyensúlyba lendíteni, mármint, hogy a ruha meghatározó státus-szimbólum. Valami meghatározó különbözőség, amit az uralkodó osztály felhasznált arra, hogy első pillanatban tudassa velünk azt: nem akárki viseli, hordja. Lapozgassunk a képzőművészetet megörökítő albumokban : Rembrand képein az ezerfodros gallér mire való? Fi- togtatás. Aki készítette, aki megvasalta, nem ékíthette ezzel öltözékét. A csipkés költemények sem éppen az el törődött jobbágyasszonyok álmaiban fogantak. Irodalom: Dickens cilinde- res, keménykalapos tőzsdei forgataga. Mit jelképez a cilinder? Csupán annyit, hogy valaki, aki egész nap ezt viseli, nem proletár. Az öltözékek története a külső megkülönböztetések története: kezdve MÓDI a ruharendeletektől, melyek eleve megszabták, ki mit viselhet, addig, amíg a városok nagyságos asz- szonyai fűzőbe kötötték magukat, hogy elmondhassák, nem porontyok szülésére jöttek a világra. Odébb néhány esztendővel, átlépdelve máig, találkozhatunk a technika kialakította két szóval: fehérköpenyesek, kékköpenyesek. A fizikai munka kék köpenye, az alkalmazottak, műszaki értelmiségiek fehér köpenye már a mai kor szülötte. Elég hát a bizonyítékok sorba rendezéséből: a ruha mint minden más, alkalmas arra hogy jelölje a hovatartozást. Különben miért született volna a farmernadrág világdivatja, melyet mi először elítéltünk? Ez volt az első világméretű jele a fiatalok viseletének, egyne- műsödésének, a munka-öltözék módivá növésének. És egyre- másra érkeztek-jöttek a mind praktikusabb, egyszerűbb viseletek. Chanel fínomvonalú kosztümjeitől a miniszoknyáig. A kardigán és a pullóver viseletétől az öltönyök háttérbeszorulásáig. Egy mozaik az emancipációért való küzdelem történetéből — a viselettörténet tükrében a női nadrág népszerűsége. Nem maradt tétlen a ruhaipar. Megalkotta a maxit, a szociológus szerint korunk oly viseletét, mely csak alkalmakkor hordható. A maxi: felesleges anyagráfordítás, drágább divat és megint csak státust jelez, hiszen aki ezt munkája közben viselni tudja, nem szövőgép mellett tölti el nyolc óráját. S ha még most sem akarná valaki elhinni, hogy a módi kitapogathatóan társadalmi eredetű, kérdezze meg a korosztályban érintetteket, örülnének-e, ha visz- sza jönne a lóden- korszak. Elbúsulnának, az uniformis-öltözékre emlékezve, pedig egyáltalán nem biztos, hogy a fiatalabbak nem kapná- nak-e az alkalmon, nem viselnék-e szívesen az idősebbek előtt oly népszerűt- lenn vált lódenkabá- tot. A módi tehát — legyen az kockás, vagy csíkos, hajtókás, vagy trapézvonalú — meghatározó a mára is. Mint ahogy az is, mennyit fyölt az ország ruházkodásra. Mi — a Belkereskedelmi Minisztérium adatai szerint — nem keveset, körülbelül harminc milliárdot. S hogy országunkban egyre fontosabbá válik az, hogy miben melegszünk, s mivel takarjuk testünket, ennek újabb bizonyítéka a könnyűipari rekonstrukció, melyet milliárdokban mérhetünk. Csak Pest megyében több mint tízezer embert foglalkoztat a divat, azaz a rüházati ipar. Gyártanak különböző fonalakat, ruhákat, kabátokat — megszámlálhatatlan!. Illetve Pest megye statisztikai évkönyve pontosan kimutatja: évente például 192 ezer férfiinget, 161 ezer női ruhát, 18 ezer kosztümöt. . És virágzik a szabó-kisiparosok boltja is, hiszen egy fő 1969-ben 2054 forintot költött ruházkodásra, 1972-ben már 2423-at. S ami ennél érdekesebb, az a mezőgazdasági és a kettős jövedelemből élőkről elkészült kimutatás: 1969-ben ők fejenként egy esztendőben 1720 forintot fordítottak öltözködésre, 1972-ben az emelkedés ugrásszerű — 2275 forintot, azaz behozzák lassan a városban élőket, az iparban dolgozókat. Érdekli már őket is — mit viselnek. Pest megyében öt éve még csak ké^ áruházat ismertek, ma már nyolcat. Szaporodtak a ruházati boltok: több, mint kétszázban vásárolhatnak a vevők. S az évkönyv adatai szerint ki is használják, hiszen összesen körülbelül 1 milliárd forintot költenek évente az öltözködésre. A cipészek alig-alig javítanak lábbelit. A szabók sem igen ismerik már a foltot. Lassan előbb megy ki egy- egy viselet a divatból, mint amennyi idő alatt elhasználódik. És ilyenkor ahelyett, hogy kijavíttatnák, modernebbet, szebbet vesznek. Örüljünk neki. Mert a ruha is teszi az embert. Ha az megengedheti magának. Ha a társadalom, melyben él — lehetővé teszi számára Tamás Ervin elején nem lehet kiutalni olyan lakásokat, amelyekben nincs villany. — Mi történik, ha mégis elősegíti a beköltözést? — Nem telik el pár hét, s a boldog lakástulajdonosok követelik a villanyt. Azután: villany nélkül az iskolásgyerekeknek nincs biztosítva a megfelelő tanulási lehetőségük, és még valami — a legelemibb egészségügyi követelmény, hogy ne petróleumlámpával világítsanak. — Ha kiadná villany nélkül az engedélyeket, érhetné megrovás a felettes szerveitől? — Nem. — Vagyis saját személyében dönthet ebben a kérdésben? — Igen. — Magánemberként is egyetért vb-titkári döntésével? — Feltétlenül. — Melyik a Pomázon jelenleg érvényben levő rendeietek közül a legromlandóbb, s mint Ilyen, a legsürgetőbben módosítandó? — A köztisztaságra vonatkozó és a piac helyzetét szabályozó 1958-as, illetve 1964- es rendeletek. Alapvetően az a bajuk, hogy öregek. Módosításuk az év nagy feladata. A köztisztasági rendelethez természetesen csatolni kell az intézményes szemétszállításra vonatkozó rendelkezéseket, amelyeket, hogy ne menjek messzire, Leányfalun és Du- nabogdányban már a gyakorlatban is megvalósítottak. Másrészt feltétlenül foglalkozni kell az állattartás kérdésével. Korszerű település rendezése enélkül elképzelhetetlen. — Sor kerülhet a háznál tartott állatok kitelepítésére? — Itt vita van. Ha csak jogi, közegészségügyi, köztisztasági, s nem utolsósorban az országos építésügyi szabályozással kapcsolatos előírásokat vennénk figyelembe, az esetben legalább a belső területeken meg kellene azonnal szüntetni az állattartást. Ez azonban túlságosan radikális megoldás lenne, hiszen Pomáz mégiscsak község, ha nagyközség is, ahol a lakosság nem elhanyagolható része mezőgazdasággal, s ezen belül állattenyésztéssel, állattartással foglalkozik. Jó néhány családban ez jelenti a megélhetési forrást. Vagyis annak kimondása, akár türelmi idővel is, hogy meg kell szüntetni a háztáji állattartást, gyakorlatilag létalapjuktól fosztani meg ezeket a családokat. Első lépésként tehát az állattartást műszakilag kell bizonyos feltételek közé szorítani, vagyis trágyalégyűjtő, -elvezető, zárt rendszer létesítését kell előírni. — Fogalmazhatok úgy, hogy ennél a rendeletnél, ahogy ka- tonáéknál mondják, a mundér becsülete forog kockán? — Kicsiben éppen olyan ez, mint az országos jogszabályok alkotóinak esetében, azzal a különbséggel, hogy nálunk a községben minden adófizető név szerint, s mi több, személyesen ismeri a rendeletek megfogalmazóját. — Az emberek errefelé Is mindenféléről beszélnek, nyílván a tanácsrendeletekről is... — A lakásügyi tanácsrendelet módosításának visszhangja egyértelműen pozitív. Az új szervezeti és működési szabályzat fogadtatásáról, a lakosság véleményéről ért-* hetően nincs tapasztalatunk, hiszen ez a mi belső mechanizmusunk megkönnyítését szolgálja. Nagyon el tudom képzelni, hogy az állattartásra vonatkozó új rendeletünk nem arat majd osztatlan sikert, nem fog tetszeni azoknak, akiknek több ezer forintot igénylő költséget kell hogy magukra vállaljanak. Egy- egy zárt rendszerű istálló megépítése tekintélyes ösz- szegbe fog kerülni. Akit erre felszólítunk, az messzemenően nem fog egyetérteni a tanácsrendelettel, sőt, lesz olyan polgár, aki a végrehajtás folyamán valószínűleg fellebbez. Viszont az sem vitás, hogy a község lakosságának többsége megérti majd, hogy Budapest küszöbén, a község és turizmus fejlődésével ez az intézkedés olyan követelmény, amelytől nem lehet eltekinteni. — Félilk, tisztelik, értik, vagy alkotják leginkább az emberek a törvényt? — Ha még hozzátenné, hogy sértik-e, akkor lenne a kérdése egész. Magam lepődtem meg a legjobban, mikor meggyőződtem róla, hogy az emberek túlnyomó többsége igenis törvénytisztelő. — Gondolom, neveltetésükből származtathatóan . ..- Részben, de inkább az által, hogy országunkban szilárd a törvényesség. Éppen ezért olyan gyakorlatot kell a magunk portáján kialakítani, hogy határozataink indoklása ne sablonokat tartalmazzon. Én rendkívül nagy súlyt helyezek arra — különösen az elutasító, tiltó, bírságoló vagy megtorló határozataim indoklásánál —, hogy kivonjak a forgalomból minden stencilszöveget vagy egyéb előre gyártott segédeszközt. Az életút Nagykárolytól Veresegyházig A párttitkár aranya „Az öröm is megviselheti az embert...” A barátságtalan-zordon veresegyházi malomnál személy- gépkocsik, pár szekér, oldalkocsis motorkerékpár. A járművek között többen is ácso- rognak, öreg néni talicskával jön. „Viszek egy kis korpát a malackámnak” — mondja anélkül, hogy bárki kérdezné. „Hát maga” — fordul a mellette álló vékony paraszthoz, aki báránygalléros mikádója zsebéből kiflit falatozik. „Sza- dáról”, válaszol emez. „Mi meg Vácbottyánból jövünk az urammal — kottyan közbe egy fiatalasszony —;, jó, hogy van ez a terményraktár, ellátja a csomádiakat, őrszentmik- lósiakat, még Fótról és Vác- szentlászlóról is idejárnak kukoricáért, árpáért, süldőtápért, elég jó az ellátás” — hadarja egy szuszra. „Hát igen, mert rendes ember ez a raktáros” — állapítja meg egy kék kötényes gazdaember, s még hozzáteszi: „nem hiába aranyérmet is kapott, benne volt az újságban”. Néhányan, föltehetően helybeliek, élénken helyeselnek. A kisfiú: terménykereskedő Na, megnézem magamnak ezt a lelkiismeretes embert, akit ennyire megbecsülnek. A kocsi útban Vác felé, itt robbant le, eltart kis ideig, míg a sofőr rendbe teszi. így ismerkedtem meg Szilágyi Józseffel, a ferményrak- tárossal, községi párttitkárral, aki 1973. november 7. óta a Munka Érdemrend arany fokozatának tulajdonosa. Elébb „hivatalos” dolgokról váltottunk szót, hány millió ára terményt adnak el, mint lendül föl ezáltal a háztáji állattenyésztés, adminisztráció, tételnyilvántartás, miegyéb. Aztán, csak úgy mellékesen, megemlíti: „Lassan negyed százada teszek-veszek ezek között a falak között a terményforgalmi vállalat, utóbb a szakszövetkezet alkalmazottjaként, de kereskedni már gyerekkoromban elkezdtem Nem jószántamból, persze.” Jó órát beszélgettünk. Talán annyi időt, amíg egy em— Vannak ellenségei a községben? — Tavaly még nem voltak ... egyébként az ellenség szó súlyos kifejezés ... maradjunk inkább abban, hogy néhány ember, akinek nem vagyok szimpatikus, talán nem is annyira személy szerint én, mint bizonyos döntések, amelyekben közreműködtem. Nehéz szimpatikusnak lenni valakinek, aki ráadásul még lakásügyi ügyintéző is. — Mennyire megkötött egy vb-titkár keze? Úgy értem, volt-e már. olyan kudarca, hogy kezdeményezett valamit, és nem lett belőle semmi? — Eddig még nem. Amit a törvényes lehetőségeken belül fontosnak ítélek meg, azt a testület elé terjeszthetem. — Szölottunlk a jö értelemben alkalmazható kiskapukról. Előfordult már, hogy tudatosan keresett és talált ilyen kiskapukat? — Jó az, amikor a jogalkalmazó ismeri a kiskapukat is. Ez azért is nélkülözhetetlen, mert egyesek meglepően tájékozottak bizonyos jogszabályok kijátszásában. Úgyhogy népiesen szólva — nagyon észen kell lennünk. Ugyanakkor előfordulnak olyan esetek is, amikor az ügyfél kérelmét szinte szabálytalanul teljesítjük. Pontosan elmagyarázzuk, hogy ezt így nem, de másként meg lehet oldani. Vagyis — mi magunk tárjuk ki a jó ügy kiskapuját. Hangsúlyozom, az igazi jogalkalmazás nem a szigorúan írott. jog kikényszerítéséből áll. Azt tartom: a mi jogszabályaink nem olyanok, hogy sújtsák, s mi több indokolatlanul sújtsák a kisembereket. Kertész Péter bér sorsának ceruzavázlata elkészülhet ... — Tulajdonképpen mindig pedagógus. akartam lenni, mondta is névrokonunk, Szilágyi János igazgató úr apámnak: te Józsi — tegeződtek, pedig édesapám parasztember volt —, te Józsi, add tanítónak ezt ■ a gyereket. Hogyan ? Hétesztendős voltam, hogy anyánk árván hagyott minket. Még kisiskolás koromban afféle beszerző lettem csekély díjazásért az egyik nagykárolyi kereskedőnél — e mellett az erdélyi városka mellett, Kaplonyban születtem —, fölkerestem Pista bácsit, Jani bácsit, mennyi tengerit akar eladni... Aztán kovácsinas, majd segéd, bevonul, 43-ban leszerel, Dédaszeredfalván, a MÁV javítóműhelyében pengeti az üllőt, egy év múlva ismét behívták a 4'1-es harckocsizó zászlóaljhoz, tank már nincs, gyalog lépcsőbe került, front, visszavonulás, itt a közelben, a kis Börzsöny menti faluban megszökik, egy Gáspár Ignác nevű erdész elbújtatja, béke, hazautazik, visszatér, egy kislány van a dologban, a partiból semmi sem lesz, megbántják, s mert a nincstelennek is van önérzete, öt év szakadatlan katonáskodás, lövészárok- élet után, 1945 szeptemberében a bátyjához utazik Ve- resagyházra, azóta itt él, minden ideköti. Jó és rossz. * Lelkesedés és megaláztatás — Egyik kovácsnál kértem munkát. Nem adhatott, neki sem volt. Kényszerűségből a suszternak segítettem, aztán egy ideig maszekoskod tam, terményt vásároltam-adtam, majd ugyanazt csináltam az állami vállalatnál. Ami ezután következett, az ébredés, a lelkesedés korszaka. A községben megalakult a kommunisták pártszervezete. A proligyerek, aki görögkatolikus vallású nevelést kapott, akkor esik gondolkodóba, amikor Spanyolországot megjárt edzett,. veteránokkal, munkásmozgalmi harcokban iskolázódott iparosemberekkel beszélget esténként, újságot olvas. —: Rájöttem, hogy most, amikor a magunk sorsát irányíthatjuk, nekem sehol máshol nem lehet a helyem, mint a kommunisták között. 1945. október 25-én az MKP tagja lettem. 1946: pártdskola Újpesten. 1948-ban megnősül. Felesége hozzá hasonló szegény lány, varrni tanul. 1949-ben újabb pártiskola, s még az évben: — Egyik nap behívatott a járási párttitkár, elvette a tagkönyvemet, párttagságomat felfüggesztette. Egyébként soha hivatalosan nem közölték velem, hogy kizártak, 1950-ben beadott fellebbezésemre nem kaptam választ, állásomat is fölmondták egy időre. Mindenkor kommunista Tölgyerős emberek élete tört ekkor derékba, a Ms ember porba görnyedt, mint fiatal suháng a viharban, de megmaradt. — Amikor nem voltam, nem lehettem párttag, akkor is igyekeztem oly módon élni, úgy dolgozni, mintha mi sem történt volna. 1956 nyarán rehabilitálják, elismerik folyamatos tagságát 1945-től, mégis amidőn az ellenforradalom után újra megkapja a piros könyvecskét, abban párttagságának keltéül 1957-et jelölik meg. Ez is bántotta, megígérték a helyre- igazítást, azután máig sem történt semmi ez ügyben, „Végtére is mindegy, túltettem magamat rajta” — mondja, de látnivalóan nem így gondolja. Beszél a családjáról, a fia gé- pészüzemmémök, a lánya gyógyszertári asszisztens. „Kenyér van a kezükben, cseppet sem maguknak való gyerekek, mind a ketten részt vállalnak az ifjúsági mumkáKoppány György felvétel« ból is, olyanok, amilyenekké nevelni akartam őkét, és ez a lényeg”. Elmondja, hogy 1964- ben megválasztották párttdt- kárnak. A községi alapszervezetnek 67 tagja van, de az öt és fél ezer lelket számláló faluban sokkal több a kommunista, eljáró dolgozók, akiket a munkahelyükön tartanak nyilván, s ott végzik pártmunká- jukat is, ha futja rá az idejükből. Hiszen ez a baj! Mert a helyi szervezetben is számos kommunista akad, aki ide jár dolgozni — „3Ó kilométerre vagyunk a fővárostól” —, s a család, munka, utazás mellett ugyancsak kevés szabad idejük marad. Ötletroham éjfélkor A titkárnak magának is kevés a szabad ideje, pedig helyben lakik. Beszól a teendőiről, közságpolitikáról értekezik, könyvnap, óvoda, oskola, élelmiszerüzlet, kötetlen diskurzusok a fiatal és rátermett tanácselnökkel, olyasféle módon, mint a nagy trösztökben bevezetett s ötletrohamnak elnevezett eszmecseréken, ami annyit tesz, hogy mindenki a letorkolás kockázata nélkül elmondja, miféle megoldást javasol egyik-másik ügyben, utóbb e gondolatokat értékelik, ők is így tesznek, sokszor délután az irodában kezdenek megvitatni egy-egy témát és éjfélkor még mindig egymást kísérgetik haza az utcán. „De azért mindig nagjnwi várom a hét végét, amikor a fáimat nyesegethetem, meg a délutáni ultipartikat, vagy — tavasztól késő őszig —, vagy vegyem a botot s mehessek a tóra”. A munka eddig nem fárasztotta, nemigen betegeskedett, hanem amikor a járási pártbizottság november 7-i ünnepélyén bejelentették, hogy az Elnöki Tanács a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki, szédelegve, verítékezve megroggyanó térddel lépdelt a pódiumhoz. — Nem lett volna szabad talán ilyen váratlanul tudomásomra hozni a jó hírt, elvégre nem vagyok fiatal, hamarosan nyugdíjba megyek, az öröm is megviselheti az embert. Akkor is. Hazajöttem és két napig ki sem mozdultam a négy fal közül. Egyre az járt a fejemben: igyekeztem, hogy soha ne hiányozzak, amikor szükség van rám, fölöslegesen nem álltam föl, nem beszéltem, mindig úgy gondoltam, a politikai munka — az a teendő ami a nagy- politikában a mi részünk — nem valami látványos dolog, hát hivalkodni sem kell vele, de egy ilyen kitüntetésért mégis ... talán sokkal többet kell tenni, hogy kiérdemelje az ember. A. Z. Komputer a mérlegben Hazánk mérleggyára, a hódmezővásárhelyi Metripond a hagyományos mérőeszközökről mindinkább a legkorszerűbb, elektronikus, illetve optikai elven működő berendezések gyártására tér át. Idei első új gyártmányuk, az elektronikus vezérlésű, árská- lás bolti mérleg. A különleges berendezés nemcsak az áru súlyát mutatja, de a beépített mini komputer segítségével az árát is pillanatok alatt kiszámítja. A súlyt és az összeget kivilágított számjegyek mutatják.
