Pest Megyi Hírlap, 1973. december (17. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-09 / 288. szám
1973. DECEMBER 9., VASÁRNAP ""kMHüP 7 „Sóarató'' kombájn DUNAVARSÁNYBAN SZERELIK Hőközpont — konténerben A sajtójelentések inkább csak az újtípusú személyszállító repülőgépekről számolnak be, a teherszállító gépmadarakról ritkán szólnak. Pedig a légi teherszállítás hallatlan fejlődésen ment keresztül az elmúlt két és fél évtized alatt, s az igazán nagy feladatok még csak ezután várnak rá. Mindezt annak kapcsán bocsátottuk előre, hogy a Szovjetunió légiútjain új teherszállító repülőgép jelent meg, az IL— 76 típusú. A korszerű gépet nagy távolságok megtételére tervezték. Negyven tonnás terheléssel óránként 850 kilométeres sebességgel repülhet, 5000 kilométert téve meg leszállás nélkül. Az IL—76 épp olyan zárt, túlnyomásos szállítótérrel rendelkezik, mint a személyszállító gépek, így vágóállatok szál-, lítására is használható. Romlandó áruk továbbítása esetén, a gép fűtésének kikapcsolása után, a szállítótér a külső hőfoknak megfelelő hőmérsékletű levegővel árasztható el, így hatalmas hűtőszekrénnyé válik. „Hűtőszekrény" a levegőben táplálja •— melegvíznyomásról vezérelt szelep segítségével. A lágyító és szűrőkavicsrétegek segítségével vonja ki a vízből a káros anyagokat, az oxigén- i korróziót vegyszeres gáztala- j nító, lúgosí'tó akadályozza meg. Maximális biztonság E C HNIKÁ MAI ÖSSZEÁLLÍTÁSUNKBAN AZ .EMBER MUNKÁJÁT SEGÍTŐ óriás gépek EGYRE GYARAPODÓ CSALÁDJÁBÓL MUTATUNK BE NÉHÁNYAT OLVASÓINKNAK. Hidraulikus exkavátor A nehéz földmunkákat ma már csaknem kizárólag gépekkel végzik. Egyré újabb földmunkagép-konstrukciók születnek, kétféle fejlesztési tendencia alapján: részben nagy teljesítményű óriás gépeket készítenek, részben kisebb teljesítményű, de mozgékony gépeket. A rakodó- és kotrógépek családjában ez utóbbi csoporthoz tartozik a képen látható hidraulikus exkavátor, a szovjet mérnökök egyik új konstrukciója. A lánctalpas járműtest energiaforrása 75 lóerős Dieselmotor, amely fogaskerekes olajszivattyút hajt, ahonnan háromfelé ágazik el a nagy nyomású olaj: az émelökart és a puttonyt mozgató dugattyúkba, illetve a forgóasztalt mozgató hidraulikus motorba. Az exkavátor mindkét lánctalpa kvtlön meghajtású, így akár helyben is megfordulhat. Az exkavátor a legkülönbözőbb föld- és rakodómunkák elvégzésére alkalmas. Ha árkot, vagy kisebb gödröt kell ásnia, a gép fordított merítőkanállal (puttonnyal) dolgozik (a puttony térfogata egyébként 0,5 köbméter). A merítőkanál helyébe markoló-rakodó is felszerelhető a gépre, vagy helyettük talajgyalu is felerősíthető a járműtestre. Épülő lakótelepeinken egyre gyakrabban látható a közúti és a vasúti szállítást forradalmasító konténerhez hasonló berendezés. A költségesebb és nem mindig a lakásokkal egyidőben elkészülő kazánberendezést helyettesíti a tenmokointénier. Gáz- és olajtüzeléssel A látszólag egyszerűnek tűnő — az egykori loikomobil örökébe lépő — berendezés nyolc főegységből áll. A kazán- és tüzelőberendezés, a visszakeverő-, keringtető, pót- vízrendszer, a vízlágyító, a vegyszeres gáztalanító és a hőtechnikai műszerezés, szabályozás, a villamos reteszelés és a biztonságtechnikai műszerek. A hordozható hőközpont „lelkének” számító kazán láng- és füstcsöves rendszerű, fekvő elrendezésű. A tűz- kamna hengeres kiképzésű, melynek fenekrészén van az úgynevezett explóziós csonk, amely az esetleges túlnyomás ellen nyújt védelmet. A külső köpeny, a tűzkamra és a füstcsövek minősített anyagokból készülnek. A kazán lábakon áll. s így csatlakozik az egyébként a nemzetközi konténer- szabványokklkal megegyező, a célnak megfelelően átalakított vázszerkezethez. A termokonténer az adottságoknak megfelelően földgáz vagy kombinált gáz- és olaj- tüzelő berendezéssel működik. A tüzelőberendezés automatikus, szabályozható. A vizet 130° C-ra melegíti fel. A kívánt hőmérséklet gyors elérését nagy teljesítményű visz- szakeverő szivattyú biztosítja. A rendszer vízvesztesége minimális. Ennek ellenére 0,7 köbméteres pótvlztartály van a kazán mögötti térben elhelyezve, innen a vizet külön erre a célra beépített szivattyú A termokonténer hőtechnikai műszerezése, szabályozása, a legkorszerűbb technikai elveket testesíti meg. Az úgynevezett helyi letiltó kapcsolók például egy azonos berendezés működése esetén automatikusain kizárják a másik indíthatóságát. A befúvófejet programozott automatika irányítja. A környezet biztonságét szolgálja huzat és olajnyomás érzékelő, a lángőr, a re- teszelési sarrendszabályozó műszer. A kezelők maximális védelmét biztosítja például, hogy a külső felületeken az érintési hőmérséklet az 50° G-t nem haladhatja meg. A termokonténer alkalmazására elsősorban lakásépítkezéseknél nyílik tág lehetőség, miután mint ideiglenes hőközpont lehetővé teszi egy-egy épület vagy épületcsoport gyorsabb átadását. Felhasználható mindem olyan területen, ahol ideiglenesein szükséges a hő (fűtés) és forró víz: például felvonulási épületeknél, üdülőknél stb. De bevált az alkalmazása a honvédségnél is. Előnye, hogy azonnal üzemibe helyezhető, minimális a helyszükséglete, egyszerű a kezelése: az automatizált működés nem igényel különösen kvalifikált munkaerőt. A hőközpontok üzembe helyezéséhez egyébként szükségés vizsgálatok zöme pedig még gyártás közben lezajlik, tehát alkalmazásával megtakarítható a különböző engedélyek megszerzése is (KÖJÁL, tűzrendészet. energetikai felügyelet stb.). A nagyvállalat és a tsz — közösen A berendezés a Magyar Hajó- és Darugyár konstruktőreit dicséri. Az eredeti tervek alapján a prototípust 1971-ben gyártották. Az összeszerelésére a dunavarsányi Petőfi Mg. Tsz ipari meléküzemága szakosodott. Dunavarsányban eddig 22 darabot gyártottak, ebből ötöt külföldre (négyet az NDK-ba, egyet a Szovjetunióba). A hazai és külföldi kereslet, mely az utóbbi időben egyre élénkebbé válik, igazolja, hogy megalapozott a Magyar Hajó- és Darugyár és a Petőfi Mg. Tsz közös vállalkozása. K. J. HÓMARÓ Minden eddiginél nagyobb méretű és teljesítményű hómarógép gyártására készült fel egy nyugatnémet gépgyár. A 3,8 méter magas és csaknem 10 méter hosszú munkagépet két, egyenként 450 lóerős Diesel-motorral látták el, amelyek óránként 80 liter üzemanyagot fogyasztanak. A gépóriás óránként 25 kilométeres útszakaszt tud megtisztítani, miközben akár három méter magas hótorlaszokkal is megbirkózik. Maximális teljesítménnyel dolgozva egy óra leforgása alatt mintegy 6000 tonna havat lazít fel és fúj ki az út szélére. Elsősorban repülőterek és autópályák gyors megtisztítására használják, ahol egy-két órai forgalmi akadály is súlyos problémákat; okozhat. Kíméletes faátültetés Nem mindig van lehetőség, hogy a modern lakóépülete* kei természeti környezetbe helyezzék el, ezért sivárságukkal hosszú évekig nyomasztóan hatnak az ott élőkre. Arra pedig legalább 10—15 évig kell várni, hogy az elültetett facse- meték lombkoronás, árnyat és színt adó fákká nőjenek. Ezen segít az a hidraulikus csátlakozással vontatóhoz kapcsolható szerkezet, amely tövestől, földlabdával együtt emeli ki a jól fejlett fákat, s ebben a helyzetben szállítja azokat újabb elültetésük helyére. A fa köré helyezett keretszerkezetre támaszkodó hidraulikus „izmok” háromszög alakú vágóéleket mélyesztenek a talajba, amelyek átvágják a fa messze nyúló gyökereit, és egymáshoz simulva támasztékul is szolgálnak a szállítás idejére a gyökérzet és a földtömeg számára. Szabadalmazott „repülő csészealj”? D. Phillips angol feltaláló, aki kidolgozott egy általa emelőkorongnak nevezett repülőkészüléket, „repülő csészealjra” kapott szabadalmat. Bár a feltaláló nyilatkozata szerint a repülőszerkezet még a kidolgozás legkezdetibb stádiumában van, a repülő csészealjnak mégis kétszer akkora emelőereje lesz, mint a helikopternek. A feltaláló magyarázata szerint a korong forgásánál a levegő a felszíni központtól sugár irányban oszlik el, aminek eredményeként a korong felett alacsony nyomású zóna képződik, és emelőerő keletkezik. Az életfontosságú sóhoz sokféleképpen jut hozzá az emberiség. A természeti népek nagy sótartalmú növények elégetésével és a hamuból való kilúgozással, kikristályosítással nyerik a sót. Vegyipari műveletek melléktermékeként is tetemes mennyiségű só áll rendelkezésre, ha nem is éri el a bányászás útján felszínre hozott volument. A tengervízből lepárlással történő sónyerés régi, de még ma is gyakorta alkalmazott „technológia”. Az átlagosan 3,5 százalék sótartalmú tengervizet sekély, de nagy felületű medencékbe vezetik, ahol a napsugarak melege elpárologtatja a vizet, a visszamaradó sót pedig összegyűjtik, majd tisztítják, szeparálják. Ez utóbbi módszerrel Ausztráliában évenként kb. 1,6 millió tonna sót nyernek a tengervízből. Ennek csak igen kis hányada szolgál élelmezési célokat, nagyobb részét a legkülönfélébb vegyipari folyamatok alap- és segédanyagaként használják. Ausztrália sókitermelésének kb. kétharmad részét a japán vegyipar veszi át. A napmeleggel való olcsó bepárlás nyomán visszamaradó fehér sóréteget újabban lánctalpas „sóarató” gépekkel gyűjtik össze, a képen látható módon. A gép használata gyötrelmes munkától kíméli meg az embereket, amellett gyorsabb és olcsóbb is ilyen módon a kitermelés. ft I t
