Pest Megyi Hírlap, 1973. december (17. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-07 / 286. szám

Magyar—bolgár barátsági nagygyűlés Budapesten A bolgár párt- és kormányküldöttség látogatása az Egyesült Izzóban A testvéri bolgár nép küldöttei, a hivatalos, baráti látogatáson Magyarországon tartózko­dó magasrangú bolgár vendégek csütörtökön délelőtt Budapest nevezetességeivel, látniva­lóival ismerkedtek. Sztanko Todorovot, a Bol­gár Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagját, a minisztertanács elnökét, Zsivko Zsivkovot, a BKP Politikai Bizottságának tag­ját, a minisztertanács elnökhelyettesét, Andon Trajkovot, a BKP Központi Bizottságának póttagját, a külügyminiszter első helyettesét és Sztoio Sztaonevet, a Bolgár Népköztársa­ság budapesti nagykövetét a városnézésre el­kísérte dr. Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese és Szépvölgyi Zoltán, a Fővá­rosi Tanács elnöke. A bolgár párt- és kormányküldöttség tag­jai elsőként a metró egyik szakaszát tekintet­ték meg. A városnéző körséta következő állo­mása á budai vár, a Mátyás templom volt. Délután Budapesten, az Egyesült Izzóba lá­togattak a vendégek Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának, Tímár Mátyásnak, a Minisztertanács elnökhe­lyettesének és Katona Istvánnak, a Központi Bizottság osztályvezetőjének társaságában. Az üzemben dr. Horgos Gyula kohó- és gép­ipari miniszter, Somogyi Imre, a IV. kerület Kádár János első titkára, Mezősi János kerületi tanácsel­nök, valamint Dienes Béla vezérigazgató és az üzem műszaki, politikai vezetői, a helyi tár­sadalmi szervek képviselői fogadták meleg szeretettel a látogatókat. A vállalat vezérigaz­gatója ismertette az Egyesült Izzó történetét, munkáját, majd a vendégek üzemlátogatáson vettek részt. Az üzemlátogatást követően a bolgár párt­ós kormányküldöttség az Egyesült Izzó sport- csarnokában magyar—bolgár barátsági nagy­gyűlésen találkozott a gyár és más újpesti üzem dolgozóinak képviselőivel. A fényárban úszó csarnokot bolgár, magyar és vörös drapé­riák, a Bolgár Népköztársaság és a Magyar Népköztársaság nagyméretű címere s a szo­cializmust építő testvéri bolgár nép képvise­lőit üdvözlő felirat díszítette. A termet megtöltő sok száz dolgozó meleg ünneplésben részesítette, hosszas tapssal kö­szöntötte a magyar és a bolgár államférfiakat. Felcsendült a bolgár és a magyar himnusz, majd Németh Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és kormánya nevében mondott megnyitót. Ezután Kádár János és Todor Zsivkov mon­dott beszédet. Eredményeinkre bizton építhetjük szocialista jövőnket Kádár János beszéde ele­jén megköszönte a baráti fo­gadtatást, majd külön köszön­tötte a szeretett vendégeket, jó barátainkat. — Nagy megelégedéssel szólhatok arról — mondotta egyebek között —, hogy kül­döttségeink tárgyalásait, ame­lyeken kapcsolataink és közös harcunk minden fontos kérdé­sét érintettük, áthatja a meg­bonthatatlan magyar—bolgár barátság szelleme, s az a közös óhaj, hogy tovább erősödjék együttműködésünk és harci szövetségünk népeink, a szo­cializmus és a béke javára. Mély meggyőződésem, hogy a bolgár párt- és kormánykül­döttség mostani magyarorszá­gi látogatása, az ezekben a napokban végzett közös mun­ka fontos hozzájárylás az or­szágainkban folyó szocialista építömunka lendületes folyta­tásához, éppen úgy, mint a né­pek barátságához, közös im­perialistaellenes harcához. — örömmel tölt el bennün­ket, hogy a testvéri bolgár nép a felszabadulás óta eltelt nem egészen három évtized alatt — fölszámolva a törté­nelmi múlt súlyos örökségét — a társadalmi élet vala­mennyi területén mélyreható forradalmi változásokat való­sított meg, korszerű nagyipart és mezőgazdaságot teremtett, s a fejlett szocialista társada­lom felépítésén munkálkodik. E hatalmas fejlődés tanúsítja, hogy a rövid idővel ezelőtt még agrár jellegű Bulgáriá­Losonczi Pál, Todor Zsivkov, Németh Károly és Kádár János himnuszokat hallgatják. ban a nemzeti jövedelemhez az ipar, az építőiparral együtt, ma már csaknem 60 százalék­kal járul hozzá. Tudjuk, hogy ilyen eredmények elérésére csak az a nép képes, amely jól látja munkájának értelmét és szabadon kibontakoztathatja alkotó energiáját. A továbbiakban a párt Köz­ponti Bizottságának első titká­ra szívből gratulált eddigi nagyszerű eredményeikhez, 'majd tájékoztatta bolgár ven­dégeinket arról, hogy a szocia­lizmust építő népek nagy csa­ládjának tagjaként a magyar nép is biztosan, eredménye­sen halad előre a szocializmus útján. Kiegyensúlyozott belpolitikai helyzet Kádár János baszcl a nagygyű­lésen. — Belpolitikai helyzetünk kiegyensúlyozott — jelentette ki. — Érvényesül a párt veze­tő szerepe, szilárd a tömegkap­csolata. A szocialista demokrá­cia széles körű kibontakozta­tásával és fejlesztésével to­vább szilárdul társadalmi rendszerünk. Tovább erősítet­tük munkásosztályunk vezető szerepét, a munkásosztály és a parasztság szövetséget, s a szocialista nemzeti egységet. Gazdasági életünkben túl va­gyunk a IV. ötéves terv dere­kán. Népgazdaságunk a X. kongresszuson kijelölt gazda­ságpolitikának megfelelően fejlődik. Erősítettük a szocia­lista tervgazdálkodást. Ország- gyűlésünk megalkotta a terv­törvényt, s a népgazdasági ter­vező munka szervezeti feltéte­leinek javítására létrehoztuk az Állami Tervbizottságot. Fejlesztettük a gazdasági mun­ka pártirányítását. Gazdaság- irányítási rendszerünk növelte szocialista tervgazdálkodásunk hatékonyságát, széles körűen kibontakoztatja előnyeit. Mindez a főbb gazdasági mu­tatókban is tükröződik. Ez év­ben nemzeti jövedelmünk a tervezettnél nagyobb mérték­ében, 6—7 százalékkal emelke­dik. Az ipari termelés — első­sorban a termelékenység nö­vekedésével — mintegy 7 szá­zalékkal nagyobb a tavalyinál. — Szocialista mezőgazdasá­gunk idei termelése jónak ne­vezhető, mert a kedvezőtlen, aszályos időjárás ellenére 5—6 százalékkal haladta meg az előző évit. Űj fejlődési szin­tet értünk el, amikor orszá­gos átlagban hektáronként 34,7 mázsa búzát, 40—41 má­zsa kukoricát takarítottunk be, és 6 millió hektoliter bo­runk termett. Állattenyészté­sünk is fellendülőben van, szarvasmarha- és sertésállo­mányunk érzékelhetően nö­vekszik. — Népgazdaságunk fejlődé­sével szoros kapcsolatban áll pártunk életszínvonal-politi- Icája. Az egy főre jutó reál- jövedelem 1973-ban — várha­tóan — átlagban 4,5 száza­lékkal emelkedik. Az idén kü­lön béremelést hajtottunk végre a nagyüzemi munká­sok és az állami építőipar dolgozóinak körében. További rétegekre terjesztettük ki a munkaidő-csökkentést. A la­kosság áruellátása kielégítő, lakásépítési tervünket telje­sítjük. Változatlanul fő célki­tűzésünk: a gazdasági élet­ben kibontakozó» kedvező ten denciák erősítése, a termelési szerkezet javításának meg­gyorsítása, a gazdálkodás ha­tékonyságának fokozása. — Ideológiai, tudományos és kulturális életünk élénk, az alkotó viták jellemzik. Nőtt a marxista—leninista esz­mék befolyása, az egyetértés szocialista céljainkkal, erő teljesebb és következetesebb lett a harc a társadalmunk­tól idegen jelenségekkel, esz mei behatásokkal és torzulá­sokkal szemben. Pártunk ok­(Folytatás a 2. oldalon) PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! AZ M$ZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVH. ÉVFOLYAM, 286. SZÁM ÁRA 80 FILLÉR 1973. DECEMBER 7., PÉNTEK A munkások szakmai tnvábkképiéséná tapasztalatai a Minisztertanács ülésének napirendjén A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszterta­nács csütörtökön ülést tartott. A kormány megtárgyalta az Állami Tervbizottság elnöké- nek előterjesztését az V. öt­éves tervidőszakra szóló gaz­daságpolitikai elgondolásokról, valamint a közgazdasági sza­bályozó rendszer módosításá­nak irányelveiről. A Minisz­tertanács meghatározta a to­vábbi munka feladatait, és utasította a tervezőszerveket, hogy az V. ötéves terv előké­szítésének munkálatairól 1974 közepén ismét tegyenek elő­terjesztést a kormánynak. A Minisztertanács megtár­gyalta a kohó- és gépipari, valamint a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter jelen­tését a munkások szakmai to­vábbképzésének tapasztalatai­ról és a további tennivalókról. A két jelentés megállapítja, hogy az új rendszerű mun­kástovábbképzés tapasztala­tai kedvezőek. Mindkét tárca területén több ezer dolgozó vett már részt ebben, és szá­muk a következő években fo­kozatosan nőni fog. Mindkét jelentés hangsúlyozza, hogy továbbra is nagy figyelmet kell fordítani az ismereteket felújító és korszerűsítő, ha­gyományos továbbképzésre, valamint az állami felnőttokta­tás megszervezésére, vala­mennyi ágazatban a tovább­képzés kiterjesztésére. A kor­mány a két jelentést jóváha­gyólag. tudomásul vette. A belkereskedelmi minisz­ter, valamint a közlekedés- és postaügyi miniszter javaslatot terjesztett a kormány elé a belkereskedelemben, illetve a postánál dolgozóit munkaide­jének fokozatos csökkentésé­re 1974-ben. A kormány a javaslatot elfogadta. A kormány megtárgyalta a fővárosi tanács elnöke és a közlekedés- és postaügyi mi­niszter előterjesztését az észak—déli metróvonal II. építési szakaszának beruházá­sáról. A terv a déli végállo­másnak Kőbánya-Kispest vas­útállomáshoz, az északi ideig­lenes végállomásnak az Él­munkás térre történő áthelye­zését, valamint az építés meg­gyorsítását, a déli szárny 1978- ban, az északi szárny 1980- ban történő üzembe helyezé­sét javasolja. A kormány az előterjesztést elfogadta. Az 1973. évi általános ta­nácstagi választások óta a megyében egy városi — Nagy­kőrös — és nyolc községi — Ácsa, Csömör, Gomba, Monor, Pilis, Pánd, Püspökhatvan és Szód — tanácstagi választó- kerület üresedett meg. Az időközi választásokról szóló 1967. évi 35. Tvr. rendelkezé­sei alapján a megyei tanács végrehajtó bizottsága az idő­közi választásokat 1973. de­cember 9-ére, vasárnapra tűzte ki. A megyei választási elnök­ség tegnap délutáni ülésén Arany István, a megyei ta­nács vb-titkára számolt be az időközi tanácstagi választások előkészületeiről. Elmondotta, hogy a választásokra azért kerül sor az említett kilenc Hazánkba látogat a Dél-vietnami Köztársaság küldöttsége Losonczi Pálnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Taná­csa elnökének meghívására dr. Nguyen Huu Thónak, a Dél­vietnami Nemzeti Felsza- badítási Front Központi Bizottsága elnöksége el­nökének, a Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes for­radalmi kormánya mellett működő tanácsadó testület el­nökének vezetésével a Dél- vietnami Köztársaság küldött­sége a jövő héten hivatalos, baráti látogatásra hazánkba érkezik. település egy-egy választóke­rületében, mert hét választó- kerület tanácstagja meghalt, két tanácstag pedig elköltözés miatt tisztségéről lemondott. A vasárnap sorra kerülő időközi választás 751 válasz­tópolgárt érint. A jelölőgyű­lésekre, amelyek mindenütt törvényes keretek között zaj­lottak le, november 27—29 között került sor. Nyolc je­lölőgyűlésen az eredetileg ja­vasolt személyt jelölték, Nagy­kőrös városában másik jelöltet állítottak. A választások előkészületed rendiben befejeződtek, a sza­vazóköröket megalakították, a .szavazóhelyiségeket kijelöl­ték, berendezésüket előké­szítették. A választások az említett választókerületekben vasár­nap reggel 6 órakor kezdőd­nek, s a választások befejezé­séig az érintett választóke­rületekben szesztilalmat ren­delnek el. Jövőre nyolcvan új lakás SZOLGÁLTATÓHÁZ ÉPÜL SOLYMÁRON VASÁRNAP PEST MEGYÉBEN Időközi tanácstagi választások A több mint hétszáz éves, történelmi legendákat őrző Solymár 1970-ben lett nagy­község. A hegyek közé zárt, 4300 lakosú hely méltán sze­repel a statisztikákban ipari te­lepülésként. A legnagyobb vállalat — a PEMÜ — mint­egy kétezer dolgozót foglal­koztat, s mosf épül a másik nagyobb üzem, a cserépgyár. Az ipar gyorsítja a fejlő­dés eddigi menetét — napjainkban soha eddig nem tapasztalható mértékben bővülnek a lakosság életkörül­ményeit javító szolgáltatások. Kovács Béláné tanácselnök, Pazsa Imre párttitkár és Seres István vb-titkár közös vélemé­nyen vannak: mindhárman a lakosság szorgalmát, patriotiz­musát dicsérik. A németajkú őslakosok, az 1945 óta letele­pültek egyaránt szeretik a községet, s hogy sokat tesznek érte, bizonyítja az első helye­zés; 1972-ben a solymáriak végezték egy lakosra számít­va a legtöbb társadalmi mun­kát a megyében. A tanácselnökasszony el­mondta, hogy 1971-ben a PE­MÜ kezdeményezésére neki­láttak egy új lakótelep építé­sének. Még abban az évben befe­jezték a parcellázást, és megkezdődött a közműve­sítés, s idén már átadták az első 66 lakást a boldog tulajdonosok­nak. Jövőre nyolcvan — gáz­fűtéses — lakás készül el. Az olasz berendezéssel épülő cse­répgyár gázvezetékét ugyanis meghosszabbítják a lakótele-, pig. A TIGÁZ a lakótelepen belüli költségek 50 százalékát állja, de a fővezeték lefekteté­séhez is hozzájárul 1 millió­val. A Pest megyei Műanyag- ipari Vállalat és a TIGÁZ ad­ta anyagi támogatás nagymér­tékben hozzájárul a község fejlődéséhez. A tervek szerint 1976-ra ké­szül el a teljes — 391 lakás­ból álló — telep. így rövid né­hány év alatt mintegy kétezer fővel növekszik a község lé- lekszáma. Ez új problémákat vet föl, a tanács • vezetői már most törik a fejüket, hogyan bővíthetik majd az óvodai, is­kolai helyeket. Ami már biztos: jövő tavasszal adják át a köz­ség központjában a szolgálta­tóházat, amelyben tv-, rádió­szerviz, női-férfl fodrászüzlet és kozmetika kap helyet. A másfél millió forintos megyei támogatás és az Észak-Budai Ktsz vezetőinek igyekezete megoldja a helyi lakosság ré­gi gondját, ezentúl nem kell a fővárosba vinni a rossz rádió­kat, televíziókat. Más területeken is fejlő­dést hozott az 1973-as esz­tendő. Megalakult a községben a csatornázási-vízellátási társu­lás, melynek anyagi erőit víz­ügyi, községi tanácsi és állami támogatásból egészítették ki. Az erők/ egyesítése lehetővé teszi, hogy előreláthatóan 1976-ra mintegy 50 millió fo­rintos beruházással megol­dódjon a község vízellátása. Solymárt kék autóbusz köti össze Budapesttel, itt van a 64-es járat végállomása. A helybeliek kívánsága: hosz- szabbítsák meg a 18_as járatot a község központjáig, mert az jelenleg Óbuda felől érkezve csak Solymár külterületéig közlekedik. F. Gy. Biszku Bála, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára csütörtökön látogatást tett a Népszabadság szerkesztőségé­ben. Elkísérte Katona Imre, a Központi Bizottság tagja, a budapesti pártbizottság tit­kára. Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács he­lyettes elnöke, dr. Ajtai Mik­lós, a kormány elnökhelyette­se is megjelent tegnap Paul Georg Jyrkärkalliönak, a Finn Köztársaság budapesti nagy­követének hazája nemzeti ün­nepe alkalmából adott foga­dásán. Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Politikai Főiskola rektora tegnap egynapos látogatást tett Vas megyében. Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter teg­nap hivatalában fogadta Konsztantin Bojadzsiev bol­gár építésügyi és építészeti minisztériumi államtitkárt. Dr. Bíró József külkereske­delmi miniszter tegnap haza­érkezett Stockholmból, ahol hosszú lejáratú megállapodást írt alá svéd partnerével. Dr. Sághy Vilmos belkeres­kedelmi minisztériumi állam­titkár és Edvard Decker szlo­vák kereskedelmi miniszter­helyettes tegnap aláírta az 1974. évi magyar—csehszlovák belkereskedelmi választék­csere jegyzőkönyvét és a mű­szaki-tudományos együttmű­ködési megállapodást.

Next

/
Thumbnails
Contents