Pest Megyi Hírlap, 1973. november (17. évfolyam, 264-280. szám)

1973-11-11 / 264. szám

rtat HECYEI hírlap 1973. NOVEMBER 11., VASÄRNAP Pest meg tjei baranaofáóob------------------------- 92. ---------------------­SZ OD-SZŐDLIGET II. Szőri Ü^it az összevonások- szétosztások változásaiban a második forma szerint léte­sült. A korábban Szódhoz tar­tozó Csörögdűlő, Csörögpusz- ta, Sződrákospuszta néven ismert terület, az állami-me­gyei főhatóságok és a helyi la­kosok, intézmények, társa­dalmi szervek közös óhaja szerint 1950-ben alakult Sződ­liget néven önálló községgé. Lakosainak száma — a jelen­legi község területére vetítve — száz esztendő alatt kere­ken megtízszereződött, ma ugyanúgy meghaladja a 3100 főt, mint Szódé. S mindjárt bevezetőben hadd mondjuk el: a Sződliget elnevezés sen­kinek ne sugall jón holmi nya­ralótelepet. Sződligeten el­enyészően csekély az idényre megtelepült nyaralók száma. S hogy hétvégi, sátorozó, ön­ellátó, alkalmi kirándulók mégis tömegesen keresik fel, ebnek a nevét adó erdős, bok­ros, Kegybe emelkedő dom­bokkal övezett ligetes táj az oka. • Előtörténete nagyjából Szód­hoz hasonlít, egészen addig, amíg az 1849-es szabadság- harc utáni főbenjáró és va­gyont elkobzó perekben meg- tollasodott fiskális: lovag Floch-Reichersberger famíliá­jának birtokába nem kerül. 1883-ban, egykorú térkép tamásága szerint, a Rákos­pataktól északra Csörög- puszta, délre Szöd-Rákos- puszta elnevezéssel a család Henrik nevű feje a gazda — egy kastély, egy helyi agyag­bányára bazírozott téglagyár, 2 major a birtok külső és bel­ső cselédségének, valamint 2 kocsma a vasútállomás és a téglagyár mellett: ebből áll a későbbi Sződliget. Századunk első évtizedének derekáig ?Q valamirevaló ház alig állott ős-Sződligeten. Az itt lakók lélekszáma ez időben még 400 alatt volt, a majoj-sági cselé­deken kívül főleg betelepült szlovák téglagyári munkások. Munkájuk minőségét — és lovag Floch-Reichersbergerék üzleti érzékét dicséri, hogy az időben a fővárosban épülő li­pótvárosi házak nagy része hajóval Pestre szállított sződ- ligeti téglából épült. Azonban sem a jó munka, sem a jó üzleti érzék nem se­gített a következő évek ter­melési és gazdasági nehézsé­gein. Floch-Reichersberger lo­vagék agyagbányái kimerül­tek, a téglagyári munka le­hetetlenné vált. De kifulladt a millennáris konjunktúra is, a nagy fővárosi építkezések, a merész „giründolások” meg­szűntek — 1912-ben lovag Floch-Reichersberger Alfréd a mezőgazdasági művelésre alkalmatlan sződligeti ingat­lanait befásította és apró tel­kekre parcelláztatta. Az ekko­riban már nagyszámú, Pesten dolgozó, biztos egzisztenciájú, főleg vasúti dolgozónak ka­póra jött a lehetőség, a par­celláknak hamarosan akadt gazdája, s megjelent a telke­ken a kezdetleges, sebtiben összetákolt hajlékok sora. A település első évtizedében — erre esik az első világháború — a lakosság egyáltalán nem szaporodott. De 1930-ra 400 alól 1300 fölé ugrott és 1960- ra ez a szám megduplázódott. Ma — mint fentebb jeleztük _ az 1930. évi lélekszám há­romszor ozódása felé tart... Az „elődök” hagyományai­ból a hajdani téglagyári mun­kások büszkén emlékeznek ar­ra, hogy az 1897. évi buda­pesti és Pest környéki nagy téglagyári sztrájkok vívmá­nyainak kiharcolásában mi­lyen számottevő szerepet ját­szott a sződrákosi és gödi tég­lagyárak munkásainak helyt­állása. Ám ebben a foglalkoztatott­ságát tekintve túlnyomó több­ségében Budapestre dunake­szire, Vácra „ingázó” munkás népű községben magas az ak­tív* kuturális tevekenyseg- Természetes, hogy ennek for­mái nem fejlődhettek a 3—4 évtizeddel ezelőtt dívott „mű­kedvelő színjátszás” nyomá­ban. A mindennapos tévé és rádió, a főváros közelsége és a közel 30 vonatpáros sűrűsé­gű közlekedés szabott irányt a megnövekedett igényeknek: a sződligetiek között sok a tiválja az 1961-ben befejező­dött művelődési ház építésé­nek körülményeit. Ugyanis a kultúrcentrum létrejöttében 50 százalékos a társadalmi munka részesedése, ami jó szervezésre, eredményes agitá- cióra mutat. Kevésbé örvende­tes, bár már szinte unásig is­mételt jelenség, hogy ez a je­lentős társadalmi hozzájárulás­■ •: ÓK ' Az erdős, bokros, ligetes tájban: Sződliget Holies Gyula felvétele színházbérlő és koncertlátoga­tó. S ennél a megállapításnál nem hagyhatjuk figyelmen kí­vül azt a tényezőt, hogy a sződi személygépkocsik állo­mánya a félszázat, a motorke­rékpároké a százat is megha­ladja. A község települési jellegé­ből adódóan a lakosság isko­lázottsági foka állandó emel­kedést mutat. Az ipari dolgo­zóknak és vállalati alkalma­zottaknak létkérdés a tudás emelése. Ebből a szükségletből pattan elő egy jellemző adat: amíg például a 30-as években legfeljebb 1—2 sződligeti gye­rek jutott el polgári iskolába. (a mai általános iskola felső tagozata), addig egy 1960. évi felmérés szerint 9Í férfi és 78 nő tett érettségit, összesen 169-en, egyetemet pedig 81-en végeztek, ebből férfi 63, nő 18 volt. A legutóbbi években az általános iskola végzős diák­jainak csaknem fele jelentke­zik középiskolai továbbtanu­lásra, a többiek, néhány kivé­tellel, ipari tanulónak szegőd­nek. A felszabadulás utáni időben egyébként Sződligeten is megnőtt az érettségit utólag letett felnőtt szakmunkások száma, s azoké is, akik ezután valamely egyetemen vagy fő­iskolán diplomát szereztek. Ez a kulturális ugrás is mo­sal létrejött művelődési köz­pont — különös az ifjúság ér­deklődésének, szórakoztatásá­nak, szellemi » fejlesztésének tekintetében — nincsen meg­felelően kihasználva. Sződlige­ten — ahol a friss és korszerű építkezések sora általánosság­ban megalapozott jómódra mutat — eléggé egyenetlen a jövedelemmegosztás, hiszen lakosai között kivételesen nagy számú a korlátozott, bár némi háztáji gazdálkodással megpótolt jövedelmű nyugdí­jas. Ügy, hogy szinte biztos: a gazdasági-társadalmi fejlődés üteméhez mért kulturális ön­fejlesztésnek — a Pest kör­nyéki szokványheftéiségélíéh túl — még sajátos fékező ele­mei is vannak. De az is két­ségtelen, hogy mennél több a fékezőelem, annál erősebb ru­gók keltenek, hogy a helyi kulturális élet „neki tudjon ugrani”. II} 611 rugók megkeresése, felkutatása nehéz és sok fan­táziát igénylő feladat, ami ne­hezen fér be a hivatalos ma­lomkerekek járataiba. De ta­lán itt is akadnak, akik fel­vállalj ák a fejtörő® feladvá­nyokat, s hamarosan jó híre­ket hallunk a sződligeti műve­lődési élet felvirágzásáról. Békés István Jelez a statisztika Szigorúan ellenőrzik a kivilúgítatlan járműveket Szeptember 16. 22 óra 30 perc: Laczkó János Szentmár- tonkáta határában személy- gépkocsival elgázolta az út­testen, a kivilúgítatlan „Riga” segédmotorkerékpár mellett álló Gáspár János nagykótai lakost, aki a helyszínen meg­halt. Október 13. 19 óra 10 perc: Táborfalva lakott területén Murinai György személygép­kocsival elgázolta a vele azo­nos irányban, kivilúgítatlan kerékpáron haladó Nyíri Mik­lóst. Október 15. 18 óra: Bócz László gépkocsivezető teher­gépkocsival nekiment a vele azonos irányban haladó Opóczki Ferenc csemői lakos kivilúgítatlan lovas kocsijá­nak. A hiajtó a helyszínen el­hunyt. Október 16., hajnal: Josef Zsia jugoszláv állampolgár Dabas határában az 5. számú főútvonalon későn vette észre az előtte haladó, sötétbe vesző kerékpárt, s miközben előzni szándékozott, áttért az úttest bal oldalára, ahol összeütkö­zött a szemből érkező és sza­bályosan közlekedő Bartek Sándor által vezetett teher­gépkocsival. Rosalia Zsia, a gépkocsivezető felesége a hely­színen meghalt. (Részletek a rendőrségi na­pi jelentésekből.) Számítani a kiszámíthatatlanra „Hirtelen egy sötét tömeg csapódott az autómba, a szél­védő üveg betörött. Mintegy harminc méterrel távolabb megálltam, vis's zagya logo! t am, hogy' megnézzem, mi történt. Égy halott kerékpáros feküdt az úton.” (Az IB 47—23 rendszámú személygépkocsi vezetőjének vallomása.) — íme, a jelentések, ame­lyek arra ösztönöznek ben­nünket, hogy a magunk terü­letén, a lehetséges eszközök­kel, különösen most, az egyre rövidülő, sötét, ködös napokon mind intenzívebben lépjünk fel a megye közútjain a kivi- lágítatlanul közlekedő jár­művek vezetőivel szemben — csukta ös-sze a dossziékat dr. Rácz Ferenc rendőr alezredes, a Pest megyei Rendőr-főka­pitányság vezetőhelyettese. — A legtöbb gépkocsivezető tu­lajdonképpen hasonlóképp vé­dekezhetne, mint azt az ináért: olvastuk. A KRESZ 57. § (ZJ bekezdése azonban, világosan kimondja: „A jármű seoesse- gét — a biztonságos közleke­désre vonatkozó szabályok szem előtt tartásával — úgy kell megválasztani, hogy az megfeleljen a látási, forgalmi és útviszonyoknak, és ne igé­nyeljen nagyobb féktávolsa- got, mint amekkora a belátha­tó útszakasz hossza”. Vagyis mindenkor számítani kell — úgyszólván a kiszámíthatat­lanra. Egy kivilágítatlan ke­rékpáros vagy lovas kocsi fel­bukkanására. Különben meg­történhet, hogy valaki meg­hal, esetleg súlyosan megsé­rül, másvalaki pedig, több­nyire a gépkocsivezető,. a vád­lottak padjára kerül. Ennek tudatában nehéz és veszélyes gépjárművel közlekedni az olyan közutakon, ahol különö­sen sok a sötétbe vesző, kivi­lágítatlan jármű. Mivel ma­gam is autós vagyok, ismerem az effajta szorongást. Óvato­san vezetek, mégsem tudha­tom, nem kerülök-e hirtelen meglepetésszerű helyzetbe. Ezért — bár rendszerint szá­mos fontos feladatot kell út­jaim során megoldani, tehát sietni kellene — inkább las­sabban haladok, sőt, nemegy szer megállóik, hogy megma­gyarázzam a tapasztalatlan biciklistáknak, haj toknak: mulasztást, követtek el, és az életükkel játszanak. — Azonban úgy vélem, egy ember kevés hozzá, hogy mindenkihez szólhasson. Hisz íme, csupán az idézett néhány nap fekete krónikájában hány­szor szerepelt áldozatként ke­rékpáros és lovaskocsi-hajtó, vagy éppen az az asszony, aki passzív, tehetetlen utasként ült a kerékpárost előzni szándé­kozó gépkocsiban! Leggyakoribb a ceglédi, dabasi, gödöllői járásban — Pest megye rendőrei — tudtunkkal — eddig is aktí­van tevékenykedtek a „Látni és' látszani” akcióban. — Valóban, nemcsak jövő, hanem múlt időben is beszél­hetek. A BM Közlekedési Cso­portfőnökség által megszerve­zett tavaszi „Látni és látszani” akció keretében éppen a Pest TISZTASÁG Az utca rendezett. Takaros kőárok rézsűk, betonjárda és virágágyak és köztük — mint­ha idehordták volna — üde, homokos úttest, s mindenek felett a kék ég és mindenek között a szemernyi füstöt sem hordozó levegő. A kert, ahová belépek, mintha az utca beugró folyta­tása lenne, szőlőkarók négy- zet-szabályosan, mértani pon­tosságú homokkupacok, kö­zülük harmonikusán egyene­sedik fel a világos köpenyes, fejkendős asszonyka és derű­sen várakozva emeli tekinte­tét. — A kitüntetés miatt jöt­tem — mondom. Tudom, hogy csak ő lehet, nem lehet más, tudtam a házat, Veresegyház, Nyár utca, tudtam a ne­vét, Jávor Józsefné műszaki ügyintéző, a megyei tanács tagja, akit november 7-e at­káiméból a Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntettek ki. Nem tudtam, hogy milyen a hely, ahol lakik és milyen ő ma.ga, de külsőre valahogy ép­pen ilyennek képzeltem, és, bár tudom, hogy utólagos hi­tegetés, úgy véltem, hogy ép­pen ilyen elfoglaltság köze­pette, valami egyszerű házi vagy ház körüli munkában fo­gom megtalálni. — Öh — mondja —, hát még ez is — és kicsit belepirul az örömbe, megigazítja alul kibujdokoló fürtjeit, aztán — miközben házacskájába lé­pünk — leveszi a kendőt. Szoba-konyha mindössze. Itt él elvált asszonyként, két nagylányával. Egyik 17 éves, kereskedő tanuló a gödöllői ÁFÉSZ-nál, a másik egy év­vel idősebb, felsőrész készítő a Duna Cipőgyárban. Édes­anyja. édesapja túl a hatva­non. és van egy tényleges ka­tona öccse. — Hogy tud a műszaki és a tanácsi munka mellett egy ekkora családot ellátni? — A mama főz, a papa dolr gozik a ház körül, a kislányok mosnak magukra. A lakás konyhájában ra­gyog minden. A szobából ide látszanak a rendezettre ke­félt szőnyegek, az ágyterítők és kézimunkák mintái üdén és világosan válnak el egy­mástól. A konyha mennyeze­tén pattogzik a festés. — Magam vettem a festé­ket, és én kentem be vele mindent, de va.gy az anyag nem jó. vagy én nem értek hozzá. Le kell majd kaparnom és újra festenem. — Egy műszaki hogyan érzi magát, ha kétkezi munkát vé­gez? — Nem vagyok én olyan igazi műszaki, munkádként kezdtem a Pest megyei Gép­javító Vállalatnál. Aztán 14 éve az Egyesült Villamossági Gépgyár Váci úti üzemébe ke­rültem, présgépre, amitől na­gyon féltem. Két, év után azonban adagoló lettem, ez afféle diszpécseri munka. Az­óta mondanak műszaki ügy­intézőnek. Reggelenként 4- kor kelek, mert 5.28-kor indul a vonatom, időbe telik a gya­logút az állomásra. Délután ötkor érek haza. — A tanácstagi munka? Mi­kor? — Kialakult, több mint tíz éve c:inálom. Először községi tanácstag voltam, most már a harmadik ciklusban a me­gyei tanács tagja vagyok. Meg aztán segítenek az emberek, harminckét esztendeje lakom Veresegyházon, itt minden­kit ismerek, de sokakat a má­sik két községemből, Szadáról és Erdőkertesről is. — Nem tartják elfogultnak Veresegyház i rán yában ? — Nem tudom. Mindeneset­re igyekszem mind a három községgel egyformán törődni. A szadaiak legnagyobb prob­lémája a közlekedés. Erdő­kertesen meg az iskola, de az megépül jövőre. A villanyhá­lózatot meg át kell építtetni, mert az új út építését akadá­lyozná. Itt. Veresegyházon szintén inkolaproblémánk volt sokáig, de a véleílen is segí­tett. A kéményseprő alatt be­szakadt a mennyezet. Azóta megyei segítséggel felépült egy új. 12 tantermes. Sok társa­dalmi munkát végeztünk. Szemben vele már épül az új egészségház, gyermekor­vosi, fogászati, körzeti orvosi rendelővel. A vasúttal viszont nagyon sokat bajlódom. A na­pokban is, mikor a hirtelen jött hidegek vacogtattak min­ket hajnalban, kérdezem a vasutast, hogy miért nem fű­iének. Azt mondja, mert hiányzik egy csavaralátét. Remélem, hogy az emberek látják, milyen egyformán kü.Ekiödök értük. Persze, ér­nek kellemetlen meglepeté­sek is. Beharangoztuk, hogy utat kapnak a községeink és csak ide. Veresegyházig épült meg. Remélem, hozzátehetem; egyelőre. — Mit szeret a legjobban a tanácsi munkában? — A közvetlen kapcsolatot az emberekkel. Szerintem gyakran kell alkalmat talál­ni, hogy az ember megismer­je sokak véleményét, például a falugyűléseken. Aztán szó­ra kell bírni őket. A múltkor is kérve-kérleltem az erdőker- tesieket. mondják el a kihívott MÁVAUT-osnak, hogy mi a bajuk. Nehezen oldódták, de a végén szót értettek egymással. Meg nem egyszerű dolog tü­relmetlen emberekkel beszél­ni. Valahogy mindenki egy­szerre szeretne mindent. Ha nem kerül sorra az elején, akkor azt hiszi, hogy kimarad. Szeretem őket. értem őket. Kell, hogy hallgassanak ránk. Tekintetét az ápolt kis ker­ten túlnanra emeli, a község, meg a szomszédos települések irányába, aztán újra szembe néz, nyílt, őszinte tekintettel... Pacsay Vilmos megyei közlekedésrendészet igyekezett minden lehető esz­közt felkutatni, megkeresni, mely elősegíti a láttatást. Gondolok itt például a közúti táblagyártól beszerzett öntapa­dós, fényvisszaverő korongok­ra, amelyeket társadalmi aktí­vák bevonásával a kerékpárok sárvédőire ragasztottunk féL Az események azonban to­vábbra is azt jelzik, hogy im­már a nevelőmunkán túllépve, szinte kötelesSégszerűen a fe- lelősségrevonús eszközeihez kell folyamodnunk. Fokozott közúti ellenőrzéseink tapaszta­latai is erre ösztönöznek ben­nünket, hisz a többi szabály- sértés arányaihoz mérten ki­rívóan sok feljelentést tettek rendőreink az elmúlt hetekben a kivilágítatlanul közlekedő járművek vezetői ellen. Intéz­kedési tervet készítettünk. Fel­mértük azokat a különösen veszélyes útszakaszokat, ahol a leggyakoribb jelenség a vá­ratlanul előbukkanó, világító berendezés nélküli kerékpár. Különösen a ceglédi, a dabasi, a gödöllői járásban, de min­denütt, még a meílékútvona- lakon is sűrítjük ellenőrzé­seinket. — Mindez összefüggésben van az országos közlekedésbiz­tonsági akcióval? — Igen, de teljességében ez mégis más. Öntevékenyen, mindaddig, amíg statisztikánk nem jelez az említett vonat­kozásban kedvező változást, minden héten az általunk elő­re meghatározott napokon, a megye egész területén a rend­őri erők összevonásával, rend­szeresen fogunk ellenőrizni. Bírság — saját érdekükben A szabálysértőket kötelez­zük a világító berendezések felszerelésére. Ellenőrizzük az ígéret végrehajtását, és ha ez meghatározott időn belül nem történik meg, soronkívül, a legszigorúbban járunk el a szabálysértőkkel szemben, és előfordulhat, hogy a bírság összege magasabb lesz, mint maga a világító berendezés ára. Nem szeretném, ha félre­értenének, nem fenyegetőzni akarunk, hanem lehetőség sze­rint mindenkit megóvni a baj­tól. És meg kell végre-valahá- ra értetnünk a közutakon köz­lekedőkkel: gyalogosokkal, ke­rékpárosokkal, hajtókkal, sa­ját érdekükben is 1 ismerniük kell legalább a reájuk vonat­kozó közlekedési előírásokat. Hiszen Pest megye főútvona­lai nemcsak helyi és helyközi forgalmat bonyolítanak le, ha­nem nemzetközi forgalmat is átbocsátó, lüktetőén forgalmas utakká váltak. Ahol pedig szinte észrevehetően gyorsabb, rugalmasabb lett a közlekedés üteme, a követelmények mér­céjét is magasabbra kell emel­ni, éppen az emberéletek vé­delmében. Pless Zsuzsa Brigádvetélkedő Szentendrén A Beton- és Vasbetonipari Művek szentendrei gyárában november 24-én brigádvetél­kedőt rendeznek. A gyárban ez az első ilyenfajta megmoz­dulás. Rendezője: a szakszer­vezeti bizottság. A résztvevők háromfős csapatokkal. nevez­hettek november 10-ig. Öt té­makörben zajlik majd a kér- dezz-felelek játék: gyárisme­retből, szentendrei helyisme­retből, magyar irodalomból és történelemből, általános poli­tikai ismeretekből és ügyes­ségből vizsgáznak majd a brigádok. Amennyiben ez a vetélkedő sikerrel jár — azaz minél több brigád áll rajthoz —, úgy a szentendreiek jövőre is megrendezik. é f >

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents