Pest Megyi Hírlap, 1973. november (17. évfolyam, 264-280. szám)

1973-11-25 / 276. szám

* CHILE Veszélyben Cor valón élete Mind nagyobb veszély fe­nyegeti Luis Corvalán életét. A Chilei Kommunista Párt főtitkárát a junta egy santiá- gói katonai főiskolán tartja fogva. A fasiszták Corvalánt éjszakánként levetkőztetve többször a hűvös udvarra ve­zetik, hogy még jobban alá­ássák egészségét. Ezzel a módszerrel a chilei gorillák a Népi Egység több vezetőjét gyilkolták meg: Con­cepcion tartomány kormány­zóját, Fernande Alvarezt is ilyen embertelen körülmé­nyek között tartották rabság­ban, hogy az elgyötört ember tüdőgyulladásban pusztult el. Coquimbo tartomány volt kormányzója, Roseno Rojas, kommunista forradalmár is a kegyetlen kínzásokba halt be­le. Görögország Görögországban szombaton feloldották a kijárási tilalmat. Panajotisz Thera- posz, a görög rezsim közren­dészeti minisztere benyújtot­ta lemondását. / Bolgár párt- és kormányküldöttség látogat hazánkba Az MSZMP Központi Bi­zottságának, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsá­nak és Minisztertanácsának meghívására a közeli napok­ban hivatalos baráti látogatás­ra hazánkba érkezik a Bolgár Népköztársaság párt- és kor­mányküldöttsége Todor Zsiv- kovnak, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága első titkárának, a Bolgár Népköz- társaság Államtanácsa elnöké* nek vezetésével. Izrael továbbra is a diplomáciai erőfeszítések eilen Szombaton délelőtt a Kai­rót Szuezzel összekötő ország­út 101-es kilométerkövénél folytatódtak Gamazi egyiptomi és Jariv izraeli tábornok meg­beszélései. A két katona­diplomata megbízatása arra szól, hogy kidolgozzák a szem­benálló haderők szétválasztá­sának és elkülönítésének mó­dozatait. A tárgyalásokat ma folytatják. Kissinger amerikái külügy­miniszter — közép-európai idő szerint a szombatra virradó éjszaka folyamán — fogadta washingtoni hivatalában Kurt Waldheimet, az ENSZ főtitká­Adatok a szervezéshez E gyre több hírt hallunk a gyári, üzemi szer­vezésről, a munka ésszerűsítéséről, az együtt­működések pontosításáról, a legkorszerűbb gépek veze­tői segítőtárssá válásáról. A hírek sokfélék: adatbankba kerültek a Gödöllői Gép­gyár raktári anyagainak kódszámai, a Ganz Műszer­müvek gödöllői Árammé­rőgyárában az ügyvitel gé­pesítésével foglalkoznak, a Mechanikai Müvekben a kis számítógépes termelés- programozásra készülnek, a százhalombattai Dunai Kő­olajipari Vállalatnál IBM számítógép zümmög, s a sa­ját számításokon kívül például az ÁFOR anyag- könyvelése is itt történik. A szervezéssel kapcsolatos hírek sokfélék, leggyakrab­ban mégis az ügyvitelgépe- sítésről hallunk. Egy szervezési témájú pártoizottsági ülésen a mo- nori járás képviselője java­solta, hogy az ipari szövet­kezeteknek alakítsanak ki egy ügyvitelgépesítési köz­pontot: folyjék egy helyen a ktsz-ek, például a járási szövetkezeiek gépi könyve­lése. Az ügyvitelgépesítés ilyen „karrierje-’ sok veze­tőt gondolkodóba ejtett, ilyen kérdést tettek fel: vajon csak a látványos si­kerért, a gyors eredményért sürgetik a cégek a gépesí­tett ügyvitelt? A gondolko­dók gyorsan megegyeztek abban, hogy látványosságra nincs szükség a szervezés­ben, sőt azt is hozzátették: a rövidebb időn belül meg­valósítható ügyvitel-gépesí­tésnél sok gyárban fonto­sabb a normák felülvizsgá­lata, a technológiai fegye­lem határozottabb betartá­sa, az ésszerűbb készletezés, a munkafázisok okosabb összekapcsolása stb. Az íté­let sem váratott sokáig ma­gára: nem a gyors, látvá­nyos gépesítés a lényeg, legalább ilyen fontos, ha nem fontosabb a sok-sok , apró, kitartó, folyamatos, rangsoroló ésszerűsítő tevé­kenység! N os, az előbbi következ­tetés csak felszínes összefüggést tükröz, de a lényeget igazából nem fejezi ki. Ügyvitelgépesítés­re nagyon nagy szükségünk van! Miért? Mert a gyors, korszerű gépi könyvelés juttatja a vezetőket, a szer­vezőket pontos, naprakész adatokhoz. Miért van szükr ség a termelés, a gazdálko­dás sok száz, sok ezer ada­tára? Mert csak pontos adatok birtokában lehet a mindennapokban dönteni, csak a valóságos helyzetet tükröző számot lehet a szervezési modellekbe he­lyettesíteni. csak igaz ada­tok alapján készülhetnek tervek, programok. Néhány rossz adat tévessé teszi a mindennapi vezetői dön­tést, illuzórikussá a szerve-1 zési modellt, megvalósítha­tatlanná a tervet, a prog­ramot. A számítógépes könyvelés modell szerint történik, amelynek lényege: kevés számú művelet elvégezteté­se a géppel, de sok-sok adattal. Hajlamosak a gyá­ri szakembereit, hogy csak azokat a gépi eljárásokat fogadják el jónak, amelyek a kézi munka metodikájára hasonlítanak. Látszólag hu­morosan, de a jelenséget jól tükrözve, így mutathatjuk be ezt a szemléletet: Ugyanúgy szeretőnek „rá­kiáltani” a gépre, mint a bérszámfejtő Juliskára. Természetesen ez nem megy,' a számítógép csak annyiban másolja a manuá­lis munkát, hogy Összeadás­kor összeadni kell. A gépi ügyvitellel foglalkozóknak tehát elsődleges feladatúit a munkájukat megkönnyítő masinák jobb megismerése. Hogy ez mennyire fontos, azt még egy példával iga­zoljuk: ha tökéletesen érte­nék a számítógép. „adottsá­gait”, nem olyan feladatok­kal bíznák meg, amelyet a mechanikai működésű, lyukkártyás Hollerit gép is képes elvégezni. Márcsak azért is, mert a két gép ára nagyságrendben alig össze­hasonlítható !. Viszonylag kevés — sóit! —i pontos adattal a számí­tógép képes nagyon sokféle műveletet elvégezni. Mert a vezetői döntéshez a lénye­ges adatok sokféle össze­függésére, csoportosítására, arányaira, eredményeire van szükség. A vezetési modellekkel dolgozó számí­tógép beruházási prognózi­sok készítésére képes, hosz- szútávú terveket készít, ésszerűsítési variációkat vet fel, gazdasági alternatívá­kat mutat ki. Ezekhez az igazán lényeges döntések­hez szükséges, hogy a gép valóságos adatokat „forgas­son”, s így valóságos ered­ményt hozzon ki, amely ér­demes a követésre. Ily mó­don függ össze ok-okozati láncban az ügyvitelgépesí- tás és a számítógépes, kor­szerű gazdálkodás, terme­lésirányítás, vezetés. K orábban leírtunk egy felszínes ítéletet: nem a gyors, látványos ügyvitelgépesítés a fontos, hanem a szervezés apró­munkája. Nos, az ügyvitel­gépesítés a távlatokban fontosabb, de közben nem mondhatunk le a kisebb ésszerűsítésekről sem. A szentendrei papírgyár na­gyobb termelékenységűvé átalakított gépe, az ikladi Ipari Műszergyár minta­üzemi szervezése része a mai eredményeknek. De r sürgető holnap már ma is pontos adatokat követel a hatékony munkához, szer­vezéshez, vezetéshez. Fóti Péter rát. Több mint egyórás meg­beszélésükről a világszervezet vezetője így nyilatkozott a sajtónak: „A problémák széles köréit vitattuk meg.. Amikor arról kérdezték, va­jon született-e megállapodás a békekonferencia helyére, ide­jére és részvevőire vonatko­zóan, Kurt Waldheim nemmel válaszolt. Jelezte egyszer­smind, hogy a konzultációk folytatódnak. „Máris biztos azonban — tette hozzá egy másik kérdésre válaszolva —, hogy az ENSZ jelentős és fon­tos szerepet játszik” a konfe­rencia előkészítésében, habár ezzel kapcsolatos későbbi kül­detése és hivatása még tisztá­zásra vár. A találkozó után Waldheim visszatért New Yorkba. A béketárgyalások témájá­hoz tartozik Dajan izraeli had­ügyminiszter pénteki — a most folyó diplomáciai erőfeszíté­sekkel szögesen ellentétes hangvételű — nyilatkozata. Dajan szerint, Izraelnek „két- frontos harcra” kell felkészül­nie: az egyiket állítólag az Egyesült Államok ellen vívja majd, amely a megszállt terü­letek kiürítésére ösztökéli, a másikat az „arabok” éllen, akik a békekonferenciát az (iz­raeli) „fegyverletétel értekez­letévé” akarják tenni. Izrael­nek mindkét fronton ellenál­lást kell tanúsítania. Milyen stratégiát kövessenek az érintettek — Egyiptom, Szí­ria és a palesztin mozgalom — a közelgő békekonferencián: ez a témája az arab külügymi­niszterek szombaton nyíló, csúcsélőkészítő algíri értekez­letének. A „kistanácskozást” — csak­úgy, mint a hétfőn kezdődő „nagytanácskozást” — az algé­riai fővárostól 20 kilométerre nyugatra, az ott épült Nemze­tek Palotájában tartják. Irak és Líbia kivételével az Arab Liga valamennyi tagországa elküldi képviselőjét. — Az algíri csúcs — és az előkészítő tanácskozás — té­mái közé tartozik még az „olajfegyver” folyamatos beve­tése, sőt a kairói A1 Ahram szükségesnek látja azt is, hogy az Arab Liga „üzenjen hadat a dollárnak”. PEST MEGYEI VII/<G PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! AZ M$ZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI xvn. ÉVFOLYAM, 276. SZÁM ÁRA 1 FORINT 1973. NOVEMBER 25., VASÁRNAP KONFEKCIOÜZEM BIATORBAGYON Kétszáz asszony talál munkát Rakodhatnak a kamionok Az EKXSZ biaíorbágryi üzemcsarnoka Űjabb könnyűipari üzemmel gazdagodott Pest megye. Bia- torbágyon átadták rendelteté­sének a község első üzemét, amelyet a budapesti Egyenru­házati Kisipari Szövetkezet építtetett 15 millió forintért. E hónap elején kezdték meg a termelést a több mint ezer négyzetméter alapterületű új üzem­csarnokban, ahol férfi-, női nadrágok, valamint kabátok készülnek. Kurucz Jenő elnök — aki egy­ben alapító tagja is a jó ne­vű ruházati szövetkezetnek—, elmondotta, hogy három év­vel ezelőtt vetődött fel a gondolat, hogy a belvárosi Koppány György felvétele szűk műhelyeket felcseréljék a Bi a torba gyón kínálkozó le­hetőséggel. A fővárosban már nincs mód a terjeszkedésre, s iaz áruszállító kamionok is csak meghatározott időben rakodhatnak. Ez pedig sok kiesést, veszteséget jelent a szövetkezeteknek. — A biatorbágyi tanács ve­zetői szívesen fogadtak ben­nünket. Egy régebbi épület­ben már csaknem egy éve folyt a biatorbágyi és a kör­nyékbeli asszonyok betanítása a konfekciómunkára, most november elsejétől már az új üzemcsarnokban dolgoznak, s modem gépeken kamatoztat­ják tudásukat. Az üzem 17 hó­Dél-Vie.'nam Bcmbsidmadássk Tay M\ tartomány ellen A saigoni légierő pén­teken hajtotta végre legsúlyo­sabb, a tűzszünetet sértő bom- batámaclását a párizsi béke- megállapodás- január 28-i ha­tálybalépése óta. Vadászbom- bázók 127 bevetésben támad­ták Tay Ninh tartományban a felszabadító erők ellenőrizte katumi repülőteret. VÁLLALATOK, INTÉZMÉNYEK ÉS A LAKOSSÁG ÖSSZEFOGÁSÁVAL Új ó vöd a épült Póm ázóii Tegnap délelőtt ünnepélye­sen adták át Pomáz új óvodá­ját. A község munkás lakta részén, Üjtelepen elkészült épület alapkövét hét hónappal ezelőtt, felszabadulásunk ün­nepén, április 4-én rakták le. Az ezt követő társadalmi ösz- szefogásban — pénzzel, mun­kával egyaránt — részt vett a Műszaki Árukat Értékesítő' Vállalat, az Írószer Szövetke­zet, a háziipari szövetkezet, a lakatosipari ktsz, a Dunaka­nyar Vízgazdálkodási Társu­lat, a fatömegcikk ktsz, a TÜZÉP, valamint természete­sen több száz muhkaórával a lakosság, az új óvodára váró gyerekek szülei. A helyi ta­nács vezetésével így készült el — viszonylag gyorsan — a 75 gyerek számára helyet biz­tosító szép, modern, kényel­mes épület, amely jelentősen enyhíti a község óvodagond­jait. A három régi óvoda ugyanis elavult és kicsi: a 600 óvodás korú gyermek közül mindössze 220-at tudtak ed­dig felvenni. Az új épület „belépésével” most már 300 pomázi gyerek járhat óvo­dába. Az átadási ünnepségen szép számmal jelentek meg az épí­tésben közreműködő szülők és lakosok, valamint a segítő vállalatok, üzemek képvise­lői. Részit vett az ünnepségen Arany István, a Pest megyei Tanács vb-titkára és Galán- tai Dezső, a pomázi nagyköz­ségi pártbizottság titkára is. Az új óvodát Boross István, Pomáz tanácselnöke adta át rendeltetésének. Köszönetét mondott az építésben közre­működő vállalatoknak és szü­lőknek, majd az épület kör­nyékének rendbehozásához, az óvoda parkosításához kér­te a lakosság további segítsé­gét. Az épületet Csordás Tibor- né, az óvoda vezetője vette át. A szülői munkaközösség képviseletében Kurucz József mondott köszönetét az építők­nek. Ezután az óvodások rövid műsort mutattak be, majd birtokukba vették a termeket, amelyekben hétfőn reggel megkezdődik a rendszeres foglalkozás. nap alatt épült fel, a hozzá tartozó tágas raktárral együtt. Így lehetőségünk van arra, hogy a Budapesten elkészült árut is itt raktározzuk, innen küldjük a megrendelőknek. Az EKÍSZ évente 130—149 millió értékű konfekcióárut készít, jövőre azonban 20—25 millióval nő majd a ter­melés, ennyivel járul ugyanis hozzá a biator­bágyi üzem az összterme­léshez. — A jelenlegi 250 ezer nadrág helyett 400 ezret kívá­nunk gyártani, s ebben jelen­tős szerepet kap a biatorbá­gyi üzem — mondja az elnök. A férfi- és női nadrágok, női kabátok mellett 25 ezer MÁV- ingzubbony is az új üzemben készül 1974-ben. A termékek legtöbbjét, bérmunkában, nyu­gatnémet, holland, belga és francia cégek rendelték meg. Jelenleg a helybeliek kö­zül még csak 60—70-en kere­sik meg a kenyerüket az új üzemben, s naponta Budapest­ről járnak ki harmincán, mi­vel a budapesti központi var­roda átépítése még tart. Rö­videsen azonban 200 asszony talál itt munkát, elsősorban Biatorbágy és a környék la­kói. K. Gy. Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Taná­csának elnöke táviratban kö­szöntötte Ludvik Svóboda hadseregtábornokot, a Cseh­szlovák Szocialista Köztársa­ság elnökét 78. születésnapja alkalmából. Óvári Miklós, a Központi Bizottság titkára fogadta — az MSZMP Központi Bizott­ságának vendégeként — Wies- law Klimczaknak, a LEMP KB osztályvezető-helyettesé­nek vezetésével hazánkban tartózkodó lengyel pártmun­kásküldöttséget. A delegáció tegnap hazautazott. Dr. Dimény Imre, mezőgaz­dasági és élelmezésügyi mi­niszter meghívására hazánk­ban tartózkodó Tornas Allen- de y Garcia-Baxter, spanyol mezőgazdasági miniszter ve­zette küldöttség — mely tár­gyalásokat folytatott a két ország élelmiszergazdaságá- i nak együttműködési lehető­ségeiről — tegnap elutazott Budapestről. i I t V, A

Next

/
Thumbnails
Contents