Pest Megyi Hírlap, 1973. október (17. évfolyam, 230-247. szám)

1973-10-07 / 235. szám

6 1973. OKTOBER 7., VASÁRNAP-ZJŰ'rltiP A 90. ELŐTT... Pest megyei barangolások című cikksorozatunk 90. feje­zetéhez érkeztünk el, s mi­előtt az előreláthatólag utolsó tíz barangolást a szerző pa­pírra vetné, kérdéssel-kérés- sel fordul olvasóihoz. A sorozat iránt megnyilvá­nult sokirányú érdeklődés fo­lyományaként ugyanis — ugyancsak Pest megyei ba­rangolások cím alatt — e kö­zel százra menő írás megfe­lelően átszerkesztett, úgy­szólván újraírt anyagából a Kossuth Könyvkiadó mintegy 500 oldalas könyvet ad ki, amely előreláthatóan 1975 ta­vaszán került ki sajtó alól. Ez a rendkívül fontos kö­rülmény szükségessé teszi, hogy — sorozatunkat meg­szakítva — kis közvélemény­kutatást rendezzünk, elsősor­ban a legégetőbb kérdés: a sorozat, illetve a majdani kö­tet címszavai tekintetében. A címszó adott esetben any- nyit jelent: milyen Pest me­gyei településekről, közsé­gekről, városokról esik majd szó a teljes sorozatban, saz ennek alapján készülő kötet­ben. Arra kérjük tehát olvasóin­kat, hogy a legsürgősebben közöljék a szerzővel (Békés István, 1061 Budapest, Anker köz 2.) — melyik község sze­repeltetését hiányolják az ed­digi 89 cikkben, s milyen in­dokkal támasztják alá a ja­vasolt községről szóló baran­golás elkészítését. A megközelítőleg 100 da­rabra tervezett sorozat és az 500 oldalnyi könyvterjede­lem szép mennyiség, de mégis határt szab a lehetőségeknek. A szerző szaktanácsadói azon­ban nem kívánnak csak saját véleményükre, elképzeléseik­re hagyatkozni, hanem a számba jöhető helységek la­kóinak, vezetőinek vélemé­nyét is figyelembe szeretnék venni. Kérjük, hogy a szíves vála­szokat, javaslatokat legsür­gősebben és a gyors kézbe­sítés kedvéért, csakis a fenti címre minél előbb juttassák el. Ezzel a sorozat helyes foly­tatását és befejezését segítik elő, amelyet ezúton is köszön a Pest megyei Hírlap szer­kesztősége. Felülről — az okos gépek homokozója Ma már ritkán harsan fel a kiáltás: vigyázat, robbantás! Az Országos Érc- és Ásvány­120 négyzetméteres térkép Harminckilós atlasz Hamarosan elkészül az álta­Még Bláthy transzformátorán dolgozott... Csörögi bácsi a váci hajógyárból bányák Dunántúli Műveinek pilisvörösvári bányaüzemében tavaly fejezték be a teljes re­konstrukciót. Az évi 450—500 ezer tonna fehárdolomit ki­termelésénél ezt megelőzően tizennyolcán dolgoztak három műszakban, ma két műszak­ban csupán négy ember fogla­latoskodik. A teljesen gépesí­tett bányában fizikai munka már csak a karbantartókra vár. Tizennégy millió forintba került az a japán ekés jövesz­tőbuldózer, amelyet üzembe helyeztek. A robbantás helyett ez azután a legmodernebb technológiával választja el a bánya faláról a kőzetet. A fel­szántott fehér ásványt nagy teljesítményű NDK gyártmá­nyú marófejes rakodógép szál­lítja a vibrátorhoz, amely há­romféle szemcsenagyság sze­rint osztályoz. Az egész be­rendezést a diszpécserköz­pontból egyetlen ember irá­nyítja. A fehér hegyek bányája Iános világatlasz, amelyet a szocialista országok szakembe­rei együttesen készítenek. A munka nagy részét a szovjet tudósok végzik el — írja a Szocialisztyicseszkaja Induszt- rija. A kiterítve 120 négyzet- méter nagyságú térkép körül­belül 200 000 földrajzi nevet tartalmaz majd, súlya megkö­zelítőleg 30 kilogramm lesz. A világ legnagyobb könyvtárai máris elküldték megrendelé­seiket. A világatlasz szerkesztő bi­zottságának vezetésével Radó Sándor magyar tudóst bízták meg. A 234 oldal terjedelmű világtérképből 210 oldal már elkészült. Mókásan, kedvesen megha­jol, amikor mondom, őt kere­sem. Nyílt, gyerekes mosoly- lyal néz, széles mozdulattal kínál helyet egy széken, de nem tartja elég kényelmesnek, s még mielőtt tiltakozhatnék, már ugrik is egy karosszé­kért ... Szeloczky Endre ma is dol­gozik. Pedig 83 éves. A Ma­gyar Hajó- és Darugyár váci gyáregységének szerkesztési osztályán rajzellenőr. A gyár­ban csodálattal emlegetik, mi­lyen hűséges a gyárhoz, a munkához. Több kötetes könyvet is ki­tenne 83 esztendejének törté­nete. Csak egy a baj: akár­hány kötetet is írnának róla, nehéz lenne visszaadni azt a barátságos, közlékeny stílust, beszédmodort, ami Bandi bá­csit jellemzi. Hátradől a szé­Szakképzettsége: kereskedő Foglalkozása: szélhámos A házasságot néhány évi együttlét után felbontották. Az egyéves kislányt a bíróság az asszonynak ítélte. Gál La­jos nagykőrösi lakos később ismét megnősült, és e házas­ságból is született egy gyerek. Aztán ettől a feleségétől is kü­lön költözött. Egy budapesti asszony lakására jelentkezett be, akinek megígérte, hogy segítségére lesz a baromfite­nyésztésben. Se baromfi, se pénz Ehelyett azonban csak szór­ta az asszony keresetét. Kü­lönféle — baromfivásárlás és egyéb — címeken pénzt csalt ki élettársától, azután napokra eltűnt, s persze, baromfi és pénz nélkül érkezett haza. Ha pedig az asszony nagy óvato­san szóvá tette, hogy egyre te­temesebb összeggel tartozik neki — többek között egy ideig a gyermektartást is ö fi­zette helyette — a férfi több­ször életveszélyesen megfe­nyegette. S amikor az asszony kitiltotta a lakásból, a férfi az ablakon át mászott ki és be, majd tudta nélkül bejelentke­zett peremkerületi víkendhá- zába, s innen is csak négyezer forintos „kártérítés” ellenében volt hajlandó ki jelentkezni. Végül a pénz átvétele után, eltűnt. Nem fizetett tartásdíjat Eközben egyre nagyobb ösz- szegű tartozás terhelte a két gyerek után járó megítélt tar­tásdíjak elmulasztása miatt. Az anyáknak sejtelmük sem volt az apa hollétéről. A rend­őrségi idézésre sem jelentke­zett, hiszen kézhez sem vette azokat; nem dolgozott, isme­retlen helyen tartózkodott. A kiskorú gyerekek érdeke azon­ban sürgetőleg megkövetelte, hogy végre teljes eréllyel lépjenek fel a nemtörődöm apával szemben. Június 11-én nyomozást rendeltek el az ügyben, és szeptember 17-én Gál Lajos kézrekerült. A nagykőrösi rendőrkapitánysá­gon beismerte: azért változta­tott folyton munkahelyet, mert a tartásdíjletiltások miatt csak minimális fizetést kapott vol­na. Az ital rabja Miért szűkmarkúskodott gyerekeivel szemben Gál La­jos, amikor nem is élt rosz- szul, hanem a nyáron turista­ként végiglátogatta Bulgáriát, Csehszlovákiát és a Német Demokratikus Köztársaságot? A választ ő maga így fogal­mazta meg: — Napi italfogyasztásom ál­talában: reggel egy deci rö­vid, napközben 2—3 fröccs vagy sör. Kiadásaimat élettár­sam jövedelméből fedeztem. Különben azért mentem Bul­gáriába, hogy „kertészeti vo­natkozású tapasztalatokat sze­rezzek”. Az elmeorvos-szakértő sze­rint Gál idült alkoholista, kényszer elvonó kezelése in­dokolt. A rendőri vizsgálat szerint az egyik volt feleségé­nél körülbelül 6500 forint, a másiknál 2800 forint tartozása van a tartásdíjfizetés elmu­lasztása miatt. Gál Lajos ügyében a vizsgálat rövidesen befejeződik és vádemelési ja­vaslattal a nagykőrösi városi ügyészség elé kerül. P. Zs. ken és mintha a kisunokájá- nak mesélne, belefog a törté­netbe: Az iszákos elefánt — Hatéves voltam. Raka- mazon laktunk, ahol szület­tem. Egy napon cirkuszosok jöttek a faluba. Színes ruhák­ban, cicomás kocsikon vonul­tak be, s velük egy csapat ál­lat. Egyszercsak előballag egy nagy, szürke elefánt és megáll a patika előtt. Édesapám gyógyszerész volt, az ajtóban állt, el nem tudta képzelni, mit akarhat tőle az elefánt. Oda­jön az idomitójá és mondja, az elefánt egy kicsit részeges. Ügy látszik, megszomjazott. Édesapám bement az üzletbe, hozott egy kupica pálinkát. A szürkebőrű felhajtotta az italt,, fejét bólogatva megkö­szönte, s mehetett tovább a karaván ... Sok ilyen apró-cseprő törté­netet őriz Bandi bácsi, hiszen fel-felvillannak a gyermekkor emlékei: sulyomszedés a Mo- rotvában, tokaji élmények... Aztán a felnőttkorból kevésbé szép történetek: két világhá­ború, sebesülések, frontok, a fia halála — amelyet több év­tized távolából sem tud elérzé- kenyülés nélkül említeni. Két nyugdíj Egy lánya maradt, s van há­rom unokája. Felváltva láto­gatják meg Csörögön, ahol 1946 óta élnek. — Csörög a világ közepe... Nem tudta? — kérdezi tréfá­san. — A kisunokáimat egé­szen pici korukban elhoztuk, hogy egy nyárra ottmaradnak. Aztán mind csak akkor ment vissza Pestre, amikor már is­kolás korba lépett... Nincs villanyunk, petróval világí­tunk. De jó a levegő, csodá­latos a természet... — Nem hiányzik a mosógép, a televízió? — Mosógép? Egy csörögi asszony nem hagyja össze­gyűlni a szennyest, hogy gép kelljen hozzá ... A csörögi asszony 70 éves és 52 éve él házasságban Bandi bácsival. Ami pedig a televí­ziót illeti, Bandi bácsi sorol­ja, mi minden ad neki tájékoz­tatást a világ dolgairól. Köny­veket, újságokat naponta ol­vas. Élőfizeti a Népszabadsá­got, az Élet és Tudományt, hallgatja a zsebrádiót. — Ebben a korban már meg szokták kérdezni, mi a hosszú élet titka? ... — Ilyet kérdezni egy fiatal­embertől?! — üti el a választ méltatlankodó nevetéssel. Tétlenségre még két nyugdíj sem tudta kárhoztatni. Elég ritka eset lehet, hogy valakit kétszer nyugdíjaznak. Sze­loczky Endrével ez is megtör­tént. Először 1946-ban a hon­védség nyugdíjazta. Néhány év múlva azonban hallotta, hogy a hajógyár műszaki raj­zolót keres. Jelentkezett. 77 éves koráig járt be naponta a gyárba. 1967-ben innen is nyugdíjba vonult, azóta havi hetven órát dolgozik nyugdí­jasként, s amikor hazamegy, a kertben tesz-vesz, mindig akad a ház körül munka. Találkozás a régiekkel — Minden munkát szeretek. Ha már kifogytam a tenniva­lókból, kiveszem a feleségem kezéből a mosogatást is, mert nem bírok ölbe tett kézzel ül­dögélni. — Hogyan tudott lépést tar­tani azzal az óriási technikai fejlődéssel, ami azóta történt, hogy megszerezte a műszaki rajzolói oklevelet? — Én, kérem, még Bláthy Ottó első transzformátorán is dolgoztam. Akkoriban a velo- cipéd járta, ma meg már űr­hajókon közlekedik az ember. Olvasok. Figyelek. Nyitva tar­tom a szemem. Sokan vágynak nyugodt, szép öregségre. Bandi bácsi­nak és még utána is egy-két nemzedéknek bőséges oka van rá, hogy elégedetlenül, meg­történ kérjen számon a sors­tól, a történelemtől életeket, elmulasztott lehetőségeket, életpályákat. De ő nem perel, nem törték meg a viharok. A legnagyobb gondja? — Kassán végeztem el az iskolát 1909-ben. Az osztály­társaimmal megbeszéltük, minden hónap első péntekjén találkozunk Budapesten, a Kárpátiában. Sokáig tartottuk is a fogadalmat. Egy-egy vi­haros korszak után különösen jólesett találkozni a régiekkel. Sajnos, mind kevesebben ül­tük körül az asztalt. Már ki­lenc éve nem voltam köztük. Akkor halt meg az egyik leg­kedvesebb barátom. Azóta nem láttam a többieket sem... / Elgondolkodik, de mielőtt az első felhő megjelenhetne a homlokán, felemeli a hangját, és kezét szívére téve, az előb­bi mosolygós-vidáman mond­ja: — De itt, most megfogadom, hogy a legközelebbi randevún ott leszek... Máté Judit A GÖDÖLLŐI VAROSGAZDALKODASI VALLALAT (Gödöllő, Szabadság u. 26.) azonnali belépéssel felvesz KŐMŰVES SZAKMUNKÁSOKAT Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti és munkaügyi vezetőjénél. Munkagrafika — különleges ábrák rajzolódnak a fehér anyagba a Komatsu japán gép lánctalpai nyomán. Az osztályozó agya a diszpécserközpont, rádiótelefonnal, villogó lámpákkal, kapcsolókkal, regisztráló műszerekkel tö­kéletesen ellátva. i Kép és szöveg: Girdos Katalin i 4 » Pest mecftfei baranaofááok

Next

/
Thumbnails
Contents