Pest Megyi Hírlap, 1973. október (17. évfolyam, 230-247. szám)
1973-10-07 / 235. szám
1973. OKTOBER 7., VASÄRNAP MEGYEI K/Ciriap Ketten az együttesből MUNKÁK ÉS MINDENNAPOK A tököli délszláv nemzetiségi együttes tavaly ünnepelte megalakulásának ötödik évfordulóját. Az öt, illetve immáron a hat év alatt ennek a Csepel-szigeti nagyközségnek a nevét megismerte az ország. Úgyszólván nem volt olyan rangos nemzetiségi találkozó, fesztivál, ahol az együttes ne lépett volna fel, turnéztak Baranya, Vas, Bács-Kiskun és Zala megyében, közvetítette műsoraikat a televízió. Tavaly jugoszláviai meghívásnak tettek eleget. Mi szükséges egy népi együttes létéhez, sikeres működéséhez? Mindenekelőtt egy olyan alap, egy olyan konkréten érzékelhető kultúra — nevezhetjük hagyománynak is —. amely alkalmas a továbbélésre, a kibontásra, a to_ vábbgazdagításra. S ez Tökölön megvan. Nevezetesen; a tiszta, a nép által létrehozott és megőrzött horvát ének-, zene-, tánc- és öltözködésben művészet. Szükséges egy „megszállott” vezető, irányító, összetartó, s Tökölön ez is megvan, a művelődési ház Csepelről kijáró, fiatal igazgatója, Rudolf Ferenc. És szükségeltetik néhány olyan dalos, zenész, táncos, aki ismeri, szereti azt, amit csinál, aki vállalja — tudatosan, vagy ösztönösen — a hagyományok ápolását, továbbfejlesztését, a népművelést. (Mindemellett az együttes munkájában való részvételt szórakozásnak, társadalmi életnek érzi.) A tököli délszláv nemzetiségi együttes negyvenöt *tagú. Nem volt könnyű az iskolától, illetve az osztálytársaktól elválni, ezért most, szeptember elején a tanévnyitóra bementem. Vagy tizenöten összejöttünk, végzettek. Mikor mondtam, hogy hol dolgozom, s hogy ezerötszáz az alapom, plusz húsz százalék, nem akarták elhinni. Keveset vettek fel közülünk az egyetemre, a legtöbben dolgoznak, ezerkettő, ezerháromért. —■ A délelőttök lassan telnek, a délután aztán elrepül. Az esték pedig? Kedden és csütörtökön hattól fél kilencig próba, vasárnap délután háromtól ötig szintén próba. Ami szabad idő marad, az kevés. Szeretem a filmeket. Meg az unokanővéremhez mindig átmegyek, van egy aranyos csöppsége. Vagy átmegyek a barátnőmhöz, Évához. Csakhogy ő most jár negyedikbe és tanul... — A horvát nyelvet inkább csak értem, kevéssé beszélem. Mindenesetre könnyen tanultam az iskolában az oroszt, abból is érettségiztem. Anyu kitűnően beszél rácul, apu is, meg németül is. Én viszont énekelek! (S nem is akárhogy — teszi hozzá a művelődési ház igazgatója.) — Ismerem és szeretem a népek dalait, táncait. Ha Magyarországra jön külföldről egy együttes, kollektíván megyünk megnézni, meghallgatni őket. Tavaly láttuk a Pjat- nyickij együttest az Erkelben, az idén az ukrán népi együttest, most készülünk megnézni a hollandokat és a szíriaiakat. — A táncaink közül a legkedvesebb? Talán a Baranyai szvit. Vagy a „macedón”. Színes, látványos, fátyolos. Az arcból alig látszik ki valami és mégis a táncban benne van minden. A dalok közül? Az Uzsivotu. Az életről, a boldogságról szól. Annyi dalunk van... Tomin János restelkedik, borotválatlanul és munkaruhában fogadni a vendéget nem illik, de ősz van, a szüret és a kukoricatörés ideje. Szabadságot vett ki, néhány napot, de holnap már letelik. — Tudja, anyám a Petőfi szakszövetkezet tagja, van gond a földdel, meg ló is van hátul, segítek neki ilyenkor. Fura, de igaz, nekem a gyár után kikapcsolódás a mezei munka, a mezei munka után meg kikapcsolódás a gyár. És mindkettő után: az együttes. (Nemegyszer volt már úgy — Természetesen. Még amikor az első évfolyamot jártam az egyetemen. — A pedagógus egyik leglényegesebb feladata, hogy neveljen. — Ebben engem a világnézetem nem akadályoz. Az is- tenhívés nem egyenlő a szocializmus tagadásával — mondja kissé élesen, támadóan. — Persze. De ön, amikor — tegyük fel — az ember származását tanítja, az evolúció elméletét igenli. — Természetesen. Ahogy a tanmenet előírja. — És közben nem érzi furcsán magát? Ne haragudjon: őszintének érzi magát? — Semmivel nem vagyok képmutatóbb, mint az a kollégám, aki a szocialista erkölcsről prédikál, s közben mindannyian tudjuk ■ róla, hogy iszik, rendezetlen az otthoni élete, s disznókkal meg baromfikkal piacozik... — A szerepjátszásnak sok formája lehet, ebben igaza van, de a hangsúly ott marad, ahol volt; a szerepen. A beszélgetésre kölcsönkapott igazgatói szobába besüt a nap. Néhányan benyitnak, gyorsan kihátrálnak, bocsánatot, mormolva. — A gyerekéktől nem kap olyan kérdéseket, amelyekre másként válaszolna a szíve szerint, s másként válaszol kötelességtudatból ? — A gyerekek minden kérdésére választ adok. A szakfelügyelők minden óravezetésemmel elégedettek. — Igen, igen, de ezek a tizenöt, tizenhét éves, azaz már nyíltszemű gyerekek nem fedeznek föl ellentmondást... — És másban mennyit fedeznek fel? Én tartom magam az objektivitáshoz: vállaltam a pályát, s vele mindazt, ami hozzátartozik. Az pedig, hogy magánemberként én vasárnap misére megyek, csak rám tartozik. Még a férjemre sem! Támad. Érvek nincsenek, csak szavak vannak. A tényekkel érzelmek állnak szemben, s mivel nem azonos kategóriák, viadaluknak sincs semmi értelme. • Az MSZMP Központi Bizottsága 1972. június 14—15-i ülésének határozata a többi között megállapította: „Az érettségik, sőt az egyetemi-főiskolai záróvizsgák sok éves tapasztalatai azt mutatják, hogy 12 —16 évi tanulás után sem alakul ki ifjúságunkban a növekvő igényeknek megfelelő korszerű világkép és gondolkodás a természet, a társadalom, az emberi alkotótevékenység leglényegesebb összefüggéseiről, törvényszerűségeiről, a hazánkban és a világban végbemenő társadalmi folyamatokról. A tanulmányaikat befejező fiatalok egy része nincs tisztában szakmája, egyéni munkája társadalmi-politikai jelentőségével, nem képes azonosulni nagy társadalmi céljainkkal.” Mészáros Ottó WmSm — mondja a művelődési ház igazgatója —, hogy a busszal kora reggel ott vártuk Tomin Jánost a gyár kapujában. Vendégszereplésre mentünk. Aztán este letettük a gyár kapujában, ment egyenesen műszakba. Volt úgy, hogy talpon volt két nap, két éjszaka. Nem tudom, milyen kikapcsolódás ez...) — Pedig így van: kikapcsolódás. Szeretem az együttest, baráti közösség ez. Talán azért is szeretem, mert áldozatokat is kíván. Képzelje el: minden vasárnap délután próba, s ilyenkor se munka, se kedv, se fáradtság, semmi nem számít. Nem maradhat egyről sem távol az ember, mert megérzi. (Ez lehet a titka, az egyik, titka annak, hogy a tököli együttes az ország egyik legjobb amatőr népi együttese, s hogy gyakran a Magyarországi Délszlávok Nemzetiségi Szövetségét képviseli a fesztiválokon.) — Megérzi az együttes is, meg én is. Pedig nekem köny- nyebb a közreműködés, mert perfekt vagyok a horvátban. Sok új népdalt tanulunk, magnóról, amit én is akkor, a próbán hallok először. — Ha turnéra, vagy fellépésre megyünk, a gyárból mindig elengednek rendkívüli fizetett szabadságra. Néha ugyan a művezetőm vakarja a fejét, mert olyan a munka, hogy gyakorlatlan embert nem lehet odaállítani. Már huszonötödik éve dolgozom a Csepel Vas- és Fémművekben, kohász vagyok, hőkezelő. MÁ- VAUT-tal járok be, három műszakba. Hajnali fél ötkor kelek, fél hatkor már a kemencéknél vagyok. Hidrogénnel dolgozunk, veszélyes, nehéz munka. Pláne, amikor áthúzunk, akkor aztán perzsel a vas. Ott észnél kell lenni. Befelé menet van, hogy beugróm a nővéremhez. Mit iszol. Málnát, mondom, de azt nagy pohárral. — A próbák után viszont jólesik egy-két pohár sör. Az asztalra csapunk néhány ti- zest, körülüljük, beszélgetünk és folytatjuk ott, ahol abbahagytuk: énekelünk. Vegyesen, ami jön. Kinek mi a nótája; horvát, magyar, német népdalokat. Maradnak a zenészek is, játszanak. Van úgy, hogy este tízkor indulunk haza. Higgye el, részegen még senki nem állt fel közülünk. Az iszogatás, a tréfálkozás, a jókedv — ez a miénk. (Az együttesünkre éppen ez jellemző — mondja a művelődési ház igazgatója —, a tartás, a józan fegyelem. És ha nem lenne nagy szó, mondanám: a népek barátsága. Műsorunkban egyaránt szerepel horvát, magyar, német, szlovák, orosz és még sorolhatnám, hány nép dala, tánca. Együttesünk: közösség.) — így aztán annyi dalunk van, hogy három, négy teljes műsort elő tudnánk adni. Deregán Gábor Szabad szombat Nagyobb választékot! A Művelődésügyi Minisztérium felmérései és számos szociológiai tanulmány megállapításai szerint a technilta gyors fejlődésével együttjáró erősödő munkamegosztás szükséges velejárója a növekvő szabad idő, melynek hasznos eltöltéséhez a kulturális intézményeknek kell segítséget nyújtaniuk. Nem elegendő neves karmestereket meghívni, művészi filmeket készíteni, a legfontosabb előadásokra fel is kell hívni az emberek figyelmét! Pest megyében is elsősorban a művelődési házakra vár e műsorokat propagáló feladat. Sajnos, a művelődési házak vezetői még nem ismerték fel eléggé az aktív pihenésre agitá- lás előnyeit, sőt tapasztalaink szerint nagyon sok helyen a rendezvényeket nem az igényeknek legjobban megfelelő időben tartják. A szabad szombatokon, amikor sokan szívesen vennének részt kulturális eseményeken, nyelvtanfolyamokon, különböző szakköri foglalkozásokon, művelődési házainkban táncestet tartanak, amelyre — mint Veresegyházon hallottuk — bizony a fiatalok közül is csak kevesen mennek el. Más a helyzet, ha neves zenekart hívnak meg, olyankor telt ház van, de ez a műsor főképp a fiatalokat érdekli. Az köztudott, hogy különböző színtársulatok gyakran látogatnak a Pest megyei falvakba, de általában nem szombaton, hanem hétköznap. Az ingázóknak, akik fáradtan, az utazástól törődötten érkeznek haza a munkából, már nincs kedvük végigülni újabb két órát. S ha mégis elmennek a művelődési házba, másnap alvatlanul állnak a munkapadok mellé. A középkorúnknak szombat esténként gyakorlatilag nincs más szórakozási lehetőségük, mint a tévé vagy a rádió. Akik ezzel nem elégszenek meg — és az egész heti munka után veszik a fáradságot — a fővárosba utaznak szellemi táplálékért. Tegnap három községben érdeklődtünk, mit rendeznek szombat este. Veresegyház: „A szokásos hét végi tánc”. Zsámbék: „Ma semmilyen”. Pomáz: „Disc jockey klub”. Ez bizony, nem sok! Cz. V. REGGELTŐL DÉLUTÁNIG Egy nap a tanácson A ceglédi jelentés a valóságot tükrözi Reggel 8 óra A ceglédi városi tanácsháza kapualjában 8 órakor nyit az ügyfélszolgálati iroda. Ketten dolgoznak itt. Feladatuk az egyszerűbb ügyek intézése: bizonyítványokat adnak ki, leírnak bejelentéseket, és tájékoztatják a tanácsházára jövőket. Pontosan 44 ügykörben intézkednek. Munkájukkal a naponta hozzájuk forduló 80— 90 állampolgár többsége elégedett. Vannak furcsaságok is. A minap például egy szamarat hoztak ide, találták. A szamár egy autószerelőhöz akart mindenáron bemenni. Egyébként az elmúlt napokban 38 kerékpárt, egy poroltókészüléket, egy személyi igazolványt, kosarakat és sok egyéb talált tárgyat adtak le itt az irodán. Ezeket a tanácsházán raktározzák. Három hónapon belül jelentkezhet értük a tulajdonos. Ha nem jön senki, akkor a tárgy a megtalálóé. Ma egyszerű hétköznap van. Kilenc óráig tizenheten jöttek, átlagos ügyekben. Délelőtt 10 óra A lakásügyi osztályra tanácsi felhívásra érkeznek az ügyfelek. Kutasi Sándor igazgatási osztályvezető a sorozó bizottságban elfoglalt lakásügyi előadó helyett Varga Ferenc áru- kihordónak arról ad felvilágosítást, hogy rövidesen 10 emeletes, 100 lakásos ifjúsági ház épül. Amennyiben Varga Ferenc képes és hajlandó induláskor 35—40 ezer forintot fizetni, tagja lehet az ifjúsági lakásépítő szövetkezetnek. Varga Ferenc elégedetten távozik. Negyedórán belül hasonlóan még négy másik fiatal ügyfél is. — Hamar együtt lesz a száz jelentkező — mondja Kutasi Sándor. — A városi KISZ-bi- zottság, a szövetkezetek megyei központja és az építő vállalat a házat 1975. november 7-re szándékozik átadni. Délelőtt 11 óra A szomszéd szobában Gór Nagy Lászlóné gyámügyi előadó asztalán — sok más tanácsi iratcsomóhoz hasonlóan — emberi problémákat takarnak a borító lapok. •— Adásvételi kérelmek kiskorúak tulajdonáról, ajándékozási engedélykérések, családjogi viták, fiatalkorúak házasságkötési engedélye, úgynevezett apaszerzésre vonatkozó irat, mind-mind egy-egy akta és ugyanakkor egy-egy emberi probléma. — Melyik jelenleg a legnehezebb ügye? — Egy szerencsétlen asz- szonyt, aki nem közveszélyes, hazabocsátottak az elmegyógyintézetből. A fele részben saját házát azonban ápolása idején a testvére teljes egészében eladta. A kulcsot már át is adta az új tulajdonosnak. Magam is elmentem a karhatalommal és az asszonyt visszahelyeztük a tulajdonába. Azután azt intéztük, hogy valaki gondoskodjék számára élelemről. Szerencsére a tanács KISZ-szervezete vállalta gyá- molítását. Déli 12 óra A családi és társadalmi ünnepségeket rendező irodán is félfogadás van. Az irodavezető és az előadónő nemrég kapta meg ezt a külön szobát, amikor a Városgazdálkodási Vállalat kiköltözött az épületből. (A Sütőipari Vállalat és az Élelmiszerkereskedelmi Vállalat viszont még ott van a tanács épületében, s ez is egyik oka a zsúfoltságnak.) — Még így is visszás, hogyha például valakivel temetésről tárgyalnak, közben a kolléganőm meg egy gyermek névadó ünnepségét intézi — ugyanebben a kis szobában — mondja az irodavezető. Az asztalon fényképek. Házasságkötés és a szülők ezüst- lakodalma együtt. Egy másik képen a többiek között két fiútestvér. Az egyik a gyermeke névadó ünnepségét tartotta, a másik az esküvőjét. — Kedves, hogy a menyasz- szonyi ruhás fiatalasszony, mint névadó mama, fátyolban, koszorúsán, a sógora kisgyerekével a karjában fényké- peztette magát — meséli az irodavezető. Egymás után érkeznek az ügyfelek, majd egy törzsvendég. Nem azért, mert több házasságot kötött, hanem mert KISZ-titkárként szorgalmazza a társadalmi szertartást és intézi is. Délután 14 óra A művelődési osztály vezetője Győré Sándor, és Aradi Tivadar gazdasági felügyelő az óvodai fellebbezések késő délutáni tárgyalásának előkészítésén a tanácsteremben dolgozik. Egyrészt, mert itt zavartalanul számolhatnak és csoportosíthatnak, másrészt mert a hosszú U-alakú tárgyalóasztalokon elférnek az iratok. — Nehéz dolgunk van, hiszen a fellebbezők gyermekednek csak a kisebb részét tudja a bizottság elhelyezni. Az elmúlt két év alatt újabb 150 helyet teremtett a tanács és remény van arra, hogy ha ilyen tempóban haladunk, öthat év múlva elég helyünk lesz. Addig azonban — sajnos — sokaknak még a fellebbezését is el kell utasítani. Hogy éppen kikét, az nagyon nagy gond — mondja Győré Sándor felhős homlokkal. Délután 16 óra Az egészségügyi osztályon is voltak a nap folyamán ügyfelek. Az előadók munkája sok, több időre lenne szükségük, hogy kérelmeket olvassanak, engedélyeket írjanak, levelezzenek. Nem tehetik zavartalanul. Az ügyek természete és a saját emberségük miatt gyakran megszakítják munkájukat. Intézik a szociális ellátottak, a testi sérültek, a körzeti gondozottak ügyeit. Foglalkoznak alkoholistákkal és a bölcsődék kicsi lakóival, a főorvosi munka kötelmeivel, vagy például külföldi gyógyszerek nyilvántartásával, engedélyezésével. Szinte illusztrációként berobban a szobába egy asszony. — Nyugdíjas ápolónő vagyok. — Rajtam segíteni kell — mondja, azaz inkább kiabálja. Kérik: kint üljön le néhány percre, amíg megkeresik az iratait. — Addig legalább kicsit lecsillapodik — mondja Deli Sándorné szociálpolitikai előadó. — A néni nyugatról jött haza, most tőlünk vár segítséget, gyógyszert, orvosi ellátást. — Megadhatják? — Megadjuk — mondja az előadőnő. — Kihez fordulhatna? Délután 17 óra Vége a munkaidőnek. Fárasztó hétköznap után indulnak haza a ceglédi tanács alkalmazottai. Vannak, akik még maradnak. Nemrégiben jelentés készült munkájukról, a többi között azzal a megállapítással, hogy az ügyintézés a zsúfoltság, a nehéz feladatok és a szakemberhiány ellenére is fejlődött. A látottak arról tanúskodnak, hogy a jelentés a valóságot tükrözte. Pacsay Vilmos 4 k Az életről, a boldogságról szó! A tanácsházán a pénzügyi csoport lányai, asszonyai ösz- szedugják a fejüket, aztán neveket mondanak: Bosnyák Antal, Pesuth János, Milko- vics Mihály, Dragovics Pál, Neidek Katalin és Terézia, Szegedi Kati, Tomin János... És felsorolják szinte az együttes teljes névsorát, mint olyanokat, akikről lehetne, kellene írni. (Szegedi Katalin, a Pest megyei 3. számú Építőipari Szövetkezet Közös Vállalkozás még nem teljesen befejezett, emeletes, impozáns épületében dolgozik, a bérelszámoláson. Alapító tag —mondja róla a művelődési ház igazgatója —, mármint az együttes alapító tagja. És szólóénekes. És népi táncos.) — Ahhoz, hogy bérelszámoló legyen valaki, nem kell különösebb képzettség — magyarázza Szegedi Kati, majd, hogy félre ne értsem, hozzáteszi: — Érettségi, az, persze, kell. Az idén érettségiztem, Budapesten, augusztus 1. óta dolgozom itt. Ismerősök közé, ismerős munkába érkeztem, hiszen tavaly, a nyári szünetben is már itt dolgoztam. Nem volt kedvem továbbtanulni. Egy évig biztos, hogy nem tanulok, talán azután valamit, estin. Nagyon jó osztályunk volt, a gyerekek el-eljöttek a fellépéseinket megnézni. A közeli helyekre, Szentendrére, a MOM-ba, Dunabogdányra. A Madách Színházban még az osztályfőnököm is ott volt.
