Pest Megyi Hírlap, 1973. október (17. évfolyam, 230-247. szám)

1973-10-04 / 232. szám

1973. OKTÓBER 4., CSÜTÖRTÖK MEG itt NAGYKOROS! FORINTOK Hatszáz vagon áruval több, mint tavaly A Nagykőrösi Konzervgyár­ban Kovács Sándor igazgató termelési tanácskozáson is­mertette az év első nyolc hó­napjának eredményeit és a kollektíva előtt álló feladato­kat A megye egyik legkorsze­rűbb üzeme 110 millió forinttal több termelési értéket produ­kált, mint az elmúlt esz­tendő hasonló időszaká­ban. A 19 százalékos fejlődés mint­egy 600 vagonnal több árut je­lent. Emelkedett az árbevétel 8 százalékkal s a 2730 vagon- nyi export is meghaladja 30 vagonnal a tavalyi teljesí­tést. A termelékenység növe­kedése, a létszám minimális emelkedése mellett szintén tekintélyes. Az eredményesen gazdálkodó vállalat vezetője beszámolójában elmondta, hogy a termelési eredmények­kel lépést tart a dolgozók bé­re is: a munkásállományban 10 százalékkal, az alkalma­zotti állományban 6 szá­zalékkal emelkedett az át­lagbér. A vitathatatlan előrelépést még jobban érzékelteti, ha a konzervipar egészéhez viszo­nyítjuk a nagykőrösi gyár most értékelt eredményeit. Azt ta­pasztaljuk, hogy a Nagykő­rösi Konzervgyár termelési értéknövekedése százalékosan több, mint duplája a konzerv­iparénak. Hasonlóan: az egy főre eső termelési- érték-növekedés Nagykő­rösön 22 százalék, a kon­zervipari 11 százalékkal szemben. És még egy fontos mutató: az egy ledolgozott órára jutó át­lagbér: 12,34 forint. AfSÉM, T0T együttes ülés A MÉM vezetői dr. Dimény Imre miniszter és a TOT el­nöksége Szabó István elnök vezetésével szerdán együttes ülést tartottak, amelyen meg­tárgyalták a mezőgazdasági termelőszövetkezetek diffe­renciálódását és az ebből fa­kadó problémákat. A két ve­zető testület megállapodott abban, hogy az ülésen elhang­zott javaslatok alapján elő­terjesztést dolgoz ki az illeté­kes szervek részére. A TOT elnöksége délután az országos tanács székházában folytatja munkáját. Az ülésen az elnökség áttekintette a mezőgazdasági szövetkezetek és érdekképviseleti szerveik nemzetközi kapcsolatainak helyzetét. A TOT elnökségi ülésén be­számoló hangzott el a szövet­kezetek területén feltárt tár­sadalmi tulajdon elleni bűn­cselekményekről, s az elnök­ség elhatározta, hogy az ér­dekképviseleti munka eszkö­zeivel tovább erősíti a szövet­kezeti tulajdon védelmét. ALBA REGIA HŐSEI A megelevenedett történelem A felderítő őrnagynő a Pest megyei oktatási igazgatóságon Októberben, Pest megyében is Fokozott közúti ellenőrzés Beszélgetés a megye közíekedésrendészetének vezetőjével Miként az egész országban, októberben Pest megyében is fokozott közlekedésrendészeti ellenőrzések lesznek. Az ak­ciókat a Pest megyei Rendőr­főkapitányság közlekedésren­dészeti osztálya a Volán és a KPM Autófelügyelet szakem­bereivel közösen bonyolítja le. Az ellenőrzésekkel kapcso­latban beszélgettünk Tóth Gyula rendőr alezredessel, a megyei főkapitányság közleke­désrendészeti osztályának ve­zetőjével. Az osztályvezető egyebek között elmondta: a fokozott ellenőrzés célja mindenekelőtt a lakosság­nak a közlekedés általános szabályaira való nevelése. Ezen a megelőzésen kívül azonban összpontosított figyel- niet szentelnek a különösen kirívó szabálysértésekre: az agresszív vezetésre utaló je­lenségekre, a gyorshajtásra, a szabálytalan előzésre, az ittas vezetésre — és ami Pest me­gyében a megelőző intézkedé­sek ellenére még most sem mindig kielégítő — a kerék­párok, lovas kocsik világító berendezéssel való felszerelt­ségére. Kiterjed az akció az árufuvarozási és a személy- szállítási szabályok betartásá­nak ellenőzésére, valamint a gépjárművek műszaki állapo­tának vizsgálatára, így azok­nak a megengedett értékhatá­rokon felüli füstölésének 'mé­résére is. Pest megyében a balesetek száma 1969-hez képest tavaly 1180-nal csökkent, s véletlenül éppen ennyi — 1180 — bal­eset fordult elő ez év szeptem­ber 1-ig a megye közútjain. Ha mindezzel összevetjük, hogy 1969-ben 53 316, 1973. július 1-ig pedig 78 779 volt a me­gye teljes gépjárműállománya, az összbalesetek számának csökkenését tekintve úgy • tű­nik, a helyzet nem rossz. Ag­gasztó viszont, hogy mind­emellett tavaly százötvenhárman, harminchattal többen hal­tak meg közúti szerencsét­lenség következtében, mint 1969-ben. Jelentősen magasabb összegű az anyagi kárérték is. Az idén szeptember 1-ig 103 halá­los baleset történt. Sőt ahogy Tóth Gyula alezredes, osztály- vezető elmondta, azóta további halálos áldozatokat követelt a közúti közlekedés. — Sajnos, az utóbbi hetek­ben és napokban a szerencsét­lenségek halálos áldozatai kö­zött sok volt a gyerek — la­pozta fel az erről szóló jelen­téseket az osztályvezető. — A megyében meghalt égy gyalo­gosan közlekedő kislány és két szabálytalanul kerékpározó fiú. Mindez figyelmeztető jelzés szá­munkra, és egyúttal arra kell intsen mindenkit: a gyerekekre jobban kell ügyelnünk, mert hajlamosabbak a meg­gondolatlanságokra és kevésbé számolnak a veszélyekkel, mint a felnőttek. De jó tudni a felnőtt lakosságnak is, hogy megyénk útjai rendkívül- for­galmasak, sok külföldi állam­polgár közlekedik rajtuk, olya­nok, akik az autópályák és autóutak akadálytalan forgal­mához szoktak hozzá, s köny- nyebben megzavarodnak, ha váratlanul egy sötétben ban­dukoló gyalogos vagy egy kivi- lágítatlan kerékpáros kerül hirtelen eléjük. Mindezt figye­lembe véve, a fokozott ellen­őrzések idején igyekszünk mindent elkövetni annak megértetéséért, hogy megyénk lakossága ne a büntetéstől, ha­nem elsősorban a szabályta­lanságok következményeitől féljen. Plcss Zsuzsa „Szívesen jöttem önökhöz” — mondja Martja Fortusz Molnár Ja­nó sné tanárnak — aki tolmácsolt is — és Göndics Zoltán igazgatónak. __________ adódik az em­| Ritkán | bér életében ---------------- olyan. alka­lom, amikor hősökkel talál­kozhat. Ilyen esemény részt­vevői voltak tegnap az MSZMP Pest megyei Bizott­sága Oktatási Igazgatóságá­nak munkatársai, a megyei pártiskola hallgatói. Percnyi pontossággal' érke­zett. Alig őszülő haját szoros kis kontyba csavarta, arcán kissé elfogódott mosoly, sö­tétkék ruháján megszámlálha­tatlan kitüntetés szalagja, s ugyanannyi érdemrend. A hí­re két évtizeddel megelőzte, s most egyszerre itt van közöt­tünk. Három megállás Nagykőrös—^Budapest köz­úton 83,5 kilométer. Nem tá­volság. Semmi. Valóban. Ha a szabály betartott szabály len­ne. Ha fontos lenne a magunk és mások élete. Ha rendelkez­nénk az alapvető, a minimá­lis közlekedési fegyelemmel. Nagykőrös—Budapest köz­úton 83,5 kilométer. Nem tá­volság. Olykor élet és halál között sem. Este nyolc múlt néhány perccel. A Cifra-kertnél álló csárda után sötétbe vész a Ceglédre vezető országút Ref­lektor, fokozatos gyorsítás, a fűtés a bádogdobozon kívülre hessegeti a didergető őszt. Ma­gam szabta szabály: nyolcvan­nál többel este, éjszaka nem megyek. Volt, amikor mentem. Azután megtanultam félni. Két, alig látható sárga kör. Utolsó pillanatban veszem észre, amint szemben közele­dik. öreg Trabant. Városi (!!) lámpával az országúton. Kí­méli az akkumulátort. Taka­rékoskodik ... örült? Az! Még ha orvos bizonyítaná is, hogy teljesen normális. Jönnek szembe, lekapcso­lom a reflektort, visszaveszem a gázt. És abban a pillanat­ban füstölgő gumikkal féke­zem. Szekér. Dudálok, vala­hogy elcsúszom mellette, a gyomrom a torkomig emelke­dik. Fújok, index, távolabb megállók. Kiszállok, indulok vissza, a szekérhez. — Jó estét! A bakon ülő alaknak csak a körvonalait látom. Mormog valamit. — Nincs lámpája. Semmi. Miről vegyék észre? — Mit akar? — Azt, hogy itt baleset tör­ténhetett volna. Esetleg sú­lyos. Maga is, én is, már ha­lottak lehetnénk. Most állítja meg a szekeret Nyers, durva a hang, kiérezni belőle, hogy legszívesebben a képembe csapna az ostorral. — Menjen innen. A franc­ba. — Nem érti... — Mit povedál itt nekem? Történt valami baja? Legszívesebben nekimen­nék, a tehetetlen méregtől az ő számára legostobább érvet hozom elő: — Lámpa nélkül büntetendő cselekmény a köz­úti forgalomban részt venni. — No, mondtam, hogy kot- ródjon innen. Szórakozzon az édesanyjával... Odacsap a lovaknak. Mit tehetek? Egyedül az ország­úton, tanúk nélkül, különben is, történt valami? Semmi. Zseblámpám fényénél még le­olvasom a nevet: „Sülé Amb­rus, Kocsér...” A koszos, ko­pott bádogtábláról a közeleb­bi címét már nem tudom ki­betűzni. És napokkal később megtu­dom, hogy Sülé Ambrust már kétszer büntették meg. Egy­szer ezer, egyszer kétezer fo­rintra. Mert nem világította ki a szekerét. Hány lámpát vehetne há­romezer forintért? Ki, mi ta­níthatná meg ezek után, hogy társadalomban él, hogy köz­úton közlekedik? Elhagyom Ceglédet, az út rossz, töredezett, -valahogy megteszi még addig, amíg át­adják a négyes főút új nyom­vonalát. Bal oldalon az erdő­sáv fantasztikus formákat ölt a lámpa fényében, előttem senki, szemben senki, csak a kerekek egyenletes surrogása kísér, a monoton motorzaj ál- mosít. Párás a levegő, pillana­tokra lepkék villannak fel a reflektor sugarában. Két te­herautó, a reflektort lekapcso­lom, ők teljes fényerővel vág­tatnak tovább. Már gondolni sem gondolok semmit. Meg­szoktam, beletörődtem. Valami mozog ... Fék, du­da, ki nem mondott szitkok. Két kerékpáros. Egymás mel­lett Macskaszem sehol. Leál­lók, kiszállok. Bevárom őket. Két nő. Még most is egymás mellett kerekeznek. Már nem köszönök. Kirobban belőlem a méreg: — Se lámpa, se macs­kaszem, ráadásul egymásmel­leit ... És ha elütöm valame­lyiküket vagy mindkettőjü­ket? — Az a maga baja. — Aki ott heverne az úton, azé nem? — Mi van, ismerkedni akar? öregek vagyunk mi már ah­hoz. Nevetnek. És mennek to­vább. Egymás mellett. Monori-erdő. Nem lakott te­rület, azaz elvben nincs sebes­ségkorlátozás. Néhány pisla lámpa a vasúti megállónál. Más semmi. Sötét. Körvona­lak. Magamban sóhaj, miköz­ben csikorog a fék. Milyen jó, hogy csak ötvennel jöttem. Így képes vagyok megállni. Mert szemben, egymásra szo­rosan ráragadva, kicsit ve­gyes, teher- és személykocsik­ból álló oszlop. Előttem öt emberi alak. Sétálnak. Az or­szágúton ... ! Három lány, két fiú. Néz­nek rám, mint akiről nem tud­ják, hogyan csöppent oda. — Jó estét! Nem válaszolnak, de azért megállnak. — Nem tudnának másutt sétálni ? — Nem — mondja határo­zottan az egyik fiú, a többiek vihognak rajta. — Hallottak már ilyen bal­esetekről? — Hallottunk. Na és? Van szeme? Egy nagy pofont kellene le­kenni a fickónak. — öcsikém, ronda halott lenne belőled — mondom most már hasonló stílusban. — Ne tegezzen. Érti?! Az egyik lány: — Nem kell janinak lenni, mert van egy kocsija... — Nem értik, hogy ez or­szágút ! — Naná, majd a párizsi... — Na menjünk, mert a tal- pacskáim hajszálgyökereket eresztenek — így az előbbi lány. És mennek. A sötét ország­úton. Tíz óra lesz. Megállók a ház előtt. Nagykőrös—Budapest 83,5 kilométer. Hazaértem. Ma igen. Mészáros Ottó ____________ Marija Alek­I A neve: | szandrovna------------------ Fortusz. Az él ete: megelevenedett törté­nelem. — Szeretettel üdvözlöm önöket, elvtársak — kezdi de- rűs-nyugodtan az ismerke­dést, miközben magunk elfo- gódottan keresgéljük a szava­kat —, és köszönöm a meg­hívásukat. Nekünk, öreg párt­tagoknak — hetvenhatom évemmel nyugodtan nevez­hetem így magamat — mindig öröm találkozni harcunk foly­tatóival, azokkal, akikről tud­juk, hogy helyünkbe léptek. Ötvenhat esztendeje léptem be a pártba, sok minden megvál­tozott azóta a világban, s én szeretem figyelemmel kísérni e változásokat Az asztalon rózsacsokor, üdí­tő ital, feketekávé, és egy könyv: Az >yAlba Regia” hő­sei, írta Marija Fortusz. Egy felderítő őrnagy feljegyzései a második világháborúból. — Látom, a könyvem meg­előzött; hiába, jóval fiatalabb, mint én — tréfálkozik a ven­dég. — A könyve is, és mégin- kább az életéről készült fil­mek: A két asszony útja című dokumentuimfilm, és a Salvá, Maria! — toldja meg a házi­gazda, Göndics Zoltán, a Pest megyei Oktatási Igazgatóság igazgatója. — Éppen ezért sze­retnénk kérni: arról beszéljen nekünk, ami e filmekből ki­maradt.------------------------ beszél a I A z életéről zsúfolásig----------------------- megtelt el őadóteremben Marija For­tusz. Mintha egy láthatatlan kéz óriási történelemkönyv­ben lapozna. — Tizenhárom éves korom­ban kezdtem dolgozni, pedig szívesebben tanultam volna. Ha már iskolába nem járhat­tam, legalább a könyveket bújtam. A városi könyvtár igazgatója segített megválo­gatni az olvasmányaimat. Előbb szépirodalmat adott a kezembe, aztán „tiltott” köny­veket. Később összegyűjtve maga köré az érdeklődő fiata­lokat, afféle kis olvasókört szervezett. Az olvasottakat megmagyarázta, segített eliga­zodni. Tőle kaptuk az első ki­sebb mozgalmi feladatokat is. Így esett, hogy az olvasókör tagjainak legtöbbje — nem egészen tizenhét éves fiatalok — 1917-ben belépett a pártba. Velük együtt — természete­sen — én is. Még tizennyolc sem voltam, amikor a frontra kértem magamat. Az volt a feladatom, hogy a földről és a békéről szóló dekrétumot, s Lenin Áprilisi téziseit magya­rázzam az orosz katonáknak. Magam sem értettem ugyan mindent, de az agitáció nem maradt hatástalan: egyre több orosz katona hagyta abba a harcot, de a fegyverét magá­val vitte. Aztán az osztrák, a magyar és a német katonák között végeztünk felvilágosító munkát. Ahol sikerült szót ér­tenünk, ott csakhamar vissza­vonták az első vonalból az idegen csapatokat: „demorali- zálódtak”... Még a helyükbe küldött angol és francia ka­tonákat is sikerült „megfer­tőznünk” a szótár segítségével gyártott röpcéduláinkkal. A legtöbb barátot a magyar ka­tonák között szereztük: ők nem egyszerűen megtagadták a háború folytatását, hanem csatlakoztak hozzánk, harcolni az intervenciós csapatok el­len. Az én barátságom, őszin­te tiszteletem a magyarok iránt ettől az időtől keltező­dött ...------------------­- halk nesz­I Id őnként | szel nyílik------------------- az előadó­terem ajtaja: véget ért a dél­utáni foglalkozás, újabb és újabb érdeklődők tódulnak a helyiségbe, noha már min­den szék foglalt — Alig tíz év telt el a vé­res intervenció után, amikor a sors ismét összehozott a ma­gyar elvtársakkal: Spanyolor­szágban. Először az 1930-as évek elején jártam ebben a szegény, de szép országban, férjemmel együtt, aki — mint a katalóniai pártbizottság el­ső titkára, egyike lett a fasiz­mus első áldozatainak is, 1933-ban. Másodszor a fran- coista felkelés hírére siettem Spanyolországba, s a vezér­karnál lettem haditudósító és tolmács. Innen helyeztek át a légügyi minisztériumba, ahol a polgárháború utolsó percéig dolgoztam: együtt tértem vissza Moszkvába a spanyol népi kormány tagjaival. Ott­hon felvetődött a kérdés: mit kezdjenek azokkal a szovjet asszonyokkal, akik — tolmács­ként, ápolónőként vagy más beosztásban — végigharcolták a spanyol polgárháborút, de nincs semmiféle katonai szak- képzettségük? Javaslatomra a főparancsnokság engedélyez­te, hogy öt nő elvégezhesse a Frunze Akadémiát. Én is kö­zöttük voltam. Nem monda­nék igazat, ha azt állítanám, hogy könnyű volt. Az alaki kiképzések, a riadók, a me­netgyakorlatok, a harcászati feladatok gyakran követeltek tőlünk nagy erőfeszítéseket. Ráadásul nekünk nem voltak olyan gazdag tapasztalataink, mint a férfiaknak, hiszen mi nem szolgáltunk előzőleg csa­patnál. A riadóra például mindig utolsókként érkeztünk, a többiek szelíd gúnyolódása közepette. Egyszer észrevet­tem, hogy a gyakorlótér szé­lén „gulyáságyúk” vonulnak valamerre. No, itt holnap gya­korlat lesz, gondoltam, és ba­rátnőimnek azt javasoltam, este aludjunk ruhástól-csiz- mástól, nehogy utolsók le­gyünk a riadónál. A tervem bevált: attól kezdve mindig elsők lettünk. A diplomaosz­táskor parancsnokunk meg­kérdezte: hogy csináltuk, s ak­kor elárultuk a titkunkat. A diplomaosztásra 1941 őszén került sor, s az ünnepségről utunk egyenest a frontra ve­zetett ... p--------------­- már magyar I A többi I történelem.----------------- Marija For­tusz, a Harmadik Ukrán Front törzskarának felderítő őrna­gya, az Alba Regia akció szer­vezője, Ligyija Martiscsenko, a fasiszták által visszafoglalt Székesfehérváron maradt hős szovjet rádióslány parancsno­ka, szovjet katonák és magyar lakosok életének ezreit men­tette meg a német hadmozdu­latokról szerzett értesülések felhasználásával. T ö bb mint másfél óra telt el, s még egyre záporoznak a kérdések. Miért kapta a két Lenin-rendet? Látta-e az Al­ba Regia című, nagy sikerű magyar filmet? Találkozott-e Leninnel? Kiket ismert sze­mélyesen a magyar interna­cionalisták közül? A két Len in-rendről kurtán, visszafogottan beszéL Annál szívesebben és színesebben Zalka Mátéról, Kun Béláról, s a többi — sok száz — magyar barátjáról. A róla készült fil­meket látta, s úgy érzi, a vé­gét kicsit eltúlozták. A tapsvihar láthatóan za­varba hozza. Kezek százai ke­resik az övét, alig akarják el­engedni. „Viszontlátásra” — mondja huncut mosollyal —, „legközelebb: van időm, én már nyugdíjas vagyok, rá­érek.” Nyíri Éva t P i i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents