Pest Megyi Hírlap, 1973. október (17. évfolyam, 230-247. szám)
1973-10-04 / 232. szám
4 1973. OKTÓBER 4., CSÜTÖRTÖK A váci Duna-műhely előrelépése Cs. Nagy András fővárosi bemutatkozása Cs. Nagy András: Csendélet A váci Duma-műhely alapító tagjának, Cs. Nagy Andrásnak a budapesti Derktovits-te- reanben ma, csütörtök délután 5 órakor tárlata nyílik, és október 20-ig hétköznaponként délelőtt fél 10-től este 6-ig tekinthető meg. Nem kisebb dologra vállalkozott Cs. Nagy András, mint arra, hogy olyan festői földet hódítson meg, melyet az elődök érintetlenül hagytak. Hosszú erőfeszítése visszavonhatatlan eredménnyel végződött, s közreműködése hozzájárult, hogy megszületett az Egry utáni festői mondat: Vác —Gombás hegyringása számára az a vizuális térkép, melyen meg tudja szólaltatni az egész világot. A nyárfákkal érvelő dombgyűrődés az ő professzora, ebből a hatalmas és intim anyagból szigorlatozik. Festészete fokozza és ösz- szegyűjti a táj állandó évszakünnepét, hajnalok színmotozását, az esték bársonyos reflexeit. Az 1927Jben született Cs. Nagy András a Képzőművészeti Főiskola elvégzése után, rövidebb miskolci tartózkodás befejeztével került Vácra, ahol a Duna-műhely egyik alapító -tagja lett. Élményei Szabolcshoz és a Naszályhoz kapcsolódnak, de a táj mindig emberi tartalmat jelöl, képeit fejkendős asszonyok, favágók, fák közé rejtőzött házak népesítik be. Nyírségi indulatok törnek fél táncosaiban és újfehértói betlehemesek helyezkednek el alkotásainak gombási völgymedrében. Innen, hogy müvei összetett látványt hordoznak, Szabolcsot és a Duna-tájat. A Cs. Nagy András-ikép azt kutatja, milyen lesz az új idő, hogyan alakulnak az ősi törvények és festményekkel tesz vallomást; virág nyílik az aszszony kezében, most az a földje, fahordás zaja veri fel az erdő csöndjét, melyet lovak iramával jelez, holnapra is marad madár elegendő az emberi harmóniához. Művészetének haladási iránya éppen azért oly magabiztos, mert a természet és a gondolkodás azonos mértékű együtthatóival gazdálkodik, s művei az át- költött külvilág emblémáivá ' tömörülnek. Fejlődése folyamatos. Régebben drámaibb szerkezeteket komponált, most a fekete kiiktatásával tüzesebbé alakult színvilága, mely hitelesen jelzi emberi életének kibontakozását családirányban. A gyermekek világa egyszerre érlelte derűsebbé és komolyabbá művészetét, melynek azóta még árnyaltabb a méltósága. Mivel hűséges választott világához, a gombási táj is engedelmes; hazát, kőbányászokat, töppedt anyókát tud színeivel megszólaltatni vele és általa. Művészetének szívós gyarapodása a váci Duna- műhely egyik vezérszólamának képi hitvallása, s tekintetünket nem Párizs, hanem egyre inkább hazai tájak felé irányítja, mert számunkra elsősorban itt villan az élet és a jövő. Losonci Miklós Pirk János kiállítása Vasárnap délelőtt 11 árakor nyílik Pirk János Munkácsy- díjas festőművész 70. születésnapját köszöntő tárlat a szentendrei művésztelepi galériában. Pirk János galántai születésű, Nagybányán nevelkedett, ma Szentendrén él. Festészetében ez a három táj jelenik meg. A galántai mezítlábasokat, a kétkezi munkásokat, parasztokat festi előszeretettel ma is. Megihleti a Dunakanyar ódon városkáinak hangulata s mindez a nagybányaiakra jellemző naturalizmussal, tiszta festőiséggel jelenik meg munkáin. Réti, Thorma iskolájának folytatója, de erős etikai tartással: mindig a szegényember melletti kiállás jellemezte s korának gyermekeként — az expresszív nyugtalanság. Indulatai, kavargó színei fiatal hévvel izzanak ma is — átmelegítve a keserű emlékeket, a régi világ rekvizitumait. A kiállítást dr. Németh Lajos művészettörténész nyitja meg. HETI FI LM JEGYZET Az árulás napjai Különös dolog az agresszivitás. Gyakran csak azért alakulhat ki és Izmosodhat meg, mert az agresszivitás első jelére riadtan, óvatosan, meghunyászkodva, kitérően reagál a környezet, ahelyett, hogy erőteljesen lépne fel, s ezzel csírájában elfojtaná az erőszakot. Természetes következmény, ha ilyen „jobb a békes- ség”-féle reagálások láttán, az agresszív hajlam még jobban vérszemet kap, s újabbakkal tetézi erőszakoskodásait. Naivság lenne és nagyfokú történelmi tájékozatlanságra vallana, ha például a fasizmust és Hitler tetteit a fenti tételből próbálnánk levezetni (mellesleg: _ történtek már ilyen szerecsenmosdaíó kísérletek a nyugati szakirodalomban!)). Jól ismerjük a fasizmus mibenlétének klasszikus meghatározását, s tudjuk azt is, milyen szálak fűzték Hitlert a német nagytőkéhez, mint ahogyan nem ismeretlen az a szégyenletes huzavona sem, melyet az angol és francia diplomácia folytatott 1938- ban, mór az ausztriai Anschluss után, az éppen Csehszlovákiát bekebelezni készülő Hitlerrel, a csehszlovák kormány feje fölött, s a csehszlovák nemzet bőrére. Otakar Vávra új, kétrészes filmje, Az árulás napjai, éppen ezzel az időszakkal, 1938 őszének eseményeivel foglalkozik, s ha filmként nem is kiemelkedő alkotás, a benne felvonultatott tényanyag, a háttér feltárásának szívós, következetes módszere, a dokumentumokon alapuló hitelesség határozottan érdekessé és lebilincselő- vé teszik ezt az igen nagy apparátussal készült munkát. A néha rettenetesen kuszáit, a pillanatnyi politikai érdekek szerint változó eseményeket Vávra igyekszik nagyon világosan bemutatni, széles körképéről nem hiányzik úgyszólván semmi. A történelmi hűség nem mindig kedvez a történelmi figurák, politikusok plasztikus alakká formálásának — ezúttal még ilyenre is kapunk jó példát, mert például Benes elnök vagy Chamberlain angol miniszter- elnök alakja árnyalt, jól jellemzett megfogalmazást kap. Maguk a szégyenletes tények, melyek egy kibontakozó ag- resszor-magatartást akaratla- nul-akarva is bátorítottak, s ugrásszerűen megnövelték Hitler önbizalmát és arcátlanságát, részben jól ismertek, részben, különösen az ifjabb mozilátogató nemzedék számára, feltétlenül nagyon tanulságosak is. Annak ellenére, hogy o film leginkább vitatható figurája maga Hitler. Ahogyan Vávra megfogalmazza ezt az alakot, inkább mulatságossá, pojácává válik, holott, teátrális és nagyképű allűrjei dacára, végtelenül veszedelmes volt, és a film maga is éppen ezt igazolja. Az agresszivitás ritkán mulatságos. Ha az lenne, nem riadnának meg tőle széplelkű humanisták és gyáva kispolgárok. Ezt a rendező filmje számos jelenetében világosan kimondja és a következményeit is megmutatja.' A tojás Sajnálatos átalakulás tanúi lehetnek azok, akik annak idején, vagy tizenöt évvel ezelőtt, látták a Nemzeti Színházban Félicien Marceau színművét, A tojást, s most megnézik a belőle készült, Jean Herman által rendezett filmet. Ez a darab, a magyarországi bemutató idején, kisebbfajta színházi forradalomként hatott. Úgyszólván teljesen ismeretlen volt nálunk eladdig az a filmszerűen pergő, térben és időben szabadon mozgó dramaturgiai szerkesztés- mód, amelyet Marceau alkalmazott, s amelyet az előadás rendezője, Marton Endre, oly kitűnően vitt színre (nem utolsó sorban a darab főhősét, Émile Magist alakító Kálmán György kiemelkedő alakítása révén). De ez csak az egyik oldal volt. A siker másik fele az a néha sikamlósán szabadszájú, néha filozofikusan bölcs, néha csípősen kritizáló mondanivaló volt, mely Marceau cseppet sem hízelgő véleményét tartalmazta saját társadalmának viszonyairól. Elsősorban arról, hogy aki nincs benne a francia felsőbb körök zárt világában — a tojásban —, az nem számít teljesértékű embernek, aki viszont belekerül ebbe a körbe (azaz a tojásba), azt mindenben védi, segíti és ha kell, még a gyilkosságból is kimossa ez a véd- és dacszövetséget alkotó kör. A szellemes színpadi formában előadott, nagy mesterségbeli tudással megírt, eléggé keserűen vidám társadalomkritika volt A tojás színpadi változatának igazi értéke. És sajnálatos módon éppen ez hiányzik a most bemutatott filmből. Ez az átalakulás annál is érthetetlenebb, mivel, a főcím tanúsága szerint, Félicien Marceau — a rendező Jean Hermannal együtt — maga írta a forgatókönyvet. Mi történt? Marceau felülvizsgálta saját véleményét és megszelídítette azt? A producer vagy a rendező kívánsága volt, hogy ilyen sápadt, még csak nem is szellemes, langyos mű szülessék? Vagy mi emlékszünk túl szépen a másfél évtizede látott darabra? Netán arról van szó, hogy a magyar előadást tehetségesebb színészek, jobb rendező, egyáltalán társadalmitag érzékenyebb színház hozták létre, s ezzel önmaga szintje fölé emelték a darabot? Alighanem ezekről is szó van, s méginkább arról, hogy Herman nagyon közepes rendező, Guy Bedos pedig alkalmatlan a főhős eljátszására. Az egyetlen, aki megtalálja a szükséges stílust, Bernadette Lafont, egy bővérű, közönséges, de természetessége folytán rendkívül rokonszenves kikapós asszonyka szerepében. Az ő játékát látva sajnálhatjuk igazán a filmben elszalasztott szatirikus lehetőségeket Takács István KÖNYVESPOLC Világirodalmi kitekintés Az. újonnan megjelent, könyvek között lapozva, a világirodalom több értékes alkotásával ismerkedhetünk meg: maiakkal és elmúlt korokéval egyaránt. A horizont mind térben, mind időben egyaránt eléggé széles. Galambvadászat Az Európa Zsebkönyvek vaskos kötete Galambvadászat címmel mai szovjet elbeszélők írásait, illetve kisregényét nyújtja áf az olvasónak. Többségükben kitűnő alkotások. Mindjárt az első, az Anyai szív (Vaszilij Suskin) jellemábrázolásban, kifejező erőben Csehovot idézi. Edvard Sim Víz a kavicson című hosz- szú elbeszélése egy falu életét, küzdelmes fel- emelkedését mutatja be érdekes és kiválóan megmintázott jellemek ábrázolásával. Borisz Vasziljev „A hajnalok itt csendesek” című kisregényét ma már aligha kell bemutatni az olvasónak. Vaszkov törzsőrmester és parancsnoksága alá rendelt női légvédelmi üteg történetét igen sokan megismerték a budapesti Mikroszkóp Színpad kiváló színpadi feldolgozásában és előadásában. Várjuk a belőle készült szovjet filmet is. A finom humor és 11- raiság hangvételével kezdődik az elbeszélés, hogy azután megrázó drámává és a fasizmus ellen emelt tüzes és gyűlölettől izzó vád harsogásává növekedjék. A kitűnő kötet egészéből is kiválik Natalja Baranszkája Egyik hét olyan, mint a másik című elbeszélése. Nemcsak rendkívüli aktualitása, bátor őszintesége, hanem a feldolgozás módja miatt is. Baranszkája nagyszerűen írja le a kétgyermekes, fiatal vegyésznő hét napját, küzdelmét az időért, percekért és másodpercekért, hogy munkájának, anyai, élettársi feladatainak napról napra, óráról órára eleget tehessen. Ahogy a kísérletei számára fontos laboratórium használatáért küzd, ahogy szatyraival bevásárolni szalad, ahogy hazarohan főzni, mosogatni, mosni, vasalni, nevelni, idegen nyelvű folyóiratokat tanulmányozni — mindettől szinte az olvasónak is kifogy a lélegzete. A reggeli harc, hogy örök kialvatlanságát leküzdve felkeljen és a két apróságot is felébredni kényszerítse, felöltöztesse, hogy a gyors reggeli után legalább a harmadik buszra felkapaszkodhasson a zsúfolt megállónál és ne késsen el — lázas tempójában lenyűgöző. És hitelesen igaz a hősnőnek, Olgának az a vallomása is, hogy mégis ezt az életet, ezt a férjet, ezeket a gyerekeket, ezt a munkát választaná, minden nyűgével, lerázhatat- lan kötelezettségével és örömével. Nagyszerű elbeszélés, a valóság, az igaz emberség ereje lobog benne. A kötet írásait kiváló fordítók tolmácsolják. Máter Johanna Négy, kisregénynek is beillő elbeszélés révén ismerheti meg az olvasó közelebbről Jaroslava Iwaszkiewicz lengyel írót. örvendetes ismeretség és sokáig emlékezetes marad. Iwaszkiewicz érdekes és tartalmas író, stílusművész, aki nemcsak történeteivel, hanem mondatainak ízével-színével is örömet okoz. A címadó és lebilincselően érdekes kisregény gyönyörű, archaizált nyelven beszéli el Máter Johanna és Suryn páter történetét, amelyben a realitás összeolvad a misztikummal. „A vailkói kisasszonyok” hőse tizenöt év után tér, vissza ifjúságának színhelyére s látja viszont a „wilkói kisasszonyokat”, akik gyermeklányokból fiatal nőkké serdültek a távolság évei alatt. Finom pasztell színekkel rajzolja meg az író visszatérő érzéseket, a szerelmet kereső ifjúság szenvedését és gyönyörűségét, s mindezt a már harminchét éves hős sokat megélt, lemondó és szkeptikus lelkén keresztül. „A nyírfaliget” pedig egy tüdőbajos, fiatal férfi utolsó szerelméről szól, amelyet a biztosan bekövetkező halál árnyékol be. Az Európa Kiadónál megjelent válogatás Gimes Romána, a kitűnő magyar fordítás Murányi Beatrix, Gimes Romána, Sebők Éva és Fejér Irén érdeme. A szűz és az asszony Hamadani az i. u. X. és Hariri a XI. században élt arb irodalmárok — s egyben a kalifák s nagyvezírek bizalmi emberei, a ma már kuriózumnak ható makáma, a rímes próza leghíresebb művelői voltak. A makámát „elvetélt műfajként” említi e furcsa kis kötet összeállítója, a jegyzetek és az utószó írója. Simon Róbert. Ugyancsak ő idézi Arany János tréfás sorait: „Makámát írni nem tréfadolog: annyi, mint repülni gyalog —s ki egyszer ebbe fog — nagy veszedelem érheti: lábát ízibe megütheti, — orrát is betörheti.” A klasszikus arab prózairodalom korai, játékosnak ható alkotásai, e ritmustalanul rímes sorok — nagy részükben mély szatírát, bölcsességet, s költői szárnyalású példázatokat tartalmaznak. A címadó makáma szellemesen vagdalkózó mondatai, pajzán megállapításai a férfi elfogultságát, hatalmaskodását és a nő kiszolgáltatottságában is makacs ellenállását — sőt a szépség s gyöngédség győzelmét az erőszak felett — példázzák s bizonyítják. A „válás” perlekedő házaspárjának, s az őket meghallgató kádinak szédületesen pergő, hol nyíltan szabados, hol jelképekkel álcázott, mítizáló szavai, humoros kifakadá- sai a korabeli társadalom kisembereinek keserűségét, tehetetlenségükben egymással való viaskodását tolmácsolják. A kötet többi írásai is. amellett, hogy játékosan csapongó formáik felderítenek — tanulságot, bölcsességet rejtenek, mondhatni játékosan tanítanak. A Magyar Helikon művészi kiállítású kötetének makámáit — Simon Róbert nyersfordítása alapján, Tótfalusi István szellemes átültetésében olvashatjuk magyarul. Naphosszat a fákon Marguerite Duras francia írónő három kisregényében azonos hőfokon izzik a feszültség. A végzet léptei hallhatók a csendes történetek mögött, a lidérces álmok félelmét ébresztve az olvasóban. Történetek? Ez talán túlzás is, .mert a kisregények mindegyikének vajmi csekély az elmondható cselekménye. Mégis, valamennyiben beteljesedik, vagy beteljesedni látszik a tragédia. Az első, címadó műben a fiú — a teljes megértés jegyében — a befejezést jelző pont után talán megöli az anyját. A „Moderato canatabile”-ben ugyancsak az összetartozás, a sorsközösség mély átérzése készíti elő Anne halálát a titokzatos férfi, Chauvin által. „Andesmas úr délutánja” még eseménytelenebb külső történésben, mint a másik kettő. Csak éppen a nyolcvanéves hős érti meg a legfontosabbat — hogy már minden nélküle történik a világban, s hogy megérett az elmúlásra. Duras érdekes, lebilincselő író. Stílusa kiérlelt, látszólag egyszerű mondatainak mindegyike azt a rejtély ességet és misztikumot árasztja, ami könyvét borzongatóan izgalmassá teszi. S hogy a magyar szöveg az eredetivel egyenértékű, arra a fordító, Gyergyai Albert neve tökéletes biztosítékot nyújt. Marguerite Duras három kisregényét Aranyossy György érdekes és mutatós borítólapjának köntösében közösen adta ki a bukaresti Kri- terion és a Magvető könyvkiadó. Aztán mennydörgést hallottunk Szenvedélyes, önvallomás jellegű írás a néger szerző. John Killens könyve. Felkavaró és szenvedélyt ébresztő mű. Ezúttal nem humanista, vagy éppen baloldali „fehér” szépiró taglalja az igazságkeresés és igazságtevés vágyával a négerkérdést, az együttélésre kényszerült fehér és fekete jenkik viszonyát. Az író belülről, teljes mélységében mutatja meg a ma még szinte megoldhatatlan, ezerféle gyötrelmet és konfliktust okozó problémákat. Az az olvasó, aki már felnőtt ember volt az elmúlt háború idején és látta az amerikai katonák egyenruháját híradóban, fényképeken, esetleg a valóságban, nemritkán tiszti rangjelzéssel a színes állampolgárokon — nem sejtette, mi rejlik a látszólagos egyenrangúság mögött. John Killens ezt a láthatatlan mögöttes területet tárja fel azzal a vörösen égő, dühös haraggal, ami áttüzesíti mondanivalóját s szinte még a nyomtatott betűket is. Solly Saunders őrmester két szerelme, Milly és Fanny May a kétféle néger magatartás hordozói. Milly, a feleség, előrehajszolja az urát tisztté válni, rangot, tekintélyt szerezni mindenáron, és beolvadni, a lehetőség határáig. Fanny May pedig, az „igazi”, arra ösztökéli, hogy önbecsülését és fekete népét soha ne árulja el. És ez fogan meg mélyebben Sol- lyban. „Nem lehet a demokráciáért antidemokratikus hadsereggel küzdeni” — hirdeti. A feketéknek semmi közük Hitler, Tojo, Mussolini és az USA háborújához. Erre a meggyőződésre jut Solly. Nekik, színeseknek az amerikaiakkal kell megvívniuk a maguk harcát. Bármilyen megrendítő is e felkavaró mű szenvedélyes haragja — amelynek egyik, csak látszólagosan ellentmondásos alkotóeleme a szenvedélyes hazafiság, a hőst és katonatársait Amerika földjéhez kötve —, az íróval mégis vitatkoznunk kell. Amerikának és színes fiainak ugyanis nagyon sok köze volt a fasiszta háborúhoz; közös és legfontosabb kötelessé- gük-érdekük volt a fasizmus legyőzése. Ennek érdekében még az ellentmondásokkal és antidemokratikus sajátosságokkal terhelt hadsereget is csatasorba kellett állítani. Csak a fasizmus legyőzése teremthette meg a belső, fehér-fekete ellentétek kiegyenlítődésének reménységét és az érte folyó harc lehetőségét. Az „Aztán mennydörgést hallottunk” a Zrínyi Könyvkiadó gondozásában látott napvilágot. A siker — e fenntartás megjegyzésével is — előrelátható, érthető és megérdemelt lesz. A könyv Fogas Péter tervei szerint készült kötés és védőboríték mutatós köntösében jelent meg. A fordításért Imre Katalint kell megdicsérnünk. Barát Endre t l «
