Pest Megyi Hírlap, 1973. október (17. évfolyam, 230-247. szám)
1973-10-14 / 241. szám
1973. OKTOBER 14., VASARNAP "%*£»rlap 3 A vállalat lelkiismere t-f urdalása ' „Lerágott csont — legyintettek a Pest megyei Állami Építőipari V allalat központjában, amikor kiböktem, miről akarok írni —, írt már erről röviden a Váci Napló, gyorshírben közölte a Pest megyei Hírlap, sőt még az Építők Lapjában Iá volt erről szó. A három fiú a képességének jelenleg legjobban megfelelő munkát végzi, ahogyan azt a Munka Törvénykönyvé előírja.” A gyorshír óta több mint egy esztendő telt el. Ez a riport ennek a három fiatal élet szempontjából rendkívül keserves tizennégy hónapnak a fájdalmait, csalódásait, szorongásait kívánja rögzíteni, s egy mikronnyit segíteni meglehetősen kilátástalan helyzetükön — hogy képességüknek valóban megfelelő munkához jussanak, ahogyan azt a Munka Törvénykönyve s társadalmunk erkölcsi normái előírják. Ki a felelős? Idézet az 1972. július 31-én Vácott, a Fold vári téri építkezésen — három nappal a baleset után — felvett baleseti jegyzőkönyvből: „A C/7 épület 7-es lépcsőház végfala külső homlokzati részének a IV. szinten, a STHEM-alagút- zsaluzatra ablakitokokat helyeztek el. Az elhelyezést hárman végezték. Az ablaktok nehezen ment a felfúrás helyére, és így nyomás és feszítés által nagyobb erőt próbáltak kifejteni. Ennek során a konzolos szerelő járdán elhelyezett 50 mm-es palló a le- fekvési helyéről lebillent. A lebillenés pillanatában a pallóval együtt 12 méter magasságból lezuhantak”. (Az egyik oldalán rögzített pallón a billenős pillanatában öten dolgoztak — s némi szerencse a szerencsétlenségben —, „csak” hárman zuhantak a mélybe. A jegyzőkönyvből a továbbiakban kiolvasható, hogy - „az ABEO 5/2403 be nem tartása okozta a balesetet”, vagyis nem a sérültek hibájából következett be.) Országos jelenség, hogy kevés az olyan baleset, amelyben a munkáltatóra sikerül rábizonyítani a vétkességet. A vállalatoknak érdeke ez, mert ellenkező esetben veszélyben forog a vezetők prémiuma. A PÁÉV-nális, bárhol szóvá tettem, hogy amennyiben a fiúk vétlenek, akkor nyilván a céget terheli a felelősség: majd minden fórumon kikérték maguknak. A jeigyzőkönyvirók elrendelték „a hasonló balesetek megelőzésére tett intézkedések” végrehajtását. Augusztus 20-ra Vácott valamennyi padlózatot az előírásnak megfelelően rögzítettek, s ugyancsak gondosan ellenőrizték Gödöllőn és Szentendrén PÁÉV- építkezéseknél a „járókákat”. A kórházban később felvett meghallgatási jegyzőkönyvben mindhárom fiú kijelentette: „Ezen a rossz padlózaton már régen dolgozunk. A művezető már lett figyelmeztetve, hogy rossz a padló”. A vállalati balesetvédelmi szabályzat előírja, hogy az építésvezető havonta, a művezető hetente egyszer köteles felülvizsgálni az állványzatot. Az észlelteket be kell írni a helyi munkavédelmi naplóba. A baleset után feketén-fehéren kiderült, hogy ennek a kötelezettségének sem az azóta a vállalattól eltávozott építésvezető, sem a jelenleg Szentendrén művezető Becseics János nem tett eleget. Az építkezéseket ellenőrző úgynevezett szemlebizottság, amelynek többek között kötelessége a munkavédelmi napló tüzetes ellenőrzése, bele sem lapozott a fontos dokumentumba. Néhány nappal ezelőtt Bogdán János, a PÁÉV munkavédelmi felelőse azt mondta nekem, hogy „a szemlebizottság nem köteles mindent felülvizsgálni”. Pedig nyilván itt van elásva a dolog lényege: a felelősségláncolat végén még mindig meg lehetett volna előzni a hármas balesetet. Az idén márciusban megtartott tárgyaláson a bíróság végül csak Iker Lajost, a szabadsága alatt Becseics Jánost ideiglenesen helyettesítő művezetőt találta bűnösnek foglalkozás'1 közben elkövetett gondatlanságáért, s ítélte hét hónap felfüggesztett börtön- büntetésre. A vállalat továbbra is feddhetetlen maradt. Más felelősségrevonás még vállalaton belül sem történt. A gazdát cserélt építésvezetőt azért, mert már nem volt a vállalatnál, utódát pedig, mert még alig melegedett meg a PÁEV- nél, a vállalat 'nem vonta felelősségre. Sőt, Bogdán János szerint, „még a művezetőségről lefokozott Iker Lajos is megúszhatta volna, ha egy kicsit ügyesebben viselkedik”. ★ Lipp Jánost Szentendrén, a Felszabadulás lakótelep építkezéseinél ismertem meg. Fur- csállottam, hogy a jó eszű fia- talémber kulcsosként keresi a kenyerét. Csak később tudtam meg, hogy egy csaknem végzetes munkahelyi baleset következménye mostani egzisztenciája. Valahányszor arra jártam, megkerestem. Egyre azt hajtogatta, neki most jól megy • a sora, ha írnék róla az újság- ! ban, ipinden megváltozhat. Már-már tolakodásnak tartottam érdeklődésemet, amikor egy ízben megemlítette, hogy van itt két társa, aki osztozik a sorsában, a Viski testvérek Diósjenöröl, a Mitya meg a Jóska. Aztán egyszer csak ott ültünk az építésvezetőség barakkjának egyik szobájában valamennyien. Eleinte a művezető, Becseics János vitte a szót, főleg az érdekelte, hogy van-e engedélyem a főnökségtől. Sorstársak LIPP JÄNOS huszonhét éves, két szakmája van, lakatos és hegesztő, mindkettőt a Váci Hajógyárban szerezte, ahol kilenc évet húzott le egyfolytában. Alig két évet töltött a STHEM-nél, amikor a baleset bekövetkezett. Hármójuk közül az ő sérülése bizonyult a legenyhébbnek, így munkavégző-képességének „mindössze” harmincöt százalékát vesztette el. Egy hónapot feküdt a szép, új váci kórházban, aztán fél esztendőt odahaza Püspökszilágyiban, begipszelt lábbal. A jobb sarka és bokája mondta fel a szolgálatot. Idén április 5-én vette fel a munkát Szentendrén. Azért Szentendrén, mert időközben Vácott befejeződött a Földvári téren az építkezés, jelenleg területkisajátítás folyik, s csak jövő tavasszal kezdi el az építkezést újra a PÁÉV. János mindén reggel háromnegyed négykor kel, busszal megy Váchartyán- ba, onnan vonattal Vácra. Rohan — már amennyire rohanni tud — a komphoz, a túlsó parton vállalati bérautóbusszal utazik egészen a munkahelyéig. Este ugyanez fordítva — valamivel nyolc után érkezik haza a családjához. A két és fél éves kisfiát ébren jóformán csak a szabadnapján látja. Munkába állása után először kis dömperre tették, de nem bírta a lába az örökös kuplungolást. Ekkor a betonszivaty- tyú mellé került úgynevezett szvingezőnek, ez se ment, ráadásul le kellett nyelnie társai megjegyzéseit, hogy „nem akarnak más helyett dolgozni”. Hiába, csak derék fölött tud emelni — így lett kulcsos. Nem mellékesen, takarítania is kell az átadás előtt álló lakásokban. Látszólag alig változott az élete, ma is, ha tehetik, elmennek a feleségével a bálba. Azelőtt három évig bokszolt, majd kézilabdázott, focizott — nem bánná, ha csak erről kellene lemondania. Hegeszteni tudna, csakhogy hegesztőre ennél a technológiánál nincs szükség. Tanulna — csak tudná, hogy mit és fő- j.eg azt, hogy mikor. VISKI büH.r»i-iX huszonhárom éves esztergályos. Rokkantsági foka jelenleg hatvanhét százalék. Súlyos gerincsérüléssel nyolc hétig nyomta az ágyat, feküdt fivérével együtt az intenzív osztályon is. Kétszer operálták. Tulajdonképpen nem kellene dolgoznia, tisztes rokkantsági nyugdijat kapna — de ő nem akar huszonhárom évesen nyugdíjba vonulni. Diósjenőről jár be reggelenként a vállalati bér- autóbusszal. A fiatal szakmunkás feladata a kazán kezelése mellett az öltöző és fürdő takarítása, ezenkívül az ebédkiosztásnál is kell segítenie. Utóbbit eleinte nem akarta vállalni, de ma már látszólag meg se kottyan neki a volt munkatársak gúnyolódása. VáJtoztatni orvosilag nem lehet az állapotán, ellenőrzésre sem kell járnia. A kezelőorvosa irodai munkát javasolt neki, ha mindenáron dolgozni akar. Nem tud a jövőjéről beszélni, nincsenek elképzelései, értelmes emberi munkát szeretne végezni, s természetesen tanulna. VISKI JÖZSEF — nyugodt tan mondhatom így — a három testvér között a legidősebb a maga huszonnyolc esztendejével. A kórházban mindvégig ő tartotta két öccsében a lelket. Pedig az ő sérülése volt a legsúlyosabb, a máj reped és mellett az egyik veséjét ki kellett operálni. Tréfáért most se megy a szomszédba — nekem is váltig azt mondogatta, hogy csak a nehezen mozgatható jobb karja zavarná a munkában. A biztosító nyolcvan százalék rokkantsági járulékot állapított meg részére, röviddel ezelőtt százalékol- ták le véglegesen. Most, hogy ezeket a sorokat írom róla, talán már értesítették a rokkantsági nyugdíjának összegéről is. Nős, gyerekük még nem született. Valahogy eltelik egyik nap a másik után. Otthoni segédkezik a ház körül, néha még fözöget is. Foglalkozási rehabilitáció A betegállomány ideje alatt a vállalat habozás nélkül kifizette az átlagkeresetük és a táppénzük közötti különbséget — olvastam ki a munkavédelmi felelős egyik könyvéből. A pénzzel most sincs probléma, János és Mihály a jelenlegi munkakörükben is megkeresik csaknem azt a pénzt, amit a STHEM-en megkerestek. Szinte bizonyosra vehető, hogy a kulcsosok és öltözőtakarítók között ők ketten viszik haza a legtöbb pénzt az országban. Számos helVen még ma is alapvetően hibásan értelmezik a rehabilitációt, úgy tartják, a munkába visszatérő, úgy- ahogy összefoltozott emberrel nincs más dolguk, mint a korábbi keresetüket továbbra is biztosítani. Nevezhetjük nyugodtan ezt az eljárást a vállalatok lelkiismeret-furdalásá- nak. A foglalkozási rehabilitáció lényege ezzel szemben egyértelműen az, hogy a régivel a lehetőséghez képest azonos értékű, rangú munkát kell biztosítani a rehabilitálandó- nak. Amennyiben ez nem lehetséges, az esetben a vállalat köteles tovább kutatni azokat a lehetőségeket, akár vállalaton kívül is, amelyek megnyugtató megoldást eredményezhetnek. A szakszervezet elsőre nagy általánosságban azt tanácsolta a fiúknak, hogy próbáljanak tanulni, ha meg akarják tartani a jelenlegi fizetésüket. Becseics János művezető év végéig , szavatolja Jánosnak és Mihálynak a jelenlegi munkakörüket. ö úgy tartja, hogy addigra megerősödnek annyira, hogy újra felmehetnek a járókára, az alagútszerkezet tartozékait csavarozni. Csak szokják addig a fokozott igénybevételt. Viski Mihály annyira megszokta, hogy egy hónappal a márciusi munkába állása után hasfalsérvvel újra meg kellett operálni. Nyilvánvalóan nem ez a megoldás. Még ha bírnák is fizikailag — ami harmincöt, illetve hatvanhét százalékos rokkantsággal több mint abszurdum —akkor is lelkiismeretlenség lenne felküldeni őket a járókára, csak azért, hogy ideig-óráig a pénzüknél maradjanak. Egyetlen lehetőségük maradt — ez pedig a tanulás. Ehhez pedig a Pest megyei Állami Építőipari Vállalat intenzív támogatása szükséges. Kezdve onnan, hogy megtalálják az adekvát, megfelelő szakmát, s folytatva egészen addig, amíg az új munkájukban rájuk köszönt az első öröm, az első boldogság. Kertész Péter A forradalmi elmélet erejével A jövő héten kezdődik az 1973/74-es pártoktatási év. Pest megyében is több tízezer felnőtt kezdi el vagy folytatja szervezett formában a marxizmus—leninizmus tanulmányozását. Meghatározott napokon munkahelyük valamelyik helyiségében összegyűlnek, hogy megvitassák társadalmi életünknek, pártunk politikájának egy-egy kérdését. A párttagok többsége természetesnek tartja, hogy eleget tegyen a párttagsággal járó azon kötelezettségének, hogy állandóan képezze magát. Hozzájuk hasonlóan évenként egyre több pártonkívüü is a tanulókhoz csatlakozik. A tanulásért nem kapnak nagyobb vagy más munkakör betöltésére jogosító bizonyítványt és több fizetést sem. Mégis vállalják a munka melleti továbbképzést, mert többet akarnak tudni a társadalom fejlődésének törvényszerűségeiről, arról, ami az országban, a világban történik,, és aktívabban akarnak részt venni az események alakításában, a politika formálásában. Gyakran megfogalmazódik ma is az, hogy mit tehet az egyszerű ember — párttag vagy pártonkívüü •— a politika nagy kérdéseinek alakításában. Mondják, hogy azt nem akisemberek, hanem rajtuk kívül álló erők döntik el. Hogy ilyen nézet a múltban kialakult, megvolt a maga oka, magyarázata. A népet éretlennek tartották arra, hogy beleszóljon a politikába, és a politika eszközeivel oly sokszor becsapták, visszaéltek jóhiszeműségével, hogy arról rossz véleménye alakult ki. Joggal állapította meg Lenin: „A politikában az emberek mindig együgyű áldozatai voltak és mindig is együgyű áldozatai lesznek az ámításnak és önámításnak, amíg meg nem tanulják, hogy bármely erkölcsi, vallási, politikai és szociális frázis, nyilatkozat, ígéret mögött a különböző osztályok érdekeit kell keresni.” Közös felelősség Mind többen veszik figyelembe, tanulják meg ezt a lenini figyelmeztetést. Történelmi példák mellett helyi tapasztalatok is igazolják, hogy hamis célok hirdetésével, ami rendszerint tisztességtelen eszközök alkalmazásával párosul, legfeljebb csak átmeneti látszatsikereket lehet elérni, tartós eredményeket nem. A párt célja a szociaüzmus teljes felépítése, az emberek életének szebbé, gazdagabbá tétele. Ez nem csupán pártérdek, hanem a dolgozó népnek, a magyar nemzetnek az érdeke. E cél megvalósítása saját munkánkkal, a legszélesebb népi-nemzeti összefogással és csak a szocialista országok testvéri közösségében lehetséges. Ennek felismertetésével érhetjük el az emberek összefogását, azt, hogy közösségen belül saját boldogulásukért jobban dolgozzanak. A szocializmust együtt építjük, és a felelősség is közös azért, ami az országban történik. Nem elegendő, hogy valaki a maga munkájáért felel, de azon kívül más nem érdekli. A kommunisták mindenért felelősséget éreznek, ami hazánkban történik, de nemcsak a kommunisták felelősek a haladásért. Az ország lakosságát nem lehet felelősökre és nem felelősökre osztani. Minden állampolgárnak megvan a maga jeielos- sege a maga munkájáért, de a közösség egészéért is. Különbség aboan lehet és van is, hogy az egyiké töbo, a másiké keveseob. A nagyobb elméleti felkészültség, a világ és a haza doigai szeleseb o ismeretének birtokában tudatosabban, felelősségteljesebben lehet részt venni a közös munkáoan. Az elméletileg felkészült, politikailag tájékozott emoerek nem szolgaíelkűek, hanem az igaz ügy mellett kiállnak. Csak a technikai fejlődés? Vannak, akik úgy vélekednek, hogy az ideológia kire. kesztheto, a politika elhanyagolható a társadalom fejlődésében, ezért a politikai képzésre semmi szükség. Ennek megalapozói, fő hirdetői egyes burzsoá ideológusok, akiknek tevékenysége nem hatástalan nálunk sem. Állítják, hogy korunkban a tudományok, a technika fejlődése határozza meg az emberek, a társadalmak jövőjét, és nem a politika. Szerintük a jövő társadalmának, az emberek életszínvonalának, életmódjának alakulása kizárólagosan a technikának a termelésben való tömeges alkalmazásától függ. Elavultnak tartják az osztályharcról szóló marxista tanítást, ideológia- mentes (és természetesen osztályharc nélküli) korszak kezdetét hirdetik. Tagadják a munkásosztály vezető szerepéről szóló tanítást, helyette — szerintük — a vezető szerep a modern technikához értő értelmiséget illeti meg. A tudomány, a technika gyors ütemű fejlődése világ- jelenség, kapitalista és szó- ciaüsta országokban egyaránt végbemegy. A technika fejlődése azonban nem oldott meg soha és a jövőben sem old meg önmagában társadalmi problémákat. Azokat mindig is az osztályok harca, a politika oldja meg. A technika lehet az emberiség számára áldás, de lehet átok is. Szolgálhatja a haladást, de szolgálhatja a pusztítást is. Számos példával tudjuk bizonyítani. Közülük azonban csak egyet említsünk, az atom feltalálását, illetve felhasználását. A második világháború végén két japán városra, Hirosimára és Nagaszakira már feleslegesen ledobott atombombák ártatlanok millióit pusztították el, és az ott élő utódok még ki tudja, meddig viselik nyomait. Az atomot azonban békés célokra is fel lehet használni, és akkor a világ energiaszükségletét beláthatatlan időkre megoldhatja. Azt azonban, hogy a tudomány, a technika, a haladás vagy a pusztítás szolgálatába áll-e, azt nem a technika dönti el, hanem a társadalmi osztályok érdekeit kifejező politika. Az ideológiailag felkészült, politikailag tájékozott emberek milliói nélkül, azok ellenére és főként azok rovására viszont ma már nem politizálhat senki. Az ilyen emberek nem a poütika játékszerei, felfedezések kísérleti alanyai. A társadalom, a világ fejlődésének nagy társadalmi kérdéseit az egyszerű emberek millióinak harca oldja meg. Technikai fölénnyel sok tekintetben ma még a fejlett tőkésországok rendelkeznek. Megelőzik még ma is a szocialista országokat az egy főre eső nemzeti jövedelem termelésében. Ennek megvannak a maga történelmi okai. A szocializmus nem a gazdaságilag legfejlettebb országokban győzött, hanem a gazdaságilag elmaradottakban. Huszonöt évvel ezelőtt a technikai fölény még inkább a kapitalisták oldalán volt. Ha a technikai fölénnyel el lehetett, volna dönteni a világ sorsát, az Imperialisták rég eldöntötték volna a maguk javára. Kénytelenek azonban tudomásul venni, hogy azokat a népeket, amelyek maguk alakítják sorsukat, amelyek maguk alakítják politikájú-' k;at, legyőzni nem lehet. Tudatos cselekvésért A világ, a haza dolgaiban; a hazai es nemzetközi méretekben folyó osztályharc kérdéseiben való eligazodásban ad segítséget a nagyobb elméleti felkészültség. Az, aki a politikai oktatásban részt vesz, jobban látja az összefüggést saját munkája és a körülötte végbemenő események között. Az ilyen ember már nem hasonlít Stendhal- nak arra a hősére, aki miközben elveszített lovát kereste, sok nehézségen, megpróbáltatáson ment keresztül, és nem értette meg miért. Csak később tudta meg, hogy véletlenül a világtörténelem addigi legnagyobb csatájában, a Waterlooi ütközetben vett részt. Hányán hajszolják még napjainkban sokszor kicsinyes, egyéni érdekeiket, miközben nem veszik észre, hogy a világpoütikában azért folyik a harc, hogy az évezredeken keresztül törvényszerűnek tartott háborúkat végleg felváltsa a népek békés egymás mellett élése. Vagy azért, hogy megváltoztassuk azokat a körülményeké^ amelyben még lehetséges az embernek ember által való kizsákmányolása. Mi lenne, ha ezt még többen ismernék fel és tudatosan vennének részt ebben a harcban, és nem a véletlen folytán csapódnának ide, vagy oda? Ha nemcsak később tudnák meg, milyen korszak harcának voltak résztvevői? Senki nem gondolhatja, ho^v pqlitikai képzését befejezte, bármilyen végzettséget tanúsító diplomával Is rendelkezik. Mint minden tudomány, úgy a politika tudománya is állandóan fejlődik, mert változik a világ, változik a környezetünk. Ha valaki húsz évvel ezelőtt tanult meg egy szakmát, szerzett valamilyen képesítést, és azóta nem képezte magát, ma elmaradott ember. Az ilyet, ha szemében nem is, háta mögött megmosolyogják. Nein nagy kockázat azt állítani, hogy a marxista társadalomtudomány fejlődése nem maradt el egyetlen tudomány fejlődése mögött sem. Fejlődését, tanításainak igazát, helyességét bizonyítja a világ képének változása, alakulása. Vannak munkakörök, területek, ahol a régi ismeretekkel — ha az rutinnal párosul — „meg lehet élni”. A társadalmi élet, az osztályharc kérdéseiben a régi, valamikor jól bevált módszerek alkalmazása, a rutin eredményre nem vezet, sőt,' káros. Olyan, mintha valaki a lökhajtásos repülőgépek ellen lovashuszárokkal akarna győzni. Nemcsak az úgynevezett nagy kérdésekben, hanem a munkában mindenütt, új és új jelenségekkel találkozunk. Az egyes szervek, személyek, kollektívák jogköre és felelőssége megnövekedett, és nekik kell a helyileg feltett kérdésekre ideológiailag, politikailag helyes választ adni. A válasz helyessége, munkánk magabiztossága jelentős mértékben függ az elméleti fel- készültségtől. Ezért is tanuljunk. Göndics Zoltán, az MSZMP Pest megyei Bizottsága Oktatási Igazgatóságának igazgatója a I lí , + - f A Csepel Autógyárban új nyergesLJI leneraUTOK vontató sorozatgyártását kezdték I meg. A D-740-esekből 180 darabot gyártottak. 0 * )
