Pest Megyi Hírlap, 1973. szeptember (17. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-04 / 206. szám
1973. SZEPTEMBER 4., KEDD Mit a ta r t <JCíriap Busszal\ vonalon Ingázók az Egyesült Izzóban Közismert, hogy Pest megye kiapadhatatlan forrása a főváros meglehetősen szomjas iparának. Több tízezren indulnak hajnalról hajnalra vonaton vagy autóbuszon nem éppen a szomszédban levő munkahelyükre. Többek között az Egyesült Izzó újpesti törzsgyárába, ahol a munkás- és alkalmazottlétszámnak csaknem az egynegyede, 2700 dolgozó ingázik. A nemzetközi tekintélyű, lassan nyolc évtizedes gyáróriás utcáin és üzemeiben az 6 sorsukat, gondjaikat kutattam. Majdnem minden járásból A munkásellátáson ért az első meglepetés. Kiderült, hogy a megye majdnem valamennyi járásából szép számmal dolgoznak itt, a külső Váci úton. A többség a váci és a fóti vonalon közelíti meg a gyárat. De jönnek a budai járásból (Pilisvörösvárról, Tiny- nyéről, Piliscsabárói), a szentendrei járásból (Csobánkáról, Szentendréről, Pomázról, Pi- Iisszentker észtről), a dabasi járásból (Kisnémediből), a monori járásból (Sülysápról), a ceglédi járásból (Albertirsá- ról). stb. Sokan kétszeri átszállás után érnek csali be a munkahelyükre. Köztük számosán olyanok, akik ma már lakóhelyükhöz közelebb is találnának megfelelő munkaalkalmat, mégse cserélnek gazdát. A nem kis fluktuációval küzdő gyár leghűségesebb dolgozói körött találjuk őket. Lakatos Sándorné előadó elmondta, hogy a vállalat az előírásoknak megfelelően téríti vissza z útiköltségeket. Például a Vácról autóbusszal bejárók egyhavi díjszabása 450 forint, ebből a gyár 286 forintot ír jóvá azoknak, akik időben elszámolnak. Még kedvezőbb a szentendreiek helyzete: 166 forintos bérletükért csak 34 forintot fizetnek. A bérelszámolás kimutatása szerint a törzsgyárban havonta átlagosan 380 ezer forintot fordítanak a bejárók útiköltségkiegészítésére. Ebből az ösz- szegből 40—50 ezer forintot terhelnek vissza azokra a dolgozókra, akik — magukat károsítva — nem számolnak el időben jegyeikkel. A térítésen kívül más megkülönböztető kedvezményben nem részesülnek a vidéki dolgozók. Ugyanúgy több műszakban dolgoznak, mint társaik, s az is indokolatlan lenne, hogy valamivel kurtább műszakot teljesítsenek, mondván, hogy lekésik a buszt vagy a vonatot. Az autóbuszok többsége közvetlenül a gyár főkapuja előtt áll meg, s a Rákospalota—Újpest pályaudvaron sem kell sokat várni a vonatra. Hathetenként együtt a család A nagyfeszültségű csőgyártásban 4 éve dolgozik Sági Józsefné. Mérőnő, most éppen DY—802-es és a DY—86-os típusú csöveket mér. Azelőtt egy negyedszázadig a szomszédos cérnagyárban volt fonónő, de nem bírta már az állómunkát. — Pótról járok Újpestre. Ha délelőttös vagyok, négykor kelek, hogy hatra béérhessek. Sajnos, ez nem mindig rajtam múlik. Tegnap is lerobbant Kisalagon a busz, jócskán elkéstünk. A késést a munkásellátás igazolja. Ez azért nagyon fontos, mert hat igazolatlan késés után levonnak a nyereségrészesedésből. Idáig minden rendben van, a folytatás azonban már nem talál ilyen egyöntetű tetszésre. A késés következtében kiesett időt — fél órát vagy órát — ugyanis nem fizetik ki. A gyárnak igaza van, de a dolgozók se monda- \nak le szívesen bérük egy részéről. Szerencsére több helyen van lehetőség az elveszett idő bepótlására. Ilyenkor viszont a hazautazás rendje borul fel. — Este ki kell villamosoz- ni az Árpád-hídhoz, onnan indul az autóbusz. Ha a tizenegy órást lekésem, akkor igazán nem tudom, hogyan jutnék haza Fótra. Ságiné megszokta, hogy folyton úton van. Még ha az otthona közvetlen közelében akadna megfelelő munka, akkor is meggondolná többször a dolgot. — A férjem, a fiam és a menyem is Pestre, a cérnagyárba jár dolgozni. Mind a hárman három műszakosak. Ez annyit jelent, hogy teljes létszámmal csak minden hatodik héten ülhet asztalhoz a család. Rigó Ferencné a színes televízióba való PL 509-es csőóriások mérés előtti nagyfeszültségen történő, úgynevezett előszoktatását végzi, nem messzi Ságinétól. De a mérésben is honos, ha éppen ott van rá szükség. Kisalagról jár be a fiával együtt, aki a folyosó túlsó Végén, a halogén- lámpa-gyártásban műszerész. — Tegnap este a tízhuszas autóbusszal mentünk haza, két busz jött mindössze. Alig bírtunk felkapaszkodni az egyikre. Az sem ritka a dél- utános műszak után, hogy a busz meg sem áll a gyár előtt. Ha meg kettőkor végzek, nem egyszer megesik, hogy délután ötre érek haza, pedig a'menetidő Kisalagig nem egészen egy fél óra. Nem emlékezem már pontosan, hol olvastam, hogy a MÁVAUT vezérigazgatója megígérte a mi vezérünknek, hogy elég buszt indítanak végre. Rigóné tíz éve dohog, de ezerszer meggondolná, hogy elhagyná-e az Izzót. Két átszállással A speciállámpa II elnevezésű üzem dolgozói közül is sokan járnak be a közeli s a távoli vidékről. Oláh Sándor útja talán a legváltozatosabb: Vácegresről autóbusszal érkezik Erdőkertesre, ott vonatra száll, érkezik a Eákospalota- Üjpest állomásra, s azután még jó fél órát villamosozili a gyárkapuig. Lampert Ilona éjjeliszekrényén Pilisszántón, minden munkás-hajnalban pontban négy órakor csörög a vekker. Sietni kell, indul az autóbusz Pilisvörösvárra s onnan azonnal a vonat. Az Árpád-hídnál két villamos között is válogathat, hogy melyikkel tegye meg az utolsó szakaszt. Nehéz lenne elhinni, hogy közelebb Pilisszántóhoz — hogy mást ne mondjak: Pomázon, Szentendrén — ne lenne megfelelő munkaalkalom. De hét évvel ezelőtt egészen más volt a helyzet, arról nem is beszélve, hogy ez idő alatt Lampert Ilona, több társához hasonlóan, megtalálta itt az Izzóban a számítását: megtanult kifogástalanul egy munkát és jól keres. Boros Vilmosné egy ugrásra lakik a gyártól: Mogyoródon. Tizenhét éve izzós, biztos, hogy innen fog nyugdíjba menni. Ballonokat éget a legkorszerűbb technológiával készülő üvegfejű lámpákhoz. Elégedett. Bosszantja őt is„ hogy különösen hazafelé nagyon zsúfoltak a járatok s a buszkimaradás sem fehér holló, dehát dolgozni mindenképpen kell. Elsők között Dolgozni mindenképpen kell. Hozzáteszem máris: egyáltalán nem mindegy, hogy milyen feltételek mellett. Teljes értékű munkát csak pihent ember végezhet. Ugyanakkor a fárasztó fizikai munka után a hazatérés kényelmes feltételeit is jó lenne biztosítani. Az Egyesült Izzón nem múlik: meggyőződtem róla, milyen véget nem érő levelezést folytattak a gyár illetékesei, amíg sikerült elérni, hogy a járatok ma már többé-kevésbé alkalmazkodnak a lépcsőzetes munkakezdéshez. Néhány hónappal ezelőtt a Volán 20. Vállalat sajtótájékoztatóján ígérték, hogy a rendkívül zsúfolt fóti vonalon néggyel megemelik az autóbuszok számát, s csúcsidőben szükség szerint további kisegítő járatokat is beállítanak. Nos. amint azt Pfeil József forgalmi igazgatóhelyettes elmondta, az ígéret első felét már teljesítették, ennek következtében a reggeli közlekedésre jóval kevesebb a panasz. A délutáni „csúcs” gondjait azonban mind a mai napig nem tudták megoldani. Év végén azonban a különjáratok felszabadulása és a Volán Tröszt által jelzett új autóbuszok megérkezése után a hatalmas erőfeszítéseket végző Volán 20. Vállalat az elsők között kívánja orvosolni a fóti vonal közlekedési nehézségeit. Kertész Péter A hagyományokhoz híven • • Ünnepség Pusztaszeren A Csongrád megyei^ Pusztaszer határában levő mille- niumi emlékműnél, a hatalmas talapzatra emelt Arpád- szobomál vasárnap megtartották a hagyományos emlékünnepséget és nagygyűlést. Az ünnepségre mintegy tizenötezren gyűltek össze a megye városaiból, s községeiből. Az emlékmű előtt emélt dísztribünön délelőtt tíz órakor Péter János külügyminiszter emelkedett szólásra. Ünnepi beszédben méltatta az Anonymus feljegyzése szerint ezen a helyen tartott első magyar országgyűlés, majd az országosan uevanitt megkezdett, „második honfoglalás” a földosztás jelentőségét. Ezután Péter János a külpolitikái helyzetről beszélt. Győri Imre, a megyei párt- bizottság első titkára a megye rohamos ipari, mezőgazdasági és kulturális fejlődéséről szólott, s egyebek között elmondotta, hogy ezen a történelmi nevezetességű helyen nemzeti emlékparkot alakítanak ki. A nagygyűlés után népünnepély. kulturális műsor következett. Huszonöt éves a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Nagyszabású ünnepségsorozat kezdődött hétfőn a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen az intézmény fennállásának 25. évfordulója alkalmából. Reggel 8 órakor az egyetem aulájában dr. Polinsz- ky Károly művelődésügyi miniszterhelyettes jelenlétében dr. Bér end T. Iván, az egyetem új rektora köszöntötte az intézmény három és fél ezer diákját, valamint az oktatói kart és a vendégeket. A tanévnyitó ünnepség részvevői ezután' kegyelettel adóztak Varga Jenő, a Tanácsköztársaság népbiztosa, a népgazdasági tanács elnöke emlékének, s leleplezték az egyetem aulájában felállított szobrát, Somogyi Árpád Munkácsy-díjas szobrászművész alkotását Az ünnepség további részében az egyetem nappali tagozatának mintegy 550 újdonsült elsőéves diákja tett ünnepélyes esküt. Az intézmény ifjú kommunistái a kegyelet virágait helyezték el Marx Károly egyetemi emlékművénél. Az aulában rendezett ünnepi nyilvános tanácsülésen megjelent és beszédet mondott Lo- sonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Nyers Rezső, a Politikai Bizottság tagja, az MSZMP KB titkára. Részt vett a tanácsülésen Nagy Miklós művelődésügyi miniszter, László András államtitkár, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, dr. Komidesz Mihály, az MSZMP KB osztályvezető-helyettese, Katona Imre, a Budapesti Pártbizottság titkára és Szűcs Istvánná, a KISZ KB titkára is. Az ünnepi tanácsülésen kitüntetéssel avatták doktorrá Romhdnyi Ágnest kimagasló tanulmányi eredményei elismeréséül. Az évforduló alkalmából eredményes munkásságuk elismeréseként az Elnöki Tanács hét oktatót részesített kitüntetésben. Ugyanakkor avatták a közgazdaságtudományok tiszteletbeli doktorává Béréi Andor nyugalmazott egyetemi tanárt, dr. Friss István akadémikust és dr. Háy László akadémikust. Délután az egyetem emeleti galériájában a „Közgazdasági irodalom Magyarországon 1948—1973” címmel kiállítás nyílt, majd folytatódott a tanácskozás. Ma és holnap kétnapos tudományos ülésszakra kerül sor. Sugárzás ellen Az ezredfordulóra — a számítások szerint — a világ elektromosenergia-termelé- sének több mint a felét adják majd az atomerőművek, s hasonlóképpen gyorsan terjed a radioaktív izotópok felhasználása is. Ezért az emberi környezetet érő különféle szennyeződések közül a tudósok mind nagyobb figyelmet fordítanak a radioaktív sugárzás elleni -védekezésre. Ezt a témakört tárgyalja meg a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) szakmai tanácskozása, amely hétfőn kezdte meg munkáját Budapesten a TIT Bocskai úti természettudományi stúdiójában. Megkezdődött a szocialista fővárosok ifjúságának budapesti találkozója A lengyel és a kubai delegáció a Műszaki Egyetem diákszállója előtt. Gábor Viktor felvétele Hétfőn délután a Dózsa György úti MÉMOSZ-székház- ban megkezdődött a szocialista fővárosok ifjúságának budapesti találkozója. Az egy hétig tartó nagyszabású rendezvényre kilenc testvéri szocialista ország fővárosa küldte el 500 képviselőjét. A MÉMOSZ-székház feldíszített kongresszusi termében az elnökség felett elhelyezték a találkozó jelszavát: „Mi a szocializmust és a kommunizmust építjük!” Zsúfolásig megtelt teremben trombita harsant, s díszegyenruhás ifjúgárdisták hozták be a KISZ Budapesti Bizottságának zászlait. Elhangzott a Himnusz, majd CsilHk András, a KISZ Budapesti Bizottságának első titkára mondott megnyitót, köszöntötte a találkozó részvevőit, s az elnökségben helyet foglaló vendégeket. Az elnökség tagja volt: Somogyi Sándor, az MSZMP Budapesti Bizottságának titkára; Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke; dr, Maróthi László, a KISZ Központi Bizottságának első titkára, valamint a Budapestre érkezett delegációk vezetői. Ezt követően Szépvölgyi Zoltán köszöntötte a fiatalokat. Elmondotta, hogy ez a találkozó még emlékezetesebbé, bensőségesebbé teszi a budapestiek számára a centenáriumi programot. A Fővárosi Tanács elnökének nagy tapssal fogadott szavai után rövid beszédben üdvözölte a találkozót Kraszimir Angelov, a szófiai küldöttség vezetője, Duong Than Tam, a hanoi delegáció vezetője, Vale- rij lvanovics Sadrin, a moszkvai küldöttség vezetője és Ceg- medin Ajorzána, az ulánbátori küldöttség vezétője. A forró hangulatú megnyitó ünnepség a DlVSZ-induló hangjaival ért véget. Eszl&özök. V életlenül, azaz nem hivatalosan találkoztam össze a Herceghalmi Kísérleti Gazdaság néhány szocialista brigádjának több tagjával — kirándultak éppen —, közöttük az aranykoszorús Felszabadulás brigád egy részével. Közülük jegyeztem fel egyikük szavát, amint —- az ebédre várva, a nem túl gyors kiszolgáláshoz igazodva — a beszélgetés során eszköz és ember, pontosabban és . helyesebben ember és eszköz sviszonyá- ról meditáltunk. A szóban forgó tag azt mondta: a termelőeszközök fejlődése is kell ahhoz, hogy egy brigád — de akár egy nagyobb közösség is — szükségét érezze a tanulásnak, a szakmai gyarapodásnak, s hogy értelme, haszna legyen tudásbeli igyekezetének. Hozzátette, különösen a mezőgazdaságban igaz ez, ahol — mint ezt ők sűrűn hallják a kívülállóktól, a dolgokat nem ismerőktől — a tehénnek száz éve is négy lába s egy tőgye volt, most is annyi van ... Igaz. De azért még ezt a tehéndolgot se véljük aranyigazságnak. Mert ezt a „négy lábú, egy tőgyű” tehenet mással etetik, másként tartják, mint nem száz, hanem csak tíz évvel ezelőtti elődeit. A termelőeszközök fejlődése olyan folyamat, amelyet kétségtelenül sok nézőpontból vizsgálunk — így a beruházások mennyisége, kivitelezésének ideje, összetétele, az állóeszközök kihasználtsága stb. —, de erről az oldaláról ritkán vesszük szemügyre. Márpedig ez a leglényegesebb vonása a korszerűsítésnek, hiszen a termelőerők hatékonyabbá tétele csakis úgy képzelhető el, ha az eszközök is tökéletesednek, s a munkát végző ember tudása, munkatapasztalata is gyarapodik. Kölcsönhatásról van szó, egymással szorosan összefüggő tényezőkről, bár ezt a gyakorlatban sűrűn szem elől tévesztik. Az így keletkezett veszteségek súlyosak, nehezen fölszámolhatok. F félbehagyni valamit s újrakezdeni nagyobb feladatteher, mint folyamatosan csinálni. Buda- kalászon, a volt gyapjúmosó gyáregységben, á Hazai Fésűsfonó és Szövőgyár egyik jelenlegi üzemében például most ezzel az örökséggel kell szembenézni. Az öreg, elavult berendezések, a silány szociális körülmények közepette is kikovácsolódott néhány erős közösség — mint az aranykoszorús Egyetértés ifjúsági szocialista brigád —, s ezek tagjai megpróbálták a lehetetlent J az adottságok ellenére a tanulást, a magúktól többet követelést. Nem törődtek bele abba, hogy napról napra gépmatuzsálemek mellé állnak, s azokhoz elég, sőt sok is, amit tudnak. Tanultak, képezték' magukat, olykor már-már öncélúnak, reménytelennek vélve a több utáni kapaszkodásukat, de most, a megváltozott jövő reményében, egyszeriben gazdagnak érezhetik magukat. Baj, hogy így történt? Hiba, ha elválik egymástól az emberi cselekvés két sora, az eszközfejlesztés és az ahhoz igazodó kvalifikáció, azaz szakmai szint megteremtése. E két cselekvéssor nemcsak Buda- kalászon vált el egymástól, hanem például ennek lehetünk tanúi — fordított értelemben! — Cegléden, az Egyesült Villamosgépgyár gyáregységében, vagy Szentendrén, a Beton- és Vasbetonipari Müvek cső- és betonárugyártó üzemében. Itt az eszközök változtak meg alapvetően — s viszonylag rövid idő alatt —, s a kész, működő, korszerű eszközök mellé álltak korszerűtlen, elavult tudással az emberek. Nem azért, mert egyik vagy a másik gyár vezetősége mulasztott, hanem, mert termelésfejlesztési gyakorlatunkban egész egyszerűen ismeretlen az összetettség, azaz a minden tényezőre kiterjedő figyelem. Általános gyakorlat ez, tehát általános hiba! Elvétve találni csak arra példát, hogy a fejlesztés elhatározásával egy időben megkezdik a fejek „megdolgozását” is, s legtöbbször ez sem terjed ki többre, mint a legszükségesebb irányító szakemberek képzésére. A többiek? Majd csak lesz valahogy... Nem vigyasztalhatjuk magunkat azzal, hogy mindez pusztán ipari gond, s más népgazdasági- területeken rendben van minden... Rohamosan elterjedtek a mezőgazdaságban a szakosított állattartó telepek, s velük különböző technológiai berendezések, de ezek karbantartására, javítására egész egyszerűen nem volt szakember. A Mezőgép Trösztnek kellett tűzoltómunka gyorsaságával valamelyest enyhíteni a helyzeten. Holott ennek a jövőbeni feladatnak már akkor látni illett volna a megoldását, amikor a szakosított telepek programját kidolgozták, a terveket készítették, megkezdték az építést, a berendezések szállítását ... A tröszt — s ezért dicséret illeti, — gyorsan reagált az igényekre, bár azok születésénél nem ö bábáskodott, ám az átmenet — már voltak eszközök, de még nem voltak karbantartók, javítók — zavarokkal, veszteségekkel járt, több helyen a szakszerűtlenül megbütykölt technológiai berendezésék cserére szorultak. K ár lenne úgy értelmezni kiinduló pontunkat, a brigádtag véleményét, mint mellékes, lelki, gondolati tényezőt. íknber és eszköz együttélésének, közös tevékenységének ugyan csak egyik jellemzője ez a kölcsönhatás, ám nem olyan huszadrangú jellemző, hogy elég számára — a századrangú figyelem, törődés mind a tervezéskor, mind a gyakorlatban. Áz összhang növekedése^ ugyanis egyenlő az ebből a forrásból származó veszteségek erőteljes csökkenésével. M. O.
