Pest Megyi Hírlap, 1973. augusztus (17. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-28 / 200. szám
T 8 f£jr megyei <JCfrlap 1973. AUGUSZTUS 28., KEDD MA. 1973. augusztus 28., I irt. kedd, Ágoston napja. A nap kél: 4.56, nyugszik: 18.34 órakor. A hold kél: 5.16, nyugszik: 18.16 órakor. Időnkcnt megnövekvő felhőzet, inkább csak az ország déli felében néhány helyen záporral, egy-két helyen esetleg zivatarral, mérsékelt, napközben megélénkülő keleti, délkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 22—26 fok között. KITÜNTETÉS Szolcsányi Jenőt, a Szak- szervezetek Pest megyei Tanácsának munkavédelmi felügyelőjét a Magyar Népköz- társaság Elnöki Tanácsa — nyugállományba vonulása alaktanából — a Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntette ki. A kitüntetést hétfőn dr. Dobi Ferenc, az SZMT vezető titkára adta át. Augusztus 30-án Országos ügyvédértekezlet Dr. Korom Mihály igazságügyi miniszter megnyitó előadásával augusztus 30-án kezdődik Debrecenben a 3 napos II. országos ügyvédértekezlet Ebből az alkalomból hétfőn dr. Kárpáti László, az Országos Ügyvédi Tanács elnöke sajtótájékoztatón ismertette a megjelent újságíróknak a tanácskozás célját, feladatait. Hangsúlyozottan kiemelte, hogy nagy érdeklődésre számíthat az az előadás, amely az 1974. január elsejével életbe lépő új büntetőeljárási törvényről szól. Szakemberek vé- ! leménye szerint ez lesz Európa legkorszerűbb büntetőtörvénye. — Óvodabővítés. Megszépült a nyáregyházi óvoda. A kicsinyek részére korszerű mosdót és mellékhelyiségeket alakítottak ki. — Több könyvtáros. Pest megyében egyre több könyvtáros áll az olvasók rendelkezésére. A főhivatású könyvtárosok száma 1972- ben 97-ről 113-ra emelkedett. Ennek következtében nagymértékben enyhültek a könyvtári gondok Nagykőrösön, Nagykátán, Abony- ban, Érden és Pilisvörösváron. Abonyban megkezdte munkáját a megye első if- újsági könyvtárosa is. — Érmek Hamburgból. Sikerrel szerepelt a kocséri Üj Élet Termelőszövetkezet azon a hamburgi mezőgazdasági kiállításon, amely nemrég nyílt meg, és a világ élelmiszer-gazdaságainak eredményeit mutatja be. A Pest megyei termelő- szövetkezet paprikái és paradicsomai két bronzérmet nyertek. — Farmerbörze. Pénteken börzeszerű árubemutatót rendeznek az ötvenéves budakalászi lenszövőgyárban. A börzén egyebek közt bemutatják a nyár egyik új termékét, a 31 féle mintában készült farmerszövetet is. Az üzem új gyártmánya iránt máris nagy az érdeklődés: a negyedik negyedévre 60 ezer négyzetmétert rendeltek belőle a hazai ruhagyárak. — Részegen verekedett. Molnár László 34 éves kemencéi lakos a helyi bisztróban részegen verekedett, és az egyik vendéget lelökte a lépcsőn, A váci járás- bíróság Molnár Lászlót súlyos testi sértésért ötezer forint pénzbírságra ítélte. BEKE ES SZOCIALIZMUS TIZENÖT ÉVVEL EZELŐTT, 1958. augusztus 28-án jelent meg a kommunista és munkáspártok elméleti és tájékoztató folyóirata, a Béke és Szocializmus (1960- ig A béke és szocializmus kérdései). A havonként megjelenő tartalmas folyóirat fő hivatása a marxista-leninista elmélet propagálása és továbbfejlesztése a testvéri kommunista és munkáspártok közötti vélemény- és tapasztalatcsere elősegítése. Rendszeresen ismerteti a testvérpártok előtt álló legfontosabb politikai feladatokat; beszámol a pártok tevékenységének főbb állomásairól (kongresszusairól, konferenciáiról stb.), folyamatosan tájékoztat a nemzetközi kommunista mozgalom legfontosabb eseményeiről. Az utóbbi évek gyakorlatában kitűnően bevált az a kezdeményezés, hogy a folyóirat szerkesztő bizottsága (amelynek székhelye Prága), időnként egy- egy fontos ideológiai-politikai kérdés sokoldalú megvitatására, tíz-tizenöt testvérpárt képviselőinek részvételével kerekasztal- konferenciát rendez, s ennek anyagát a lapban megjelenteti. A jelenleg 33 országban 26 nyelven (a többi között magyarul, oroszul, angolul, franciául, spanyolul, portugálul, németül, svédül, finnül, dánul, olaszul, csehül, lengyelül stb.) megjelenő folyóirat 142 országba jut el, összesen több mint 400 ezer példányban; hazánkban 11 ezer példány jelenik meg. Fock Jenő szabadságon Focfc Jenő, a Minisztertanács elnöke megkezdte évi rendes szabadságát.---------------------\----— Évadzáró előadás. A toki szabadtéri színpad, amely az idei nyáron rendezte első szezonját, szeptember 2-án, vasárnap taraja évadzáró előadását. A Vígan élem világom című műsorban Csokonai Vitéz Mihály költeményei, valamint korabeli versek és játékok hangzanak el Katona Imre, Márai Enikő, Répássy András, Szilágyi Maya, Tol- már Kata és a VIT-díjas Kaláka együttes tolmácsolásában. Rossz időben az előadást a zsámbéki művelődési házban tartják meg. — Űj műhely. Szépen gyarapszik a kemencei vegyesipari szövetkezet faipari részlege. Az országos hírű részleg, amely alig győzi a megrendeléseket teljesíteni, most új, csarnokszerű műhellyel bővül. Ezzel megszűnik jelenlegi munkahelyük zsúfoltsága. A posta és a levélszolgálat A z alkotmány ünnepére sok meghívót kézbesített a posta. Vártak bennünket Zsám- békra, az augusztus 18-án kezdődő kulturális napokra. Szép, ízléses meghívón invitáltak a termelőszövetkezetek negyed- százados fordulójára rendezett kiállításra, valamint megyénk központi ünnepségére, Abony- ba. Elküldte értesítését Duna- haraszti, Aszód. Túra, Vác. Valamennyien abban bízva, hogy a posta, mint szolgáltató szerv, azért van, hogy a feladott küldeményt időben továbbítsa. A postán küldött meghívóknak volt egy közös vonásuk: mind kééön érkezett. Lezajlottak az ünnepségek, elhangzottak a szónoklatok, folytatódtak a hétköznapok, s jó néhány napi késéssel megérkeztek a meghívók. Jártunk már máskor is így. Sajnos, lemaradtunk színházi premierről, s más eseményről is. Azóta óvatosabbak vagyunk. Most, készülve az ünnepre, jó előre érdeklődtünk, hová szükséges kiutaznunk, szóltak a rendező szervek telefonon, így is biztosítva, hogy eljusson hozzánk a hír; tudjuk tájékoztatni olvasóinkat az eseményekről. Az írásos meghívók egyikén-másikán jól látható a postai bélyegző: augusztus 10-én ütötték a borítékra. Eddig azért nem tettük szóvá az egészet, mert arra gondoltunk: nagy lehetett a torlódás a postán is az ünnepek miatt. De tegnap, 27-én ismét meghívókat kézbesített a posta, amelyek újságíróinkat az országos visegrádi színjátszó napokra hívták. Mondanunk sem kell, hiszen olvasóink már értesültek lapunkból: a színjátszó napok augusztus 25-én kezdődtek. A 27-én kézbesített meghívó most arra intette szerkesztőségünket: véleményünket, hogy időben érkezzen a címzetthez, nem adjuk postára. S. A. Harcászati bemutató, ejtőernyős célugrás Megyei honvédelmi nap Monoron Elsőként Both Lajos, a BHG Gagarin ejtőernyős klub titkára ért földet. Ez volt az 1140-ik sike rés ugrása. Koppány György felvétele Vasárnap délelőtt sok száz főnyi tömeg népesítette be a monori sportpálya környékét. Aki kijött, nem bánta meg: a Pest megyei MHSZ-központ irányításával megrendezett megyei honvédelmi nap számos színvonalas, érdekes látnivalót nyújtott. A megnyitó- ünnepségen — melyen részt vett Szászi Béla őrnagy, az MHSZ Pest megyei titkára is —, Polinger Ferenc, az MSZMP monori járási bizottságának titkára mondott beszédet. Ebben — a többi között — kiemelte, hogy a társadalom fejlődésével együtt jelentkező és mind magasabb igényű honvédelmi célkitűzéseknek megfelelően az MHSZ és jogelődjei — negyedszázados történetük során — mindig alkalmasak voltak a honvédelem követelményeihez igazodó, növekvő feladatok ellátására. Az eredményekhez a monori járás is hozzájárult. Példaképpen említette, hogy a résztvevőle száma a kiképzés valamennyi ágában megsokszorozódott, minden községben van — többségében társadalmi összefogással létesített — lőtér, sok helyen a klubok a községekben is önálló helyiségekkel, tantermekkel rendelkeznek. A megnyitó után először « Belügyminisztérium dunakeszi kutyaiskolájának kiképzői és négylábú „hallgatói” kápráztatták el a közönséget, majd a néphadsereg egyik alakulata rendezett fegyverropogástól hangos harcászati bemutatót. Mórocz Attila százhalombattai és Masznyik Gábor budapesti modellező körrepülő, illetve rá- dióirányitású gépével mutatott be igen magas színvonalú műsort. (Mindketten a magyar válogatott keret tagjai.) De megtapsolta a közönség a szent- mártonkátai Tóth József és Tóth Tibor repülőmodelljeit és a nagykátai Németh László mi- nirakétláit is. Nagy tetszést aratott ezután a Zrínyi Miklós Haditorna Klub bemutatója éppúgy, mint Tóth Katalin motoros műrepülő is. A műsor csúcspontja az ejtőernyős célugrás volt: egymás után tizenegyen ereszkedtek le ezer méter magasságból a sportpálya közepére, a közönség lelkes tapsa kíséretében. M. J. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 4.25— 7.59: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárásjelen- tés. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.20: Macóka. Regény. .8.34: Népi zene. 9.00: A Gyermekrádió műsora. 9.35: Operanégyesek. 10.00: Hírek. Időjárásjelentés. 10.05: A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából. 10.25: Zenekari muzsika. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Játék és muzsika tíz percben. 12.30: Reklám. 12.35: Melódiakokitél. 13.38: Törvénykönyv. 13.53: Magyar muzsika tegnap és ma. 14.18: Történetek Mátyás királyról. 15.00: Hírek. Időjárásjelentés. 15.10: Chilei dallamok. 15.20: Babavásár. Operett. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Kamarazene. 16.30: Cseh népdalok és táncok. 16.52: Kodály: Semmit ne bánkódjál. 17.00: Hírek. Időjárásjelentés. 17.05: Üj operalemezeinkből. 17.45: Hol járt, mit csinált? Riportműsor. 18.00: Könnyűzenei Híradó. 18.30: A Szabó család. 19.00: Esti Krónika. 19.25: Népszerű szimfonikus zene. 20.10: Könyv a rádióban. 20.57: Hírek. 21.00: Egy óra az Express együttessel. 22.00: Hírek. Időjárásjelen- tés. 22.15: Sporthírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.20: Népdalok. 23.15: Századunk zenéjéből. 24.00: Hírek. Időjárás jelentés. 0.10: Toronyzene. 0.25: Műsorzárás. PETŐFI RADIO 4.25— 7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.05: Versenyművek. 9.00: Hírek. 9.03: Kórusok, hangszerszólók. 9.35: Toldy Mária és Aradszky László énekel. 10.00— 12.03: Zenés műsor üdülőknek. Közben: 10.00—10.05: Hírek. Időjárásjelentés. lfll.17—10.20: Reklám. 10.30—10.33: Német nyelvű hírek. 11.00—11.05: Hírek. Időjárásjelen- tés. 11.05—11.08: Angol nyelvű hírek. 11.30—11.33: Orosz nyelvű hírek. 11.45—11.50: Babaszerviz. 12.00 —12.03: Hírek. 12.03: Vígoperákból. 12.50: Kulcsár Katalin műsora. Két trió. 13.45: Időjárás- és vízál- 13.00: Hírek. Időjárás jelentés. 13.03: Két trió. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. A Petőfi rádió zenés délutánja. 14.00: Tánczenei koktél. 14.45: Hírek. Körzeti időjárásjelentés. 14.50: Találkozás a stúdióban. Közben: 15.30—16.30: Hírek. 16.33: Műsorismertetés. 16.36: Csúcsforgalom. 17.30—18.00: Hírek. Időjárásjelentés. 18.10: Kapusi Rózsa riportja. 18.35: Az Ifjúsági Rádió műsora. 19.00: Népdalcsokor. 19.35: Kardos Tibor egyetemi tanár írása. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.00: Esti Krónika, H. kiadás. 20.25: Üj könyvek. 20.28: Magyar zeneművek. Közben: 21.58: Utánad kószálok. Versek. 22.07: A Magyar zeneművek c. műsor folytatása. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 23.15: Nóták. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Műsorzárás. S. MŰSOR 18.00: Hírek. Időjárás jelentés. 18.10: Mozart: Klarinétverseny. 18.41: Újítási javaslat. 18.51: Bartók-művek. 19.44: Anneliese Rothenberger és Placido Domingo Ma 20.00-kor a tv-ben: énekel. *0.34: Hírek. 30.27: A Stú- dió ll játszik. 20.57: Zenekari muzsika. 21.52: Siegfried Palm (gordonka) és Alois Kontarsky (zongora) Reger-hangversenye. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 23.15: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 17.43: Hírek. 17.50: Karel Gott műsora. A csehszlovák televízió műsorából. 18.15: Tapasztalatcsere. IH. rész: Zöldség a földeken, zöldség a piacon. 13.50: Játék a betűkkel. 19.10: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Hubay Miklós: Előjáték a Pathelin mesterhez. Pathelin mester. Ismeretlen francia szerző komédiája. A gyulai Várszínház előadása, felvételről. (14 éven felülieknek!) 21.45: Jogi esetek. 22.25: Tv-híradó — 2. kiadás. KÍSÉRLETI (2.) MŰSOR: 20.00: Exklusiv. Magyarul beszélő NSZK bűnügyi tévéfilm. 21.40: Tv-híradó — 1. kiadás (ism.). 22.10: A kor- társ szemével. A francia televízió kisfilmje. Baleseti krónika Az áldozat ismeretlen Pathelin mester A gyulai Várszínház előadása felvételről. — A műsor két részből áll: az egyik Hubay Miklós műve, az Előjáték a Pathelin mester-hez, s ezt követi a félezer esztendős, klasszikus vígjáték, amelyet isméretlen szerző alkotott 1464-ben. Az egyik első világi bohózatnak tekinthetjük a művet, amelyet Illyés Gyula fordításában láthatunk. A darab már a XV. században is rendkívül népszerű volt, első nyomtatott kiadása már 1485- ben megjelent. A komédia a rászedett csalóról szól — Pathelin mesterről —, aki ügyvéd, s akire a cselekmény kezdetén ugyancsak rossz napok járnak — a tönk szélén áll. Ámde egy ügyvéd furfangja és becstelensége kimeríthetetlen: az első, kéznél levő kereskedőt becsapja, s így hat rőf posztóhoz jut. Azután — a honorárium reményében — kfákosít egy együgyű pásztort is, ám ez olyan jól megtanulja a leckét, hogy az ügyvéd ellen is saját módszerét alkalmazza... A Pathelin mestert Magyarországon először 1912-ben mutatták be. A Várszínház előadásában a főszerepeket Király Levente, Martin Márta, Horváth Gyula, Fülöp Zsigmond és Kovács János alakítják. Szombaton délután Váchar- tyán határában, a Váckisújfa- lura vezető úton (a cserepkai tanya előtt) ismeretlen személy által vezetett ismeretlen rendszámú gépkocsi elütötte az úttest szélén kerékpárját toló Bakonyi Pál 64 éves erdészt, ikladi lakost, aki a baleset következtében súlyos, nem élet- veszélyes sérülést szenvedett. A gázolás után az ismeretlen gépkocsivezető megállás nélkül továbbhajtott. Felkutatására a rendőrség megtette a szükséges intézkedéseket. Kérik azokat, akik az esetet látták vagy azzal kapcsolatban valamilyen információval rendelkeznek, jelentsék azt a legközelebbi rendőrőrsön. Vasárnap délelőtt a 3-as főútvonalon, Aszód és Hatvan között Szerencsés Ferenc jobbágyi lakos nem tartotta be a követési távolságot és személy- gépkocsijával beleszaladt az előtte haladó, Varga Ferenc 33 éves gyöngyösi lakos személy- gépkocsijába. Szerencsés gépkocsija az ütközés következtében kisodródott a menetirány szerinti bal oldalra és ott ösz- szeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő, dr. Balázs József 47 éves bagi lakos gépkocsijával. Szerencsés Ferenc súlyos, nem életveszélyes, utasai: Katona János szintén súlyos, valamint felesége súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A másik kocsiban utazók közül dr. Balázs József né sérült meg könnyebben. Tegnap, kora hajnalban az 5-ös főútvonalon, Dabas határában Kazimierz Maslankowski gépkocsivezető, lengyel állampolgár, nyerges vontatóval elütött egy ismeretlen gyalogos férfit, aki a helyszínen meghalt. A balesetért a felelősség megállapítása folyamatban van. A rendőrség kéri a lakosságot, hogy aki az esettel kapcsolatban — különös tekintettel az áldozat kilétére — valamilyen felvilágosítással tud szolgálni, jelentkezzen a legközelebbi rendőrőrsön. Tegnap hajnalban Dabas és Űjhartyán között Keindl József, 45 éves, újhartyáni motoros elütötte az úttesten vele szemben közlekedő Zsolnai János 20 éves dabasi kerékpárost, aki súlyos, nem életveszélyes sérülést szenvedett. A gázoló segítségnyújtás nélkül továbbhajtott, mint kiderült, vezetés előtt alkoholt fogyasztott. A balesetért Zsolnai is hibáztatható, mivel kivilágítatlan kerékpárral közlekedett. A cserbenhagyó gázolót röviddel a baleset után elfogták és letartóztatták. Halálos áramütés Vasárnap este Tárnyik Ferenc dunakeszi lakos iparengedély nélküli villanyszerelési munkát végzett Göd-felső egyik lakásában. Szerelés közben egy áram alatt revő vezetéket vágott el szigeteletlen nyelű fogóval, s erős áramütés érte. A mentők a váci kórházba szállították, életét azonban már nem tudták megmenteni. Kazaltűz Vasárnap este kigyulladt a nagykátai Kossuth Tsz egyik szalmakazla. A tüzet a nagykátai önkéntes tűzoltók, a jászberényi és a ceglédi állami tűzoltók közös munkával oltották el, sokat segítettek a tsz dolgozói is. Az anyagi kár 40 ezer forint. PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: DR. LOKOS ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettes SÁGI AGNES Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: VIII., Somogyi Béla u. *. n. em. Postacím: 1951 Budapest Kiadóhivatal: VHI., Blaha Lujza tér S. Postacím: 1959 Budapest A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi teleton.ia: 343—100, 142—230. Titkárság: 140—447. Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest. INDEX: 25C64 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál* a kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Posta központi Hírlap Irodánál (KHI), Budapest, V., József nádor tér l. Távbeszélő: 180—850. Postacím: Posta Központi Hírlap Iroda, 1900 Budapest. Előfizetési díj 1 hónapra 20 forint.