Pest Megyi Hírlap, 1973. augusztus (17. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-28 / 200. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A CEGLÉD» JÁRÁS E3 CE6LE^MBQ5R XVII. ÉVFOLYAM, 200. SZÁM 1973. AUGUSZTUS 28., KEDD Bérűit a Kavkáz és az Auróra Jól terem a szőlő és a kukorica Emelkedett a tejtermelés a törtei! Aranykalász Tsz.ben Épül az új középiskolai kollégium Ünnepi falugyűlés Ceglcdbcrcelen Ünnepi falugyűlésre készülnek Ceglédbercelen: szeptember 8-án kerül sor a művelődési házban az eseményre. A megnyitót Szabó Albert, a Hazafias Népfront községi elnöke tartja, majd Zsemlye János, a Hazafias Népfront járási titkára ismerteti, hogy a ceglédi járás egyetlen nemzetiségi községében miként érvényesül a nemzetiségi politika. A falugyűlésen kongresszusi küldöttet választanak, majd látványos műsor következik, melyben a ceglédberceli együttes mutatja be a folklórtalálkozóra összeállított műsorát. ÁRUSÍTJÁK A SZÍNHÁZI ÉVAD BÉRLETEIT Az első előadás: november közepén Cegléden, a Kossuth Művelődési Központ irodájában megkezdték az idei színházi évad bérleteinek árusítását. A lakossággal jó előre ismertetett program máris sok érdeklődőt vonzott. Elsőként a kecskeméti Katona József Színház társulata érkezik majd Ceglédre, és Shakespeare számunkra szokatlan hangvételű színművét, a Troilus és Cres- sidá-1 mutatja be. A tíz előadásból álló bérleti Sorozatban operettet, musicalt, zenés játékot, bohózatot, vígjátékot és drámát egyaránt láthat majd a közönség. A Szerb Antal Pendragon legenda című regényéből készült zenés játék eredeti bemutatóját Cegléden tartják meg, - és a művelődési központ lesz a színhelye R. Nash Az esőcsináló című színművéből készült musical magyarországi bemutatójának is. A járás valamennyi termelő- szövetkezetében közgyűlést tartottak, amelyen az 1973-as esztendő első félévi gazdálkodását értékelték. Mi a törteit Aranykalász Tsz tanácskozásán vettünk részt. — Eddigi eredményeink és a következő félév kilátásai alapján állíthatjuk, hogy fő ágazatunk, a növénytermesztés, ebben az évben is igazolja majd termelőszövetkezetünk jó hírét — kezdte összefoglalóját Fazekas Sándor, a közös gazdaság elnöke, azután az egyes ágazatok munkáját ismertette. A termelőszövetkezet fennállása óta nem dicsekedhetett olyan jó búzaterméssel, mint ebben az esztendőben: legfontosabb gabonanövényük 37,96 mázsás * hektáronkénti átlaggal örvendeztette meg a dolgozókat. Bevált a vetőmagnyerés céljából az idén először termesztett Kavkáz és Auróra búzafajta. Jól jövedelmezett az őszi árpa: harminckilenc mázsát hozott hektáronként. A kevésbé fagyálló tritikálé viszont, 8,69 mázsás hektáronkénti átlagával, elmarad a korábbi évek termésétől. A kombájno- sok és az időjárás jóvoltából idejében végeztek a gabpnabeI takarítással. Az aratók a nyársapáti Haladás Tsz betakarítási munkáiban is segítettek. Nem hozta meg a kívánt eredményt a zöldborsó, elégedettek viszdnt a kaszálókról betakarított széna mennyiségével és a homokos területeken is 300—100 mázsát adó silókukoricával. Jó termést ígérnek a kukoricások, nem úgy a cukorrépa, melynek hozama az aszályos időjárás és a kellő vegyszeres gyomirtás hiánya következtében — ugyancsak elmarad a tavalyi rekord mögött. A szőlőnek kedvezett a meleg nyár. A terveknek megfelelően sikerült növelniük a fejőstehenek átlagos havi tejhozamát. Bár emelkedett a tej önköltsé-- ge, nem csökkent a jövedelem, mert a zsírfok magasabb, így a tejet a tervezettnél 1,50 forinttal magasabb áron, hat forintért tudják értékesíteni, örvendetes, hogy jelentéktelen a borjak elhullása, viszont még nem kielégítő súlygyarapodásuk üteme. A növendékmarhák súlynövekedésével elégedettek, a tervben szereplő 22 helyett 26 kilóval gyarapodtak havonta. Eredményes volt a marhahizlalá« is, bár a súly- gyarapodás kevéssel a várt alatt maradt. A sertéstenyésztés kevésbé lesz ráfizetéses, mint amilyennek az év elején mutatkozott. A kisebb veszteség annak köszönhető, hogy több tenyész- kocasüldőt értékesítettek, és csökkent a hizlalási idő. Jó pénzt hoz a juhászat, amely — bár nem nagy — túlteljesíti tervét. A termelőszövetkezet energiaszolgáltató ágazatai is teljesítették félévi tervüket, kivéve az orsózóüzemet, mert — a fővárosi Pamuttextil Művek hibájából — akadozott a feldolgozandó fonal szállítása. Emelkedett a melléküzem- ágak munkásainak fizetése, az eredetileg 9.80-ra kalkulált átlagos órabér helyett 11 forintot kapnak az ott dolgozók. A traktorok karbantartása és a teherautók kihasználtsága még mindig nem megfelelő. Az utóbbin bérfuvarok vállalásával lehet javítani. Az elnök őszinte és közvetlen hangú beszámolóját a gyűlésen jelen levő dr. Dutkay Lórántné községi tanácselnök köszönte meg, majd a tagság és a vezetőség javaslatait hallgatta meg, fogadta el a közgyűlés. Gy. M. Cegléden a Rákóczi út és a Táncsics utca sarkán nagy változásnak lehetnek szemtanúi az arra járók: az elegyengetett talajon a készülő középiskolai kollégium vázelemei magasodnak. Régi vágya már a ceglédi középiskolai nevelőknek és a vidékről Ceglédre bejáró tanulóknak, hogy új, korszerű diákotthon’ nyújtson szállást az arra rászorulóknak. A tervek régen elkészültek, százhatvannyolc személyes, háromemeletes kollégiumot építenek tizenhárommillió forintos beruházással. S ha végre elkészül, nem kell egyetlen jelentkezőt sem elutasítani helyhiány miatt. A Bács megyei Állami Építőipari Vállalat januárban kezdte el a munkálatokat. A tereprendezés után az alapokat rakták le. Nehezen boldogultak, mert vízhiány és építőanyag-szállítási nehézségek akadályozták a folyamatos munkát. — Jelenleg hogyan haladsz építkezés ? Polgár Miklós építésvezetőhelyettes adott tájékoztatást: — Univázszerkezettel készül az épület, az előre gyártott elemeket már összeszereltük. Jelenleg a földszinti részen folynak a munkálatok. Még ebben az évben be szeretnénk fejezni a válaszfalazást és az egyéb belső munkákat, tavaszra maradnak a gépészti és szakipari feladatok, majd a kézi- labdapálya, a betonutak építése és a parkosítás következik. Az eredeti tervek szerint 1974. június 30-ig kell átadnunk az épületet. Reméljük, jövő szeptemberben már az új kollégium fogadja a diákokat. D. E. Fegyelmezetten, körültekintéssel Tizenháromszor riadóztatták a tűzoltókat A Ceglédi Városi és Járási Tűzoltó-parancsnokság mentőalakulatainak januártól június végéig 13 tűzeset miatt kellett kivonulniuk: a tüzek okozta kár több mint 69 ezer forint volt. Ipari tűz nem fordult elő, lakóházban keletkezett tűzvész miatf háromszor, mezőgazdasági miatt ötször riadóztatták őket segítségadásra. Egyéb tűz négy alkalommal lángolt fel. A tűzoltók megállapítása TEKE NB II. Az Építők győzött, a Bem SE kikapott A teke NB II őszi első fordulójában mindkét ceglédi csapat pályára lépett. Az Építők itthon, a Bem SE idegenben játszott. Ceglédi Építők—Debreceni VSC 6:2 2585:2459 Jók: Nyíri (471), Király (458), Hollósi (429), Raffai (417). szerint még szervezettebbé kellene tenni — főként a munkahelyeken — a tűz elleni védekezést. Az előírásokat végre kell hajtani, és még szélesebb körben kell ismeretterjesztő munkát végezni, hogy a dolgozók számítsanak a tevékenységükkel, munkakörükkel járó tűzveszélyre, következésképp fegyelmezetten, körültekintéssel lássák el feladataikat. A ceglédiek fontos két pon*- tot szereztek, Nyíri és Király kiemelkedő eredményt ért el. Ezzel a győzelemmel az Épí-> tők eddig nyolc pontot gyűj* tött. A csapat vasárnap Salgó- , turjánban játszik bajnoki mérkőzést. Miskolci Bányász—Bem SE 7:1 Felbolydult hangyaboly volt a bolt: megérkezett az első, igen kis mennyiségű Amo- lett-szállítmány, épp csak kóstolónak, bemutatkozónak. Mit tegyenek, hogy a vevők ne kapjanak hajba miatta, ne legyen harag és sértődés, ha valakinek nem jut belőle? A pult A fogyasztó keksz alól mégsem árusíthatják. Ráadásul a bolt valamennyi lánya-asz- szonya égett a vágytól, hogy megkóstolhassa, mit tud ez a csodasütemény. Elhatározták, most az egyszer ők lesznek az első vásárlók, így majd véleményt is tudnak róla mondani a vevőknek. A keksznek, mint zárórakor kiderült, azonnal kimutatható hatása volt: az átlagosnál hetven üveggel több üdítő ital fogyott a kekszkóstolók számlájára. • • Üdítő vízsugár A ceglédi Városgazdálkodási Vállalat kertészetében számtalan tő dísznövényt nevelnek, legtöbbjét 'dekorációs célra: nagy ünnepségek alkalmával teremdíszek. A szabadba kiültetett Canna-töveket szaporítják: jövőre a város parkjaiba kerülnek. A meleg napokon a vízigényes növényeket jól ellátták vízzel, s kettőzött figyelemmel gondozták őket, hogy a kánikulától kárt ne szenvedjenek. Apáti-Tóth Sándor felvétele t Kaskában, ládában, taligán Gyümölcsfelvásárlás Dánszentmiklóson Megszerették a tápot a háztáji jószágok Jóformán egyetlen, hosszú utca ez a község. Házait nem építették egymás oldalába: jókora kertek veszik körül az épületeket, gyümölcsösök ékelődnek a porták közé. ★ Dolgos, szorgalmas emberek a dánszentmiklósiak, szakértői a gyümölcstermesztésnek. Mintegy félszáz, gyümölccsel foglalkozó család él itt, akiknek a meggy, a kajszi és az őszibarack, főleg pedig az alma fizet jó terméssel a gondos ápolásért. A szombat, vasárnap ilyenkor, nyáridőben, a gyümölcsöshöz köti a gazdákat. Szedés idején összefog az egész család, a friss árut a Ceglédi MÉK 34-es számú felvásárlóhelye veszi át a termelőktől. Nem fogadnak fuvarost a szállításhoz: maguk viszik el a termést, ki talicskán, ki taligával, ki kétkerekű kis kordéval, vagy ha az sincs, hát kerékpárral. A gyümölcs átvétele Horváth Ferencné dolga: — Május óta naponta megtelnek a ládák. Néhányan eperrel, szamócával is foglalkoznak, de a meggyből kaptuk az első gyümölcsök közül a legtöbbet. Bő termést adtak a fák, szinte alig győzték szedni. >A gazdák a legjobb minőségű gyümölcsért kilónként 11—13 forintot kaptak. — Júliusban a rózsa-,. a kajszi- és az őszibarack átvétele kezdődött. Néhány éve többen telepítettek őszibarackfákat a kertjükbe, az őszibarack divatos gyümölcs lett, sőt, kelendő is. Utána nyári almát is vettem át, enni valót, réteshez valót. Most a kék szilvát hozzák, de csak módjával. Szegényebb lett a szilvatermés, mint várták a gazdák: nem minden évben egyforma, van, mikor annyi, hogy szinte járdát lehetne burkolná a kemény szilvaszemekkel, mégis jutna, maradna is. — Sok-sok üres ládával kell felkészülnöm a téli alma szedésének idejére: ezt a hírt hozták a gyümölcsösgazdák, Olyanok az almáskertek, hogy kiállításra illene mind. A gyümölcs minősége is jó lesz. Dánszentmiklóson az embereknek szívügye az almával való foglalkozás, a termelő- szövetkezetben és a ház körül is. A közös gazdaság jó példát ad a gyümölcstermelőknek. Hazai és külföldi piacra is bőven kerül az itt átvett gyümölcsből. ★ Persze, nemcsak gyümölcscsel foglalkoznak a szorgalmas dánszentmiklósiak: sok az aprójószáguk, több háznál tartanak sertéseket. Horváth- né a gyümölcsfelvásárláson kívül különféle tápok árusításával is foglalkozik: — Sokat eladok, mégiis egyre többet kémek. Májusban 17 500 forint volt a tápszer- eladásból a bevételem, és A MÉK felvásárlótelepe augusztus utolsó hetétől nődolgozókat FELVESZ paprikaszeletelésre. Előzetes jelentkezés a MÉK telepén, Cegléd, Külső-Pesti út, volt Matróz csárda. júliusban már 30 ezer forintért vásároltak tápot jószágaiknak a falubeliek. Dánszentmiklóson szépek a porták, gondozottak a háziállatok, mindenen meglátszik a törődés. De senki ne higgye, hogy akad itt <olyan ember, aki a napot lopja munka helyett. Jók: Hlagyvig (414), Szu- nyogh (410). A bajnokságban vezető miskolciak biztosan győztek, csak Hlagyvig tudott egyénileg pontot szerezni. A következő fordulóban a Bem SE a Csepeli Papírt fogadja. A Ceglédi Építők mérkőzésén egyperces gyászszünettel emlékeztek a nemrég elhunyt Balogh Mátyás magyar bajnokra, az Építők és a Kecskeméti MÁV volt játékosára. U. L. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett édesanyánk, nagyanyánk, özv. Angyal Sándorné temetésén részt vettek, részvétüket nyilvánították, sírjára koszorút, virágot helyeztek. A gyászoló család. Dobozi Eszter CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Eladó 4 db hasas disznó. Körösi úti iskola mellett. Farkas Miklós. ________________ El adó háromszobás, összkomfortos, új ház. Érdeklődni: szombat, vasárnap és csütörtök egész nap. Dorottya u. 1/B.________ Ke dvezményes fizetéssel ház eladó, kifogástalan állapotban, beköltözhetően. Cegléd. Szél u. 23. _______ Ké tágyas szoba, bú- torozva diákoknak kiaejó. Széchenyi út 14/c.____________ P— 10-es Pannónia motor jó állapotban eladó. Cegléd, Magyar u. 10. __________________■ Be költözhetően eladó Cegléd, Petőfi u. 13. sz. alatt 3 szoba, hall, összkomfortos családi ház. Érdeklődni: ugyanott 18 óra után. ____________ CI-s Wartburg sürgősen eladó. Gubodi u. 14._________________ Rá koscsabán, XVII. kér. Bábolna u. 11. közművesített ház, két családnak megfelel, eladó vagy elcserélhető kisebbért, vagy külön bejáratú fél házért, megyezéssel. Érdeklődni a fenti címen: Kazinczi MihálynáL. 0 CT rendszámú Renault 1000-es gépkocsi eladó vagy lakásért elcserélem. Cím: Gu- bodi u. 14. Hirdető. Eladó sürgősen beköltözhető családi ház, kedvezménnyel. Fűtőház u. 31. Balassa kombinált- szekrény eladó. Érdeklődni: 3 óra után, Rákóczi út 23/b. fszt. 4. B —5 Tesla magnó olcsón eladó. Szép u. 20. sz.________________ kettős akvárium, felszereléssel, díszhalakkal eladó. Bezerédi u. 17. Eladó XI. kér. Örkényi út végén, buszmegállóhoz közel, beköltözhető ház, melléképülettel, 800 négyszögöl területtel, kertészkedésre alkalmas, Nortonkút, vil- lany van. _____ Tá piószolösön eladó ház, 600 négyszögöl’ telekkel, két szoba, melléképületekkel, garázzsal. Érdeklődni: Tápiószőlős 230. Virág Jánosnál, vagy Budápest 21. kér. Daru u. 41. _________ Be költözhető családi ház eladó. Csengeri- szél 83. Katona. Eladó családi ház, kedvezménnyel. Hatytyú u. 8/B.____________ El adó 20 mázsa borszőlő. Bajcsy-Zsilinsá- ki u. 15. Kisgyermek gondozását vállalom lakásomon. Magyar u. 10. Eladó 12 hl. fehér- és 5 hl. pirosbor. Cse- mő, 14. dűlő 6. Bíró István. kiadó bútorozott szoba, diáklányoknak. Malom ni. 16._________ Eladó Árpád u. 15. sz. ház, leválasztható portával._______________ Sü rgősen eladó családi ház, kedvezményesen. Téglagyár dűlő 53. Deli. Eladó új ház. Örkényi út 19._________________ Jó zsef Attila u. 1. számú ház eladó,- szövetkezeti vagy társasháznak alkalmas. Érdeklődni : Dorottya cl 2. sz. Olcsón eladó 400 négyszögöl szőlő, épülettel. Ugyer, 16. dű- lő 955. Negyedi. Eladó 1100 négyszögöl ezerjó szőlő. Alsóerdő, Mátusz dűlő sarkán. Érdeklődni: Felház u. 5U %