Pest Megyi Hírlap, 1973. augusztus (17. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-26 / 199. szám

1973. AUGUSZTUS 26.. VASÁRNAP . res i HECYEt ^JCírlap Műsz. A tengelycsapot hordozó, alátámasztó szerkezet (MAGYAR ÉRTELMEZŐ KÉZISZÓTÁR) Brigád a gyártásfejlesztésbfen Eredetileg egy olyan, mű­szakiakból álló társulást ke­restünk; a gyárban, amelyik valamilyen célfeladat elvég­zésére szövetkezett. De, mert jelenleg ilyen nincs, elfogad­tuk a főmérnök javaslatát, hogy ismerjük meg közelebb- I ről a gyártásfejlesztési osz­tályon a hazai fémtechnoló­gia egyik méltatlanul elfelej­tett atyjáról, a Rejtő Sándor­ról elnevezett brigádot. Mi tagadás, eleinte nem ment va­lami simán az ismerkedés. El­sősorban azért, mert a népes brigád immár három osztá­lyon tartja nyilván tagjait. A küszöbönálló rekonstrukció előszeleként ugyanis július­ban jelentős átszervezés tör­tént. Eredményeként létre­jött az egyaránt nagyra hiva­tott gyár-, illetve gyártásfej­lesztési osztály. A brigádnak e két osztályon kívül a mű­szaki osztályon is dolgozik több tagja. SZOCSÁK FERENCNÉ — Szocsi mama —, a brigád kor- elnöke s egyben vezetője, tech­nológiai ellenőrből lett gyár­tásfejlesztő. — Szeretnénk, ha az idén még a régi összeállításban ' — A görgősajtoló üzemben gépmunkásként félévet dol­goztam az elmúlt évben. A munkámról csak annyit mond­hatok, hogy a csoportos el­számolási rendszerben nem gyengítettem a csoportot. Anyagilag sem jártam rosz- szul, hiszen a rendes fizeté­sem mellett havonta 400 fo­rint prémiumot is kaptam. Egyike a brigád újítóinak, legutoljára hatásos módszert dolgozott ki a csapágycsoma­golás korszerűsítésére. Isme­ri az üzemet, akár a tenyerét — azelőtt a görgőüzemben volt technikus. Ha csak tehe­ti, nem az irodában dolgo­zik. Nem is olyan régen je­lezték, hogy a görgő-szuper­finiselő gépet nem tudják be­állítani. Négy-öt napra leköl­tözött az üzembe: „Én csi­náltam rá a technológiát, azt védtem meg”. — Egy gépbeállító nálunk megkeres 3500 forintot, az én aránylag jó technológusi fize­tésem ezzel szemben 2750 fo­rmt, s ehhez hozzájön még egy évben 1000 formt pré­mium. Lemehetnék gépbeállí- tónak, de azért tanultam, hogy a szakmámban hasznosítsam magam. Még akkor is, ha ma még akad olyan üzemvezető, aki azt vallja, hogy teljesen felesleges a technológus. keren felbuzdulva az idei első félévben is beterveztek hat­száz órát, sajnos, azonban — vagy hála istennek — a mun­kaerőhelyzet olyan kedvezően alakit, hogy csak 46 óra le­dolgozására nyílt lehetőség, ezt túlórában Stenczinger Já­nos technológus végezte el a görgősajtoló üzemben. Az ismerkedés során mind gyakrabban hangzott el há­rom fiatal műszaki neve. A többiek nyilván nem nehez­telnek, ha róluk most részle­tesebben szólunk. JEHUDA JÁNOS. Azelőtt gép­beállító volt. Este végezte el a technikumot, s azután ke­rült fel a technológiai osztály­ra. Az elmúlt évben ő bizo­nyult a legeredményesebb pro­duktív munkásnak az iroda­épületben : kereken hatszáz órát töltött a gép mellett. Az­tán röviddel ezelőtt újra visz- szahúzta a szíve az eszterga­üzembe — ezúttal művezető­nek. Műszakiként javarészt esztergályos feladatai voltak, ha tud rá időt szakítani, befe­jezi a megkezdett témát. Amennyiben nem, úgy Ring László folytatja a munkáját. Jehuda Jánosról annyit, hogy riportunk idején változatlan szívvel és lelkesedéssel tagja ott dolgozó asszonyoknak, s főleg nem kell napjában több százszor lépcsőt mászniuk. STENCZINGER JÁNOS, Szo­csi mama helyettese, ma is tech­nológus a műszaki osztályon. Hatszáz produktív óra a . ta­valyi fizikai teljesítménye, s a már említett 46 óra ez év­ben. Őszinteség, smink nélkül A közösséget nehéz tetten érni, elkapni és felmutatni, hogy „na látjátok, ez a kö­zösség”, egyszerűbb ilyetén a gazdasági vezetők feladata, tervszámok teljesítése — eb­ben minden pont végigkísér­hető, ellenőrizhető. Igaz, hát­ránya az előbbivel szemben, hogy rögvest árulkodik a rosz- szul végzett munka. Egy gyár társadalmi szervezetei, dol­guk, elképzeléseik adnak né­mi betekintést arról —, mi is a közösség? Több mint ezer ember csengeti le érkezését a bélyegzőórán. Nem szomszédok, nem rokonok. Munkatársak. (SZOKOLOCZY SÁNDOR, a köszörüsüzem vezetője, a pártszervezet szervező tit­kára, 1955-ben, a Kismo­tor- .és, Gépgyárból jött Diósára szerszámlakatos­ként. Két évig tartott a „kiadatása”, akkor még nem volt könnyű egyik gyárból a másikba menni, idejött és egy év múlva már csoportvezető lett. Az­tán xűvezető, majd fő­művezető, s öt éve a kö­szörűsüzem -főnöke. Ügy emlékszik, akkoriban, mi­kor munkába állt, a baráti kör dominált, spontán ösz- szeálltak emberek, de a többivel nem törődtek. Igény volt a közösség iránt, mert az irodalmi színpad, ha valahol föllépett, min­denki látni szerette volna őket, megnézni mit tudnak, hogyan színészkedik az a pár kolléga.) — Nyolc óra. Napi nyolc órát kötelesek egymás mellett dolgozni az emberek. Mit je­lent ez a nyolc óra, s mit lehet kezdeni a többi idővel a gyári közösség szempontjá­ból? — A mi társadalmunkban az emberek nemcsak azért van­nak itt, hogy elvégezzék a munkát. Termelek, ezért pénzt kapok, nem csupán ennyi a nyolc óra sem. A gyárnak ér­deke, hogy dolgozói kötődje­nek 3 gyárhoz, azaz egymás­hoz. A pénz nem minden, er­re rájöttél a vezetők. — És munkaidő után? — A lényeg: az emberek munkaidő után is érezzék, hogy egy kollektívához tar­toznak. Rendezvényeket tar­tunk, s ennek érdekében létre­hoztuk a klubkönyvtárat, ahol biiliárd- és rexasztalok van­nak, előadóterem és könyvtár létesült Valamikor családi ház volt, a gyár megvette. Persze, akik ezt sűrűn láto­gatják — a környékbeliek. Gyárunk három műszakos, és sokan a busz indulásához kö­töttek, így ügyelni kell arra, hogy a programok ne zavar­ják meg ser . a termelést, sem a kollégák magánéletét. — Bizonyára hasznosak, ér­dekesek a rendezvények. Még- setn ez az egyetlen módja egy közösség összekovácsolódásá- nak... — A büszkeség is sokat je­lent. Az emberek legyenek büszkék arra, hogy Diósdon dolgoznak. Száztizenöt párt­tagunk van. Mondhatom: va­lóban az élcsapat. Sorolhat­Meózzák a csapágykosarakat. nám hogy képzettebbek, job­ban dolgoznak, hűségesebbek, mint általában a többiek, de nem ez a lényeges, hanem elismertek, szavuk van. És a közösségi szellem kialakításá­hoz kell egy bizonyos képzett­ség. Sok tanfolyam indul min­den évben a gyár dolgozóinak és nem kevesen veszik a fá­radságot, hogy tanuljanak. — A közösség magja: a szo­cialista brigád. — Inkább a szocialista bri- gádmozgalóm. Hiszen egy szocialista briggd kis közösség a gyárhoz képest, a nagy kö­zösség a mozgalom jellegéből adódik. A gyár vidéki volta nehezíti munkánkat, a há­rom műszak is fékezi a nagy közösség kialakítását, öt éve vagyok vezetője a köszörűs­üzemnek, negyedévenként ren­dezünk halásálévacsorát, ahol nemcsak a •• magyar nóták, hanem a gondok is elhallat­szanak. Némelyiket csak a fehér asztalnál mondanák el a dolgozók, a nóta, az együtt elköltött vacsora közelséget ad, csakúgy, mint egy-egy ba­latoni kirándulás, amit a gyár buszával teszünk. (SZEIBERT LÁSZLÓ érettségi után segédmun­kásnak jött a diósdi gyár­ba, mert utálta az iróaszial- munká-. Itt szerzett szak­mát, s lett a tmk-üzem kö­szörűse. „Vissza akarok menni köszörülni..— mondja. Tudniillik tavaly­tól a szakszervezeti bizott­ság függetlenített titkára. Egy jelölt volt a választás­kor, a tanács azonban je­lölt még egyet — egyik sem kapta meg a kétharmados többséget. Utána őt jelöl­ték, de ö sem. A tanács el­lenjelölteket állított volna, azonban egyik sem fogadta el. így újra őt jelölték, s végül megkapta a kéthar­mados többséget. Ideges ál­lapot, sok mozgás és ellent­mondás közepette került posztjára — pártmunkának I kapta ezt a feladatot.) — Ön szerint érződik-e a közösségi szellem a gyárban? — Két esztendeje kigyul­ladt a szerelde. Anélkül, hogy az embereket mozgósítani kellett volna legalább kétszáz ember jelentkezett szerelésre, takarításra. A brigádok építet­ték föl a gárdonyi üdülőt, s a játszóteret Diósdon. — A mondás szerint ez a A csomagolóban, — Mi a szakszervezet fel­adata gyáron belül?­— Érdekképviselet, érdek- védelem és termeléssegítés. Ez utóbbi megy a legnehezeb­ben. Talán a szakmai felké­születlenség miatt. fontos, hiszen bajban látszik, ki az igaz barát. Azonban mégis azt kérdezném, a min­dennapokban miként jelent­kezik a közösség? S még egyet: mit tesz a szakszerve­zet a közösségi szellem jobbá tételéért? — Számomra a legfonto­sabb — a teljes őszinteség, nem sminkelve. S mindenki­nek a kellő tájékoztatás. Higgye el, a mindennapokban pontosan ezen a két dolgon áll, vagy bukik a közösségi szemlélet. Ha nem tudok va­lamiről, nem érzem közel magamhoz. S ha félreinfor­málnak, az még dühítőbb. Ha pedig valaki őszinte hozzám, segítségemet kéri, a barátom­nak érzem. A mi embereink legtöbbje kertes, családi há­zakban él, kapál, permetez, építkezik. Tavasztól őszig alig van rendezvény. Télen szíve­sebben jönnek össze. — Érdekes, hogy kevés a diósdi lakos a gyárban. Véle­ménye szerint mi az oka en­nek? — Rossz hírünk volt. Sok munkát követeltünk, s keve­set fizettünk. Akik sértődöt­ten távoztak a gyárból, köl­tötték a keserűbb és kese­rűbb információkat, mglyek egy része igaz volt, régebben rosszul állt a szénánk. A má­sik ok: a megszokottság. Ne­hezen hagyják az emberek ott a jól megszokott munkahe­lyet, még ha a közelben is találnak munkát. S ez is — a közösséget bizonyító, erősítő jelenség. — Azonban van egy réteg, amelyik fittyet hány a meg- szokottságra... — A fluktuáció a legna­gyobb ellensége mindenfajta emberi kapcsolat kialakulá­sának. Vándormadarakat nem feltétlenül érdeke a gyárnak itt tartani. A szakszervezet vezetőjét azoknak a gondok­nak az orvoslása kell, hogy izgassa, ami az embereket foglalkoztatja. Szerencsére őszintén beszélnek hozzám — ezért foglalkozom a válóper­től a szódavízig mindennel. Míg a gép mellett álltam, nem ismertem el túlzottan a szakszervezeti munkát, érez­tem, hogy a szakszervezet egyik-másik joga nincs ki­használva. Bizalmi voltam, s értesítést nem kaptam soha semmiről. Pedig, hogy a bi­zalmi partnere tudjon lenni a gazdasági vezetőnek, min­denről kell, hogy tudjon. (Tizenkét esztendeje ipa­ri tanulóként csöppent a diósdi gyárba. Szülei ta­níttatni akarták, neki nem volt kedve, most már bán­ja. Érd-parkvárosi lakos, huszonkilenc esztendős ZÖLD ANDRÁS, a terme­lőüzemek KISZ-titkára. Jó szívvel emlékszik szak­oktatóira, akik ■ nem inas­ként, hanem barátként bántak vele, nem zsemlé­ért küldték, hanem beavat­ták a szakma szépségeibe^ titkaiba.) — Hogyan végzi titkári te­endőit munkája közben? — A munkám közben dol­gozom — nevet. — Hogyan végzi titkári te-* endőit, mikor nem dolgozik? — A KISZ feladata szerin­tem a politikai nevelésen túl a munkára nevelés. Hogy a fiatalok ne úgy jöjjenek a gyárba, hogy eilébecolunk nyolc órát. A közösség egy olyan társaság, amelyik rossz- ban-jóban szívesen van együtt. — Kihasználja-e a gyári KISZ lehetőségeit? — Nem. Sok olyan lehető­séget kapunk, amelyet nem használunk ki. Addig azon­ban eljutottunk, hogy van egy mag, amelyik a vállalt kötelezettségeit teljesíti, s rajtuk keresztül kell megfog­nunk a többieket, a KISZ-en kívülieket is. Én esztergá­lyosként dolgozom a TMK- ban, s elmondhatom — ott az emberek jóban-rosszban együtt tartanak. Ehhez persze sok év ismeretség kellett. A KISZ sokat tehet, elkészült a programtervezet, tele szí­nes, érdekes megmozdulások­kal. Elkészült, csak betartva nincs. a Rejtő Sándor szocialista brigádnak. KISÍS CSABA a zömmel tart ma is — a gyártásfejlesztésen technikus. Ismert ember a gyárban: egyike a VIT szelle­mi vetélkedő győzteseinek, s azoknak, akik kedvtelésből részt vettek a vezetők és ok­tatók részére megtartott be­szédtechnikai és előadói to­vábbképzésen : „hamar rá­mondják a műszakiiakra, hogy szakbarbárok”,, — Sokan még ma is úgy tartják, hogy komoly ellentét van a műszakiak és a fizikai dolgozók között — mondja.— Nekünk ezzel szemben az a legfőbb célunk, hogy minél közvetlenebb kapcsolatot épít­sünk ki a pioduktív üzemek­kel. Ügy kell tervezni a mű­helyt. hogy abban a munkás otthonosan, jól érezze magát. S hogy mennyire nem a tiszti mundér becsülete lebeg a szemük előtt, arra rögtön mond is egy példát: — Ügy három hónappal ezelőtt az egyik üzemből megreklamál­tak egy normát. Kiderült, hogy igazuk volt — helyes­bítettünk. — Máskor meg felszólt az üzem, hogy a görgőadagoló mellett milyen nehéz fizikai munkát végeznek az asszo­nyok;. Ha kisebb tételeket ada­goltak, akkor többször kel­lett meríteniük a hetvenkilós ládákból. Szerkesztettünk egy kis liftet, amely felviszi s be­táplálja a görgőket az ada­golóba. Így lényegesen keve­sebbet kell cipekedniük az együtt maradna a brigád. A második féléves vállalásun­kat azonban újra kell fogal­mazni. Remélem, e hó végéig sikerül elkészítenünk. Még­hozzá legalább úgy, hogy a tavaly elért ezüst fokozatot tartani tudjuk. „Szocsi mama” ezután elő­vett egy füzetet, s mindin­kább kirajzolódott az immár „több hazájú, ám erős gyö- kérzetű” Rejtő-brigád teljes arculata. Eredményes félévet zártak: teljesítették az újí­tásra és ésszerűsítésre vonat­kozó vállalásaikat, benevez­tek a gyári tisztasági mozga­lomba A tizenkét technikus közül hárman részt vettek a Gépipari Tudományos Egye-. sülét , szakmai továbbképzé­sén. Látogatták a műszaki klub előadásait. Ladriai Fe­renc brigádtag az elmúlt idő­szakban járási pártoktatást ve­zetett. Vlahu Harik.Ua, a gyár ösztöndíjasaként most védte meg a Bánki Donát Műszaki Főiskolán a diplomáját. A szívünkbe Rejtő Sándor hívei azonban mégis valami egészen mással lopták be ma­gukat. Még tavaly történt, hogy a nagyfokú munkaerő- hiány enyhítésére a vállalat vezetősége felhívással fordult az adminisztratív és műszaki brigádokhoz, és a nem pro­duktív üzemek dolgozóihoz, hogy a tervteljesítés érdeké­ben jelentkezzenek produk­tív munkára. A felhívásra több brigád adta le voksát. Köztük a Rejtő Sándor brigád. Tizenegyen összesen 2250 pro­duktív órát teljesítettek. Asi­T aláihattunk volna jobb brigádokat, érdekesebb embereket, de ugyan­akkor lazább közösségeket és ha­nyagabb dolgozókat is. Milyenek hát a diósdi gyárban a közösségek, az embe­rek? Elégedettek s ugyanakkor elége­detlenek. A többség nem tagadja, prak­tikus okokból — a közelben laknak — adta le itt a munkakönyvét, de ha már . ide szegődtek, hát igyekeznek becsület­tel helytállni. Itt-ott a gyárhoz tarto­zás büszkesége is felvillant a szavak­ból, mások alig várják nap mint nap a műszak végét. S ha pár száz méterrel odább egy-két százast rátennének a pénzükre — habozás nélkül gazdát cse­rélnének. Valami izgatott, feszült várakozást azonban szinte mindenhol észleltünk, amerre megfordultunk. Kamasz fiú érezhet így az első öltöny felpróbálása előtt, mint a csapágyasok éreznek gyá­ruk megújhodása, ha úgy tetszik, nagy- korúsítása — a rekonstrukció előtt. A várakozásból sok helyen ma még szo­rongás is kiszűrhető. Érthető, hiszen, aki huzamosabb ideig ugyanazt a munkát végezte — még ha nehéz és monoton is —, az nem szívesen próbálkozik más­sal. Ám ha egyszer megismerhetik a vál­tozások lényegét, bizonyos, hogy szó­szólói lesznek maguk is az újnak. KERTÉSZ PETER — TAMÄS ERVIN Foto: Gábor Viktor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents