Pest Megyi Hírlap, 1973. augusztus (17. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-03 / 180. szám
1973. AUGUSZTUS 3., PÉNTEK PEST MEGYEI K^Círtap Felmentés, választás a szentendrei járási és városi pártbizottságon A Magyar Szocialista Munkáspárt Szentendrei Járási Bizottsága tegnap délelőtt ülést tartott. Az ülésen Jámbor Miklós, az MSZMP Pest megyei Bizottságának titkára terjesztette elő a megyei párt-végrehajtóbizottság javaslatát, hogy mentsék fel tisztségéből Simon Jánost, aki addig a járási pártbizottság titkáraként tevékenykedett. A járási pártbizottság ennek alapján, érdemei elismerésével felmentette titkári tisztségéből Simon Jánost Pápai Lajost, a járási pártbizottság eddigi gazdaságpolitikai reszortfelelősét megválasztotta a pártbizottság titkárának, s egyben a pártbizottság tagjai sorába kooptálta. Csütörtökön ülésezett az MSZMP Szentendrei Városi Bizottsága is. Itt ugyancsak Jámbor Miklós terjesztette elő a megyei párt-végrehajtóbizottság javaslatát, amelynek alapján Simon Jánost megválasztották a városi pártbizottság első titkárának s kooptálták a végrehajtó bizottság tagjai sorába. A városi pártbizottság saját kérésére — érdemei elismerésével — felmentette agitációs- propaganda reszortfelelősi tisztségéből Sipos Árpádot, aki a Pilisszentkereszti Községi Tanács kinevezése alapján augusztus 16-ától a helyi általános iskola igazgatói munkakörét tölti be. A legnagyobb kedvezmény elve Egyenlőség a külkereskedelemben Sajtótájékoztató Magyarország GA TT-tagságáról Csütörtökön dr. Nyerges János, a Külkereskedelmi Minisztérium főosztályvezetője sajtótájékoztatót tartott abból az alkalomból, hogy Magyar- ország csatlakozott az Általános Kereskedelmi és Vámtarifa Egyezményhez — a GATT- hoz. Ez az egyezmény 1947 óta érvényes, s hazánk a 82. tagországa. A nemzetközi kereskedelemnek mintegy 80 százalékát szabályozza a GATT, mely előírja az egyenlőséget és a diszkriminációmentességet a kereskedelmi forgalomban. így az egyezmény tulajdoniképpen. A társadalmi tulajdon és a fogyasztók védelmében AZ ERKÖLCSI BIZONYÍTVÁNY — BIZTOSÍTÉK Mint nemrégiben hírt adtunk róla, a Pest megyei Népi Ellenőrzési Bizottság vizsgálatot folytatott a budai, da- basi, gödöllői, monori, ráckevei és a váci járásban húsz kereskedelmi, vendéglátóipari vállalatnál, illetve ÁFÉSZ-nél. A vizsgálat célja a kereskedelmi dolgozók munkaviszonyát, valamint szabadkasszás kereskedelmi és vendéglátó- egységek működésének egyes kérdéseit szabályozó belkereskedelmi miniszteri rendeletek végrehajtásának ellenőrzése volt. E rendeletek a társadalmi tulajdon és a fogyasztók fokozottabb védelmét, a visz- szaélési lehetőségekre alkalmat adó kereskedelmi formán belül az elszámoltatás megszigorítását, a szakmai képesítés megszerzésére való ösztönzés és a belső ellenőrzés hatékonyságának növelését célozzák. Mindezek tehát nemcsak a vállalati ügyrendre, szervezettségre vonatkoznak, hanem közvetlenül érintik a lakosság, a fogyasztók érdekeit is. Jogos felháborodás Gondoljunk csak arra, hány esetben kíséri a közvélemény jogos felháborodása az oly^n ügyeket, melyekről kiderül, hogy a vállalat vezetői úgymond „kecskére bízták a káposztát”, vagyis nem megfelelő körültekintéssel, előzetes informálódás alapján választották ki a nagy anyagi felelősséggel járó vezetői posztokra a megfelelő embereket. Nem véletlen ugyanis, hogy különösen szabadkasszás egységek, vendéglátóipari üzemek vezetői számára követelmény az erkölcsi bizonyítvány. Ezeken a helyeken közismerten nagyok a visszaélési lehetőségek — s nemcsak feltételezés, hogy nem egy esetben e lehetőségek vonzzák is e pályára a „görbe úton” meggazdagodni szándékozókat. Tanulságos eset történt az erkölcsi bizonyítvány megkövetelésének elmulasztásával kapcsolatban a Nyugat-Pest megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalatnál. Mint a KNEB-vizsgálat megállapította. a vállalat G. F.-et huzamosabb ideig alkalmazta az egyik budakalászi bolt vezetőjeként, anélkül, hogy beszerezte volna az állás betöltéséhez szükséges erkölcsi bizonyítványt. A személyzeti vezető azzal védekezett, hogy G. F. azért nem tudta felmutatni az iratot, mert az — előtte ismeretlen — terhelő adatot tartalmazott, és jelenleg fellebbezés alatt áll. Pedig, ha jobban utánanézett volna, neki is tudomására jut, hogy az említett, boltvezető 1965-ben négy hónapi felfüggesztett börtönbüntetést kapott az egyik fővárosi KÖZÉRT- boltnál tapasztalt leltárhiánya miatt. A vállalat ezek után még a boltvezető feleségét is felvette — ugyancsak erkölcsi bizonyítvány nélkül — a férje mellé helyettesnek. A vezetésük alatt működő boltban ez év elején tartott ellenőrző leltár 32 640 forint hiányt mutatott ki. Az esetből remélhetőleg nemcsak a Nyugat-Pest- megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat vezetői, de mindazok okulnak, akik a felelős beosztás kinevezésekor nagyvonalúan kezelik az erkölcsi, bizonyítványt. A vizsgálat ugyanis kiderítette, hogy többek között a Maglód és Vidéke ÁFÉSZ-nél hét egység- vezetőnek és 24 dolgozónak, a dabasi ÁFÉSZ-nél két dolgozónak, az aszódinál egynek, a pécelinél kettőnek, a Pest megyei Vendéglátóipari Vállalatnál 152 (!) dolgozónak hiányzik az alkalmazás követelményeként szereplő erkölcsi bizonyítvány: (Ez utóbbi esetben olyan dolgozókról van szó, akik már régen a vállalatnál dolgoznak, s korábban nem volt számukra kötelező az irat beszerzése.) Hiányzó feltételek Annak ellenére, hogy a vizsgálat megállapította: összességében a rendelet végrehajtásában pozitív eredményeket értek el, a vállalatok és szövetkezetek (a vizsgált egységeknél az erkölcsi bizonyítványra kötelezett dolgozók 3,48 százalékánál hiányzik csupán ezen irata) a feltárt hiányosságok — éppen azért, mert a társadalmi tulajdont fokozottan veszélyeztetik — gyors intézkedést követelnek. Mindezzel, amiről az előzőkben szó volt, összefügg a vizsgálat azon megállapítása, hogy a kereskedelmi, vendéglátóipari vállalatoknál, ÁFÉSZ- eknél nagyrészt hiányoznak a belső ellenőrzés eredményesebbé tételéhez szükséges feltételek. Az ellenőrök létszáma — néhány kivételtől eltekintve — nem elegendő. A vizsgált egységek összes dolgozói létszáma 9330 fő, s erre 81 ellenőr jut. Közülük is csupán 47-en rendelkeznek megfelelő szakképesítéssel. Ebből pedig egyenesen következik — amint azt a kiskunlacházai ÁFÉSZ példája is bizonyítja —, hogy a hiányosságok többségére nem a belső ellenőrzés, hanem az Állami Kereskedelmi Felügyelőség “ derít fényt. Ez persze különösen nem csoda, ha még olyan visszás helyzet is létezik — amire a vizsgálat szintén felhívja a figyelmet —, hogy az ellenőrzést végző dolgozók közvetlen főnöke a.kereskedelmi főosztályvezető, akinek munkáját szintén ellenőrizniük kellene. Az 5/1972. számú belkereskedelmi miniszteri rendelet értelmében azokat a szabadkasszás egységeket, ahol a havi forgalom (éves átlagban) meghaladja az ötvenezer forintot, évenként szorosítani kell, vagyis az ellenőrzés idejére átmenetileg kötött — blokkal történő — elszámolásra kell kötelezni. A vizsgált vállalatoknál és szövetkezeteknél azonban az ilyen egységek száma olyan magas, hogy ennek megvalósítása a megfelelő számú és szakképzettségű dolgozók híján — majdnem lehetetlen. Külső szakértők bevonása pedig egyrészt költséges, másrészt felkészítésük hosszabb időt vesz igénybe. A Pest megyei Vendéglátóipari Vállalatnál például a szorosí- tások 790 ezer forint többlet- költséget jelentettek, s az eredmények messze nem álltak egyenes arányban e ráfordítással. A HEB javaslata Megalapozottnak látszik tehát a NEB-munkabizottság azon javaslata, hogy a vállalatok vezetői kapjanak olyan jogkört, hogy a havi, átlagosan 50 ezer forintos forgalom fölötti, üzletekben is alkalmazhassák a jóval olcsóbb megfigyeléses eljárást, s egyben a hosszabb idő óta kifogástalanul dolgozó szabadkasszás vezetők esetében — ezzel is kifejezésre juttatva megbecsülésüket — eltekinthessenek az évenkénti szoro- sítástól. Azokban az üzletekben pedig, ahol nyilvánvalóan kiderül a szorosítások alkalmával, hogy az ellenőrzés eredménytelenségének oka nem a korrektség, hanem az ügyeskedés, szigorúbb, rendszeresebb, s mindenekelőtt jóval felkészültebb belső ellenőrzés állhatja alapvetően útját a társadalmi tulajdon és a fogyasztók megkárosításának. Mészáros János kollektív szerződés, melyben a felek vállalják, hogy közösen elfogadott normák szerint bonyolítják le export, illetve import ügyleteiket. Leglényegesebb pontja az úgynevezett legnagyobb kedvezmény elve, mely kimondja, hogy az államok egymás közti kereskedelmükben adjanak meg minden olyan kedvezményt a másik félnek, amelyet egy harmadik országnak már biztosítottak. Mint ismeretes, az államok a külkereskedelmet nemcsak a vámokkal, hanem más eszközökkel is szabályozzák, például az importot engeaélyek megadásával, állami támogatással, az árkülönbözetek elvételével. Az elmúlt időszakban külkereskedelmi törekvéseink közé tartozott, hogy a tőkés országok csökkentsék a bennünket sújtó vámjaikat. Ezt azonban csak azzal a feltétellel tették volna meg, ha Magyar- ország bizonyos mennyiségi kötelezettséget vállal vásárlásra, kizárva ezzel a versenytársak jelentkezését, a versenytárgyalások lehetőségét. Az egyezményhez való csatlakozás — melyet több mint két esztendeig tartó tárgyalás- sorozat elö'Ätt meg — lehetővé teszi, hogy a jövőben Magyar- ország egyenlő elbánásban részesüljön, mint bármely tagország, s élvezhesse a nemzetközi munkamegosztás előnyeit — immár diszkriminációk nélkül. Természetesen hazánk is adott engedményeket a GATT tagországainak: 21 ország külkereskedőivel folytatott megbeszélések alapján (ezek az országok szállítanak a legjelentősebb mennyiségben termékeket hazánkba) a több mint háromezer vámtételből 897 esetben adtak engedményt külkereskedelmi szerveink, így vámszintünk 28 százalékról 23 százalékra csökkent. Nehezen kimutatható a csatlakozás „anyagi” jelentősége — de az évi 600 millió dolláros tőkésexportunkban korábban 20—50 millió dollárt is jelentett a velünk szembeni hátrányos megkülönböztetés. A kapott és a jövőben megszerezhető vámengedményeket nem importkötelezettségekkel, hanem vámengedményekkel viszonoztuk. Az egyezményben részt vevő államok vállalták, hogy fokozatosan megszüntetik a hazánkat sújtó hátrányos rendeleteket, így lehetőség nyílik áruink szélesebb körű értékesítésére, illetve a külföldről behozott termékek olcsóbb, előnyösebb beszerzésére. A szocialista országok közül az általános egyezmény tagjai Csehszlovákia, Kuba, Jugoszlávia, Lengyelország, Románia. Csatlakozásunk politikai VASAD Utat építenek a diákotthonhoz Az utóbbi években — ahogy országosan, úgy a megyében is — fokozott figyelem jutott azokra a tanulókra, akik csak nagy nehézségek árán tudják végezni tanulmányaikat, mivel tanyán, sűrűn az iskolától öthat kilométerre, de nem egy esetben ennél is távolabb élnek. A figyelem egyik jele az az állami és társadalmi segítség, amit a diákotthonok építése, hálózatuk bővítése, új létesítmények fölállítása kapott és kap, s ebből Pest megye sem maradt ki. Annak idején még feltűnést keltett a nagykőrösi diákotthon létrehozása, napjainkban már szinte megszokottan vesszük tudomásul, hogy ilyen intézményt alakítanak ki például Cegléden — építési munkálatai most folynak —, s hogy már a községek némelyikének is van diákotthona. jelentősége, hogy továbbra is fenntartva szocialista tervgazdálkodási rendszerünket, külkereskedelmi monopóliumunkat, s szocialista országokhoz fűződő kétoldalú, a kölcsönös előnyöket figyelembe vevő baráti kereskedelmi kapcsolatainkat — mód lesz arra, hogy áruértékesítésünket megkönnyítsék a többi 81 országban. Magyarország tagsága — mint arra befejezésül a Külkereskedelmi Minisztérium főosztályvezetője kitért — az általános egyezményben lehetővé teszi, hogy hazánk a GATT most kezdődő tokiói kereskedelmi körtárgyalásán teljes joggal részt vehessen. T. E. A népszámlálás alapján Hogyan élnek Magyarországon ? Jelentős tudományos munka készül a Kartográfiái Vállalatnál: Magyarország regionális atlaszsorozata. Hazánkat hat régióba sorolják, mindegyikről külön egy-egy kötet jelenik majd meg a következő évben. Itt bemutatják a természeti adottságokat, földtani, meteorológiai, talajtani viszonyokat, ásványi kincseket és mindazt, ami az ott élő emberekre vonatkozik; az iskolázottság fokát, az egészségügyi és oktatási helyzetet, a háztartásigép-ellá- tottságot stb. Kísérletképpen már megjelent az Alföld déli részének regionális atlasza, az új kiadás már az 1970-es népszámlálás adataival jelenik meg. E községek közé tartozik a monori járásbeli Vasad, ahol nyolcvanöt általános iskolás gyermek számára létesítettek diákotthont, s most nagy ösz- szeggel végére jutnak az ide tartozó feladatoknak. A tanács állami segítségként jutott ahhoz a két és fél millió forinthoz, amelyből a diákotthonhoz vezető út kiépítését fedezhetik, amit az intézmény zökkenőmentes ellátása most már múlhatatlanul megkövetelt. Valamivel kisebb, de szintén jelentős summa az állami segítség másik része, a 2 150 000 forint, amelyet az általános iskola és a diákotthon felújítására, korszerűsítésére költenek. Egyebek között az elektromos hálózat szerelése, modernizálása, valamint a szennyvízelvezetés és -derítés higiéniailag nagyon fontos feladatának megoldása is a teendők között szerepel. H osszú ideig tartó kínlódás, sikertelen meg félsikerű próbálkozás után végül is az idén, az első félévben arra kényszerült a Pest megyei Állami Építőipari Vállalat, hogy részletes műszaki és szervezési tervet készítsen a STEM rendszerű alagútzsa- luzatos berendezések működésének javítására, gyorsabbá tételére. Három ilyen berendezést vásároltak annak idején, a lakásépítés meggyorsítására, s tény, hogy ez a technológia, az azt fölhasználó berendezések alkalmasak is arra, hogy iparszerűbbé, hatékonyabbá tegyék az otthonok megteremtését. Ehhez azonban elengedhetetlen a megfelelő előkészítés, a befogadás valamennyi feltételének kialakítása, s ezt a régi vállalat- vezetés csak részben, s azt is késve hajtotta végre. Az új vezetőknek nem kellemes az ilyesfajta örökséggel megbirkózni — végül is szándékaikat dicséri, hogy kimozdították a holtpontról az ügyet —, ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy 1971-ben 172, 1972-ben 349 lakást épített fel a vállalat a STEM technológiával. Idén — s remélhetőleg meglesz — 614 új otthon tető alá hozása kapcsolódik a három berendezéshez. A reméltnél, a tervezettnél kisebb teljesítmény az új berendezés, gépsor, sőt gyár üzembe helyezésekor, sajnos, nem számít a meglepő tények közé. Általánosabb gondról van szó, mint amit egy-egy vállalat nyakába lehetne varrni — természetesen nem mentve föl a vállalatokat a saját mulasztásaik alól —, a hazai fejlesztési gyakorlat olyan torzulásáról, amely jelentős veszteségeket okoz, megnehezíti a beruházási programtervek betartását. Ilyen elsietett, alaposan végig nem gondolt technológiai változtatás tanúi lehettünk a többi között a Cement- és Mészművek váci gyára mészművének építésénél, ahol az eredetileg felszerelt tüzel oberen dezések alkalmatlanoknak bizonyultak, költséges átalakításra volt szükség, aminek egy része még ma sem fejeződött be. Hasonló példák lelhetők a százhalombattai ipari komplexum némely egységének építésénél, szerelésénél, megtaláljuk azokat a mezőgazdasági beruházásoknál, igazolva: nem véletlen esetekről, hanem folyamat tipikus jelenségeiről van szó. R östellnivalóan egyszerű törvénye a gazdaság- és termelésfejlesztésnek, hogy nem lehet összefüggéseket figyelmen kívül hagyni, nem szabad önkényesen egyes részeket kiemelni s azokat változtatni, miközben a többi rész változatlan marad, azaz képtelen lesz illeszkedni az újjáformált darabkához. E röstellnivalóan egyszerű törvényt azonban mégis sűrűn megsértik, sőt úgy tesznek, mintha nem is létezne. Pusztán a felelőtlenség, az alaposság hiánya nem ad magyarázatot erre. Az elsietettségnek más okai is vannak. A gyárak, a vállalatok hosszú éveken át megszokták, hogy — fejlesztésként — nem okvetlenül azt csinálják, amire szükség lenne, hanem amire éppen futja az anyagiakból, a kivitelezői kapacitásból, a gépbeszerzési lehetőségekből. Ma ugyan már semmiféle előírás nem magyarázza ezt — s érzékelteti a helyzetet az a tény is, hogy a fejlesztések több mint a fele vállalati hatáskörben valósul még —, de még mindig tartja magát a rögtönzés, a hirtelenkedés, s társult hozzá egy újabb — semmivel sem kevésbé káros — szokás. Az „amit meglátunk külföldön, azt megvesszük”. Korszerű gép? Nagy termelékenységű berendezés? Jöjjön! Igen ám, de odahaza, a gyárban, a vállalatnál a régiek közé ékéit új eszközzel felsülnek; más minőségű anyag kellene hozzá, nagyobb kapacitású kiszolgáló vagy továbbfeldolgozó sor és így tovább. Sűrűn azért működnek mindössze egy műszakban sajtolok, darabolok, mert nyolc óra alatt előállítják azt, ami a többi gépnek tizenhat vagy éppen huszonnégy órára munkát ad. Baj ez? Igen. Túl „jó”, a maguk színvonalát erősen meghaladó gépek, berendezések, technológiák átvétele minden esetben megköveteli a vállalattól, hogy a legrészletesebben elemezze a feltételeket, hatásokat, következményeket. Ez az, ami ritkán történik meg. L ehetőségeik sokszor meghaladják képességeiket — ma így jellemezhetjük a vállalati beruházási szervezetet. Több mindenre van módjuk, mint amire valóban fölkészültek, s igaz, most a bank a korábbinál sokkal szigorúbban vizsgálja a befektetések gazdaságosságát, de csak a kívülálló ellenőrzés- re ráhagyatkozni nem szabad. Elvétve találkozhatunk olyan esetekkel, amikor a gépvásárlásokat ösz- szehasonlító, a meglevő technikai szintet is figyelembe vevő elemzés kíséri. Ritka tehát az az eset, amikor a vállalatok időben, s mégsem elsietve hozzák meg döntéseiket. Legtöbbször abban bíznak, hogy „majd ha itt lesz” mindaz, amit akartak, akkor össze- ügyeskedik a kapcsokat. Ez az összeügyeskedés azonban túl sokba kerül a társadalomnak. Mészáros Ottó
