Pest Megyi Hírlap, 1973. augusztus (17. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-19 / 194. szám

1973. AUGUSZtüS 19.. VASÁRNAP písi HEG) El Holnaptól hadnagyok 1 VigyázzmuieTj Az épület! falai vissz­hangoznak, az egyszerre csattanó lábak apró porfelhőket kavarnak az aszfalton. Egyszerre mozdul­nak a karok, a ruha ráncai. E merevség mégsem rideg, in­kább ünnepélyes hangulatot áraszt. Az arcok nyugodtak, büszke örömet sugárzók. A fiatal zászlósok az utolsó nagy próbára készülnek, az avatás­ra... Szentendrén, a Kossuth La­jos Katonai Főiskolán, az egyik hallgatói század KlSZ-klubjá- ban ülünk le beszélgetni Füle Benő, Tóth László és Kováts László zászlósokkal. Négy évet töltöttek az iskola falai között, ez a négy év tanulás, kikép­zés, nemegyszer kemény szel­lemi, fizikai megpróbáltatások közepette telt el. Még néhány nap, a váld-lapjukon már aranycsillag díszeleg. A négy­éves kitartó munka jutalma, a parancsnokká válás szimbólu­ma. A kellemesen izgalmas várakozás hangulatában, szin­te már semmiségnek tűnik a hosszú vigyázzmenet a tűző napon, gyönyörű emlékként elevednek meg a tanulóévek nehéz percei is.------------------ vékony, fekete I Füli’ Benő | hajú, fekete------------------szemű, halk sz avú fiú. 1951-ben született Cegléden. 1963-ban elvesztette édesapját, s a két gyerek ne­velése — a húga most 15 éves — az édesanyja vállára szakadt, aiki Nyársapáton a tsz-ben dolgozik. Nehezen éltek, Benő gimnáziumba járt Ceglédre, tehetséges gyereknek tartották. A reál tárgyakat, a matemati­kát, a fizikát és a testnevelési órákat szerette. Már III.-ban kezdett érdeklődni a tiszti pá­lya iránt, ámulatba ejtette, vonzotta a haditechnika. Fel­tette magában, hogy tovább tanul. Jó eredménnyel érettsé­gizett, s a Kossuth Katonai Főiskolára jelentkezett, mű­szaki szakra. A felvételi sike­rült — Mindent megtaláltam itt, amit kerestem. Elmélyedhet­tem a műszaki tudományok­ban, közvetlen közelembe ke­rült a mindenttudó technika, a gépek, a fegyverek. Egycsa- pásra megszűntek számomra a napi gondok is. S ha az em­ber olyasmivel foglalkozik, amiben örömét leli, hamarabb túljut a nehézségeken is... Mert ilyen is volt nem is egy­szer. Tulajdonképpen itt is­mertem meg magam igazán, itt tudtam meg, mire vagyok képes. A kemény kiképzések idején gyakran összeszorított fogakkal teljesítettem a pa­rancsot ... Magam is megle­pődtem, mennyit változtam az itt eltöltött idő alatt. Megsze­rettem például a humán tár­gyakat, olyannyira, hogy filo­zófiát szeretnék tanulni. (Egyik parancsnokától megtudtam, hogy különleges érzéke van a politikai munkához.) váci Spartacusnál, majd a fő­iskola csapatában játszott. 1949-ben született, Tápiósze- lén. Édesapja a MÁV-tól ment nyugdíjba, édesanyja és húga a Kohászati Gyárépítő Válla­latnál dolgoznak. Mezőgaz­dasági technikumot végzett. Egy évig az Agrobotanikai Kutató Intézetben dolgozott, majd bevonult sorkatonának a karhatalomhoz. — A katonaidő alatt kaptam kedvet a hivatásos szolgálat­hoz. Mikor megtudtam, hogy lehet jelentkezni tiszti iskolá­ra, éltem a lehetőséggel. Si­került. Már első éves korom­ban volt alkalmam egyeztetni olvasmányélményeimet, elkép­zeléseimet a valósággal. A nagy tiszai árvíz idején Sze­gedre vezényeltek, önálló, fe­lelősséggel járó feladatokkal bíztak meg bennünket. A gá­takat vigyáztuk, segítettünk a víz által fenyegetett makóiak kitelepítésében. Az élmények hatására háttérbe szorultak azok a külsőségeken alapuló indítékok, melyek korábban felkeltették a figyelmem, a hi­vatásos, közbiztonsági, állam­biztonsági szolgálat iránt. A szakma nehézségein keresztül fedeztem fel szépségeit... A kiképzés gyakran még nekem, a sportolónak is megerőltető volt. Emlékszem, az első na­pokban 800 méter futás után, alig tudtunk pihegni. Most, a testnevelés-szigorlaton, 6 kilo­méteres, fegyveres erőltetett menet után sem fáradtunk el annyira. Kováts László Tóth László vastag nya­kú, rövid ha­jú, atléta- termetű. Nem csoda, hiszen hosszú évek óta mindene a sport. Kézilabdakapus volt a magas, napbarní­tott : el­gondolkozó típus. Messziről jött, Nyíregyházán született 1950-ben. Szülei elváltak, apja a Festő-, Dekor-, Műanyag Kisipari Szövetkezet elnöke Nyíregyházán, édesanyja 3 éve Csillaghegyre költözött. A gimnázium után egy évig ő is dolgozott, mint anyagkönyve­lő. A pedagógia iránti érdeklő­dés vonzotta a tiszti pályára — a nagyapja iskolaigazgató volt. — Mindig közel állt hozzám a nevelői hivatás. Csodálattal tekintettem arra az átalaku­lásra, amely az iskolásgyere­kekben a pedagógus munkája nyomán megy végbe. Talán á nevelés eredményei katona­korban már nem ilyen látvá­nyosak, de ebben a pedagógus ugyanígy megtalálhatja örö­mét.* Végső soron itt is nevelő­nek kell lenni, n,em is akármi­lyennek. Tudott dolog, hogy a fiatalok gyakran viszolyognak a katonai szolgálattól. Hogy miképpen formálódik, oldódik ez a kezdeti feszültség, az el­sősorban attól függ, hogyan ta­lálják meg velük a közös han­got parancsnokaik, milyen kapcsolat alakul ki elöljáró és beosztott között Ügy irányíta­ni a kötöttségekkel, megpró­báltatásokkal járó — kemény fegyelmet igénylő — kikép­zést, hogy az emberi, érzelmi alapokon nyugvó jó viszony folyamatos maradjon a pa­rancsnok és a katona között — ez, úgy gondolom, nagyon szép, igazi pedagógiai feladat. Ez az, ami különösen megmoz­gatta, sarkallta érdeklődése­met, tanulnivágyásomat az itt eltöltött négy év alatt. \ nagy pillanat mar egé­szen kö­zel van, túl vannak a nehezén, mind­nyájan tudják, hová kerülnek. Füle Benő politikai munkás lesz a csapatánál, Tóth László a készenléti rendőri ezrednél teljesít majd szolgálatot, Ko­váts László pedig az egyetemi előfelvettek egyik alegységé­nek parancsnoka lesz. Hivatá­sukra készültek eddig, sikere­sen helytálltak a tanulás, a ki­képzés próbáin, a nagy pilla­natra vártak, amikor megkezd­hetik a magukban annyiszor felvázolt, átgondolt elképzelé­seik valóra váltását. Holnaptól tisztek lesznek, hadnagyok ... Mészáros János Mindnyájunk kenyere írta: dr. Dimény Imre mezőgdzdasági és élelmezésügyi miniszter V ILÁGSZERTE MEG­GYORSULT az élet üte­me. Egymást érik az ese­mények, a néha egészen meg­lepő fordulatok, örvendetes dolog, hogy a sajtó, a rádió, a televízió világpolitikáról szóló híradásaiban egyre gyakrab­ban találkozunk hazánk nevé­vel, mint olyan országéval, amely kezdeményező lépéseket tesz a nemzetközi légkör eny­hülése útján. Ebben a sebesen zajló világ­ban ma már nincs olyan gond­ja a lapszerkesztőnek, hogy mivel töltse ki a hasábokat. Még a nyári, valaha „ese­ménytelennek” tartott hetek­ben is bőven van miről írni. Mégsem ez az oka annak, hogy — mégha néhol sokallják is — egy-liét éve kevesebbet olvashattunk az aratásról, mint azelőtt. Valamikor ugyanis nagyon sok szó esett róla, hosszú, szenvedélyes cik­kek foglalkoztak vele. Főleg olyan értelemben, hogy a hi­bák okait keresték, a hiányok nyomait kutatták. • S nem is alaptalanul. Hiszen voltak esz­tendők, amikor a hagyomá­nyos kenyérgabonánkból, bú­zából behozatalra szorultunk. Ez a gond lényegében már a múlté. Az utóbbi időben sok­kal inkább az okoz nagyobb fejtörést: van-e helye a ter­mésnek, elegendő-e a raktár­tér, győzik-e a szárítóberende­zések a munkát. Tavaly, 1972-ben — a meg­lehetősen mostoha időjárási viszonyok ellenére — mező­gazdaságunk történetének legjobb búzatermését takarí­tottuk be. Sokan úgy vélték, hogy ez a termés kivételes eredménynek számít. Különö­sen az idei tavasz — főleg május — látszott igazolni ezt a feltevést, amikor kirívóan hosszú, veszedelmes aszály sa­nyargatta a vetéseket. Az aratás mégis a bizakodó­kat igazolta: az 1973. évi ga­bonatermés felülmúlta a tava­lyi rekordot. Öröm és büszke­ség csendülhet ki a jelentés­ből, hogy megtermett az or­szág kenyere; megtermett a népgazdaság hazai felhaszná­lásra és külkereskedelmi cé­lokra szánt kenyérgabonája. Pedig a vetésterület nem nö­vekedett: kereken 1,3 millió hektár búzát, 100 ezer hektár rozsot kellett ebben az évben is learatni. A JÖ EREDMÉNY — a párt helyes és következe­tes agrárpolitikája mel­lett — meggyőződésem szerint több tényező együttes hatásá­nak köszönhető. Semmiképpen sem a sorren­det jelöli, ha elsőnek a tudo­mányos-műszaki fejlődés hatá­sát említem. Idestova 25 éve annak, hogy megjelent nálunk az első, szovjet gyártmányú arató-cséplő gép. Még azt sem állíthatom, hogy általános lel­kesedés fogadta. Hiszen ez a gép nemcsak egy termelési el­járás, hanem egy életforma megváltoztatását is magával hozta. S az ilyen változás min­dig megrázkódtatással jár, még akkor is, ha előnyökkel ke­csegtet. 25 évvel ezelőtt Magyaror­szág gabonatábláinak túlnyo­mó többségén ugyanúgy arat­tak, mint hosszú évszázadokon keresztül. Nem újult meg a módszer, maradt a kasza, a sarló, a villa. Évszázadokon át. egészen az ötvenes évekig, mintegy másfél millió ember hajladozott, verítékezett haj­Beruházások — félidőben Rekonstrukció a kovácsüzemben Jött, látott, győzött: a gömbcsap Már az idén: 100 milliós termelési érték Valahányszor országos napi­lapokban Szabolcs-Szatmár megye iparosítása szerepel, mindannyiszor szó esik a tö­rökbálinti Ipari Szerelvény- és Gépgyár 2-es számú, máté­szalkai gyáregységéről. És mindannyiszor — másképp. Hol azt olvashattuk, hogy 40 millió forintos beruházással 400 dolgozót foglalkoztató gyáregység épül Mátészalkán, hol pedig azt, hogy a már meglevő gyáregységet további 400 munkahellyel bővítik. — Hol tartanak a mátészal­kai beruházással, és mi újság a központi gyáregységben? — tettük fel a kérdést Szolga Jó­zsefnek, az ISG műszaki igaz­gatójának. — Az igazság a két variáció között van: az egykori gépjavító állo­más telephelyén létesített gyáregység beruházása be­fejezéséhez közeledik. Kisebb feladatok vannak hátra csupán — az úthálózat és a kompresszorház befejezése, a raktártér bővítése —, körülbe­lül 3—3,5 millió forint érték­ben. A telephelyet — egyetlen csarnokkal és szerény iroda­épülettel — 1967 január 1-én vettük át, s a beruházással egy időben, mindjárt a terme­lést is megkezdtük. A 40 mil­lió forintos beruházási összeg­ből azóta felépült egy új, 2400 négyzetméteres csarnok, egy korszerű iroda- és szociális épület, az önálló vízellátó •'endszer, néhány nyitott rak- ’árszin, és a belső úthálózat nagy része. Jutott a pénzből új gépek beszerzésére is, nemcsak a központi gyáregységből tele­pítettük át berendezéseket. — A még hátralevő munkák olyannyira nem befolyásolják a termelést, hogy a tavalyi gazdasági évet már nyereséggel zárta a gyáregység. Az idei év­re tervezett termelési értéke 100 millió forint — három és félszerese az 1967. évinek —, jövőre pedig eléri a 120 milliót. — A továbbiakat illetően: a beruházáshoz szükséges 40 millióból 21 millió forintot részint a Fővárosi Tanács­tól, részint a Szabolcs- Szatmár megyei Tanácstól kaptuk. Az utóbbitól kapott hozzájáru­lás fejében vállaltuk, hogy 1975 végére 490 helybeli dolgo­zónak biztosítunk foglalkozta­tást. Jelenleg 400 személy dol­gozik a gyáregységben a szak­munkástanulókon kívül. Üjabb munkaműveletek áttelepítésé­vel, a termelőterület bővítése nélkül, már 1974 végére szeret­nénk a 490 dolgozó foglalkoz­tatását biztosítani. De nem zárkózunk el a további bőví­tés gondolata elől sem, ha eh­hez a Szabolcs megyei Tanács anyagi segítségére számítha­tunk. — A törzsgyárról — ponto­sabban: az 1. számú gyáregy­ségről — két jó hírrel szolgál­hatok. A második negyedévben megkezdődött végre a kovács­üzem rekonstrukciója, amely­nek első ütemében 9 millió fo­rintot fordíthatunk gépbeszer­zésekre. Ebből négymilliót tesz ki a vállalat saját fejlesztési hozzájárulása, ötmilliót pedig a ' Kohó- és Gépipari Minisztérium köz­ponti keretéből bocsátott ren­delkezésünkre. A rekonstruk- I ció második ütemét 1974—75- re tervezzük, s ehhez további segítséget várhatunk a KGM- tői. — A kovácsüzem korszerűt­lenségével „egyenrangú” gond­ja vállalatunknak az öntvény­ellátás: 21 öntödével kooptá­lunk, s rengeteg szállítási és minőségi problémával küszkö­dünk évek óta. Ez a helyzet arra késztetett bennünket, hogy keressük a kevésbé önt­vényigényes termékek gyártá­sának lehetőségét. A második jó hírem ezzel kapcsolatos: Svédországból megvásároltuk a gömbcsapgyártás licencét és technológiáját. Ez a világszín­vonalon álló termék bizonyos műszaki határo­kon belül kitűnően helyet­tesíti a hagyományos, ön­töttvasból készült szelepe­ket. Amire külön büszkék vagyunk: a gyors átfutási idő. Mindösz- sze tavaly novemberben kezd­tük meg a gyártás bevezetésé­vel kapcsolatos tennivalókat, s a beszerzéseket — az idén jú­niusban már megindult ná­lunk a gömbcsapok szériagyár­tása! Hogy jó vásárt csinál­tunk, azt a kereslet igazolja: nemcsak a hazai piac érdeklő­dik a gömbcsapok iránt, de már az idén tízezer darabot exportálunk belőlük Csehszlo­vákiába. Ny. É. Magyar bankérdekeltség Londonban Augusztus 20-án magyar ér­dekeltségű bank kezdi meg működését Londonban, Hunga­rian International Bank Ltd néven. A bank alaptőkéje egy­millió font sterling, amelynek hatvan százalékát a Magyar Nemzeti Bank, 15—15 százalé­kát a Magyar Külkereskedelmi Bank és az Országos Takarék- pénztár, tíz százalékát pedig a bécsi magyar bankérdekeltség, a Cerdral Wechsel und Credit Bank jegyezte. A kelet—nyugati gazdasági kapcsolatok pénzügyi téren is dinamikusan bővülnek. Ez ve­zette az említett magyar pénz­intézeteket arra, hogy a nem­zetközi pénzvilág egyik fontos központjában saját bankot alakítsanak. naltól késő estig az aratás he­teiben a földeken. M a mák merőben más aratási kép fogad. Tíz­ezernél jóval több gabo­nakombájn forgolódik a nagy­üzemi táblákon, teherautók, vontatók hordják a szérűre a szemet, bálázók kötik fel a szalmát, a nyomukban a trak­torok hántják a tarlót. De megváltozott a termelés biológiai alapanyaga is. A ha­gyományos búzafajták a kézi- szerszámokkal együtt tűnitek le, helyükbe a gépi betakarí­tásra alkalmas, állóképes, per- gésmemtes, a nagy műtrágya­adagokat megháláló fajták ke­rültek a köztermesztésbe. Kö­zülük a szovjet Bezoszitája, Avrora, Kavkaz, Jubilejnája olyan terméssel fizet, amely az egykori átlagok kétszeresét is meghaladja. Persze, csak úgy, hogy párhuzamosan emelke­dett a talaj művelés, a trágyá­zás, a növényvédelem színvo­nala, mindenekelőtt pedig a szaktudásé. Azé az emberi té­nyezőé, amely a gabonát a termesztés, tárolás, felhaszná­lás valamennyi szakaszában szakismerettel párosult féltő gonddal kíséri végig. Valamikor az aratás sokak szemében a mezőgazdaság bel- ügyének számított, ma társa­dalmi üggyé vált. Egész társa­dalmunk ügyévé olyan érte­lemben, hogy parasztságunk szorgalmát, lelkes igyekezetét a munkásság és értelmiség együttműködése teszi valóban hatékonnyá. A mai aratás a szó szoros értelmében a gyár­ban kezdődik, a szerszámgépek és tervezöasztalok mellett, a vegyi üzemek csarnokaiban, ahol a gabonatermelés immár nélkülözhetetlen kellékei ké­szülnek. Azok, amelyek a ter­mést megalapozzák, mint a gépi berendezések és műtrá­gyák, azok, amelyek a kárte­vőktől óvják, mint a növény­védő és gyomirtó szerek, azók, amelyek a betakarításhoz, a szállításhoz nélkülözhetetle­nek. Ledőltek egyúttal olyan korlátok is, amelyek régebben a termelés mezőgazdasági és ipari fokozatai közé ékelődtek, nem kevés érdekellentétet okozva. Megvalósulóban van az a törekvés, hogy a szántó­föld és a raktár, a malom és a sütőipari üzem között folya­matos láncolat kovácsolódjék ki az élelmiszer-gazdaság szer­vezetében. A mit szinten nem fe­ledhetünk EL: mind­ez csak a nemzetközi együttműködés jegyében vál­hatott valóra. Mezőgazdasá­gunk egymagában, baráti se­gítség nélkül legfeljebb nagy­sokára, tetemes áldozatok árán érhette volna el a jelenlegi szintet. Az itthoni tudomá­nyos munkát kiegészítő szovjet növénynemesítés, valamint a gépállományunk zömét alkotó szovjet és más baráti orszá­gokból származó erő- és mun­kagépek, vegyipari nyersanya­gok és késztermékek teremtet­ték meg az alapot ahhoz, hogy ilyen ütemben haladhassunk. Túlzás volna azt állítanom, hogy minden nehézséggel máris megbirkóztunk. Elég sok feladat tornyosul még elénk. Így például ■*— mint már utaltam rá — bővíte­nünk kell a jó ter­més elhelyezésére szolgáló raktárteret. Szeretnénk ezen­kívül még teljesebb gépesí­téssel lerövidíteni az aratás sok kockázattal járó idejét. Szeretnénk a mostoha termé­szeti viszonyok között gazdál­kodó termelőszövetkezeteknek több segítséget nyújtani a mű­szaki fejlesztés vívmányai ré­vén. Korszerűsíteni kívánjuk élelmiszeriparunkat, többek között sütőiparunkat is, hogy a gazdag termésből kifogásta­lan kenyér kerüljön minden dolgozó asztalára. B iztosra veszem: a gondok emlegetését nem veszi senki ünneprontás­nak alkotmányunk ünnepén, amikor jelképesen az új ke­nyeret is megszegjük. Hiszen ezek a gondok valójában a ki­bontakozás, a fejlődés gond­jai. Éppen ezért tekinthetünk megoldásuk elé is jogos biza­kodással: a társadalmi össze­fogás erejének tudatában.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents