Pest Megyi Hírlap, 1973. augusztus (17. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-18 / 193. szám

AZ M$ZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVII. ÉVFOLYAM, 193. SZÁM ÁRA 80 FILLÉR 1973. AUGUSZTUS 18., SZOMBAT IV. országos szemle Záróünnepség Puliéi Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titkára az ifjúgárdisták között Eseménydús nap volt a teg­napi a iv'. országos Ifjú Gar­da. szemle részivevoineK. Ese- menydús és izgalmakban bő­velkedő, hiszen a harci *túra második szakaszában, a nyoic kilométeres gyaloglás „vizsga- állomásain” dőlt el vegleg — kik a győztesek a legjouoak kozott. A délutáni pihenőidőiben, a baráti találkozóra pedig ven­degek érkeztek a verseny vég­állomására, a börzsönyi Ta- rókmezore. Ide látogatott Pul­lai Árpád, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának titkára, Pacsek József vezérőrnagy, honvédelmi miniszterhelyettes, Jámbor Miklós, az MSZMP Pest megyei bizottságának titkára, Szűcs Istvánná, a KISZ központi bizottságának titká­ra, dr. Rudas György rendőr vezérőrnagy, Gáti József, a munkásőrség országos parancs­nokának helyettese, Stock Já­nos és Görgenyi Daniel vezér­őrnagyok, Ábel László ezredes, a határőrség országos pa­rancsnokságának politikai cso­portfőnöke, Fodor László, a KISZ Pest megyei bizottságá­nak első titkára, Barát Enure, az MSZMP váci járási bizott­ságának első titkára, valamint Pálmái László, az MSZMP Vác városi bizottságának tit­kára. Az MSZMP KB titkára részt vett a félezer ifjúgárdista baráti találkozóján, beszélge­tett a fiatalokkal a honvédel­mi nevelés jelentőségéről, az Ifjú Gárda szerepéről. Egészen délután öt óráig folyt az esz­mecsere — több nyelven, mert a verőcei Express-tábor szov­jet, csehszlovák és NDK-beli fiataljai is a gárdisták vendé­gei voltak. Az ünnepélyes eredmény­hirdetésre feszes sorokba áll­tak az IG-emblémás fiatalok, felharsant a „vigyázz” vezény­szó, majd Tóth Gyula, az Ifjú Gárda országos parancsnoka jelentést tett Kutika Károly vezérőrnagynak, az országos Ifjú Gárda parancsnokság el­nökének. Ezután Szűcs György őrnagy, a KISZ KB intéző bi­zottságának tagja, a Honvé­delmi Minisztérium ifjúsági osztályának vezetője mondott beszédet. A többi között ki­emelte, hogy a magyar ifjúság tettekben megnyilvánuló bé- izevágyáta nap mint nap bi­zonyíték a munkában való helytállás, de egyben fiatalsá­gunk felkészül az alkotó mun­ka eredményeinek megvédésé­re is. Ebben vállal mind na­gyobb szerepet az Ifjú Gárda, amely a Kommunista Ifjúsági Szövetség honvédelmi nevelé­sének aktívahálózata. A több mint harmincezer gárdista el­méletileg és gyakorlatilag is fölkészül a bevonulásra, a sor­katonai szolgálatra — értik és érzik a honvédelem szüksé­gességét, jelentőségét a szo­cialista világrendszer védelmé­ben. A beszéd után Kutika Károly vezérőrnagy értékelte a IV. országos Ifjú Gárda­szemlét. Ünnepi pillanatok következ­tek — a legjobb ifjúgárdistá­kat kitüntették a kiváló ifjú­sági vezető címmel, és töb­ben megkapták a Haza Szol­gálatáért Érdemérem arany, ezüst, bronz fokozatát. Töb­bek között arany fokozattál tüntették ki megyénk ifjúgár­distáinak parancsnokhelyet­tesét, Lajtai Istvánt, a Dunai Cement- és Mészmű oktatási előadóját. Ezután kihirdették az idei országos szemle vég­eredményét: első a budapes­tiek harmadik szakasza lett, második a fővárosi második szakasz, míg a harmadik he­lyet a Baranya megyeiek sze­rezték meg. A szemle színvo­nalát mi sem jellemzi jobban, mint hogy valamennyi részt vevő szakasz kiváló minősítést ért el, így a Pest megyét kép­viselő váci csapat is. A záróünnepség után meg­kértük Kutika Károly vezér­őrnagyot, az Ifjú Gárda orszá­gos parancsnokságának elnö­két — foglalja össze a IV. or­szágos Ifjú Gárda-szemle ta­pasztalatait. A következőket mondta: — Minden dicséret a házi­gazdáké — a Pest megyeieké. Ideális helyszín a verőcei Express-tábor, s eszményi a rendezés, nem volt olyan zsú­folt a program, mint a tavalyi Fock Jenő hazaérkezett a Szovjetunióból PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! an Az elnökség. Balról jobbra: Szűcs György, Kutika Károly, Pullai Árpád, Jámbor Miklós. Lajtai István átveszi a kitüntetést dr. Rudas Györgytől. Pullai Árpád a fiatalok körében. Pullai Árpád a fiatalok körében. Baloldalt Tóth Gyula. Gábor Viktor felvételei Közlemény a magyar és a szovjet miniszterelnök találkozójáról Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke és kísérete péntek dél­után hazaérkezett a Szovjet­unióból. Kíséretében volt Lá­zár György, a Minisztertanács elnökhelyettese, az Állami Tervbizottság elnöke és Vályi Péter, a Minisztertanács el­nökhelyettese. Fogadásukra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Fehér Lajos, a Minisztertanács el­nökhelyettese, dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter, Púja Frigyes külügyminiszté- riumi államtitkár, dr. Várko- nyi Péter államtitkár, a kor­mány Tájékoztatási Hivata­lának elnöke és dr. Szita Já­nos miniszterhelyettes, a nem­zetközi gazdasági kapcsolatok titkárságának vezetője. Jelen volt B. D. Sevikin követtaná­csos, a Szovjetunió budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője is. A moszkvai látogatásról ki­adott közlemény szerint Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a Minisz­tertanács elnöke pénteken a Kremlben találkozott Alekszej Kosziginnal, az SZKP KB Po­litikai Bizottságának tagjával, a Szovjetunió Minisztertaná­csának elnökével. A két kormányfő az 1976— 80-as évekre szóló népgazda- ság-féjlesztési tervek koordi­nálásával összefüggésben meg­vitatta a magyár—szovjet együttműködés számos fon­tos kérdését. Megállapodtak abban, hogy a két ország ille­tékes szervei javaslatokat dol­goznak ki a sokoldalú együtt­működés kiszélesítését, tökéle­tesítését szolgáló további in­tézkedésekre. Ezek az intézke­dések elősegítik majd a két ország pártjai, kormányai ál­tal, valamint a szocialista or­szágok kommunista és mun­káspártjai vezetőinek Krím- félszigeti találkozóján elfoga­dott elvi határozatok megvaló­sítását. Biztosítják a KGST- tagállamok szocialista integ­rációjának további elmélyíté­sét, a gazdasági együttműkö­dés sokoldalú fejlesztését. A szívélyes, elvtársi légkör­ben lefolyt találkozón részt vett Lázár György, a Minisz­tertanács elnökhelyettese, az Állami Tervbizottság elnöke, Vályi Péter, a Minisztertanács elnökhelyettese, Magyarország állandó KGST-képviselője, il­letve szovjet részről Nyikolaj Bajbakov, a minisztertanács elnökhelyettese, az állami tervbizottság elnöke, és Nyi­kolaj Inozemcev, az állami tervbizottság elnökhelyettese, ★ Alekszej Koszigin pénteken villásreggelit adott Fock Jenő tiszteletére. Jelen volt Lázár György, Vályi Péter, Monori István, hazánk moszkvai nagy- követségének ideiglenes ügyvi­vője, illetve szovjet részről Kirill Mazurov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertaná­csának első elnökhelyettese,’ Nyikolaj Bajbakov, Vlagyimir Novikov, Zija Nurijev, Nyiko­laj Tyihonov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhe­lyettesei és más hivatalos sze­mélyiségek. AZ ALKOTMÁNY UNNEPERE Óvodák, lakások, iskola a budai járásban Tegnap reggel a Mezőgép Tröszt piros panorámabusza „járásnézőbe” indult a budai járásba. A „házigazda” szere­pét Novák Béla, az MSZMP budai járási bizottságának el­ső titkára, országgyűlési kép­viselő és Varga Ferenc, a bu­dai járási hivatal elnöke töl­tötte be. A vendégek: Kovács Antalné, a Hazafias Népfront Pest megyei bizottságának tit­kára, Tausz János, az IBUSZ vezérigazgatója és Bánáti Gé- záné pedagógus, mindketten a szemlén. Az Ifjú Gárda mű­ködéséről annyit: kiforrot­tabb, szerepe, hivatása tisztá- zottabb, mint az elmúlt esz­tendőkben. Ezért a KISZ KB Ifjú Gárda Országos Tanácsa feladattervet is kidolgozott a KISZ-ben folyó honvédelmi nevelőmunka fokozására, az Ifjú Gárda fejlesztésére. El­mondhatom azt is, hogy a magyar néphadsereg számít a jól képzett ifjúgárdistákra, úgy is, mint sorkatonákra, s úgy is, mint jövendő tisztekre. Pintér Mihály, a megye If­jú Gárda-parancsnoka öröm­mel közölte: — Nem számítottunk a „ki­váló” minősítésre, hiszen sza­kaszunkban sok nagyon a fia­tal, a 16—17 éves diák. A vá­ci gépipari technikum és a mezőgazdasági szakközépis­kola' tanulói mindent megtet­tek a siker érdekében. Vala­mikor a megyében csak 150 gárdista volt, abból 100 váci. Most sem okozott csalódást a Duna-parti város ifjúsága. Igaz, máig sokat fejlődött a mozgalom az egész megyében — kétezer az ifjúgárdisták száma, s a váciak mellé fel­jött a budai járás, Nagykőrös szakasza is. Végül pedig a kitüntetett Lajtai Istváné, az Ifjú Gárda megyei parancsnokhelyetteséé a szó: — 1957 óta dolgozóm az if­júsági mozgalomban, igyekez­tem mindvégig becsületesen helytállni. Lassan már har­mincéves leszek, de szenvedé­lyem az Ifjú Gárda, s nagyon szeretek fiatalok között lenni. Két gyerekem van, az egyik már negyedik elemista, de még nem szeretném abba­hagyni ezt a munkát. Vala­hogy hozzátartozik az életem­hez... T. E. Szolidaritás a harcban, szolidaritás az építömunkában ISG-motorok vietnami ipari tanulóknak A vietnami nép mellett vol­tunk, amikor függetlenségéért harcolt, s támogatjuk a vietna­mi népet most, békés építő­munkájában is — mondotta az augusztus 20-a alkalmából tegnap rendezett munkás­nagygyűlésen Kálmán Lajos, a budaörsi Ipari Szerelvény- és Gépgyár KlSZ-csúcsvezetősé- gének titkára. Ünnepélyes kül­sőségek között emlékeztek meg a gyár dolgozói az alkotmány ünnepéről, és az ünnepség ke­retében adták át a vietnami nép képviselőjének, Nguyen Huynh-nek, a Vietnami De­mokratikus Köztársaság buda­pesti nagykövetsége kulturális és sajtóattaséjának azt az öt MIA típusú Diesel-motort, amelyet vietnami műszákok keretében építettek meg s kül­denek a Hanoi mellett épülő, ezer személyes szakmunkás- képző intézet diákjainak. Az ünnepséget, amelyen je­len volt Illés Lajos, az MSZMP Pest megyei Bizottságának munkatársa, Fekete Tibor, a KISZ központi bizottságának munkatársa és Bús István, az MSZMP budai járási bizottsá-' gának osztályvezetője is, Dej- tári Rudolfné, a gyári szak- szervezeti bizottság titkára nyitotta meg, majd Száz Mária, a munkásellátási osztály dolgo­zója mondta el Radnóti Mik­lós: Nem tudhatom című ver­sét. Augusztus 20-a jelentőségé­ről Kerling Béla gazdasági igazgatóhelyettes emlékezett, ezt követően nyújtotta át a Diesel-motorok a vietnami ipari tanulóknak. A képen bal­ról jobbra Nagy József igazgató, Nguyen Huynh és a tolmács. Dozvald János felvétele gyár KISZ-csúcsvezetóségének titkára az ajándékot. — Szeretnénk, ha fiatal viet­nami testvéreink e motorok révén is könnyebben sajátí­tanák el szakmájukat — fogal­mazta meg a közösség vélemé­nyét. Nguyen Huynh rövid be­szédben köszönte meg az ajándékot. Első ízben az idén adott át a gyár vezetősége nevében Nagy József igazgató 25 éves törzs- gárdatagságért járó arany pe­csétgyűrűt a gyár hét dolgozó­jának, Huszonöt éve dolgoznak az ISG-ben: Klaba György diszpécser, Mészáros Géza meós, Mogyoródi Mátyás be­állító, Reitter László, a minta­készítő üzem vezetője, Simo- rádi Lajos főművezető, Su­ny ovszki Győző lakatos és Szalma István termelési főosz­tályvezető. Ezt követően első fél­évi eredményeik alapján a szocialista munkaversenyben legkiválóbb 35 brigád kapott jutalmat, összesen 50 ezer fo­rintot. D. G. járás országgyűlési képviselői, Pap Sándorné, a Mezőgép Tröszt párttitkára, Varga La­jos Kossuth-díjas építőmester, Inzsel Ottó, a Hazafiak Nép­front budai járási bizottságá­nak titkára és mások. Az úti­cél: Pilisvörösvár—Perbál— Páty—Érd—Törökbálint és Bu­daörs. S a program: a budai járásban immár hagyományos avatóünnepségek sora. Pilis vörös vár Már a kora reggeli órákban több száz helybeli lakds állta körül Pilisvörösvár új, sor­rendben a hetedik óvodáját, hogy tanúja lehessen a nem mindennapi eseménynek. Igaz, ugyan, hogy sok óvodát avat­tak fel országszerte a tegnapi napon, egy azonban bizonyos: (Folytatás a 3. oldalon) KÖZÉLET loan Cotot, a Román Szo­cialista Köztársaság buda­pesti nagyikövete pénteken sajtótájékoztatót tartott a nagykövetségen, a román nép nagy nemzeti ünnepe, az or­szág felszabadulásának kö­zelgő 29. évfordulója alkal­mából. Roeslan Baboe, Indonézia budapesti nagykövete, hazája nemzeti ünnepe alkalmából pénteken délben fogadásti adott a nagykövetségen. A fo-; gadáson megjelent Hollai Im­re külügyminiszter-helyettes,- dr. Szita János miniszterhe­lyettes, a nemzetközi kap­csolatok titkárságának veze­tője, valamint a Külügymi­nisztérium több vezető mun­katársa. Dé?en Imre államtitkárnak, az Országos Vízügyi Hivatal elnökének kíséretében pénte­ken külföldi vízügyi szak­emberek látogattak a Heves megyei Kiskörére. A vendégek ■között volt B. Barsz, a Mon­gol Népköztársaság vízügyi minisztere, Isael Elinawinga, Tanzánia víz- és energiaügyi minisztere, valamint Mongó­lia, Tanzánia, illetve Egyip­tom több más vízügyi szakem­bere.

Next

/
Thumbnails
Contents