Pest Megyi Hírlap, 1973. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-08 / 158. szám
Úri Télen már árusít Az úri Béke Tsz még az idén elkészíti fűtőolajárusítótelepét a központi iroda udvarán, s télen már ott vásárolhatják az úriak a fűtőolajat. Gépjavítás, karbantartás Két hét szünet a gyim vegyiüzemben Két hétig szünetelt a termelés a PEVDI gyömrői vegyi üzemében: ez idő alatt végezték el a gépek nagyjavítását, karbantartását. A jövő héten ismét megindul a munka valamennyi részlegben. Elhunyt Boér Árpád Hosszas betegség után, 60 éves korában elhunyt Boér Árpád nyugdíjas, a Magyar Nemzeti Bank monori fiókjának já- rásszerte jól ismert és népszerű volt előadója. Több mint tíz évig dolgozott Monoron, a tsz-ek hitelügyeit intézte lelkiismeretesen, nagy ambícióval. Szerették őt a hozzá fordulók, a kollégák közvetlenségéért, szerénységéért. Az elmúlt év végén ment nyugdíjba. Hamvasztás utáni búcsúztatása július 10-én, kedden, délelőtt fél ll-l:or lesz a kispesti öregtemetőben. A PÍS.T MÍGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XV. ÉVFOLYAM, 158. SZÁM 1973. JŰLITJS 8., VASÁRNAP Hidroglóbus Vecsésről Épül a vízmű Úriban Három kilométer már elkészült - Minden segítséget megkapnak Űriban néhány éve vették tervbe a községi vízmű létrehozását. A községi tanács vezetői többször jártak Vecsé- sen és Eecseren, ahol tanulmányozták az ottani vízműépítést. Tavaly szeptemberben Űriban is megalakult a társulás, elkészültek a tervek, nem volt akadálya a munka megkezdésének. Egy ideig nem találtak kivitelezőt, az idén azonban a Pest megyei Víz- és Csatornamű Vállalattal megegyezésre jutottak. ★ A vízműtársulat irodájában Brecsok Illés tanácselnök, Sitii Jánosné gazdasági vezető és Nagy Balázs, a Közép-dunavölgyi Vízgazdálkodási Társulat műszaki ellenőre a napi teendőket beszéli meg. A tanácselnök örömmel informál: már három hete folyik a községben a vízmű építése. Megkülönböztetett figyelemmel A bejáró dolgozók — és a művelődés HOGYAN TOVÁBB? A monori járásból csaknem 38 ezren ingáznak naponta Budapestre. Sokat mondó szám ez, s a sajátos helyzet sokféle gondot, feladatot is jelent. Ilyen sajátog, gondot ad a munka utáni művelődés, szórakozás lehetősége, színvonala. Mind a gyömrői, mind a monori vonalrész községeiből legtöbbéi, a Ganz-MÁV AG- oan dolgoznak, s a munkaidő leteltével sokan ott keresnek művelődési, szórakozási lehetőséget. A gyáróriás művelődési központja hatalmas létesítmény, sok-sok országos rendezvény színhelye volt már eddig, __s lesz a jövőben is. A művelődési központ rendezvény-, illetve műsorprogramját akárcsak szavakban felsorolnunk is igen hosszú lenne. A felsorolás helyett röviden: rendkívül változatos, színes a program egész évben. Kérdés most már csak az, hogy mennyiben élnék a vidékről bejárók a le- netőséggel? Mindennemű felmérés nélkül is tisztában vagyunk azzal, hogy nem könnyű a vidékről bejárók megnyerése, lasonló következtetésre ju- ott „Vidékről bejáró dolgo- ;óink művelődési lehetősége" jímű elemző írásában Dura László, a Ganz-MÁVAG művelődési központ igazgatója. Az írás a gyár üzemi lapjában jelent meg. Az alábbiakban néhány megállapítását idézzük. „ ..A községekből városi munkahelyekre utazó, bejáró munkások helyzete megkülönböztetett figyelmet érdemel. Helyzetük elsősorban azért hátrányos, mert az uta- :ás és a várakozás szabad ide- ükből több órát is elvesz, így nűvelődésre már alig marad dejük. ... Általános tapasztalat, rogy a vállalatunkhoz bejáró ndéki dolgozók — időhiány niatt — az olvasómozgalom elvételével alig tudnak bekapcsolódni egyéb művelődési ehetőségekbe. Az olvasás viszont a bejárók elsődlegesen iontos művelődési lehetősége, könyvtárainknak sok vidéki ávasója van. ... Az elmúlt években több vidéki tanáccsal és szervvel alakított ki vállalatunk kap- psolatot. amelyek elsősorban a bejárók kulturális érdekvéA harminc személyből álló brigád a Pacsirta-telepen kezdte meg a csövek lefektetését. Eddig a Szondy, Árpád, Rózsika, Széchenyi, Ady Endre és Kossuth Lajos utca egy részén készült el a vezeték, körülbelül három kilométer hosszúságban. Három árokásó gép végzi a földmunkát, s a szorgos kezek gyorsan helyezik a 80-as, 150-es csöveket a földbe. A vezeték 14,5 kilométer hosszúságú lesz. A vállalat 1974 augusztusára vállalta a teljes befejezést, de az úriak ígéretet kaptak, ha semmi akadály nem jön közbe, már jövő tavasszal sor kerülhet az átadásra. Süli Jánosné arról tájékoztat, hogy az OTP mindenki részére tízévi, hosszú lejáratú hitelt biztosít: portánként hatezer-nyolcszáz forintot kell befizetni a társulatnak. — A vecsési hidroglóbus- nak, amelyet a közelmúltban lebontottak, külön története van — veszi át a szót ismét Brecsok Illés. — Az MSZMP járási bizottságának első titkára, Guba Pál hívta fel a ve- csésiek figyelmét arra, hogy a tartály megfelelne az úriaknak. A vecsési tanács végrehajtó bizottsága, Somogyi Lajos tanácselnök közvetítésével, készségesen felajánlotta segítségét, s könyvjóváírással átadta a száz köbméteres tartályt, csak a lebontási költséget kellett az úri társulatnak megfizetnie. A napokban elszállítják Vecsésről, s a község Sülysáp felé eső részén állítják majd fel. A lakosság örömmel fogadta a vízműépítés megkezdését. Sokan kételkedtek abban, hogy ezt megérik. Ma már a kétkedők is megnyugodtak, a községben mindenki a vízműről beszél. Érthető ez, hiszen köztudomású, hogy milyen egészségtelen vizet adnak a fúrott kutak. A felettes szervek is sok segítséget ajánlottak fel a munkálatok zavartalan végzéséhez. G. J. JEGYZET delmét szolgálják. Sajnos, ezeket a kapcsolatokat a terv- szerűség helyett inkább a spontaneitás é a kampányszerűség jellemezte. Művelődési központunk például különjáratú autóbusszal vitte haza Nagy- kátára a politikai ismeretterjesztő előadások után az öntőket, amit azok nagy örömmel fogadtak. A magas szállítási költségek miatt azonban mégis megszűnt az öntödei politikai akadémia. És szintén a költségváíalási nehézségek miatt szűnt meg a művelődési központ Vecsésre kihelyezett munkásakadémia-sorozata is. A tapasztalatok az igazságos költségmegosztás hiányát bizonyítják a helyi szervek és vállalatunk között Az üzemi és lakóhelyi együttműködést tervszerűvé tenni csak bizonyos fokú koordináció után lehetséges. Vállalatunkhoz 100—150 különböző településről járnak dolgozni munkások. A helyesen értelmezett társadalmi munkamegosztás megköveteli, hogy a vállalatok, üzemek és a települések tervszerűen együttműködjenek. A bejáró munkások kulturális érdekvédelméből adódó legfontosabb feladat tehát az, hogy az üzemekben és a lakóhelyen egyaránt koordináltan — szervezett keretek között — kell foglalkozni a bejáró munkások kulturális helyzetével... ” Az idézett részletekből is kitűnik tehát: figyelemreméltóak a cikk megállapításai. Egy sor kérdés azonban önkéntelenül is adódik, különösképpen érdekes lenne a hogyan tovább?-ra választ kapnunk. (jandó) Mezőgazdasági szakmunkások lesznek NYÁREGYHÁZA Megszépült az iskola A tanév befejeztével Nyáregyházán azonnal hozzákezdtek az általános iskola meszeléséhez, festéséhez, s a napokban már végeztek is a munkával. Szeptemberben újjávarázsolt tantermek fogadják majd a diákokat. A z elmúlt években nem- egyszer írtunk arról, hogy kevés fiatal jelentkezik a monori járásból mezőgazdasági szakmunkástanulónak. A most lezárult tanév során viszont örömmel tapasztaltuk, hogy változás következett be. Elsősorban a bényei jó példára hívjuk fel a figyelmet. A monori járásnak ebben a kis községében tizenheten fejezték be általános iskolai tanulmányukat, a legtöbb nyolcadikos továbbtanul, és közülük öten mezőgazdasági szakmunkásképzőbe jelentkeztek. A Monori Állami Gazdaság egyik legkorszerűbb telepe a felsőfarkasdi. A gazdaság vezetői már jó előre gondoskodtak arról, hogy a szakmunkás-utánpótlást a tehenészetben biztosítsák: felkeresték még a tanév folyamán az iskolát; ahol elbeszélgettek a nyolcadikosaklcal a pályaválasztásról, majd egy napon, szüleikkel együtt, autóbuszba ültették a mezőgazdasági szakma iránt érdeklődő gyerekeket, s elvitték őket a far- kasdi tehenészetbe, utána pedig a péceli iskolába, s örömmel tapasztalták, a gyerekek érdeklődése hamar feltámadt a tehenészszakma iránt. Amikor a kis vendégek meglátták a péceli szakmunkásképző-iskola épületét, szinte egyszerre mondták ki: milyen szép, milyen öröm is lesz itt tanulniuk. Tgy jött létre az a szerző dés az állami gazdaság, és az öt végzős növendék között. ösztöndíjasként tehát öt bényei, egy leány és négy fiú Pécelen tanul majd, s ha végeznek, visszavárja őket a gazdaság. (g.) Ma avatják fel a helyiséget Ifjúsági klubot szerveztek Tiszta falak, magnó, társasjátékok Kompresszorba keverik a festéket a lányok. Ifj. Fekete József felvétele A vecsési művelődési házban az ifjúság többször megpróbálkozott a klubélet megszervezésével. Volt idő, amikor sikerült is elindítaniuk, de közös összetartó erő hiányában, csak hosszabb-rövidebb ideig boldogultak. Rendszerint egy-egy igazgatócsere után, ami Vecsésen gyakori, a klub is feloszlott. A legutóbbi csoport például a Jókai művészeti klubba próbált beilleszkedni, ahol az előadó- művészi tehetségek gyökeret is eresztettek, feltalálták magukat, az egyéb érdeklődésűek azonban nem. Most visszatértek a művelődési házba, ahol szívesen fogadták mind a huszonnégyü- ket. ök, bizonyságául annak, hogy valóban végleg ott akarnak mégtelepedni, kéréssel fordultak az illetékesekhez: József Attila nevével, ifjúsági klubot akarnak alapítani, s leendő klubszobájuk teljes rendbehozását maguk vállalják. Vasárnaponként összejöttek, és serényen dolgoztak a lányok és fiúk. Falfestéssel kezdték. Munkájuk megköny- nyítésére a Ferroelektrikai Szövetkezet kölcsönadott nekik egy festékszóró kompresszort. Ügyesen bántak a zajos masinával. Gyönyörű, világos, tengerkék falúvá varázsolták a füstös szobát. Parkettázásra is sor került, és rádió, magnó, több társasjáték is ott sorakozik már a kényelmes klubszobában. Az ünnepélyes avatást ma, vasárnap tartják, névadójukra, József Attilára emlékezve, Panasznap a járás h író stiff int Feltáruló emberi sorsok majd hivatalosan is birtokukba veszik a klubszobát, melyet valóban kiérdemeltek. F. G. • • Ügyeletes ervos Gombán, Bényén és Kávándr. Nagy Márta (Káva, tanács háza), Gyomron, Mendén é: Péteriben: dr. Balogh Sándo (Gyömrő, Steinmetz kapitán; utca), Monoron és Monori-er- dőn: dr. Bathó László (Monoi Bocskay utca 21.), Maglódon é Ecseren: dr. Szuhaj Jáno (Maglód), Pilisen, Nyáregyhá zán, Csévharaszton és Vasa dón: dr. Csanálosi József (Pi lis, Rákóczi u. 63.), Sülysápo: és Üriban: dr. Bugyi Istvá (Sülysáp, Engels tér 1.), Üllőn dr. Leyrer Lóránd, Vecsésen dr. Nagy Lajos tart ügyelete vasárnap. Ügyeletes gyógyszertár, Monoron a főtéri, Vecsésen az Andrássy telepi. Beteg állatok bejelentése: e monori járás területén vasár nap reggel 8-tól 13-ig, délutár 15-től 19 óráig Monoron, a főtéri gyógyszertárban. A Monori Járásbíróságon szinte mindennap nagy a forgalom, mégis a szerdai panasznapon a legnagyobb. Ezúttal dr. Ádám Éva bíró fogadta a jelentkezőket. nem fizet a gyerek után. Kilépett a volt vállalatától is, csak azért, hogy ne kelljen fizetnie — mondja. — A lakáscímét tudja? — kérdezi a bírónő.-r- Igen — és máris mondja. Napokon belül intézkednek. Feldúlt állapotban lép be az ajtón E. L.-né pilisi lakos. A fél házat és a fél telkét a fiára íratta. A gyereke, a helyzettel visszaélve, többször megfenyegette már, sőt, a feleségével életveszélyes üzenetet is küldött. — Még a rózsákat is ki tépdeste a kertből — mondja E.- né. — Birtokháborítási ügy lesz belőle — hangzik a bírónő válasza. Idős, 60 év körüli asszony lép be, F.-né, kissé félénken. Csak harmadszori kínálásra foglal helyet. — A fiammal együtt lakom, az utóbbi időben nagyon megromlott a viszony közöttünk — mondja. — Minden szó nélkül kiemelte az udvaron lévő betonoszlopokat, még a cseresznyét is leszedte a fáról. Egy szemet sem adott nekem. Pedig a terület telek- könyvileg az én tulajdonom. Amíg elkészül a jegyzőkönyv, F.-né hatósági bizonyítványt hoz a községi tanácstól. írás ellenében. Ám a pénzt két éve hiába várja vissza, eddig még nem kapta meg. — Jóhiszemű voltam, régen ismerem őt, ezért adtam. Megbántam. Az eljárást megkezdik. Űjabb válóperes kérelmek. — A férjem állandóan ivott, gyakran megvert, nem törődött a gyerekekkel... o — Emberi sorsok tárulnak fel a panasznapon — mondja dr. Ádám Éva. — Nem ritka az sem, hogy harmincan-negy- venen keresik fel a bíróságot. Minden panaszt meghallgatunk, jegyzőkönyvbe veszünk, s intézkedünk. Sajnos, igen sok a válóper, a gyermektartási kötelezettség elmulasztása, ezek teszik ki a panaszok zömét. No, meg a pénzkölcsönzés: az adósok legtöbbször késve, vagy egyáltalán nem fizetnek. + Dél van. Ebédszünet. A folyosón még legalább tizenöten várakoznak. Gér József J. I.-né már hosszabb ideje nem él férjével. A válópert jött megindítani. © © G. J.-né Gyömrőről kereste . fel a járásbíróságot l — A férjem április 26. óta Igen furcsa ügyben panaszkodott P. F. gyömrői lakos. Egy ismerőse Franciaországba utazott, és 2500 forintot kért tőle az utazásra. Ö oda is adta a pénzt, megfelelő aláMŰSOR MOZIK Ecser: A magyar ugaron. Gomba: Fuss, hogy utolérjenek ... Gyömrő: Lányarcok tükörben. H . Huszárkisasszony. Maglód: Fekete tollú fehér madár. H. Halálos tévedés Mende: Anna ezer napja (másfél helyár). H. Fekete tollú fe hér madár. Monor: Menyasz- szony a zsákban. H. A sah táncosnője. Nyáregyháza: Két pisze meg az autóstop. H. Lázadás a Bountyn I. rész. Péteri A vőlegény nyolckor érkezik. Pilis: A fogoly ítéletre vár. H. Koma kalandjai. Tápiósáp: Utazás Jakabbal. Űri: Lányarcok tükörben. Üllő: Walter Szarajevót védi. H. Plusz mínusz egy nap. Vecsés: A siker lovagjai. H. Közöny. Matiné: A bosszúállók újabb kalandjai. MŰVELŐDÉSI OTTHONOK Üllő, művelődési otthon, 17- től 22 óráig: ötórai tea, játszik az Alfa együttes. . Monor, a Florida-klubban a budapesti Tavasz Bár Disc Jockey műsora, 18—22 óráig. Zálogba adta személyi igazolványát M. János vecsési lakos lovas kocsit hajtott a község főutcáján. Figyelmetlensége következtében a kocsi megsértette N. József fővárosi lakos gépkocsijának külső részét. Mivel nem volt nála pénz, zálogba adta személyi igazolványát. ötszáz forint bírság megfizetésére kötelezték M. Jánost, de figyelmeztetésben részesült N. József is, amiért ráállt az egyezségre.