Pest Megyi Hírlap, 1973. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-08 / 158. szám
.A, PESÍME&YEI XVII. ÉVFOLYAM, 158. SZÁM hí r la p Kl)LÖ\ KI A DA SA 1973. JÚLIUS 8., VASÁRNAP A Haza fins Né pír ont városi elnökségének újabb 1elhívása Sok társadalmi munkával segítette a lakosság Nagykőrös fejlődését Élenjáró szocialista brigádok — Javult a betegellátás Az elmúlt esztendőben is, a Hazafias Népfront elnökségének felhívása nyomán, a város lakói csatlakoztak az országos akcióhoz, a városfejlesztési és -szépítési versenyhez. Igaz, a hosszú évek tradíciója megszakadt, most nem a nagykőrösiek nyerték el a megyei verseny első díját, ez azonban semmivel sem csökkenti a nagyszerű mozgalom eredményét. A versenyhez való csatlakozással egyidejűleg hangzott el a Hazafias Népfront városi elnökségének egy másik felhívása: segítsék társadalmi munkával Nagykőrös lakói a város egészségügyének fejlesztését. A felhívás nyomán először a konzervgyár dolgozói jelentkeztek, őket követték a többi üzem, valamint a termelőszövetkezetek fizikai és szellemi dolgozói. Nagyszerű, példás munkával tették rendbe az év elején megnyílt szülészet-nőgyógyászat új épületszámyát a konzervgyár szocialista brigádjai. A társadalmi munka révén összegyűlt összegből vették meg a műtő lámpáját is. A DÉMÁSZ villanyszerelői vállalták, hogy ellenszolgáltatás nélkül megoldják az udvar világítását a szülészet-nőgyógyászati osztály előtt. A tavalyi eredmények nagyszerűek, hiszen 10 millió forint értékű társadalmi munka tanúsítja a nagykőrösiek város- fejlesztő, -szépítő tevékenységét. A város egészségügyéért indított akció másik látható eredménye a kórház önálló laboratóriumának megépítése: a volt kazánházat alakították át a konzervgyár, a gépjavító és faipari szövetkezetek dolgozói, illetve a 224. számú szakmunkásképző intézet jövendő szakmunkásai a Fáskert utcában. A konzervgyár szocialista brigádja az építési és villany- szerelési munkákat végezte, melyeknek értéke 50 ezer forint. A gépjavító és faipari szövetkezet asztalosai készítették a laboratórium berendezéseit, 40 ezer forint költséget takarítva meg. Sokat javult tehát a betegek ellátása, hiszen mindazok a vizsgálatok, amelyeket eddig vagy a rendelőintézetben vagy Cegléden, illetve más városban kellett elvégeztetni, most az intézményen belül elvégezhetők, s meggyorsult a gyógyítás, könnyebbé vált az orvosok munkája. A társadalmi munka szervezésében maguk az orvosok is részt vettek. Dr. Kulin Sándor, akit tavasszal választottak meg körzete tanácstagjának, közbenjárt, hogy a budapesti fővárosi tanács egészségügyi osztálya segítségével, csaknem 100 ezer forint értékű használható műszert, orvosi felszerelést, laboratóriumi készüléket kaphasson a város. Még műtőasztalt is szerzett a kórházi osztályok jobb ellátására. A felsoroltak bizonyítják, hogy a város előbbre lépéséért nagyon sokan fáradoznak, ezért nemrégiben a Hazafias Népfront városi elnöksége újabb felhívásban kérte Nagykőrös lakóit, kapcsolódjanak be az idén is az évenként meghirdetett városfejlesztési és -szépíRemek útszakasz ízlésesen kialakított virágágyak Ami még megoldásra vár Sok vizet kap mostanában a Kossuth Lajos utca elkészült útszakasza is: naponta mossa a bőséges eső, s ha kisüt a nap, rendszeresen locsolja a locsolóautó. Egyre több házigazda veszi gondozásba a háza előtt' elterülő, valóban gondozásra érdemes, füves területet. Néhány helyen már ízlésesen kialakított virágágyakat is látunk. Mindez biztató. A város erre közlekedő lakosai minden különösebb szenzáció nélkül birtokukba vették a remek utat. megindultak az autók, lovas kocsik, kerékpárok, egyszer sem lehetett látni köztisztasági alkalmazottat, pedig a jelek azt mutatják, hogy az út mosása nem elegendő ahhoz, hogy a veszélyesen növekvő hulladékhalmaz elkerüljön az úttest széléről, a vízelvezető rácsról. Ha zuhog az eső, felgyülemlik a víz, és a járművek az úttest közepére szorulnak, hideg zuhanyt zúdítva a járókelőkre. A háztulajdonosoktól nem kívánható el, hogy az utcai hulladékot is eltakarítsák: akinek a dolga, annak kell intézkednie. B. I. .. . , , , _ Ám esik az eső, hordja az te s! versenybe, abban a re- ^ a homokot> a hulladé. menyben, hogy az első helyet azután á következő ismét elérhetik. | a. , n a kővetkező A felhívás szerint kétszer ér-!«0 alkalmával meg nagyobb tékelik, illetve összesítik majd mennyiségben lathatunk az az eredményeket, tapasztalata- [ut két szélén. A vízelvezető kát, első ízben július 15-én, i csatornák, ha így marad az Hazafias Népfront városi el- idő, napokon belül bedugul-' nökségi ülésén, majd másodíz- nak, és kész a baj. Nem lehetőén 1974 januárjában. ne megelőzni? Takács Paula I Amióta az első útszakaszon Kerf a Teleki u’cá&an •• Otveafajta rózsát nevel Érik az őszibarack éj a körle A Teleki utca elején van egy rózsakert, melynek gazdája, Varga István, csaknem ötvenfajta rózsát nevel a kis kertben, annak minden centiméterét kihasználva. Hetvenhét éves, nyugdíjas termelőszövetkezeti tag Varga István. Évtizedekkel ezelőtt a Bácskából jött Kőrösre, s azóta a híres rózsakertészetekből hozza, szemzi, neveli rózsatöveit. Nagy része van abban, hogy a tormási temetöoldalon meg másutt is sok új ház udvarában, kertjében annyi szép rózsa nyílik. A napokban felkerestük Varga István kertjét, amelyben mér legnagyobb részben elvirágzottak a rózsák, de sok tőn duzzadnak, sőt ki is nyíltak a másodvirágzás bimbói. Éppen nemes szemeket oltott vadrózsatövekbe a kerttulajdonos, rafiával gondosan bekötözgetve a sebhelyeket. — Ötszázat oltok be — mondotta —, a legszebb fajtákból. Varga István fiatal korában főleg szőlő- és bortermeléssel foglalkozott. Több új szőlőfajtát is előállított. Legjobban bevált az a fajtája, melyet a fehér bajorból és a mézes fehérből nevelt. Pompás rózsái között kardvirágot is láttunk. A kerítés melletti őszibarackfáin már csaknem beérett a termés, a ház előtti körtefáján mosolygott a sok gyümölcs, az asztalon ott volt a jó bor. K. L. MOZIMŰSOR Az Angyal vérbosszúja. Magyarul beszélő, színes angol film. Kísérőműsor: Világmagazin. Előadások kezdete: 4, 6 és 8 órakor. MATINÉ Fény a redőny mögött. Előadás kezdete: délelőtt 10 órakor. KISKÖRZETI MOZI A GÓGÁNYI ISKOLÁBAN Fehér robbantás. Szovjet film. Előadás kezdete: délután 4 órakor. HÉTFŐ Szabad lélegzet. Magyar film. 16 éven felülieknek. Kísérőműsor: Sokszínű föld. Magyar híradó. Előadások kezdete: 6 és 8 órakor. KISKÖRZETI MOZI A HANGÁCSI ÜTI ISKOLÁBAN Fehér robbantás. Szovjet fiim. Előadás kezdete: este fél 8-kor. Végig a szalagsoron A konzervgyárban az idén mindössze 34 vagon egrest dolgoztak fel, jóformán emberi kéz érintése nélkül. A dörzsgép- ben lekoptatták a csumáját, majd szalagon került a rotációs töltőasztalra. Hamarosan eljutott a záróvonalra, ahol lezárták a dobozokat, melyek sterilezőkosarakba rakva, a dunsztolóba kerültek. Varga Irén felvételei Kőcser, Új Élet Tsz Gépkocsiszerviz és íucernaliszt-készitő üzem Szeptember végén adják át A kocséri Űj Élet Termelő- szövetkezet segédüzemi majorjában elkészült a közös gazdaság gépkocsiszervize, amelyet kétmillió forintért a tsz-építőbrigád épített. A szerviz működéséhez szükséges szakembereket már biztosították. Megkezdték a Íucernaliszt- készitő üzem építését is az újmajori telepen, a hidrogló- bus és a kövesút között. A gépek szerelésére hamarosan sor kerül. Az üzemet előreláthatólag szeptember 30-án adják át rendeltetésének. A gépsor a zöldlucerna szárítására és lisztté őrlésére szolgál, de alkalmas szemestermények szárítására is. SPORT Ezüst- és bronzérmet szereztek a középiskolás bajnokság országos döntőjén Szombathelyen rendezték meg a középiskolás bajnokság országos döntőjét három sportágban. Városunkat az Arany János gimnázium két atlétanője kéviselte. Szép, ligetes, központi fekvésű pályán került sor a versenyre, csak az a kár, hogy nem volt kellő hely a bemelegítésre. Atlétikában számonként 12 személy volt jogosult az indulásra. Hanny Judit a 400 méteres síkfutásban, 57,7 mp-es megyei csúcseredménnyel, a második helyen végzett. 100 m gáton, 16,8-cal, sérülten 4. lett. A 200-as döntőbe is bejutott, de ott már nem tudott elindulni sérülése miatt. A II. korcsoportban Klingl Györgyi, 100 m gáton 15,4 mp-es időeredményével, a hármadik, távolugrásban, 499 cm-rei, a nyolcadik helyen végzett. A múlt év után ismét érmes és egyénileg eddigi legtöbb jó helyezésüket érték el a középiskolás bajnokságon a körösi atlétalányok. Labdarúgás a YIT-kupáért A KISZ városi bizottsága a berlini VIT tiszteletére öt sportágban kupamérkőzéssorozatot rendez. A kispályás labdarúgó-bajnokságba 13 KISZ-es csapat nevezett be. A 21-es Volán-pályán, a Kinizsi-sporttelepen és a Rákóczi iskola udvarán több érdekes találkozó került sorra. Néhány 2x30 perces mérkőzés elmaradt: két-két pontjukat a vétlen csapatok kapták. Az 3. fordulóból: VGV—Állami Gazdaság 2:2, 21-es Volán—Szabadság Tsz 7:0, Gépjavító—Konzervgyár 5:2, ÁFÉSZ—NEFAG 5:1, ITV— DÉMÁSZ 5:0. A 2, forduló: VGV—Petőfi Tsz 14:0, ITV—MÁV 16:0, TRAKIS—ÁFÉSZ 3:2 Gépjavító—NEFAG 4:2, Állami Gazdaság—Szabadság Tsz 2:0. A 21-es Volán—Konzervgyár mérkőzés 2 pontját, 0:0-ás gólaránnyal, a Volán kapta. A 3. fordulóból: VGV—SzaA z öreg portás vasárnap ** nyugodtan kiülhet fülkéje elé: zárva hagyják a nagykaput, nincs járműforgalom. Nem kell most a telefonra sem annyira ügyelnie, nemigen zavarják. Kilépők, belépők serege sem készteti éberségre ilyenkor az ember fiát. Mert vasárnap van. Reggel ünneplőbe öltöztette az asszony, ráadta a névnapjára kapott, fehér nyloninget, s most élvezi az ünnepnap csendjét. Széket hozott ki, s leült rá a kapuval szemben. Igaz. itt csak komor falakat lát, meg a téglakerítésből egy darabot, nem úgy, mint otthon, ahol a ház fala mellől elgyönyörködik a bogarászó tyúkokban, a hetyke kakasok hetvenkedéseiben. Igen, itt most csak az üzem falait nézheti. Munkanapokon a jövő-menő kocsikat hallgatja, a serény vagy naplopó emberek veszekedéseit. távolabbról a gépek csikorgását, nyögését, de most csend van. TJ anem ezen a vasárnapon valami rendkívüli történt. Alighogy kiállította a széket a fal elé, éppen csak letelepedett rá fájós derekával, tőle tíz lépésnyire, a falon megjelent egy sárga csőrű feketerigó. — Nézd csak! — mondta magában örvendezve, s megmerevedett székében, nehogy elhessentse magától váratlan vendégét. — Jól van, csak ülj meg szépen, tőled nem kérek belépőt, téged nagyon szívesen látlak. A madár lenézett a népte- len gyárudvarra, meglátta az öregembert is a széken, és megérezte, hogy aki ott ül, a világ minden kincséért sem rebbentené föl a falról, mert örül megjelenésének. Megnyitotta hát hegyes, sárga csőrét, és énekelni kezdett. Nem olyan formás, kidolgozott dallamokat, mint a nálánál iskolázottabb sárgarigók, csak a maga módján de igazán a szívéből, mintha szerelemre vágyó párt akart volna maga mellé csábítani. — No, lám — gyönyörködött benne az öregember, és arra gondolt, jó lenne megértetni ezzel az apró jószággal, hogy élvezi az énekét, kifejezni valamiképp, hogy kedvére van, ha ilyen szép hangokkal kedveskednek egymásnak a földi életek. De nem mert moccanni, s a tiszta madárhangokat hallgatva, figyelte az utcai zajokat is: rettegett, hogy zörgő kocsi fut el az úton, s akkor végeszakad az áriának. De vasárnap volt, nem jött kocsi, a rigót senki, semmi nem zavarta. Az öreg portás a csendben majdnem elsírta magát örömében, hogy ilyen gyönyörű éneket hallhat a városi falak, a vas- és betonsza- gú épületek között. Aztán mégis csak zaj támadt valahol, apró, ártatlan zajocska, és a rigó elhallgatott, mint az önfeledt hegedűs, ha durván rányitják az ajtót. Z"1 sakhamar tovább is re- pült, és az öreg portás szomorúan nézett utána, míg el nem nyelte a messzeség. Miklay Jenő badság Tsz 3:2, Gépjavító— ITV 2:1, 21-es Volán—TRA- KIS 3:2. Az ÁFÉSZ—DÉ- MÁSZ és az Állami Gazdaság —NEFAG 2—2 pontját áz elölállók kapták. A mérkőzések, a kölcsönös megegyezések alapján, jelenleg is folynak az említett helyeken. Az első percben legyőzte minden ellenfelét Szigetszentmiklóson 38 kg- ban indult az országos úttörő szabadfogású birkozóverse- nyen Faragó László. Bár nyolc induló volt ebben a súlycsoportban, a Nk. Kinizsi fiatalja remekelt: minden ellenfelét az első percben két vállra fektette, és megnyerte súlycsoportja küzdelmét. A mezőny kiegyensúlyozottságára és a helyezések megoszlására jellemző, hogy Faragó 5 pontjával a Nk. Kinizsi harmadik lett az egyesületek, közötti pontversenyben. Vasárnapi műsor Birkózás Szeged: felnőtt kötöttfogású I. osztályú egyéni verseny. S. Z. Leskó az ÉDOSZ ificsapatában Leskó Lászlót (Nk. Kinizsi), a tehetséges, 18 éves kapust bevonták a nemzetközi szak- szervezeti ifjúsági labdarúgótornára készülő ÉDOSZ-ifi- válogatottbá. Már ott is van az egyhetes törökszentmiklósi edzőtáborban, majd az együttes Szolnokra utazik, s onnan indul a mérkőzésekre. Említésre méltó, hogy a körösi fiú került legalacsonyabb osztályból az ÉDOSZ-csapatba, s a több Pest megyei szakszervezeti ificsapatból csak ő került be. Rendkívüli vasárnap