Pest Megyi Hírlap, 1973. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-07 / 157. szám

1973. JÜLIUS 7., SZOMBAT “‘"xMMnp Adapter — pótkocsihoz AZ ELSŐ TANÁCSÜLÉSEN Napirenden: Pomáz közrendje és közbiztonsága Szentendrén, az Erdészeti Fa- és Vegyesipari Vállalat­nál ebben az esztendőben ke­reken 300 darab egytengelyes, 7 tonna teherbírású EB—770 típusú pótkocsit gyártanak s azt sem titkolják, hogy jö­vőre megemelik a tervet to­vábbi 200-zal. A teljesítésre az első félévi eredmény a garancia: képünkön a Mun­kácsy Mihály szocialista bri­gád két tagja, Szabó László és Varga András éppen a 250. pótkocsit festi ebben az év­ben. A pótkocsiról még any- nyit, hogy jobbra, balra és hátra egyaránt billenthető és a Magyarországon forgalom­ban levő valamennyi traktor­féleségre rákapcsolható. A pótkocsikhoz nagy térfogatú adaptereket is gyártanak, amelyek a silótakarmány szállítását könnyítik meg. Elsőbbség a közvetítésben Megjavultak a munkakörülmények a szentendrei betongyárban A Beton- és Vasbetonipari Művek szentendrei gyárában a munkaerő-szükséglet szorosan összefügg a termeléssel és a betonáru kereslet-kínálat ala­kulásától függően változik. A kereskedelmi helyzetből eredően az elmúlt eszten­dőben a vállalat létszám­zárlatot rendelt el, a Sentab üzemben a termelés jóformán teljesen leállt és ezért a rekonstrukció befeje­zése után a megnövekedett létszámban ismét csökkenés állt be. A zárlatot — a nép- gazdaságilag rendkívül fontos szentendrei gyárban — idén év elején feloldották, a Sentab üzem ismét munkához látott s ezért most újra nagyobb ará­nyú a munkaerőigény. Sajnos, a vállalatnál a mun­kaerőhiány mellett a fluktuá­ció is számottevő. Tavaly 125 belépővel szemben 139 volt a kilépők száma, ez éves viszonylatban nem kevesebb, mint 40 százalé­kos munkaerőmozgást je­lentett. Ugyanakkor a központi intéz­kedésre bevezetett közös bér­színvonal-gazdálkodás a diffe­Sikeres olvasótábor Tegnap este a három cso­portvezető fiatal prózaíró szerzői estjével tábortűz mel­lett ért véget Csobánkán a kéthetes olvasótábor. A járás valamennyi községéből tábor­ba szállt, összesen negyvenöt hátrányos helyzetű lány és fiú gazdag szellemi zsák­mánnyal tér a mai napon haza szüleihez, pajtásaihoz. A tanulságot a legfrappán­sabban a visegrádi három kislány egyike, Fridrich Rita fogalmazta meg: „Megbeszél­tük mindazt, amire az isko­lában nincs lehetőség” — jól­lehet akadálya sincs. A tá­borvezető Bella György, a Hazafias Népfront járási bi­zottságának alelnöke elmond­ta, hogy a programok közül az ismétlődő bírósági tárgya­lások voltak a legnépszerűb­bek. Ezeken a tárgyalásokon a választott bíróknak nein kisebb kérdésekben kellett dönteniük, mint: isten lété­ben vagy nemlétében: a női és a férfiúi hivatás vitájában; a próza és a költészet tusá- jában; az úttörőmozgalom­ban, illetve a KISZ-ben ta­pasztalható közösségi élet hatékonyságában. A fiatalok munkáját szá­mos kitűnő vendégelőadó se­gítette: Kovács Lajos, a me­gyei ének-szakfelügyelő, a szentendrei gimnázium ének- tanára, Zombori Ottó csilla­gász, Ratkó József és Bella Ist­ván költők, Garami István fotó­művész, Bálint Ildikó és Balázs Judit képzőművészek (utóbbi instrukciói alapján a gyere­kek a rendelkezésükre bocsá­tott két zsák színes rongyból gyönyörű rongykollázsokat készítettek Móra Ferenc Ta- vaszvárás című versének té­májára). Az utolsó előtti es­tén a már felvértezett olvasó i fiatalokat felkeresték a já- j rás és Csobánka község veze- í tői és szabályos fórum kereté­ben válaszoltak a fiatalok kérdéseire. A Hazafias Népfront járási bizottsága nevében Bella György ígéretet tett: lehető­vé teszik, hogy az olvasótábor munkájában részt vett gyere­kek és csoportvezetőik — Cza- kó Gábor, Mózsi Ferenc és Varga Csaba prózaírók, vala­mint Dombai Győző grafi­kus — a későbbiekben is ta­lálkozzanak. renciáltabb bér hatékony és ösztönző alkalmazását nem tette lehetővé. A szakmunkás-utánpótlás nem játszik számottevő szere­pet a munkaerőhelyzet megja­vításában, mivel a betongyár- t<j. szakmában Szentendrén nincs helyi képzési lehetőség. A gyár tanműhelye csak a villanyszerelő szakma oktatá­sára alkalmas. A vezetőség nem él azzal a lehetőséggel sem, hogy a szakmunkás- tanulók hűségét társadalmi szerződéssel megnyerje. Két évvel ezelőtt helytelen beis­kolázás következtében 12 mű­szerésztanuló képzését kezdték el, akiket a megfelelő foglal­koztatási feltételek hiányában másodéves korukban más vál­lalatokhoz irányítottak. A munkaerőhelyzet a je­lentősen megjavult mun­kakörülmények ellenére ma sem kielégítő. A megoldásnak pillanatnyilag egyetlen forrása van: Szent­endre város tanácsa a kötelező munkaerő-közvetítésben el­sőbbséget biztosít a nehéz helyzetben levő vállalatnak. kp. NEMET KONYHA Pomáz nagyközség tanácsa a választás utáni első, rövid­del ezelőtt megtartott ülésén behatóan tanulmányozta a közrend és a közbiztonság helyzetét. A téma napirendre tűzését elsősorban az a tény indokolta, hogy utoljára 1970- ben foglalkozott ezzel a kér­déssel a tanács. A referátumot a legilletékesebb, Nagy István őrnagy, a járási-városi rend­őrkapitány tartotta. Víkendtelepőrök A mindenre részletesen ki­terjedő beszámoló a község közrendjét és közbiztonságát a még észlelhető negatívumok figyelembevételével kielégítő­nek. minősítette. Az elmúlt két és fél évben Pomázon 158 bűncselekmény történt, ezek 60—70 százaléka vagyon ellen irányult. Változatlanul magas a víkendházi betöréses lopások száma. A víkendházak — szá­muk íi—700-ra becsülhető —, rendkívül elszórtan, a község külterületén helyezkednek el, meglehetősen áttekinthetet­len terepen: őrzésük — s ugyanez elmondható a járás egyéb településeinek víkend- házaira is — a követelmé­nyeknek egyáltalán nem meg­felelő. A mezőőrök idejük te­kintélyes részét nem a kijelölt körzetükben töltik, de nem is az ő feladatuk a víkendházak felügyeleté. Éppen ezért fel­tétlenül indokolt lenne meg­felelő létszámú víkendtelep- őr beállítása, mert az őrzés nem is a rendőrség feladata. A járási-városi rendőrkapi­tány a továbbiakban arról be­szélt, hogy a korábbi években rendkívüli gondot okoztak a pomázi rendőröknek és a ta­nácsnak az ifjúságvédelmi in­tézetéből való szökések. Ezen a téren örvendetes a változás: az intézet új vezetői gondot for­dítanak a különböző rendelle­nességek, köztük a szökések megelőzésére is. Ennek ellené­re van még tennivaló, különö­sen az intézet éjszakai őrzésé­nek biztonságosabbá tétele ér­dekében. Nem csínytevők — garázdák A szentendrei rendőrkapi­tányság nagy gondot ' fordít Pomáz közbiztonsága ellenőr­zésére. Hetente rendszeresen szerveznek különböző akció­kat, ezek eredményeként szá­mos garázda, botrányt okozó személyt állítottak már elő. Az elmúlt két és fél év alatt 21 garázda ismerkedett meg a törvény szigorával. Ugyanak­kor változatlanul megzabo- lázásra várnak azok az esti órákban hangoskodó fiatalok, akik „apróbb csínytevéseik” során nemegyszer kárt tesznek a dísznövényekben, vagy célba veszik az utcai lámpákat. Az ilyen jellegű garázdaságokból elsősorban az idegenforgalom révén idekerült fiatalok jár­nak az élen — számlájukra nem egy mezei lopás és lá­nyok inzultálása írandó. Foglalkozott a referátum a közlekedés helyzetével is. Az aktualitás nyilvánvaló: szom­baton és vasárnapokon rendkí­vül zsúfolt a nagyközség fő­útvonala, több ezer gépjármű igyekszik a pilisi községek és Dobogókő irányába. A főútvo­nal kétségtelen áttekinthetősé­ge mellett a nagv forgalom miatt meglehetősen baleset- veszélyes a mozitól a község felső végéig. Sötét kerékpárosok A legtöbb gondot az iskolás­korú gyerekek okozzák a köz­lekedésben, éppen ezért kívá­natos, hogy az új tanévben a pedagógusok többet foglal­kozzanak velük ezen a téren is. A tárgyalt időszakban 25 közlekedési baleset történt Pomáz közigazgatási területén, ebből három halálos kimene­telű volt. Kiemelkedő szabály- sértés miatt 80 felelősségre vo­nást s több mint 100 helyszín- bírságolást alkalmazott a rendőrség. Szólni kell a ke­rékpárosokról, számosán mind a mai napig nem használnak megfelelő fényforrást, s a hátsó sárvédőjükről hiányzik a piros prizma. A közúti bal­esetek előidézőinek 30—40 szá­zaléka kerékpáros! Önkéntes rendőrök A közrend és a közbiztonság megszilárdításában — hang­súlyozta Nagy István őrnagy — jelentős szerepe van a község területén szolgálatot teljesítő 26 önkéntes rendőr­nek. Nemegyszer 4—5 órás szolgálatot teljesítenek a rendőrökkel, munkásőrökkel, mezőőrökkel vállvetve. A tanácsülés elismerését és köszönetét fejezte ki a község valamennyi önkéntes rend­őrének, s felkérte gazdasági vezetőiket, hogy áldozatos tár­sadalmi munkájukért részesít­sék őket fokozott anyagi és erkölcsi elismerésben. A tes­tület a továbbiakban a referá­tummal kapcsolatban több na­gyon hasznos határozati ja­vaslatot fogadott el. mot PIUSSZZNTLASZLO Segítséget kérnek az építőktől Pilisszentlászlón 1969. de­cember 27-én, a község felsza­badulásának 25. évfordulóján adták át rendeltetésének a magántervek alapján, házi ki­vitelezésben készült művelődé­si házat. A szemre valóban tetszetős épület alig került fél­millió forintba. Nem telt el egy év, mikor kezdtek megrepedni a fa­lak. A tanács — akkoriban még nem volt építési hatóság — statikai vizsgálatot rendelt. A vizsgálat megállapította, hogy az épület életveszélyes, süllyed, sürgősen alá kell be­tonozni. A munka elvégzésére a — Szentendrén székelő — Budakalász nagyközségi tanács Építési és Szerelőipari Vállala­tát kérték fel. A hosszú nevű vállalat a teljes felújításért először 800 ezer forintot kért, majd módosította a költségve­tést 308 ezerre. A megye 200 ezer forint­tal sietett a kisközség megsegítésére, s a tanács is elővette a keser­vesen megtakarított 100 ezer forintját (évi községfejlesztési alapjuk ennek kevesebb, mint az egyharmada). A kivitelezők tavaly decemberben felvonul­tak, január elején elkezdték a földmunkákat. Kiderült, hogy az épület alapozása alatt hat méter mélységben 1950-ben még silógödör tátongott. Az el­ső két részszámla összege 270 ezer forint volt. A vállalat áp­rilisban abbahagyta a munkát, s májusban, a korábbi szerző­dést semmibe véve, azt kérdez­te levélben, hogy a még hátra­levő 150 ezer forint értékű munka elvégzésére van-e anyagi fedezete a tanácsnak. Nem volt más hátra, be kellett dobni az elmúlt esztendei pénzmaradványt is. Június 10- én a nyolcfős brigád újra mun­kához látott (látogatásom ide­jén közülük ketten betegállo­mányban, ketten szabadsá­gon voltak). A betonozást rövidesen befeje­zik — volt olyan gödör, amely­be 15 köbméter betont kellett beinjekciózni —, azután jöhet­nek a parkettások. Dicséretes lenne, ha a Szent­endrén székelő Budakalász nagyközségi tanács Építési és Szerelőipari Vállalata a hátra­levő — remélhetőleg rövid — idő alatt azt is szem előtt tar­taná, hogy egy meglehetősen szegény község művelődési lé­tesítményét újítja fel. KALEIDOSZKÓP Dunabogdányban az általános iskola alsó tagozatos tanulói már hatodik éve gyűjte­nek szakértő irányítás mellett népművészeti tárgyakat. Képünkön az értékes gyűjtemény egy kis része, a német konyha látható. Jó hír Leányfaluról: a Du­nakanyar Intéző Bizottság a strand területén előrelátható­lag a jövő esztendőben 400 ezer forintos beruházással élelmiszer-, zöldség- és érték­cikk-árusításra szolgáló pavi­lonokat építtet. ★ Régóta esedékes munkát vé­geznek el a nyár folyamán Pomázon. A szünidőben újjá­építik az iskolai napközi ott­hon konyháját. Ősszel már innen szállítják 4—500 isko­lás, illetve óvodás gyereknek az ízletes ebédet. ★ A Szabadságforrás úton Szentendrén a Papíripari Or­I szágos Vállalat támogatásával I 50 személyes óvoda épül. A kiviteli terveket a Pest me­gyei Tervező Iroda már a múlt hónapban elkészítette Kivitelező: a Szentendrei Épí­tőipari Ktsz Az építkezést ez év harmadik negyedében kez­dik meg, s egy évvel később, 1974 szeptemberében fejezik be. Az oldalt írta és összeállította: Kertész Péter Foto: Gárdos Katalin

Next

/
Thumbnails
Contents