Pest Megyi Hírlap, 1973. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-07 / 157. szám
PEST «EC» «cÄjrlap 1973. JÚLIUS 7., SZOMBAT VIVO VB Göteborgban, a vívó-világbajnokságon a magyar férfi tőrcsapat összeállítási hibák miatt 8:7 arányban kikapott a szovjet csapattól, s így csupán a bronzéremért mérkőzhetett. A lengyel csapat volt az ellenfél, s mivel együttesünk 9:5 arányú vereséget szenvedett, a negyedik hellyel kellett beérnie. A döntőbe a szovjet és a nyugatnémet csapat jutott. A magyar kardcsapat jól vette az első akadályokat. Ma pihenőnapot kapnak a versenyzők, majd vasárnap reggel 9 órakor a női tőr egyénivel folytatódik a küzdelem. A kar- dozók vasárnap vívják az elő-1 döntőt és este a csapatdöntőt. Havannában folytatódott a vízi- labda IBV. A magyar válogatott második mérkőzésén Kuba B-csapatával találkozott, és 13:4 arányú fölényes győzelmet aratott. Beszélő számok a megyei labdarúgó bajnokságról A döntetlenek döntöttek ÚJONCOK A DOBOGÓN Különös bajnokságot zártak a megyei I. osztályú labdarúgók. Az 1972/73-as idény még 16 csapattal indult, Budakalász visszalépése miatt a tavaszt azonban csak 15 együttes folytatta. Így, bár a csapatok a valóságban 225 mérkőzést játszottak, a hivatalos táblázaton Budakalász őszi eredményeinek törlése miatt HVDSZ-spartakiád Cegléden Kuparajt és folytatás A közelmúltban lezajlott megyei MEDOSZ-sportnap után, ma a HVDSZ Cegléden rendezi negyedik spartakiád- ját, amelyre 19 vállalat és üzem hivatalos. Férfi és női kispályás labdarúgás, kézilabda, asztalitenisz, sakk, atlétika és úszás szerepel műsoron. Az ünnepélyes megnyitó 8.40-kor lesz a Ceglédi Vasutas-sporttelepen, majd a különböző pályákon, illetve termekben 9 órakor kezdődnek a küzdelmek. Az eseményt 15.30-kor ünnepélyes eredményhirdetés, díjkiosztás zárja. A labdarúgás továbbra sem hiányzik a sportprogramból. Folytatódnak a Nyári Totó Kupa mérkőzései, a Vasutas Totó Kupában pedig a Ceglédi Vasutas is megkezdi szereplését. A megyébajnokság- jutá ba jutásért kiírt osztályözóri Szigethalom 8:0-ás győzelemmel a tarsolyában áll ki a aülysápi visszavágóra. Ezt az előnyt a helyiek már nem i ózhatják be. A gödi Fészek Napok keretiében 6 sportágban rendeznek versenyt. Bár még messze van az ünnepség, vasárnap elkezdődnek a labdarúgó-mérkőzések. Tíz csapat lép pályára, a visszavágót július 15-én vívják, s július 22-én az öt állva maradt csapat mellé bekapcsolódik a Gödi TSZSK igyüttese is. Július 29-én lesz i második forduló visszavágja, augusztus 5-én pedig a két elődöntő. Ezután bekapcsolódik a küzdelembe a Gödi TK, a tavalyi védő, s szeptember 8-án, valamint 9-én Gödön lesz a Fészek Kupa fináléja a harmadik, illetve az első helyért. Az előcsatározáso- iat még hazai pályán vívják a csapatok. Három sportágban bajnok- avatás lesz. A hét végén az országos vidéki atlétikai bajnokságot Szombathelyen, a vidéki evezős bajnokságot Tatán rendezik, míg a birkózók i fővárosban randevúznak. Szombat. ATLÉTIKA. Országos vidéki bajnokság (Szombathely, 9 és 14.30). BIRKÓZÁS. Országos szabadfogású egyéni bajnokság (Játékcsarnok, 16). EVEZÉS. Vidéki bajnokság (Tata, 9 és 16.30). SPORTNAP. A HVDSZ negyedik megyei spartakiádja (Cegléd, 8.30) . Vasárnap. ATLÉTIKA. Országos vidéki bajnokság (Szombathely, 10.30 és 14.30) . BIRKÓZÁS. Országos szabadfogású egyéni bajnokság (Játékcsarnok, 10). EVEZÉS. Vidéki bajnokság (Tata, 9 és 16). LABDARÜGÄS. Nyári Totó Kupa. NB I B. B-csoport: Várpalota—Kossuth KFSE (17, Bauer). NB il. Déli csoport: Váci Híradás—FÖSPED Szállítók (17, Ju- rinkovics). Vasutas Totó Kupa. B-csoport: Ceglédi VSE—Törekvés (17, Faragó). Osztályozó a megyebajnokságba jutásért. Sülysáp—Szigethalom (17, Halász). A Fészek Kupa első fordulója, a mérkőzések az elöl állók otthonában, 17 órakor kezdődnek. Fóti Vasutas—Fóti Gyermekváros, Dunakeszi Mechanikai Labor—Dunakeszi Járműjavító, Zrínyi SE—Du- nabogdány, Püspökszilágy—ör- bottyán, Szokolya—Kisnémedi. A sportszerűtlenség ára A játékvezető bántalmazása miatt félbeszakadt Gödöllői Vasas n.—Túra labdarúgó-mérkőzés ügyében a Gödöllői Járási Labdarúgó Szövetség a következő döntéseket hozta. A találkozó két pontját a pályán elért l:0-ás eredménnyel a Gödöllői Vasas II. javára igazolta. Bor- bás Mihályt, a turaiak edzőjét a játékvezető bántalmazása és botrányokozás miatt edzői tisztségéből azonnali hatállyal felfüggesztette, minden sporttevékenységtől és a pályák látogatásától öt évre eltiltotta. Szikura János túra! játékos a bíró bántalmazása miatt kétéves eltiltást kapott. Szilágyi Gábor és a kiállított Hubert László 1973. december 31-ig nem szerepelhet. A túrái sportkör a következő hat bajnoki mérkőzésen saját költségére köteles szövetségi ellenőrt fogadni. Dömsöd környékén a víkendtelek-tulajdonosok és építkezők figyelmébe ajánljuk új NEHÉZVASÁRI BÓLÉINKAT (Dömsöd, Kossuth L. u. 53.), ahol különböző méretű és minőségű vasidomok, csövek, lemezek, kábelek kaphatók nagy választékban. Műszaki boltunkban, valamint tüzelő- és építőanyag-telepünkön az összes, víkendházépítéshez szükséges műszaki cikk megvásárolható. DÖMSÖDI ÁFÉSZ csak 210 szerepel. Sőt, tovább folytatva a sort, csak 209 találkozó került sorra, mert még ősszel az újhartyá- niak, gépkocsihiba miatt, nem érkeztek meg Pomázra. Figyelemre méltó az újoncok kitűnő szereplése, ugyanis a dobogós helyezéseket a területiből felkerült újoncok foglalták el. Bevezetőben nézzük a megyei bajnokság végeredményét. A megyebajnokság 1972/ 73. évi végeredménye 1. Gödöllő 28 20 5 3 58:21 45 2. Perbál 28 20 — 8 70:38 40 3. Monor 28 16 4 8 52:39 36 " 4. Budaörs 28 14 6 8 54:34 34 5. Üllő 28 12 5 11 43:42 29 6. Pilis 28 13 3 12 52:51 29 7. Nagykőrös 28 11 6 11 31:31 28 8. Isaszeg 28 11 5 12 44:42 27 9. Pomáz 28 10 5 13 38:40 25 10. Kartal 28 8 8 12 46:50 24 11. SZTK 28 11 2 15 40:47 24 12. Maglód 28 10 4 14 41:52 24 13. Cs. Autó 28 9 4 15 44:51 22 14. Fóti SE 28 7 7 14 36:57 21 15. Üjhartyán 28 6 — 22 28:82 12 Budakalász visszalépett Érdekes a most lezárult és a tavalyi küzdelmeket összehasonlítani. Az 1971/72. évi bajnokságban a következő sorrend született: 1. Bem SE 47, 2. Nagykőrös 40, 3. Isaszeg 39, 4. Pilisi KSK 37, 5. Budaörs 33, 6. SZTK 30, 7. Főt 29, 8. Maglód 29, 9. Pomáz 27, 10. Üllő 27, 11. Kartal 27, 12. Budakalász 27, 13: Üjhartyán 26, 14. Csepel Autó 23, 15. Váci Vasutas 20, 16. Tököl 19 ponttal. Akkor a Bem SE — igaz, hogy két mérkőzéssel többet játszottak a csapatok — hét pont előnnyel zárta az évet. Most Gödöllő 5 ponttal előzte meg a második helyezett Perbált. Elmondhatjuk azt is, hogy a döntetlenek döntöttek, ugyanis míg a perbáliak egy döntetlent sem szereztek, a gödöllőiek ötöt. Az első két helyezett egyaránt 20 győzelmet aratott, s ez az „ötös” hátrány sokat nyomott a latban a perbáliak szempontjából. Még Üjhartyán maradt döntetlen nélküli, a döntetlenrekorddal pedig a kartali gárda büszkélkedhet: nyolcszor osztozott a pontokon. Ha az elmúlt két bajnokságot összehasonlítjuk, feltűnő, hogy az 1971/72. évi ezüstérmes Nagykőrös most csupán 7. , lett. Még nagyobb visszaesés tapasztalható a fótiaknál, akik a hetedik helyről a tizennegyedikre csúsztak vissza, s ez kiesésüket jelentette. Az SZTK- ról is elmondhatjuk: volt jobb. Üllő, amely tavaly 10. volt, most az ötödik helyen végzett, azonos pontszámmal és gólkülönbséggel a pilisi csapattal, s azért előzte meg őket, mert egymás elleni két találkozójukon az üllőiek mérlege a kedvezőbb. Őszi sorrend 1. Perbál 14 10 — 4 29:17 20 2. Gödöllő 14 9 2 3 26:16 20 3. Monor 14 8 2 4 28:18 18 4. ulio 14 8 2 4 23:16 18 5. SZl'K 14 8 1 5 30:20 17 6. Isaszeg 14 7 2 5 24:21 16 7. Budaoi-s 14 6 3 5 23:15 15 8. Pilis 14 6 2 6 26:27 14 9. Pomáz 14 5 2 7 14:18 12 lü. l\ agy Kőrös 14 5 1 8 14:21 11 ll. MagiOd 14 5 1 8 17:27 11 12. Főt 14 3 4 7 17:30 10 13. Ujnartyán 14 5 — 9 19:34 10 14. Csepel Autó 14 3 3 8 19:23 9 15. Kartal 14 3 3 8 17:23 9 Tavaszi 1. Gödöllő sorrend HU 3 — 32: 5 25 2. Peroál 14 10 — 4 41:21 20 3. Budaörs 14 8 3 3 31:19 19 4. Monor 14 8 2 4 24:21 18 5. Nagykőrös 14 6 5 3 17:10 17 6. Kartal 14 5 5 4 29:27 15 7. Pilis 14 7 1 6 26:24 15 8. Pomáz 14 5 3 6 24:22 13 9. Maglód 14 5 3 6 24:25 13 10. Csepel Autó 14 6 1 7 25:28 13 11. Isaszeg 14 4 3 7 20:21 11 12. Üllő 14 4 3 7 20:26 11 13. Fót 14 4 3 7 19:27 11 14. SZTK 14 3 1 10 10:27 7 15. Üjhartyán 14 1 — 13 9:48 2 Érdekes képet mutat a csa patok őszi és tavaszi szerepléséről készített statisztika. Ebből kiderül, hogy Gödöllő jobb második félévi szereplésével harcolta ki a bajnoki címet, hiszen ősszel még Perbál vezetett jobb gólkülönbségével. Nagykőrös őszi 10. helyét a tavaszi ötödikkel váltotta fel, s Budaörs is szépen előrerukkolt, a Csepel Autóhoz hasonlóan. A legjelentősebb a karta- liak teljesítménye, ősszel csupán kilenc pontot, tavasszal viszont ennek majdnem kétszeresét szerezték, s elkerülve az őszi utolsó helyről, biztosították bennmaradásukat. Az érem másik oldalát többek között az üllői és a szi- getszentmiklósi csapat jelenti. Az őszi negyedik Üllő a tavaszi rangadósorban csupán tizenkettedik, az első félévet ötödik helyen záró SZTK pedig a tizennegyedik. A megyebajnokságban ösz- szesen 677 gól esett. A legtöbbször a perbáliak vették be a hálót (70), mögöttük a gödöllőiek következnek (58). A legkevesebb gólt a bajnokcsapat kapta, a legtöbbet pedig a sereghajtó Üjhartyán. Az első hat helyezett és Isaszeg gólkülönbsége pozitív, Nagykőrösé egálban' van, a többi együttes több gólt kapott, mint adott. Egyébként a gólokról, a csapatok hazai és idegenbeli szerepléséről holnapi cikkünkben számolunk be. B. L. Hegesztő és egyéb transzformátorok készítését és javítását vállaljuk. Szivattyú motorok és szivattyúk javítása és mindenféle villanymotor tekercselése. Vállalási idő: 14 napon belül. • • • Karbid gázfejlesztő készülékek, hegesztőapparátok javítását, hitelesítését rövid határidőre vállaljuk. ELEKTROFÉM Ipari Szövetkezet Dabas III., Biksza M. út 479. Telefon: 202. APRÓH1RDETESEK A Kőbányai Sörgyár Kirendeltsége Vác. Felvesz: női segédmunkásokat fejtőüzemi dolgozóknak és férfi segédmunkásokat. Fizetés „kollektív szerződés” szerint. Cím: Kőbányai Sörgyár Kirendeltsége Vác, Balassagyarmati út 26. Irányítószám: 2601. __________________ Né met vagy angol nyelven beszélő fiatal lányokat INTERTOURIST boltjainkba, változatos és kulturált munkahelyekre kezdő eladónak felveszünk. Állami nyelvvizsga esetén nyelvpótlékot fizetünk. Kereset a Vállalati Kollektív Szerződés szerint. Egyenruhát adunk. Munkahelyek: télen csak Budapesten, nyáron az ország legszebb szállodáiban és idegenforgalmi központjaiban, ahol szállást és üzemi étkezési lehetőséget biztosítunk. A felvételre kerülőknek a szakmunkásbizonyítvány megszerzése lehetséges. JELENTKEZNI LEHET: Budapest V.,- Szép u. 6. I. em. Intertourist igazgatójánál a reggeli órákban. BUDAPESTI MŰBÚTORASZTALOSOK ISZ keres styl bűtorasztalos és faipari gépmunkásokat reszortmunkára, férfi és női segédmunkásokat. • Jelentkezés: Budapest X.# Maláta u. 31. (az Élessaroktól 5 perc). A MÁV Gépjavító Üzem felvételre keres azonnali belépéssel: lakatos, marós, vésős, festö-mázoló, tmk-gép- lakatos, tnik-villany- szerelő, betanított gépmunkás, betanított munkás, anyagmozgató és segédmunkásokat. MAv utazási kedvezmény és üzemi étkezés van. Cím: Budapest XIV. kér., Tahy u. 97 — 101. Bejárat: Tatai út és Fáy út sarokról. Azonnali belépéssel felveszünk vizsgázott autóelektromos szerelőt, Lenin Mezőgazda- sági Termelőszövetkezet. Mende. Jelentkezés: Lenin Mg. Tsz. Mende. gépmühelyve- ze*őnél Volán 1. sz. Vállalat ceglédi munkahelyre felvételre keres érettségivel rendelkező forgalmi szolgálattevőket (forda szolgálatos beosztással). Jelentkezés: Cegléd, Külső Körösi út, forgalmi osztály. E 30^-es, 304-es és 652-es típusú kotrógépekre vizsgázott kotrómestereket felveszünk. Bérezés a vállalat kollektív szerződése szerint. Jelentkezés: Talajjavító Vállalat Szentendre, Római sánc utca 9—13. A Városi Tanács VB. Pénzügyi osztálya pályázatot hirdet 1 fő revizori állás betöltésére. Pályázati feltétel : közgazdasági érettségi, gyakorlattal rendelkezők előnyben, önéletrajzos jelentkezés a Vác Városi Tanács VB. Pénzügyi osztályán. A Vác Városi Tanács VB. Titkársága pályázatot hirdet jogi és szervezési előadói állás betöltésére. Az állás betöltésére azok Is jelentkezhetnek, akik jelenleg végzik jogi tanulmányaikat. A Vác Városi Tanács Családi- és Társadalmi Eseményeket Rendező Intézet pályázatot hirdet az intézet vezetői állásának betöltésére. Az állás betöltéséhez középiskolai végzettség szükséges. Jelentkezni lehet az állások betöltésére személyesen vagy írásban^'Vác Városi Tanács VB. Személyzeti csoportjánál mindennap 8—16 'óráig (I. em. 106-os szobában). Dunakeszin, a sütőipari vállalat szakboltjába egy műszakos bolti eladót azonnal felveszünk. Jelentkezés: Vác, Március 15. tér 5. Termelőszövetkezet felvételt hirdet nagy gyakorlattal rendelkező autószerelő, autóvillamossági szerelő. Diesel-adagolójavító, lánctalpas erőgépvezető, munkakörökben. Mathiász János Mg. Tsz. Szentendre, Rózsa u. 21. Faipari gépmunkást keresünk felvételre, ió kereseti lehetőség, bérezés kollektív szerint. Nagykőrös, Rákóczi Tsz. Gödöllőn azonnal beköltözhető kettőszobás ház sürgősen, olcsón eladó. Illés István u. 58. sz. Maglód központjában 3 szobás családi ház eladó. Érdeklődni: Gyömrő, Kossuth Fe- renc u. 30. Megvételre felajánlunk 1 db. 1500-as TOS esztergagépet. Ceglédi Cipőipari Vállalat Cegléd, rn.. Fűtőház u 11. Ül.: Káré. Tel.: 465 Kitűnő állapotban levő CZ-s Wartburg de Luxe eladó. Kerepes. Szabadság út 144. Földiák. VEGYES Mii5“'- ' Elcserélném kétszobás, összkomfortos nagy- kátai családi házamat 250 négyszögöl bekerített telekkel, budapesti 1 szobás, összkomfortosra. Víz, villany van. 7000 Ft OTP álvállalással. Megtekinthető: Nagykáta, Üj u. 10. _____________ Es küvőre divatos menyasszonyi-, koszorúslányi ruhák kölcsönzése. Budapest VII., Akácfa u. 27. Olcsón eladó 5/90-es kötőgép és 2 — 3 éves gyermek gondozását vállalom. Berlinger Jánosné, 2200 Monor, Kossuth u. 88/b. FIGYELEM! 8 általános iskolát végzett 15 —18 éves fiatalokat az 1973/74-es oktatási évre szakmunkás- tanulónak az alábbi szakmákban felveszünk: Kőműves, hideg-burkolő, tetőfedő, szobafestő és tapétázó, víz-, gáz-, fűtésszerelő.' A vidéki kőműves, tetőfedő és burkoló tanulóinkat jól felszerelt szakmunkás otthonban helyezzük el. 4 ágyas szobák, napi háromszori étkezést, havonta egyszer hazautazást, munka- és védőruhát, szerszámot biztosítunk. Szobafestő és tapétázó, valamint víz-, gáz-, fűtésszerelő szakmára csak budapesti, vagy Budapest környéki (naponta bejáró) fiatalok jelentkezését fogadjuk el. Részükre útiköltséghozzájárulást biztosítunk. A kőműves, hideg-burkoló és tetőfedő szakmunkás- tanulóknak jelentkező fiatalokkal társadalmi-tanulmány^ szerződést is kötünk, mely a havi szakmunkástanuló- ösztöndíjon felül 250,— Ft külön ösztöndíj biztosítását jelenti. A fenti szakmák iránt érdeklődő fiataloknak felvilágosítással szolgálunk és az iskolai év befejeztével jelentkezésüket elfogadjuk. Jelentkezés 1973. augusztus 15-ig szövetkezetünk személyzeti vezetőjénél a 252—240-es telefonó n vagy levélben az alábbi címen: „Favorit” Építőipari Szövetkezet 1116 Budapest, Soproni u. 149. Megközelíthető: a Móricz Zsigmond körtérről a Fehérvári úton a 18-as villamossal a végállomásig (Albertfalvai kitérő). Ipari tanulókat szerződtetünk az 1973/74. tanévre kőműves, ács, asztalos, festő, burkoló. villany- és víz-gázszerelő szakmákba. Kőműves ipari tanulónak ipari tanulóotthoni elhelyezési biztosítunk. Előzetes írásbeli jeletkezés: Április 4. Építőipari Szövetkezet. Budapest VTTT- Auróra u. 23. Tizes kötőgéptűt vennék néhány százat. 1399 Budapest, Postafiók 932. Az őszi cukorrépa-átvételi idényre FELVESZÜNK cukorrépa-átvevőket Jelentkezés a személyi adatok rövid leírásával a Mátravidéki Cukorgyáraknál: 3001 Hatvan. A jelentkezőknek augusztus második felében négynapos tanfolyamon kell részt venniük.