Pest Megyi Hírlap, 1973. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-04 / 154. szám
\ Tanműhely — társadalmi munkával Szeptemberre készül el Igaz, ^ már hivatalosan is befejeződött a tanév, de a Péteri általános iskola udvara még most is gyermekzajtól hangos. A nagy sürgés-forgás oka: az intézmény új épületrésszel bővül. — A gyakorlati foglalkozás tanításának legfontosabb tárgyi feltétele a tanműhely. Az elkövetkezendő években az új terem a fiúk téli politechnikai elfoglaltságát biztosítja — mondja az iskola igazgatója, Tomsó lmréné. — A községi tanács nem kis összeggel, százezer forinttal járul hozzá az építkezéshez. Ez a pénz csupán az építőanyagra elég, ezért a szükséges munkálatokat •teljes egészében társadalmi összefogással szeretnénk elvégezni. A terv és költségvetés elkészítését,' valamint az építkezés szakmai irányítását egyik tanulónk édesapja, Hrutlca Ferenc vállalta magára. A termelőszövetkezettől ez alkalommal is .sok segítséget kapunk: az összes anyag szállítását biztosítja. Már év közben megkezdtük a társadalmi munkák szervezését, s így nemcsak a gyerekek, de szüleik támogatására is számíthatunk. (vargáué) MŰSOR MOZIK Maglód: Porondparádé. Nyáregyháza: Pisztolypárbaj. Vecsés: Hideg pulyka. P*E S T Mi GY Ed HÍRLAP..KÜLÖNKIADÁSA XV. ÉVFOLYAM, 154. SZÁM 1973. JULIUS 4., SZERDA Együttműködési szerződés készül Hogyan tölthetné be rendeltetését a pilisi művelődési ház? Sokan felajánlották segítségüket Az MSZMP Pilis'nagyközségi bizottsága a napokban tanácskozásra hívta össze a község üzemeinek, intézményeinek párt- és gazdasági vezetőit. A tanácskozáson részt vett Foldest István, az MSZMP járási bizottságának propaganda- és művelődési osztályvezetője is. Juhász János, a pilisi párt- bizottság titkára tájékoztatót adott a helyi művelődési ház jelenlegi helyzetéről, munkájáról. ' Földesi István elmondotta, hogy a pilisi intézmény az utóbbi években nem szerzett jó hírnevet a községnek. Évek óta nem megfelelő vezetőségének személyi összetétele, és gondot okoz AKIK VÁLLALTÁK A munkacsapat-vezető KA MEGVAN AZ EGYETÉRTÉS... Egész nap a szabadban, az út mentén, az üllői kanyarban. A gyorsaság és a lassúság centiméterekre egymástól: a száz. lóerős teherautók rohanása, a kétkezi munkások lapátolása. ★ A csoportvezető Kurucz Mihály napbarnított arcú, cserzett kezű ember: — Én Karcagról jöttem a 4-est építeni, a munkatársaim meg innen-onnan. Nehéz fizikai munka, amit végzünk, nem szívesen vállalják. Mi vállaltuk és nem bánjuk. Csak az esik rosszul, hogy olyan sokszor elmarasztalnak bennünket. Pedig nincs könnyű dolgom. Sokszor marad távol egy vagy több ember is igazolatlanul a munkahelyéről, hiányukat nehéz pótolnunk. Akik viszont itt vannak, azoknak dolgozniuk kell. A becsületes és igyekvő órabéremelést ka-p, aki lusta, mert olyan is akad, azt nevelni próbáljuk, többkevesebb sikerrel. Elértem már, hogy egyre ritkább a távolmaradó, de van olyan is, aki nem hallgat rám, inkább elmegy tőlünk. Igaz, hogy kevés a munkáskéz, de ők jobb, ha nem is jönnek. ★ Hátratolja fején kifakult svájcisapkáját, összekulcsolja mellén két izmos karját, majd magyairázólag széttárja: — Már a felszabadulás előtt is útépítő voltam. Nehéz mesterség ez, de aki jól dolgozik, megbecsülik. Háromszoros sztahanovista voltam, kiváló dolgozó vagyok. Két éve a KPM elismerő kitüntetést adott. 1970-ig én is csákányoztam, lapátoltam. Megromlott az egészségem, de az útépítőket nem tudtam elhagyni. Munkacsapat-vezető lettem. Nagy a felelősségem. Párttag vagyok, és,, tudom, mi a tennivalóm. Eddig hétszeres kiváló szocialista brigádban dolgoztam. Remélem, az én csoportomat is sikerül majd jó közösséggé szerveznem! Ha megvan az egyetértés, jobban megy a munka. B oesán a tkér ően ráteszi nehéz kezét az enyémre: mennie kell, megjöttek a sódert hozó teherautók. A kiásott út- mederbe kerül az alapszilárdító. Még meg sem fordul az utolsó kocsi, már meglódul a türelmetlen autófoljmm. Kurucz Mihály arca megkeményedik. Csak úgy magának dohogja: — Nem tudják kivárni azt az egy-két percet. Még balesetet okoznak a rohanók. Fejét csóválva egy sóderdomb elé áll, lapátolni kezd. Most ott van rá szükség. Pesti Imre SZÉP MAGYAR SZÓ Irodalmi műsor a laktanyában Vidáman a tábortűz körül A közelmúltban a monori művészbarátok körének tagjai a járásunk területén levő egyik katonai alakulathoz látogattak. A katonák gondosan előkészített szabadtéri színpaddal várták a vendégeket. A VIT jegyében ' lezajlott Szép magyar szó című irodalmi műsor osztatlan sikert aratott a hallgatóság körében. A műsorban fellépett Gaszner Judit. Radnics Erzsébet, Rigó László, Novák Pál, Funde- lius Leó, Erdélyi Lajos és Petrik Gábor. Elhangzottak Arany János, Radnóti Miklós, Illyés Gyula legszebb versei, Karinthy Frigyes műveiből' is hallhattak szemelvényeket a jelenlevők. Az igen hálás közönség nemegyszer nyíltszíni tapssal jutalmazta a műsor szereplőit. Különösen Rigó László produkciója aratott nagy sikert. Több mint 30 perces műsorában pol-beat, vers és egyéni rögtönzések váltogatták egymást. A műsor után hangulatos tábortűz és szalonnasütés tette változatosabbá a délután programját. A honvédalakulat és a művészetbarátok köre szocialista együttműködési szerződést köt majd a közeljövőben egymással. épületének elhanyagolt állapota is. Igaz, tavaly a nagyközségi tanács csaknem 80 ezer forintos költséggel felújította a belső nagytermet, kívülről azonban továbbra is rossz állapotban maradt az épület. A pártbizottság osztályvezetője megemlítette azt is, hogy Pilisen évekkel ezelőtt élénk kulturális élet folyt. Az akkori színjátszók a járás,- sőt a megyehatáron kívül is ismertek voltak. Jó lenne ezt a népszerűséget visszaszerezni. Végezetül hangsúlyozta, a tanácskozás célja az együttműködési szerződés előkészítése. Bogár Miklós, a helyi ruházati ksz elnöke helyeselte a társadalmi összefogást a művelődési otthon fenntartása érdekében. A szövetkezet nevében felajánlotta az erkölcsi és anyagi segítséget. Javasolta, létesítsenek a művelődési ház keretein belül szövetkezeti klubot. A megvalósításhoz a KISZÖV és az OKISZ is tud anyagi segítséget nyújtani. Nánai Sándor, a Hunyadi Tsz párttitkára hangsúlyozta: a pedagógusok bevonása nélkül nem lehet előrelépni a kulturális életben. Meg kellene végre találni a megfelelő személyt a művelődési 1 ház igazgatói posztjára. Török Mária, a nagyközségi tanács elnöke elmondotta: a művelődési ház állami költségvetésből évi 40 ezer forintot kap. Ez az összeg még az alkalmazottak évi bérét sem fedezi. Ezért kénytelenek úgynevezett „pénzes” rendezvényeket szervezni, az elmúlt hóna-* pókban például minden hét végén zenés-táncos összejöveteleket tartottak, érthető tehát, hogy néhány fontos kulturális munka háttérbe szorul. A legsürgősebb teendő jelenleg a külső tatarozás lenne. Csikós János, az ÁFÉSZ igazgatósági elnöke javasolta, hogy az udvari helyiséget bontsák le, építsenek helyette újat, s legyen ott a szövetkezeti klub. A jelenlevők egyetértettek a javaslattal. Sedró János nyomban felajánlotta, hogy pénzzel és anyaggal is segítik majd az építkezést, a külső tatarozást. Csikós János az ÁFÉSZ kőművesbrigádja nevében tett ígéretet a támogatásra. Lenthár Kálmán, a Hunyadi Tsz elnöke szerint nagyon fontos, hogy milyen állapotban van a művelődési ház: ott tartják ugyanis a közgyűléseket és a többi rendezvényt is. Javasolta, tegyék még (rendszeresebbé a TIT-előadásokat. Örömmel üdvözölte a szövetkezeti klub létrehozását. Járvás Ferenc járási népművelési felügyelő javasolta a tanácskozás részvevőinek, hogy minél előbb alakítsanak társadalmi vezetőséget, amelyben minden támogató szerv képviselője helyet kap: csak így lehet jelentős fejlődést elérni a művelődési munkában. Földest István zárszavában örömmel állapította meg: a tanácskozás elérte célját, az üzemek, gazdasági egységek magukénak érzik a művelődési otthont. az együttműködési szerződés alapjául szolgálhat a mai tanácskozás. Ha az elmondottak a gyakorlatban is megvalósulnak, néhány év múlva már sikerekről számolhatnak be a pilisi művelődési ház munkájának tárgyalása- I kor. Gér József I (ff- j.) Külföldi tehénfajták Nagy tejhozamú és más előnyös tulajdonságokkal rendelkező külföldi tehénfajtákat honosítanak meg több gazdaságban. A jó állattenyésztő hírében álló Sárvári Állami Gazdaság például jugoszláv fekete lapály tehénállományt vásárolt, amelynek egy-egy tehene évente átlagosan 4000 liter tejet ad. Néhány héttel ezelőtt az USA-ban és Kanadában honos nagy tejtermelő képességű Holstein-friz fekete lapály marhák érkeztek repülőgéppel a Vas megyei gazdaságba. ^ ■ , Útépítés Monoron A Pest megyei Híd- és Ütépítő Vállalat monori kirendeltsége jó ütemben végzi munkáját Monoron, a Luxemburg utcában. A több mint egymillió forintba kerülő új út az ipartelepre vezet, ahol helyet kap majd a FŰSZERT, a MÉH és a Filmtechnikai Vállalat kihelyezett üzeme. Mutnéfalvy felvétele A vecsési 1. számú általános iskolában Újabb tantermek szabadulnak fel Gazdag év — Üdülőkben — Szakköröket alakítanak Megkértük Spengler György- nét, a vecsési 1. számú általános iskola igazgatónőjét, adjon tájékoztatást az elmúlt tgnév eredményeiről és eseményeiről. — Az iskola tanulmányi átlaga 3,4 lett. Elégedett vagyok vele. A sok járványos megbetegedés miatt nagyon magas volt a mulasztási arány. Intézményünkben huszonöt veszélyeztetett helyzetű és negyvennyolc hátrányos helyzetű diák tanul. Tanulmányaik és magatartásuk alakulását, a szülőkkel szoros kapcsolatban, már eddig is rendszeresen figyeltük és segítettük, de a jövő tanévben még tevékenyebben lépünk fel helyzetük javítása érdekében. — Az idén először tartottunk pótfoglalkozást. Az arra utalt harmincnégy bukottból húsz megfelelt, tizennégy pedig augusztusban pótvizsgá- zik. — A diák életében a legfontosabb a tanulás. De bizonyára más elfoglaltságot is biztosít az iskola a gyerekeknek.-A Eseményekben igen gazdag volt az elmúlt tanév. Az úttörőmozgalom keretein belül megtartottuk a Táncsicsés a VIT-hetet, megemlékeztünk a nemzeti és nemzetközi ünnepekről és az iskola tanulóinak pályázati munkáiból, valamint különböző témakörökből kiállításokat rendeztünk. Nagy sikere folytán többször kellett ismételnünk iskolánk színjátszókörének előadását. A júniusban megtartott közös honvédelmi napot az iskola tanárai és diákjai rendezték. Még vetélkedő is volt: polgári védelmi ismeretekből adtak számot a gyerekek. — Ennyi igyekezet után megérdemlik diákjaink a pihenést. Év végén Pécsre, Egerbe, Esztergomba látogattak el, és tábomyitóként, a község üdülőjében, Balaiom- aszófön töltenek el tíz napot, — Terveik? — A gimnázium még meglévő egy osztálya jövőre Monoron tanul tovább. Újabb tantermek szabadulnak fel az általános iskola számára. Szeretnénk megoldani, hogy a felső tagozat csak délelőtt tanuljon, míg az alsó tagozat váltott időbeosztással. Terveink között szerepel történelmi, földrajzi és nyelvi szakkör megindítása. Működésükhöz a szükséges eszközöket biztosítani tudjuk, például a történelminek a gimnázium igen sok anyagot adott át, egyebek között térképeket, diafilmeket, magnószalagokat. Így az eredményes munka technikai feltéteI le megfelelő lesz. , P. I. Mindennapos az üllői olajkút előtt ez a kép. A lakosság, előrelátóan, a jó időjárású nyári hónapokban vásárol fűtőanyagot. Na ponta 15 ezer liter olaj fogy el a kútból, Pesti Imre felvétele Az idén is üdülhetnek Felújították a szerződéseket A Sülysáp és Vidéke ÁFÉSZ szakszervezeti bizottsága az elmúlt évben Siófokon háromszobás épületet bérelt dolgozóinak, amelyben 92 napon át, hetenkénti váltással, kilenc- kilenc személy üdülését biz- " tosította, a betegek és idősek részére pedig Hajdúszoboszlón veit bérbe 35 napra egy szobát. Ebben az évben a szak- szervezet megújította a bérelt üdülőkre a tavalyi szerződéseket. Gondos előrelátás