Pest Megyi Hírlap, 1973. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-25 / 172. szám

Elsőként a monori járásban A vecsési Zöldmező Tsz ben befejezték az aratást Vecsésen a Zöldmező Ter- melőszövetkezetbenf elsőként a járásban, befejezték az ara­tást. Búzából 26,8 mázsát taka­rítottak be hektáronként, míg árpából 34, rozsból pedig 16,9 mázsa a hektáronkénti átlag. ÜLLŐ Villanyt kap a Kenderes utca A nagyközségi tanács a me­gyétől kapott 100 ezer forintos támogatásból ebben a félév­ben villanyhálózatot épít a Kenderes utcai új településen. Tevések Gombán Pokolmzállás A Magyar Televízió filme­sei napok óta Gombán fórgat- jáíc a Pokolraszállás című fil­met: túlnyomó része a műve­lődési ház előtt, a tsz víztáro­lója környékén, valamint né­hány utcában készül. Nagy az izgalom a faluban, mivel több mint száz gombai lakos statisztál. Csizmás, fehér ingbe öltözött férfiak és falu­si ruhákba öltözött asszonyok ropják a táncot a tévé kame­rái előtt: filmre kerül a régi lakodalom, de több kocsmai jelenet is, sőt, még a hagyo­mányos búcsút is megörökítik. A lakodalmi jeleneteket éj­szaka forgatják majd: látható lesz a filmen a menyasszony- l ikérés és jó néhány egyéb es- k "vői mozzanat is. Információnk szerint a kész mű ősszel kerül képernyőre. MŰSOR MOZIK Maglód: Kezed melegével. Nyáregyháza: A család őr­angyala. Vecsés: Az utolsó mo­zielőadás. Fejlődő kisközségek Társadalmi munkájával jelentős segítséget ad a lakosság Ecset: ifjúsági ház - Úri: vízmű - Vasad: új út A kis- és összevont tanácsú községekben élő lakosság ré­széről általában ugyanazok az igények jelentkeznek, mint a nagyközségekben élők részéről. Kevesebb ugyan a lélekszám, kevesebb az utca, de kisebbek — néha aránytalanul — a ta­nácsok rendelkezésére álló anyagi eszközök is, mint a nagyközségekben. A monori járás két össze­vont községéhez öt kisközség tartozik, de ugyanannyi az ön­álló tanáccsal rendelkező kis­községek száma. Hogyan fejlődnek ezek az összevont, illetve önálló kis­községek? Mit kap a lakosság ebben az évben a tanácsoktól? Amint azt dr. Bencsik Mi­hály, a Pest megyei tanács mo­nori járási hivatalának elnöke elmondotta, sokat, többet, mint régebben: fokozódik az elmúlt évek dinamikus fejlődése. Ecseren, ebben a legjobban változó kisközségben ez, évben is jelentős az előrehaladás. December végére felépí­tik a nyolcvanszemélyes óvodát, mégpedig teljesen társadalmi munkában, a tanács csak az anyagot adja. (Érdemes felfigyelnie erre a többi községnek is.) A teljes kivitelezési összeg 1 millió 500 ezer forint. Tervezik, hogy ifjúsági házat is építenek, a jövő évre áthú­zódóan, szintén teljesen tár­sadalmi munkával. A gombai összevont tanáes- 1 hoz tartozó Bényén tovább folytatják az ötven személyes óvoda építését, de mivel a kért 500 ezer forint állami támoga,- tást nem kapták meg, az épí­tés befejezése áthúzódik a jö­vő évre. Ha felépül a létesít­mény, a járás valamennyi községében lesz óvoda. Megrendelték Gomba és Bénye ivóvízhálózatának tanulmánytervét, amelyet a Pest megyei Tanácsi Tervező Iroda szeptember­re készít el: 300 ezer forin­tot szánnak rá. Mendén fő feladatként 'a Dózsa György úti iskolából át­alakított, harminc személyes, napközi konyhás óvoda felépí­tése szerepel. A .tervele elké­szültek. Az építési költség 400 ezer forint. Az építők szep­tember 1—15 között adják át rendeltetésének az épületet. Nyáregyházán még 1972-ben elkezdték egy gázcseretelepet építeni, amelyet augusztus 20- án adnak át a lakosságnak. Körülbelül 200 ezer forintba kerül. Járdát is építenek, amelyet e hónap végére készí­tenek el. A tanács csak a 40 ezer forint értékű anyagot ad­ja, az építést a lakosság végzi, társadalmi munkában. Péteri kisközségben az el­múlt évben építeni kez­dett orvosi rendelőt és la­kást fejezik be ebben az évben. A lakosság, miként tavaly, az idén is sok tár­sadalmi munkával járul a rendelő felépítéséhez, ezért a tanácsnak 400 ezer fo­rintjába kerül csak. Az át­adást decemberre tervez­ték. Úriban átadták az ivóvízmű első szakaszát. A tanács az ivóvíztársulat támogatására 160 ezer forintot biztosított. Egyébként Űri a másik legerő­teljesebben fejlődő kisközség. Vasad összevont tanácsú községben a kapott két millió 500 ezer forintból megépítik a kollégiumhoz vezető utat, va­lamint ugyancsak az államtól kapott 2 millió 100 ezer forint­ból felszerelik az iskola és kollégium elektromos berende­zését, illetve megoldják a szennyvízszikkasztást. Ezúttal csak a nagyobb vagy a fontosabb létesítményeket említettük. Szólnunk kellene még a tsz-ek, az ÁFÉSZ-ek és az állami kereskedelem fejlő­déséről is, ami szintén jelentős. K. Gy. Gyömrő Korszerű világítás az iskolában Rekkenő hőségben Naponta nyolcvanöt tehenet hajtanak a legelőre ■ Nyáregyháza is segíti a fővárosiak tejellátását Égig érő rezgőnyárfákkal, jó szagú akácokkal szegett árok­parton, útszéleken vénül, ga- zosodik a nagyra nőtt fű: nem suhog az élesre fent kasza Nyáregyházán, mert a háztáji állatállomány takarmányozá­sáról a tsz gondoskodik. Ülepedett boglyákban sora­kozik már a széna az illatos, puha sarjával elborított réten, mivel a fogatok most a lucer­na betakarításához kellenek. Gép kaszál, az összegyűjtés és a kocsira rakás a tagokra vár, s a végzett munka ered­ményeként minden hetedik kocsi a tag udvarába fordul, hogy a jószág a télen se ma­radjon fehérjékben, ásványi anyagokban dús eleség nélkül. A kükoricaszártól csak a gyomra telik meg és csak a szőre nő. A réteket harmadából-felé- ből kaszálják a tagok, a haza- szállítást az eredményesen gazdálkodó tsz szállítóeszközei végzik. A tagok élnek is a le­hetőségekkel: a lucerna- és szénakazlak egyre szaporod­nak udvaraikon, ahol minden tenyérnyi területet hasznosíta­nak a szorgalmas nyáregyhá­ziak. Nem csoda hát, hogy ebben az aránylag kis községben több mint 85 tehenet hajt ki kora reggel a pásztor, de sokan vannak olyanok is, akik a fe­hérre meszelt istállókban tart­ják napközben is a kérődző jó­szágokat. Takarmányban tehát nincs hiány, az állomány pedig év­ről évre gyarapszik. Gyűlik is a magas zsírtartalmú friss tej reggel, este a korszerűen fel­szerelt csarnokban, ahol a hatalmas tartálykocsi mindennap megjelenik. Budapest zavartalan tejéllá- tásához tehát Nyáregyháza ha­gyományos állatszeretetéről híres lakossága is hozzájárul. Kár, hogy kevés ilyen községe van a monori járásnak. Kiss Sándor Újabb munkalehetőség Üllőn Tasakokat ragasztanak Egyelőre húszán jelentkeztek Az üllői asszonyoknak és lányoknak újabb otthoni mun­ka kínálkozik: az Erős-féle házban, az Eeseri út sarkán, a budapesti Papírárukészítő Ktsz telephelyet nyitott. Nyitás előtt mintegy kétszáz asszony, leány előtt három gyakorlott eeseri asszony mun­kabemutatót tartott, melynek eredményeként egyelőre hú­szán jelentkeztek, akiknek ok­tatást tartanak, s nyomban ki is adják a munkát. A helyiség nagyobb fele előre kiszabott tasakokkal várja a dolgozókat. Nyerges Ferencné részlegve­zető tájékoztatott: — Négyfajta méret szerinti tasak összeragasztásával fog­lalkozunk. A dísztáviratok bo­rítékát a címzések helyén ab­lakoznunk is kell, a gyógy­szeres tasakoknak pedig talpai is készítünk, továbbá C 4. jel­zésű, nagyobb borítéknak meg­felelő tasakokat készítünk. A ragasztóanyagot mi adjuk, mely legtöbbször keményítő. Könnyű munka és tiszta, azoknak való, akik bejárni nem tudnak: csak kézügyesséf kell hozzá. Ecseren példáu harmincöt személy ragaszt Gyömrőről pedig többen a központba is bejárnak dol­gozni. — Milyen a kereseti lehető­ség? — Havi 600—1800 forintig terjed. Hatszáz forinton felüli kereset után minden dolgozó kap még 10 százalék úgyneve­zett dömpingpénzt. — Jogilag minek minősül p munltaviszony? Bedolgozóik? ” — Nem. Fő munkaviszonyr nak számít, szabadság jár ve­le és SZTK-jogosultság. (e. m.) Emberek a mezőn LABDARÚGÁS Rákóczi Kupa Maglód-Sülysáp 1:0 Ahogy a szűk erdei árnyékos útról a mezőre érünk, szinte egyszerre mondjuk: — Elviselhetetlen a meleg. ★ Szemben egy kisfiú szaporán szeai tornacipős Laoat, miköz­ben egyik kézéből a masiKoa gyakran átteszi konyharuhá­val letakart kosárkáját. — Apukámnak viszem. az ebédet — feleli kérdésünkre, majd nem kis büszkeséggel hozzáteszi: — Kombájnos, itt arat nem messze, nem látták? A kis monori Hunyadi Pis­ta őszre megy hatodik osztály­ba, Egy hete minden délben kilométereket gyalogol, hogy apjának ebédet vigyen. Szombaton és vasárnap is. ★ Teljesen szokatlan kép tá­rul elénk: egy fiatalember ké­zi kaszával vagja a rozsot, mö­götte fürdőrunás asszonyka .sarlóval szedi a markot, a nyakában, szíjra akasztva kis Szokol-rádió szól. — Örvös József vagyok — mondja a férfi, miközoen ke­zet szorítunk —, Csévharaszt- ról. — Hogyan került a vasadi határba? — Az apósomnak segítek. Hetvenhárom éves, nehéz már neki az aratás. Sietnünk kell, mert hét végére itt a kombájn, csépelni. Mi még bírjuk, igaz-e, Piroska? — veti hát­ra a szót. A fiatalasszony lehalkítja a tánczenét, és közelebb lép. — Azért jobb lenne a mo- norí-erdei strandon — feleli nevetve, és napbarnított arcá­ból kivillannak fehér fogai. örvös József pályamunkás a MAV-nál. Most éppen sza­badságon van egy hétig. — Alig várom, hogy mehes­sek már üdülni — nevet ő is huncutul, _ majd magyarázólag hozzáteszi: — dolgozni, mert ehhez képest a munkahely is üdülő, pedig a sínek között csákányozni nem játék. A tokmánybái kaszafenőt vesz elő. ★ Lovas kocsi baktat a gyom­ról határban. A platón két kisebb formájú kád, ponyvával letakarva. — Az aratóknak és a para­dicsomszedőknek viszem a je­ges vízbe hűtött colát, meggy­levet és jaffát — mondja B. Pál. ★ Por és fülledt meleg. Egyes helyeken annyi a kis muslinca, hogy szinte megfeketedik tő­lük, az ingünk. Egyik kezünk­kel a szemünlcet töröljük, a másikkal egy-egy ránkcsim­paszkodott bögölyt csapunk agyon. Eső lesz. ★ Három kombájn zúg, egy­mást kergetve, a műút mellet- i ti üllői búzában. Amikor az el­ső mellénk ér, vezetője isme­rősként integet. — Melege, van? — kérdezem tőle, túlkiabálva a gép zaját. — Jöjjön fel, majd megtud­ja! — kiáltja vissza nevetve, de már fordítja is más irány­ba a kormányt. ★ — Libák! — rökönyödünk meg, amint a kukoricásból a határmenti útra érünk. özvegy Ripp Sándorné, amint meglát bennünket, hir­telen felugrik ültéből és bot­jával terelgetni kezdi a jószá­gokat. — Nem szabad legeltetni a tarlón :— mondja félénken, s érdeklődésünkre, hosszú pa­naszba kezd: — Itt, a Dóra majorban már sem disznót, sem libát nem szabad legeltet­ni, mert a tilosba megy. Hát olyan is akad egy-egy, de az enyém soha! A táblába két traktor áll be közben, és az ekék nyomán felhasad a tarló. — No, már mehetek is más­felé. Legjobb lesz, ha csak ide, a kiserdőbe hajtom be őket, hogy legeljenek. Pedig, de sok szem van még itt, kár érte! És botjával az egyik liba há­tára vág: — Ne a kukorica felé, te! Kovács György Új tanterem épöl Korszerű világítást kap az új tanévre a gyömrői iskola. A tantermekben és a folyosó­kon 45 fénycsövet szerelnek fel, amelyek kitűnő világítást biztosítanak. Tervbe vették egy új tanterem építését is, amelyhez a nagyközségi tanács 200 ezer forintos támogatassad járul hozzá. Gyenge színvonalú mérkő­zés. A hazaiak ezúttal is mér­sékelt teljesítményt nyújtot­tak. A vendég sülysápiak sok gólhelyzetet dolgoztak ki. mégis egy szerencsés góllal Maglód szerezte meg a győ­zelmet. A csoport állása: 1. Gyömrő 1 I----------3:0 2 2. M aglód 2 1— 11:3 2 3. Sülysáp 1-I 0:1 — ★ Va sárnap tovább folytató­dik a kupasorozat. Monor Ve- csést fogadja, Sülysáp Gyöm- rövel játszik. Mindkét mér­kőzés 17 órakor kezdődik, az elől állók otthonában. ★ Ma, szerdán délután, barát­ságos labdarúgó-mérkőzés színhelye lesz a gyömrői sporttelep: a hazaiak a beesé­sieket fogadják a fél 6 órakor kezdődő mérkőzésen. A múlt szombaton Gyömrő látoga­tott Vecsésre, ahol a tartalé­kos csapat 7:0 arányú vere­séget szenvedett a hazaiaktól. ★ Lezajlott a megyei MNK to­vábbi sorsolása. A járási csa­patok igen nehéz ellenfeleket kaptak: Űri Monort, míg Sülysáp az NB Il-es Váci Hír­adást fogadja majd az au­gusztus 12-i mérkőzésen. ★ Nagy szenzációt keltett já­rási futballkörökben, hogy Pénzes Viktort, az üllőiek ki­tűnő játékosát a VM Egyetér­tés NB I-es csapata igazolta le. Az üllői játékos elmon­dotta, egyetlen' vágya, hogy egyszer a legmagasabb osz­tályban játsszék. Reméljük, teljesül kívánsá­ga. ★ Tíz napig a Balaton mellett üdült a monori labdarúgócsa­pat, a Rákóczi Kupában emiatt halasztották el aimá9odik cso­portban ai mérkőzéseket. (gér) A műszaki szemle rendet talált Már reggel hat órakor minden készen állt a Volán 1. sz. Vállalat monori főnökségének telephelyén a szokásos évi műszaki szemlére. A bizottság tagjai hét órakor kezdték meg a gépkocsik és a telephely felülvizsgálását. A félév során 71 ezer tonna árut szállítottak a gépkocsik, s a nagy mennyiség alaposan pró bára tette őket. A műhely dolgozói, a gépko­csivezetőkkel karöltve, mindent elkövettek a szemle sikere érdekében. A vállalat kiküldött képviselői elégedetten nyilatkoztak a látottakról munkájuk befejezése után. Mutnéfalvy felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents