Pest Megyi Hírlap, 1973. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-22 / 170. szám
1973. JÚLIUS 22.. VASÄRNAP rest uccu kJCÍvUip Gyermekeknek Albertirsán szeptembertől ötvennél több gyerek járhat óvodába. A község két termelőszövetkezete — a Szabadság és a Dimitrov — ajánlotta fel, hogy 25—25 személyes foglalkoztatóhelyiséggel bővítik a meglevő két intézményt. Gárdos Katalin felvétele Sk- ttl Másfél ezer ember dolgozik a Lenfonó és Szövőipari Vállalat budakalászi gyárában. Köztük vagy ezren asszonyok, lányok. A szakszervezeti tagok száma megközelíti az ezer- háromszázat. Ennyi ember gondjával, problémáival kell törődnie a szakszervezeti bizottságnak. Vándorolnak a munkások. Időnként állnak egyes gépek, gépsorok, mert nincs elegendő munkás. A szakszervezeti bizottságra is tartozik? Igen. Szívbeteg lett egy nyolcgyermekes munkás, aki házat kezdett építeni. Be tudnák fejezni a munkatársak? Megszervezi a szakszervezeti bizottság? Igen. Közben Üzemi demokrácia Utazás a termelési tanácskozás körül Egy kisvállalat életútja „Kisüzem” — mondják a vezetők. Több mint négyszázan dolgoznak a szentendrei volt kocsigyárban, melynek most sokkal hivatalosabb s nehezebben megjegyezhető a neve: Erdészeti Fa- és Vegyesipari Vállalat. Hányatott élete volt a megalakulás — 1949 — óta ennek a kisüzemnek, itt, az ízbég felé vezető út mentén. Először vezetői a Könnyűipari Minisztériumnak tartoztak beszámolással, aztán a Kohó- és Gépipari Minisztérium irányította munkájukat, később ismét a könnyűipari tárcához csatolták a gyárat, majd az Erdészeti Főigazgatósághoz. Most a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium felügyel munkájukra. Sok szakma gyülekezőhelye a kisüzem: dolgozik itt bognár, marós, gyalus és asztalos, lakatos és kovács, f&ipári gépmunkás és forgácsoló. A gépek, az épületek elavultak, nehéz a munka, pénz pedig nincs nagyobb beruházásra. Gyártanak különböző pótkocsikat, hajópallót, felvonulási épületet, s még ki tudja mit — évente körülbelül százmillió forintért. Gondjaik mindennaposak. Sok a kooperáló, nehéz az összehangolt, tervszerű munka, s így majdnem mindig vannak kisebb elcsúszások. Félévi tervüket sem teljesítették. Csak régi jegyzőkönyvek S hogy bemutattuk a szentendrei üzemet, térjünk a tárgyra, jövetelünk céljára: a termelési tanácskozásokra, azok hatékonyságára, mint az üzemi demokrácia legfőbb zálogára. — A termelési tanácskozás fórum, lehetőség az információk cseréjére — tájékoztat a főmérnök, Müller László a tanácskozások szerepéről, jelentőségéről. Megtudom, hogy negyedévenként tartanak ilyen értekezletet, van, mikor összevontat, előfordul, hogy mind a hét üzemrészben külön-külön. Elkérem a jegyzőkönyvet. Az igazgató íróasztalában lapulnak. Az igazgató betegállományban. Az íróasztalt nem lehet kinyitni. Sebaj, gondolom, majd a szakszervezeti titkárnál nyomára bukkanok a jegyzőkönyvek másolatainak. Tóth József szakszervezeti titkár az 1971-es termelési tanácskozások jegyzőkönyveit tudja csak megmutatni — ugyanis akkoriban kapott belőlük utoljára. — A szakszervezetnek kötelező jegyzőkönyveket adni a tanácskozásokról... — kezdem bátortalanul. — Mi minden ügyet megbeszélünk a vezetőkkel. Mikor a jegyzőkönyvek befutnak, összeülünk az igazgatóval, hogy kire milyen feladat hárul, s megtesszük a szükséges lépéseket... — És a javaslatok sorsának, a kérdések megválaszolásának ellenőrzése? — vetem közbe. — Mi minden kérdésre válaszolunk. Minden javaslatot mérlegelünk — felel a szak- szervezeti titkár, aki a villany- szerelők csoportvezetője. Müller László végre örömmel mutat föl egy jegyzőkönyvet: 1972. október 12-én készült, s azért van itt, mert titkárnője volt a tanácskozás jegyzőkönyvvezetője. Hamarjában kapok választ: mi lett két javaslat sorsa. Kérdésvariációk egy témára —• Dömsödi László szerelő véleménye az volt, hogy az üzemanyag-szállító pótkocsit műszakilag fejlesszük tovább, mert ennek segítségével meg- könnyítenénk a gyártását. Sajnos erre — különböző okok miatt — nem volt lehetőségünk. Erre a tanácskozáson személyesen feleltem neki. Králik János forgácsoló felvetette, hogy cseréljük az ipari tanulókat a munkapad mellett, hogy többet tanuljanak. A javaslatot azóta már bevezettük. — Nézze, kisüzem a miénk — mondja a szakszervezeti titkár —, ha valaki egy halk szót etaotyog, már az irodákban visszhangzik. A közösség itt sókkal jobban összetart, mint a nagy gyárakban, a vezetőknek is sokkal közelebbi kapcsolatuk van a műhelyben dolgozókkal, mint máshol. — Mi a feladata ilyen körülmények között a szakszervezeti titkárnak? — A mozgalom dandárját kell, hogy vigyem. A bizalmiak, a különböző tanácstagok, mind rutinos funkcionáriusok, segítenek nekem, támogatásuk nélkül nem lennék már több mint tizenöt éve ennek a kis szakszervezetnek az élén. — Mi a feladata, a dolga a szakszervezeti titkárnak? — A szakszervezeti tanács, a bizalmiak munkáját irányítom. — És a dolgozók érdekvédelme? — Azért vagyunk —, fejti ki véleményét, Tóth József. — Meg kell mondanom, hogy a vezetőktől ehhez mindes segítséget megkapunk. Nem ölre menő harc egy-egy kérdésben, belátják, mire van szüksége a munkásnak, hogy kényelmesebben és jobban dolgozhasson. Érv és az igazi — Bizony így is siralmas egy-egy műhely állapota. — Sajnos ezen mi sem tudunk változtatni — veti közbe a főmérnök. — Azért értünk el már ered- I ményeket — nyugtatja meg a főmérnököt a szakszervezeti titkár. — Annak idején fölvetődött például, hogy a nagy melegben . a kovácsok kapjanak jaffát, vagy szódavizet. Az idén már mindegyik műhelyben ott áll a szódás- b alton. — S most mit szeretne elérni a dolgozók érdekében a helyi szakszervezeti bizottság? — Kellene minden üzemrésznek egy-egy hűtőszekrény, összeszámoltam, bizony több mint tíz. Tudniillik, a munkások kapnak védőitalt, tejet. Van, aki rögtön megissza, de sokan eltennék, későbbre. Aztán meg majd mindenki hoz be magával harap- nivalót. Feltétlenül kellenének azok a hűtőszekrények — néz hamiskásan a főmérnökre Tóth József, hátha — hogy újságíró is van a közelben — beleegyezik a vásárlásba. — Higiéniai okokból sem lenne kívánatos a hűtőszekrények használata — vágja ki magát a főmérnök. — Abba mindenki mindent beletenne. Húst, zöldséget, mindent. A tej mellé. Hogy néz az ki? — Flakonokban van a tej — védi érveit a szakszervezeti titkár. — Tudod, mennyibe kerülnének azok a hűtőszekrények? — mondja az igazi indokot a főmérnök. — Több mint nyolcvanezer forintba! Mert egyszerre kellene az összesei megvenni! Erre pedig nincs pénzünk ... Ez már húsba vágó dolog. — Azért a vállalatvezetés teljesíti a kéréseinket... — világosít fel a szakszervezet titkára. — Ezt is meg fogjuk oldani... „Ami nekünk van címezve”... Megpróbálok a legutóbbi termelési tanácskozások iránt érdeklődni. Elmegyünk Tóth Józseffel a tmk-műhelybe, ahol Győri Kálmán művezető fogad: — Utoljára termelési tanácskozást februárban tartottunk. Arra emlékszem, valaki kifogásolta, hogy nagy felépítményeket miért nem az udvaron szerelünk, miért a műhelyben, mikor úgyis szűkén vagyunk. Mondtam, azért, mert hideg van, s úgyis ritkán fordul ez elő, hát könnyítsük meg már azok munkáját, akik a felépítményt bütykölik. Keresni kezdi — ki emelte ezt a kifogást. A zajban kiabálja a neveket, hallom a válaszokat, mindenki szabadkozik. A művezető széttárja a kezét: — Biztosan délutános az illető... Találomra kiválasztok egy munkást. Kun Szabó Györgyöt kérem meg, hagyja abba egy pillanatra a munkáját. A művezető mosolyog, mondja, jól választottam, „a Gyuri olyan minden lében kanál...” Komolyra fordítja a szót: Kun Szabó György már több mint húsz éve dolgozik a vállalatnál, ő felelős a forgácsolók fel- szerszámozásáért. A szakmája, szerszámkovács. Nem emlékszik ő sem kérdésekre, javaslatokra. — Mennyi a vállalat terve? — kérdezem utolsónak. — ... Megvallom, kimegy ez az ember fejéből... Nem nagyon figyelünk mi, kérem ezekre a tanácskozásokra, csak arra kapjuk föl a fejünket. ami nekünk van címezve, ami ránk vonatkozik. Ejnye, pedig azért ezt tudtam, hiszen annyiszor mondták már — vakarja a fejét, de nem jut eszébe. Aztán kiböki: — De teljesítettük! Tamás Ervin MUNKÁK .tf ' _ . . . . • ■ » A ■ JTt* ■ ■MSmStitösÉam: foglalkozni kell munkavédelemmel és munkásellátással, az üzemi demokrácia kérdéseivel, az újítási mozgalommal, hogy csak néhányat említsünk a tennivalók közül. Mindezt jól teszi a budakalászi gyár szakszervezeti bizottsága és titkára Pothorszky Lászlóné. Hogyan lehet ezt bírni? Mi fűti, mi hajtja, mitől újul meg nap mint nap? Honnan van ehhez szíve, energiája, elegendő ideje? Egymást segítve A budakalászi szövőgyár munkáslakótelepe ismert hely. Írtak róla az újságok, fényképezték riporterek, filmezték operatőrök, látogatták külföldiek. Százötvenhat modern kertes lakás épül itt, viszonylag olcsón, és rövid idő alatt. De most nemcsak erről van szó. — Hol lakik Pothorszkyné? — szólítom meg az első járókelőt. Mutatja a házat. Itt mindenki mindenkit ismer. Indiszkréció? Kíváncsiság? Nem. Ez itt egy nagy család. Mesélik, hogy amikor ideköltöztek a lakók, bárhol megállt egy bútoroskocsi, hívás, kérés nélkül szaladtak az emberek. Rak- ták-hordták egymás bútorait. Kellett az út? Szambát délelőtt megálltak a gyár salakot hordó teherautói. Ki a népek apraja-nagyja az utcára. Egész szombaton és vasárnap lapátolták, terítették a salakot. — A közvetlen családom is itt lakik — mondja Pothorszkyné a kertkapuban és egy közeli házra mutat. — Száz méternyire az öcsém Mézes István. Művezető a gyárunkban, a nyersanyagáru-raktárban. Meg szakszervezeti bizalmi. Két gyermeke van. A felesége szintén a gyárunkban dolgozik. A másik öcsém itt a közös házunkban az ikerlakás- ban él a feleségével, aki a bútorszövetek, méteráruk egyik minőségi ellenőre. Nyolcéves kislányuk van. A húgom titkárnő a gyárban, a férje Czer- mann István, a tmk-üzemünk lakatosa. Nekik két gyermekük van. Hat közvetlen családtagom közül négy fizikai munkás és kivétel nélkül törzsgárdatagok. Pothorszkyné Czermannék házát is mutatja. Aztán lehajol és igazgat valamit, egy kis sor tarka virágon. Évtizedes ismerős Virágokat a gyárukban is láttam, de nemcsak a kertben, hanem anyagokon. Végtelen gépsorokon forognak a hengerek, ontják az abroszok, ruhaanyagok, kendők, függönyök, bútorszövetek megannyi kilométerét. Pothorszkyné 1945 óta dolgozik a gyárban. Tizennégy évig szövőnő volt. 1959-ben függetlenített politikai munkatárs lett. 1967-ben a szakszervezeti bizottság titkárává választották. Az egyik műhelyben még termel néhány a régi revolver szövőgépből, amelyekkel Pothorszkyné is dolgozott. Megy, mozog a gép száz és ezer alkatrésze. Fent tűk sokaságát vezérli egy lyukkártyás berendezés. Fémkarok erdeje vezérli, hajtja kerekek és áttételek sokaságát. Az egyik szövőnőt, Herr Tamásnét kérdezem: — Ismeri Pothorszkynét? Mosolyog, ö is húsz éve dolgozik ezekkel a gépekkel. Álltak egy gépsor mellett is. — Ismerem, mint munkást. Szépen dolgozott. Tudom, hogy szeretik az emberek és őt említik először, ha itt problémájuk van. Ismerem, mint szakszervezeti titkárt, mert évek óta én is bizalmi vagyok. — Tudja, hogy fel szokott szólalni magasabb helyeken is a maguk érdekében? — Ezt el is várjuk tőle — mondja határozottan. Herrné középtermetű asz- szony. Látszik rajta a sokéves kemény munka. Két gyermek édesanyja, és két évtized óta Dunabogdányból jár ide dolgozni. A „kis” problémák Az anyagokat nézegetjük. Pothorszkyné mutatja, hogy milyen mintákat szeretett készíteni a legjobban. Egy krizantémos damaszt abrosz- garnitúra van a kezében, narancssárga mintákkal. — Nagyon jól mosható és vasalható — mondja, és köny- nyedén simít rajta. Aztán konyharuhák következnek. Kockás drapp, sárga mintás, fehér darabok. — Modern konyhába ilye. nek kellenek. Szeretem őket, mert tudom, hogy tetszik az asszonyoknak. Ugye kedves darabok? A felszólalásairól érdeklődöm. A Textilipari Dolgozók Szakszervezete Központi Vezetőségének tagja. Sokszor elmondta, hogy mik a tennivalók a textilmunkásnők érdekében. Nemrégiben meghívták tanácskozási joggal a Szakszervezetek Országos Tanácsa ülésére is. Beadta egy papíron, hogy van mondanivalója, de tulajdonképpen nem számított rá, hogy beszélnie is kell. Kérték, hogy ismertesse a véleményét — Elmondtam, hogy a negyedév végi hajrá milyen nehézségeket okozott egyik üzemrészünkben és hogyan szüntettük meg A művezetők és munkásnők kapcsolatáról is volt mit mondanom. Az elején nagyon izgultam, de aztán felfogtam, hogy teljes csend van a teremben, pedig már végefelé járt a több órás ülés. Ügy éreztem, érdekli a jelenlévőket a mi munkásaink minden úgynevezett kis problémája is. Serkentő emlékek Milyen is a saját élete? Tulajdonképpen egyhangú, mondja Pothorszkyné. Gyerekkorában is sokadmagával élt együtt, csak akkor egészen másként. Iskolatársai csúfolták. Ha másért nem, a nevéért, mert Mézes Marikának hívták. Ügy érezte és — ha visszagondol rá — így érzi ma is, hogy nem egészen a neve miatt bántották Szegény, kis család voltak, nyolcán testvérek. Először a Józsefvárosban laktak, hatéves korában Pomázra kerültek. Egyik házból a másikba költöztek és legtöbbször szoba- konyhás lakásban éltek valamennyien. Apja vasöntő volt, édesanyja mosni-vasalni járt. — Talán akkor rögződött belém, hogy mennyire egymásra utalt az egyik és másik ember. Akkor tudtam meg először azt is, hogy mi a saját otthon, pedig 1942-ben csak egy kis házat építettünk. Ezért is érthető igazán, hogy a gyári problémák mellett Pothorszkynét és a szakszervezeti bizottságot a munkáslakások továbbépítése is nagyon foglalkoztatja. Az első 156 lakáshoz még tudott a gyári vízmű vizet adni. a továbbiakhoz azonban már új vízmüvet kell létesíteni. A tervek között szerepek hogy 1974-re vízműtársulatot szerveznek és, ha gondokkal is, de folytatják az építkezéseket. Szilveszteri előzetes A feladatok ott állnak előtte és a szakszervezeti bizottság előtt. Jól dolgozik a tíz műhelybizottsági titkár is. Nyolcvankét bizalmi negyedévenként megbeszéli a prob_ lémákat és Pothorszkynéval meghatározzák a közös tennivalókat. Szilveszter még messze van. Két szempontból mégis ide kívánkozik. Év végén majd értékelik a gyárban a szak- szervezeti munkát. Az első félév alapján szinte bizonyosra vehető a megállapítás, hogy egész évben jól dolgoztak. A másik szilveszteri esemény a Pothorszky .családnál zajlik a munkáslakótelepen. Húsz-huszonöt családtag jön majd össze — hagyományosan —, az egyik családi ikerlakásban, s bemennek majd hozzájuk — szintén hagyományosan —, köszönteni őket és egymást a szomszédok, a gyári lakótelep dolgozói. * Pacsay Vilmos AUTÓSZERVIZ MAGÁNGÉPKOCSI-TULAJDÖNOSOKNAK Személygépkocsik specialis kis- és nagyjavítása, vizsgára előkészítése, alsó-felső mosás, zsírzás, elektromos berendezések vizsgálata, javítása, karosszéria-munkák garanciával. SZENTENDREI VÁROSGAZDÁÉKOR ÁSI VÁLLALAT Szabadkai u. Két közösségben
