Pest Megyi Hírlap, 1973. június (17. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-27 / 148. szám
4 “X/Círiap 1973. JÚNIUS 27., SZERDA Pest megyei Régi muzsika—hangulatos környezetben Dunakeszi tárlatok A dunakeszi művészeti napok egyik dicséretesen figyelemre méltó vonása, hogy számos eseményt üzemekben rendeznek. A kultúra összkomfortos tapintata sok látogatót vonzott a konzervgyárba, ahol DANIEL KORNÉL festményeit mutatták be. Olyan alkotó műveit láthatta a főleg n őkb ől álló munkás- közönség, aki a zebegényi Szö- nyi István Emlékmúzeum igazgatójaként országos fontosságú művelődéspolitikai hivatást lát el, s marad energiája a művészi előrelépésre is. M. Szabó István mélyen értelmezett alföldi hangulatokkal és emberábrázolással tűnik ki — kimagasló műve a Bivalyos, ahol ember és állat a táj központi eleme, a teljes teret betölti párhuzamos nyugalmával. Nagy István ösztönző ereje érződik több festményén, de ezen hatás öntörvényeihez segíti, ezért indokolt. (Gyimesi házak, Bözse néni.) Rimóczy Rudolf követ és fákat faggat, kérleli a gyökereket: tudná szobrokhoz segíteni azt a belső hangot, mely benne megszólalt? Az anyag hűséges, egyre inkább szövetségese a szobrásznak, aki az asszonyi formákban az élet pompájának dicséretét zengi fegyelmezetten visszafogott formákkal. A dunakeszi művészeti napok változatos színházi, irodalmi, zenei, képzőművészeti programjának legfőbb értéke, hogy elviszi az emberi alkotás üzenetét és varázsát az üzemekbe, derűt és harmóniát sugároz. Losonci Miklós Fiatalok bemutatkozása Főleg a Dunakanyar festői átírását végzi. Nagy gondot fordít a táj sajátos ritmusának rajzi érzékeltetésére, és színeinek melegségével, szerkesztőerejének biztonságával közelíti meg az évszakok zebegényi elágazásait a rá annyira jellemző hiteles lendülettel. Fejlődése abban mérhető le, hogy évekkel ezelőtt készült krétarajzainak képi gondolatait árnyalni és fokozni tudta olajfestményein. Portréit sárga és kék tónusokkal jellemzi a zene és anyaság egyaránt tág és megindító környezetében. Dániel Kornél művészetében a panoráma tisztelete ötvöződik lírikus bensőséggel, ez hatja át vonalvezetését, rajzírásának öblös medreit, melyekben nád ring, fecske röptézik, nap vörösük, s a munkáját elvégző ember tér otthonába. A haladás további fránya is érződik a tágabb Mindenség-hátterevben, ahol ég, föld, víz egyesül a színek méltóságteljesen feszült áramlásában. Két tehetséges fóti képzőművész, M. SZABÓ ISTVÁN ÉS RIMÓCZY RUDOLF alkotásainak tárlatára vállalkozott a József Attila Művelődési Központ. Korábban . megírtuk már, hogy idén év elején a szentendrei tanács művelődésügyi osztálya és a József Attila Művelődési Központ közös szervezésében megalakult a Vajda' Lajos amatőr stúdió. A tehetséges fiatalok közös műhelye már elkészült a művelődési otthon pincéjében. A stúdió kilenc tagjának színvonalas kiállítását ezekben a napokban — június 30-ig — tekinthetik meg a képzőművészet kedvelői a művelődési központ színháztermében. A fiatalokról, közösségükről, s a kiállításról Tóth Antal, a Ferenczy-múzeum művészet- történésze, a stúdió vezetője a következőket mondta: — A Vajda Lajos amatőr stúdió önképző köre azoknak a Szentendrén élt vagy ott felnőtt és a művészet berkeibe bebocsátást kérő fiataloknak, akik jóértelmű eltökéltséggel kívánnak képzőművészettel foglalkozni. A stúdió tagjainak közlésigénye elemi erejű, mégis hiúság nélkül való. Megnyilatkozásaik esetenkénti harsány volta nem virtus, csak direkt kifejeződése a bennük zajló küzdelemnek, amelyben el kell dőlnie, mekkora lehetőségek, milyen képességek rejlenek bennük. Elsősorban nekik, de nekünk is fontos tudni ezt. — Amatőrnek lenni konfliktust jelent, mert határeset: a jó szándéknak és a valódi értéket létrehozó képességnek a határesete. A stúdió és a pinceműhely létrehozását azért is szorgalmaztuk, hogy ez a konfliktus kedvező körülményektől befolyásolva oldódjék meg, egyénenként és talán összességében is — az alkotás irányába. — A stúdiót az alkotnivá- gyás olyan kételye szülte, amely egyben a továbbhaladás igényének és képességének a bizonyítéka. A stúdióban művészeti tanácsadással, ismeret- terjesztő előadásokkal, állandó és igényes ön- és társkontrollal a munkálkodásnak olyan atmoszféráját kívánjuk kialakítani, amelyben a szakmai ismeretek elmélyülnek, a mű- vesség, a mesterség tudása kellően csiszolódik, a képi és plasztikai fogalmazás ma még gyakran érezhető bizonytalanságai, tisztázatlanságai eloszla- nak. Reméljük, hogy a Vajda Lajos amatőr stúdió — mostani kiállításuk a garancia erre — komoly munkájával igazi szellemi alkotóműhellyé válik, s ezáltal méltó helyet vív ki magának Szentendre képzőművészeti életében. K. P. — Városunk főterének csaknem minden háza műemlék. A különböző építészeti korok emlékei adnak sajátos hátteret a Teátrum előadásaihoz, s júliusban ebben a környezetben lesz egy, a régi korok muzsikáját bemutató koncert is — nyilatkozott a szentendrei városi tanács elnöke egy évvel ezelőtt, majd hozzáfűzte: — Jövőre szélesíteni akarjuk a szentendrei nyár programját; így a korabeli zenét bemutató hangversenyek száma is növekedni fog. Az ígéret szép szó... — Lássuk, miképp lesz valósága mondat másik felé! 1970-ben tartotta a Teátrum színpadán először hangversenyét az Ex Antiquis együttes, élén Hacki Tamással. Most július 10~ém, 19.30 órás kezdettel ismét haUhatjuk őket a Teátrumban. Műsorukban egyebek közt Händel-, Bach-, Vivaldi-műve k szerepelnek, magyar virágénekek, valamint Monti hires csárdása, Strauss Terefere-polkája és Gossec francia szerző a televízióból a Cicavízió szignáljaként ismeretes kedves kis Ga- votte-ja. Ezen a hangversenyen kívül — és ez az idei igazi újdonság — három kamaraest lesz a Ferenczy Múzeum kertjében. Július 11-én este fél 8-kor a Gitár quartett Mosó- czi Miklós vezetésével ad hangversenyt, melyen Márai Enikő előadóművésznő működik közre. A négy gitárosból álló együttes célja elsősorban a XVI—XVIII. század kevésbé ismert kamarazenéjének megszólaltatása. Közben időnként a zenét többek közt Lope de Vega, Robert Burns, Shakespeare, Villon versei váltják fel. Külön érdekessége lesz a műsornak Garda Lorca verseinek kísérőzenés tolmácsolása. Július 18-án a Musica His- torica együttes, Kecskés András lantművész irányításával és Csengery Adrienne énekművésznő közreműködésével mutat be egyebek közt XII. századi trubadúrdalokat, XIII —XIV. századi olasz énekeket, felvidéki magyar, szlovák, lengyel táncokat és XV —XVI. századi cseh és angol műveket, régi hangszereken, viola da gambán, blockflőtén és csembalón. A Filharmónia Fúvósötös Kovács Lóránt fuvolaművész irányításával szerepel a július 25-i hangversenyen. Műsoruk Rameau-, Vivaldi-, Rossini-, Beethoven-művekből áll és Farkas Ferenc Régi magyar táncok-jának feldolgozásából. Ez utóbbi kapcsán szeretnénk felhívni a figyelmet a szentendrei zenés estek egyik sajátos „csemegéjére”. Aki végighallgatja a négy hangversenyt, találkozhat egy-egy régi szép dallal, akár három formában is: stílusos, moder- nesített és fúvósötös átiratú feldolgozásban. Nem mindennapos élmény az ilyesmi, hisz egyébként meglehetősen ritkán hallható napjainkban a régi korok muzsikája. Örvendetesen vállalták a szentendreiek azt a csöppet sem könnyű feladatot, hogy „összehozzák” a színvonalas együtteseket a stílusos környezettel. E két tényező szerencsés találkozása pedig — ez már bebizonyosodott az elmúlt években Szentendrén, — olyan művészi élményt ad, mely vonzza a nagyközönséget is, nemcsak a „vájtfülűe- ket”. Mióta a sok évszázados zene a múltat idéző környezetben napjaink közönségéhez közelálló nyelvein megszólal, ugrásszerűen nő az érdeklődés a nehezebb, igényesebb klasszikus muzsika iránt. Dalos Gábor Befejeződik Bagón az iskola korszerűsítése Pest megye jó néhány községe az oktatási és gyermekintézmények helyzetét, állapotát tekintve nehéz gondokkal küzd, s az ügyben — megértő választ kapva — már parlamenti interpelláció is elhangzott. A gyakorlati problémákat jól kifejezi mindaz, ami Bag községben történt. A gödöllői járás településén 1968-ban életveszélyessé vált az óvoda épülete, s több, mint nyolcvan gyermek elhelyezéséről kellett szinte azonnal gondoskodni. Más megoldás nem lévén, átmenetként igénybe vették az alsótagozatos iskola épületét, emiatt viszont az alsó és felső tagozaton, négy tanteremben váltott műszakban folyt a tanítás. Elkerülhetetlenné vált az iskolaépület felújítása és korszerűsítése, ámít meg is kezdtek megyei támogatásból, költségvetési hozzájárulásból és bizonyos mértékig a község saját bevételeiből. Tavaly be is fejeződött a munka, de a rendeltetésszerű használatot akadályozta a mosdók és más helyiségek szennyvízelvezetésének megoldatlansága. Nehéz dilemmával került szembe a községi tanács, hiszen mindössze 348 000 forintja volt e feladatra, holott a teljes költség 748 000 forintra rúgott, ugyanakkor meg kellett volna fizetnie az 1971- ben folyósított 1,7 millió forintot, amit hozzájárulásként kaptak. Bagón a saját bevételek évente nem tesznek ki többet, mint 200—250 ezer forintot, s ebből aligha lehetne előteremteni a szükséges summát. Súlyos helyzetében a községi tanács megyei támogatást kért, illetve a visz- szafizetési kötelezettség elengedését. A mérlegelés alapos volt, s méltányolta az objektív helyzetet, valamint az oktatási intézmény településen belüli szerepét, 6 amint a napokban hozott döntésből kiderül, a község 400 000 forintot kapott az iskola korszerűsítésének teljes befejezésére, s a korábbi támogatást sem kell megfizetnie. A LÁTIEVÉL Az elbeszélés szerzője kárpát-ukrajnai újságíró, az Ungváron megjelenő Kárpáti Igaz Szó helyettes főszerkesztője. Több riportkötete jelent meg a Szovjetunióban magyar nyelven, s az idén hagyja el a nyomdát egy kisregényt és válogatott novelláit tartalmazó kötete „Mielőtt megvirrad” címmel. Az itt közölt elbeszélés e készülő kötetből való, s a szerző magyarországi tartózkodása alkalmából ismertetjük meg olvasóinkkal. A látogató hangja bántóan tárgyilagos volt. — Doktor úr, nem akarok én ebből ügyet csinálni. Nekem csak a bizonyosság kell: ő volt, vagy nem? Mert ha ő volt, akkor egészen más a szituáció. Furcsán ejtette ki a szót, erősen megnyomva az i-betűt. Amíg beszélt, a mellényén fityegő vastag aranylánccal játszadozott. Amolyan hagyományos szertartás volt ez, a lélektani ráhatás eszköze, ami egykor hozzátartozott a kezdő marhakereskedő ügyleteinek a lebonyolításához. — Emlékezzék vissza, doktor úr! — erőskö- dött a marhakupec. — Hiszen maga személyesen is ismerte. Az orvos zavartnak látszott. A szemüvegét törül gette és nem nézett a látogató szemébe. — Kora hajnal volt, jóformán éjszaka. Nem láttam jól az arcát — mondta bizonytalanul, szinte bocsánatkérően. — De csak hasonlított hozzá? ... Értse meg, nekem tudnom kell... Mert így, hogy' se a hatóság, se maga... Szóval a lányom miatt, mivelhogy így sehogyse van ... — Éjszaka volt még. Csak azt állapítottam meg, hogy halott. — Az orvos hangja olyan volt, mintha valami vádat utasítana vissza — A személyazonosság megállapítása nem tartozik rám ... Nem rám tartozik ... — Hát igen — hümmögte bosszúsan a marhakereskedő. Elengedte aranyláncát, felállt és sajnálkozva széttárta a karját. — Bocsánat a késői zavarkodásért. Ügyetlenül meghajolt és elment. Az orvos nem kísérte ki. Ülve maradt, és mereven maga elé nézett. Emlékezett. MárcillS végén történt, 1939-ben. A kárpátaljai hegyi falu még nem ocsúdott fel a megrázkódtatásból. Az emberekben eluralkodott a félelem. Az első napokban többeket elvittek a csendőrök. Senki sem tudta, hogy mi a bűne. S éppen ezért senki sem érezte magát biztonságban. Esténként az emberek behúzódtak a házakba, a faluban korán kialudtak a lámpák. Csak a kocsmák voltak hangosak. A kocsmérosotk ingyen mérték a csendőröknek és a szabadcsapatosoknak az italt. Velük dáridózott néhány helybeli atyafi is, akik igyekeztek jó színben feltüntetni magukat az új urak előtt és egyet-mást megsúgtak nekik ellenségeikről, haragosaikról. Egy kis pocakos, bajuszos emberke volt a leghangosabb közöttük. Mindenki félt tőle, még a legnagyobb szájúak is. Az utóbbi években sokféle foglalkozást kipróbált a kis pocakos. Volt lovász, erdőkerülő, vállalkozó, kocsmáros. Amikor a kocsmáját eütta, jobboldali ellenzékbe vonult, 1938 nyarán pedig hirtelen eltűnt. Csak más év márciusában jött vissza, a csendőrökkel és szabadcsapatosokkal együtt. A házak falán, a kerítések oldalán, a kocsma- és a templomajtón hirdetmények virítottak. Az új hatóságok hosszan sorolták bennük, mi mindent nem szabad tenniük a polgároknak, mivelhogy statárium van. És aki a rendeleteket megszegi, az... felkoncoltaiig Az emberek nemigen voltaik tisztában az utolsó szó értelmével, de érezték, hogy van benne valami hátborzongató. Fel... kom- col... tátik. Egyik éjszaka megverték az orvosék ablakát és bekiabáltak. Ráismertek a kis pocakos emberke hangjára. A család halálra rémült. Az ajtóban egy szuronyos csendőr és egy szabadcsapatos állt. — Öltözködjön fel gyorsan! Velünk jön! — parancsolta az orvosnak a csendőr. — Hová visznek? — Majd meglátja! A kurta válasz semmi kétséget sem hagyott afelől, hogy a további kérdezősiködés- nek nincs értelme. — Műszerekre, orvosságra szükség lesz? — kockáztatta meg a kérdést az orvos. — Hozhat, ha akarja! — vont vállat a csendőr. — Pakolja be a kristályt is! — röhögött a szabadcsapatos. A kis pocakos emberke is kuncogott. Köte- lességtudóan, majdnem illedelmesen. A bricska a, szomszéd falu felé vette útját, onnan egy hepehupás dűlőúton haladt tovább a völgy túlsó oldalán kanyargó hegyi folyó partjához. Az éjszaka hűvös volt. Az orvos reszketett. Az ég szürkülni kezdett. A parti fűzek között egy csendőr állt. Amikor egészen közel értek hozzá, az orvos észrevette, hogy a földön két ember hever mozdulatlanul, födet- len fővel, ingujjban. Leszálltak. — Vizsgálja meg őket — szólt a csendőr. Az orvos lehajolt, szokásos mozdulattal a hanyatt fekvő emberek keze után nyúlt, de nyomban felegyenesedett. — Nincs mit vizsgálni rajtuk — mondta tompa hangon. — Legalább öt-hat órája halottak. — Azt mi magunk is tudjuk — vigyorgott a csendőr és összenézett a szabadcsapatossal. — Azt kell megállapítani, hogy miben haltak meg. Szerintünk végkimerülésben. Az orvos értetlenül nézett rájuk. Aztán derengeni kezdett benne valami ... Tehát ezért hívták... Első pillanatban megköny- nyebbülést érzett, aztán felháborodott. De hát hogyan képzelik az egészet ? Van ezeknek fogalmuk az orvosi hivatásról? Ismét lehajolt, hogy folytassa a vizsgálatot. Most, hogy világosabb lett és közelebbről Is látta őket, az egyiket felismerte. A tanító volt. Igen, ő az, a tanító. Szegény soha nem titkolta politikai nézeteit, de azelőtt ebben nem is volt semmi különös. — Na mit nézegeti őket annyit? Nem látott még hullát? — mordult rá a szabadcsá- patos. Végkimerülés... Itt, két-háromszáz méternyire a falutól! Érezte, hogy most már mondania kellene valamit, de képtelen volt megszólalni. Tettvett a hullák körül, mintha folytatná a vizsgálatot. A csendőr, aki elhozta ide, egyre rosszallóbb tekintettel követte mozdulatait. A szabadcsapatos levette válláról a puskát, csőre töltötte, félkézzel hanyagul a vállához emelte és megcélozta vele az egyik hulla fejét. Az orvos rémülten nézett rá. Közben a puskacső a hulláról lassan rá irányult. — Magának van családja? — kérdezte a szabadcsapatos. Hangja hideg volt és közömbös. — Van — dadogta az orvos. — Két fiam van. — Az nem sok — jegyezte meg a szabadcsapatos. — Persze, azokat is fel kell nevelni. A puskacső megmozdult és elindult az orvos fejétől a szíve felé. A kis pocakos emberke a vizet nézte és halkan fütyörészett. — Na mi van? Desz látlevél vagy nem? — kérdezte a csendőr. Az OrVOS ott guggolt a két hulla mellett, verejtékes homlokát törölgette. Felnézett, bele a puskacsőbe ... Istenem, milyen olcsó lett az élet... Csak egy ujjmozdulat, a puska eldördül és ő elnyúlik itt, emellett a két ember mellett... Mit számít, hogy kettő vagy három... És a látlevelet majd kiállítja más. Rá is. X Y., foglalkozása orvos, élt 52 évet, meghalt végkimerülésben... — Talán... mégiscsak ... végkimerülés. — mondta akadozva. Nem nézett rájuk. — Akkor rendben van — szólt enyhébb hangon a csendőr. A bricskához lépett, kivett a táskájából két papírt és odaintette az orvost. — Már készen is van — mondta —, csak alá kell írni. Nem is hivatalos nyomtatvány, gondolta az orvos és aláírta a jegyzőkönyveket. ★ Másfél hónappal később a kereskedő újra beállított az orvoshoz. — Mégiscsak ő volt — újságolta izgatottan. — Sikerült elintézni, hogy exhumálják őket. Mind a kettőt. Képzelheti, mi pénzembe került. De megérte. Az egyik ő volt, megismertük a karikagyűrűjét. Így már más. Meghalt, punktum. Isten nyugosztalja, de a lányom szabad... Tudja, én akkor is ellene voltam ennek a házasságnak. Nagyszájú ember volt, sosem tudta fékezni a nyelvét __ EU iallagtott. Benyúlt a mellénye zsebébe, előhúzta az óráját és megnézte. — Na megyek is — mondta. — Csak azért ugrottam be, hogy megnyugtassam. Mert a múltkor úgy láttam, bántja a doktor urat, hogy nem ismerte fed. — Sötét volt, még jóformán éjszaka — mentegetőzött az orvos, akárcsak másfél hónappal ezelőtt. Nem nézett a látogatójára. Nem nézett senkire. Elgyötört arcát az ablak felé fordította, de azon se nézett ki. A szeme be volt csukva. Megsajnáltam. Az apám volt. Lusztig Károly A i
