Pest Megyi Hírlap, 1973. június (17. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-23 / 145. szám
Vizsgázták az új áruház űj eladói Háromhónapos felkészülés után vizsgáztak a váci ÁFÉSZ eladói tanfolyamának hallgatói. A vizsgát száz órából álló elméleti és egy-egy napos szakmai gyakorlat előzte meg. Tantárgyként szerepelt az áru- és raktározási ismeret, a számolási gyakorlat, a szövetkezetpolitika, a munka- és tűzvédelem. A vizsgáztatás két teremben zajlott le. A bizottság a szövetkezet vezetőségéből és a tanfolyam oktatóiból alakult meg, melyet a felügyeleti szervek két kiküldött megfigyelője egészített ki. Bizony, már dél is elmúlt, mikor a két csoport (összesen 47 személy) utolsó embere is elhagyta a vizsgázóhelyiséget. A tanfolyam értékelése után a szövetkezet elnöke átadta az elismerő oklevelet a sikeresen vizsgázóknak. Gratulálunk a közeljövő-ben — valószínűleg augusztusban — megnyíló váci ÁFÉSZ-áru- ház új eladóinak, remélve, hogy munkájukkal mi is elégedettek leszünk. (sípos) Dunakeszi szobrok Tatán A Dunakesziről nemrég Szentendrére származott Rózsa Péter szobrászművész vasárnaptól Tatán, a művelődési központ télikertjében mutatkozik be a Komárom megyei közönségnek. A tárlaton több Dunakeszin készített munkás témájú alkotása is szerepel. VÁCI UAPLfl KITÜNTETÉS Huszonhét évig gyógyított a városban Nyugdíjasként is segít „ rászorultaknak A PEST MEGYEI —»■»»» H ÍR t A# KÜLÖNKIADÁSA XVII. ÉVFOLYAM, 145. SZÁM 1973. JÜNIUS 23., SZOMBAT Üzemszervezés az Egyesült Izzó váci gyárában Csökkennek a költségek — Jövőre nyereséges lesz a termelés ? Az Egyesült Izzó váci gyárában olyan feladatok megoldásán dolgoznak, melyeknek eredménykihatását a leglelkesebb rohammunka, a munka- intenzitás megkétszereződése sem tudná biztosítani. Ráadásul nem hogy gyorsítani kellene^ különböző munkaműveleteket végzők kezének mozgásán, de nyugodtabbá, ütemesebbé válik a munka a gyárban, megszűnik a kapkodás, az időnkénti hajrázás. Mindez csak kísérő, de nagyon jótékony hatású jelensége lesz a jelenleg folyó üzem- szervezésnek, a számítógépes alkatrész- és anyaggazdálkodás bevezetésének. Kerényi László, a váci gyár igazgatója elmondotta, hogy milyen szervezési intézkedések előzik meg a termékek önköltségének és a gyári általános költségeknek csökkentését szolgáló, jövőbeni korszerűbb termelést, mely azt eredményezi, hogy a jelenlegi évi 36 milliós veszteséggel dolgozó gyár I az idén 6 millió alá szorítja veszteségét, s jövőre már nyereséges gyára lesz az Egyesült Izzónak. A váci gyár gazdasági vezetői által irányított szervezési intézkedések első lépéseként került sor a szervezeti séma megváltoztatására, a két önálló gyáregység kialakítására. Eddig az Izzóban 13 termelő területen folyt a munka, készültek a fénycsövek, melyek-' nek termelése egyre bővül, hiszen az év végére a harmadik gyártósor is elkészül. gyárban végzik a kisméretű izzólámpagyártást, melynek kapacitása több mint évi 10 rnil- liárdra nő 1974 végéig és a tv- képcsövek felújítását. E feladatok végrehajtása már 13 üzemrész összehangolt tevékenységét követelte meg. Ilyen nagyszámú és szerteágazó munkát folytató üzemrész eev kézbeni összefogása és irányítása valamelyest megoldható lenne továbbra is, de semmiképpen sem hozhatna az | eddiginél sokkal jobb eredmé- 1 nyékét. A megoldás kulcsát a gazdasági irányítás a gyáregységekre bontásban s azok további megszervezésében látta: így lett az Izzó váci gyárában két gyáregység, a fényforrás- és az alkatrészgyáregység. Az új szervezeti séma már elkészült, jelenleg az alsóbb szervezeti egységek kialakítása folyik. Eközben végbemegy a csaknem kétmillió adat számítógépbe táplálása, mely a napra kész termelési feladatok megoldásához szükséges anyago- i kát és alkatrészeket (több tíz- | AMusíca Humana hangversenye Sárospatakon Meghívást kapott a váci Musical Humana kamarazene- kar a sárospataki zenei napok rendezvénysorozatára. A megérkezés után kellemes meglepetésként halloták, hogy a váchartyáni általános iskola tanulói is a városban vannak, és valamennyien felkeresték a jegyirodát, hogy ismerőseik, tanáraik hangversenyére belépőt szerezzenek. Dicsekvéssel mesélték az érdeklődőknek, hogy ez az ő zenekaruk. Jólesett a tanároknak, hogy növendékeik a magúkénak érzik a Musica Humanát. A délutáni koncertre a történelmi nevezetességű Rá- kóczi-vár lovagtermében került sor. A szép környezet, a baráti fogadtatás, és a hallgatóság olyan hangulatot biztosított, melyben Igazán öröm Garázdaság és súlyos testi sértés Mindenki ütött mindenkit Tömegverekedés egy dunakeszi vendéglő udvarán Négy napig tartó tárgyalás után hirdetett ítéletet a Váci Járásbíróság dr. Huszti büntetőtanácsa / Kiss Lajos és kilenc vaciloit-tarsa ounpereoen. Garázdaság és súlyos testi sértés címén vonták felelősségre a dunakeszi fiatalemberekből álló, duhajkodó társaságot. A Dunakeszi Hűtőházban születésnapot ünnepeltek. Fogyott a bor, a sör és a pálinka, de mindez kevés volt: az ünneplők az esti órákban felkerekedtek, és megjelenteK a községbeli Szalai-féle vendéglőben. Ott is ittak, táncoltak. Vita támadt a lányfel- kérés-lekérés körül. Az eiső kisebb verekedést bent kezdték, de az üzletvezető kitette a szűrüket. Folytatták az udvaron. Ott már 15—20 tagú csoport ütötte és rúgta egymást. A bírósági tárgyaláson azt vallották egyöntetűen a tanúk, mindenki ütött mindenkit. Kaczkó András arcbőre felrepedt, bordazúzódásokat szenvedett. Másokat is elsősegélyben kellett részesíteni. Valaki elkiáltotta magát: — Itt vannak a rendőrök! S erre a pankrációs csoport tagjai futásnak eredtek. A fő kezdeményező Kiss Lajos és Földi Mihály két-két évi szabadságvesztést kapott. Sallai Istvánt, Zsihorszki Jánost, Szabó Tibort, Bihari Lászlót s a fiatalkorú Sz. Zoltánt. valamint Zs. Józsefet egy év és két hónaptól egy év és nyolc hónapig terjedő elzárásra ítélték. Két vádlottra felfüggesztett börtönbüntetést szabtak ki. Dr. Franek László ügyész fellebbezési óvást nyújtott be hét vádlott terhére. — Súlyosabb büntetés !át- szik indokoltnak — mondja az óvás indokolása —. mert cselekedetüket rendkívül brutális módon, viszonylag hosz- szabb ideig, s gátlástalanul, csupán a bosszú által motiváltán hajtották végre. A cselekményre nézve lényegében enyhítő körülmény nem állapítható meg. Ezért indokoltnak látszik a vádlottak terhére a büntetés súlyosbítása. (papp) ezer) a program szerint biztosítja. Az optimális anyag- és alkatrészellátástól várható a gazdasági eredmények javulása, mely mindenekelőtt a készlettartás költségeiben, valamint a veszteségidők csökkentésében jelentkeznek jelentős mértékben. Az Egyesült Izzó váci gyá- ■ rában az üzemszervezés következtében megváltozik a bértömeggazdálkodás jelenlegi rendszere is. A második félévtől kezdve, az új szervezeti felépítésnek megfelelően, a két gyáregységen belül még a nagyobb üzemek is önállóan gazdálkodnak majd a tervek teljesítéséhez szükséges bértömeggel. összesen nyolc nagyobb üzem kapott önállóságot a bérgazdálkodásban. A figyelemre méltó üzemszervezést a váci gyár úgy oldja meg, hogy közben az i alkalmazotti létszám a gyáregységek alakulása ellenére sem növekszik egyetlen személlyel sem. Sőt, elmondhatjuk — s milyen nagyszerű követendő példa lehetne más vállalatoknak is —, hogy január 15-e óta nem vettek fel senkit az alkalmazotti állományba. Elhatározásuk, hogy a jövőben is csak áthelyezésekkel s nem létszámnöveléssel oldják meg a problémákat. Keréhyi László végezetül arról tájékoztatott, hogy az Izzó váci gyárában az önálló munka- és üzemszervezési csoport július elsejétől kezdi meg munkáját. Bognár János Barátainak és betegeinek népes tábora örömmel olvasta minap a hivatalos híradást: a Népköztársaság Elnöki Tanácsa dr. Jávorszky Ödönnek, a váci Szőnyi Tibor Kórház osztályvezető főorvosának — nyugalomba vonulása alkalmából — a Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetést adományozta. Nehéz elképzelni, hogy az örökmozgó, éjjel-nappal gyógyító orvos ezután pihenéssel, semmittevéssel töltse majd a napjait. De erről szó sincs: dr. Jávorszky Ödön módot talál, hogyha kisebb mértékben is, a jövőben is segítséget nyújtson a rászorultaiknak. Munkával, tanulással eltöltött évtizedeket jutalmaztak a magas kitüntetéssel. Dr. Jávorszky Ödön saját szavai szerint 18 éves korában jegyezte el magát a sebészettel. Egerben, majd Pápán betegápoló, műtőasszisztens. Később Budapesten orvostanhallgató. 1936-ban lett sebészorvos. A Budapesti I. számú Sebészeti Klinikán Verebéig professzor tanítványa. Ott kapott műtősebészi oklevelet. Később Sailer professzor mellé került. 27 éve Vácott operál, gyógyít. — Hány műtétet végeztem? Nem tudom megmondani. A háború előtti feljegyzéseim elpusztultak. A háború alatti három és fél évig megszámlál- hatatlanok a műtéteim. A későbbiekről már pontos feljegyzések tanúslkodnak. Huszonötödik jubileumán elmondta, hogy az általa vezetett osztályon kerekén 20 ezer műtétet végeztek. Ebből kilencezret ő maga, a többiben segített. 1961-ben az egészségügy kiváló dolgozója lett. Á negyed- százados évfordulón bensőséges, kedves megemlékezésben részesítették. Neve egybeforrott Vác egészségügyi történetének krónikájával. Az idősebbek emlékeznek az indulás nehéz éveire, a főtéri kórházban végzett úttörő munkára. — Legkedvesebb emlékeim közé tartozik az új vád kórház megnyitása. Sokat álmodoztunk, sokat terveztünk. A valóság vágyainkat, álmainkat is meghaladja. Becsüljük meg városunk büszkeségét. Féltett érték a falai közt dolgozóknak. Vigyázzanak rá a betegek, a látogatók. .. Mit üzenek a fiatalabb sebésznemzedéknek? Leibniz-cel szólok: művészet a sebészet, amelynél nincsen sem nehezebb, sem nemesebb, P. R. DERŰRE BORÚ Elromlott a vekkerem. Korán kell kelnem, de félek, csengőszó nélkül elalszom. Felhívom a telefonébresztő szolgálatot. Este tíz után ez bonyolult művelet. Az ébresztés, tudakozó, in- terurbán tárcsázása után, végül a távírda hallgatja meg kérésemet. Másnap, valamivel később, megint végigtárcsázom az ösz- szes számításba vehető központi telefonszámot, de reménytelenül. S harmadnap el is kések a | munkából. ★ A vekker meg egy alkalommal elrontotta a kedélyemet: akkor, amikor óráshoz vittem. Nem számíthattam a telefon- központ ébresztésére, az órajavítást sürgetnem kellett. ITT MEGVÁRHATÓ — olvastam az órásüzlet kirakatában. Ez kell nekem, gondoltam. Kicserélték a vekker rúgó- ját, s már vihettem is haza, működő állapotban. Negyvenöt forintba került. Azóta folyton ez motoszkál a fejemben: ha 80—100 forintért lehet új vekkert kapni, egy új vekker árának hány százaléka a 45 forint? K. L A DEÁKVÁRI ÁRUHÁZBAN A kinőtt gy Nyilván még többen emlékeznek rá, hogy tíz évvel ezelőtt, az áruház megnyitása alkalmával a belkereskedelmi miniszter ezt mondta: — A forgalomhoz az áruház fele is elég lesz, a másik felét nyugodtan kiadhatják más célra. A megnyitás esztendejében, 1963-ban, 10,4 millió forint volt az áruház forgalma, ebben az évben 31,3 millió a terv. A nyitás évében 1,6 millió forint volt az árukészlet, 1972-ben, ugyanezen az alapterületen, 2,4 millió. Tíz évvel ezelőtt egy eladó egy év alatt 54 ezer forint értékű árut adott el, az elmúlt évben 97 ezer forintot forgalmaztak személyenként. Amíg 1963-ban egy négyzet- méterre 35 700 forint eladási érték jutott, addig 1972-ben 98 200 forint volt az évi forgalom. 1963-ban 21 személyből állt az áruház munkatársi gárdája. A megháromszorozódott bevétel ellenére, a létszám 10 év alatt mindössze négy személlyel növekedett. Nem akarom felmenteni a hibákat elkövető eladókat, de úgy vélem, ezek az adatok azt is bizonyítják, hogy a pult mögött sem lehet köny- nyű ebben a helyzetben. Nem ritka az olygn vevő. aki munkahelyén érzékenyen reagál környezete hatásaira, elvárja a munkája után járó megbecsülést, a tisztességes hangot a főnöktől vagy a hivatalban érdeklődőktől, itt azonban elfelejti, hogy az eladók is elvárhatják ugyanezt a vevőktől. Dénes Etelka fiatal szakmunkás, alig egy éve kapta kezébe a bizonyítványt. " Törékeny alkatú kislány. Nehezen képzelhető el, hogyan tudja emelgetni a nehéz^ tejeskannákat, ládákat, mert amikor áru érkezik, azt is nekik kell csinálniuk: a szállítmányt csak az épület hátsó oldalán nyíló ajtóhoz rakják le a szállítók. A pult mögött dolgozók végzik a legnehezebb és a legtöbb munkát. Tíz mázsa hentesáru, 13 mázsa tőkehús, és sok más érkezik hetente, aminek , a cipe- lése alól a nők sem mentesek. Az üvegvisszaváltás sem tartozik a legkellemesebb feladatok közé. Április 30-ig 62 ezer forint értékű üveget vittek vissza a vásárlók. Dénes Etelka kezén sebhelyek nyoma. — Megszokott dolog — mondja —, kenyérárusítás közben gyakran előfordul, hogy megvágom a kezem. — Veszett már össze vevőkkel? — Előfordult. Van úgy, hogy én vagyok ideges, máskor a vevőnek nincs igaza. Akad olyan vevő is, aki sürget, hogy gyorsan szolgáljuk ki, aztán negyed óráig is beszélget. tűk sokan olyanok is, akiknek foglalkozása, megjelenése révén gondolniuk sem lehetne erre. A hiányt a személyzetnek kell megfizetnie. Naponta négyezer vásárló fordul meg az áruházban. Vevő és eladó közös érdeke lenne a minél jobb és gyorsabb kiszolgálás. Az alapterület és a felszerelés 10 éve változatlan. A pénztárgépek lassúak. Negyedik pénztárgép kellene, és hozzá alapterület. Ha a vállalat megkapná az orvosi rendelő és a fodrászüzlet közötti átjárórészt, hamarosan hozzálátna az átrendezéshez: summázva ez a véleménye Kertész Gyulának, az áruház igazgatójának. Kézilabda Penomah-Forte II 9:6 (4:2) A megyei női I. oszt. bajnokság tavaszi utolsó fordulójában helyi rangadó mérkőzésre került sor a Fonó-pályán. ^ A két csapat nagy becsvágy- gyal küzdött a bajnoki pontokért. A nagy iramú, sportszerű mérkőzésen az érettebb, taktikailag fegyelmezettebben játszó PENOMAH győzött, megérdemelten. Ld.: Magyar I. 3, Pazsitka 2, ill. Gergely 3, Császár, Klu- csár 2—2. PENOMAH IFI—FORTE IFI 5:20 (2:11) A FORTE serdülő korú ifjúsági csapata lendületes, jó játékkal győzött a helyi rangadó mérkőzésen. Ld.: Balogh 8, Strässer 6, Kovács I. E. 5. R. M. Záróra előtt néhány perccel, a gondokat elemezve, még az ix-odában ülünk, amikor Gáspár Dezső, az áruház egyik vezető munkatársa elköszön, és megkérdezi, hogy jöhet-e holnap is ugyanazzal a vonattal? — Reggel fél hétkor kezdett, holnap is akkor kezd — mondja az igazgató. — Dunakeszin lakik. Nem ő az egyedüli, aki ennyi időt dolgozik. A nagy forgalmat olykor nem kívánatos vendégek is igyekeznek kihasználni: de- sodort, málnaszörpöt, szardíniát, különféle árucikkeket szeretnének fizetés nélkül kicsempészni az épületből, közLehet, hogy bizonyos összefüggések pontosabb feltárásával, gondosabb munkaszervezéssel valamelyest enyhíthető a sok gond. A vevő és az eladó érdeke azonban átfogóbb intézkedéseket igényel, mert a Deákváron mindenütt kinőtt gyerekcipő az áruházban szorít a legjobban. Kovács István Labdarúgás A járáéi lábdarúgó-bajnok- ság június 24-i fordulóját délután öt órakor játsszák a csapatok, a következő párosításban: Kossuth-csoport: Kóspallag —Váci Híradás II. (vezeti: Kőbányai—Dorozsmai), Szokolya —Sződliget (v.: Kozma I.— Hernádi), Ipolydamásd—Ör- bottyán I. (v.: Heincz—Temesvári 4 órakor), Szód—Vác- duka (v.: Várszegi—Zagiba), Dunakeszi SE—Kösd (v.: Szie- zák—Hisbéli), Nagymaros— Verőce (v.: Jobbagy—Nagy N.), Vácrátót—Márianosztra (v.: Pintér L.—Csányi). Rákóczi-csoport: Rád—Őr- bottyán II. (v.: Kiss J.—Brusz- nyiczkí), Nagybörzsöny— Ipolytölgyes (v.: Kozma K. 4 órakor), Vámosmikola—Fóti Vasutas (v.: Vécsey—Vígh II. 4 órakor), DCM—Perőcsény (v; Nagy K. 10 órakor). í I l volt muzsikálni. Corelli-, Vivaldi-, Händel- majd a szünet után Bach- és Mozart-művek csendültek fel, s amikor az utolsó akkord is elszállt, vas- taps zúgott a nézőtéren. Ráadásként egy Bach-chorállai búcsúzott a zenekar közönségétől. Másnap megtekintették a város nevezetességeit, a Rá- kóczi-kiállítást, a Vörös tornyot, a több építészeti stílust képviselő templomot, a kollégium könyvtárát és egy népi fafaragó műhelyét. Az út során itt is ott is derült arcok fogadták az együttes tagjait, és olyanok is akadtak, akik szóban is megköszönték az előző napi szép muzsikát. Valamivel gazdagabb lett Sárospatak és a Musica Humana is. i. r.