Pest Megyi Hírlap, 1973. június (17. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-24 / 146. szám

TERMESPROGNÓZIS Hétfőtől: aratási ügyelet Este 10 után is átveszik a szállítmányokat A perzselő kora nyár, a kedvezőtlen időjárás hatása megérződik majd a gabona termésében — állapították meg a Pest megyei gazdasá­gok nagy részében. Emlékeze­tes, hogy tavaly még a csapa­dékos időjárás által késlelte­tett aratás is rekordtermést hozott búzából: megyei átlag­ban 30,7 mázsát hektáronként. A megyei tanács mezőgazda- sági és élelmezésügyi osztá­lyán összesített fölmérések szerint búzából több mint 3 má­zsával, őszi árpából pedig csaknem 5 mázsával ke­vesebbet takaríthatnak be a mostani szezonban átla­gosan. Az idei aratás során alapo­san meg kell szervezni a munkát, a kombájnok, szállí­tóeszközök és szárítóberende­zések üzemeltetését, hogy mi­nimálisra csökkentsék a szem­veszteséget. A megyei tanács mezőgazdasági és élelmezés- ügyi osztályának vezetője va­lamennyi járási hivatal elnö­két, illetve a ceglédi és a nagykőrösi városi tanács el­nökét fölkérte arra, hogy kísérje figyelemmel az aratásban érdekelt gazda­ságok, felvásárló és szol­r MEGÁLLT M eg, bár sokan voltak, akik nem hittek ben­ne. Ügy vélték, „a mechanizmus” szoros vele­járója a nagymértékű mun­kaerő-vándorlás. Kiderült, semmi köze „a mechaniz­musnak”, azaz a gazdasági reformnak meg a munka­erő-vándorlásnak egymás­hoz. Nem az elvekben volt a hiba, hanem a gyakorlati módszerekben. A többi kö­zött abban, hogy az iparvál­lalatok csupán a legutóbbi években kezdtek fölfigyelni a szó igazi értelmében vett munkaerő-gazdálkodás je­lentőségére. Tavaly Pest megyében, a gyárakban, a vállalatoknál dolgozó minden száz mun­kás közül 6,6 kérte ki a munkakönyvét. Országosan 6,5. Egy évvel korábban a megyében százból nyolc, 1970-ben pedig ennek a másfélszerese, valamennyi esetben az év negyedik ne­gyedét véve alapul. A mun­kaerő-forgalom csökkenése szembetűnő, fogalmazha­tunk úgy is, hogy megállt az egészségtelen mozgás, ami van, annak túlnyomó része szükséges, társadal­milag indokolt. Mi történt, miféle kar­mesteri pálca intésére né- multak el a siránkozó, a kilépőket kárhoztató - han­gok? Minek tudható be, hogy az idén, az eddig számba vehető idő alatt to­vább folytatódott az egész­séges arányok megszilárdu­lása? Feleljünk a kérdésekre néhány példával. Először olyan munkahelyével, ahol mindig is ismeretlen volt a sokat emlegetett fluktuáció. A Nagykőrösi Konzervgyár­ban a kérdésre, mivel ma­gyarázzák a munkaerő-for­galom évek óta nagyon ala­csony szintjét, egyszerűen azt válaszolják: a gyár egész tevékenységével. Per­sze, lapok telnének meg a fölsorolással, mi mindenből tevődik össze ez az „egész tevékenység”, mert része van benne az átgondolt bér­politikának éppúgy, mint a szociális ellátás magas színvonalának — amit ér­zékeltet, hogy az idén pusz­tán a szociális létesítmé­nyek fenntartására, kultu­rális, sport- és jóléti cé­lokra több mint hárommil­lió lorintot fordítanak —, s annak, hogy nemcsak han­goztatják, hanem valóban törődnek az emberekkel. I lyen egyszerű lenne? Ilyen bonyolult! Min­den tényezőnek szere­pe van a munkaerő meg­maradásában vagy vándor­lásában, így tagadhatatla­nul a pénznek is. Ám na­gyot tévednénk, ha azt hinnénk, hogy például a Ce­ment- és Mészművek váci gyárában, közismertebb ne­vén a Dunai Cement- és Mészműben az ésszerűbb bérpolitikának, a törzsgár- datagok fokozott megbecsü­lésének — így egyebek kö­zött a karácsony előtt kifi­zetett hűségpénznek, az öt év után minden hónapra megadott tíz, azaz legkeve­sebb 600 forintnak — volt kizárólagos szerepe az egészségtelen arányú moz­gás megállításában. Része volt ebben annak is, -hogy gazdálkodni kezdtek a lét­számmal, javult a termelés szervezettsége, bővült a szo­ciális ellátás. Ha az anyagiakat a fo­lyamat alkotóelemeiként, de nem döntő tényezőként fog­juk fel, végül is minek kö­szönhető a kívánt és telje­sült megállás? A gazdasági környezet és a gondolkodásnuja változá­sának. Ez utóbbira egyetlen eset rávilágít: Vácott, a vá­rosi párt-végrehajtóbizott­ság kezdeményezésére, a ta­nács végrehajtó bizottságá­val együttesen, intézkedé­sek történtek a gyárak, vál­lalatok közötti munkaerő­csábítás radikális megaka­dályozására, s arra, hogy egy nyelven beszéljenek végre a dologban érintettek. Rövid idő alatt a városban a munkaerő-vándorlás a megyei átlag alá süllyedt, mindez annak a felfogásnak köszönhetően, amilyet ko­rábban hiába kerestünk volna. Egyre több termelői egység ítéli meg új módon a munkaerő megtartására irányuló teendőket, s vál­toztatja ennek megfelelően a gyakorlatot. Rendben van ezek szerint a vállalatok szénája? Amit csinálnak, azt jól csinálják? Ennyire azért nem mutatás a menyasszony. Napjainkra létrejött egy nem túl szi­lárd, de szilárddá tehető egyensúlyi helyzet. Elősegí­tették ezt állami intézkedé­sek — mint amilyen az ál­lami ipar munkásainak adott béremelés, a más ága­zatokban végzett ipari te­vékenység bérezési elveinek szigorítása —, s helyi cse­lekedetek, de hasznára volt azt is, hogy a közgondolko­zásban megváltozott a szél­járás, s az üzemekben a többség szembefordult az ügyesekkel, a néhány hónap után munkahelyet változta­tókkal, az igazi vándorma­darakkal. izonyára akadnak gyá­rak, ahol az egészsé­ges arányok kialaku­lását véglegesnek íté.ik, úgy gondolják, ezt a gondot kipipálhatják. Nehéz árat fizethetnek ezeken a helye­ken az illúziókért. A mun­kaerő-gazdálkodás maga a folyamatosság, aminek kez­dete ugyan van, de vége semmiképpen nincsen, mert ahogy a munkaerő összeté­tele — kor, képzettség, nem stb. alapján — változik, úgy változnak az igények. Nem lehet irattárba helyezni te­hát a papírokat, a végre­hajtott intézkedési terveket, hanem újakat kell készíte­ni; az egyensúlyi helyzet megőrzése érdekében. Ami megállt, az értelem­szerűen korábban mozgott. Oct rejlik tehát a lehetőség, hogy újra mozgásba lendül. Nem a mozgást kell lehe­tetlenné tenni ilyen meg amolyan akadályokkal, ha­nem a mozgás igényét meg­előzni, minden tényezőre fi­gyelmet fordító, az embert nem létszámként kezelő munkaerő-gazdálkodással. Mészáros Ottó B gáltató vállalatok együtt­működését. Az aratási teendők egyezte­tésére és ellenőrzésére az idén is aratási ügyeletet szervez­tek, amelynek telefonszáma: 180—970/190-es vagy 152-es mellék. A betakarításban ér­dekelt vállalatok szintén föl­készültek: holnaptól, június 25-től ügyeletet tart a ME- GEV és az AGROKER. Mun­kanapokon 7—19 óráig, szom­baton 7—17 óráig, munkaszü­neti napokon pedig 7—13 óráig* tart ez a szolgálat. Meg­szervezték a központi ügyele­tet a Gabonafelvásárló és Fel­dolgozó Vállalatnál is — tele­fonszámuk 137—132 —, s mun­kanapokon 7—17 óráig, szom­baton, vasárnap pedig 7—13 óráig állnak itt a gazdaságok rendelkezésére. A gabonaát­vevő helyek általában reggel 5-től este 10 óráig lesznek nyitva, azonban indokolt esetben ezen az időn túl is átve­szik a szállítmányokat. Szabályozták az alkatrész- ellátás rendjét. Erről a gazda­ságokat részletesen tájékoz­tatja majd a MEGÉV, elöl­járóban csupán annyit: az igényelt alkatrészeket — a központi utasítás értelmében — 24 órán belül szállítják. (Az aratási fölkészülésről szóló riportsorozatunk befeje­ző része az 5. oldalon.) Mentesítették az aknáktól Haiphong kikötőjét Az amerikai haditengeré­szet hivatalosan bejelentet­te, hogy a Haiphong ki­kötőjéhez vezető főcsatornát mentesítették az aknáktól, és így a VDK legnagyobb kikö­tője most már veszélytelenül megközelíthető a kereskedel­mi hajók számára. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK f AZ M$ZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVII. ÉVFOLYAM, 146. SZÁM 'ÁRA 1 FORINT 1973. JÚNIUS 24., VASÁRNAP BREZSNYEV—NIXON-CSÚCS Zár ótár gyalusok Leonyid Brezsnyev, azSZKP főtitkára Nixon elnök társa­ságában tette meg pénteken délután a közel 5000 kilométe­res repülőutat a Washingiton- környéki Andrews katonai re­pülőtérről a Csendes-óceán partján fekvő kaliforniai El Toro haditengerészeti lésitá- mazispontra. Innen közép­európai idő szerint szombaton hajnali három óra előtt a két államférfi és a kíséretükben levő szovjet és amerikai kor­mányférfiak helikopteren re­pültek a közeli San Clementé- be, Nixon elnök tengerparti üdülőjébe. Az elnöki külömgépen a repülőút nagy részét Brezs­nyev és Nixon tolmács köz­vetítésével négyszemközti esz­mecserével töltötte. Üt közben sor került némi „madártávla­tú” országnézésre is: az ame­rikai légierő 1. számú gépe a Grand Canyon fölé érve, he­lyenként 5—600 méterre eresz­kedve a 6—7000 méteres uta­zómagasságbál követte a Co­lorado folyó szakadékvonula­tát, hogy Brezsnyev közelebb­ről is megszemlélhesse a gi­gantikus szikla-alakzatokat. Egyébként a tavalyi moszk­vai csúcstalálkozó és a mosta­ni csúcstalálkozó rendkívül sűrített tárgyalási programja vajmi kevés időt hogyott a két vezetőnek „országjáró ismer­kedésre” de mindkét részről világosan kifejezték szándé­Brezsnyev és Nixon Washingtonból az amerikai elnök repülőgé­pén a kaliforniai San Clemente-be repült. Képünk az elnöki repülő­gép fedélzetén készült. Nixon a világhíres Grand Canyon fölé irá- nyíttatta a gépet, és a levegőből mutatta azt be vendégének. A kép jobb oldalán Brezsnyev tolmácsa látható. Politikai tájékoztató, városnézés, filmvita Telt ház" az érdi „kis VIT-en 9» ff­Pénteken délelőtt nyílt meg a KISZ budai járási bizottsá­ga által rendezett érdi „kis VIT", a nagyközségi strand és kemping területén. Tekintve, hogy az ide hivatalos fiatalok egy része pénteken még dol­gozott, az első napon csak 160-an, de tegnap már 250-en voltak a táborban. Tegnap délelőtt Bőgős Lász­ló újságíró tartott előadást — lévén a táborban indokínai szolidaritási nap — az indo­kínai helyzetről. Ez alatt a fiatalok egy másik csoportja Érd és Százhalombatta neve­zetességeit tekintette meg. Délután lejátszották a tábori VIT-labdarúgókupa két elő­döntőjét, ez alatt az itt nem érdekelt fiatalok az Eper és vér, valamint a Munkásosz­tály a paradicsomba megy cí­mű filmeket tekintették meg, s rendeztek ezekről vitát. Este az ófalui kastély terü­letére vonultak tábortüzet gyújtani. Az érdi KlSZ-esek egy jövendő ifjúsági park alapjait lerakva a kastély környékét, a romoktól meg­tisztították és rendezték. A tábortűzinél szolidaritási mű­sorra került sor, majd Boros Bajos polbeaténekes szóra­koztatta a fiatalokat. A „kis VIT” utolsó előtti napja fáklyás felvonulással zárult. kukat, hogy a rendszeresen ismétlődő kölcsönös látoga­tásokat a jövőben erősödő ál­lamközi és személyes kapcso­lataik „normájává” kívánják tenni. San Clementében szombaton tartották a csúcstalálkozó zá­rótárgyalásait, amelyekről hét­főn záróközleményt tesznek közzé. A terjedelmesnek ígér­kező okmányról Kissinger új­ságíróknak elárulta, hogy a szöveg kilenctizedében már korábban megegyeztek, az utolsó simításokat végezték el szombaton. Szombaton vették fel képszalagra Brezsnyevnek az amerikai néphez intézendő beszédét is, amelyet az orszá­gos televízióhálózatok vasár­nap 18 órakor sugároznak. Leonyid Brezsnyevet az el­nök nyaralójában szállásolták el. Itt tölti a szombatra és a vasárnapra virradó éjszakát, majd ma reggel utazik vissza a Washington környéki Camp Davidbe, ahol éjszakai pihenő után az SZKP főtitkára hétfőn reggel párizsba repül, hogy Pompidou francia államfővel találkozzék. Ma délelőtt elutazás előtt Leonyid Brezsnyev és Richard Nixon, a kaliforniai San Cle­mentében fogadja a Skylab űr­állomás három asztronautáját, akik a világűrben eltöltött 28 nap után pénteken tértek visz- sza a Földre. Szombaton egyébként az amerikai külügyminisztérium­ban jegyzőkönyvet írtak alá a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok együttműkö­désének fejlesztéséről a légi­közlekedésben. San Franciscó­ban pedig hivatalosan megnyi­tották a Szovjetunió főkonzu­látusát. Hazaérkezett Bulgáriából a Pest megyei pártmunkásküldöttség A Pest* megye bolgár test­vérmegyéje, Szófia megye pártbizottságának meghívásá­ra, június 18-án elutazott Pest megyei pártmunkásküldöttség hazaérkezett. HATSZÁZHÚSZ ÚJ OTTHON Tavaly kezdték meg a gödöllői alsóparki lakótelep építését, ahol az első 80 lakásba má­jusban már beköltöztek a lakók. Az idén összesen 228 lakást adnak át. Az ötéves terv végéig pedig több mint 620 új otthont kapnak itt a gödöllőiek. Gárdos Katalin felvétele A küldöttség vezetője dr. Bíró Ferenc, az MSZMP Pest megyei Bizottságának titkára volt, tagjai: Bállá János, a ceglédi járási pártbizottság első titkára, Pataki Márton, a nagykátai járási pártbizottság első titkára, dr. Lőkös László, a gödöllői Agrártudományi Egyetem pártbizottságának titkára és Piszter István, a Pest megyei pártbizottság munkatársa. A küldöttség a Szófia me­gyei pártbizottság vezetőivel és munkatársaival főként pártépítési és gazdaságpoliti­kai kérdésekről folytatott ta­pasztalatcserét, tovább mé­lyítve a két testvérmegye kap­csolatait. A Holland Munkapárt kül­döttsége, amely A. Van Der Louwnak, a párt elnökének vezetésével, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának meghívására tartózkodott ha­zánkban, befejezte egyhetes magyarországi látogatását, és ma elutazik Budapestről. Tegnap a küldöttség Bencsik Istvánnal, a Hazafias Nép­front főtitkárával folytatott megbeszélést, amelynek során a Holland Munkapárt elnöke népfrontdelegációt hívott meg hollandiai látogatásra.

Next

/
Thumbnails
Contents