Pest Megyi Hírlap, 1973. június (17. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-13 / 136. szám

PEST Ml EGY El z/úi-Sap 1973. JÚNIUS 13., SZERDA FfflKUSZ Viszontlátásra, Helsinkiben A helsinki több oldalú előze­tes tárgyalások sikeres befeje­zésének napján, a múlt pénte­ki záróülésen Rónai Rudolf, ha­zánk helsinki nagykövete a Dipoliban képviselt diplomá­ciai testület nevében megkö­szönte a finn kormánynak a konzultáció sikeréért kifejtett erőfeszítéseit, egyebek között hangoztatta: „Mi most nem véglegesen búcsúzunk egymás­tól, hiszen az európai biztonsá­gi értekezlet is a finn nép és a kormány vendégszeretetét fog­ja élvezni. Búcsúzzunk tehát azzal, hogy viszontlátásra 1973. július 3-án Helsinkiben, az európai biztonsági és együtt­működési értekezlet első sza­kaszának megnyitásán.’» A TAVALY november 22-én kezdődött nagyköveti tanács­kozás ereamenye, hogy most julius 3-án, a történelemben először ütnek közös asztalhoz az összes európai államók, va­lamint az Egyesült Államok es Kanada képviselői. Azokról a feltételekről tanácskoznak majd, amelyek kontinensünk népei számára a bókét hiva­tottak biztosítaná. A SZOCIALISTA ORSZÁ­GOK voltak a mozgatói szá­mos olyan kezdeményezésnek, amely jelentősen, sőt alapve­tően megjavította az európai helyzetet. Javasolták az euró­pai biztonsági konferencia megtartását is. E konferencia létrejötte azt jelenti, hogy kon­tinensünk háború utáni fejlő­désének új szakaszához érkez­tünk el. Ám ne feledjük, hogy az európai biztonsági konferen­cia előtt még nagy és felelős­ségteljes feladatok állnak. Az a 30 oldalas előterjesztés, amelyhez június 8-án a részt vevő valamennyi nagykövet beleegyezését adta, tulajdon­képpen csak a tényleges kon­ferencia keretét biztosítják. A problémák, az egyes napiren­di pontok tárgyszerű megvita­tása csak most következik. Po­zitív megoldásuk jelenti majd csak a hidegháború időszaká­nak lezárását, a sokoldalú biz­tonsági és együttműködési i'endszer megteremtésével. NEM KIS PROBLÉMÁK megoldásáról van szó. Ezt je­lezte a pénteki záróülésen egyes nyugati delegációk ér­telmező nyilatkozata. Írország, Belgium, Hollandia és Olasz­ország például kijelentette, hogy a határok sérthetetlen­ségének elve számukra nem jelenti azok véglegességét, il­letve nem zárja ki megváltoz­tathatóságukat, ha az békés úton, tárgyalások révén törté­nik. Olaszország és Hollandia emellett külön hangsúlyozta, hogy felfogásuk szerint a 30 oldalas előterjesztésben leszö­gezett elvek nem lehetnek új, regionális törvényekké és nem léphetnek a nemzetközi jog helyébe. Spanyolország kije­lentette, hogy e dokumentum elfogadásával sem ismeri el Nagy-Britannia szuverenitását Gibraltár felett. Belgium pe­dig az Európai Gazdasági Kö­zösség nevében még azt is ki­fejtette, hogy mivel a konfe­renciám sor kerülhet olyan döntések meghozatalára, ame­lyek a közös kereskedelmi po­litikát folytató EGK-t, mint közösséget érintik, az ilyen határozatokat a Közös Piac­nak majd külön is jóvá kell hagynia. E KÜLÖN NYILATKOZA­TOK azonban — s ez Helsin­kiben a szocialista közösség gyümölcsöző erőfeszítéseinek legfőbb bizonyítéka — a rész­vevők egyöntetű véleménye szerint, nem befolyásolják a 30 oldalas közös dokumentum érvényét. A helsinki előkészítő tanácskozás így- »eredményes folytatás reményeire jogosít fel. De a béke és a haladás erőinek fel kell készülniük ar­ra, hogy továbbra is lépésről lépésre kell felszámolniuk az európai tartós béke útjában niég továbbra is tornyosuló akadályokat. Alacs B. Tamás AZ ENSZ Biztonsági Taná­csának közel-keleti vitájában hétfőn Kenneth Jamieson, Nagy-Britannia képviselője is felszólalt. KEDDEN LEMONDOTT olasz kormány. Ä PÁRBESZÉD FOLYTATÓDIK A szovjet-amerikai kapcsolatok fejlődése Jönnek a hírek Moszkvából és Washingtonból: húsz évre szóló, nyolcmilliárd dollár ér­tékű kölcsönös szállításokat előirányzó megállapodás szü­letett a szovjet külkereskedel­mi minisztérium és egy ameri­kai cég között nagy műtrágya­kombinát építéséről; megszü­letett egy tízmilliárd dolláros földgázszállítási üzlet keret­terve; két év alatt több mint megötszöröződött a két ország közötti kereskedelmi forga­lom. A szovjet—amerikai kapcso­latok fejlődése annyira fel­gyorsult, hogy az ember alig hinné: csak néhány héttel több, mint egy esztendeje, 1972. május 22-én érkezett szovjet földre az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Ri­chard Nixon, hogy moszkvai tárgyaló partnereivel meg­egyezésre jusson a két ország politikai, gazdasági kapcsola­tainak alakulásáról. S a jövő héten, június 18-án, Leonyid Brezsnyevet fogadja ameri­kai földön washingtoni tár­gyaló partnere, hogy az egy év alatt megtett utat közösen fel­mérjék és a kétoldalú kapcso­latokban, csakúgy, mint a vi­lágpolitika napirenden lévő nagy kérdéseiben, a békés egymás mellett élés elveinek megfelelően keressék a lehet­séges megoldási módokat. Csúcstalálkozókra — szov­jet—amerikai viszonylatban — azelőtt is került sor, még­hozzá akkoriban is nem kis várakozásoktól kísérve. De ezek a csúcstalálkozók a hat­vanas években — az akkori nemzetközi viszonyok miatt — inkább a légkör javításá­nak általános célját tűzhették ki. Ennek megfelelően az ered­mények és az azokat rögzítő nyilatkozatok, illetve közle­mények is inkább törekvést és magatartást fejeztek ki, mintsem vállalt kötelezettsé­gekét. A tavalyi moszkvai szovjet—amerikai csúcstalál­kozó ezzel szemben szerződe1- sekbe, okmányokba — köztük világpolitikai jelentőségű szerződésbe a rakétaelhárító rendszerek korlátozásáról, va­lamint ideiglenes megállapo­dásba a hadászati támadó fegyvereket korlátozó néhány intézkedésről — rögzítette a mit kell tenni” kérdésekre a választ. 1 Az indítást, vagy méginkább a nagy ösztönzést az SZKiP XXIV. kongresszusán, az 1971 tavaszán kimunkált platform, külpolitikai elvek és gyakor­lati akcióprogram adta. A központi bizottság beszámoló­ja, amelyet a jövő héten Wa­shingtonba érkező Leonyid Brezsnyev terjesztett elő, meg­állapította: „Abból indulunk ki, hogy van lehetőség a Szov­jetunió és az Egyesült Álla­mok közötti kapcsolatok ja­vítására. Elvi álláspontunk a kapitalista országokra, köztük az Egyesült Államokra vonat­kozólag az, hogy következete­sen és teljes mértékben gya­korlatilag megvalósítjuk a békés egymás mellett élés el­vét, kibontakoztatjuk a köl­csönösen előnyös kapcsolato­kat, azokkal az államokkal pe­dig, amelyek erre hajlandók, együttműködünk a béke meg­szilárdításában, a lehető leg­biztosabb alapokra építve a velük való kölcsönös kapcso­latokat”. A szovjet külpolitika len­dületes akciói és nagy sikere azóta meggyőzően igazolta az elhatározott irányvonal he­lyességét. A nemzetközi eny­hülési irányzat felülkereke­dett, ami az erőviszonyok fo­kozatos megváltozásának ki­fejezője. Az új itt az, hogy ezek az erőviszony-eltolódások már nemcsak a negatív ten­denciák érvényesülési lehető­ségeinek korlátozására ele­gendők — mint ez hosszú ideig tapasztalható volt —, hanem közvetlenül és közvetetten egyre inkább pozitív módon, a haladás irányába befolyá­solják a nemzetközi ügyek alakulását. Tavaly, Moszkvában tizen­két pontos nyilatkozatot fo­gadtak el a szovjet—amerikai kapcsolatok alapelveiről. A békés egymás mellett élésnek eme „tizenkét parancsolata” — ahogy ezt annak idején a pol­gári sajtó emlegette —, be­vallása volt amerikai részről annak, hogy 1945 után a lehe­tő legkedvezőbb kiindulópont és adottságok ellenére a Szov­jetunióval szemben végül is képtelenek voltak előnyt ki­csikarni. Ezért ismerte el Ni­xon a nyilatkozat aláírásával mindazt, amit a Szovjetunió az egész történelmi szakasz­ban a maga részéről elfoga­dott és elfogadásra ajánlott az Egyesült Államoknak is: „önmérsékletet kell lanúsíta- niok az egymás közötti kap­csolataikbanel kell ismer­niük a tárgyalásos módszert, amely „az álláspontok kölcsö­nös figyelembevételével és a kölcsönös előnyök alapján” folyik; nem törekedhetnek a „másik fél rovására történő előnyszerzésre”; nem tarthat­nak igényt semmiféle „külön­leges jogokra vagy előnyre a nemzetközi kapcsolatokban”; a szovjet—amerikai kapcso­latok fejlesztése „nem irá­nyulhat harmadik ország és azok érdekei ellen”. A realitás kényszerítő pa­rancsának elfogadásáig nem könnyen jutott el az amerikai politika. S még amikor — a nyilatkozaton látható Nixon- aláírás tanúsága szerint — a tényeket, a valóságot elismer­te olyannak, amilyen, akkor is következtek erőfeszítések a visszafordulásra. De végül is felülkerekedtek a kényszerítő realitások. S ezek között nem utolsó tényező volt a gazdasá­gi érdek. Az Egyesült Államok egé- I szén egyszerűen nem enged­Eltemették a TU-144 es személyzetét Kedden a moszkvai Novo- gyevicsi temetőben katonai gyászpompával eltemették a párizsi Le Bourget repülőté­ren szerencsétlenül járt TU— 144-es szovjet repülőgép hat­főnyi személyzetét. Díszsor- tűzzel búcsúztatták Mihail Kozlov és Valerij Molcsanov pilótát, Vlagyimir Bengyerov mérnököt, Georgij Bazsenov navigátort, Borisz Perhuvin mérnököt és Anatolij Dralin fedélzeti mérnököt. A gyászünnepségen Pjotr Gyementyev repülőgépipari miniszter mondott beszédet. A gyászinduló hangjai mel­lett a sírt elborították az em­lékezés virágai. . heti meg magának, hogy a ke­let—nyugati kereskedelem és gazdasági kapcsolatok ígére­tes fellendülése idején áten­gedje a terepet Nyugat-Euró- pának, Japánnak. A Szovjet­unióval való gazdasági együtt­működés az Egyesült Államok számára nem egyszerűen ked­vező, de — különösen a nem is távoli perspektívában — egyes ágazatokban, például az energiahordozók kiaknázásá­ban alapvető kérdés. Az az esztendő, amely a két csúcstalálkozót — a moszkvait és a jövő heti washingtonit — egymástól elválasztja, gyakor­lati próbája volt annak a kü­lönleges, az együttműködés és a szüntelen küzdelem elemeit egyaránt magába foglaló vi­szonynak, amely a szocialista Szovjetuniót és az imperializ­mus vezető hatalmát, az Egye­sült Államokat, egymáshoz köti, illetve egymással szem­beállítja. A párbeszéd folyta­tása és az esetleges új meg­állapodások tovább szélesít­hetik a békés egymás mellett élés politikájának ezt a gya­korlatát. Nemes János Líbia polit Kairóban melegen üdvözlik Kadhafi elnöknek azt a beje­lentését, hogy államosítják a Líbia területén működő Bun­ker—Hunt amerikai olajtársa­ságot. Ez a döntés teljes össz­hangban van azzal a régóta hangoztatott egyiptomi felfo­gással. hogy az USA-t csak az amerikai olaj érdekeltségekre mért csapásokkal lehet rá­kényszeríteni az izraeli agresz- sziót támogató politika feladá­sára. Kadhafi döntését olyan figyelmeztető lépésként érté­kelik, amelyet további államo­sítási intézkedések követhet­nek. amennyiben Washington nem tanul az eddigi leckékből, s nem változtat arabellenes magatartásán. A líbiai államosításnak kü­lönleges aktualitást kölcsönöz az a tény, hogy a Biztonsági Tanács éppen ezekben a na­pokban tárgyal a hat éve tartó közel-keleti válság megoldásá­nak új lehetőségeiről. Mint­hogy a közel-keleti vita kime­netele jórészt az Egyesült Ál­lamok állásfoglalásától függ, a líbiai döntés jótékony hatás­sal lehet az amerikai álláspont kialakítására. „Elérkezett az ideje annak, hogy közvetlen és komoly fenyegetést intézzünk az arab térségben levő ameri­kai olajérdekeltségek ellen” — hangoztatta a líbiai elnök. Egynapos CDU-kongresszus Bonnban Barzel utódjává Helmut Kohlt válusztották Helmut Kohl rajna-pfalzi tartományi miniszterelnököt választotta meg kedden a nyu­gatnémet kereszténydemokra­ták rendkívüli kongresszusa a CDU elnökévé. A bonni Beethoven-csarnok- ban megtartott egynapos kong­resszuson 621 szavazásra jogo­sult küldött vett részt. A nyitó­beszédet a távozó elnök, Rai­ner Barzel «tartotta. Búcsúzóul az egység helyreállítására szó­lította fel pártját és burkolt bírálatában óva intette attól, hogy a kisebb testvérpárt, a Bajor CSU diktátumától hagy­ja befolyásolni irányvonalát. Igen óvatosan kinyilvánította azt is, hogy a CDU-nak alkal­mazkodnia kell a megváltozott európai realitásokhoz. Kora délután tartották meg az első szavazást: hatszáz kül­dött élt szavazati jogával, kö­zülük 520-an mondtak igent Helmut Kohl pártelnökségére. A nemmel szavazók száma igen csekély, mindössze 51 volt, 29 küldött pedig tartóz­kodott a szavazástól. " Ezután a kongresszus Kurt Biedenkopf közgazdász-pro­fesszort választotta meg a CDU új főtitkárává Konrad Kraske helyére. örvendetes fejleménynek te­kintik Kairóban Kadhafinak azt a bejelentését is, hogy Lí­bia elismeri az NDK-t. A líbiai nacionalizmus korlátáit jelzi azonban ennek a döntésnek az indoklása. Kadhafi ugyanis nem a nemzetközi realitások­ból. a két német állam létéből indult ki, hanem azt igyeke­zett „honorálni”, hogy az NDK hivatalos nyelvként ismerte el az arab nyelvet. Az egyesített egyiptomi—lí­biai politikai vezetőség Tripo- liban folytatta tárgyalásait a két ország teljes egyesítésének előkészítéséről. Szadat és Kad­hafi azokra a nyitva hagyott I kérdésekre összpontosította fi­gyelmét, amelyekben nem tud­tak megegyezni az egyesítés előkészítésével megbízott ve­gyes bizottságok. Kairói megfigyelők szerint az egyesítés tervezett ütemé­ben zavart idézhet elő az áp- 1 rilis derekán meghirdetett lí­biai kulturális forradalom, amelynek keretében az úgyne­vezett népi bizottságok veszik kézbe az állami, a gazdasági és a kulturális intézmények, szervek irányítását és ellenőr­zését. Kadhafi közlése szerint Líbiában a népi bizottságok vették át a szocialista unió sze­repét, mert szerinte az utóbbi túlságosan passzívnak bizo­nyult, nem váltotta be a hoz­záfűzött forradalmi reménye­ket. Ezek után nyitott kérdés az is, hogyan valósul meg, il­letve egyáltalán megvalósul-e a két szocialista unió tavaly elhatározott egyesítése. Líbiá­ban eredetileg azzal a céllá! hozták létre a szocialista uniót, hogy az egyiptomihoz közelít­sék az ország politikai, társa­dalmi berendezkedését. Kad­hafi korábban azt vallotta, hogy az arab világban a szo­cialista unió az egyetlen lehet­séges formula a különböző tár­sadalmi erők egységének meg­valósítására, a kulturális for­radalom megindításával vi­szont a teljes mellőzés sorsára jutott a szocialista unió. Ezzel szemben Egyiptomban tovább­ra is a nemzeti egység alap­vető keretének tekintik, a szo­cialista uniót, sőt intézkedése­ket tesznek annak politikai­szervezeti továbbfejlesztésére. Barátaink; omszkiak (3.) J Csi Peng-fej Párizsban tartózkodik Csi Peng-fej kínai kül­ügyminiszter. Képünk a versailles-i látogatáson, a Trianon-palotában készült. VALAKI azt mondta ne­kem, hogy ez az öröm nem igazi öröm. Valóban. Ez az öröm szomorú. A háború sebei úgy, ahogy már behegedték, és most váratlanul csönget a postás és kutatja az elesett? ka­tona hozzátartozóját... Egy évvel ezelőtt, májusban alakult a Keresők Klubja Omszkban. Az egész úgy kez­dődött, hogy Pável Nándorné- nak, az orosz nyelv tanárnő­jének kezdeményezésére a százhalombattai iskolások le­velet Írtak a Szovjetunióba: jó lenne megtudni azoknak a szovjet katonáknak a nevét, akik Százhalombatta környé­kén áldozták életüket a felsza­badításért. Így ismerték meg ötvennyolc szovjet harcos ada­tait, sokuknak születési helyét és évét is. Kevésnek találták. Többet akartak tudni az elesettekről. Jó lenne felkutatni hozzátar­tozóikat, rokonaikat! De le­het-e? Érdemes-e? Annyi esz­tendő telt el a háború után. Talán a hozzátartozók is bele­törődtek a változtathatatlanba. És most feltépni újra a sebe­ket?! Aztán győzött az ember­ség: a feleség, az anya, a gye­rek egy életen át keresi, kutat­ja: szerettük hol élte utolsó napjait. Eltemette-e valaki őket, jut-e virág emlékül vala­mennyiüknek ... A százhalombatti iskolások vállalva a fáradozást, a tanulás melletti áldozatos munkát, to­vább kutattak. Csak most már nem egyedül. Másfél esztende­je szerkesztőségünk vendége­ként Százhalombattára látoga­tott az Omszkaja Pravda fő- szerkesztője és pártélet rovat­vezetője. Nekik adták át a százhalombattai úttörők az öt­vennyolc hős szovjet katona nevét. AZ ESEMENYEK most már gyorsan peregtek. Az Omszkaja Pravdában cikk je­lent meg „Ki akar segíteni?” címmel. 1972 májusát írták akkor. Megalakult a Keresők Klubja. Tagjai: az omszki 3-as szá­mú iskola nyolcadikosai, Irina Mihajlovna Zatvorickája ta­nárnő vezetésével. És ugyan­ennek az iskolának az ötödik osztályos tanulói. Gorkovszkij község felsőtagozatos tanulói, Galin Moiszenko, Regina Na­zarenko, az 56-os iskola diák­jai, Tatjana Pribilova, Oleg Kim — omszki iskolások. Egyetemisták: Ljudmilla Kruglova, Viktor Karajev, Alekszander Sztepurin. A 3-as számú iskola pionír­jaival magam is találkoztam. Ezen a napon ketten közülük magyar úttörőruhába öltöztek. Irina Mihajlovna Zatvorickája tanárnővel együtt megmutat­ták kincseiket: könyv a ma­gyar internacionalistákról, ma­gyar bélyeggyűjtemény, tanul­mányok, ismeretek Magyaror­szágról, ’amelyeket az Omszka­ja Pravda pályázatára sok ez­ren küldtek be. Zászlók, képek, jelvények itthonról. És milyen becses kincsek ezek számukra. ITT TALÁLKOZTAM Nagyezsda Szergejevna Vla- gyimirova nyugdíjas orvosnő­vel, Mihail Konsztantinovics Ivlijewel, aki korábban ’az egyik kerületi pártbizottság titkára volt. Ök is a gyerekek­kel együtt tagjai a Keresők Klubjának. Velük beszélget­tünk: milyen mélyérzésű, nagyszerű fiataljaink vannak. Hiszen a sok önkéntes jelent­kező felnőttet meg lehet érte­ni, hogy szeretettel, kitartással kutatják az elesettek hozzá­tartozóit. A felnőttekben ma­radandó nyomot hagytak a háború borzalmai, emlékei, annak keserve az, hogy millió- számra élnek olyanok, akik azt sem tudják, hol és hogyan esett el apjuk, férjük, gyere­kük, barátjuk. A fiatalok sze­rencsére mindezt így, ilyen fájdalmasan nem érezhetik át. És micsoda nagyszerű embe­reknek kell lenni ezeknek a diákoknak ahhoz, hogy hittel, küzdelemmel győzzék: meg­próbálják a lehetetlent. Mert sokszor kilátástalannak tűnik a vállalkozás. Majdnem három évtized telt el a háború befe­jezése óta. Annyi minden tör­ténhetett a hozzátartozókkal is. Hiába egy harminc év előtti kép, egy születési hely, egy dá­tum. Kevés adat ez a kutatás­hoz. És mégsem. A tucatjával induló és ér­kező levelek ny omán meg sem lehet már számolni, a Szovjet­unióban hányán kapcsolódták ! a keresésbe, hiszen csaknem valamennyi harcos, akiket fel­jegyeztek a százhalombattai is­kolások, a Szovjetunió nyuga­ti megyéiben születtek: Omszk- tól három-négyezer kilomé­ternyire. Egyeseknek gyerme­kei másfélé költöztek, ismeret­len helyre, mások korán meg­haltak, se gyerek, se feleség nem maradt utánuk... Ma már huszonhárom hős­nek majdnem minden fontos adata birtokunkban van. A többieknél is nyomon vannak. És több hozzátartozó már el is jutott Százhalombattára, a szeretett sírjához. SZOMORÚ ÖRÖM ez. De öröm. Nem remélt, várat­lan öröm. S hálásak a magyar és szov­t l > IK.I AKAR SEGÍTENI?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents