Pest Megyi Hírlap, 1973. május (17. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-06 / 104. szám
»73. MÁJUS 6., VASÁRNAP 5 ms* MECVBt xJCirlap Atomenergia i az elelmiszeriDarban A Központi Élelmiszeripari [ Kutató Intézetnek kutatási témája az élelmiszereik tárolási * és tartósítási módjainak kidol- ‘ gozása. Az intézet jó eredményeket ért már el eddig is az élelmiszerek nukleáris besugárzásával történő tartósításában. A sugárzás hatására az élelmiszer romlását okozó mikroorganizmusok elpusztulnak. Az eddigi eredmények bebizonyították, hogy például a szamóca értékesítési vesztesége 15 százalékról 5 százalékra csökken. A burgonya ionizáló sugárzás hatására tárolás közben nem csírázik. Közegészségügyi eredménye is jelentős az eljárásnak, mivel a sugárzás elpusztítja az emberre káro6 kórokozókat, például a szalmonelláit. Vasöntő dinasztia MUNKÁK ÉS MINDENNAPOK Pelyhes László nehezen állt kötélnek. Sok a dolga, mondta még fent az irodában, meg az ilyen beszélgetések többnyire csak szószaporítások. Az öntöde előtti téren, birodalma határán azonban megenyhült. Az összeszerelésre váró öntvények látványa — megannyi absztrakt szobor az üzem állandó kiállításán — szinte észrevétlenül eloszlatták a mérgét. A munka az más. Arról szívesen beszél néhány percet. Annál is inkább, mert a Köny- nyüipari Gépgyártó Vállalat váci gyárában idén sem tétlenkedhetnek. A Szovjetunióval kooperációban gyártandó textilgépegységekből, az úgy- neveztett SZTD típusból a ta- [ valyi 750 után ez évben már 2000 darab szerepel a tervben. Főöntvényei természetesen a jó öreg vasöntödében készülnek. — Sok gondot okoz a selejt. Nem sikerül mindig a kívánt minőséget kivenni az anyagból. Ennek az az oka, hogy különböző nyersvasakat kapunk, többségük keménysége meghaladja a 200 brinelt. Adalékokkal — szilícium, mangán, kén, foszfor — enyhítjük ugyan, de még így sem sikerül mindig leszorítani az ideális 110—140 brinelre az öntvény keménységét. Ezeket azután a megmunkáló automata kidobja. Miért álmatlan az üzemvezető Ügy ismeri az öntödét, mint I a szíve lüktetését. Arcvoná- sait látva senki se mondaná Nem tartalék - lehetőség! Inkább beszántatták a kukoricaszárat Két megyei tanácskozás tanulságai Nem szándékozom nyelvhelyességi vitát kezdeményezni, de! unos untalan tapasztalom, hogy egyes kifejezéseink — egyebek között ez: tartalék, egészen más értelmet kaptak mostanság, mint kellene. Újságban, jelentésben, brosúrában, szónoklatban találkozhatunk napról napra ilyesforma mondatfordulatak- kal: „eredményes munkánk egyik feltétele, hogy feltárjuk belső tartalékainkat". Nos, miről van itt szó tulajdonképpen ? Gödöllő és Szigefcsép Semmiesetre sem a tartalékok feltárásáról! A „tartalék” ugyanis, amit szánt szándékkal megtakarítanak, eltesznek, hogy legyen mihez nyúlni, ha a szükség úgy hozza, hogy legyen miből nagyobb vállalkozásokba fogni. Tartalékolni-lehet pénzt tetemesebb kiadásra, éppen gázt, az ünnepi sütés-főzés okozta csúcs- fogyasztásra, avagy alkatrészt a gépjavításokhoz... és sorolhatnánk tovább. Az úgynevezett „belső tartalékok” azonban nem szándékosan felhalmozott javak, hanem: lehetőségek. Olyan lehetőségek, amikkel eleddig nem éltek. Elöljáróban ennyit. S a kérdés, ami ide kívánkozik: például? Az elmúlt héten két tanácskozáson volt alkalmam részt venni. Gödöllőn, ahol a mezőgazdaság gépesítésének kérdéseit vitatták meg az Agrártudományi Egyesület kétnapos konzultációjára összegyűlt szakemberek, és Szigetcsépen, ahol a háztáji gazdálkodás fejlesztéséről esett szó a Hazafias Népfront ráckevei járási elnöksége által összehívott találkozón. A gödöllői tanácskozás megnyitó előadását tartó Váncsa Jenő miniszterhelyettes műszaki fejlesztésről' szólván megemlítette, hogy a fejlődés útja az iparszerü mezőgazdasági termelés megteremtése. Ennek lényege: a legmodernebb termesztéstechnológia alkalmazása, szinte valamennyi munkafolyamat gépesítése, megfelelő fajták termesztése, erőteljes talaj utánpótlás, azaz nagy mennyiségű műtrágya fel- használása ... és — ami nem kevésbé fontos, mint az iménti feltételek — a példás munkaszervezés. Mindezt már tapasztalatok bizonyítják, hiszen az intenzív növénytermesztés első lépcsőjére nem egy gazdaság fellépett: a Bábolnai Állami Gazdaság által indított CPS program eredményeként hazánkban 126 ezer hektáron termesztenek zárt technológiai rendszerben kukoricát, többek között megyénkből a Monori Állami Gazdaságban is. Elmennek autószerelőnek Tehát: nem a munkaszervezésben rejlő tartalékokat kell feltárni, mert szó nincs róla, hogy tartalékoltak volna ebből valamit. A szervezettség — nem tartalékolható. A korszerű termeléshez fölkészült szakemberek is kellenek természetesen, jóllehet igazán nem lehet okuk panaszra a nagyüzemi gazdaságok vezetőinek. Magyarországon — arányosan — több jól képzett szakember tevékenykedik a mezőgazdaságban, mint számos fejlett kapitalista országban, így Hollandiában, Dániában, az NSZK- ban, az Amerikai Egyesült Államokban. Szakmunkások, technikusok, üzemmérnökök, mérnökök és szakmérnökök tevékenykednek a gazdaságokban. Csakhogy! A közelmúltban tanúja voltam, amint egy mezőgazdasági szakmunkásképző iskola igazgatója így kesergett: „fiataljaink három éven keresztül készülnek arra, hogy a szakosodott, korszerű mezőgazdasági termelésben megállják helyüket. Gyümölcs- és szőlőkertészek, szarvasmarha-, sertés- és baromfigondozók kerülnek tőlünk a termelőszövetkezetekbe, ahol azután — tisztelet a kevés kivételnek — fütyülnek a szakképzettségükre, s olyan munkát adnak nekik, ami éppen jut." A gödöllői tanácskozáson felszólaló miniszterhelyettes szintén szót ejtett arról: nemegy gazdaságban az a műszaki fejlesztés kerékkötője, hogy parlagon hevertetik a szakemberek tudását. Ami az államnak került pénzbe, nem pedig némely termelőszövetkezeti vezetőnek. Szinte hallom a zárszámadó közgyűléseken is oly gyakran elhangzó szólamot: „ki kell használnunk a szellemi tartalékokat". T ervszerűség a háztájiban is S még egy mondat Gödöllőről: „Annak ellenére, hogy a legtöbb gazdaságban munkaerőhiányra panaszkodnak, csaknem mindenütt akad munkaerötartalék.” Pontosabban: nem váratlan feladatok megoldására tartalékállományba helyezett tsz-tagok serege, hanem olykor a rossz munkaszervezés miatt ideig- óráig tétlenségre — s ezzel kevesebb keresetre — kárhoztatott emberek. A népfront által szervezett megbeszélésen, mint említettem, a háztáji gazdálkodásban rejlő lehetőségek kihasználásáról tanácskoztak a résztvevők. Egyebek között megvitatták, hogy mit tehetnek a Hazafias Népfront községi bizottságai a háztáji szarvasmarha-tenyésztés föllendítése érdekében? Ennek az ágazatnak ugyanis kiemelkedő szerepe van a lakosság hús- és tejellátásában, és az ország exportjában egyaránt, hiszen az egy főre jutó állatifehérje- fogyasztás 40 százalékát, s a népgazdaság devizabevételének minden hetedik dollárját adja. A nagyüzemi állattenyésztés mellett a termelőszövetkezetek sajátos üzemágában, a háztájiban is meg kell teremteni a tervszerű termelés feltételeit. Két dömsödi ellenpélda A szarvasmarha-tenyésztést támogató rendelkezések eredményeképpen ma már bízvást kijelenthető, hogy — hozzáértéssel — jövedelmezően lehet szarvasmarhát tartani. Persze, nem szabad azt hinni, hogy a tsz-tagok túlságosan törnék magukat a tehéntartásért, s ami ezzel jár: a hajnali kelésért, fáradságért. „Föl kell ébreszteni a tenyésztői kedvet tehát, hogy a ráckevei járásban az a kilencezer istálló, amit még nem alakítottak át garázsnak, ismét jószágot rejtsen” — mondta valaki. S ez a teendő másutt is. Egy másik hozzászóló szavaival: példát vehetnénk azokról a dunántúli termelőszövetkezetekről, ahol megalapozták a háztáji komoly árutermelő tevékenységét. A cél: ne csak az önellátásra korlátozódjék a háztáji termelés. S itt ismét elhangzott az a bizonyos mondat: használjuk ki a háztáji gazdaság által nyújtott tartalékokat. És ismét csak hozzátenném: a lehetőségeket! Mert ugyan mit tartalékolt az a dömsödi termelőszövetkezet, amelynek vezetői — mint arról Dekáily Sándor, a népfront járási titkára beszámolt — fölégettet- ték a kombájn után maradt szalmát, amikor a tagok elkérték a jószág alá alomnak? Vagy a másik, ugyanebbe a faluba való gazdaság, amikor beszántatta a kukoricaszárat, amit a tagok kértek takarmánynak? S ugyan mit tartalékolnak azok, akik nem gondoskodnak a tej fölvásárlásáról, holott az iskolákban mind ez ideig nem juttattak tízórai tejet a gyerekeknek? Miként teremtik meg a háztáji hústermelés alapját, akik a gazda nyakán hagyják a szépen kihízott jószágot? E kérdéseken gondolkodván nem juthatok más megállapításra: fogalmazzunk magyarul, egyenesen. Nemcsak a nyelvhelyesség érdekében. A gazdálkodás ügye kívánja így. Apor Zoltán róla, hogy 30 éve van a szakmában. Édesapja, aki egy egész öintőnemzedéket nevelt fel, szerettette meg vele a vasöntöde markáns, gyakran több mint egész embert kívánó világát. A 11 testvérből elsőnek ifjabb István kóstolt bele a szakmába, jelenleg a Landler Jenő öntödében dolgozik. Öt követte László, de úgy, hogy kedden még vizsgázott a 8. általánosban, és szerdán már inas volt a Bo- denlosz József és fia örökébe lépő Váci Vasöntöde és Radiátorgyárban. Először a magparira került, majd egyre bonyolultabb feladatokkal bízták meg. Félévvel korábban szabadult, s lett öntősegéd. Azok voltak a boldog idők ! — együtt dolgozott az édesapjával és a bátyjával. Akkoriban már a kereskedelmi öntvények helyett gépalkatrészeket készítettek. Közben az oktatás terén is édesapja nyomdokaiba lépett, három éven át irányította az ipari tanulók képzését. Mikor aztán az országos versenyen az 5 tanulója futott be, a Nehézipari Minisztérium az oktatóról sem feledkezett meg. 1960-ban tüdőasztmás lett — ma is azt tartja, nem szakmai betegség —, két évig szívta a jó kékesi levegőt; az orvosai addig mondták, hogy válasszon más neki, húzta a szíve az öntödébe, ott dolgoztak a barátok, na meg az apja. Magpadra került, aztán a fater mellett leste el az öntőmesterség fortélyait. öntőnek tartja magát ma is, annak ellenére, hogy immár 20 éve a magkészítők csoportvezetője. — Húsz embereim van. Bizony nem könnyű munka ma sem a magkészítés. A néhány éve bevezetett újfajta eljárással tartósabb, jobb minőségű mag készül, de változatlanul sokat kell emelgetniük a mag- készítőknek. Mellettünk az egyik bizonyítja csoportvezetője igazát: legalább 40 kilós fémmagszek- rényt emelget ötpercenként. Törölgeti is a homlokát gyakran. Azzal körültapasztja a magszekrény üregét a vízüveggel kevert homokkal, majd kokszot szór a közepébe. A tetejére megint homok kerül, jöhet a szénsavas fagyasztás. És már kész is a mag, már csak kii kell venni a szekrényből és a helyére vinni: olyan, akár egy mirelitkészítmény. Újra visszamegyünk a kemencéhez. Pelyhes Gyula elmondja, hogy télen nyolc vaskályha fűti a csarnokát, nyáron pedig az isten: délelőtt még valahogy ki lehet bírni, de délután valóságos pokol az öntöde. Veszélyességi pótlékot László, az öntöde üzemvezetője. Gyula, a magkészltők csoportvezetője. ._ Sándor, a famintakészftő. Mutnéfalvy felvétele mesterséget, míg meg nem gyógyult. A gyártástervezésre került, ahol „öreg fejjel” esti tagozaton elvégezte a gépipari technikumot. Tavaly június elseje óta az öntöde üzemvezetője. A délelőtti formázó műszakon kívül felügyelete alá tartozik a mag- készítő, a héjmagkészítő, az öntvénytisztító, a délutáni öntő- és az éjszaíkaá rámoló műszak egyaránt: 166 munkás, köztük 28 szakmunkás és 35 nő. Nemegyszer bentmarad délután is, s az sem ritka, hogy éjjel feltűnik az öntödében. Főleg a munkaerőhiány nem hagyja aludni, most is hiányzik 15—20 segédmunkás. — Három évtized alatt nem sokat változtak a körülmények. A munka osatk annyival könnyebb, hogy a nagyobb formaszekrényeket daru emeli a helyükre. A technológia a régen használatos nyersformázást és szárított eljárást azonban már túlhaladta. Egyre inkább tért hódít a héjformázás: a finom szemcsés homokot fenolgyantával keverik, s ez a keverék azután 400 fokon ba- kelitszerű idommá álakul; az ebből készített öntvény olyan finom felületű lesz, hogy már alig kell megmunkálni. Ma is öntőnek tartja magát A vasöntöde hatalmas csarnokában a színek alapján lehetetlen tájékozódni. Az egyhangú, mély szürkeséget csak a hátán finom port táncoltató napcsóva világítja meg olykor. Dél felé jár az idő. Röviddel ezelőtt gyújtották be a két, még ma is kokszfűtésű kemencét. Az adagolóliftben utazásra kész a nyersvas. A vályúk előtt sorakozó igások, a fánerok — az olvadt vas szállítására szolgáló edények — szomjasan várnak az első csapolásra. A magkészítőiknél találjuk meg Pelyhes Gyulát, aki László bátyja után négy évvel szegődött a vasöntőkhöz. Az a fajta ember, aki még soha nem volt több 60 kilónál, és soha nem bánja meg azt, amit korábban elhatározott. A lakatosoknál kezdett, de nem tetszett ! csak az öntők és a tisztítók kapnak, holott a levegő portartalma délelőtt is magasabb a megengedettnél. Rokonságban maradt a szakmával A harmadik Pelyhes-fiú, a Sándor, jobban szerette a vasnál a fát, de az asztalosmes- iterséggel nem érte volna be. Közel volt a lakásukhoz a tanműhely, meg aztán rokonságban is akart maradni a vasöntéssel: így lett famintaké- szítő. Sándor éppen egy natúr rajzot tanulmányoz. Rögtön elmagyarázza, hogy ez alapján fogja elkészíteni furnérra a zsugorított rajzokat, azért zsugorítottat, mert a mintakészítőnek ügyelnie kell arra, hogy minden 100 milliméternél 1 millimétert zsugorodik a vas. Az elvégzendő munka egy lánckerék, amelyből négyet kell majd leönteni az egyik testvérgyámak. A mester szerint a minta és a magszekrény elkészítési ideje — most nem bonyolult — legfeljebb huszonnégy óra, vagyis három műszak. Pedig az anyag kivételezésétől a festésig minden az ő feladata. Mégis azt mondja, hogy azért tart olyan sokáig, mert a mintát több darabból kell majd összeenyvez- rnie, ha egy darabból készítené, i akkor megvetemedne a fa és száradás közben oválissá lenne. — Vannak sokkal munkaigényesebb minták, olyan szivattyúalkatrészek, melyekre 5—600 órát adnak. Ezeket egy ä—4 fős brigád csinálja. II vénkor bizony már nagyon oda kell figyelni. ★ Téved, aki azt hiszi, hogy evvel véget ért a váci gyárban a Pelyhes-család felkutatása. Sorban a következő fiú ugyan egy kicsit messzebb esett a családi mesterség fájától. József lakatos lett, s az SZTB- alkatrészek szerelését végzi. De itt dolgozik a bérelszámolásban az üzemvezető, László felesége is. aki korábban szintén a munkapadon dolgozott. Kertész Péter Tudósok közgyűlése Ünnepi esemény színhelye lesz holnap, hétfőn a Magyar Tudományos Akadémia díszterme: megkezdődik tudományos életünk legfőbb fórumának az 1973. évi, sorrendben 133. közgyűlése. Itt találkoznak az ország tudósai, hogy összefoglalják a hazai tudomány 1972-cs évi eredményeit, és a tapasztalatok alapján meghatározzák a jövő feladatait. Minden évben tart közgyűlést az Akadémia, az ideinek a fontosságát azonban növeli, hogy most esedékes a csak háromévenként szokásos tisztújítás és az új akadémiai rendes és levelező tagok megválasztása. Tartalmi szempontból pedig az adja meg a közgyűlés fontosságát, hogy az MSZMP tudománypolitikai irányelveinek a kidolgozása, az akadémiai reform bevezetése és az országos távlati tudományos kutatási terv elfogadása óta először adnak számot arról hogy az elmúlt három évben milyen eredményei, születtek és milyen változások történtek az Akadémia életében. A közgyűlés beszámolóit figyelmesen tanulmányozva bárki tapasztalhatja, hogy a Magyar Tudományos Akadémiát kutatási és tudomány- szervezési eredményeiben, intézkedéseiben, a jövőt szolgáló törekvéseiben országunk, népünk érdekei, népgazdaságunk igényei, a hazai tudomány korszerű fejlődésének céljai vezérelték és vezérlik. Fontos érdeke az országnak. hogy a nagyon is jelentős összegekbe kerülő tudományos kutatást olyan célok elérésére irányítsák, amelyek a reális számítások szerint akár elméleti, akár gyakorlati területeken mielőbb hasznosan kamatozódnak. Ugyanakkor természetesen az is fontos érdek hogy a kiválasztott kutatási témát a szellemi és anyagi erők leggazdaságosabb felhasználásával a lehető leggyorsabban megoldják. Ezekből következik, hogy a sikeres kutatómunkákhoz nélkülözhetetlen a tudományos élet irányító szerveinek, elsősorban az Akadémiának a tudomány- szervező, -koordináló tevékenysége. A tudomány mai színvonala szükségessé teszi a kutatási témák sokoldalú, komplex megközelítését, több tudományág művelőinek koncentrált erőfeszítését cgy-egy tudományos probléma megoldásában. A közgyűlés programját tanulmányozva, szembetűnő c törekvéseknek az egyre fokozottabb mevalósulása. Az ünnepélyes megnyitón -j- az elnöki és a főtitkári be‘- számolón — kívül minden' tudományos osztály ülést tart. A matematikai és fizi| kai, illetve műszaki tudo-f mányok osztálya pl. együt-l tes ülésen vitatja meg a-^ elektronikus számítógépek: segítségével végzett villa-, mosinérnöki tervezés ma-, tematikai, matematikai-logikai és műszaki kérdéseit, vagy az agrártudományok, osztálya, az orvosi tudományok osztálya és a biológiai tudományok osztálya közösen vizsgálja meg a genetika időszerű kérdéseit. A közgyűlés programja jól példázza azt is, hogy a társadalomtudományok jelentőségüknek megfelelő helyet kapnak az Akadémia tevékenységében. A közgyűlés ünnepélyes nyitó ülésén kerül sor pl. Király István akadémikus „Hazafiság és internacionalizmus” (A szocialista hazafiság és a magyar szabadságharcos hagyományok) című előadására. Hasonló szellemben rendezik meg a közgyűlési időszakban a Petőfi-emlékülést és1 a megemlékezést Kopernikusz születésének 500. évfordulójáról. A közgyűlés munkáját élénk figyelemmel kíséri közvéleményünk. 4 i á
