Pest Megyi Hírlap, 1973. május (17. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-27 / 122. szám

1973. MÄJÜS 27., VASÁRNAP Z%J{írlap 5 FÖLMÉRTEK EGY EGÉSZ FALUT Cég léd bércéiért: elsőként az országban Tömeges szűrővizsgálat után egészségnevelési évek kezdődnek a községben 1970 telén több héten át már egyszer nagyszabású egészségügyi kísérlet színhe­lye volt Ceglédbercel. Felvo­nult a ceglédi kórház, és az országban első ízben szakor­vosok tartottak egy egész községre kiterjedő egészség- ügyi szűrővizsgálatot. Most pedig a Pest megyei Egészség- nevelési Csoport szervezésében újabb, az egész községet meg­mozgató egészségügyi akció indul. Szintén olyan, amelyhez hasonló, eddig még sohasem volt az országban. Legtöbb a szívbajos Annak idején a kórház vala­mennyi osztályáról megjelen­tek Ceglédbercelen orvosok, tehát komplex szakorvosi szű­rést tartottak, hogy felfedez­zék szakmájuk szerint a rej­tett betegségeket is. A vizs­gálat célja az volt, hogy meg­állapítsák egy egész község egészségi állapotát és az azt befolyásoló tényezőket, továb­bá az egyének álltai tudott, vagy előttük ismeretlen beteg­ségek arányát, valamint azt, hogy milyen gyakoriak a. gon­dozást igénylő betegségek. Eközben gyakorlatilag vették szemügyre a tömeges lakos­ság szűrés-gondozás szervezé­si és módszertani kérdéseit A vizsgálatokon megjelent 1943 nő, 1764 férfi és 804 tizennégy éven aluli gyermek, vagyis összesen 4511 ember, tehát jó­formán Ceglédbercel vala­mennyi lakosa. Csak az ágy­ban fekvő betegek és a tartó­san távol tartózkodók nem ke­rültek a vizsgáló orvosok cso­portja elé. Kiderült, hogy mindössze a lakosság 17 százaléka mondha­tó teljesen egészségesnek, a többieknél egy. sőt számos esetben ugyanazon személynél több idült betegséget is felfe­deztek. Természetesen a be­tegnek találtakat állapotuknak megfelelően körzeti orvoshoz, szakorvosi rendelőintézetbe, vagy kórházba utalták. Azóta felgyógyultak, vagy orvosi be­avatkozásra legalábbis nem romlott állapotúik. Különösen azoknak, akiket gondozásba vettek és rendszeresen fel is keresik körzeti orvosukat. Akadtak azonban némelyek, akik nem fogadták meg az or­vosi tanácsot. Nemrég készült el a részle­tes kimutatás a ceglédbarceli általános szűrővizsgálatról. Kiderül abból, hogy szív- és érbetegségben szenvednek a legtöbben, mégpedig 2386 em­ber. Csont- és mozgásrendsze­ri betegségeket 1358, míg a légzőszervi betegséget 1182 fő­nél állapítottak meg. Ezek kö­zül a tbc-seknél jóval több a krónikus hörghurutban és tü­dőtágulásban szenvedő. A be­tegséglistán ezután az emész­tőszervek különböző bajai sze­repelnek, 803 esetben. Egyéb betegségek jóval kisebb szám­ban fordulnak elő, közülük még a daganatokat említhet­jük meg, 245 ilyen betegséget állapítottak meg. A felnőtt lakosság 31 száza­léka — egytizedük nő — do­hányzik. Hogy rendszeres al­koholfogyasztó, azt a lakosság 34 százaléka ismerte el. Ennek kilencven százaléka férfi. Az egészségnevelés hatása Dr. Bágyoni Attila főorvos, a megyei egészségnevelé­si csoport vezetője az adatok birtokában úgy találta, hogy a csoport munkájának hatását nem lehet Ceglédbercelnél se­hol jobban megállapítani. Egészségügyi szempontból erny­őire „feltérképezett” község nincs még egy, sem az ország­ban, sem a megyében. Kezde­ményezésére a ceglédi járá­si hivatal egészségügyi osztá- lyával együtt megszervezték a községben az egészségnevelési társadalmi bizottságot, amely­nek elnöke dr. Karsay János, a község vezető körzeti orvo­sa, titkára Illés István, a köz­ségi művelődési ház igazgató­ja^ fagíai ' Pedig a mozgalmi szervek, a tanács vezetői. A bizottsággal együtt több esz­tendős munkatervet dolgoztak ki. Egész sor előadást tarta­nak, elsősorban a községben leggyakrabban előforduló be­tegségekről, azok gyógyításá­ról és a bennük szenvedők kialakítandó életmódjáról. De tekintettel a háztáji gazdasá­gokra, a növényvédő szerek al­kalmazásával kapcsolatos óva­tosságról is éppúgy lesz elő­adás, mint a káros szenvedé­lyek, a dohá nyzás és az alko­holizálás ártalmairól, vala­mint a helyes öltözködésről és az egészséges táplálkozásról. Ez utóbbi előmozdítására fő­zőtanfolyamot is rendeznek. Havonta kétszer pedig egész­ségnevelési tanácsadást. Ezen­kívül egészségügyi könyvekkel látják el a községi könyvtárat, remélve, hogy minél többen kikölcsönzik azokat. A megye többi részén sem Az egészségért induló Ceg­léd bércéli hadjárat mellett az egészségnevelési csoport ter­mészetesen a megye más te­rületén sem hanyagolja el fel­adatát. Két-három esztendőn keresztül mindenesetre na­gyobb mértékben Ceglédber- celre fordítja figyelmét. Az­után újabb komplex szakor­vosi szűrővizsgálatnak kell megállapítani, csökkent-e vagy növekedett-e a betegségek szá­ma a községben. Több gyü­mölcsöt és zöldséget fogyaszt­va elegendő vitamint tartal­maz-e az emberek eledele és a mostani szénhidrátdús ételek helyett több húst fogyaszta­nak-e. De ki kell terjednie a későbbi vizsgálatnak arra is, mennyiben csökkent a do­hány- és az italfogyasztás a községben. S általában, egész­ségesebb lett-e az élet Cegléd­bercelen. A nagyszabású egészségne­velési akció június 18-án ün­nepélyesen kezdődik az akkor­ra összehívott falugyűlésen. Szokoly Endre A csodafák otthona A csodáfák otthonának ne­vezték el a környék lakói Bar- ta Ernő debreceni amatőr kertész Pogány utcai palotá­ját. Valóban nem mindennapi ritkaságokat lehet látni csa­ládi háza kertjében. Két olyan alimafája van, amely ötféle almát terem. A kora érésűtől a késő almáig egyetlen fa ad­ja a termést. A körtefán pedig hétféle körte nevelődik. A kü­lönböző időben, különböző szí­nű és zamatú gyümölcsöket termő fákat a kert tulajdonosa hozta létre egyes oltással, szemzésseL Nos, itt álljunk meg néhány szóra! Mit tükröz ez az állás- foglalás? Egyrészt egy kicsit a fizikai munka lebecsülését: „inkább tanuljon, mint dol­gozzon”. Másrészt: a tanult emberrel szembeni idegenke­dést: aki tanult, az talán nem dolgozik? A mérnök, a közgaz­dász, a pedagógus munkája — nem munka?! Varga Gyula műszaki elő­adó, a gazdaságpolitikai bi­zottság tagja példák sokasá­gát ismeri a fizikai munka le­becsülésének a csapágygyár­ban. Hadd idézzek most kö­zülük csupán egyet: — Volt nálunk öt műsze­rész tanulólány, itt szabadult fel a gyárban. Az öt közül ma már egy sem dolgozik a szakmájában. Ha műszerészek maradnak, most legalább 12 forint lenne az órabérük. De nem maradtak: elmentek iro­dába. Adminisztrátornak, ha­vi 1700 forintért. Pénzügyi, közgazdasági, ügy­viteli szakképzettség híján nincs sok esélyük az előreha­ladásra, sem a beosztás, sem az anyagiak terén. Néhány év alatt a tanult szakmájukat is elfelejtik, és mégis: többnek érzik-tartják magukat az iro­dában, mintha műszerészek volnának. Hát nem égbekiál­tó?! A Pest megyei Tanács négy évvel ezelőtt ösztöndíjalapot létesített az olyan, fizikai munkásszármazású, tehetsé­ges gyermekek középiskolai továbbtanulásának anyagi tá­mogatására, akiknél a család havi jövedelmének egy főre jutó összege nem haladja meg az 1100 forintot. Az idei ösz­töndíjalap: kétmillió forint. Ebből — szociális helyzetük­től és tanulmányi eredmé­nyüktől függően — 350—450 forintot kaphatnak havonta a tanulók. Az ösztöndíjból min­den — a feltételeknek megfe­lelő — Pest megyei gimnázis- ta vagy szakközépiskolai ta­nuló részesülhet, akár a me­gyében, akár másutt folytatja tanulmányait. Jelenleg például 108 Budapesten tanuló Pest megyei diák kap ösztöndíjat a megyei tanácstól, összesen 400 ezer forint összegben. A diósdi csapágygyár szer­számműhelyében szomszédos gépeken dolgozik a két Aba- házi: apa és fia. Id. Abaházi Ferenc műszerész szakmunkás — jelenleg síkköszörűs —fel­tétlen híve a tehetséges gyere­kek továbbtanulásának. — Bár a fiam is osztotta vol­na a véleményemet — int a fejével a szomszédos gép felé. — Akkor nem kellene munka mellett, huszonnégy évesen készülnie az érettségire meg egyúttal a köszörűs szakmásí­tó tanfolyam vizsgájára. De hát nem akart tanulni, kima­radt a rádió- és elektrotechni­kai szakközépiskola III. osz­tályából! Még szerencse, hogy a katonaságnál benőtt a feje lágya. Az öccse, Gábor, oko­sabban csinálta: a sikeres érettségi bizonyítvány mellé szakmunkásoklevelet is kapott a Fáy Gimnáziumban és Szer­számkészítő Szakközépiskolá­ban. Anna lányom megint csak nem volt oda a tanulásért. Jö­vőre szabadul optikusként a MOM-ban, s most barátkozik az érettségi gondolatával. Az MGM diósdS gyárában 12 esztendeje alapítottak társa­dalmi ösztöndíjat. Jó ideig két műegyetemista és két műszaki főiskolás tanulását támogat­ták évente. Legalábbis: erre lett volna fedezet. A valóság­iban 12 év alatt csupán tizen- jketten szereztek diplomát a csapágy gyár anyagi támogatá­sával. Közülük már csak he­ten dolgoznak itt, beleértve a tavaly végzett öt fiatalt. Az elmúlt évben újabb 30 /ezer forintos ösztöndíjalapot létesítettek a gyárban a fizi­kai munkásszülők illetve az, egyedülálló anyák tehetséges gyermekeinek középiskolai to­vábbtaníttatására. Végül ez év februárjában szakmunkástanulókkal is kö­töttek szerződést társadalmi ösztöndíjra: két első és két másodéves lakatostanulóval. A gyár igényei, a fejlesztési ter­vek minél több esztergályos­tanulót követelnének, ám őket még a havi 550 forintos — ennyi a felső hatáV! — társa­dalmi ösztöndíj sem vonzot­ta... A szerszámműhely végében Horváth István esztergályost kérdezem: mi a véleménye a munkásgyerekek továbbtanu­lásáról? Az ipari mosónő MUNKÁK ÉS MINDENNAPOK Rozsdás cégtábla, rajta a felirat: Pest megyei Szolgál­tató és Csomagoló Vállalat váci 2-es számú üzeme. Ala­csony épületek fogják közre a kopár udvart, amelynek egyik sarkában rozsdás tartály ár­válkodik. A házakban, a ba­rakkokban szigorú rend sze­rint következik egymás utána munka. A raktárban nagy batyukba kötve ágyneműk vá- rakóznak. Innen egy-egy bá­tyú a jelölőhöz kerül, aki gép­pel számot ragaszt az anyag­ra. A mosókonyhába kocsin tolják a lepedőt, a párnahu­zatot, itt forgódobú öreg gé­pekbe teszik, áztatják, mos­sák öblítik, centrifugázzák. Aztán az ágyneműt felteszik egy gép mozgó szalagjára, do­bok közé préseik, s a kalan­der végén csaknem simán haj­togathatják össze az anyagot. Aki „kilósba” adta be a ru­hát a kalanderezés után cso­magolva így kapja meg. A „piperét” fizetőknek vasalt portéka jár, a kalanderezett anyagot kézzel még átvasal­ják. Ez a technológiája az ipari szervezettségű mosásnak. A váci üzemben 37-en dol­goznak, két műszakban, reg­gel hattól este tízig: egy át­vevő, egy jelölő, egy előké­szítő, négy mosó, tíz kalande­rező, három kézi vasaló, négy szortírozó, három csomagoló, egy expediáló. o A mosökonyhában négyen dolgoznak, közülük három fér­fi, s egy nő. Doszlop Elekné- vel beszélgetek: — Az ipari mosás elsősor­ban férfimesterség? — Elég nehéz a munka a mosókonyhában, igazság sze­rint csak férfi munkaerőre lenne szükség. Fizikailag fá­radunk él, különösen nehéz a vizes rongyot kihúzni a gép­ből. És állandóan menni kell, egyik dobtól á másikig: a nyolc órában öt percet sem ülök. Menet közben eszem, mert figyelni kell, nem megy-e föl a gőz. — Miért választotta ezt a nehéz munkát? — Két éve dolgozom a mo­sodában, előtte otthon voltam, mert tatarozták a lakást. Mindig tudtam én, hogy mit jelent dolgozni, hiszen tizen­egy évig sörfejtőként tevé­kenykedtem. Őszintén szól­va nem a szolgáltatóiparba akartam jönni, hanem a FOR­Saját gyerekei példájával válaszol: — Tizenhét éves lányom a mi rábeszélésünkre jelentke­zett a postaforgalmi szakkö­zépiskolába. Ügy megszerette, hogy az érettségi után felső­fokú technikumba készül. Ötö­dikes fiam viszont hallani sem akar a tanulásról. Közben vendéglátóipari szakközépisko­láról álmodozik. Mondom ne­ki: ott is tanuni kell ám, öcs- kös! Abban bízom, hogy a nyolcadik osztály végére majd csak megkomolyodik. Móczár Sándor esztergályos — háromgyermekes apa — ki­jelenti: — Feltétlenül tanuljon, aki tud, és aki vinni akarja vala­mire. Nálunk a szakmunká­nak nincs becsülete. — Mivel tudná állítását bi­zonyítani ? — Például az anyagi boldo­gulással. Én mint esztergályos szakmunkás 15 forint húsz filléres órabért kapok. A há­rom gyermeken kívül két nagymamát is eltartok a majd­nem háromezerből, s a felesé­gem gyerekgondozási szabad­ságon van: elhiheti, hogy szükség van a pénzre. Mivel otthon nincs esztergapadom, mindenféle munkát vállalok: kubikolást, ásást, házépítke­zésnél alapozást, ami jön. Ez­zel egy hét végén 400 forintot is megkereshetek, igaz, nem napi nyolcórai munkával. És nem kell hozzá gimnáziurti, sem szakmunkás-bizonyítvány. Ugyanennyi pénzért az üzem­ben 26 órát kell dolgoznom! TE-ba, de kevés a vörös vé­rem, s az orvos nem enged­te. A FORTE-ban sötétben kellett volna dolgozni, kis piros fénynél, amely tovább öli a vörös vért, s nem aka­rok vészesen vérszegény lenni. A testvérem beszélt rá a mo­sodára, ő már régóta itt van, egy évig együtt dolgoztunk a mosókonyhában, aztán ő el­fáradt, s a kalanderhez kérte magát. — Megszerette-e az ipari mosónői munkát? — Állandó nagymosásban élek. Én otthon is szívesen mostam, inkább vasalni utá­lok. Bár tudom, hogy jól dol­gozunk, mégsem adom az ágyneműmet mosatni, krepp anyagból készült, nem szabad vasalni, s félek, hogy a Pa­tyolatnál tönkremegy... 0 A Pest megyei Szolgáltató és Csomagoló Vállalat váci üzemében ágynemű-, fehérne­mű-, olajosruha-mosást, kö­peny tisztítást vállalnak. Vegytisztítást addig nem, míg a régi sörgyár átalakítását be nem fejezik. A kis váci üzem elégíti ki a budai, a szentend­rei, a váci, a gödöllői járás lakóinak igényeit. És az egész megyében csak Nagykőrösön van vegytisztítás. Vácott amíg széntüzeléssel dolgoztak, na­pi tíz mázsa ruhát tisztítot­tak, miután áttérték a gázra, ez a mennyiség a duplájára nőtt. Két gépkocsijuk minden másnap útnak indul, sorra járja a fiókokat. íme az út­Kemács József szerszámké­szít ő is leteszi a garast: — Én is azt mondom, állít­suk helyre mielőbb a szaktu­dás becsületét, a szakmunkás társadalmi rangját. Mindenki nem lehet értelmiségi, s egyre több művelt, képzett szakmun­kásra van szüksége a nép­gazdaságnak. Hát akire szükség van — azt becsüljük is meg! Mikor hallott olyat, hogy az ügyvéd vagy orvos apa arra biztatta volna mű­szaki érdeklődésű fiát: „Eredj rádióműszerésznek, tudod, mi­lyen szép szakma?!” Hogyisne: ha már nem mehet egyetem­re, akkor is a többség inkább bedugja valami irodába. Le­het. hogy egész életére elége­detlen ember lesz a fiából, pá­lyatévesztett, aki még éjszaka is tolómércével meg forrasztó­pákával álmodik, de eleget tett a szülői hiúságnak. Kemács Józsefnek igaza van. A fizikai munka társa­dalmi megbecsülésének visz- szaállítása csakugyan sürgető feladatunk. Csata, amit egy­szerre több fronton kell meg­vívnunk: meggyőzéssel, az — ki tudja, hol és mikor — el­torzult szemlélet ellen; céltu­datos, átgondolt bérezési poli­tikával — a március elsejéi­hez hasonló intézkedésekkel — amely hűen tükrözi a szak­munka, a szakképzettség tár­sadalmi értékét, és korszerű oktatáspolitikával, hogy a ta­nult munkás „ne lógjon ki a sorból”, de ne is érezze — ne érezhesse — magát kevesebb­nek az irodai alkalmazottnál. Nyíri Éva vonaluk: Gödöllő, Túra, Pé- cel, Kistarcsa, Veresegyház, Vác — Százhalombatta, Érd, Törökbálint, Budaörs, Buda­keszi, Solymár, Piliscsaba, Pi- lisvörösvár, Budakalász, Szent­endre, Dunabogdány, Nagy­maros. Sokan érdekeltek háta váci üzem jó munkájában. 0 Megkértem Doszlop Elek- nét, mutassa be, hogyan tör­ténik az ipari mosás. — öt gépünk van, egy tíz­kilós — ebben mossuk a szí­nes anyagokat —, húszkilós, ötvenkilós, hetvenkét kilós; ezek a számok azt jelentik, hogy mennyi ruha fér a do­bokba. Az előkészített ruhát bepakoljuk a gépbe, az ajtót nyolc csavarral zárjuk le, be­indítom a motort. Először öt percig hideg vízben ázik a ruha, aztán leengedem a vi­zet, újra tisztát töltök a gép­be, mosószert rakok a tankba, ráeresztem a gőzt, s az anya­got 60 fokra felfőzöm. Megint leengedem a vizet, másik mo­sószert teszek a gépbe, a fe­hér anyagot 90 fokig, a szí­nest 70 fokig melegítem: negy­venöt percig így forog és tisz­tul az ágynemű. Megint leen­gedem a vizet, kilencven fo­kosban öblítek először, majd még háromszor hideg vízzel. Aztán már csak a centrifugá- lás van hátra, s az anyag me­het a kalanderhez. — Elégedett ezzel a mun­kával? — Szeretem ezt a munkát, s még is fizetik, havonta 2400 —2600 forintot keresek. Nő lé­temre elég nagy a fizetésem. A munkabeosztás is jó, min­den második szombatom sza­bad. És elismerik a mosók munkáját, a nőnap alkalmá­ból kaptam meg a kiváló dol­gozó jelvényt, s a vele járó pénzjutalmat... o A Pest megyei Szolgáltató és Csomagoló Vállalatnak ré­gen Vácott, a Március 15-e téren volt egy kis mosodája, fióküzletekkel egyáltalán nem rendelkeztek. A mostani he­lyük valamivel jobb, s remé­lik, hogy az új olasz vegytisz­tító géppel már megfelelő kö­rülmények között dolgozhat­nak. Három forintból nem lehet tisztára varázsolni a ruhát, ezért dotációt kapnak ők is. Törekednek a jó minőségre, általában elégedettek a mun­kájukkal, s ritkább az anya­gok elcserélődése is. 0 Megkértem Doszlop Eieknét, hogy mutassa be a családját. — Két lányom van, az egyik férjnél, a másik még csak ti­zenkét éves. A férjem szoba­festő a Nehézipari Miniszté­riumban. Az a-sszonylányom is nálunk lakik. Másfél szobás a lakás, nagy az előszoba, én ide költöztem a konyhával, s a konyha a lányomé lett. Asz- szonylányom kereskedő, az ABC-áruházban dolgozik, a kislányom hatodikos. — Hogyan vélekedik a csa­lád az ön munkájáról? — Szoktam otthon mesélni a munkámról, nemcsak a csa­ládtagoknak, de ismerősöknek is. Sokszor a beszéd olyan eredménnyel zárul, hogy ők is beadják mosatni a ruhájukat. A férjem, a lányom csak azért nem örül, mert tudják, hogy nehéz munkát végzek. A ve- jem és az asszonylányom egy­szer meglátogatott a mosó­konyhában, s otthon hosszú ideig hallgathattam: Jaj, de fárasztó... — És ön hogyan vélekedik a munkájáról? — Szeretnék innen nyug­díjba menni, ha el nem za­varnak ... Fóti Péter

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents