Pest Megyi Hírlap, 1973. április (17. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-01 / 77. szám

1973. Április i., vasárnap b;est HEGY k/CítIop MARKUS TILDA: Két etűd REGGEL B arna szem. Az a tiszta, ki­tárulkozó, magát adó, vi. lágra csodálkozó tekin­tet. Félig ül, félig áll az anyja ölében. Kinyúl a kezem, jobban mondva a gyűrűm fe­lé. Rám ragyog. Nyálzik erő­sen. Hirtelen öt fogat tudok megszámolni a Szájában. Ket­tő lenn, három fenn. Az ötből kettő: egészen kinőve. Kerek fejű. Szőke. Fiú. Nem hajjal: pillékkel. Kis keze, ujjai: száll dosó vi­rágszirmok. Mosolya: mese! A múltamból! Sohasem volt régről! Anyja: a Jelen, a ma­ga komoly valóságában: Hét óra, ötös busz, munkába me­nés, a nap különböző, nehéz, vagy még nehezebb szakaszai, kalauz, jegyért az apró pénz, portás, a kapuban, ajtó, kor­lát, felelősség, kijövés a bérfi­zetésig, a valamit-valamiért, a valamennyit-annyit megspó­rolása, örömeink, aprók és na­gyobbak, mind benne van az anya fehér alapon kék pöty- työkkel mintázott ruhájában, karja tiszta, nem szakavatot­tan ápolt bőrében, a feje búb­ján összefogott, fehér mű- anyag-golyós-gumival rögzí­tett frizurájában, ölében, ami­ben fogant, s ahonnan rám, a világra csodálkozik, barát, kozó pillantásokat vetít az a ki tudja hány hónapos, tör­pékkel díszített ingű kis Em­ber... A levegő páratartalma a trópusokét meghaladja! Rosz- szul vagyok! Bevettem B—1 vitamint, Belloidot, Algopirint és Eggosalylt. De gyönyörű az élet! A fiú a kezemet elérte! Uramisten add, hogy gyilkos ne legyen soha! PER PILLANAT M a: Bőröv, sallangos szíj­jal. Holnap: Öv, széle­sített középrésszel, há­tul csatos. A nyakban szíjon lógó micsodák. A fejen vendéghaj-csigákból konty, benne kendő, a színe egyezik a ruha színével, bőrszoknya, ballon, saky, esetleg kötött ru_ ha, a fül előtt mütyür hajból, a fülben fülbevaló, sötétre barnított bőr, festett szem- hély és -pillák, harminckét fo­kos hőségben csizma, haris­nya, blúz, horgolt mellény. — Ez megvan ... Meg kell bolondulni! — mondja valaki. — Csinos. Nem? — kérde­zem vissza. — Ez egy ... Nem is tudom ! Nem tud feltűnni mással! Te ismered! Hülye? — szegzi mellemnek a kérdést az is­merős. — Nem hiszem, hogy az át­lagnál ... — Ismerősöm meg­sértődik. öt nézem: Vastag pa­rafatalp, bebújós felsőrésszel, mint anyáink fénykorában, midi szoknya, maxi táska. S aki távolabb áll? Kék cipő, kék táska, kék ruha, festett haj, határozottan kozmetikáit arc és nyak. S akiivel beszél? A hajában fehér műtíncs, a nyakán egy „hivatali smuk”- kot grammban és kivitelben messze meghaladó aranyfonat. Unalomig sorolhatnám. — Van, aki erre költi a pénzt! Mind, amit keres! A szépítkezésre! — mondja az is­merősöm. — Hál’istennek! — mondom én —, és mikor a HÉV megér­kezik bemegyünk, mint ren­desen, valamennyien, dolgozni a gyárba. I Folyópart j j \\\\\V^\\\\\\\\\V^\\W) Polgár Angéla : Szembe a nappal ^\\\\vV\\V\V\V\\\\\\\\W ! Nagy László rajza GYÖRKE ZOLTÁN: Kérdező Lángokban elhamvadni éltedből feltámadni sejtekből összeállni csillagról földre szállni mint magot földbe vetni szemeddel megveretni bűnöktől feloldani magadban kihordani nádasban megkeresni magamhoz elvezetni vízcseppben megfürödni álomként belém szökni világ végére értem elmenni jégverésben magadtól elszakadni amid nincs nekem adni meztelenséget felvenni madarak szájából enni ráchelként nézni nézni lángok nélkül is égni vakító havas ágyban felszítani a vágyam pengeként tündökölni fekete sárkányt ölni hegyeket porrá törni kaszástól elpörölni a csontom tűzre vetni magadtól elszeretni tudnál-e A virágárus megérezte a vevőszagot, recsegő hangon, mint a régi lemezek; hangja, feléje fordult. — Friss, szép virágot ve­gyen! Szerezzen örömet; friss virág... Megnézte a löttyedt kardvi­rágokat és elfordult. Pedig szeretett neki virágot vinni. Olyankor meghatódott, és széles szája, melyen a rúzs állandóan elkenődött, jóindu­latú, hálás mosolyra szakadt. „Ugyan, igazán, nem kellett volna”, szabadkozott boldog örömmel, „igazán nem”. Előhalászta zsebéből a pa­pírt. Gyűrt noteszlapra írt, bizonytalan, széteső, részeg betűk. Űj címe. A taxis aludt a kocsiban. Felébresztette. Arcán az alvás nyoma, törése, szájában gyűj­tögette a nyálat, hogy vála­szolni tudjon. — Nem, uram, nem tudom, hol van az a negyed. Kérdez­ze meg talán mástól, talán egy rendőrtől, s mint ki dolgát jól végezte, fejét az ülés háttám­lájára hajtva, újra aludni kezdett. Megállított a Székház előtt egy öregasszonyt. — Nem emlékszem rá, fiam, hogy lenne ilyen telep. De ha mégis, akkor az is csak arra — intett fejével észak felé. — Túl a vasúti sínen. A városra hirtelen szakadt a meleg. Népteienek voltak az utcák, s csak néha-néha lehe-f tett látni egy-két hőségtől el­pilledt embert. Törölgettéik homlokukat, az izzadság pata­kokban folyt végig arcukon, majd összegyűlt a testükön és nagy sárga foltokat hagyott a ruhán. Az ügyeletes rendőr a járda szélén álldogált, s le-le- csukódó szemmel nézte az üres utcát. Kérdezésére megle­petten megfordult, lassú moz­dulatokkal elővette az utcák névsorát, megnyálazott ujjá- val végigszántotta a kezdőbe­tűket és széttárt karral sajnál­kozott. — Ilyen utca, telep vagy ne­gyed nincs ebben a könyvben. Ez talán valami népies elne­vezés. iNem ismerem. A hőhullámban haidoklott a város, alig pihegett, az árnyé­kok is íeik úsztak a házak fa­lára, belecsimpaszkodtak az ereszekbe. Az üzletekben a tej megsa- vanyodott, a hús megbüdösö- dött, és propeller nagyságú legyek mászkáltak rajta. Csak egy pár konzervesdoboz ár­válkodott az üveglap mögött, fáradt biztatással: Egyen máj­konzervet! Arra ment, amerre az öregasszony mutatott. Elhagyta a centrumot, a peremváros vi- dékiesedő utcáin járt. Bené­zett a süllyedő-lejtő udva­rokba, félméteres virágágyak­ban margaréták kókadtak, gyerekek visítva hancuroztak egy vízzel telt teknő körül. Az egyik ház előtt, a sarkon teherautó állt. Az udvaron egy középkorú nő jött dupla toká­val és egy mosolygó Madonna­képpel. Emberek bútorokat cipeltek, bordó heverő, fafara­gással díszített, súlyos széke­ket, lepedőbe összekötött ágy­neműt. Kiabáltak, taszigálták a bútorokat. A kép kicsúszott a nő kezéből, üvegszilánkoktól sértett Madonna haragosan könnyes szemekkel feküdt a porban. Megkérdezte a nőtől is. Rán­tott egyet a vállán és rámor­dult: — Nem látja, mit csinálunk? Mit tudom én, hogy hol van a maga telepe. Kérdezze meg mástól. * Egy svájci sapkás, vörös or­rú férfi tolta a kerékpárját szembe vele. Kérdésére részeg kedélyeskedéssel válaszolt: _ Nagy tiszteletű, uram, itt ni ncs. Abba teljesen megnyu­godhat, sőt, még az utca végén, sincs, mert ott én lakom ... Ellenben ott, látja, ott, a két fa közötti úton, ha tovább ha­lad, arra van valami. De nem én mondtam, nem én! —- tet­te hozzá védekezőleg, minden tagadásra készen, hirtelen hát-r rálépve, s megrántva a kerék­párt. — Rám ne is hivatkoz­zon! Továbbment. A por alattcn mosan beszivárgott a cipőjébe, s a dörzsölődéstől apró vér-, hólyagok keletkeztek lábfején, A nap elérte a fák tetejét, a tűzsugarak nyakát égették. Meg kell találnom, megkell találnom, suttogta cserepes szájával. Én vesztettem énne­kem kell megtalálnom. Rekedtes hangja volt, _ szél fújt vele szembe az utcán. A hang néha megbicsaklott; ma­radj velem, suttogta, mint amikor sziklákat görgetnek a folyóba. Elveszett. Elérte a két fát s az utat. Felkapaszkodott a vasúti töl­tésre. Mint méregnyíl csillo­gott a sín. Átlépett a íorró talpfákon és futni kezdett a töltés aljáig. Suhancok ciga- ; rettáztak, egymást mutáló I buzdítással, mélyeket szíva a ! csikkekből. j Amerre szem ellátott, ki- ; égett, perzselt fű között üres : konzervesdobozok nikkele» í fénye ragyogott — szemétvi- ■ rág ezen a réten. Egy öreg- • ember botorkált szembe vele, ! Alacsony termetű volt, savó- ! színű szemeivel figyelmesen í nézte a földet, botjával arrébb ; pöckölt egy-egy dobozt. Kér- : désére csak nagy sokára vála- ; szolt, csigalassúsággal húzva ! egyik szót a másik után. t ! — Azt a telepet keresi? — ! Kíváncsian belebámult az ar- : cába. — Az Elfelejtettek Tele- ! pét, akikre már senki sem em- ; lékszik? — Az öregember vi- í hogni kezdett. — Eszébe ju. ! tott neki valaki, édes istenem! ! — Talán van ott valakije? ; Az öregember hirtelen elko- ! molyodott. — Menjen csak ! egyenesen, mindig szembe a í nappal. — Botjával nagyot ; pöndörített egy tejpürés dobo­zzon. és széles ívben kikerülte ! a bokrot. t i• Leült a földre, lábait han­gyák lepték el. Felmarkolt egy maréknyi homokot, egyik ke­zéből a másikba folyatta. A por ellepte orrát, nyakát, s kis sársávok keletkeztek a könnyek útján. küldöttség búcsúztatásán, amelynek az volt a feladata, hogy fegyverszünetet kössön a Szovjetunióval és a szövetsé­ges hatalmakkal. A delegáció Gyöngyösi János külügymi­niszterből, Vörös János had­ügyminiszterből s egy szegedi katolikus lelkészből, a minisz­teri iroda titkárából, Balogh Istvánból állt. A félsötét, öreg, súlyos háborús sebektől rongált épületben sokan össze- sereglettek a búcsúztatásra: miniszterek, pártvezetők, kato­natisztek. Debreceni újságíró- barátom, a Néplap munkatér, sa, megjegyezte:------------------------- különbö­I — Mennyire | ző embe­—----------------------- rek . . . Má r ami a politikai nézetei­ket illeti — tette hozzá halkan. Igaza volt S természetes is, a kormány összetétele a Ma­gyar Nemzeti Függetlenségi Front szerkezetét tükrözte. A kommunisták mellett, akik a fasizmus éveiben a föld alatti ellenállási mozgalom lelkét képezték, a függetlenségi front­ba tömörültek azok a kispol­gári pártok is, amelyek vezetői nem értettek egyet a Magyar Kommunista Párt eszméivel, a szocializmus magyar földön való felépítésével. Egy februári napon a behavazott debreceni utcá­kon, egy impozáns külse­jű, egyenruhás magyar tá­bornok tűnt fel. A legfeltű­nőbb rideg és gőgös viselkedő, se volt. A helyi lakosság ha­marosan felismerte benne Bél- dy tábornokot, Szálasi egyik legközvetlenebb munkatársát, a fasiszta ifjúsági szervezet vezetőjét. Béldy a legutolsó napokig szilárdan követelte a Szovjetunió elleni háború foly­tatását, irányította a speciális különítmények partizán- és kommunistaellenes hajszáját. S íme, Budapest felszabadítá­sa után, ez az ember is Deb­recenben, az Ideiglenes Kor­mány néhány tagjánál igye­kezett menedéket keresni. S a Hadügyminisztérium való­ban nyugdíjba helyezte — tel­Másként álltak az esemé­nyekhez a debreceni munká­sok. A helyi Nemzeti Bizott­ság felháborodott tagjai ma. gyarázatot követeltek a mi­nisztériumtól. S a Nemzeti Bi­zottság határozott követelésé­re néhány nap múlva, mégis­csak letartóztatták a fasiszta tábornokot. Ez azonban nagyon jellemző epizód volt. Budapestről akko­riban sok reakciós, sőt, hábo­rús bűnös is menekült a mun­kások haragja és a felelősség- revonás elől, arra számítva, hogy Debrecenben, valamelyik minisztériumban menedéket, védelmet talál. Ez. egyiknek- másiknak átmenetileg sikerült is. De, persze, ideig-óráig... A Kommunista Párt Arany János utcai székháza állan­dóan telve volt emberekkel. A kétemeletes épület minden szobájában lázas munka folyt. Ide érkeztek Budapestről, Sze­gedről, Miskolcról, s az or­szág más városaiból, falvaiból a felszabadulás és a demok­ratikus átalakulás első, öröm­teli hírei. .------------------ nap múlva je­| Néhány len voltam------------------a kommunista pá rt aktívaülésén, amelyre az Aranybika nagytermében ke­rült sor. Ekkor lépett először nyilvánosság elé a nemrégi­ben hazaérkezett Rákosi Má­tyás. Beszédében már az új. jászülető ország jövőjét vázol­ta fel. Ezután tartottak tö­meggyűlést a szociáldemok­raták, amelyen Szakasits Ár­pád, a párt elnöke tartott be­szédet. Meglepett engem az az előrelátás és határozottság, amellyel a két munkáspárt egyesülésének szükségességé­ről beszélt. „Ezt nemcsak az érzelmeim diktálják — mond. ta —, hanem a politikai reali­tások is. Csak a két párt egye­sülése teremtheti meg az új Magyarország szilárd alap­ját.” Körülbelül ezekben a na­pokban — ,n. “m’ftett esemé­nyektől nem függetlenül — fosadott el rendeletet az Ideis. tíalom, hogy egy teljes hétre otthagyta őket Másnap reggel, ugyanebben az étteremben sikerült beszél­getnem a miskolci szőlős­gazdával. Láthatóan elégedett volt hogy magára vonta egy moszkvai tudósító érdeklődé­sét — A Kormányzó Űr öiő- méltóságát valamennyien na­gyon szeretjük — mondta. Va­lószínűleg feltételezte, hogy magam is osztozom Horthy iránti rokonszenvében. — Amikor megtudtuk, hogy a németek elvitték, valódi köny- nyeket sírtunk ... Később egy érdekes történe­tet meséltek jiekem Zsedényi- ről. A Debrecenbe tartó gép­kocsin munkásküldöttekkel utazott együtt. Rövid időre Egerben megálltak, hogy fel- melegítsék meggémberedett testüket. Egy-egy pohár bort is lecsúsztattak a torkukon. Valaki énekelni kezdte az In- temacionálét, a többiek kö­vették. Zsedényi nem titkolt iróniával megjegyezte: „Ügy látszik, a vörös egri bor hatá­sa alatt kirajzolódik Magyar- ország jövője”. ______________ demokra­| . ..Az első, tikus kor- --------------------- mány meg­alakításával az Ideiglenes Nemzetgyűlés Miklós Béla al­tábornagyot bízta meg. Erről az ötvennégy esztendős tábor­nokról — aki húszéves korá­ban végezte el a Ludovika Akadémiát, részt vett az első világháborúban, katonai atta­séként külföldön szolgált, s az utolsó időben a szovjet—né­met fronton harcoló első ma­gyar hadsereg parancsnoka volt — hallottam már. A ma­gyar hadsereg vezérkarában az elsők között fejezte ki azt a véleményét, hogy a fegyvere­ket a németek ellen kell for­dítani. Hasonló fellépést tu­lajdonított magának egy má­sik tábornok. Vörös János is — akit ugyancsak beválasz­tottak a kormányba. Az Aranybika Szállóban a legkülönbözőbb politikai néze- tek-áramlatok képviselői gyűl­tek össze; egyetlen közös vé­násban hasonlítottak egymás­ra: nyíltan kifejezték Hitler - ellenes érzelmüket. Emlékszem egy szellemes megjegyzésre, amelyben valaki az Aranybi­kát Noé bárkájához hasonlí­totta. Valóban: idejött min­denki, aki tehette — habár különböző okokból —, az or­szág ideiglenes fővárosába, ahol éppen csak megalakult a kormány, szerveződtek a kor­mányhivatalok, tevékenykedni kezűitek a politikai pártok, s ahol mind több döntés szüle­tett fontos állami és egyéb kérdésekben. A fényesen kivilágított étte­rem mindig zsúfolt volt. A nagy, kerek, fehér abrosszal terített asztalnál gyakran lát­tam Vörös Jánost, katonái díszöltözetben. Rendszerint felesége és fia társaságában foglalt helyet — utóbbi egy fiatal százados, több kitünte- téssáwal a mellén. Ö volt a tábomokpapa adjutánsa. Mik­lós Béla külön asztalnál ült, egy kellemetlen külsejű ezre­des társaságában. Kéry ezre­des az első hadsereg vezér­karánál szolgált, s parancsno­kával ő is átállt a mi olda­lunkra.------------------------ 24-én, a De cember sajtóban------------------------- közzé­tették az Ideiglenes Kormány tagjainak névsorát. Üjabb is­merős névvel találkoztam: „népjóléti miniszter: Molnár Erik”. Tudtam róla, hogy kom­munista, a Szovjetunió őszinte barátja. Rajta kívül a kor­mányban még két tárcát ka­pott a kommunista párt: a földművelésügyi és a kereske­delemügyi miniszterét. Két-két minisztert adott a szociálde­mokrata és a kisgazda párt. S bekerült a kormányba három volt horthysta tábornok, s egy párton kívüli miniszter: gróf Teleki Géza. A Nemzeti Pa­rasztpártot dr. Erdei Ferenc belügyminiszter képviselte. N é hány nap múlva, decem­ber 29-én, jelen voltam a deb­receni pályaudvaron, a Moszk­vába utazó magyar kormány. lenes Kormány a népbíró6ágok ; létrehozásáról. A rendelet ki. \ harcolásában nagy szerepet • játszott a néptömegek felhá- i borodása és a kommunista; párt határozott követelése. Va- j lentiny igazságügyiminiszter — ; a külső nyomásra — a Nép­szava tudósítójának már így : nyilatkozott: „A rendelettel i arra törekszünk, hogy minden i háborús bűnös és népellenes; személy elnyerje méltó bünte- i tését”. i Nehezek, ellentmondásosak: voltak e debreceni napok — i mégis itt tette meg első lépé­seit az újjászülető, demok­ratikus Magyarország. Egy február eleji napon különvo. nat gördült be a debreceni pá­lyaudvarra. A szalonkocsiból Vorosilov, a Szovjetunió mar- sallja lépett ki, és kezet szorí­tott Miklós Bélával, Zsedé- nyivel, az Ideiglenes Kormány tagjaival, ellépett a felsorako­zott díszőrség előtt...--------------- esemény volt I Fontos ez Debrecen és--------------- az egész ország él etében. Vorosilov a Szövet­séges Ellenőrző Bizottság fe­jeként érkezett Magyaror­szágra, azzal a feladattal, hogy ellenőrizze a fegyverszüneti szerződés betartását, segítse az élet megindítását a háború pusztította országban. S való­ban, hamarosan fény derült a SZEB szovjet részének jelen­tős szerepére a háborús ma­radványok felszámolásában, az új élet alapjainak leraká­sában. Klement Jefremovics Vorosilov személyes szerepét, baráti érzelmeit a magyar nép iránt, ma már nyilvántartja a történelem, kedves, végte­lenül egyszerű egyéniségét so. kan őrzik emlékezetükben. A SZEB szovjet apparátusa külö­nösen nagy segítséget nyújtott a földreform megvalósításá­ban. E történelmi eseményt is itt készítették elő. a tiszántúli városban, ez izgalmas, és tet­tekben gazdag napokban Ez azonban már a követke­ző fejezet története lesz. Havas Ervin fordítása i J <

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents