Pest Megyi Hírlap, 1973. április (17. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-01 / 77. szám

10 “VCíriap 1973. ÁPRILIS 1, VASÄRNAP Heti jogi tanácsaink Átvonulóban a pólingok KERESZTREJTVÉNY A borravalónak, mint mellékjövedelemnek az elmaradása érvényesít­hető-e kárként? A borravalóval eddig nem foglalkoztunk a jogi kérdések között Most sem arra térünk ki, hogy helyes-e borravalót adni vagy elfogadni. Több ol­vasónk arra kér választ hogy az ilyen címen szinte rend­szeresnek mondható „mellék- jövedelem” kárkövetelésként érvényesíthető-e üzemi bal­eset esetén? A konkrét esetben egy te- hertaxi vezetője szenvedett üzemi balesetet, aki az áru- szállításoknál rakodási mun­kálatokban is segédkezik. Eb­ből naponta ki?. 200—300 Ft mellékjövedelme származott. Kártérítési kérelme során a fizetés és a táppénz közötti különbözetet megkapta, ezt a keresetveszteséget azonban nem. A biztosító természetesen a jogszabály értelmében azokat a károkat téríti meg, amelye­kért a gépjármű üzembentar­tója e minőségben felelősség­gel tartozik. A korábbi bírói gyakorlat szerint a baleseti kártérítés­járadék összegének kiszámí­tásánál a borravaló rendsze­res mellékjövedelemként nem vehető figyelembe. Ennek lé­nyegében az a helyes indoka, hogy a megfelelő munkáért mindenki megfelelő bért kap. Ennélfogva a borravaló el­vesztését nem lehet olyan hát­ránynak tekinteni, ami törvé­nyes kártérítésre nyújtana alapot. Egy későbbi bírói íté­let ilyen irányú kártérítési igénnyel kapcsolatban már kimondta, hogy az elmaradt borravaló kárként való áthá­rítására akkor van mód, ha a károsult olyan munkakörben dolgozik, amelyben szokás borravalót adni, és amelyben a munkabérét már a borra­való figyelembevételével ha­tározták meg. Ebből is úgy látszik, hogy a bíróság is ke­resi a probléma megoldását és figyelembe veszi a mindenna­pi élet realitását. Természete­sen a most említett bírósági döntés egy ügy kapcsán hang­zott el, és ebből messzemenő következtetéseket nem lehet úgy levonni, hogy azzal a borravalót mintegy hivatalo­san elfogadott és bíróilag megítélhető jövedelemforrás­nak lehessen tekinteni. Sajnos előfordul egyes bol­tokban, hogy az eladókat bor­ravaló fejében megkérik, ha lesz a keresett áruból, azt te­gyék félre. Az ilyen gyakor­lat kialakítása és folytatása véleményünk szerint nem egyeztethető össze a szocia­lista kereskedelemmel, és az ilyen jelenségek ellen fel kell lépni. Az orvosok, ápolónők részére esetlegesen nyújtott borravaló kárként való érvé­nyesítése mind a mai napig nem elfogadott a bírói gya­korlatban. Ügy látjuk azon­ban, #hogy olvasónk esetében talán másról van szó. A te­hertaxi-gépkocsivezetőnek nem volt rakodómunkása, aki természetesen segédkezett minden alkalommal a vevők­nek a fel- és lerakodásban. Építkezők! Különféle kőlábazatok és kőkerítések építésére alkalmas faragott és terméskövek többféle minőségben és színben kaphatók A köveket gépkocsival a helyszínre szállítjuk, a fel- és lerakódást is vállaljuk. Érdeklődés naponta 7.30-tól 16.30-ig, szombaton 12.30-lg. „BÉKE" MGTSZ. Szokolya, Aradi út 1. ÁPRILIS Ügy érezzük, az sem volna helyes, ha arra az álláspontra helyezkednénk, hogy miért nem hozott, illetve miért nem gondoskodott a vevő maga mellett olyan személyről is, aki segédkezzen neki. A szakszervezet egyet­értése szükséges-e azok­ban a munkaviszonyra vonatkozó kérdésekben, amelyek a vállalatot vagy nagyobb egységét érintik? A Munka Törvénykönyve lerögzíti többek között, hogy a szakszervezet egyetértése szükséges a vállalatot vagy nagyobb egységeit érintő olyan munkaviszonyra vonat­kozó kérdésekben, amelyeket a kollektív szerződés nem sza­bályozott Ez a szakszervezet érdekvédelmi munkájával kapcsolatos, és ezen túlme­nően több minden máshoz is kell a szakszervezet egyetér­tése, de itt most ezekre nem térünk ki. A kérdés lényege több olvasónk részéről olyan formában hangzott el, hogy mit kell érteni a „nagyobb egység”, illetve a „dolgozók nagyobb csoportja” fogalmán. Ebben a kérdésben mint ol­vasóink elmondták és írták, több helyen, vita van, és nem egységes a gyakorlat. Van olyan vállalat, ahol a nagyobb egység alatt egy gyáregységet értenek, a szak- szervezeti bizottság viszont már egy nagyobb létszámú műhelyt is nagyobb egységnek minősít. Ugyanígy vita van sok helyen, hogy mit kell ér­teni a nagyobb csoport fogal­ma alatt. Kétségtelen, hogy a Munka Törvénykönyve ezt részlete­sen nem szabályozta, de en­nek szabályozása vélemé­nyünk szerint nem is lett vol­na helyes. A meghatározás általánosságban irányadó, és figyelembe kell venni a vál­lalat szervezeti felépítését, egyes egységek létszámát. He­lyes, ha a kollektív szerződés­ben a viták elkerülésére ezt lerögzítik. Az tanácsoljuk te­hát a kérdést felvető dolgo­zóinknak, hogy a kollektív szerződések most sorra kerü­lő módosításánál erre is le­gyenek figyelemmel Dr. M. J. Március végén a Szolnok és Zagyvarókas között húzódó rét fölött, messzehangzó fu- volázással jelezték érkezésü­ket a pólingok. A barnás Szí­nezetű, hosszú lábú és hosszú, lefelé hajló csőrű, sirálynagy­ságú madarak Afrika északi részein töltötték a telet, s most útban a költőhely felé, néhány napra megpihentek ezen a tájon. A pólin’gcsapatot nem köny- nyű megfigyelni. Hangver­senyüket ugyan már messziről hallaná, de barnás színük be­leveszik a kora tavaszi rét, a szántóföldek fakó színébe. A közeledő ember elől már messziről szárnyra kelnek. VÍZSZINTES: 1. Arnaut de Ma- rueil provanszál költő (12. század) egyik versének címe (ford. Rába Gyöngy). 8. Idézet a versből; foly­tatása a függőleges 12. számú sor­ban. 12. Idegen címzésrövidítés. 13. Verdi-opera. 14. A termékenység is­tennője az egyipWni mitológiában. 15. Morsehang. 16. Csodált. 18. ... Borg, Dániában élő világhírű finn operaénekes (basszista). 20. Cipőnk alsó része — névelővel. 22. Színe- . 23. A városi levegőben sok van. 25. Van ilyen telefon is. 26. Tromf (ford.). 27. . . jóslat” (kétértelmű beszéd). 29. Az SZTK elődje. 30. Náci terrorszervezet volt. 31. Szőlő­támasz. 32. Az agy tevékenysége elalvás után. 34. Tova. 35. Karthá­gói királynő, Aeneas szerelme a görög mitológiában. 36. Divatja­múlt. 37. A meglepetés hangja. 39. Évelő növény. 40. Annak tulajdo­na. 41. Balatoni üdülőhely. 42. Fé­nyit. 43. Fogyaszd el! 44. Okmány. 45. Kettős betű. 47. Nobel-díjas francia író (André, 1869—1951). 49. Jut. 50. Kicsinyítő képző. 51. Do­hányzik. 53. Gólya teszi. 55. Térel­záró építési elem. 56. Női név. 58. Talppont. 59. „székely . . (ravasz székely). 60. Francia férfinév (...Gide). 62. Román pénz (ford.). 63. .. .Doyle, angol krimiíró. 64. A kör sugarának és kerületének jele a geometriában. 65. Maros-par­ti város. Shakespeare egyik király­alakja. 69. Szolmizációs hang. 70. „Vörös . . Arany-ballada. FÜGGŐLEGES: 2. Nagy hajóhad. 3. Megye és folyó. 4. Hivatalos lap­ja az „Élet és tudomány”. 5. Nem egészen oda! 6. Rámpa. 7. Üdítő ital. 8. Előd. 9. Női becenév. 10. Kis ... (pálinka). 11. Ideálja. 17. i „. .-terv” (fővárosi tervezőintézet). ! 19. Tejtermék. 21. Ürmérték. 23. Si­lány útszéli növény. 24. Afrikai ál- i lám. 27. Dajka. 28. A függőleges 19. szám alatti magánhangzói. 31. „. . . a lóláb”. 33. Nem megy el. 35. Építészeti stílus. 36. Kohászati központ. 38. Ezt a testrészünket csak tükörből láthatjuk. 40. D-Ausztrá- •lia fővárosa. 41. Tó, melybe az Amu-Darja folyik. 43. Angol poli­tikus, kalapot neveztek el róla. 44. Mint a vízszintes 25. szám alatt. 46. Téli sporteszköz. 48. Igevégződés. | 49. „A” lepke. 50. Szórakoztató in- ' tézmény. 52. Jegyezd. 54. Férfinév. 55. Fonalat készít. 57. Afrikai nép- j törzs. 59. Kukoricaszárító. 61. Kor- j szak. 63. Kocsi — angolul. 66. Hol- ; land gépkocsik jelzése. 68. Tova. BEKÜLDENDŐ: a vízszintes 1„ 8., függőleges 12. számú sorok meg­fejtése. BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: e*y hét. A MÁRCIUS 18. KERESZTREJT­VÉNY Helyes megfejtése: (vízszintes 1) Lúdbőrzik nézd a tó­csa, vad (vízszintes 19) vidám ka­maszfiú (függőleges 36) szellőkkel jár a fák alatt (vízszintes 51) s za- jong a március. KÖNYVJUTALMAT NYERTEK: Váry Károlyné 2200 Monor, Mun­kásőr u. 11.; Kiss Mária 1118 Bu­dapest, Budaörsi űt 127/C. H. cm. 12.; Galambos Ferenc, 2600 Vác, Mátyás u. 3.; Horka Lajosné 2151. Fót, Kossuth L. u. 26.; Homyák Istvánná 2241 Sülysáp, Dózsa Gy. 60.; Koncz Ildikó, 2170. Aszód, Szé­chenyi u. 3., Marti Katalin 2628. Szob, Ady E. u. 12., Szentmihályi Andrásné, 1183. Budapest, Szegfű u. 20.; Horváth Béla 1181. Buda­pest, XVHI. Állami telep 211/3.; Ali Judit, 2071, Páty, Ady Endre út 5. AKTUÁLIS Huszonnégy százalékkal emelkedett a népszaporulat — Már megint emelték a normát! Húszéves a Vezess baleset nélkül mozgalom- Jaj, most megtudták, hogy hány éves vagyok! Kedvezményes könyvvásár ,0KY\jES09£ Laíi, a könyvszekrényt hova tesszük?!.. (Zsoldos Sándor rajzai) A rádió és televízió műsora tés. 0.10: A Moszkvai Rádió eszt- rádzenekara Ljepin filmzenéjéből játszik. Műsorzárás. PETŐFI RADIO VASÁRNAP KOSSUTH RADIO 6.00: Hírek. Lapszemle. Időjárás­jelentés. 6.10—7.58: Kellemes vasár­napot! 6.50: Műsorismertetés. Kör­zeti időjárásjelentés. 7.13: A ze­nés műsor folytatása. 7.25: Mú­zeumi híradó. 7.28: A zenés mű­sor folytatása. 7.58: Hallgatóink fi­gyelmébe. 8.00: Hírek. Időjárásje- lentés. Lapszemle. 8.05: öt konti­nens hét napja. 8.20: Jó reggelt, vasárnap! 10.00: Hírek. 10.03: Egye­nesen a jövőbe. 10.50: Reklám. 10.55: Az MR.TV szimfonikus zene­karának Franck-hangversenye a 6-os stúdióban. 12.00: Hírek. Lap­szemle. Idöjárásjelentés. 19.10: Édes anyanyelvűnk. 12.15: Mirella Freni énekel. 12.40: Egy korty tenger. 12.50: Az Állami Népi Együttes mű­sorából. 13.20: Rádiólexikon. 13.50: Müvészlemezek. 14.39: Pillantás ebbe a nagyvilágba. 15.00: Hírek. Időjárásjelentés. 15.08: Színházi Ma­gazin, VII. évf., 4. szám. 16.00: 1 Hírek. 16.05: Mendelssohn: Hl. „Skót” szimfónia. 16.43: Lírai ön­arckép. 16.58: Hallgatóink figyel­mébe. 17.00: Hírek. 17.05: Körkap­csolás bajnoki labdarúgó-mérkő- j zésekről. 18.00: Szergej Rahmani- novra emlékezünk, születésének 100. évfordulóján. 18.58: Hallga­tóink figyelmébe. 19.00: ^Hírek. 19.06: ötven évvel Petőfi előtt, IV. r. 19.16: Nótakedvelőknek. 19.56: Talpalatnyi föld, II. rész. 20.50: Országos Kodály műveltségi ver­seny a Debreceni Református Kol­légium Gimnáziuma és a debreceni Fazekas Mihály Gimnázium csapa­tainak páros versenye. 22.00: Hí­rek. 22.10: Sporthírek. Totó. 22.25: Dalida és Bobby Solo énekel. 23.10: Zenekari muzsika. 24.00: Hí­rek. Időjárás jelentés. 0.10: A Har­monia énekegyüttes felvételeiből. Műsorzárás. PETŐFI RADIO 6.58: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: Az unitárius egyház félórája. 7.30: Bach-orgonaművek. 8.00: Gyermekrádió. 8.30: Mit hallunk? 9.00: Szívesen hallgattuk. 9.54: Ze­nei anyanyelvűnk. 10.04: Külföldi kulturális híradó. 10.24: Szívesen hallgattuk. 11.54: Jó ebédhez szó! a nóta. 12.51: Bolondos csütörtök. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Táskarádió. 15.00: Az MRTV gyermekkórusa magyar szerzők műveiből énekel. 15.15: Galti- Sebestyén András: Trombita­kettős. 15.25: Gyerekek a színház­ban. 15.55: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 16.50: Ezerajkú párbeszéd. 17.00: Lendvay Kamilló: A bűvös szék. Es-vfelvo- násos opera. 18.00: Hírek. Tdőjárás- jelentés. 18.05: Könyvek és száza­dok. 18.30: A vasárnap sportja. 19.00: Barokk muzsika. 19.40: Mik­rofon előtt az irodalmi szerkesztő. 19.50: Jó estét, gyerekek. 20.00: Hírek. 20.10: Sporthírek. Totó. 20.15: Humorimpex. A berlini, bu­karesti, moszkvai, pozsonyi, prá­gai, szarajevói, szófiai és a varsói rádió közös vidám műsora. 21.45: Népdalcsokor. 22.14: Kurtág György: Bornemissza Péter mon­dásai. Közreműködik: Mensáros László. 23.00: Hírek. 23.10: Részle­tek Offenbach: A szép Heléna és Orfeusz az alvilágban c. operett­jéből. 24.00: Hírek. Időjárásjelen- tés. Műsorzárás. URH 8.00: Hírek. Lapszemle. Időjárás­jelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.09: Ernani. Részletek Verdi ope­rájából. 8.40: Zenei panoráma. 9.30: A Nemzetközi Rádióegyetem műsorából. 10.00: Üj Zenei Üjság. 10.35: Taps. Részletek Strouse ze­nés játékából. 10.57: Zsebrádiószín­ház. Profán trió. 12.00: Hírek. Lap­szemle. Idójárásjelentes. 12.10: Schubert: Téli utazás, dal­ciklus. 13.23: Wagner: Tannhäuser. Előjáték és Vénuszbarlang-jelenet. 13.46: Zenekari muzsika. 15.12: Hangjáték. 16.00: Hírek. 16.05: liali- gatóuik figyelmébe. 16.07: Csak fia­taloknak. 17.37: Négy Sosztakovies- poéma. 18.00: Hírek. Idő járásjelen­tés. 18.05: Kapcsoljuk a 22-es stú­diót (élő). A Tátrai-vonósnégyes hangversenye. 18.35: Egyetlen élet. Benjámin László versei. 18.50: A hangversenyközvetités folytatása. 19.30: Dzsessz Csehszlovákiából, U. rész. 19.59: Britten: Háborús requiem. 21.22: Üj Mozart-leme- zeinkből. 22.05: Ez isteni! . . . Szati­rikus mitológiai műsor Lukiánosz isteni párbeszédeiből. 23.00: Hírek. Idő jár ás jelentés. Műsorzárás. televízió HÉTFŐ KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hírek. Idöjárásjelentés. 8.05: Műsorismer­tetés. 8.11: Budapest és a vidék ! kulturális programjából. 8.15: ' Csembalóművek, vokális művek. 9.06: Móricz Zsigmond regény, X. | rész. 9.26: Rádióbörze. 9.30: A hét zeneműve. 10.00: Hírek. 10.05: Ha­lina Anderskaja: Vitorla az égen. 10.35: Pedagógusgondok közelről. 10.50: Szimfonikus zene. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Népdalotk. 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.05: Édes anya­nyelvűnk. 14.10: Fúvósesztrád. 14.21: Kóruspódium. 14.34: Irodalmi évfordulónaptár. 15.00: Hírek. 15.10: Iskolarádió. 15.50: A Randevú­zenekar játszik. 15.59: Hallgatóink figyelmébe. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Talpalatnyi föld, UI. r. 16.55: Hanglemez MK. 17.00: Hírek. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: I Petress István műsora. 17.45: A hét rádióhallgatója. 18.05: Húszas stúdió. Fiatal értelmiségiek a j nagyvilágban. 18.58: Hallgatóink fi- ! gyeimébe. 19.00: Esti krónika. 19.30: i Sporhíradó. 19.40: A Rádió Kabaré- í színháza. Áprilisi műsor a 6-os i stúdióból. 20.50: Országos Kodály műveltségi verseny (élő). 22.00: Hírek. Sport. Időjárási el entés. | 22.20: Nóták. 23.00: Zenekari mu- zsika. 24.00: Hírek. Időjárásjelen­Ma 21.05-kor a tv-ben: 4.25:—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hí­rek. Idő járásjelentés. 8.05: Nóta­csokor. 8.50: Decsényi János da­laiból. 9.00: Hírek. 9.03: Gyermek­rádió. 10.00—11.45: A zene hullám­hosszán. Közben kb. 10.30—10.35: Néhány szó zene közben. 11.00— 11.05: Hírek. 11.45: Tenger alatti tájak. 12.00: Történelmi operákból. 13.00: Hírek. 13.03: Az arckép vál­tozik, riport. 13.20: Debussy-művei- ből. 13.45: Időjárás- és vízállásje­lentés. 14.00: Kettőtől hatig. Köz­ben: 14.30—16.33: Hírek. Körzeti idő járás jelentés. 16.33—16.36: Mű­sorismertetés. 17.30—18.00: Hírek. Időjárásjelentés. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Rahmaninov-ciklus, I. rész. 19.19: Bemutatjuk új nép­zenei felvételeinket. 19.49: Reklám. 19.54: Jó estét, gyerekek. 20.00: Esti krónika, II. kiadás. 20.25: Üj könyvek. 20.28: Közkívánatra. 22.30: A hét zenemüve. 23.00: Hírek. Idő­járásjelentés. 23.15: Tánczene Ber­linből. 24 00: Hírek. Idöjárásjelen- tés. Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 15.28: Jégkorong VB Svédország —Csehszlovákia mérkőzés közvetí- | tése Moszkvából. 17.30: Jégkorong VB (színes). Finnország—Szovjct- ! unió mérkőzés közvetítése Moszk- I vából. I. szünetben: Reklámműsor. II. szünetben: Hírek. 20.00: Tv- híradó 2. kiadása. 20.10: A fiatal Verdi. Attila. Opera-keresztmet­szet. 21.15: Pszichológiai kísérletek Moszkvában. 21.50: Hírek. Televarieté és Chryx-kraksz... i 9.28: Csak gyerekeknek. 10.30: Tévé-ovi. 10.50: Papírsárkány. 11.30: BSE—MTK női bajnoki ko­sárlabda-mérkőzés közvetítése a Városmajorból. 14.55: Pedagógusok fóruma. 15.40: Amíg az asztalra kerül... A hal. 16.20: Nótaszó. 16.40: Állatokról bizalmasan. Angol filmsorozat, II. rész: így él a búbos vöcsök. 17.05: Műsorainkat ajánljuk. 17.30: Reklámmüsor. 17.35: Delta. 18.00: Reklámmüsor. 18.05: Mézga Aladár különös ka­landjai (színes). Magyar rajzfilm­sorozat, 13. Anti világ. 18.30: Sport­hírek. 18.40: Esti mese. 19.00: A Hét. 29.00: Hírek. 20.05: Lahotzky. Magyarul beszélő osztrák tévé­film. 21.05: Tele-Varieté. Ének, tánc, akrobatika és humor: Nyitja | kapuját a Tele-Varieté. 21,50: Chryx-kraksz. Bolondozások tele- 1 vízióra. 22.10: Hírek. Sporthírek. Tegnap azt róttuk fel a televíziónak, hogy kevés a műsor­ban a kabaré, ma viszont azt kell mondjuk, hogy zsúfolt a „társmüfajok”-ból. A Televarieté ugyanis éneket, táncot, akro­batikát, humort — tehát a hagyományos varietéműfaj minden kellékét — sorakoztatja fel, az utána — 21.50-kor — sorra ke­rülő Chryx-kraksz pedig a humor egy más fajtáját, a karika. túrát favorizálja. A Televarieté szintén első adás (folytatása következik!), s a könnyűműfaj közönségének.' kedveskedik; a közreműködők pedig: ősz Ferenc konferanszié, továbbá Ki- bédy Ervin, Géczy Dorottya és Suka Sándor, hogy csak a leg­ismertebbeket említsük. A Chryx-krakszban a karikaturisták televízióra alkalmazott bolondozásait láthatjuk; az író-rajzo­lók: Kaján Tibor, Sajdik Ferenc, Várnai György, Nepp József, Hegedűs István és egy „nemrajzoló’’ — Somogyi Pál. GYERMEKREJTVENY Pajtások! Április 4-én ünnepeljük hazánk leiszabadulásának 28. év­fordulóját. Nemzeti ünnepünk al­kalmából egy forradalmi hangú versből idézünk: „Vesszen a napja úri passzióknak! — Ne légyen többé gátja semmi jónak! — A vö­rösök kitárt karokkal várják — a nagyvilágnak minden proletárját!’* A vers elme: Vörös zászlókkal. A költő nevét a rejtvény függ. 2. és 13. sorában találjátok. 1 a 2) M 5 b * 0 10 u li li (5 Ifc <0 <9 10 21 m 15 2M VÍZSZINTES 1. A pályaudvar fedett térsége. 7. Duna menti község Bács me­gyében. 8. Ez a község Torbággyal egyesült. 9. A külföldön szolgálatot teljesítő amerikai katona gúnyne­ve. 10. Előcsarnok, társalgó. 11. A meleg hatására cseppfolyóssá vá­lik. 13. A zárszó eleje és vége? 14. Valakinek a hasát dögönyözi. 16. Paci. 17. Leánynév. 19. Az ég, a vi­lágűr költői neve. 21. Etelka. 22. A lecsapódó párából keletkezett csapadék. 23. Visszataszítónak tart­ja. 24. USA-állam, székhelye: Phoe­nix. FÜGGŐLEGES 1. Szervusz mai változata. 2. Tö­rök férfinév. 4. Részvénytársaság rövidítése. 5. Olaj több Idegen nyelven. 6. Tengeri rabló, de vitor­lás versenyhajó is. 8. Fürdő né­met nyelven. 10. Rövid idő múlva. 12. Fordítva védelmez? 14. Egyenes sor. 15. Félkész ruha? 17. Biról el­járás jogi vita eldöntésére. 18. Az egyetem díszterme. 20. Terület, tér­ség. 21. Rába — ... győri sport­egyesület. 23. A zúza belső része? Pajtások! Ha megfejtettétek a költő nevét, Írjátok le egy levele­zőlapra, és április 7-ig küldjétek a szerkesztőséghez. A helyes megfej­tők részt vesznek az áprilisi juta­lomsorsolásban. A márciusi nyer­tesek névsorát a jövő vasárnapi számunkban közöljük. > i i /

Next

/
Thumbnails
Contents