Pest Megyi Hírlap, 1973. április (17. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-30 / 100. szám

V „Kell”, „kérek” — és „nincs” Kevesebb a Mi leszel, ha nagy leszel? — szokták kérdezni a gyerekek­től. Mozdonyvezető, orvos, híd­építő mérnök. Tíz éve: téwé- szereíő; mostanában: autósze­relő. Egészen bizonyos, vagyok abban, hogy még nem' akadt gyerek, aki azt mondta volna hogy tanácsi dolgozó, hivatal­nok leszek. Még kevésbé: a la­káshivatal vezetője, vagy, hogy szakszerűek legyünk: az igaz­gatási osztály — lakásügyek­kel foglalkozó — főelőadója. Erre az állásra még a racio­nálisan gondolkodó felnőttek sem igen szoktak pályázni, s ha ir-igis belecsöppennek, igye­keznek kézzel-lábbal menekül­ni a beosztástól. Gödöllőn pél­dául már évekkel ezelőtt 5— 600 körül volt a lakásigénylők száma, s lakás alig csurrant- csöppent. A „kell”, a „kérek” és a „nincs” között ütköző­pontként pedig ott volt — Gabrucza György, a tanács fő­előadója. Beláthaícvá vált — Nyolc éve látom el ezt a feladatot — mondja. — Meg 1966-ban is, hosszú sorok vár­tak, amikor jöttem be reggel a hivatalomba, rázörgették az emberre az ablakot, verték előttem az asztalt, gyakran robbantak ki az indulatok. Ne­héz helyzetben volt a tanács. Gödöllő 1966. január- 1-től vá­ros. Előtte a község, mit tudott tenni a lakásgondok enyhíté­sére? Ügy szólván semmit, alig volt pénze. Abban az időben épült a Munkácsy lakótelep, de KGM-beruházásban, a ta­nácsnak csak részesedés járt a lakásokból, tíz százalék. És épült egy-egy ikerház, és pró­báltunk nem lakasépületből la­kást létrehozni... A várossá alakulás óta, s elsősorban a most folyó negyedik ötéves tervben lehet tulajdonképpen komoly eredményekről beszél­ni, az, hogy a gond megoldása időben beláthatóvá válik, meg­változtatta az igénylők emberi magatartását, változott az igénylők és a tanács kapcso­lata is. Ez a munka azonban így is nagy emberismeretet, türelmet, higgadtságot és erőt kíván. Gabrucza György városszer­te éppen a fenti tulajdonsá­gokról ismert, Ö .az a lakás­ügyi előadó, akit a hivatalon kívül is megismernek az ügy­felei, azok is, akik esetleg nemleges válasszal voltak kénytelenek elhagyni az irodá­igénylők száma 403, ők — ha az építőipar is úgy akarja — 1975-ig lakáshoz jutnak. Ezen felül gondoskodni kell a sza­nálandó házak lakóinak el­helyezéséről. Az előadó fel­adata még a közületek elhe­lyezése, közreműködik a kisa­játításokban. Van nem kis dolga a lakáscserélőkkel, fi­gyelemmel kíséri az igénylők körülményeiben bekövetkező változásokat, összefogja a la­kásügyekben közreműködő társadalmi bizottság munká­ját, előterjesztéseket tesz a végrehajtó bizottságnak, hely­színi szemléket tart, környe­zettanulmányokat végez, fi­gyelemmel kíséri a jogszabá­lyokat ... Tennivalóit, fel­adatait nem lehet pár sorban összefoglalni. — Képzelje el, amikor pél­dául tizennégy, eddig föld­szintes házban lakót kell egy négy-, ötemeletes házban el­helyezni. Elkezdődik a játék, az alku. Gödöllőn a három- emeletes ház már magas, ki kerüljön a negyedik emelet­re! Kinek mennyi a jövedel­me, milyen az igénye, milyen az anyagi lehetősége, „ kinek mennyit kell ráfizetnie! Ira­tokat haza nem viszek, egy- egy ügy elintézéséhez könyv­„nincs” é tárnyi jogszabály, akta kell kéznél legyen, ez otthon nem megy... A gondokat azonban nem tudom az iroda falai kö­zött hagyni. Van, hogy éjjel kettőkor felébredek ... Meddig épül egy ház ? „Haza” —mondja Gabrucza György. A Gödöllői Városi Tanács lakásügyi főelőadója úgy jutott lakáshoz, hogy 1959-ben elkezdett Isaszegen (onnan jár át naponta Gödöl­lőre) egy 300 négyszögöles tel­ken családi házat építeni. 1964-re jutott el odáig, hogy az OTP kölcsönt adott, mert addigra gyűlt össze két keze munkája nyomán a kölcsön­höz szükséges érték. 1966-ban beköltözött a házba, amelyet tavaly őszre sikerült lepar- kettáznia. A háznak kerítése még nincs1 és a fürdőszoba-be­rendezés is hiányzik. De idő­vel az is meglesz. Gabrucza György — maga mondja — optimista. Hisz abban, hogy a ma még meglévő gondok előbb-utóbb megoldódnak. Megoldja az ember. A saját és a város, Gödöllő életében is. Minden év és minden nap őt igazolja. DEREGÁN GÄBOR Huszonöt évvel ezelőtt, 1948 márciusában, néhány nappal a száznál több mun­kást foglalkoztató üzemek ál­lamosítása után, a csepeli va­sasok elhatározták, hogy munkaversenyt indítanak a háborús károk mielőbbi hely­reállítása, a hároméves terv túlteljesítése érdekében, s kezdeményezésükhöz csatla­kozásra szólították fel az or­szág munkásait. A vörös Csepel kezdemé­nyezése azóta szocialista épí­tőmunkánk motorjává, fejlő­désünk kiapadhatatlan for­rásává vált. A munkaverseny népgaz­dasági haszna, társadalmi ér­téke nem szorul bizonyításra. De résztvevőinek vajon meg­éri-e? Akkoriban Loy Árpád, Pióker Ignác névét az egész ország ismerte. De becsülik-e vajon most, a névtelen száz­ezreket? A Csepel Autógyár vállalati szakszervezeti tanácsának és gazdasági vezetésének már­cius 30-i közös tanácskozá­sán értékelték az 1972." évi szocialista munkaverseny eredményeit, s- döntöttek a munkaverseny-szabályzatban rögzített címek, anvagi jut­tatások odaítéléséről. A Csepel Autógyár dolgo­zóira a közúti járműfej­lesztési program nagy fel­adatokat hárít. E feladatok­nak tavaly hiánytalanul ele­get tettek. A befejezett ter­melési tervet 101 százalékra, a készárutermelést 100-ra, a ta rtalék alk a trész-gyártást 101.27 százalékra.- az exnort- tervet — a kereskedelmi áruk nélkül — 107,1 százalékra tel­jesítették. A vszt és a gazdasági veze­tők tanácskozása mind­ezekért, valamint a 17,5 napi munkabérnek megfelelő ösz- szegű nyereségrészesedésért határozatban mondott köszö­netét a, gyár; kollektívának, mindenekelőtt* a szocialista és munkabrigádoknak. „Én csak befolyásolom” ját, s ő is ismerősként köszönti — járjón bármerre — az ügy­feleit. Visszajön másnap — Eleinte sokan szidtak, s ez most is előfordul. Ez ezzel a munkával jár. De az emberek túlnyomó többsége megérti, hogy nem lehet egyik napról a másikra lakások százait elő­varázsolni. S ahhoz, hogy ezt megértették, hozzájárult, hogy emberi hang, bizalom és biza­kodás, optimizmus, jogos op­timizmus jellemzi a kapcsola­tunkat. Nagy szavaknak hang­zanak talán, de én igyekszem megérteni a hozzám forduló embereket, tisztelem törek­véseiket, gondjaikat. szere­tem a munkámat. Tőlem sír­va, dühöngve nem mennek el az ügyfelek, nem vagyok hí­ve a nyers szónak. Ha tíz perc nem elég, húsz perc talán igen, ha valaki úgy érzi, hogy másnap is vissza kell jönnie problémája tisztázására, nyu­godtan visszajön másnap. Hogy ne legyen megértetlen, vitás kérdés, azt hiszem, ez az én érdekem is, Szakértelmét, munkáját fe­lettesei is elismerik. Eredmé­nyeihez — vallja — nagyban hozzájárult az, hogy jelenlegi beosztása előtt nyolc évig az isaszegi községi tanácsnál dol­gozott. A háromemeletes magas­Gödöllőn ebben az ötéves tervben mintegy ezer új la­kás épül fel. s ennek felével a hatóság rendelkezik. A név­jegyzékbe felvett jogos lakás­A vállalatok, a szövetkeze­tek termelési helyzete napról napra,. óráról órára válto­zik. Ezt az örökös változást a gazdasági vezetőknek figye­lemmel kell kísérniük, hogy ha kell, miég idejében beavat­kozhassanak, átszervezhessék a termelést, megváltoztathas­sák a termék struktúráját, ja­víthassák a készletgazdálko­dást, stb. Mielőtt azonban bármit módosítanának, mér­legelniük kell, vajon az-e a leghelyesebb választás, vagy akad-e ennél jobb is. Az elemzéseket, a számításokat döntés követi. Mindig kockázattal A vezetői döntésekről Sza­bó Józseffel, a Dunakeszi Hű­tőház igazgatójávaly beszélge­tünk. —' A döntés a vezetők egyik leggyakrabban ismétlődő te­vékenysége. A jó vezető gyor­san, határozottan választ a le­hetőségek közül. A döntés persze mindig kockázattal jár, s csalhatatlan, tévedhetetlen vezető nincs. Gyakran két, tel­jesen különböző variáció ha­sonló eredménnyel kecsegtet. Ilyenkor a szokásosnál is kö­rültekintőbbnek kell lenni, hiszen előfordulhat, hogy az egyik elképzelés gyorsabban realizálható eredménnyel jár, a másik viszont hosszú távon biztosít nyereséges gazdálko­dást. — És ha a vezető a rosz- szabb variációt választja? — Minden felelős beosztású emberrel előfordulhat, hogy téved, de ha hibáját palástol­ni próbálja, tovább fokozhat­ja a hibás döntésből fakadó károkat. A tévedést mielőbb be kell ismerni, a rossz in­tézkedést hatályon kívül kell helyezni, s a későbbiekben fel kell használni a szerzett tapasztalatokat. A tévedés va­lószínűsége persze csökkent­hető. Nincs olyan ember, aki mindenhez ért, tehát mindent optimálisan tudna elbírálni. Ki kell alakítani a' döntés fo­kozatait, azaz decentralizálni kell a döntési jogkört. Nálunk a főmérnök például a terme­lésért és a karbantartásért fe­lel, a - főkönyvelő a számvi­telért és ügyvitelért, vala­mint a gondnokságért, jóma­gam pedig a termeltetésért (nyersanyagbiztosításért), ér­tékesítésért és a minőségel­lenőrzésért. A főfelelősök sa­ját hatáskörükön belül tovább oszthatják a döntési lehető­ségeket. Forgószékek — A szervezés kihez tar­tozik? — Látja, ez az amit egyet­len igazgató sem engedhet ki a kezéből. Ez nem jelenti a demokratizmus megnyirbálá­sát, sőt: a legjobb ötleteket én is épp a beosztott dolgo­zóktól kapom, hiszen ki más tudná, milyen javítani, módo­sítani való van a termelésben, mint ők. Az egyik röpgyűlé- sen például felvetették, hogy nagyobb mennyiségű gyümöl­csöt is válogatnának, ha nem kéne egész nap görnyedniük. Ki gondolta volna, hogy a drága nyugati gépek konst­ruktőreinek ez elkerülte a fi­gyelmét. TMK-saink vállalták, hogy hét végén bejönnek, s egyetlen szombat-vasárnap kényelmessé varázsolták az üzemet: a gépsort megemel­ték, a betonra fapallót he­lyeztek, s hétfőn forgószékek várták az asszonyokat, akik­nek valóban igazuk volt, a termelékenység ugyanis húsz százalékkal növekedett. Akik előteremtik — A munkásokon kívül a töb­bi gazdasági vezetőtől és a vál­lalati üzemszervezőtől is ka­pok ötleteket, de a szervezés az egyetlen terület, ahol a döntést feltétlenül egy kéz­ben kell tartani. Ez ugyanis egy olyan gyeplő, amelyet, ha elengednek, az eredmény ne­gatívumba csap át, a sok „jóakaratból”, össze-vissza szervezésből szervezetlenség származna. A közelmúltban az üzem kollektívájával elhatá­roztuk, hogy 150 vagonnal túlteljesítjük termelési ter­vünket. azaz a, fogyasztás és tárolás mellett a tervezett 367 helyett 500 vagon hűtött terméket készítünk. A több­letnek, persze, vevőt is kel­lett találni. A napokban meg­kötöttünk egy szerződést a Dunakeszi Konzervgyárral, amely 120 vagonnyit átvesz. — Az emberek tudják: kö­zös a célunk. Én is azt aka­rom. hogy minél jobb mun­kakörülmények között, miinél jobb eredményeket érjünk el. Az eredményeket pedig nem sajátítom ki, de nem is tehe­tem. Lehet valaki a legjobb vezető, ha a dolgozók nem hajtják végre döntéseit, nincs eredmény. Én csak befolyáso­lom a termelést ilyen vagy olyan irányba, de a milliókat a dolgozók teremtik elő. CZIBOR VALÉRIA Egyszerűbben fogalmazva: a vezérigazgató megköszönte a múlt évi jó munkát. Komáromi Lajos öntvény­üzemvezető — a vszt verseny­felelőse — és Stock Márton, a kétszeres aranyjelvényes Hen­gerfej szocialista brigád ve­zetője elfogódott örömmel újságolják: a Hengerfej bri­gád tavalyi teljesítményével elnyerte a vállalat kivaló brigádja címet — és vele a személyenként 1500 forintos anyagi elismerést — amelyet először ítéltek oda a gyár fennállása óta. Az előzményekről most csak annyit, hogy 1972 áprilisá­ban a vezérigazgató — a mi­nisztérium kérését tolmá­csolva — a tervezettnél lé­nyegesen több hengerfej gyár­tását kérte a Motorgyár II. üzemében dolgozó Hengerfej, Május 1 és November 7 szo­cialista brigádoktól. — Addig sem a lustasá­gunkból voltunk híresek — mondja Stock Márton —, de attól fogva nyolchónapos hajrá kezdődött nálunk. Az eredménye: 41,1 száza­lék. Ennyivel több hengerfe­jei gyártott a három szocia­lista brigád az 1971. évihez képest. — Mint az öntvényüzem gazdasági vezetője, természe­tesen sokra becsülöm a Hen­gerfej brigád munkáját, helyt­állását a termelésben, a jó minőség biztosítására beveze­tett önmeózást, a 111 százalé­kos termelékenységet, a Haj­tóműgyárral folytatott páros­verseny vándorserlegét, de még ennél is többre azokat az „apróságokat”, amelyekben ez a brigád példát mutat a gyárban — mondja Komáromi Lajos. — Gondolok például airra az állandó segítségre, amit az új dolgozóknak és a műhely másik két szocia­lista brigádjának nyújtott, és arra az emberi gesztusra, ami­vel a 2 ' ©teríti űjé'ág' felhívásá­ra reagált. Ennek az a története, hogy a Fényszóró című üzemi lap arra kérte a gyár dolgozóit, segítsék hozzá a Motorgyár III. üzemének egyik nehéz sor­sú, rossz körülmények között élő munkását, hogy otthont te­remthessen családjának. A Hengerfej brigád az évközi versenyértékelós eredménye­ként éppen akkor vette át a vezérigazagtói keretből kapott pénzjutalmát. _ Egy kurta röp- gyűlésen megszületett az egy-, hangú döntés: a brigád 2000 forintot ajánlott fel S.-ék csa- ládiház-építkezésónek befeje­zéséhez. — Vagy arra az együttérzés­re gondolok, amivel a megbe­tegedett társukat veszik körül a többiek: nemcsak megláto­gatják, de még a betegség mi­att felmerült vagy elhalasz­tott ügyes-bajos dolgaikat is elintézik. Pedig — ahány bri­gádtag, annyifelé lakik, Solt­tól Dunabarasztiig. — Ez különben egyik legna­gyobb gondunk forrása — szól közbe Stock Márton: — mun­ka után nehezen tudunk ösz- szejönni. Vállalásainkban helyt kaptak a közös színház- látogatások, országjáró kirán­dulások is, ezeket azonban ne­hezen teljesíthetjük. Azelőtt ilyen célokra ingyen, vagy mi­nimális térítésért megkaptuk a vállalati autóbuszt. Néhány éve, amióta bevezették a tá­volról bejárók munkába szál­lítását, ez a lehetőség meg­szűnt. Kár pedig: egy-egy hangulatos, kirándulás, buda­pesti városnézés emléke so­káig megmaradt az emberek­ben. és ma is szívesen vennék. Többször szóvá tettük már. de csak ígéretet kaptunk, autó­buszt, sajnos, nem. Másik problémájuk a szó szoros értelmében súlyos: 14 kiló. Ennyit nyom ugyanis egy hengerfej, amiből a brigád tagjai egy műszakban 450—500 darabot emelgetnek, naponta többször is. És a brigádban nők is dolgoznak... — A transzfersort kivéve, a többi műveleteknél kézzel emeljük át a hengerfejeket géptől gépig. A késztermékből pedig 200—250 darabot rakunk egy targoncára, s öten-tizen toljuk át az előszereldébe. — Nem lehetne legalább ezt a munkát gépesíteni? — Dehogynem, villásemelő­vel. Tavaly ősszel kaptunk is egyet, három hétig használtuk, aztán eltűnt. Ha hinni lehet az anyag­megmaradás elyének, altkor az a villásemelő ma is megvan valahol, legfeljebb gazdát — műhelyt — cserélt. Jó lenne, ha a hengerfejek szállításához is jutnia egy. Ami pedig a munkaverseny-! ben résztvevők anyagi és er­kölcsi megbecsülését illeti: A gyárban a szocialista munkaverseny anyagi díjazá­sára biztosított összeget az 1971. évi 1 millió forintról 1972-ben 1 416 000 forintra emelték. A versenymozgalmat negyedévenként értékelik és — kétszer ad, ki gyorsan ad — -& III. negyedévi értékelés­kon minden olyan szocialista brigád, amely éves vállalásá­nak az első 9 hónapra eső, időarányos részét teljesítette, megkapja a versenyszabály­zatban rögzített anyagi elis­merés kétharmadát. A Fényszóró rendszeresen foglalkozik a verseny eredmé­nyeivel, ösztönzi, bírálja a le­maradókat, dicséri, népszerű­síti az élenjárókat, helyt ad a gazdasági vezetők, a brigádta­gok és brigádvezetők vélemé­nyének^ Felszabadulásunk 28. évfor­dulója alkalmából százezrekéit fizettek ki a munkaverseny legjobbjainak. Anyagi elisme­résben részesült 19 munkabri- gád, és 109 arany-, ezüst- és bronzjelvényes szocialista bri­gád. Még a szocialista címet az idén elnyert 48 brigád közül is jutalmazták a 26 legjobbat. Végül csaknem 320 ezer forin­tot kaptak az egyéni verseny győztesei, a kiváló dolgozók. A vállalat 26 ifjúsági szo­cialista brigádjának egyikét a Hajtóműgyár IV-es futómű­üzemében találjuk. A brigád 1972 januárjában alakult, Cseh László üzemmérnök vezetésé­vel. Nemcsak a brigád, maga a fu­tóműüzem is fiatal: 1970-ben kezdték meg itt — „társbérlet­ben” az Alkatrészgyárral — az új típusú tehergépkocsik futó­művének gyártását. A Cseh- brigád tagjai nagy célt tűztek maguk elé: védnökséget vál­laltak az új gyártmány, s a jó minőség felett. Nem rajtuk múlott — hiszen ők tavalyi tervüket 108,6 százalékra tel­jesítették —, hogy a Hajtómű­gyár a gyáregységek közötti versenyben a 6. helyre került. A brigádtagok átlagéletkora 21—22 év, de akadnak közöt­tük 18 esztendősek is. Múlt évi tervüket december 22-re befe­jezték, s az év végéig ők is jócskán besegítettek a futómű- üzem tervének 4 millió forin­tos túlteljesítésébe. — Ennél több is lehetett volna — mondják a fiatalok: Cseh László és a brigád két esztergályosa: Móré László és Bak József. — A futóműüzem nagyobb eredményekre lenne képes, ha ... ... ha az acélöntvényekben nem lenne olyan magas az anyagselejt; ... ha a műhelyben nem lenne akkora a zsúfoltság, és oly nehézkes az anyagmozga­tás; ... ha lenne fedett tárolóhe­lyiségük a megfelelő raktár- készlet tárolására, s ily módon lehetőségük a folyamatos, za­vartalan termelésre. Ez a brigád most még „csak” oklevelet kapott. Meg dicsére­tet a KISZ-taggyűIésen, elis­merést a termelési tanácsko­záson. Pénzjutalom — jól tud­ják — a jelvénye« szocialista brigádoknak jár. Addig leg­alább még három évig kell jól dolgozni. — Van időnk — nevetnék a fiúk —, hiszen fiatalok va­gyunk. NYÍRI ÉVA MUNKÁK ÉS MINDENNAPOK V. i Névtelen százezrek

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents