Pest Megyi Hírlap, 1973. április (17. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-30 / 100. szám
M££> yUrksp 1913. ÁPRILIS 30., HÉTFŐ Harmadszor is kínáló a Budai Járási HISZÖV Több mint 1600 ember jó munkáját ismerte el a Köny- nyűipari Minisztérium és a HVDSZ elnöksége, amikor kiváló szövetkezet címmel tüntette ki a Budai Járási Háziipari Szövetkezetei. A Varró Károly elnök által vezetett budaörsi szövetkezet tavalyi tevékenysége 105 millió forintos termelési értéket eredményezett. Száztizenkét féle új cikkel gyarapították a belkereskedelem áruválasztékát. A háziipari szövetkezetnek^ez már a harmadik ‘értékes elismerése. 1966-ban és 1968-ban az ország kiváló szövetkezete kitüntetést nyerték el. Mindez vasárnao délután Budapesten, a MOM-szákház- ban tartott ünnepségen hangzott el, ahol Borossné dr. Márton Mária, a Pest megyei KISZÖV elnöke méltatta tevékenységüket. A MOM színháztermét teljesen megtöltötte a szövetkezet tagsága; legtöbben családtagjaikkal vettek részt az ünnepségen. Az elnökségben foglalt helyet Varga Ferenc, a budai járási hivatal elnöke, Török Zoltán, a megyei tanács ipari osztályának vezetője és Bandzsál Antal, a járási párt- bizottság munkatársa. Az ünnepi beszéd elhangzása után Varró Károly átnyújtotta a könnyűipar kiváló dolgozója és a szövetkezet kiváló dolgozója címeket. Négy szocialista brigád arany-, három ezüst-, két bronzérmet nyert, kettő pedig zászlós brigád lett. Kiváló kézműipariak Kettős ünnepet ült vasárnap kora délután az Enkel Színházban a Pest megyével is szoros munkakapcsolatban levő Fővárosi Kézműipari Vállalat: megalakulásuk húszéves jubileumát és a kiváló vállalat cím elnyerését. Az elnökség soraiban foglalt helyet Papp Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a munkásőrség országos parancsnoka is. Csikesz Józsefné, a Fővárosi Tanács elnöiklmlyettese méltatta a vállalat * munkásságát. Különösen kiemelte szociális tevékenységüket, a csökkentett munkaképességűek és a bedolgozók mind nagyobb számú foglalkoztatását. A hatezer bedolgozó közül 2300 a vidéki, jelentős részben Pest megyeiek. Bossányi György igazgató vette át a Kitornyűipatú Minisztérium és a HVDSZ díszes oklevelét, majd ünnepi beszédében ismertette a vállalat gazdasági. eredményeit, köszörűivé" a kiváló gyáregységeket-, a kitüntetett dolgozókat. Ezután a részvevők megtekintették a tiszteletűikre rendezett ünnepi műsort. K. M. Oklevél a ceglédi csomópontnak A MÁV vezérigazgatója és a Vasutasok Szakszervezetének elnöksége dicsérő oklevéllel ismerte el a ceglédi vasúti csomópont tavalyi eredményes munkáját. Az oklevelet vasárEgymillió forintos készlet Megnyílt Isaszegen az új ABC-áruház Legalább kétszázötvenen várakoztak tegnap délelőtt Isaszegen, az Aulich utcai kis téren, az új ABC-áruház még csukott kapui előtt. Tíz órakor aztán megnyíltaik a széles üvegajtók. Duka Gyula, a Pécel—Isaszegi ÁFÉSZ igazgató elnöke köszöntötte jövendő vásárlóikat és a megnyitóra érkezett vendégeket: Murvai Lászlót, a.z MSZMP járási bizottságának titkárát, dr. Süpek Zoltánt, a járási hivatal elnökét, Szikszai Sándort, a MÉSZÖV elnökét és Bodrogi Antalt, a nagyközség tanácselnökét. A bejáratot elzáró nemzeti - színű szalagot Kovács Istvánná országgyűlési képviselő vágta el, kifejezve bizalmát, hogy az új bolt mindenkor jól szolgálja az egyre íödő környék lakosságát. Az új üzletben — Adamecz Lászlóné vezetésével — tizenöten dolgoznak, közülük csupán a húsbontó hentes a férfi. Az első vásárlók elégedetten szemlélték a gazdag áruválasztékot. Fűszerből, tőkehúsból, felvágottból, tej-tejtermékből és pékáruból, valamint napi iparcikkből mintegy 1 millió forintos árulcész- let áll rendelkezésükre. Az ÁFÉSZ vezetői szerint kezdetavatás után máris felcsengtek a pénztárgépek. Jelezték, hogy forgalomban nem lesz hiány. k. m. ____í------------VÁ C ' Fényárban a Konstantin tér Vasárnap este először gyulladtak fél a reflektorok Vác legnagyobb terén, a Konstantin téren. Negyven nagy fényerejű világítótest nappali fénybe vonta a szovjet hősi emlékművet és a 200 éves székesegyház hatalmas épületét. A május 1. előestéjére elkészült díszkivilágítás fej_ első eseménye a Vác várossá 1 nyilvánítása 900. évfordulójának megünneplésére összeállított programnak. ben havi fél-, év végére havi egymillió forintos forgalomra számíthatnak. Az olajkazánnal fűtött, hernádi könnyűszerkezetes elemből épült üzletház terjedel- _______ me 420 négyzetméter, ennek | mohácsi pontosan a fde az eladótér. A 3,6 millió forint értékű épületet Pécel nagyközség költségvetési üzeme építette fel. Nem telt bele tíz perc, s az Szerb napok Pomázon Ma délután öt órakor a po- mazi tanácsházán kezdődik a szerb napok egyhetes rendezvénysorozata. Kővágó László, a Művelődésügyi Minisztérium nemzetiségi osztályának vezetője és Fábián Zoltán, a Magyar írók Szövetségének titkára, a Hazafias Népfront Pest megyei bizottságának al- einöke mond megnyitó beszédet. Ezt követően kerül' sor a Kanizsai Dorottya Múzeum anyagából rendezett délszláv néprajzi kiállítás megnyitására. A program május 2-án a délszláv klubok vezetőinek tanácskozásával folytatódik. Befejeződött a KISZ nemzetközi szemináriuma Vasárnap a DÍVSZ budapesti székházában befejezte háromnapos tanácskozását az a nemzetközi szeminárium, amely — a KISZ KB rendezésében — megvitatta az ifjúsági szervezetek feladatait a diákfiatalok közösségi, közéleti nevelésében. A hat szocialista ország testvérszervezeteinek részvételével megtartott konferencián dr. Gombár József, a KISZ Központi Bizottságának titkára mondott zárszót Elutazott az olasz tartományi delegáció A Pest megyei Tanács meghívására — mint többször tájékoztattunk róla — ötnapos tapasztalatcsere-látogatáson megyénkben tartózkodott az olaszországi Umbria tartomány héttagú küldöttsége, Mario Monterossónak, a tartományi tanács szociális szolgáltatások főosztálya igazgatójának vezetésével. A vendégek, az er-edményes tapasztalatcsere-látogatást befejezve, tagnap tértek vissza hazájukba. Elutazásuk előtt Lakatos Tibor, a megyei tanács elnökhelyettese búcsúztatta őket. Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára vasárnap a SZOT székhazában ünnepélyesen átadta az 1973. évi SZOT-díjakat. Az ünnepségen részt vett Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, dr. Orbán László, a művelődésügyi miniszter első helyettese, Bru- tyó János, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának elnöke, Borbély Gábor, a KISZ Központi Bizottságának titkára. Virizlay Gyula, a SZOT titkára mondott ünnepi beszédet, hangsúlyozva, hogy a .SZOT-díjak egyre teljesebben fejezik ki dolgozó társadalmunk, a magyar szakszerveA természet rendje nap — a májas elsejei ünnepségen — Bálint Gyula, a KPM Vasúti Főosztályának szakosztályvezetője adta át Nagy Sán- ' dór ' állomásfőnöknek, Lanár János vontatási főnöknek és Juhász Etelka szertári önöknek. Értékelésében elmondta, hogy a ceglédiek jó munkája, a három főnökség szoros kooperációjának köszönhető. Nem véletlen tehát, hogy 1971 után, T972. évi munkájukért is dicséretet kaptak. Az állomás húsz dolgozója a MÁV kiváló dolgozója kitüntetésben részesült. Cz. V. A környezetvédelemről A KGST-tagállamok környezetvédelmi képviselői április 25 és 27 között Budapesten tartották 3. ülésüket. A tanácskozásról vasárnap délelőtt sajtótájékoztatót tartott dr. Pongrácz Pál, az ÉVM \ főosztályvezetője, hazánk képviselője a meghá- talmazottak tanácsában. „ -s Hatvan holdon távolít!ák el a kiszolgált 20 éves őszibarackfákat a Törökbálinti Állami Gazdaság gyümölcsösében. Kétéves pihentetés után meggy- vagy szllvacsemetékkel népesítik be újra a területet. Nem sokkal távolabb már virágba borultak a bő termést ígérő szilvafáik. Ékes János felvétele, Három érrel a párthatározat után Együtt az ifjúságért HÄROM ÉVVEL az MSZMP Központi Bizottságának ifjúságpolitikai határozata után, a szerzett tapasztalatok birtokában összegezhetők az elért eredmények Pest megyében is. A pártszervek és szervezetek többsége a határozat végrehajtását folyamatos . feladatának tekinti, s a pártszervezetek egy része a határozat feldolgozására ugyan megfelelő,, de a végrehajtásra nem kellő figyelmet fordított. A pártszervek és szervezetek az intézkedési tervek végrehajtásának ellenőrzésével, a testületek előtti beszámoltatással eredményesen segítették a határozat végrehajtását, a párt, az állami, társadalmi és gazdasági szervek összehangolt együttműködését az ifjúságpolitikai határozat megvalósításában. A munka összehangolásában a tervek és feladatok egyeztetésében néhány üzemi és községi pártszervnél, illetve alapszervezetnél van még további . tennivaló. A KISZ-SZER VEZETEK PÁRTIRÁNYITÁSA fejlődött jelentősen, A pártszervezetek munkájában' egyre inkább aiz elvi irányítás és módszertani segítségadás a jellemző. Növekedett a KISZ-ben pártmegbízatással dolgozó fiatal párttagok száma, és ez a rendszeresebb kapcsolat és tájékoztatás megteremtését tette lehetővé. A KISZ-ben dolgozó párttagok száma azonban még ma is több helyen elmarad az igényektől és a lehetőségeiktől. A társadalmi és tömgeszerve- zetek, ha lassan is, de egyre többet vállalnak magúkra az ifjúsággal kapcsolatos kérdések megoldásában. Az együttműködési tervek jelentős része a megvalósulás szakaszában van és ennek hatására javult a koordináció a Pest megyében működő társadalmi' és tömegszervezetek között. Maguk a KISZ-szervek és szervezetek is az elmúlt három évben természetesen jelentős munkát fejtettek ki, fejlődött politikai munkájuk tartalma, növekedett a szervezettség és erősödött a KISZ tömegbefolyása. Az eredmények ellenére azonban a politikai munka hatékonysága — különösen a munkásfiataloknál — nem érte még el a kívánt szintet. Általános tapasztalait, hogy az ifjúság megítélésében, gondjaink megoldásában, szemléletében az ifjúságpolitikai határozat megjelenése óta jelentősek az eredmények. A határcí- zatban érintett több elvi, politikai és gyakorlati kérdés tisztázódott, változtak a korábbi helytelen nézetek. AZ " IFJÚSÁGPOLITIKÁI HATÁROZAT további eredményes végrehajtása még szervezettebb együttműködést igényel az állami és társadalmi szervektől, valamint a KISZ- től. A pártszervek és szervezetek feladata, hogy az ifjúságpolitikai határozatot a társadalom minden szférájában a politikai munka szerves részeként kezeljék és hajtsák végre. Szükséges, hogy a határozatot a végrehajtás eddigi tapasztalatai alapján a pártszervezetek ismét tekintsék át és térjenek vissza a helyi tennivalókra. Támasszanak fokozottabb igényeket a KISZ-szervezetekkel szemben az eszmei, politikai, világnézeti nevelőmunka területén, s adjanak megfelelő segítséget ahhoz, hogy a KISZ politikai munkája az ifjúság minden rétegénél, de különösen a munkásfiatalok körében rendszeresebb, igényesebb legyen. Fordítsanak kiemelt figyelmet arra, hogy a fiatalok az időszerű politikai kérdésekről igényüknek megfelelő tájékoztatást kapjanak. Az eredményesebb KISZ politikai oktatást segíti, ha nagyobb számban kémek fel az ifjúsági munkát értő propagandistákat, tapasztalt párttagokat a KlSZ-oktatás vezetésére. A PÁRTSZERVEZETEK SEGÍTSÉGÉRE van szükség az 1973. évi KlSZ-választások- kal összefüggő politikai, szervezeti és káderfeladatok megoldásához. Helyes, ha az ezzel kapcsolatos feladatokat a pártalapszervezet vezetőségi ülésén tárgyalják meg és határozzák meg a feladatokat. Segítségük elsősorban az alapszervezeti KISZ-élet javítását és a megfelelő KXSZ-vezetők ajánlását szolgálja. Szükséges az is, hogy növeljék a KISZ- alapszervezetben pártmegbízatással dolgozó párttagok számát, szerezzenek érvényt annak, hogy a KISZ-ből felvett párttagok elsősorban az ifjúsági szervezetekben' kapjanak megbízatást. A párttagfelvételi munkában megnövekedett követelmények indokolttá teszik, hogy a politikailag felkészült, példamutató gazdasági munkát végző fiatalok elsősorban t I zeti mozgalom megbecsülését, 1 a kultúra munkásai, írók, tudósok, művészek iránt. Ezután Gáspár Sándor átadta az'1973. évi SZOT-díja- kat. A SZOT Elnöksége az 1973. évi SZOT-díjjal tüntette ki Bacsó Péter filmrendezőt, Benedek Árpád rendezőt, Békési Gyula költőt, Czigány Györgyöt, a Magyar Rádió zenei főosztályának rovatvezetőjét, Garai Gábor költőt, Gerő János írót, dr. Kulin György csillagászt, Mécs Károly színművészt, Németh János kerá- mikus művészt, Pödör Béla zeneszerző-karnagyot, Rábai Miklós koreográfust, Sulyok Mária színművészt, Szurcsik János festőművészt, Takács Imre költőt, Varga Magda operaénekest és Vértessy Sándor szerkesztő-riportert. Átadták az 1973. évi SZOT-diiakat a KISZ-ben végezzenek aktív munkát, és ott bizonyítsák, hogy alkalmasak a párttagságra. A pártszervezetek feladata, hogy a koordináló munka javításával, a munkatervek körültekintő egyeztetésével is biztosítsák" az ifjúságpolitikai határozat végrehajtását, a párt-, tanácsi, társadalmi és gazdasági szervek közötti jobb együttműködést, Bátrabban és gyakrabban tegyenek ajánlásokat a különböző szerveknek az ifjúságot érintő kérdések megtárgyalására és rendszeresen határozzák meg az együttműködéssel kapcsolatos helyi feladatokat. POLITIKAI KÉRDÉS az ifjúsággal való foglalkozás. Ezért a gazdasági intézkedések mellett minden szerv feladata, hogy fokozottabban nagyobb részt vállaljon az ifjúság nevelésében is. Az állami, társadalmi szervek jobb együttműködése során a községi pártbizottságok és csúcsvezetőségek feladata, hogy fokozottan segítsék és ellenőrizzék a lakó- területi ifjúsági munka fejlesztését. A pártszervezeteknek kell ellenőrizniük és segíteniük, hogy az ifjúsági törvény miniszteri végrehajtási utasításai, jogszabályai 'alapján a helyi szervek intézkedési terveket dolgozzanak ki és azokat végre is hajtsák. Meghatározott, rendszeres időközönként vezetőségi ülésen és párttaggyűlésen számoltassák be az állami és gazdasági szervek vezetőit az intézkedéseikről. Akkor lesz eredményes a határozat végrehajtása, ha a KISZ-bizottságok és alapszervezetek a jövőben megkülönböztetett figyelmet fordítanak a politikai, világnézeti nevelő- nlunkára Ezt azzal is elősegítik, ha erősítik az akciók és tH ÉVTArpm v p'lr nrvl i hí Ica farrvf a ]