Pest Megyi Hírlap, 1973. április (17. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-30 / 100. szám
I 1973. ÁPRILIS 30., HÉTFŐ ““kJCMup 3 „Ideális találkozás..,97 Megnyílt Szentendrén Kovács Margit állandó kiállítása Az e helyen szokásos tudósítás elé kívánkozik most az a rövid nyilatkozat, amelyet a Pest megyei Hírlap számára adott Aczél György, mintegy megvilágítva e kulturális ünnep számba menő esemény jelentőségét. — Az egész országban óriási vágy él az embereikben, hogy ismereteket szerezzenek, új tájakkal ismerkedjenek, utazzanak — mondotta. — Szocialista országnak abban is kell különböznie más társadalmaktól, hogy úticélokat képes adni, amelyek nemcsak az egyébként jogos evés-ivási igények kielégítését szolgálják, hanem mélyebb, tartalmasabb, teljesebb emberi élményekhez segítenek hozzá. Ez az új múzeum, a korábban itt Pest megyében megnyílt hasonló intézményekkel együtt, ezt a célt is szolgálja. — Az pedig különösen örvendetes, hogy akad művész — és reméljük, még több is lesz —, aki úgj/ érzi: életének beteljesedéséhez tartozik hozzá, még életében, átadni a közösségnek, amit alkotott. S öröm, hogy akad egy megye, egy város, amely mellé áll, bázist nyújt számára, felkarolja ezt a szép szándékot. E kettőnek találkoznia kellett: a művésznek, aki adni akar a közösségnek és a megyének, a városnak, aki a közösség nevében befogad. Itt, Szentendrén ez ideális találkozás volt... Kovács Margit átvágja a szalagot az állandó kiállítóépület kapuján. Vasárnap kora délelőtt ünnepélyesen megnyílt Kovács Margit keramikus, KossUth-díjas kiváló művész gyűjteményes állandó kiállítása Szentendrén, az e célra átalakított és berendezett Vastagh-féle házban. A KIVÁLÓ 1-ES SZÁMÚ VOLÁN Pest megye közlekedését segítik A Minisztertanács és a I SZOT vörös vándorzászlójával I kitüntetett 1-es számú Volán dolgozói vasárnap a MOM Szakasits Árpád művelődési központban tartották május 1-i ünnepségüket. Megjelent Kiss Dezső közlekedés és pps- taügyi miniszterhelyettes, Tóth István, a Közlekedés és Szállítási Dolgozók Szakszervezetének főtitkára, Bíró Ferenc, az MSZMP Pest megyei bizottságának titkára, Mészáros Vilmos, az MSZMP budapesti bizottságának osztályvezetője, Gábor Zoltán, a KPM pártbizottságának titkára és Galántai József, a Volán Tröszt gazdasági vezérigazgatóhelyettese. A munka ünnepéről megemlékezve Paisch Nándor igazgató, a vállalat tavalyi eredményeiről szólva elmondotta, hogy 1,636 milliárd termelési értéket állítottak , elő, 3,2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A szolgáltatások gazdaságosságának fokozásával sikerült, elérniük, hogy a vállalat nyeresége tíz százalékkal növekedett. Az immár hat éve tartó dinamikus fejlődés' tehát tovább folytatódott, hatékonyabbá' vált az eszközgazdálkodás, javultak a munkakörülmények. Az 1-es Volán munkájával 503 fuvaroztató partnere — köztük a legnagyobbak: a Papíripari Vállalat, a Csepel Autógyár és a Nagykőrösi Konzervgyár — egyaránt elégedettek voltak. A lakossági szolgáltatások is bővültek: tavaly Pest megyében már 56 helységben rendelhettek fuvart a lakók, ugyanis a teher- taxiszolgáltatás is jelentősen fejlődött. Tóth István, a KSZDSZ főtitkára méltatta a többszörösen kiváló vállalat munkáját, majd Kiss Dezső, közlekedési és postaügyi miniszterhelyettessel együtt a vállalat igazgatójának átadták a kiváló vállalat kitüntetést. A miniszterhelyettes ezután tizenhárom dolgozónak W közlekedés kiváló dolgozója kitüntetést, ugyancsak tizenháromnak pedig miniszteri dicsérő oklevelet nyújtott át. A 9-es üzemegység Lenin brigádja elnyerte a szakma kiváló brigádja címet, amely különösen nagy elismerés, mert az országban csak két közlekedési brigádot jutalmaztak vele. ' Cz. V. (A további vállalati ünnepségekről a 4. oldalon számolunk be.) Ceglédre látogatott a kanadai parlament küldöttsége Művészetpártolók közös összefogásával anyagot, komponálta kiállítássá. Valamennyiüknek köszönetét fejezte ki beszédében a városi pártbizottság első tátikára a megye és a város vezetőinek nevében, majd felkérésére Somogyi József Kossut Ildi jas szobrászművész, a Magyar Képzőművészek Szövetségének elnöke mondott avatóbeszédet. Somogyi József Avatóbeszéde A művésztárs igen meleg, közvetlenül kedves hangján szólt Somogyi József. — Ez a mostani esemény — mondotta egyebek között — túlnő Szentendrén, s a magyar szellemi közösségnek olyan hagyományt megújító erejét mutatja, amelyre az egész országban büszkék lehetünk. Arra mutat ez, hogy vannak és élnek körülöttünk, akik teremteni tudnak és fel tudják ismerni a körülöttük folyó teremtést is, fel tudják ismerni kortársaik értékeit, meg tudják becsülni őket, mint illő, még életükben, alkotó életük teljében. Hálásak lehetünk ezért mindazoknak, akik elősegítik, hogy ne torzók szülessenek, ne elkeseredett emberek legyenek, hanem boldoguljanak abban a közösségben, amelyben élnek és amiért élnek. Beszélt a továbbiakban Kovács Margit munkásságáról, amely — mint mondotta— hallatlanul eruptív, személyes indulatokkal és élményekkel telített alkotóművészet. De mégis olyan, amely egyetemessé is tud válni. Megvan az a képessége, hogy mindazt a szefrnélyes varázzsal telített gondolatot, amelyet ő szedeget fel akár az utcáról, akár egy tengerpart mólójáról, akár a világnak bármely pontjáról, hazaivá tudja tenni, magyarrá tudja tenni, de ugyanakkor mégis egyetemessé. Megújuló művész is Kovács Margit, s ebben a megújulásiban az a legnagyobb, hogy nem lépett ki sohasem saját magából, engedelmeskedik változatlanul azoknak az erőknek, amelyek lényét és anyagát megszabták. Továbbra is benne van műveiben a múltja, de az is, hogy tovább kell lépnie és továbbfejlesztve koronázza meg alkotásait. — A Kovács Margit-kerámia eredendően más minden hasonló alkotásnál. Megadatott Kovács Margitnak, hogy boldogan, kedvesen, jó egészségben lépjen a magyar művészettörténet lapjaira — mondotta beszéde végén Somogyi József, további alkotóerőt kívánva, s egyben újólag megköszönve a Képzőművészeti Szövetség nevében az állandó kiállítás megvalósítását. Sűrű sorokban A megifjult ódon Vastagh- ház bejáratát elzáró nemzetiszínű szalagot nagy taps közepette vágta át ezután Kovács Margit, elsőnek lépve át az épület vaspántps kapuját, amely mögött nyolc terem és pincehelyiség őrzi csaknem kétszáz bájos, elgondolkodtató, sajátos hangulat- és gondolatvilágé kerámiáját. Az alkotó után sűrű sorokban léptek be a vendégek, érdeklődők, ünneplők, szépséget, gyönyörködést, felüdülést ke- resve-találva, mint majd bizonyára még nagyon-nagyon sokan az elkövetkező hónapokban, évtizedekben. u z. A magyar országgyűlés meghívására hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodó kanadai parlamenti küldöttség vasárnap Ceglédre látogatott. A városi tanács dísztermében dr. Mondok Pál, a Pest megyei Tanács elnöke, a város ország- gyűlési képviselője, Babinszki Károly, a városi pántbizottság első titkára és Kürti András, a városi tanács elnöke fogadta Murial McQueen Fergussont, a szenátus elmökmőjét és a delegáció tagjait: Frank Corbett Welch szenátort, Thomas Henry Lefebvre, Gerald William Baldwin és William George Knight képviselőket. A vendégeket elkísérte Ceglédre dr. Beresztóczy Miklós, az országgyűlés alelnöke. Kürti András adott tájékoztatót a több, mint haitszáz éves városról, majd Cegléd címerével ellátott /díszes fakupával gén. Dr. Maróthy László megnyitó beszédét mondja az avatóünnepsé- Mellette Marosvölgyi Lajos, a szentendrei városi tanács elnöke. Az egyik leghíresebb Kovács-kerámia, a Pásztorok előtt Aczél György, Simó Jenő és Cservenka Ferencné. (Gárdos Katalin felvételei) Érkezés után Cegléden. Balról Mondok Pái, Kürti .András. ajándékozta meg a delegáció vezetőjét. Ezt követőén a városi pedagógus énekkar és ä zeneiskola kamarazenekara adott hangversenyt a vendégek tiszteletére. Murial McQueen Fergusson asszony, a delegáció vezetője a látogatás alkalmával elmondotta, hogy bármerre jártak eddig, mindenütt nagy szívélyességgel fogadták őket, amely itt Cegléden még bensőségesebbé vált. Ezt a szívélyességet a mondabeli aranylánchoz hasonlította, amely összeköti a baráti érzelmű embereket. A kanadai parlamenti küldöttség ellátogatott a ceglédi Magyar—Szovjet Barátság jobbra: McQueen Fergusson, dr. (Ekés János felv.) Termelőszövetkezetbe, ahol Skultéty József elnök mutatta be a megye legszebb és leggazdagabb virágkertészetét, majd pedig a gazdaságról készített televíziófilmet vetítették le a vendégeknek, akik a késő délutáni órákban utaztak vissza Budapestre. P. P. ★ Apró Antal, az országgyűlés elnöke, vasárnap este vacsorát adott a kanadai parlamenti küldöttség tiszteletére. A vacsorán részt vett a magyar országgyűlés tisztikarának számos tagja, s ott volt R. D. Edmonds, Kanada budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője is. A kanadai parlament elnökének nyilatkozata McQueen Fergusson asz- szony tegnap nyilatkozatot adott az MTI munkatársának. — Meggyőződésünk — mondotta egyebek között —, hogy a két ország kapcsolatában még jelentős tartalékok vannak. Mindkét országnak vannak olyan árui, javai, amelyekre a másik országnak szüksége van, amelyeket egymás között értékesíteni tudunk. Megvan a lehetőség a két ország közeledésére, s az együttműködés elmélyítésének jó munkálod lehetnek a hivatalos küldöttségek, az egymáshoz kölcsönösen ellátogató miniszterek. — Az a néhány nap, amit Magyarországon töltöttünk, lehetővé tette számunkra, hogy megismerkedjünk a magyar parlament tevékenységével, megértsük véleményét, állásfoglalásait a különböző kérdésekben. Azt reméljük, hogy a magyar parlamenti képviselők is eljönnek Kanadába, s ahogy mi itt, úgy ők ott bepillantást nyernek életünkbe. Küldöttségünk minden tagja mély benyomással távozik Magyarországról, hiszen meleg, baráti érzésű néppel ismerkedtünk meg. Hazánkba visszatérve mindenről beszámolunk küldőinknek, a kanadai népnek. KÖZÉLET Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára és dr. Papp Lajos államtitkár, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnöke részt vett Nyírbátor városavató ünnepségén. Biszku Béla ünnepi beszédet mondott, majd átadta a várossá nyilvánításról szóló okmányt. A dr. Dimeny Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter által vezetett küldöttség tegnap hazaérkezett Spanyolországból. Abdeljelil Mehiri, a Tunéziai Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete elutazott Budapestről. A nagykövetet Nagy Lajos, a külügyminisztérium protokoll osztályának vezetője búcsúztatta a Keleti pályaudvaron. i Ennek az ideális találkozásnak a megkapó eredményét tekinthette meg az a népes közönség, amely a tegnapi nap- sugaras délelőttön összegyülekezett Szentendrén, a Feren- czy-múzeum tőszomszédságában, a Vastagh György utcai, 17. századi barokk ház bejárata körül, az életművét, alkotásait, a városnak ajándékozott szobrászművésznő, Kovács Margit társaságában. Megjelenít itt Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter, Csérv etika Ferenc- né, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Pest megyei pártbizottság első titkára, dr. Simó Jenő művelődésügyi miniszterhelyettes, Barinkai Oszkárné, a megyei pártbizottság titkára, dr. Csicsay Iván, a megyei tanács elnökhelyettese, valamint a megye, a város párt-, állami és társadalmi szerveinek más vezetői mellett képzőművészeti, kulturális életünk — így a szentendrei művésztelep — több ismert képviselője, s részt vett az ünnepségen a hivtaitalosan hazánkban tartózkodó Monique Arradon francia szobrászművésznő. Dr. Maróthy László, az MSZMP Pest megyei végrehajtó bizottságának tagja, a szentendrei városi pártbizottság első titkára nyitotta meg az aValóünnepélyt. Mindenekelőtt Kovács Margitnak mondott köszönetét nemes gesztusáért, amellyel alkotó élete legszebb terméseit ajándékozta Pest megyének. E nem mindennapi tett induktív hatására fogtak össze állami szervek és felelős személyiségek, hogy a művészi anyag bemutatására megfelelő kiállítóhelyiságeket teremtsenek. A Művelődésügyi Minisztérium, illetve a Művészeti Alap biztosított anyagi lehetőségeket a kiállítóhely megvásárlására, átalakítására. Az építészeti megformálást Gábor László, a Budapesti Műszaki Egyetem tanszékvezető tanára és munkatársa, Vörös Ferenc építésztervező adjunktus látta él művészi ízléssel. Az átalakítási munkálatokat a' Pest megyei Beruházási Vállalat, Jankó Zoltán igazgató irányításával gyors ütemben végezte, a kivitelezés lehetőségét pedig dr. Szverle Péter, a Városgazdálkodási Vállalat igazgatója teremtette meg. E vállalat dolgozó kollektívájának tagjai, ácsok, kőművesek, villanyszerelőik, parképítők, az irányító műszakiak is minden elismerést megérdemelnek, mivel példásam rövid idő alatt tettek eleget feladatuknak. A kiállítóhely sorsát felelősségteljes gondolkodással szervezte dr. Ikvai Nándor, a Pest megyei múzeumok igazgatója munkatársaival, köztük elsősorban Petényi Katalin művészettörténésszel, áld nagy műgonddal rendezte a bemutatásra váró